Magyar Néprajzi lexikon 5. kötet, Sz-Zs (1982)

Z - zab (lat. Avena sativa) - zabadó - zabálócsütörtök - zabigyerek - zabkiszi, kiszi, kiszij - zabla, fékemlő, szájvas, zabola

zab (lat. Avena sativa), jelentős takarmány­és tápláléknövény. Világszerte elterjedt gabona­nemű, jól bírja a nedves, hideg éghajlatot, a fenyőövben is beérik. Őshazája Előázsia, ahonnan a neolitikus kultúrákat hordozó né­pességgel még mint a gabonafélék gyomnövé­nye került Európába. Termesztésbe vételére valószínűleg a vaskorban a mai É-Németo. területén került sor. A magyarság feltehetően csak a honfoglalás után a Kárpát-medencében ismerte meg. A magas hegyvidékeken (Erdély, Felföld) táplálékként (kása, pépesételek) fo­gyasztották, de leginkább abraktakarmány­nak használták. Kósa László zabadó: a hajdani jobbágyszolgáltatások egy neme. A 15. sz.-tól adatolható adónem főként a 17—18. sz.-i Erdélyben vált rendsze­res szolgáltatássá. Minden jobbágy háztartás után­­ köböl zabot hajtottak be karácsonykor vagy Márton nagtján. Erdélyben a kózab, kará­csony zabja, az EK-i Kárpátokban kemencezab néven volt ismeretes. A ~ elsősorban a feudá­lis birtokosok lóállományának takarmányozá­sát szolgálta; nagy hadászati jelentősége volt.— Irod. Berlász Jenő: Az erdélyi jobbágy­ság gazdasági helyzete a XVIII. században (Bp., 1958); Szentgyörgyi Mária: Jobbágyter­hek a XVI—XVII. századi Erdélyben (Bp., 1962). Paládi-Kovács Attila zabálócsütörtök:­­*farsang zabigyerek: a házasságon kívüli együttélés­ből vagy az ettől független nemi érintkezésből (—• házasságon kívül elismert nemi kapcsolat, —» vadházasság) származó gyerek. Szerelemgye­reknek is nevezik és értékelést jelent az a mondás, hogy „szép, mint a szerelemgyerek". Helyi elnevezései: fattyú, fatykó, megesett lány magzatja, szeméten szedött gyerek, prozvakott gyerek, hadigyerek (idegen katonától szárma­zó). Az ilyen gyerek sorsa rendkívül nehéz, mert csak az anya neveli, az apa legtöbbször tudni sem akar róla, tartásához, neveltetésé­hez legfeljebb bíróilag megállapított tartásdíj­jal járul hozzá; származásának körülményeit munkahelyén, magánéletében éreztetik vele. Ha az anya körülményei sem teszik lehetővé nevelését, a­zet állami gondozásba adják (régen lelencgyerek volt a neve, napjainkban népiesen állami gyereknek is nevezik). Tárkány Szűcs Ernő zabkiszi, kiszi, kiszíj, savanyú, kocsonyás zabból való lisztpép. Székelyföldi étel (Csík, Háromszék, Udvarhely). A kemencében szárí­tott zabot malomban őrletik, a héjrészeket kirostálják. A lisztet meleg vízzel híg péppé keverve néhány napig magában erjedni hagy­ják. Más változat szerint a lisztet forrázzák, kihűlve —a kovászmaggal kenyérszerűen beko­vászolják, amikor megkel, langyos vízzel ele­gyítik. Csak a tetejére felszálló fehér lét főzik. A kihűlő ~ mindkét esetben kocsonyaszerűen merevedik meg. Hidegen eszik, hozzá tejet, mézes vagy cukros vizet, aszalt szilva levét kanalazzák. Népnyelvi elnevezéseként mind­három címszóváltozat előfordul. A 18. sz. közepén az ételt kiszíl és kiszil néven emlege­tik. — A szó az ukránból származik. Az ukránoknál — és a keleti szlávoknál általában — ez az étel nagy múltú, máig igen elterjedt. Náluk a ~nek szánt zab szárítása egy másféle zabkásához való speciális zabliszt (tolokno) előkészítésének egy mozzanatával egyezik. A k­étel szláv jövevényszóval jelölve századun­kig fennmaradt a karintiai Alpok német falvai­ban. (­•még: erjesztett gabonalé) — írod. Rhamm, K.: Talken und Geislitz (russisch to­lokno und kisels) — Zwei alte slawische Hafer­gerichte (Carinthia, 1909); Zelenin, D.: Russi­sche (ostlawische) Volkskunde (Berlin— Leipzig, 1927); Viski Károly—Kerestely Jó­zsefné: Adalékok Udvarhelymegye néprajzá­hoz. Székely eledelek (Népr. Ért., 1932). Kisbán Eszter zabla, fékemlő, szájvas, zabola, kettő vagy négy karikával ellátott ujjnyi vastag, kb. 18 cm hosszú, gömbölyű, egy darabból álló vagy csuklósan illeszkedő két darabból álló vas eszköz, amit a szekeresfékre, a•kantárra csatol­va a ló szájába tesznek, hogy a lovat, a -*gyeplő segítségével irányítani tudják. A

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék