Néprajzi értesítő 46. szám, 1964.
Tanulmányok - A monografikus tárgygyűjtés. Az átányi példa / Fél Edit / Hofer Tamás = 46. évf. 5–89., ill., 46 ábr., Deutsche Zsf.
Első átányi gyűjtéseinkben, a hagyományos utat járva, mi is egyes reprezentatívnek ítélt tárgyakat emeltünk ki a község bőséges tárgyi felszereléséből. Az első gyűjtött tárgy egy átányi női ködmön volt. (lel. sz. 51. 03.1). Ez országszerte általános női öltözetdarabnak Átányon sajátos megjelenése van. A falubeli szűcsök, kik csak a maguk közössége számára dolgoztak, önálló hímzőstílust alakítottak ki, mely mind díszítő elemeiben, mind pedig színezésében eltér a többi ismert szűcsközpont munkájától. A behozott átányi ködmön hivatása az volt, hogy képviselje egy országos jelenség sajátos helyi színeit, azonkívül, hogy a tárgyhoz gyűjtött adatanyag a helyi szűcsök eltérő stílusjegyeit rögzítette s feltárta a ködmön számos vonatkozását pl. szerepét a kelengyében, a juhtartásban, valamint használatának, viselésének módjait. Ilyen példa kívánt lenni az 51.03.2 leltári számú férfikötény is. A fehér vászonkötő nem volt ismeretlen az Alföldön, sőt egyebütt sem az országban, viselésének ideje azonban napjainkra lejárt. Az Atánnyal szomszédos községek, ha vászonkötős embert látnak a határban, úton vagy másutt, azt kérdezik „hova megy átányi ember". A férfiak fehér vászonkötő viselése megkülönböztetője lett az átányiaknak a szomszédok szemében. Számunkra pedig ezenkívül egyféle konzervativizmusnak is kifejezője, mely puszta jelenlétével is felkelti a figyelmet az átányiak hagyományőrző magatartására. 1952-ben behoztunk egy házikosarat (lel. sz. 52.11.15), melyet rövidesen követett egy gyermeknek való házikosár is. Szándékunk e jól ismert teherhordó eszközök behozásával az volt, hogy az átányi tárgyak képviseljék alföldi előfordulásukat e helyről is. A hozzájuk fűzött adalékok szerint háton jobbára a századfordulóig viselték a felnőttek, inkább a kocsi derekába állították be s a gyermek is karjára öltve hordta. A kosárforma emberemlékezet óta megvan a községben, de újabb példányai már csak gyermekek számára vevődtek. Tehát a házikosár jelen van ugyan a községben, de nem használódik eredeti általános szerepében és peremhelyet foglal el a teherhordó eszközök között. Ez évben került be, többek között egy székifűszedő is (lel. sz. 52.11.16). Ez sem volt ismeretlen, mint tárgyféleség a Múzeum gyűjteményeiben. Az átányi határnak jelentős része szikes, mely bőven termi május végére—június elejére a székifüvet. A lakosság nagy része — gazdák és zsellérek egyaránt — szedték, egészen a legutóbbi időkig eladásra, a szedés idejére csapatostól Átányra szálló kereskedőknek. A módosabbak egy-két napon, fél napon át szedték, hogy árán megvehessék a nyári papucsokat. A napszámos emberek s kivált családjuk tagjai két héten át is szedegették; ez volt a legkönnyebb aratásuk. Bő termő évben malacot is vehettek az árán s emlegetnek egy embert, aki egy tehénre való pénzt szerzett rajta. A székfűszedő tehát jelképe a szikes talajú Alföld egy kisegítő kereseti forrásának, a székfűszedésnek. A tárgy maga, mint helybeli faragóember készítménye, arra példa, hogy nem tanult mesterek keze alól milyen kimódolt, gondosan megmunkált, formás eszköz került ki, így a székfűszedő hírmondója egyben az átányiak szerszámkészítő, -faragó készségének is. Az 1954-ig tartó helyszíni munkálkodásunk próbafúrások sorozatának tekinthető tulajdonképpen, miket azért végeztünk a kultúra legkülönbözőbb ágaiban, hogy eldönthessük, alkalmas-e a község egy, az élet minden jelenségére kiterjedő monografikus munka kísérleti állomásául. A gyűjtések eredménye pozitív volt és arra az elhatározásra indított, hogy az adatgyűjtéssel párhuzamosan, annak elveit követő, tehát szintén monografikus tárgygyűjtést is kezdjünk.