Népnevelők Lapja, 1876 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1876-02-05 / 6. szám
6. szám. Budapest, 1876. február 5. XI. évfolyam. NÉPNEVELŐK LAPJA. NEVELÉS • OKTATÁSÜGYI HETILAP. A „Népnevelők pesti s a kisdednevelők országos egyletének“, az „Egyetemes tanítógyűlés 50-es bizottságának“, a „Budapesti tanítótestületnek“, az „Eötvös-alapgyüjtő központi bizottságnak“, a Czegléd-vidéki — s több tanítóegyletnek rendes közlönye. Felelős szerkesztő: Lakits Vendel. Megjelenik a lap minden szombaton. ^Előfizetési ara : Egész évre 4 frt., félévre 2 frt., negyedévre 1 frt. Hirdetések petit soronkint 10 krral számittatnak. Kéziratok a szerkesztőhöz’ ( Józsefváros, muzeumutcza 4. sz.) J Előfizető pénzek, reclamatiók sat. Wodianer F. kiadóhoz (belváros, megyeháztér 9. sz.) küldendők. Deák Ferenc meghalt! E fájdalomkiáltás tör elő minden kebelből e négy folyós és három bércű ország terein ; e kiáltás verődik kínos viszhanggá a Tátra ragyogó ormain és komor szakadásaiban ; e kiáltás vész el szivrepesztő jajveszéklés gyanánt a magyar partokat mosó Adria hullámainak haragos csattogásában. Magyar szív, magyar föld és magyar tenger egyformán siratja Deákot ; mindannyi egyformán arca lett, midőn nagy szelleme elköltözött. Deák Ferenc, a bölcs, az igazságos, nincs többé! Minden szív megrendült a gyászos hitre s reménytelen búval magába szállt. Mekkora ész gondolkozása szűnt meg ! Mily hazaszeretet hanyatlott sírba ! Egy szellemóriás s oly tiszta jellem, minőt ritkán nevelnek századok; akkora érdem, minőt képtelen jutalmazni nemzeti hála és historia : a végzet által elragadtatott ! Elárvult nemzetünk ; a haza atyja meghalt ! Mint a szülővesztett gyermek, mély gyászba borulva, kényes szemmel álltuk körül ravatalát és fájt bennünk a lélek, nagy, tompa fájdalommal, hogy itt hagyott, s mert hazánk édes atyját veszté Deákban. Elborult az ég fölöttünk ; gyászban van az ország ; a nemzet kényezik ; mert nincs többé Deák Ferencünk. Voltak s lehetnek a magyar nemzet történetének fényesebb lapjai azoknál, melyeket Deák irt tőle : tisztábbak nem voltak és nem lesznek soha. — Dicsőséget szerezhet nagyobbat nekünk az edzett erő karja ; többet a javakból egy szerencsés kéz : nem fog szerezni nagyobb tiszteletet, több becsülést. — Lángészt, nagy szellemet, alkotó erőt látott múltúnk s láthat még jövőnk, hatalmasabbat Deáknál: de szeplőtelen jellemének, önzetlen nemes szivének s igaz lelkének mását, — melyért Mátyás király óta az „igazságos“ nevet senki jobban meg nem érdemelte, — kevés század láta, kevés éri meg. — És nekünk nincs többé Deák Ferencünk ! Az embert, a hazafit, az államférfiut : kit illet inkább az országos gyász ? Nem tudja senki. Egy sirató van csak: a nemzet; csak egy gyászoló : a haza.