Népszabadság - Budapest melléklet, 1995. január

1995-01-13

VINI NÉPSZABADSÁG BUDAPEST Az állami súly épületbe álmodott üzenete Véletlenül kifelejtették belőle a bűnjelkamrát Az építészetben az a jó, hogy funkcionális megkötöttségek miatt formai vagy esztétikai értelemben egy (teszem azt ma Magyarországon) épülő ház soha nem képes annyira eltávolodni alapvető szempontjai tekintetében egy Kr. előtt 866- ban emelt hellászbeli templomtól, amennyire az ábrázoló művészetek más ágai mondjuk a pompeji freskóktól, Joseph Beuys munkásságáig eltávolodtak. Egy törzsi kunyhó és a Westminster apátság gondolati alapja azonos vonásokat hordoz. Hiába is veszítjük el tehát az antik görög-római, zsidó, majd keresztény kultúrák évszázadokon át jól olvasható kánonokba rendezett hagyományát, s hiába tágul tudatunk a multikulturalizmus értékítéletet kizáró, idegenségével vonzó gazdagsága vagy a pomo (értsd: posztmodern) mindent viszonylagossá tevő indulata felé, az építészet alapelveit nem érinthetik kulturális paradigmaváltások. Az építmény elsősorban mindig védelemül szolgál az ember számára a természet, vagy más emberek nem kívánt behatásaival szemben. Másodsorban olyan szellemi tartalmakkal telítődött - a világ tágasságából kimetszett tér -, amely úgy képes immáron évezredek óta a bonyolult jelentések üzenetét közvetíteni, hogy az mégsem vált soha a nyelvhez hasonló kötött formarenddé. Csupa sejtelem hát az épület, vissza nem kereshető érzések megindítója, és olyan benyomásoké, amelyek fogalmakká nem rendezhetők. Vannak azonban mégis olyan látványbeli elemek, az épület tömegét jelentéssel felruházó megoldások, amelyek hozzátapadtak egyes társadalmi funkciókhoz. A XX. század új építési technológiáiban rejlő sokféle tömegformálási lehetőség első kísérlete, mármint a funkcionalista építészet, fontos tanulságokat hagyva maga után, kihunyt. A társadalom reprezentációs igényei nem feltétlen egy új technológia gazdag lehetőségei között formálódnak, hanem sokszor a technológia kereteit szorítják bele a konvencionális formákba. Ma épp úgy dühönghetnénk a monolit vasbeton szerkezetre illesztett betonkéreg timpanonokon, ahogy a századelőn Fülep Lajos bosszankodott a habarcsból és gipszből megvalósuló neostílusú építészeten. Ma már azonban az is bizonyossá vált, hogy az építészetben van valami, ami túlmutat az építőanyag és a tulajdonságaihoz rendelt formai és díszítő megoldásokon. A funkcionalista építészet szeretett volna tiszta helyzetet teremteni. Megfelelő tereket biztosítani és újfajta épülettömegeket komponálni, úgy alkalmazva a vasbeton és az üveg képességeit, hogy az emberi szükséglet szempontjai között a figyelem antik, majd humanista eredetű hagyománya élhessen tovább. E jó szándék globális tévedés, ha méreteiben nem is, belső szerkezetét tekintve hasonló ahhoz, amikor az ember növekvő energiaigényének kielégítéséhez rátalált a maghasadás elvére, de az a gyakorlatban nem csak otthonmeleget, hanem Hirosimát is jelentett. Nem véletlen, hogy az emberek házszerű házakat akartak, nem véletlen, hogy populista demagógiájú diktatúrák hivatalossá tették a kispolgári eszményt és birodalmi stílusukhoz - Hitlertől Sztálinig, Mussolinitól Kim Ir Szénig és Ceausescuig - a neoklasszicizmus valamely modernizált formáját választották. A cseppet sem elnyomó amerikai társadalom szellemi sokfélesége másképp ugyan, de szintén hagyta az építészeti avantgárd ellenében felszínre törni a gyermekded szubjektivizmust. Ez aztán a posztmodern sok mindent befogadó gyűjtőernyője alá került. A formálás, a színezés és az esetlegesen választott kulturális behatások szabad elegyítése ez, helyenként komolyan vett, máskor az épületet többszörösen idézőjelbe tevő önironikus gesztus. Mindez szervesen és megindokolható következetességgel fejlődött ki a tengerentúlon és a világ azon területein, amelyek közvetlenül