Néprajzi értesítő 77. évfolyam, 1995.

A Néprajzi Múzeumban „Magyarok Kelet és Nyugat közt” címmel 1994. november 21–22-én tartott konferencia előadásai - A rendi nemzettudat szimbóluma, a díszmagyar / F. Dózsa Katalin = 77. évf. 155–165., ill., 9 ábr., bibl. 164., English summ.

F. DÓZSA Katalin A RENDI NEMZETTUDAT SZIMBÓLUMA, A DÍSZMAGYAR 1989-ben meghalt az utolsó megkoronázott magyar királyné, Zita, akinek az emlékére -jeleként a megváltozott világnak - a Mátyás-templomban gyászmisét celebráltak. A szép számban megjelent közönség soraiban néhány ismert főnemes család férfitagja díszma­gyart viselt. A látvány meglehetősen anakronisztikus volt, annál is inkább, mert nemcsak az urak voltak öregecskék, de a dolmányok brokátja, a menték színes bársonya és prémje is kopott volt. A valamikor oly pompás díszruhák most inkább fakó színházi jelmeznek tűntek. Ugyanakkor nem is voltak megfelelőek a színes díszruhák a gyászszertartás alkalmával - az egykori öltözködési előírások szerint ugyanis ilyenkor fekete díszmagyar dukál. A díszmagyar a reformkor szülötte, akárcsak a neve, ami tulajdonképpen pontatlan és fellengzős, hiszen nem a magyar a díszes, hanem a ruhája. Ez alkalommal azonban tudatosan használom a hagyományos nevet az ismertetés címéül, hiszen pontosan azt szeretném bemutatni, hogy a díszmagyar szó, illetve viselet mit jelent és mit képvisel. A két nem öltözékének története kissé eltér egymástól. A férfiruha őse a 16. században megjelenő, a nyugat-európai divattól eltérő, sajátos magyar viselet. Ez tulajdonképpen egy, a honfoglalástól lappangva továbbélő keleti, kaftán-nadrág típusú öltözék, amelyhez hasonlót az oroszoknál és a lengyeleknél is találunk, bár az utóbbiaknál kétségtelenül kimutatható a magyar hatás Báthory István erdélyi fejedelem, illetve lengyel király alatt. A történelmi magyar viselet a törökök hasonló öltözékének hatására a 16. században válik mind szélesebb körben kedveltté és a 17. században egyértelműen uralkodóvá, különösen Erdélyben, ahol csak a külföldieken tűrik el a „szalagos, bugyogós" idegen módit. A női viselet is a 17. században alakul ki, de nem keleti hatásra, hanem az előző évszázad nyugati reneszánsz ízlésű elemei - fűzött derék, fehér ingváll, kötény, bő szoknya - konzerválódnak. A keresztény hölgyek számára ugyanis elképzelhetetlen len­ne valamilyen, a török nőkéhez hasonló pogány öltözék, amely a tetejében elemeiben (kaftán, nadrág) még a férfiakéhoz is hasonlít.

Next