Magyar Néprajzi lexikon 3. kötet, K-Né (1980)

M - Milfajt Ferkó, betyár - Millenniumi Kiállítás Néprajzi Faluja, Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Faluja

Milfajt Ferkó 619 Millenniumi Kiállítás amely részben a diákok középkori —apró­szentek napi ,,püspökválasztási" játékából ered. E szokás a 13. sz.-tól — napjára került, plébániai diákság rekordációjával kapcso­lódva Európa nagy részén elterjedt. A játék lényege az, hogy Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutal­mazza vagy virgáccsal fenyíti őket, ill. sokszor a kíséretében lévő ördöggel fenyít­teti (az ördög, ill. krampusz alakja a Szent Miklós-legendában gyökerezik). Ismert a —­járásnak olyan formája is, ahol láncos, álarcos, gyakran szalmába burkolt — ijeszt­geti a gyermekeket és a —fonóházbelieket. Egy 1785-ben kelt csepregi tilalom említi, hogy a papnak öltözött — kíséretével, a ministránsokkal, a harangozóval, az ör­döggel stb. járta sorra a fonóházakat és gyóntatta az ott összegyűlt lányokat, me­nyecskéket. E szokás változatainak nyomai­val a­ Dunántúlon, a Csallóközben, Mátyus­földön, az Ipoly mentén találkozunk. A „pap" a szoba közepén leült egy székre, körülötte helyezkedett el kísérete. Az ördög esetleg az asztal alá bújt. A litánia-paródia után a harangozó egymás után szólította a lányokat és a menyecskéket, hogy végezzék el a karácsonyi gyónást. A pap különböző tréfás kérdéseket tett fel a gyónónak. Aki a kérdésre nem felelt, elvitte az ördög. Ehhez hasonló Miklós-játék nyomai Ausztriába vezetnek, ahol az Enns völgyében a paro­dizált litánia mellett a prédikáció is része volt a játéknak. A Felső-Csallóközben házról házra járó Mikulások dec. 5-én este — miután kikérdezik a gyerekeket jó és rossz tetteikről — puttonyból megajándékoz­zák őket. A mai napig élő szokás a helyi önkéntes tűzoltóegyesületekhez kötődik évtizedek óta. A tűzoltók szervezik meg, hogy a gyermekes szülők ajándéka össze­gyűljön, majd az alakoskodók a megadott helyre vigyék azokat. A tűzoltóegyesület felelős azért, hogy a szokás rendben bonyo­lódjék le (pl. italozás ne legyen). — írod. Korén, H.: Volksbrauch im Kirchenjahr (Salzburg —Leipzig, 1935); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek — népi színjátszás (Bp., 1964); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Bp., 1968); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágból (I-II., Bp., 1977)."! "manga János—Pócs Éva Milfajt Ferkó, betyár: —Sobri Jóska Millenniumi Kiállítás Néprajzi Faluja, Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Faluja: az 1896-os ezredéves évforduló rendezvény­sorozatába kapcsolódva, a szaktudomány akkori ismeretszintjén, a korabeli ország­terület földrajzi, néprajzi összképét teljes­ségre törekvően felölelő szabadtéri néprajzi kiállítás, amely 24 házat, épületegyüttest mutatott be a­nnak megszervezése, felépí­tése, berendezése meghatározó erővel hatott a hazai népi építkezés és az egész anyagi kultúra néprajzi vizsgálatára, a néprajzi muzeológia kibontakozására, fejlődésére. A 19. sz. legnagyobb szabású szervezett gyűj­tő tevékenysége kapcsolódott megvalósí­tásához, az első nagy szintézistörekvéseket is e bemutató tanulságai váltották ki. A­z előzményei mind a Monarchián belül, mind hazánkban évtizedekkel korábbra vezet­nek. Magyar, ill. mp.-i épületek szerepeltek az 1873. évi bécsi világkiállításon és a prá­gai szláv kiállításon is. Az 1885. évi bp.-i országos kiállításon pedig már 15 paraszt­szoba berendezését mutatták be. 1890-től a millennium ünneplésére készülve Jankó János, és Hermán Ottó vezetésével széles körű gyűjtő, kiállító feldolgozó tevékenység indult meg. Jankó a­z anyagát állította ki munkatársaival, Hermán Ottó pedig az ún. ősfoglalkozások (­halászat, vadászat, állat­tartás) köréből szervezett bemutatót. Bár a gazdálkodás, kisipar szerszámanyagának önálló kiállítása elmaradt, jelentékeny tárgyi anyag gyűlt össze bútoroktól kerá­miákon át textíliákig. 1893-ban egy idő­szaki fennállásra szánt népi építészeti együt­tes bemutatásának tervével korábban kisebb munkaközösség foglalkozott, végül Jankó János egyedül készített javaslatot. Mivel a részt vevő megyék anyagi segítsége döntő volt, s ezek a szakmai szempontok ellenében is érvényesíthették saját helyi elképzeléseiket, egy-két kivételtől eltekintve a terv tisztán nem valósult meg. A megyei vezetők területük legújabb, 10 — 20 éves fejlődéséhez kapcsolódó házakat igyekeztek kiállítani, ami a kortárs kutatók rosszalló kritikáját váltotta ki, másrészt a közönsé­get bizonyos fokig félre is vezette, mivel a ténylegesnél homogénebb, tájilag, területi­leg tagolatlanabb és általában nem meg­szokott lakáskultúrát és építkezési hagyo­mányt mutatott be. A kiállítás néprajzi előkészítése azonban ettől eltekintve kor­szerű, a tudományos elveket kielégítő volt, így a — az európai szabadtéri néprajzi múzeumok fejlődő sorába illeszkedik, bár a millenniumi kiállítás bezárását követően lebontották. A —ban a zalai Göcsej Zebecke nevű falujától a Brassó m.-i —hétfalusi csángók lakóházáig az egész magyar nyelv­területet reprezentálták a bemutatott ob­jektumok. De valamennyi fontosabb, nagy lélekszámú nemzetiség lakáskultúráját, építkezését is szerepeltették, így láthatók voltak különféle délszláv, szlovák, kárpát­ukrán, román és német épületek. A­­ bezá­rása után a tárgyi emlékanyag a Néprajzi Múz. állományá­ba került, egy része pedig a

Next