kapcsolódnak Amerika gazdasági és kulturális vérköreihez. A mi kortárs építészetünkön a közvetettség látszik: a szép nyomású, színes építészeti magazinok képein keresztül feltáruló távoli, kissé idegen, mégis annyira vágyott új fajta tervezői szemlélet külsődleges követése. Homlokzatfotók alapján kilogikázott alaprajzi sémák ültetődnek át hazai tájba, helyi társadalmi szükségletek közé úgy, hogy a máshol hatalmas építőipari háttérrel biztosított nagyvonalú megoldások itt csak szerényen, értelmüket vesztve jöhetnek létre. A legtöbb ilyen ház arculatának elsődleges jelentésrétegéből csupán a kulturális távolság mértéke hámozható ki. Mégiscsak vannak olyan reprezentációs feladatok, amelyek képesek indokoltnak láttatni egy, a régiónktól elütő szellemiség adaptációját. Itt van például a VI. és VII. kerület közös rendőrkapitánysága, a Dózsa György út 18-22. szám alatt. Ennek az 1989-ben elkészült háznak a városon, illetve különféle szociális feladatokon belüli szerepe érvényes módon fejeződik ki a tervező, Károlyi István által megszabott formában. A réginél is régibb rezsimet ismerve a kapitánysági épületre szóló megbízás és a terv elfogadásának folyamata a nyolcvanas évek közepétől kezdődő időszakra tehető. Egy mindinkább puhuló, technokratizálódó és új arculatot kereső rendőrállam utolsó éveire. Más kérdés, hogy a hazai szokványtól eltérő merészséggel, nagyvonalú gesztusokkal kialakított homlokzat már egy új berendezkedés középületévé tette. A csíkozott, játékos sárga festés másként szólítja meg a járókelőt, mint a tíz-tizenöt évvel ezelőtti, egyik ír - másik olvas rendőrjárőr gumibotlógázós „hova lesz a sétája?”. A könnyed színezés ellenére a homlokzati tagolóelemek hagyományos középítmény, állami súllyal bíró épület üzenetét hordozzák. A szokványos lépcsősor oszlopokkal alátámasztott - a falsíktól előugró - timpanonnal fedett kapuépítmény helyett itt más ívek, más hasábok rendeződnek. A hagyomány folytatása nem az általánosan, mind inkább kiüresedő klasszikus elemek követésében, hanem azok szerkezetének elsajátításában ragadható meg. A tengelyes szimmetria mint a minden kultúrában és minden korban hatalmi attribútumként megjelenő látványszervező elem, illetve a valamiképp hangsúlyossá tett középponttól a szélek felé elcsendesedő díszítőrendszer újragondolása fedezhető fel ezen a házon. Nem elszigetelt eset ez, mármint a sosem volt tagolórendek egy-egy új házon való alkalmi megjelenése. Legalábbis a kortárs európai építészetkereső magatartását ismerve nem az. Magyarországon persze ritka, amolyan vaktyúkféle siker. Ezt bizonyítja az épület esztétikai koncepciójának ingadozó színvonala, valamint a tervezésben a funkcionális szemlélet háttérbe szorulása. Nem beszélve arról, hogy az alig több mint ötéves ház kívülről a rothadás jeleit mutatja. A két összefüggő térről kialakított fogadócsarnok ívesen kanyargó csiszolt márvány lépcsőkorlátjai a szükségképp hozzájuk tartozó márványgömbökkel lényegesen komikusabb, a vármegyeház jellegét tisztábban a kifejező elemek lennének, ha anyaguk nem az az unalomig alkalmazott, mármár a rossz ízléssel analóg süttői, ún. magyar vörös márvány lenne, amely megtalálható a Nemzeti Galériában, a metró föld alatti csarnokaiban és a zöldségesem rózsadombi villájának fürdőszobájában. A terv nagyvonalúságából továbbá visszavesz az a tény is, hogy a BM belső építési rendelkezései ellenére a házból kifelejtették a bűnjelkamrát, amely a nyomozás nélkülözhetetlen velejárója kellene legyen. Megfelelőképp kondicionált levegőben, speciális biztonsági körülmények között itt kell ugyanis őrizni Sanyi bácsi véres fejszéjét, amivel Margit nénit tarkón csapta. Bojár Iván András A VI.