Néprajzi értesítő 8. évfolyam, 1907.
Irodalom - Gróf Vay Péter: Kelet császárai és császárságai / Tonelli Sándor = 8. évf. 3–4. f. 310.
310 IRODALOM. Gróf Vay Péter: Kelet császárai és császárságai. 17 színes műlappal, 50 műmelléklettel és 86 szövegképpel. 8° 465 old. Budapest, Franklin-Társulat 1906. Szebb, mondhatni pazarabb kiállításban közforgalomra szánt magyar könyv még alig jelent meg, mint Vay Péternek keletázsiai utazásairól szóló munkája. Mindenesetre okunk volna, hogy örömmel üdvözöljük az ilyen műveket, amelyek az idegen népek, messze földek országait, azoknak erkölcsét, szokásait kívánják megismertetni a magyar közönséggel. Jó földrajzi és néprajzi munkákban a mi irodalmunk úgy is meglehetősen szegény. Azonban, sajnos, Vay Péter könyvének tartalma nem felel meg az előkelő kiállításnak, nem felel meg az ilyen munkákkal szemben támasztható jogos igényeknek és legkevésbbé sem áll arányban azzal a nagy árral, amelyet a kiadó cég érte kivon. Igaz, maga az író előszavában megmondja, hogy nem ír rendszeres munkát Kelet-Ázsiáról, csupán a helyszínen papírra vetett jegyzeteinek egy részét, valamint különböző lapokban megjelent czikkeit bocsájtja a nyilvánosság elé. Ilyen bevezetés után az olvasó természetszerűleg kénytelen igényeit leszállítani, de a könyv még ezeket a leszállított igényeket sem elégíti ki. Nagyjából, felületesen összetákolt, kellően nem mérlegelt adatoknak tömege, telve mindennemű tévedésekkel, amelyeknek még naplóban sem volna szabad előfordulni. A közvetleség, az impressziók megrögzítése, amire a szerző hivatkozik, még nem jogcím arra, hogy a mű felületes legyen. Pedig a könyvnek egyes részletei elárulják, hogy tudott volna komoly, sokat érő munkát végezni. Vay Péter mint pap utazza végig Kelet-Ázsiát, hogy az ottani katholikus missziókat meglátogassa és tanulmányozza. Ez azonban nem akadályozza őt abban, hogy szakvéleményt mondjon mindenféle kérdésekről: Kelet-Ázsia politikai viszonyairól, a japán politikáról, kereskedelmi kérdésekről, amelyekben, legenyhébben szólva, laikus. Könyvében itt-ott olyan naivitásokkal találkozunk, amelyeknek komoly munkában nincs helye. Amit például Korea történetéről, kereskedelméről, népének kialakulásáról, annak nyelvéről, az isteni kegyelem sugallata folytán alapított kínai katholikus missziókról mond, az a nagy közönséget nem érdekelheti, szakember számára pedig sekélyes. Mindezzel azonban nem tagadjuk, hogy a könyvnek szép részletei is vannak. A szerzőnek jó szeme és határozottan jó leíró tehetsége van. Amit közvetlenül látott: útját, Kína, Korea, Japán építészeti emlékeit, a földet, a vidéket határozottan szép formában és ügyesen állítja szemünk elé és ha csak ezekre a dolgokra, nevezetesen főleg a művészeti kérdésekre szorítkozott volna, munkája határozottabban értékesebb lenne. Itt azonban a stílusbeli gondatlan darabosság nagyon gyakran árt könyvének. Annak a felületes írásmódnak az illusztrálására, amelyet a szerző könyvében használ, álljanak például a következő sorok: „Ebédre a reggeli társaság. Kivéve a kapitányt. De ez nem veszteség. Legalább nem az társadalmi értelemben. A tengeri fókák csodálatos lények. Ez a kis sárga japán pedig rozmárnak is beillik. De a mesterséggel jár a mogorvaság, így látta ezt Angliában, ahol tanult. A japánnak pedig legerősebb az utánzó, az adaptáló képessége. Inventiója, alkotó ereje messze elmaradt a khinaié mögött. Amaz volt mindig a mester, emez a munkás." Nos hát, így már nem írunk; ilyen töredezett, összegyötört apró mondatkákkal dolgozni nem való. Azon is túl vagyunk már, hogy ilyen aránylag nem túl nagy terjedelmű munkában, akár van rá ok, akár nincs, 179 czímet alkalmazzunk. A 17 színes műlapnak elkeresztelt festészeti szárnypróbálgatás pedig kedves emlék lehet annak, aki azokat készítette, de nem a közönség elé való. A fényképfelvételek igen szépek, a gazdag illusztráczió a könyvnek legbecsesebb része, Tonelli Sándor.