Néprajzi értesítő 87. évfolyam, 2005.

Kenyéri Kornélia: Haben sua historia libelli. Jelentősebb hagyatékok a Néprajzi Múzeum könyvtárában 77

(Semayer Vilibáldot), de érdemben még akkor is csak lassan indult meg a könyvtár rendezése, amikor a következő évben (1896) a bécsi egyetemről hazatért fiatal szlavista Melich Jánost (1872-1963), a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának munkatársát választották meg segéd­titkárrá és könyvtárossá. Az ügy fontosságára való tekintettel még nyolcvan forint tiszteletdíjat is megszavaztak e tisztviselői funkció ellátására. A társaság nem kevesebbet várt el könyvtárno­kától, mint hogy „hozza rendbe" a könyvtárt - vagyis rendezze úgy, hogy azt a társaság tagjai használni tudják­­, de a legfőbb kívánalom az volt, hogy minél előbb publikálja a könyvtár jegy­zékét. Mindehhez még feladatává tették, hogy vegye át a szerkesztőségtől a társaság kiadványai­nak a kipostázások után fennmaradt részét, és igyekezzen abból minél többet eladni. Ez az az idő, amikor az Ethnographia kiadása nemhogy nyereséges nem volt, hanem majdnem anyagi csődbe vitte a Magyar Néprajzi Társaságot. Melich nagy lelkesedéssel állt neki a könyvtár rende­zésének, s bár a választmány többszöri beszámolásra utasítással sürgette, egy év alatt - bizonyá­ra sok időt rááldozva - ismét elvégezte a könyvtár „felállításának" előrendezését. A könyvtárral kapcsolatos feladatát egy „rendezetlen" állapot szerint felvett leltár elkészítésében, majd a könyvek szak szerinti elrendezésében látta. „Az első feladat tisztán arra szorítkozhatik, hogy megállapítsa, mink van, a második feladat megoldása lehetővé fogja tenni az értékes könyvtár tu­dományos használatát." A beszámoló szerint ekkora a leltárba vétel majdnem befejeződött (878 művet lajstromozott, és hátravolt még körülbelül száz), ezenfelül vannak még a folyóiratok, ame­lyeket nem lajstromozott. 1897-ben Melich számadása és csoportosítása szerint a könyvlajstrom (értve rajta a Herrmann-könyvtárt is) az alábbi szakcsoportok szerinti könyvmennyiséget tartal­mazta, alfabetikus sorrendben: 200 magyar, illetve Magyarországon nyomtatott, 34 délszláv, 48 angol nyelvű könyvet, illetve folyóiratot, 33 magyar földrajzi művet, 31 magyar folyóiratot, 22 magyar akadémiai kiadványt, 16 oláh és 20 vegyes demográfiai könyvet, 15 finnugor, részint nyelvészeti, részint etnográfiai tárgyú művet, 44 német folyóiratot, 141 kultúrtörténeti, 34 keleti dolgokra vonatkozó, 18 latin-görög, 43 utazásokra vonatkozó, 34 északi szláv, valamint 164 (ismeretlen tárgyú) művet.41 Sem az összeadás pontatlansága (897 tétel a beszámolóban szereplő 878 művel szemben), sem a csoportosítások elnagyoltsága nem kelti azt az érzetet, hogy a könyvtár rendezésében az átköltöztetés óta a leltárfelvétel nem kevés munkát igénylő elkezdésén kívül jelentős előrehaladás történt volna a használhatóság érdekében. Sőt továbbra is fennállt az a helyzet, hogy a csereviszonyból származó kiadványok be sem kerültek a könyvtárba, azok valószínűleg a folyóirat-szerkesztők lakására érkeztek, és ott is maradtak. Melich mentségére azonban meg kell jegyeznünk, hogy a tiszteletdíj fejében rá bízott saját kiadványok (Ethno­graphia, Ethnologische Mitteilungen és a Néprajzi Füzetek) remittendájának rendezését elvégezte, s a meglévő mennyiségekről pontos könyvelési elszámolást nyújtott be a közgyűlésnek. Melich a lapokhoz vissza­térő, „módszeres" könyvtár rendezését jellemzi, hogy még azt is őszintén el­mondta, hogy a könyvtár „bibliographiailag" történő elhelyezésével ez idáig nem végzett, mivel­hogy „ez a munka legalábbis három havi szakadatlan munkát kíván meg, mert először el kell készíteni azt a bibliographiai tervezetet, melynek alapján a könyveket osztályozom, mikor ezt megtettem, a mai rendtől, illetve rendetlenségtől elütően fel kell állítani".42 Egy mai gyakorló könyvtáros is értékelni tudja azt a munkamennyiséget, amelyet Melich János végül is elvégzett, mégis az történt, hogy ezen közösségért végett munka befejezetlensége akaratlanul is súlyosbí­totta az ominózus közgyűlésen kialakult társasági válságot. Ezen a közgyűlésen ugyanis - nem először és nem utoljára - Herrmann Antal komoly konfliktusba keveredett a társaság vezető­ségével. Az ekkor kirobbant „válság" egyrészt az Ethnographia folyóirat kiadása körül zajlott, másrészt a társaság 1897-es, deficittel tervezett költségvetése körül, amelyet Herrmann véleménye ellenére megszavaztak. A jelenlévők kellő izgalommal tárgyalhatták úgyis azt a hallatlan esetet, hogy Herrmann a Magyar Újság 1897. május 11-i számában (tehát a Magyar Néprajzi Társaság közgyűlésének napján) nyilvánosan bírálta a társaság vezetőségét.43 Ezen ügy árnyékában óhatat­lanul a „kötözködés" színében tűnhetett fel a társaság jelen lévő tagjai előtt, hogy Melich János könyvtárosi beszámolója után ismét felszólalt Herrmann Antal a könyvtár(a) ügyében, és a „könyvtárosi jelentés kapcsán azt indítványozza, hogy a könyvtár a M. N. Múzeum néprajzi osztályának adas­sék át a tulajdonjog fentartásával [sic!], hogy az ott hiva­talból kezeltessék".44 Ha a Herrmann-javaslatot árnyékos oldaláról nézzük, úgy is értékelhetnénk, hogy a könyvtár зз6 kérdésének felvetésével Herrmann még egy támadási pon­­tot talált a társaság működése (vezetősége) ellen. De ha el­­vonatkoztatunk a konfliktushelyzet egyéb mozzanataitól, 44 ETHNOGRAPHIA 8. évf. 1897. 4. sz. 341. 4зз7Т'К'ОСКАРША 8' Ы' 189?' 4'S?" 42 ETHNOGRAPHIA 8. évf. 1897. 4. sz. 337. 43 ETHNOGRAPHIA 8. évf. 1897. 4. sz. 342.

Next