-VII. kerületi rendőrkapitányság SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE Virágok az autósoknak a Hungária körúton A jó memóriájú idősebbek talán még emlékeznek arra, voltaképp mikor is kezdődött a Hungária körút felújítása. Ha lassan is, de december közepére elkészült a legkritikusabb szakasza, a Salgótarjáni út és a Kerepesi út közötti rész. Igaz, a villamospályát még szerelik, de hat sávon már közlekedhetnek az autók. Az öröm azonban csak néhány napig tartott, hiszen ismét szorgos kezek és gépek kezdtek munkálkodni a trolimegállóknál: két helyen is terelőtáblákkal torlaszolták el a külső sávot. A naivabbak utólagos javításra gondoltak, de a halszálkás forgalomelterelő táblák mögött rövidesen hatalmas virágtartók jelezték: nem úgy van az... Ekkor megszűnt a folyamatos haladást segítő külső sáv és jó szokás szerint a jobbra tartási kötelezettséget betartó - tehát a KRESZ szerint közlekedő - autósok kerülnek naponta konfliktushelyzetbe. A cipzáras besorolást szinte alig használó budapesti autósok most már itt is presztízscsatákat vívnak. A harcba a csuklós trolibusz is kénytelen beszállni, hiszen megállójából csak úgy képes elindulni, ha kikerüli az ötméteres szakaszon „felvirágoztatott” külső sávot, és bekéredzkedik, vagy végső kétségbeesésében beerőszakoskodik a középső sávba. Na de sebaj, ennyivel is izgalmasabb és lassúbb a forgalom, akár személykocsik, akár a tömegközlekedés számára, a balesetveszélyről és a környezetszennyezésről már nem is szólva, hiszen a manőverek, a sok megállás és elindulás egyben több kipufogógázt is termel. Ja, és az idő, az a néhány perc plusz azon az alig egy kilométeren, amelyre évekig vártunk. Hát most elkészült... Kép és szöveg: Boros Jenő 1995. január 15., péntek Időzített bomba Kőbánya alatt A kőbányai Óhegy utcára nyíló kertben még bolygatatlanul fehérült a hó. Eloldalazunk a betonjárdára hajló hatalmas tuja mellett, aztán belépünk a fészerhez hasonlatos deszkabódéba. Az ember gyalupadot, rozsdás biciklit vagy más kacatot várna, de nem: itt betonlépcső kanyarog a mélybe, ahogy elindulunk lefelé, újabb és újabb fordulók jönnek, végül már óvatosan araszolunk a kitaposott, egyenetlen foltokon. Aztán végre megérkezünk, és csodálkozva pislogunk körbe. A kőbányai családi ház alatt tizenöt méterrel, többtermes, impozáns pincét rejt a föld mélye. - Amikor először lejöttem, én is megdöbbentem. Láttam itt Kőbányán már egy-két érdekes dolgot, de ez sokon túltesz - mondja elismerően Szarvasi Ákos, a kerületi polgármesteri hivatal mélyépítési csoportvezetője, aztán a kerületi pinceveszély-elhárítási programban érdekelt szakértőkkel, Nagy Istvánnal, a Főmterv vezető tervezőjével és Pitlik Lászlóval, a kivitelezést végző Aknabau Kft. termelési főmérnökével megmutatják a látnivalókat. A mintegy 650 négyzetméteres mélypincét a fenti ház tulajdonosa évtizedeken át használta, gombát termesztett benne. A szellőzőcsövek darabjai itt-ott még láthatók, az egykor volt világítás porcelánszigetelései még ott meredeznek a rozsdásodó vaskampókon. A pince mészköve azonban idővel repedezni kezdett, ezért a tulajdonos kénytelen volt megerősíteni a főtét: téglából, betonnal kiöntött olajoshordóból rakott pillért - gyakran a legalkalmatlanabb helyre, mutatják a bányamérnökök lemondóan. Egyszer be is omlott a pince, akkor fölülről addig öntötték be a földet, amíg a kialakuló rézsű útját nem állta a további omlásnak - a földhányás odalentről nem látszik valami biztonságosnak, még szerencse, hogy a tulajdonosok is biztonságosabbnak látták, ha a horpadás helyére veteményt telepítenek. Kőbánya gyakorlatilag város a város fölött. Az itt bányászható fehér mészkő - lásd kőoroszlánok a Lánchídon, Akadémia és a többi - keresett építőanyag volt, ezért aztán néhány évszázad alatt gyakorlatilag aláásták a mai lakóterületek helyén akkortájt húzódó szőlőültetvényeket. Kialakultak a ma is ismert egybefüggő járatrendszerek, mint például a Kőbányai Sörgyár egyes telepén, melynek méreteit alighanem érzékletesen szemlélteti, hogy