Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. augusztus

1996-08-02

24 NÉPSZABADSÁG Guberálók a Cséry-telepen Szemétfuvarozási és -feldolgozási részvénytársaság a századelőről Nemrég hírül adták az újságok, hogy Pestszentlőrincen, a Méta utca és a Nagykőrösi út kereszteződésében felüljáró épül, gyor­sabb és biztonságosabb lesz a közlekedés az M0-s körgyűrű és az M5-ös autópálya felé. Az épülő felüljáró szomszédságában terül el az egykor híres-hírhedt Cséry-telep, Budapest XIX. és XX. szá­zadi történelmének egyik sajátos és furcsa intézménye. Cséry Lajos zalai földbirto­kos a múlt század negyvenes éveiben jött Pestre. A fiatal jo­gász Majláth György országbíró mellett dolgozott gyakornok­ként. Neve az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc idején vált ismertté. Ekkor már Peré­­nyi Zsigmondnak, a magyar fő­rendiház elnökének a titkára. Perényit, a forradalom lelkes hívét 1849-ben Haynau kivé­geztette. Cséry a bukás után ügyvédként dolgozott tovább. A hetvenes évek elején 2600 hol­das birtokot vásárolt az akkori Szentlőrinc és Puszta-Péteri határvonalán. Kiváló mezőgaz­dászként felvirágoztatta birto­kát: 35 holdas kertészetében kajszibarackot, szőlőt, dinnyét termelt. Főként a dinnyéje lett híres. Teheneket tartott, napon­ta ezer liter tejet szállított a pesti piacokra. Azt is feljegyez­ték róla, hogy birtokának dűlő­útjain félmillió facsemetét ülte­tett el. A kilencvenes évek elején Cséry szokatlan vállalkozásba kezdett. Szerződést kötött a fő­várossal, hogy szemétlerakóhe­lyet létesít Pestszentlőrinc és Pestszentimre határában, aho­vá Kispesten keresztül saját vas­útvonalán szállítja majd ki Bu­dapest hulladékát. A cégbíróságon 1876-ban szerepel először a neve, mégpe­dig ilyen rövidséggel: „Cséry Lajos ház- és földbirtokos, Bu­dapest”. 1897-ben a cégbejegy­zés már ifjú Cséry Lajost jelöli tulajdonosként, majd 1900-ban 2,5 millió forintos alaptőkével megalakul a Cséry-féle szemét­fuvarozási és feldolgozási rész­vénytársaság. A főrészvénye­sek, a cégvezetők szinte évente változtak, a részvények estek, emiatt 1913-ban a cég felszá­molásáról döntöttek. Cséry Lajos nemcsak a sze­mét szállítására, összegyűjtésé­re vállalkozott, hanem azt is ki­találta, hogyan lehet a szemét­ből trágyát készíteni. Találmá­nyát szabadalmaztatta. A ma­gyar eljárásra az egész világ felfigyelt. Az Uránia című tu­dományos folyóirat 1902-ben arról tájékoztatta olvasóit, hogy Cséry találmányát párizsi, londoni, New York-i, szentpé­tervári szakemberek a helyszí­nen tanulmányozzák és kiváló ötletnek tartják. A találmány lényege: az elporladt szemétből adalékanyagok hozzákeverésé­vel kertészetben, szőlőültetvé­nyekben használatos szerves trágya készül. A technológia működtetéséhez szemétosztá­lyozó, -válogató, -feldolgozó épületeket, munkáslakásokat épít Cséry. A telep munkáslét­száma a korabeli viszonyokhoz képest is számottevő: kétszáz­kétszázötven ember dolgozik ott, köztük hetven nő. Ezt azért kell említeni, mert a körülmé­nyek még a férfiak számára is kemények, nehezek voltak. A vállalkozó értékesítő irodákat nyitott az ország számos váro­sában. A korszerű komposzt­­gyár működtetése sajnos, fel­emésztette a Cséry-birtok jöve­delmét is. Az évek során a tu­lajdonos kisebb-nagyobb bir­tokrészeket kénytelen volt el­adogatni. Az utolsó részt a ma­jorral együtt Szemere Miklós vette meg 1901-ben. A részvénytársaság megszűn­te után a főváros továbbra is a Cséry-telepre szállítja a szeme­tet, egészen 1958-ig. Az Esti Budapest című lap 1956 szep­temberében arról ír, hogy a vá­rosban naponta már két és fél ezer köbméter szemét gyűlik össze. Kőbányán, a Harmat ut­cai gödörben és az újlaki tégla­gyár kimerült bányájában na­ponta ezerötszáz köbméter hul­ladékot raknak le, a többi még mindig a Cséry-telepre kerül. Egy 1968-ban készült felmérés szerint a Cséry-telep szeméthe­gye másfél kilométer hosszú, a szélessége száz és nyolcszáz mé­ter