Népszabadság - Budapest melléklet, 1995. szeptember
1995-09-29
1995. szeptember 29., péntek KITEKINTŐ A jövő század városa Bécsben ötven ország félezer vezető szakembere találkozik a napokban, hogy a jövő század városmodelljéről ejtsen szót - jelenti a Compress. Az MTA (International New Towns Association) konferenciájának napirendjén ugyanis a Stratégia a városok számára a XXI. században című téma szerepel. A vitákat, műhelybeszélgetéseket olyan kérdések köré kívánják csoportosítani, mint például a városok és régiók új helyzetének megfelelő politikai feltételek kialakítása; a gazdasági változások szükségessége a városokban; a romló környezeti viszonyok között az új városfejlesztési irányok áttekintése, a városlakók magatartásának, gondolkodásmódjának változása. Kevésbé hivatalosan mindez azt jelenti, hogy sok minden szóba kerül majd: az új építkezési irányzatoktól a köztisztaságon át az ellehetetlenülő közlekedésig szinte minden. A konferencia során egy napot arra szánnak, hogy a résztvevők megismerjék, hogyan próbálja az osztrák főváros megoldani ezeket a problémákat. Soroksári papírforma ________MUNKATÁRSUNKTÓL________ Befejeződött a nagy budapesti papírgyűjtő akció: a megmozdulást szervező MÉH-utód Ereco Rt., a Budafoki Kartongyár és a Hulladékhasznosítási Egyesület kiosztotta díjait a legjobb teljesítményt nyújtók között. A március 16-án indult versenyben hatvan fővárosi iskola vett részt. A szervezők két kategóriában díjazták a befutókat. Az elsőben az összmennyiséget nézték, a másodikban az egy főre jutó kilókat. A tabella szerint mindkét kategóriában a soroksári Sodronyos utcai általános iskola tanulói voltak a legjobbak: 17 580 kiló papírt szedtek össze. A második, egyben a másik kategória második és negyedik helyezettje - 15 170 kilóval - a XVIII. kerületi Kassa utcai, harmadik díjasa és az egy főre jutó mennyiséget díjazó verseny második helyezettje pedig (14 910 kilóval) a XXI. kerületi Kolozsvári utcai iskola. A győztes személyi számítógépet és színes tévét kapott, a második helyezett videót és hétezer forintot, a harmadik pedig harminc-, illetve húszezer forintos vásárlási utalványt. A versenyen a nyeremények összértéke 400 ezer forint volt. Ismét közlekedik a 2-es Napi ötvenezer utast vár a BKV ► FOLYTATÁS AZ I. OLDALRÓL A 4800 méteres vonal a Duna-korzó előtt egy 462 méter hosszú viadukton haladt át. Ennek szerkezete a háborúban megsérült, a csapadékelvezető csatornák eldugulása után pedig az esővíz is rendszeresen áztatta az acélvázat. Az elrozsdásodott szerkezet annyira meggyengült, hogy az utóbbi négy évben már csak tíz kilométeres sebességgel hajthattak át rajta a szerelvények. A viadukt felújítására, a Parlament előtti ívben és a Lánchíd alatti alagútban elkopott pályaelemek cseréjére tavaly majdnem 800 millió forintot terveztek. Már javában zajlott a munka, amikor kiderült, hogy a nagyobb részben a fővárosi önkormányzat, kisebb részben a BKV költségvetéséből finanszírozott beruházás költségeit majd százmillió forinttal csökkenteni kell. Az elvonás miatt sem engedtünk a minőségi követelményekből - mondta Szirmay Tamás. - Inkább a programot szűkítettük. Nem az egyes elemek költségeiből faragtunk le, hanem egész elemekről mondtunk le. Nem épült meg például a felsővezetékhez az a kiegészítő kábelrendszer, amely a jövőben átalakítandó, modern hajtásrendszerű villamoskocsikat fogja kiszolgálni. A felsővezeték bővítését célszerű lett volna most elvégezni, igaz, az