egy teherautó könnyedén megfordul a vájatokban. Ez azonban nem minden. A leleményes kőbányai nép hangyaszorgalommal felszínre hozta a mészkövet, bárhol legyen is az: lépten-nyomon vájatokat nyitottak, kisebb-nagyobb pincéket mélyítettek a kőbe, aztán a keletkezett üreget vagy borospincének használták, vagy elhagyták, s ha omlani kezdett, betömték a kezük ügyébe kerülő törmelékkel. A dokumentáció pedig igencsak szegényes: egy-két térkép a századforduló környékéről, polgári védelmi felmérések, valamint azok a vizsgálatok, melyeket a Kápolna utcai és az Óhegyi lakótelep építésekor készítettek. A jelenleg ismert pinceszakaszokról már néhány szám is riasztó képet fest: 185 ezer négyzetméter a területük, 33 kilométer hosszúak, térfogatuk 1,1 millió köbméter. Életközelibb megfogalmazásban: Budapest teljes lakossága elférne itt. Kőbánya Bermuda-négyszöge a Körösi Csorna út, Jászberényi út, Kada utca, Gergely utca által határolt terület. Ha errefelé útbeszakadásról, falrepedésről, omlásról hall a polgármesteri hivatal, már megindul a hideg az illetékesek gerince mellett: az esetek többségében egy újabb elfeledett, rosszul vagy sehogyan sem tömedékelt pince ad ilyenkor hírt magáról. A hivatal pedig indul, hiszen minden olyan üreg, amelynek lejárata közterületre nyílik, hozzájuk tartozik, a legtöbb pedig ilyen. A pinceprogram immár harmadik esztendeje szolgáltat elegendő tennivalót a kerületnek, és a szakemberek úgy látják, a teljes megoldás még hosszú évekig várat magára. A párhuzamosan folyó veszélyelhárítás és feltárás évről évre több pénzt emészt fel. 1993-ban 10 millió forintot adott az önkormányzat és 20 milliót a kormány országos pinceprogramját irányító tárcaközi bizottság. Tavaly már 18,6 milliót áldozott a kerület és 16 milliót a kormány. Az idei tervek megvalósításához az önkormányzat 20 milliója mellett 40,2 milliót várnak az államtól, a válasz január végéig minden bizonnyal megérkezik. S ha a feltárás és a megszüntetés-megerősítés nem adna elég feladatot, az önkormányzat terhei még azzal is nőttek, hogy a bányatörvény értelmében az elmúlt évtől már a feltárt és használatba vett pincék évenkénti ellenőrzése is rájuk, nem a bányahatóságra tartozik. Tennivaló pedig akad bőven. Nemrégiben sikerült befejezni a Maláta utca alatt húzódó vágatok megerősítését, illetve betömését, hamarosan a sörgyári teherautók is visszatérhetnek a hosszú ideig lezárt utcába. Feltárulnak viszont új üregek: néhány hónapja az Ihász közben, szerencsére egy közpark alatt, bukkantak egy olyan pincére, amelynek a most ismert alapszintje 27 méterrel a talaj alatt húzódik, a belmagassága pedig 11 méter. (Nem véletlen, hogy a kerületben egy-egy újabb építkezés előtt nem elégednek meg a szokásos 5-6 méteres mélységig folytatott talajmechanikai kutatással.) A roppant nehéz, tömérdek pénzért elvégzett munka után már csak egyetlen kérdés marad: ha nem kell betömni, hanem megerősítéssel meg lehet óvni a feltárt járatot, ugyan mire is használják. Egyes esetekben, mint például az Ihász utca 27/A alatt, szinte kínálja magát a gondolat: alighanem fürtökben tenyészik majd a gomba a tavaly megerősített 13 kisebbnagyobb vágatban. A Conti-kápolna alatt húzódó pinceszakaszban azonban már nehezebb a helyzet. A 400 négyzetméteres üregrendszer, amely néhány éve már a fenti közút nyomvonalának megváltoztatását is szükségessé tette, ma már szinte teljesen elkészült, ahol szükséges volt, különleges eljárásokat használva megerősítették a pince oldalfalait és főtétjét. A hely szelleme kötelez: egyes elképzelések szerint kolumbárium kerülhetne ide, vagy - ha az egyház erre nem tart igényt - akár helytörténeti kiállítást is lehetne rendezni itt, Kőbánya szívében, a föld alatt. Kiállítást, ahol a pincéknek, lássuk be, igencsak előkelő hely jutna. N. Kósa Judit Tizenöt méterrel egy ház alatt Szandelszky Béla felvétele