Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. szeptember

1996-09-06

30 NÉPSZABADSÁG. BUDAPEST, 1996. szeptember 6., péntek ■ első látásra Vegyük például Demi Moore testét. Feszes, ru­ganyos, formás, de szeren­csére nem ipari formater­vezetten tökéletes. Bár vannak, akik esküsznek rá, hogy a melle nem saját. Mindegy is persze. A lényeg, hogy a Striptease című filmen mindenki kedvére szem­lélheti ezt a testet. Mert az a film nem szól más­ról, mint Demi Moore testéről, idomairól, moz­dulatairól, illetve minden, ami mást akar mon­dani, az bántóan ostoba, kisszerű és közhelyes. Mert adott ugye egy sztriptízbár, ahol a volt FBI-titkárnő pénzt gyűjt arra, hogy fellebbez­hessen és visszaszerezze a válás után tőle elvett lányát. Ez a tere a testmustrának, a kispolgári kéjes borzongásnak, hogy ott leselkedhetünk, ahová soha nem tévedünk. Ráadásul a rafinált kameraállások jobb szögben mutatják, amit látni kell, érdemes és elkerülhetetlen is, mintha a kifutó tövében kuporognánk kigúvadt szem­mel. Erre a bárvonalra halmozták rá a család­­védelmi betétet, a mama heroikus törekvéseit, a züllött apa romlottságát. Ráadásul szerelmes lesz angyali táncosnőnkbe egy élvhajhász, kor­rupt képviselő. Tehát adott egy könnyed, de meglehetősen visszataszí­tó politikai-társadalmi felháborodásra okot adó szál, amely egészen a képmutató képviselőt megvásárló cukorgyáros ültetvényein kizsák­mányolt munkások nyomoráig terjed. Na jó, abbahagyom a zagyvaságok szétválogatását, hiszen úgysem ez a lényeg, hanem Demi Moore teste, amit ugye látni kell. (UIP-Duna Film) Aki még nem látta volna tavasszal a Játék­háborút (Toy Story), az első, teljesen számító­­gépes animációval készült egész estés rajzfil­met, most újra megteheti, mert a magyar mo­zikban szokatlan módon a vásznakról lekerült filmet újra bemutatják. Kedves, izgalmas, szel­lemes történet. És már csak azért is megnézhe­ti bárki, mert arra gondolhat, hogy néhány száz forintjával egy, a világon eddig három­­százmillió dollárt hozó filmet támogat, mert a jegyeladási toplistán szinte egyedül ez a mű veszi fel a harcot az idei nagy szuperprodukci­ókkal. S. B. P. Testről testre ­­ I HANGVERSENY MÁTYÁS-TEMPLOM (I. Szent­­háromság tér 2.) 6-án 20 órától Ka­rasszon Dezső orgonaestje. Műsoron Sweelinck, Lübeck, Bach, Beetho­ven, Saint-Saens művei. I AZ 1100. ÉV HADTÖRTÉNETI MÚZEUM (I. Tóth Árpád sétány 40.) Huszárok - egy könnyűlovas csapatnem évszá­zadai. IKARUS MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONT (XVI., Margit u. 2.) ,150 éves a magyar vasút modellje. KERESKEDELMI ÉS VENDÉG­LÁTÓ-IPARI MÚZEUM (I., Fortuna u. 4.) Vendégváró Budapest című ki­állítás. KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM (XIV., Városligeti krt. 11.) Száz éve és ma­­ közlekedéstörténeti kiállítás. 150 éves a Magyar Vasút. Technikai park. NÉPRAJZI MÚZEUM (V., Kos­suth L. tér 12.) Utazások Magyaror­szágon című kiállítás. SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉ­NETI MÚZEUM (I., Apród u. 1-3.) Egészségügy a dualizmus korában. TESTNEVELÉSI ÉS SPORTMÚ­ZEUM (XIV., Dózsa György út 3.) Finn, észt és magyar tradicionális sportok és népi játékok című kiállí­tás. ITÁRLATOLGATÓ BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUM (XII., Stromfeld A. u. 16.) 