Néprajzi értesítő 86. évfolyam, 2004.
A Néprajzi Látványtár és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum digitalizálási programja / T. Bereczki Ibolya
T. BERECZKI I BOLYA A Néprajzi Látványtár és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum digitalizálási programjai „2003. augusztus 26-án, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum új igazgatási épületében megnyitott Néprajzi Látványtárban a berendezés első szakaszában 2308 tárgyat helyeztünk el. A célunk többszörös volt: egyrészt az itt látható tárgyak - többségükben bútorok, kerámiák, háztartási eszközök, olyan darabok, amelyek - számára jobb elhelyezési körülményeket akartunk biztosítani a múzeum jelenlegi műtárgyraktáraiban adottaknál; másrészt szerettük volna őket a saját és más muzeális intézmények kutatói számára hozzáférhetőbbé tenni. Harmadik célunk nyitás volt a látogatók felé: a múzeumi raktárak mélyén rejtőzködő, nemritkán pusztán csak porosodó, rosszabb esetben pusztuló tárgyak gyakorlatilag nem léteznek a közönség számára, s mi ezen a helyzeten kívántunk gyökeresen változtatni." (Részlet a kiállítás megnyitóját követő szakmai bemutatóból) A kezdetek Bátky Zsigmondról - a megtisztelő díj névadójáról - íródott az a jellemzés, amely „a múzeumi gyűjtemény izolált világába visszahúzódó tudósként" jellemzi a magyar néprajztudomány és néprajzi muzeológia meghatározó, mondhatni egyik úttörő személyiségét. Bátky Zsigmond neve azonban olyan muzeológiai kézikönyvet fémjelez, amely 1906-os megjelenésével a saját korában nemzetközi ismertséget hozott szerzője számára, később pedig évtizedeken át, mondhatni napjainkig több kutatói nemzedék számára nélkülözhetetlen szakkönyvvé vált (BÁTKY 1906; KOSA 2001. 122). Jól emlékszem arra a több évtizeddel ezelőtti napra, amikor középiskolás diákként Szabó László hívta fel a figyelmemet a már akkor is könyvészeti ritkaságszámba menő kötetre, amelynek rajzos tábláit böngészve ismerkedtem meg a múzeumokban őrzött tárgyi világ darabjaival. Sok közülük már akkor sem volt idegen, hiszen egyszerűbb, díszítetlen változataikkal még az 1970-es évek alföldi falusi környezetében gyerekként magam is találkozhattam. Jó szolgálatot tett azután a könyv az egyetemi vizsgákra való felkészülés során, hiszen Gunda Béla professzor óráin nélkülözhetetlen tananyagnak számított. Utóbb, két évtizeddel később, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum műtárgyrevíziós feladatait végezve kollégáimmal együtt nap mint nap kézbe vettük, hogy egy-egy hiányosan adatolt tárgyat szakszerűen leírhassunk. Kósa László szerint az Útmutató... szentesítette a hazai tárgyi néprajz alaptörvényeit, a leírásokon túl a táblák és rajzok a mai napig időtálló, rendszerezett információt adnak a muzeológiai munkához, tárgymeghatározáshoz és -leíráshoz (KOSA 2001. 122). Ugyancsak Kósa László írja Bátkyról: „[...] legerősebben Jankó tudományos örökségéhez kapcsolódott. Jankó nem sokkal halála előtt kapott megbízást egy, a néprajzi múzeumok szervezéséhez szükséges mű megírására, de csak a tárgyak rajzoltatásáig jutott el, az Útmutatót, a magyar néprajzi muzeológia máig egyetlen módszertani segédkönyvét, mely a maga korában nemzetközi tekintélynek örvendhetett, Bátky írta meg." (KOSA 2001. 122.) Sajátos, tudományunk szerveződését szinte a mai napig meghatározó tény azonban, hogy Bátky igen korán megjelent könyve után a néprajzi gyűjtés - s főként a múzeumok számára történő tárgygyűjtés és -bemutatás - középpontjában még évtizedekig a parasztság gazdagon díszített viseletei, hímzései. Előadásként elhangzott a Bátky Zsigmondfaragott vagy más módon ékített, kizárólag Ünnepi al- díj átadása alkalmából. 2004. március 5-én a kalmakkor használt darabjai voltak a Néprajzi Múzeumban.