Hammer Ferenc: MaDok-füzetek 8. …nem kellett élt vasalni a farmerbe. Mindennapi élet a szocializmusban. Tanulmányok (Budapest, 2013)

A farmerviselet alakváltozásai a szocialista magyarországon - A megátalkodott felmenő: a jampec

1 haladónak tekintette, kivéve, ha klerikális befolyás alá kerültek, vagy ha jampecek voltak. A vizuális propaganda a belső ellenséget többnyire megkülönböztető öltözetben ábrázolta. Így lett a fekete papi ruha, a frakk, a módos gazda öltözete vagy a kockás jampeczakó a népi de­mokráciát fenyegető veszély biztos jele. Talán nem idealizálom oktalanul utólag indokolatlanul a jampeee­­ket, ha úgy vélem, hogy a hazai modern kori társadalomtörténet egyik legkérlelhetetlenebb szubkultúrája voltak.­ A jiddis eredetű elnevezést, mely bolond viselkedésű emberre utal, már használták a harmincas években is. A jampecek, jóllehet kizárólag egyetlen társadalmi csoport­hoz sem köthetők, jórészt munkásszármazásúak voltak, gyerekként sze­rezvén bizonyos túlélési készségeket a háborús időkben, annak a kul­túrának, illetve közhiedelemnek a képviselői, amely a kommunista rend­szert azért nem vette teljesen komolyan, mert átmeneti kisiklásnak gondolta, mely nem tart néhány évnél tovább. Ezt az attitűdöt ékes­szólóan jelenítette meg a jampecviselet, amely a korszellemet nemigen követve, nem kívánt belesimulni az utcán a tömegbe. A később a szkin­­hedek által kisajátított vastag gumitalpú bőrcipőt viselték csőnadrág­gal, kockás zakóval és tarkabarka nyakkendővel, mely attribútumokhoz hozzátartozott a dzsessz tánczene, egy sajátos szleng, némi gyakorlat az utcai ökölharcban és a közügyekkel kapcsolatos egészséges mértékű közöny. A jampecek későbbi - talán e sorok által is tükrözött - mitikus aurája jórészt a kommunista hatalom stigmatizáló szándékainak követ­kezménye.­ Ez azt is jelentette, hogy ha az ötvenes években egy fiatal úgy gondolta, hogy úgymond az utca zűrösebbik oldalán a helye, akkor a jampec szerep magától értetődő módon volt kéznél e cél megvalósí­tásához. Jóllehet még nem hord farmert jellemzően, a jampec figurája mégis fontos a farmerkutatás számára. A jampec értékeivel, megjelenésével, öltözékével, viselkedésével és valószínűsíthető szándékaival kapcsolatos hivatalos és nem hivatalos reakciók repertoárja jellemző képet mutat a korai szocializmusnak az állampolgárokat fegyelmező kulturális föld­rajzáról, továbbá arról, hogy - a szó szoros értelmében - a hatalom milyen szemmel nézte és szankcionálta a normaszegést. Mint látni fog­juk, az államnak a jóravaló állampolgárral, illetve annak vizuális megje­lenésével kapcsolatos elképzelései szorosan összefüggtek a farmervise­lés 1960 és 1985 közötti történetével, illetve előzménye, a jampec­­szubkultúra alakulásával. A jampeceket - minden hivatalos rosszallás ellenére - a sztálinista kultúrpolitika nem a rendszer legveszélyesebb ellenségeként tartotta számon. Az imperializmus olyan megveszekedett ügynökei, mint az egyház vagy az egykori uralkodó osztály képviselői mellett a jampecek egyszerű rosszcsontoknak tűnhettek. Ami azonban mégis fontossá teszi a jampec figuráját, az maga a tény, hogy mindennapi szokásaik, visel­kedésük, kinézetük, illetve ruházatuk szolgált a rosszallás okául. Talán sommásan hangozhat, de megkockáztatom: ez az első alkalom, hogy a modern magyar állam szervezett módon tette kritika tárgyává állam­polgárai öltözködésének módját. A propaganda által gyakran hangoz­tatott Nyugat-majmolás, Amerika-imádat súlyos érveknek számítottak ugyan, azonban, tudtommal, a rendszer nem rendezett példastatuáló „jampecpereket", amikor is az amerikai kapcsolat vádjának valóban végzetes következményei lehettek volna. A jampecek igazi „bűne" való­színűleg az volt, hogy a divatot, azaz a nemzetközi osztályharccal nehe­zen összeegyeztethető szempontot emelték értékrendjük vezérelvévé, és egyáltalán ki merték fejezni azt, hogy olyan dologért vannak oda, amit kivételesen nem Rákosi Mátyásnak köszönhet a dolgozó magyar nép. Ugyanakkor viszont, mint azt néhány forrás tükrözni fogja, a jam­pec Nyugat-majmolás jól bejáratott vádját a hatvanas években köny­­nyen alkalmazni lehetett az új métely, a farmernadrág megjelenésekor. Addig is a jampec, akinek főbűne, hangsúlyozom, a viselkedés és a kiné­zet volt, még a pártrituálék céljaihoz is hasznosnak bizonyult. Az 1953. júniusi, Sztálin halálát követő párthatározatok után szervezett önkriti­kakampányról számol be Pünkösti Árpád Két vagon kalap begyűjtve című írásában. „ A jampecekhez hasonló eszté­tikát és moralitást tulajdonítha­tunk olyan kortárs szubkultúrák­nak, amilyen a szovjet szt­lijagi, a negyvenes évek amerikai root suiter, az ötvenes évekbeli ameri­kai és brit Teddy Boy, a német Halbstarke, a francia Blousons Noirs, az osztrák Schlurf, a cseh­szlovák pásek vagy a lengyel biki­­niarze. Bár e csoportok nem tekinthetők egymás kulturális szi­nonimájának, minden esetben megfigyelhető a hivatalos kultúr­ával való szembenállás, mely stra­tégiának fontos eleme a választott viselet, a fogyasztás természete és a zene (Flint 1997; Horváth 2000, 2004; RYBACK 1990). A Calefato (2004) megjegyzése a root suiter szubkultúrával kap­csolatban érdekes hasonlóságra utal a jampecek és amerikai kor­társaik között. Minthogy az ameri­kai második világháborús hadigaz­daságban drasztikusan csökkent a gyapjúszövetgyártás, a rendkívül sok szövetet kívánó, excentrikusan széles szabású (és drága) „zoot"­­öltönyök viselése, ha nem volt is illegális, kimerítette a hazafiatlan­­ság fogalmát. I.B. kép. Akiről mintázták a kirakatbéli figurát: Swing Tóni a Dalolva szép az élet jampece. A farmerviselet alakváltozásai a szocialista Magyarországo 19.

Next