Néprajzi értesítő 47. szám, 1965.

Tanulmányok - Lengyel táncok hatása a Reformkorban / Pesovár Ernő = 47. évf. 159–177., Deutsche Zsf.

Lengyel táncok hatása a Reformkorban 171 ges. De a táncnevek használata alapján azt is feltételezhetjük, hogy a történeti emlékeinkben szereplő lengyel tánc sem csak egy tánctípusra, a polonaise-re vonatkozott, hanem a vele szorosan összefüggő krakowiak­ra is.41 Néhány leírásunk alapján is erre a következtetésre juthatunk. Ilyen emlékünk a lengyel változó.*2 Érdemes összefüggésében idéznünk leírását, mert így tűnik csak ki, hogy lassút követően került sor eltáncolására: „Asztaltól felkelvén, vagy még asztalnál ülvén is, készen volt a hegedű és duda, ottan ottan az furulya és czimbalom is; azután tánczolni kez­dettek, nem ugrándoztak kecske módon mint most, hanem szép halkan jártak, gyakorta kiáltván: három a táncz. Azután volt a lengyel változó, holott hol a férfi ha hagyta el az leányt, holott hol az leány az legényt, hármat fordulván egymással, magokra is hármat fordulván, úgy válasz­tott az legény magának leányt, vagy az leány legényt, az kit akartának." A lengyel változa e prózai leírása alapján kirajzolódó képét kiegészíti a Meta­morphosis verses változata:43 .,Azután az tánczot szép halkkal elkezdték, De akkor nem szöktek, mint most, mint a kecskék, Hanem szép csendesen magokat viselték: Három az táncz, vonjad! gyakran emlegették. Következett osztán az lengyel változó Három leánt adván férfiaknak osztó, Azon tánczba vala csak három forduló Az legény az leánt vala elbocsátó. Lányok magokra hármat fordulának, Mind az három megint legént választanak, És azokkal megint hármat tánczolának, Tánczot e­gymás után rendre úgy járának." A krakowiakkal való azonosításra nyújt lehetőséget Csokonai leírása is:44 „Bongorfi egynéhány személyt összveszede, És alia polacca a táncnak eredé. Maga volt a vezér, a többiek követték, Kik a lengyel tempót emberül megtették. Ilyen menést tészen a springer a sakkban, Mikor harmadfelet ugrik a likakban, Vagy miként a darvak, midőn kikeletre Sereggel elmennek a rétre, ligetre. Előrehányt lábbal és billegő nyakkal Sétál az első pár a többi darvakkal." 41 A lengyel zenetörténet a XVI —XVII. századi emlékekben kimutatja a krakowiak nyomait. 42 APOR P. Metamorphosis Transylvaniae. 1736. Cserei Mihály pótló megjegyzéseivel. Bp. 1927. IX. fejezet. 43 Br Apor Péter verses művei és levelei. Bp. 1903. I. 30. 44 Csokonai Vitéz Mihály összes versei. Bp. 1956. 613 — 614.

Next