Árendás Zsuzsa - Szeljak György (szerk.): Vándorló tárgyak - Tabula könyvek 12. (Budapest, 2014)
ÁRENDÁS ZSUZSA: A migráció elméleti megközelítései, hibriditás, migránsok tárgykultúrája
Árendás Zsuzsa gálja (például Lassen 2001; Vertovec-Cohen, eds. 1999), mások a bevándorlóknak a nemzetállam átalakulására gyakorolt speciális hatását tárgyalják (Soysal 1994; Bauböck 1994; Joppke 2013). A kortárs kutatás a migráció kérdését globális szinten vizsgálja, transznacionális keretek között, egyéni kapcsolatokra és közösségi összefonódásokra fókuszálva. Egyfajta belső, étnikus látásmóddal, a migráns szemszögéből tekintenek a migrációs folyamatokra, illetve azokat a maguk összetettségében tárgyalják. E megközelítéshez szorosan illeszkednek jelen kötet tanulmányai is, melyek többéves antropológiai terepmunkák, résztvevő megfigyelések és személyes interjúk nyomán íródtak. Az egyes kutatások során a kötet szerzői igyekeztek a lehető legjobban megismerni a migránsok sajátos, belső látásmódját, jellegzetes migránsélményeit és hétköznapi tapasztalatait. A transznacionalizmus szemüvege módszertani, egyben elméleti megközelítésként lehetővé teszi, hogy észrevegyük és valódi jelentőségükben tárgyaljuk a migránsok más nemzetállamok területén élő egyénekkel és közösségekkel fenntartott kapcsolatrendszerét (Vertovec 2010:151). E megközelítés a transznacionális életmódok és gyakorlatok három sajátságos területére hívja fel a figyelmet: a migránsok szociokulturális környezetében tapasztalható „bifokalitásra”, az identitások-határok-rezsimek rendszerében bekövetkezett változásokra, valamint azon intézményi szintű átalakulásokra, melyek a pénzügyi műveletekre, nyilvános privát kapcsolatokra és lokális üzleti fejlesztésekre vonatkoznak (Vertovec 2010:150). Jelen esetben az előbbiről, azaz a „bifokalitás” jelenségéről szólnánk kicsit bővebben. Míg a kezdetekben a kutatói figyelem a transznacionális társadalmi gyakorlatok és intézmények felé fordult, melyek egyfajta identifikációs társadalmi teret jelentettek a migránsok számára (Itzigsohn-Laucido 2002:788), az érdeklődés a későbbiekben a transznacionalitás belülről megélt napi szintű gyakorlatai felé orientálódott, így ugyan a nagyobb struktúrák eltűntek a tudomány látóköréből, helyette viszont előtérbe kerültek a migránsok motivációi, jelentéstársításai, és a bevándorlók önálló cselekvőként jelentek meg. Guarnizo (1997) Bourdieu /habítusfogalmához nyúl viszsza, amikor a transznacionális habitust jellemzi. Dominikai migránsok kapcsán olyan „kettős referenciakeretről” beszél, melyben a napi szituációkat folyamatosan összehasonlítják a „saját” vagy „kibocsátó” társadalom és a „befogadó” társadalom között. Rouse (1992) hasonló szituációkat jellemez mexikói és kaliforniai lokalitások között, illetve a két helyszínhez kötődő migránsmagatartások kapcsán. Az ő transznacionalizmusuk nem az új lokalitáshoz fűződő transznacionális igazodásból fakad, hanem egy krónikus, sokszor ellentmondásos transznacionalizmusból. Mások olyan intenzív tudatosságról beszélnek a transzmigránsok kapcsán, melynek során tudatában vannak más lokalitások párhuzamos történéseinek (Moritz-Wright 1996). Az itt és ott egyidejűsége jelenik meg számos tanulmányban az „otthon” fogalmának a migráció okozta átalakulásainak, jelentésmódosulásainak elemezése során (Rapport-Dawson, eds. 1998; Al-Ali-Koser 2002). Az említett témakör kötetünkben is több szerzőnél megjelenik (lásd Wilhelm, Földessy, Árendás).