100 éves a Vígszínház. BŐD ÉVA KIÁLLÍTÓTERME (II., Bimbó út 72.) Kerámiaszobrok, mo­zaikasztalok,­­vázák. BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ BLATTNER GALÉRIÁJA (VI. And­­rássy út 69.) Bródy Vera életmű-ki­állítása. BUDAPEST GALÉRIA KIÁL­LÍTÓHÁZA (III., Lajos u. 158.) Pát­­zay Pál állandó kiállítása. Kovács Ferenc szobrászművész kiállítása. BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚ­ZEUM - VÁRMÚZEUM (L. Szent György tér 2.) Gótikus szobrok a bu­dai királyi palotából. Buda középko­ri királyi várpalotája. Régészeti ása­tások Budapesten. Budapest a kö­zépkorban. Budapest az újkorban. Középkori ribillió - Kiszely Melinda kiállítása. Budai Szent Zsigmond Templom és szobrai. CSÁK MÁTÉ MŰTEREM AKVA­­RELLGALÉRIÁJA (I., Úri u. 42.) Vízfestmények kiállítása. CSILI GALÉRIA (XX., Baross u. 55.) Chikuka Izumi japán kalligráfia művésznő kiállítása. DOROTTYA GALÉRIA (V., Do­rottya u. 8.) A Pécsi József fotóművé­­szeti ösztöndíjasok kiállítása. DOVIN GALÉRIA (V., Galamb u. 6.) El Kazovszkij Emeletes csendéle­tek című kiállítása. EL­KALÁSZI GALÉRIA (III., De­reglye u. 1.) Korbely István festőmű­vész kiállítása. ERDŐS RENÉE-HÁZ (XVII., Báthori u. 31.) Helytörténeti gyűjte­mény. Epress-gyűjtemény. Néprajzi szoba. Merzse-mocsár dioráma. EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM (V., Deák tér 4.) Evangé­­likusság a magyar kultúrában. FERENCVÁROSI PINCETÁR­LAT (IX., Mester u. 5.) Bérces Ilona agyagszobrász kiállítása. FERIHEGYI GALÉRIA (Buda­­pest-Ferihegy 1. terminál) 1100 év Európa - 100 év művészetpártolás című képzőművészeti kiállítás. FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA (VI., Andrássy út 112.) Reváns - Mil­­tényi Miklós grafikus kiállítása. KONÓ BUDAI ZENEHÁZ (XI., Sztregova u. 3.) Válogatás az idén diplomázott szobrászok munkáiból. GAÁL IMRE GALÉRIA (XX., Kossuth L. u. 39.) Az érzelmek üze­nete című kiállítás. GALÉRIA 56 (V., Fálk Miksa u. 7.) Lawrence Weiner kiállítása. HADTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Tóth Árpád sétány 40.) A kézifegy­verek története. Tizenhárom nap., 1956. október 23.-november 4. Ma­ A Pénzügyi és Számviteli Főiskola Továbbképző Szervezete felvételt hirdet szakképesítő tanfolyamokra.­­ okleveles könyvvizsgáló - adótanácsadó - mérlegképes könyvelő - számviteli ügyintéző. Szakközgazdaképzésre: - pénzügyi vállalkozási szak adó, illeték, vám szak, adó- és pénzügyi ellenőrzési szak, - számviteli - vállalkozási szak. Előkészítő tanfolyamokra: - hagyományos­­ - felvételi vizsgával s összekapcsolt (esti) - 0. évfolyam felvételi - előkészítő (nappali) . Jelentkezni lehet: 1149 Budapest, Buzogány u. 10-12., telefonon: 252-1444/123-as, 138-as, 177-es mellék­­ gyár Aero Múzeum, Oshawa, Onta­rio, Kanada. (A Magyar Királyi Hon­védség, 1922-1945. Katonák, várak, fegyverek (vármakett, XV. század). A hadak története Magyarországon, 896-1686. Buda vára a miénk - emlékkiállítás Budavár 1849. május 21-i visszavételére. HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM (VI., And­rássy út 103.) Japán nyomatok 1950-1990. HOTEL KORONA (V., Kecskemé­ti u. 14.) Győrfi Lajos szobrászmű­vész kiállítása. ILLÁRIUM MŰVÉSZETI GALÉ­RIA (VIII. Köztársaság tér 15.) Csóti Gábor iparművész kiállítása. IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM (IX. Üllői út 33-37.) Művészet és mesterség. Historizmus és eklektika. 1100 éves a magyar népművészet. Népművészet az ex libriseken. Bo­­hus Zoltán, Buczkó György és Lu­­gossy Mária üvegművészek kiállítá­sa. KASSÁK MÚZEUM (III. Fő tér 1.) Kassák Lajos irodalmi, képzőmű­vészeti munkássága. XX. századi magyar művészet Haas János gyűjte­ményéből. KEMPINSKI GALÉRIA (V. Er­zsébet tér 7-8.) Élővilág a művészet­ben - Kiss Richárd, Kovrig Miklós, Meszlényi Attila, Muray Róbert, Pri­­hoda Judit és Sipos István termé­szetfestők kiállítása. KISCELLI MÚZEUM, FŐVÁRO­SI KÉPTÁR (III. Kiscelli u. 108.) Válogatás a Fővárosi Képtár gyűjte­ményéből. Az Arany Oroszlán pati­ka. Pest-budai nyomdák a XVIII-XIX. században. Emlékek Pest-Budáról, XVIII-XIX. század. Barokk szoborcsarnok. Trombitás Tamás képzőművész kiállítása. KÖRMENDI GALÉRIA (II. Nagybányai út 25.) Schéner Mihály festőművész Az igazi ’60-as évek. KÖZÉLETI MOZGALOM (II. Keleti Károly u. 22.) Fedinecz Ata­náz festőművész kiállítása. KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM (XIV., Városligeti krt. 11.) A közúti közlekedés története. A városi közle­kedés története. 100 éves a magyar autóközlekedés. A magyar autópá­lya-építés 35 éves története. Szellemi tulajdon - nemzetközi kiállítás. Ge­nius ’96 - a XXI. század találmányai, a világ a következő évszázadban (nemzetközi ifjúsági rajzkiállítás). LÁNCHÍD GALÉRIA (I. Lánchíd u. 5.) Kis-Kéry Csilla iparművész se­lyemkendői. LENGYEL INTÉZET (VI., Nagy­mező u. 15.) A lengyel sapka, avagy a misztérium világa - bábművészeti kiállítás. LORD-MAJOR GALÉRIA (XII., Városmajori Szabadtéri Színpad) Kapcsa János festőművész kiállítá­sa. LUDWIG MÚZEUM (Budavári Palota, A épület) Nemzetközi kor­társ művészet. MAGYAR NEMZETI GALÉRIA (I., Dísz tér 17.) Középkori és rene­szánsz kőtár. Középkori faszobrok és táblaképek. Késő gótikus szár­nyas oltárok. Késő reneszánsz és ba­rokk művészet. XIX. századi festé­szet, szobrászat. XX. századi festé­szet, szobrászat és éremművészet. Munkácsy Mihály és Paál László művészete. Habsburg nádori kripta. Nagybánya művészete - a nagybá­nyai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett ki­­állítás MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (VIII., Múzeum krt. 14—16.) A koro­názási jelvények. „Őseinket felho­­zod...” A honfoglaló magyarság. Ma­gyarország története István királytól a millenniumig. MAGYAR TENGERI GYŰJTE­MÉNY (VI., Izabella u. 68/B) Átte­kintés a tengerek élővilágáról. MAI MANÓ FOTÓGALÉRIA (VI , Nagymező u. 20.) Fotográfusok a Magyar Fotográfusok