átalakításra csak akkor lesz szükség, ha majd a BKV-nak is lesznek ilyen modern villamosai. A viaduktot azonban a következő évtizedekben biztosan nem kell javítani, s az új pályán is tíz-tizenöt évig gond nélkül közlekedhetnek a villamosok. A viadukton 35 kilométeres sebességgel hajtanak át a szerelvények. Bár a felújított pálya alkalmas akár a hatvan kilométeres sebesség elviselésére is, a BKV mérnökei úgy gondolták, a szállodasor előtti sétálóövezetben ennyi is elég. A kettes villamosok menetideje a viadukton való gyorsabb átjutással így is két és fél perccel csökken. A csúcsidőben hárompercenként közlekedő szerelvények óránként háromezer utast képesek mindkét irányba szállítani. A villamospótló buszokat ugyan csak óránként 1500 utas vette igénybe, a vállalat vezetése azonban abban reménykedik, a felújított vonalon hamarosan ismét ötvenezren utaznak naponta. UTAK ÉS UTASOK • Rendezvény miatt a IX. kerületben lezárták a Ráday utcát a Kinizsi utcától a Bakáts térig, valamint a Bakáts utcát a Lónyay utca és a Bakáts tér között. A forgalomkorlátozás miatt a 15-ös autóbuszok terelőúton viszik az utasokat. • A VIII. kerületben a Népszínház utca-Teleki László tér csomópontban minden irányban útszűkület lassítja a haladást. • A Soroksári úton a Tagló utcánál a Boráros tér felé csak a belső sáv járható. • Angyalföldön a Visegrádi utcába nem lehet behajtani a Csanády utca és a Balzac utca közötti szakaszra. A lezárást a Pannónia utca felé kerülhetik el. • A Hidegkúti úton tart a közműépítés. A városhatártól körülbelül 100 méteres szakaszon lezárták a befelé vezető oldalt, jelzőlámpa irányítja a váltakozó irányú áthaladást. • A Budaörsi úton a Fehérló utcánál mindkét irányban sávlezárás lassítja a haladást. A Dayka Gábor utcánál pedig a városközpont felé vezető külső sávot zárták le a forgalom elől. • A ráckevei HÉV vonalán pályafelújítás miatt Tököl és Ráckeve között autóbuszok járnak szombaton és vasárnap. BUDAPEST Nincs múzeum szponzor nélkül A múzeumok az elmúlt években kénytelenek voltak megtanulni, hogy a piaci viszonyok között való működésnek megvannak a maga szabályai. A legnagyobb fővárosi múzeumok kiemelt helyzetük ellenére is folyamatosan szponzori és egyéb bevételekkel próbálják kiegészíteni szűkös költségvetésüket. Az állami támogatás legtöbbször ugyanis csupán az intézmény fenntartására elegendő, az állomány gyarapítására már nem. A Magyar Nemzeti Múzeum teljes felújítása miatt az épületben jelenleg csak a koronázási jelvények tekinthetők meg. Dr. Szikossy Ferenc főigazgató-helyettes arról tájékoztatta lapunkat, hogy a rekonstrukció első részének befejezése jövő márciusban várható, amikor a millecentenárium alkalmából megnyílik a honfoglalásról szóló nagy időszaki kiállítás. Mint Szikossy elmondta, költségvetésüknek csak öt százalékát tudják tudományos kutatásokra és gyűjtésre fordítani, a pénz legnagyobb részét az épület fenntartása és a bérek emésztik fel. A két éve változatlan jegyárak az idén emelkednek, de azt még nem tudni, mennyivel. Az biztos, hogy az ingyenes diákbelépő és az ingyenes látogatási napok megszűnnek. A Szépművészeti Múzeum épülete ugyancsak folyamatos felújítás alatt áll, eddig a ház egyharmadát renoválták. Mojzer Miklós főigazgató elmondta, hogy bár a műtárgyaknak csak töredékét állították ki, a közönség számára „láthatatlan” darabokat is restaurálni kell, erre azonban külön állami támogatást nem kapnak. A főigazgató szerint alacsony a múzeum