Népnevelők Lapja, 1880 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-03 / 1. szám

Helyzetünk és a jövő. Az évnek egyik része sem oly alkalmas az elmélkedésre, mint annak végső és első napjai ; önkénytelenül számadáshoz, tervezgetéshez fog az ember az esztendő első és végső óráiban. — Nem csuda tehát, ha mi is, a midőn az újévet megkezdjük, a­midőn egy új évtized sorom­póját átlépjük, számolni akarunk a múlttal, megkísértjük a jelent tisz­tázni és egy pillantást akarunk tenni a jövő titkaiba. Végezzünk a múlttal ! ősi szokás m­ár az emberek közt, hogy dicsőítik a múltat — az aranykort a múltban keresték mindig minde­nütt, — az elmúlt napokat mindig szebbeknek képzelik az emberek a jelenlevőknél. Mi sem tehetünk egyebet, mint követjük a közös szokást ; de csak úgy, a­hogy, s addig, ameddig, mert mi sok olyanra találunk a múltban, a­mi sem dicséretet, sem magasztalást nem­ érdemel. Vegyük elő országunk népnevelésügyének múltjából azt, a­mit dicsőítenünk lehet s ebből majd az is kitünhetik, hogy mi volt abban az, mire elmondhatjuk a kárhoztató ítéletet is. Milyen volt népnevelés­ügyünk állapota ezelőtt tiz évvel? Ha végig­lapozzuk az 1870-dik évi na­pilapokat, az országgyűlési naplókat, szaklapjainkat — bámulva fogjuk látni, hogy akkor a népnevelésügyet mindenki az állam elsőrendű ügyei közé sorolta. Hányadrendű kérdéssé lett az tíz év alatt? Ha megtekint­jük a néptanítók gyűléseinek értekezleteinek jegyzőkönyveit, látni fog­juk, hogy mennnyi élet volt akkor a népnevelésügy szerény munkásai­ban s mily tevékenységet fejtettek ki az egyletekben. Hol van most az élet, hova tűnt az önbizalom, minő az egyleti tevékenység? Ha vissza­gondolunk arra, hogy akkor maga a kormány sürgette a tanítói egye­sületeket, maga akart országos egyesülést létrehozni a népnevelők között, — míg ma sem a törvényen alapuló rendszabály értelmében, sem sza­badon egyesülve nem működhetnek a tanítók országos egyesületben, úgy megtaláljuk a múltban aranykort a vaskorral együtt. — Mily sok tör­tént tíz év alatt, de mennyivel több tíz év előtt az ország népoktatásügyére nézve, s mégis mily szerények voltak akkor a közoktatásügyi jelenté­sek s mily tömjén füst az, melylyel a népnevelésügynek ma adóznak. Az ország népoktatásügyének múltjáról akartunk szólni s ime azon vesz­­szük észre magunkat a jelennek is hű képét adjuk. — Ne legyünk azon­ban igaztalanok a múlt iránt! Avagy nem volt-e szép a múlttól, hogy a tanítót is bevonta a megyei iskola­tanácsba? Kétségkívül , de szép-e a múlttól, hogy kitette onnan a szűrét. Nem volt-e szép a múlttól, hogy még a néptanítókat is beeresz­tette az országos közoktatási tanácsba , de szép volt-e tőle, hogy már kizárta onnan őket? Szép volt a múlttól, hogy nyugdíj­törvényt adott — de szép-e tőle, hogy még most is akadnak tanítók, a­kik nem tudják, hogy hányadán van ügyünk e tekint tben ? Szép volt a múlttól, hogy tankönyveket és taneszközöket adott ; de nem volt szép, hogy csak egyeseknek adta a taneszköz készí­téshez szükséges bölcseséget és hatalmat ! Szép volt a múlttól, hogy sokat ígért, de nem volt szép tőle, hogy keveset adott. Miért volt ily igaztalan s szavát nem tartó a múlt ? Miért ily sivár a jelen? Nagyobb volt a terv, mint az erő! Több a szó mint a A *

Next