Házáért című kiállítás. MARTON GALÉRIA (L. Tigris u. 55.) Marton László szobrászművész kiállítása. A tárlat előzetes telefon­bejelentésre látogatható (telefon: 175-0985). MÁTYÁS-TEMPLOM (I., Szent­­háromság tér) Egyházművészeti gyűjtemény. MEDICINA ART GALÉRIA (VII., Városligeti fasor 9.) Kass János gra­fikusművész állandó kiállítása. MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM (XIV., Városliget, Széchenyi-sziget, Vajdahunyad vára) A Magyar Mező­­gazdasági Múzeum 16 állandó kiállí­tás keretében bemutatja a magyar mezőgazdaság történetét az őskortól napjainkig. A növénytermesztés és állattenyésztés történetét bemutató kiállítások mellett erdészeti, vadá­szati, halászati, valamint természet­­védelmi kiállítások várják a látoga­tókat. 100 éves a Magyar Mezőgaz­dasági Múzeum. Erdészeti kiállítás. „Fradi volt, Fradi lesz...” - kiállítás a Ferencvárosi Torna Club relikviái­ból. Genius ’96: Növénynemesítés, fajtakísérletek. Az állattenyésztés kísérletügyének 100 éve Magyaror­szágon. Élet egy középkori faluban. Erdészeti kiállítás. Martin Rosswog Európai lakóterek - időutazás a pa­raszti lakásbelsőkben című fotókrál-MISSIONART & HAAS GALÉ­RIA (V., Fálk Miksa u. 13. fszt. 2.) Nagybánya centenáriuma - váloga­tás a művésztelep alkotóinak művei­ből. MOBIL GALÉRIA (I., Úri u. 40.) Haraszty István mobiljai. Pauer Gyula Szépségminták szoborcso­portja. MOLNÁR C. PÁL MŰTEREM­­GALÉRIA (XI, Ménesi út 65.) Nyit­va: kedd-csütörtök 15-18 óráig, va­sárnap 10-13 óráig. NEOGRÁDY ANTAL MŰTERME Látogatható előzetes telefonbejelen­tés alapján: 274-2923. NÉPRAJZI MÚZEUM (V., Kos­suth L. tér 12.) Rokonnépek és ősha­zák. Taimir félszigeti Szamojédok - Paulius Normantas litván fotómű­vész kiállítása. NO. 5 GALÉRIA (V., Apáczai Cse­re János u. 5.) Állandó kiállítás a ga­léria művészeinek munkáiból. ÓBUDAI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY (III., Fő tér 1.) Kis­polgári szecessziós enteriőr a Kősze­gi-hagyatékból. Játéktörténet ki­csiknek és nagyoknak. ÓBUDAI PINCEGALÉRIA (III., Fő tér 1.) A nagy ugrás - Strandké­pek a Horus Archívumból. ÓBUDAI TÁRSASKÖR GALÉ­RIA (III., Kiskorona u. 7.) Kiss Bre­uss (Bécs) és Kozári Hilda Hegy című kiállítása. ORSZÁGOS FÖLDTANI MÚZE­UM (XIV., Stefánia út 14.) Magyar­­ország ásványkincsei. Magyarország földtörténete. Ősvilági lábnyomok. A magyar földtan története. Lechner Ödön-emlékkiállítás. ORSZÁGOS MŰEMLÉKVÉDEL­MI HIVATAL (I. Táncsics Mihály u. 1.) Magyar tájképi kertek című kiál­lítás. OTP BANK (XV., Pestújhelyi út 66.) 50 éves a forint. , PESTERZSÉBETI MÚZEUM (XX., Baross u. 53.) Pesterzsébet és Soroksár történeti emlékei. PESTI VIGADÓ (V., Vigadó tér 2.) Magyarország Európában. POSTAMÚZEUM (VI., Andrássy út 3.) Postatörténeti állandó kiállítás. RÁTH GYÖRGY MÚZEUM (VI., Városligeti fasor 12.) Kína művésze­te. Japán buddhista művészet. Ko­reai írószoba a XIX. század végén. RÁTKAI MÁRTON KLUB (VI., Városligeti fasor 38.) Juhász Erika festőművész kiállítása. RÁTZ STÍ­ El­Ó-Q4ú­RIA (VII., Madách I. u. 3.) Kortárs magyar kép­zőművészek műalkotásainak kiállí­tása (vasárnap és hétfőn zárva). RÉKAI GALÉRIA (V., Galamb u. 5.) Bokrán Edit kerámiáinak kiállí­tása. SÁNDOR-PALOTA (I. Szent György tér 1-2.) Szövött himnuszok című kiállítás: Hauser Beáta, Hegyi Ibolya, Kecskés Ágnes, Nagy Judit, Pápai Lívia, Péreli Zsuzsa, Polgár Rózsa, Solti Gizella. SCH-GALÉRIA (XII., Böszörmé­nyi út 3/D) Kortárs művészek alko­tásai (Szász Endre, Deák B. Ferenc, Szegvári Péter, Radnai József, Mág Tamás), régi képek, Morvay Zsuzsa­­kerámiák, ajándéktárgyak, képkere­tezés. SPIRITUSZ GALÉRIA (I., Várfok u. 14. fsz. 3.) Szűcs Attila festőmű­vész kiállítása. SZAKSZERVEZETEK FŐVÁRO­SI MŰVELŐDÉSI HÁZA (XL, Fe­hérvári út 47.) Mijuskovic Mijo szob­rászművész kiállítása. Az Urosevics Nádorok Szerb Kultuális és Huma­nitárius Alapítvány a Szerb Főváro­si Önkormányzat és az FMK közös rendezésében. SZANTHOFFER IMRE MŰTER­ME (XII., Tamási Áron u. 42.) Olaj­­festmények, grafikák, szobrok. A műterem előzetes telefonbejelentés­re látogatható (395-5143). SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (XIV., Dózsa György út 41.) Régi képtár. Barokk szoborgyűjtemény. XIX. századi gyűjtemény. XX. szá­zadi gyűjtemény. Flamand kiállítás. Régi spanyol festészet. Egyiptomi kiállítás. SZOBORPARKMÚZEUM (XXII., Balatoni út-Szabadkai utca sarok) A többtonnás szocializmus. TÁNCSICS MIHÁLY MŰVELŐ­DÉSI HÁZ (XXIII., Grassalkovich u. 122.) Csillagné Lőrincz Zsuzsa kiál-TECHNIKATÖRTÉNETI MTV­­GYŰJTEMÉNY (IX., Lenhossék u. 35.) A televízió négy évtizede képek­ben és gépekben. TELEFONIAMÚZEUM (I., Úri u. 49.) Távközlés-történeti állandó ki­állítás. TESTNEVELÉSI ÉS SPORTMÚ­ZEUM (XIV., Dózsa Gy. út 3.) 100 éves a magyar olimpiai mozgalom. ÚJPEST GALÉRIA (IV., Árpád út 66.) Nemzetközi kisgrafikai kiállí­tás. A Pállya Celesztin képzőművé­szeti pályázat műveinek kiállítása. ÚJPESTI GYERMEK- ÉS IFJÚ­SÁGI HÁZ (IV., István út 17-19.) Berta Béla fotóművész Ártéri hangu­latok - Gemenc című kiállítása. V. A. M. DESIGN GALÉRIA (V., Váci u. 62.) XX. századi nemzetközi design gyűjteményes kollekció kor­társ magyar képzőművészek alkotá­saival. VARGA VILMOS MŰVÉSZETEK ALAPÍTVÁNYA (XII., Szanatórium u. 4.) Kortárs képzőművészeti kiállí­tás. VÁRFOK 14 GALÉRIA (I, Várfok u. 14.) fe Lugossy László festőmű­vész kiállítása. VÁRMEGYE GALÉRIA (V., Vár­megye u. 11.) Nagybánya művészete című kiállítás, az udvarban Tőrös Gábor alkotásaiból szoborkertet rendeztek be. Megtekinthető kedd-péntek 10-18 óráig. VÁR GALÉRIA (I., Táncsics M. u. 17.) XX. századi magyar és külföldi, valamint kortárs festmények, grafi­kák, szobrok. VIGADÓ GALÉRIA (V., Vigadó tér 2.) Különös nyomatok című gra­fikai kiállítás. ZÁSZLÓMÚZEUM (VIII., Szi­gony u. 39.) Földünk országainak cí­merei, zászlói, jelképei (pénteken és szombaton a múzeum zárva tart). ZVOLSZKY GALÉRIA (V., Szer­vita tér 2., III. em. 1.) Kortárs képző­­művészeti lakásgaléria. Látogatható előzetes telefonbejelentkezéssel [118-3880, (06-20) 347-160]. ZSIDÓ MÚZEUM (VII., Dohány u. 2.) A zsidó vallás kegytárgyai. A má­sodik világháború magyar zsidótör­ténete. A Dohány utcai zsinagóga új­jászületése. Ki ismeri ezt az asszonyt? - Edith Kiss-emlékkiállítás. ■ BULI VAN ALMÁSSY TÉRI SZABAD­IDŐKÖZPONT (VII., Almássy tér 6.) 