között váltakozik, a magas­sága húsz-huszonöt méter, a te­rülete hetven hektár. A telepen 5,2 millió köbméter anyag gyűlt össze felhasználatlanul. A szeméttelep nevét híressé tette az is, hogy Cséry alkalma­zottai mellett a szemétkupaco­kon megjelentek a főváros - el­sősorban Pestszentlőrinc, Kis­pest, Pestszentimre és Pestszent­­erzsébet­­ szegényei is, a gube­rálók, a szemétben turkálók. Elsősorban szenet, kokszot, ég­hető anyagokat bányásztak ki, de gyűjtöttek mindent, ami hasznosítható, ami enyhített mindennapos nyomorukon. A Százéves Kispest című kö­tetben olvashatjuk, hogy Kis­pestnek és környékének a mun­kanélkülijeit nyomorenyhítő akció során a Cséry-telepen is foglalkoztatták. Ha valaki ha­tóságilag igazolta, hogy mun­kanélküli, nagy családja van, akkor hosszabb-rövidebb ideig dolgozhatott a telepen. A gube­rált koksznak a felét le kellett adnia a városnak, de ez a lehe­tőség még így is nagy segítség volt az éhező családnak. A nyo­morgó guberálókra, az elége­detlen prolikra a hatalom is fel­figyelt a Horthy-korszakban. Feltételezték, sejtették, hogy az illegális kommunisták is szer­vezkednek a telepen. A Kispesti Hírlap Razzia a Cséryn című írásában 1920 nyarán azt írta, hogy kétszáz rendőr és negyven detektív jött ki Budapestről, kikhez a kispesti rendőrség és detektívtestület is csatlakozott. Az egész telepet körbefogták, majd’ négyezer embert szorítot­tak be egy zárt területre. Az igazoltatás este tizenegyig tar­tott, az eredmény: 297 munkást vittek be a rendőrségre. A Séták a XVIII. kerületben című helytörténeti kötet a Nép­szavát idézi: „A szemétbányá­szok életéről már írtunk né­hányszor. Most is arra jártunk. A rongyokba burkolt emberek, asszonyok, gyerekek, lányok a metsző hidegben elszántan ka­parják a szemetet, miközben a lábuk alatt ég a szeméthegy. Néha megcsúsznak, belefordul­nak, ilyenkor meggyulladnak rongyaik. Ilyesmire be vannak már rendezkedve, az illetőt hosszú horoggal kihúzzák az égő szemétből és a ruháját elolt­ják. Ez nem mindig sikerül. Nem is olyan régen egy fiú összeégett és belehalt sérülései­be.” A második világháború után a Cséry-telepen is megváltozott a helyzet. A guberálók ismét megjelentek, de már ki-ki ma­gának gyűjtött, nem kellett kö­telesrészt leadnia a városnak, s a rendőrség sem zaklatta őket. 1952-ben a Fővárosi Talajerő­gazdálkodási Vállalat kétszáz emberrel kitelepült a Cséryre és hozzálátott a szerves trágya előállításához. Külszíni fejtés­sel, a „humifikálódott” szemét válogatásával, rostálásával is­tállótrágya értékű tápanyago­kat gyártottak. Egy friss felmérés szerint ta­valy, 1995-ben a Fővárosi Köz­terület-fenntartó Vállalat 3 millió 728 ezer köbméter hulla­dékot gyűjtött össze. A rákos­­palotai égetőműben 2 millió 329 köbméter szemetet ártalmatla­nítottak, közben újabb hulladék­­udvarok nyílnak, ahol a szemét egyharmad részét tudják újra­hasznosítani. A korszerűbb hul­ladéktárolás és -hasznosítás nyomán a Cséry-telep már el­vesztette jelentőségét, várostör­téneti érdekesség lett belőle. A telepen működő és tápanyago­kat gyártó cég neve az ötvenes évek óta többször változott, a telefonkönyv szerint jelenleg Fővárosi Településtisztasági Szolgáltató Vállalatnak hívják. Cséry találmányáról, az értékes tápanyagok sikeréről mostaná­ban már nem cikkeznek az újsá­gok. Kiss György Mihály Lakásokat is építettek munkásaiknak Önálló vasútvonalon szállították a lerakóhelyre Budapest hulladékát I LELŐHELY Van egy lakótelep Budapesten, amely kishíján kerületté alakult. Biztosan tudják, melyikre gondolok: a város északi peremén, túl a messzi Újpesten, a természet lágy ölén található Ká­posztásmegy­er, a főváros talán legkalandosabb sorsú lakónegyede. Egy városrész, amelynek építését félbehagyták, s ahol a magukra maradt lakosok szinte példa nélkül álló érdek­érvénye­sítésbe fogtak. Részönkormányzatot alakítot­tak, egy időben még az önálló kerület megalakí­tását is fontolóra