Néprajzi értesítő 13. évfolyam, 1912.

Tanulmányok - A debreczeni népi építkezés / Ecsedi István = 13. évf. 3–4. f. 157–194., ill., 26 ábr.

A debreczeni népi építkezés. A föld és az ember. Az őskor legrégibb emberei a szó legszorosabb értelmében a természet ölén éltek s a tulajdonképeni lakás fogalmát nem ismerték. Nomád törzsek valának, szabad ég alatt tanyáztak. Ámde kezdettől fogva észrevehette az ember függését a környezetétől s mindig érezhette szükségét annak, hogy egyfelől a természet zordonsága, másfelől pedig a vadállatok orvtámadása vagy embertársai ellen biztos menedéket s így nyugvóhelyet találjon. Búvóhelyet legtöbbször maga az anya­természet nyújtott neki a fák árnyékos lombjai közt, a kősziklák repedéseiben, a barlangokban kitűnő rejtekhelyet talált, ő maga azonban a tertiár korban még nem készített magának lakást. Az ember e természetes lakóhelyei közül első­sorban a barlangoknak meg­volt az az előnye, hogy télen melegek, nyáron hűvösek valának s legbiztosabb védelmet nyújtottak az ember, az állat és a természet ellen. A legrégibb írott emlékeken, a bibliában több helyt, az ókori görög és római mithológiában számos alakban találunk említést a barlanglakásokról már abból a korból, mikor várak és­ városok is említtetnek. A misztériumok színpadjai is a barlangok voltak: "Zoro­aster a mindenség alkotójának is gyönyörű forrásokkal bíró barlangot szentelt". Ámde ilyen kényelmes emberi lakásokat a végtelen pusztán készen nem talált az ősember. A­mint tehát a hegyvidék kényelmes lakásaiból Alföldünkre lépett, számot kellett vetnie jövőbeni fennmaradásával s állandó lakások valamelyik for­májának létesítésével. Ámde a diluvium számtalan sekély és egészségtelen mocsarai épp úgy, mint a Nyírség egyre változó homokbuczkái nem nyújthattak nekik kellő biztosítékot lakóhelyük állandóságáról. Dél felé jönnek, hol kötöttebb a lösztalaj, a homokos agyag s a homokszemek közt bujdosó csapadék tiszta forrásban tör elő. Valóban Debreczen első telepei ilyen ma már nem létező, de még egy szá­zaddal előbb is bővizű folyócskák mentén létesültek. Már őseink mindig ott tele­pedtek meg, a­hol kötöttebb talajt találtak. Itt csörgedeztek a halban bővelkedő patakok, melyek első táplálékot szolgáltattak a jövevényeknek. Úgyszólván minden munka nélkül bőven került a termény. Lábaik alatt nem mozdult meg az első szélfuvallatra a talaj, sőt még erős falként kínálkozott az esetre is, ha a szükség föld alá bújni kényszeríté az embert s viszont végpusztulással sem fenyegette a békés lakókat egy-egy Istenítélete porvihar. A debreczeni czivil megrögzött irtózása a­ poszáta homoktól, az emberiség agrikultur részének ősi felfogásában gyökeredzik.­ ­ Sivó-, futó-, terméketlen, sovány homok. Néprajzi Értesítő, XIII.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék