Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Turizmus és kommunikáció - Tabula könyvek 1. (Budapest - Pécs, 2000)
NIEDERMÜLLER PÉTER: Városi turizmus. Történelem, művészet, egzotikum
Niedermüller Péter árát hosszasabban fejtegetném, rá kell mutatni arra a tényre, hogy a hannerzi értelemben vett világvárosoknak fontos közös sajátossága, hogy népességük jelentős része - így az üzletemberek, művészek, migránsok - csupán átmenetileg, ideiglenesen vagy részlegesen él az adott városban, s egyidejűleg más helyekkel, városokkal és társadalmakkal is szoros - tényleges vagy imaginárius - kapcsolatban áll, amely tény alapvetően meghatározza ezen városok kultúráját és atmoszféráját. Másképpen fogalmazva: az ethnoscopes a világvárosok egyik legfontosabb sajátosságára utal, a kulturális sokféleségek egymással való keveredésére, véletlenszerű összetalálkozására - gondoljunk csak azokra a Londont, Amszterdamot vagy New Yorkot az újságokban vagy a televízióban megjelenítő utcaképekre, amelyek sokféle embert-feketéket, fehéreket, fiatalokat, különböző szubkultúrák képviselőit - mutatnak, mint egy „izgalmas világváros” jellemzőjét, s ezzel éppen ezt az itt említett ethnoscapeset reprezentálják. A világvárosok szimbolikus gazdaságának harmadik összetevőjét pedig azok a reprezentációs stratégiák alkotják, amelyek segítségével a városok önmagukat megjelenítik. Mivel itt egy reflexív viszonyról van szó, s mivel a turisták maguk is konstitutív részei a világvárosok szimbolikus gazdaságának, a városok az egész világon harcban állnak a turistákért. Ha ebben a harcban sikeresek akarnak lenni, azaz saját szimbolikus gazdaságukat folyamatosan működtetni akarják, akkor nemcsak egy konstruált képre, egy sajátos imázsra van szükségük, hanem mindenekelőtt önmaguk folyamatos és strukturált reprezentációjára, önmaguk folyamatos szimbolikus eladására. Másként fogalmazva, a fizikailag létező városból konstruálni kell egy szimbolikus tartalmakkal és kulturális jelentésekkel teli „helyet”, amit aztán el kell adni -vagy, Pierre Bourdieu-t idézve, meg kell termelni azt a szimbolikus tőkét, ami aztán gazdasági tőkébe fordítható át. S pontosan ez a lényege az előbb említett reprezentációs stratégiának: a szimbolikus tőke gazdasági tőkébe fordítása. E szimbolikus tőke megtermelésének egyik alapvető feltétele a városnak mint látványosságnak, mint előadásnak (spectacle) a megteremtése, amely mögött ott rejlik egyrészt az adott város sajátos, egyedi, a múlt során akkumulálódott „mitológiája”, másrészt azonban transznacionalitása is. A látványosság, a kulturális performancia és a mitológia keveréke az adott város kultúrájaként manifesztálódik, amelyben a lokális és transznacionális elemek keveredése lehetővé teszi a turisták számára új, eddig nem ismert tapasztalatok megélését, de egyidejűleg a korábbi tapasztalatoknak egy másik környezetben való újraélését is - azaz az ismeretlen felfedezését és az ismert dolgokba való belekapaszkodás adta biztonságot. Az alapvető gyakorlati kérdés, amit a selling place stratégiájának meg kell válaszolnia, hogy mi az, amit a turistának egy városban meg kell néznie és mi az, amit nem. Ennek a kérdésnek az eldöntése - az esetlegesen felbukkanó egyéni kivételektől eltekintve - nem a turisták feladata: minden városnak megvan a maga szimbolikus geográfiája, a turisták számára különleges jelentéssel bíró terek rendszere - s ez az, ami számukra a várost, Rómát, Madridot vagy Berlint jelenti. Ha most a selling places stratégiáját közelebbről megvizsgáljuk, akkor ennek legalább négy szintjét lehet megkülönböztetni. Egyrészt meghatározó szerepet játszik a magas művészet, amely a városok marketingje során válik turisztikai attrakcióvá. A hangversenyek és színházi előadások mellett - amelyek a városi turistáknak egy sajátos csoportját mozgatják meg-elsősorban a múzeumok játszanak ebben az összefüggésben központi szerepet. A Metropolitan Museum New Yorkban, a Louvre Párizsban vagy a Museumin- 34 sei Berlinben nem egyszerűen olyan gyűjtemények, ahol az ember szép képeket és hír