látogatottsága, és ez elsősorban a gyenge propagandának köszönhető. Műkincsek beszerzésére nekik is szűkösek az anyagi lehetőségeik. Jelenleg kétszáz forint egy belépő, a diákok és a munkanélküliek azonban kedvezményt kapnak. A Magyar Nemzeti Galéria már hosszú ideje szponzorok segítségével rendezi nagyszabású kiállításait. Horváth György gazdasági igazgató szerint az intézménynek nincsenek komolyabb anyagi nehézségei, egy-egy jelentősnek ítélt műtárgy megvásárlása általában nem okoz gondot. Novemberben egy különleges kiállítással, a dél-koreai kortárs művészet bemutatójával jelentkeznek, amely európai körútján elsőként Budapesten látható. A Galéria a jövő hónaptól az eddigi negyven forintról csaknem kétszeresére emeli a belépők árát. A Néprajzi Múzeum gazdasági igazgatója haldokláshoz hasonlította az intézmény állapotát. Fekete Zoltán kijelentette, a múzeum egyre inkább vállalkozásból származó bevételekre támaszkodik, például az épület bérbeadására. A gyűjtemény gyarapítására tavaly csak kétmillió forintjuk volt, ami semmire sem volt elegendő. A közeljövőben a hetvenéves Magyar Rádiót bemutató kiállítás és a karácsony előtti adventi tárlat számíthat nagy érdeklődésre. Zachar Balázs Megszűnnek bizonyos látogatói kedvezmények VELLEDITS ÉVA FELVÉTELE Kórkép készült a hajléktalanokról Egynegyedük a halál gondolatával foglalkozik ► FOLYTATÁS AZ I. OLDALRÓL A felmérésben részt vevő hajléktalanoknak ennek megfelelően jóval nagyobb hányada - az otthonnal, családdal rendelkező megkérdezetteknek közel kétszerese - válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy volt-e már valamilyen hosszan tartó betegsége (44, illetve 27 százalék). A normálisnak számító huszonkét százalékkal szemben negyvenhat százalékuk panaszkodott, hogy gyakran köhög, és a rendezett körülmények között élő megkérdezettek nyolc százalékával szemben huszonegy százalékuk mondta azt, hogy szinte állandóan légszomj gyötri. Az eltérés legfőbb oka, hogy a hajléktalanoknak közel kilencven százaléka erős dohányos, míg a megkérdezett ezer átlagos életvitelű budapesti férfi negyvenhat százaléka vallotta magát dohányosnak. A felmérés legmegrázóbb részeredménye azonban mégsem ez, hanem a tébécés betegek száma közti megdöbbentő különbség: a háromszázötven hajléktalan közül nagyságrenddel többnek volt (valamikor) tuberkulózisa, mint az ezer, rendes körülmények közt élő megkérdezettnek; négy, illetve 0,5 százalék az arány. Nem sokkal kevésbé ijesztő ugyanakkor az infarktusra való esély nagysága közti eltérés. A kívülállók általában meg vannak győződve arról - mondja Molnár D. László hogy az infarktus a hajszolt életű, az éjt nappallá téve robotoló menedzserek jellegzetes betegsége, pedig nem ez a helyzet: a kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy mindenhol az alsóbb, tehát szegényebb néposztályok körében a leggyakoribb az infarktus. Ez a budapesti hajléktalanokra is igaz: kilenc százalékuk számolt be olyan mellkasi fájdalmakról, amelyeket majdnem biztosan szívinfarktus váltott ki. Az átlagos csoportban ugyanez csupán a megkérdezettek hat százalékáról mondható el. A hajléktalanoknál a lelki bajok is gyakoribbak. A vizsgálatot végzők közel négyszer annyi depresszióst (44,1 százalék), és hétszer több öngyilkos jelöltet (26,4 százalék) találtak köztük, mint a rendezett körülmények között élők között, pedig a nyugati normák szerint már az ő csoportjuk is rendhagyónak számít. B. T. A BETEGSÉGEK ELŐFORDULÁSA (SZÁZALÉKBAN) Betegség, sérülés Hajléktalanok Normális körülmények között élő férfiak Krónikus köhögés 45,8 21,9 Szívinfarktus 8,8 5,6 Tbc 4,3 0,5 Alvászavarok 48,2 23,3 Depresszió 44,1 11,8 Alkoholizmus 27,1 1,4 Öngyilkossági kísérlet 26,4 3,9 Epilepszia 7,4 2,2 Hallászavarok 16,4 7,9 Látászavarok 31,4 17,0 Beszédzavarok 6,7 1,4 Fejsérülés 17,4 2,2 Végtagtörés 19,7 4,7 Rüh,tetű 7,4 0,5 NÉPSZABADSÁG I1J MARGÓ________ Bezár a Kondor-kiállítás Ma látható utoljára Kondor Béla fotókiállítása a Karinthy gimnáziumban. Kondor képeiből a pusztulás, a halál hangulata árad. A fényképezett tárgyak - a csupasz faszerkezetek, modellek - már önmagukban is egy lepusztult, élettelen világot ábrázolnak, s ezek megsemmisülése egyet jelent a teljes véggel. A műterembe beszűrődő fénysugár egy atombomba felrobbanásának vakító, fehér fényével teríti be a miniatűr világot; a „vihar” elvonultával összetört fadarabok, „porfelhő” marad, s a katasztrófát csak a művész barátja, egy óriási macska éli túl. (R. A.) Bővült az átmeneti szálló Csepelen A Magyar Vöröskereszt budapesti szervezete kedden új átmeneti szállót nyitott hajléktalan férfiak számára Csepelen. A korábban 90 ágyas éjjeli menedékhely most egy átmeneti szállóval bővült, amelyben még 47 rászorulót tudnak elhelyezni. Ugyanebben az épületrészben 50 férőhelyes melegedőt is kialakítottak, amelyet várhatóan október elején adnak át. A felújítást a Népjóléti Minisztérium ötmillió, a Magyar Vöröskereszt másfél millió forinttal támogatta. A nappali melegedő fenntartásához a fővárosi önkormányzat nyolcszázezer forinttal járult hozzá. Újabb hulladékudvarok A XVIII. kerületi Havanna lakótelepen nemrég megnyílt hulladékudvar beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A sikeren felbuzdulva a szakemberek nemrégiben két újabb szemétlerakó udvart létesítettek a pestszentlőrinci Gloriett, illetve Szent Lőrinc lakótelepen. Az újabb hulladékudvarok nemcsak azért váltak szükségessé, mert a Havanna telepi lerakó forgalma meglehetősen nagy volt, hanem azért is, mert a polgárok szemétleadási hajlandósága nagyobb, ha a közelükben is van ilyen lerakóhely, vagyis nem kell a hulladékkal útra kelniük. Pasaréti Művészeti Napok Szeptember 30. és október 4. között rendezik meg Szent Ferenc emlékére a Pasaréti ferences templomban a Pasaréti Művészeti Napok című rendezvénysorozatot. Az idei, immár második művészeti napok programjában számos hangverseny és kóruselőadás lesz hallható. A program - amelyet a Páduai Szent Antal Plébánia és a Pasaréti Polgárok Baráti Köre szervezett - mindenki számára ingyenes, de a rendezők szívesen fogadják az adományokat. A befolyt pénzt a pasaréti templom leendő orgonájának megépítésére fordítják. r DAEWOO CENTER «1.216-1190 «1039 Rákóczi út 31. (Szentendrei út folyt.) Tel: 06-20-427-227 • 1149 Mogyoródi út 32. Tel: 220-5080 visszanyerheti autója árát Lehet, hogy éppen Ön nyeri vissza nálunk vásárolt autója teljes vételárát, de ha nem Önt érné ez a szerencse, még mindig lehet, hogy elüldok egy 300.000 forint értékű álomutazásra, de ha ez sem Önnek jutna, meglehet, hogy telerakjuk a csomagtartóját 100.000 forint értékben DAEWOO szórakoztatóelektronikai csodákkal. Ezen felül a már megszokott kedvezmények, a választható fizetési feltételek és a 6 *%%-os kamatú hitel természetesen minden vevőnket megilleti. Ajándéksorsolásunkon az 1995.szeptember 1.- december 31. között autót vásárlók vesznek részt. Sorsolás 1996. január 15-én. A 1 .