vették. Pedig éppen harminc évvel ezelőtt, amikor augusztus legelején nyilvános tervpályázatot írtak ki az új lakótelepre, a jövő igazán ragyo­gónak látszott. Addig csak városrész-rekonst­rukcióra volt példa Budapesten, azaz a ritkán vagy sűrűbben lakott területeken ledózerolták a házakat, és a helyükre hatalmas betontömböket építettek. Az új idea ehhez képest kifejezetten felemelő volt. Zöldmezős beruházást hirdettek ugyanis, a Fővárosi Tanács az észak-pesti szántóföldek és kertészetek helyére kívánt monumentális la­kónegyedet építtetni. Az irányelvek egy hetven­ezer embernek otthont adó, iskolákkal, óvodák­kal és bevásárlócentrummal is rendelkező tele­pet írtak le, amelynek lakosai a környező gyá­rakban dolgoznak. Az időseknek kényelmes, mindenféle szolgáltatással ellátott házakat szántak, a nagycsaládosok akár 69 négyzetmé­teres otthonokat is kaphattak volna­­ egy átla­gos lakás egyébként 52 négyzetméteres volt a rajzasztalokon. Mindebből nem sok valósult meg, mint ahogy Újpest központjától a tervezett metró alagútját sem fúrták tovább a káposztási me­zők irányába. A tervpályázat után csaknem húsz évnek kellett eltelnie, míg 1985-ben átadták az első lakásokat az új lakótelepen. Ma sem él itt több harmincezer polgárnál, a tervezett huszonnégyezer lakásból pedig nem egészen nyolcezer készült el. Az önálló város­kával kecsegtetett káposztásiak keserű száj­ízzel vették tudomásul, hogy a tervezett isko­lák közül csak néhány épült meg, így a gyere­kek zsúfolt iskolákban szorongtak, s nem örültek annak sem, hogy a beruházás idő előtti felfüggesztése miatt nem kaptak sport­­centrumot, bevásárlóközpontot, piacot, ele­gendő orvosi rendelőt. Alvóváros lett tehát Káposztásmegyerből, olyan hely, ahol alváson kívül igazából nincs mit csinálni. Mondhatják persze erre, hogy Új­palotán, a város egyik legelső lakótelepén szin­tén nem sikerült mozit építeni, bár ott még a helyét is kihagyták, Óbudán pedig ma is kutya­­futtatóul szolgál a városrészközpontnak kiha­gyott hatalmas földdarab, sőt Budapest többi monumentális lakótelepe sem pezsgő kulturális és társadalmi életéről híres. Ez mind igaz, ám tegyük hozzá: ezeken a la­kótelepeken legalább a tervezett lakások elké­szültek. Ráadásul az is tény, hogy a káposztás­megyeri tervek közül egy maradéktalanul meg­valósult. A tiszta, friss levegő. N. K. J. A félbehagyott lakótelep BUDAPEST 1996. augusztus 2., péntek Szemét ügyek A Cséry-telep, amely Pestszentlőrinc határában terül el, eléggé ismert fogalom nálunk. De a gyengébbek kedvéért mégis meg­jegyzem, hogy itt van a főváros szemétdombja, illetve szemét­lerakodó telepe. Képzelhető, mekkora a telep, ha esztendők óta szinte megállás nélkül hordják ide a szemétszállító kocsik mind­azt a salakot, amit a milliós főváros magából kitermel. A sze­métdomb valósággal heggyé, sőt hegyekké magasodott. De nemcsak a valóságban, hanem a főváros illetékeseinek a szemében is nagyot nőtt a szeméttelep az utóbbi időben. Az történt ugyanis, hogy egy volt városi tisztviselő ajánlatot tett a fővárosnak a szeméthegyek elhordására, illetve a sok ezer vagonnyi szemét elszállítására. Tudni kell ehhez, hogy a fővá­rosnak mily súlyos gondot okoz az egyre gyülemlő és már ha­talmas területeket betöltő szemét. Mit csináljanak ezzel? Az elszállítás vagyonba kerül. De hová is szállítsák tulajdonkép­pen? A Cséry-telep helyett más telepre? Ez bizony nem segíte­ne sokat a helyzeten, így érkezett az ajánlat, amely azt mondja: Adjátok nekem a szemetet, én azt teljesen díjtalanul elszállítom, s ezzel nagy gondtól szabadítalak meg benneteket! Többet nem is árult el az ajánlattevő. Hová viszi a szemetet, mire kell neki a rengeteg szemét, és főként miért, az a szokat­lan altruizmus, hogy az értéktelen szemétre még horribilis fu­varköltséget is hajlandó áldozni. Addig szimatolt a főváros, amíg kiderítette, hogy a szikes alföldi területek megterméke­nyítésére, esetleg az olaszországi