Néprajzi értesítő 8. évfolyam, 1907.

Irodalom - Gróf Vay Péter: Kelet császárai és császárságai / Tonelli Sándor = 8. évf. 3–4. f. 310.

310 IRODALOM. Gróf Vay Péter: Kelet császárai és császárságai. 17 színes műlap­pal, 50 műmelléklettel és 86 szövegképpel. 8° 465 old. Budapest, Franklin-Tár­sulat 1906. Szebb, mondhatni pazarabb kiállításban közforgalomra szánt magyar könyv még alig jelent meg, mint Vay Péternek keletázsiai utazásairól szóló munkája. Mindenesetre okunk volna, hogy örömmel üdvözöljük az ilyen műveket, a­melyek az idegen népek, messze földek országait, azoknak erkölcsét, szokásait kívánják megismertetni a magyar közönséggel. Jó földrajzi és néprajzi munkákban a mi irodalmunk úgy is meglehetősen szegény. Azonban, sajnos, Vay Péter könyvének tartalma nem felel meg az előkelő kiállí­tásnak, nem felel meg az ilyen munkákkal szemben támasztható jogos igényeknek és legkevésbbé sem áll arányban azzal a nagy árral, a­melyet a kiadó c­ég érte kivon. Igaz, maga az író előszavában megmondja, hogy nem ír rendszeres munkát Kelet-Ázsiáról, csupán a helyszínen papírra vetett jegyzeteinek egy részét, valamint különböző lapokban megjelent czikkeit bocsájtja a nyilvánosság elé. Ilyen bevezetés után az olvasó természetszerűleg kénytelen igényeit leszállítani, de a könyv még ezeket a leszállított igényeket sem elégíti ki. Nagyjából, felületesen összetákolt, kellően nem mérlegelt ada­toknak tömege, telve mindennemű tévedésekkel, a­melyeknek még naplóban sem volna szabad előfordulni. A közvetleség, az impressziók megrögzítése, a­mire a szerző hivat­kozik, még nem jogc­ím arra, hogy a mű felületes legyen. Pedig a könyvnek egyes részletei elárulják, hogy tudott volna komoly, sokat érő munkát végezni. Vay Péter mint pap utazza végig Kelet-Ázsiát, hogy az ottani katholikus misszió­kat meglátogassa és tanulmányozza. Ez azonban nem akadályozza őt abban, hogy szak­véleményt mondjon mindenféle kérdésekről: Kelet-Ázsia politikai viszonyairól, a japán politikáról, kereskedelmi kérdésekről, a­melyekben, legenyhébben szólva, laikus. Köny­vében itt-ott olyan naivitásokkal találkozunk, a­melyeknek komoly munkában nincs helye. A­mit például Korea történetéről, kereskedelméről, népének kialakulásáról, annak nyel­véről, az isteni kegyelem sugallata folytán alapított kínai katholikus missziókról mond, az a nagy közönséget nem érdekelheti, szakember számára pedig sekélyes. Mindezzel azonban nem tagadjuk, hogy a könyvnek szép részletei is vannak. A szerzőnek jó szeme és határozottan jó leíró tehetsége van. A­mit közvetlenül látott: útját, Kína, Korea, Japán építészeti emlékeit, a földet, a vidéket határozottan szép for­mában és ügyesen állítja szemünk elé és ha csak ezekre a dolgokra, nevezetesen főleg a művészeti kérdésekre szorítkozott volna, munkája határozottabban értékesebb lenne. Itt azonban a stílusbeli gondatlan darabosság nagyon gyakran árt könyvének. Annak a felületes írásmódnak az illusztrálására, a­melyet a szerző könyvében használ, álljanak például a következő sorok: „Ebédre a reggeli társaság. Kivéve a kapitányt. De ez nem veszteség. Legalább nem az társadalmi értelemben. A tengeri fókák csodálatos lények. Ez a kis sárga japán pedig rozmárnak is beillik. De a mesterséggel jár a mogorvaság, így látta ezt Angliában, a­hol tanult. A japánnak pedig legerősebb az utánzó, az adaptáló képessége. Inventiója, alkotó ereje messze elmaradt a khinaié mögött. Amaz volt mindig a mester, emez a munkás." Nos hát, így már nem írunk; ilyen töredezett, összegyötört apró mondatkákkal dolgozni nem való. Azon is túl vagyunk már, hogy ilyen aránylag nem túl nagy terje­delmű munkában, akár van rá ok, akár nincs, 179 czímet alkalmazzunk. A 17 színes műlapnak elkeresztelt festészeti szárnypróbálgatás pedig kedves emlék lehet annak, a­ki azokat készítette, de nem a közönség elé való. A fényképfelvételek igen szépek, a gaz­dag illusztráczió a könyvnek legbecsesebb része, Tonelli Sándor.

Next