mocsaras helyek feltöltésére akarják felhasználni a szeméthegyeket. Tehát végeredmény­ben nem is olyan kétségbeejtően rossz vállalkozás az ingyenes elszállítás. No lám! Az új kor új gazdagokat teremt, csak addig kell tur­kálni a szemétben, amíg az arannyá nem változik. A főváros fantáziájában is fémjelzést kapott a szemét. Ezek­ben a valorizációs hullámokban valőr lett a szemét is. A fővá­ros úgy okoskodik: ha valaki ingyen is elvisz sok-sok vagon­rakomány szemetet, akkor az bizonyára jó üzlet. Ha pedig jó üzlet kínálkozik, akkor azt miért ne csinálja meg maga a fővá­ros? A város nem hagyja, hogy olyan kakasok, akiknek nincs saját szemétdombjuk, pont az ő szemétdombjára merészked­jenek. Úr akar maradni a maga szemétdombján... György Endre (A cikk a szerző 1928 decemberében megjelent, A pesti városháza című kötetéből való.) Í­jászkodás, sólyom­röptetés, táncház Kétnapos millecentenáriumi rendezvény a Városligetben Honfoglalás kori harci játékokkal, népi mesterségek bemutatójá­val és vásárával idézik fel a magyar történelem ezeregyszáz évvel ezelőtti jeles korszakát szombaton és vasárnap a Városligetben. A kétnapos rendezvény részleteit a szervezők, a százéves park szépítésére, építésére alakult Liget Köztársaság Egyesület és az egyes programokat szervező Őskultúra Alapítvány képviselői mi­napi sajtótájékoztatójukon ismertették. MUNKATÁRSUNKTÓL A Vajdahunyadvárban és kör­nyékén szombat reggelre több jurtát állítanak fel a szervezők. A legnagyobban már fél kilenc­től megtekinthető lesz az Ópusztaszeren kiállított Feszty­­körkép egy méter magas, tizen­hét méter széles fotómásolata. Ugyanebben az időpontban nyí­lik meg a kézművesek kirakodó­vására és bemutatója. Nemeze­­sek, hangszerkészítők, bőrmű­vesek, kovácsok, szablyakészí­­tők, fazekasok, nyergesek, ló­­szőrékszer-készítők, fémműve­sek, fafaragók, íjgyártók, mé­­zeskalácsosok, csontfaragók és más mesterek alkotásait ismer­hetjük meg a ligeti forgatagban. Egy hun üst rekonstruált válto­zatában pedig elkezdik főzni a - később bárki által megkóstol­ható - áldozati ételt. A hivatalos megnyitó délelőtt tízkor kezdődik a színpadon, majd dobos, dudás, gólyalábas vásári mulattatók kíséretében felvonulnak a harci játékok főbb szereplői: lovasok, íjászok, solymászok. A gyerekeket játszóház várja, ahol rovásírást, hálócsomózást, sámánszövést, öv- és hajfonat­­korong-készítést, tarsolyfűzést, íjgyártást, süvegkészítést, ne­­mezezést tanulhatnak. Megismerhetik a látogatók az úgynevezett visszacsapó íjat, s akár meg is tanulhatják honfog­laló eleink félelmetes hírre szert tett fegyverének használatát. Míg a színpadon élő népzene szól, fél tizenegykor elkezdődik a lovasok haditorna-bemutatója kelevézhajítással, kopjatöréssel, vívással, lovas birkózással szó­rakoztatva az érdeklődőket. Régészek ismertetik déltől a korabeli eszközöket, bemutat­ják a szablya és a fokos harci használatát, szemléltetik a ko­rabeli viseleteket, képet adva ezzel a honfoglalás kori magya­rok életéről. Egy órától lovas­íjász-, majd pásztorkutya-be­mutatóra kerül sor, kettőtől pe­dig már akár meg is kóstolhat­juk ,a hun üstben főtt áldozati ételt. Délután is szól az élő zene, miközben megismerkedhetünk a vadászmadarakkal, s megnéz­hetjük a sólymok reptetését, be­hívását. Vasárnap hasonló és hasonlóan gazdag program vár­ja az érdeklődőket a Városliget­ben, s mindkét napot táncház zárja majd. Kálmán Zsolt, a Liget Köztár­saság Egyesület főtitkára a saj­tótájékoztatón elmondta: a hon­foglalás kori harci játékok és népi mesterségek bemutatójá­nak programját az Országos Idegenforgalmi Hivatal és A honfoglalás 1100. évfordulója Emlékbizottság is támogatja. A Liget Köztársaság tervei szerint egyébként a jövőben évenként rendeznek hasonló eseményt. Addig is, az egyesület szeptem­berben - a fővárosi borfesztivál­hoz kapcsolódóan - megszervezi a magyar borok ünnepét, októ­berben pedig gasztronómiai na­pokat tart.

Next