6-án 17 órától a Petra Alapítvány közéletig és művészeti klubja: evan­géliumi rock est a 4. dimenzió együt­tessel. 7-én a Balaton együttes le­mezbemutató koncertje. 9-én Rece­­fice táncház. ARATÓ DISCO (V., Váci u. 33.) 6- án Roll Skate Boogie Rock ’n Roll Band, 7-én Brillantin Rock ’n Roll Brigád. Arató és Barátai tradicioná­lis zenepartija. BM DUNA PALOTA (V., Zrínyi u. 5.) Minden pénteken és szombaton Guard klub. Pénteken a G3 együttes rock-, blueskoncertje. E-KLUB (X., Népliget) 6-án kis­terem: Age of D. koncert, nagyterem: Beyond, Action koncertek. 7-én Kis- és nagyterem: disco & rockcirkusz. ELSŐ KERÜLETI MŰVELŐDÉ­SI HÁZ (I., Bem rkp. 6.) 6-án Téka táncház, 7-én blues- és rockkoncert: Török Ádám és a R. A. B. B. FONÓ BUDAI ZENEHÁZ (XI., Sztregova u. 3.) 6-án Binder Károly zongoraestje. HARLEY CAFÉ SÖRÖZŐ, ÉTTE­REM (VII., Dohány u. 22.) 6-án és 7- én rockdiszkó. Remek nemzetközi konyha déltől reggelig. MADE INN KLUB (VI., Andrássy út 112.) 6-án Rockdiszkó, 7-én SNF Party. PATKÁNYLYUK ROCKRING (XIV., Mexikói út 5.) 6-án Traff, Ari­zona, Mr. Basary Group. 7-én Deals, Memory’s Garden. PETŐFI CSARNOK (XIV., Zichy M. út 14.) 9-én Old Boys házibuli. RINCON LATINO - LATIN KOCSMA (VIII., Kiss József u. 12.) Mindennap latin-amerikai ízek, koktélok, zene. Szerdán, pénteken és szombaton 21 órától tánczene. ■túráztató A BUDAPESTI TERMÉSZETBA­RÁT KÖZPONT ÁLTAL SZERVE­ZETT TÚRÁK. Szeptember 7. (szombat): Budai­hegység, gombatúra. Találkozás: 8 órakor a Moszkva téren, az óra alatt. Túravezető: Szabó Béla gombaszak­értő. Balaton-felvidék. Útvonal: Bada­­csonytördemic - Badacsony - Gulács - Salföld - Örsi-hegy - Ábrahám­hegy. Táv: 16 kilométer. Szintkü­lönbség: 600 méter. Találkozás: 6.20- kor a Déli pályaudvar pénztáránál. Túravezető: Baumgartner András és Nagy Miklós. Vértes-hegység. Útvonal: Orosz­lány vá. - Majkipuszta - Vértessomló - Vörös-lyuk - Vértessomló - Robin­son kunyhó - Vörös-lyuk - Síkvölgy­­akna. Táv: 23 kilométer. Szintkü­lönbség: 590 méter. Menetidő: 8 óra. Találkozás: 7 órakor a Keleti pálya­udvar alsó pénztárcsarnokában. Tú­ravezető: Matavovszky Tibor. Vértes-hegység. Útvonal:­ Szárli­get - Mária-szakadék - Vitány-vár - Szép Honka-forrás - Holdvilág-árok - Szár. Táv: 24 kiométer. Szintkü­lönbség: 400 méter. Találkozás: 7.20- kor a Kelenföldi pályaudvaron. Tú­ravezető: Martyán Lajos. Szeptember 8. (vasárnap): Budai­hegység. Útvonal: Zugliget - Tün­dérszikla - János-hegy - Szépju­­hászné - Hűvösvölgy. Táv: 12 kilo­méter. Szintkülönbség: 300 méter. Találkozás: 8.45-kor a Moszkva té­ren. Túravezető: Herodek Lajosné. Pilis- és Visegrádi-hegység. Útvo­nal: Visegrád - Nagy-Villám - Apát­kúti völgy - Sikáros - Csobánka. Táv: 23 kilométer. Szintkülönbség: 300 méter. Találkozás: 7 órakor a Volánbusz Árpád hídi végállomásán. Túravezető: Botlik Melinda és Ze­­mankó Orsolya. Gerecse-hegység. Útvonal: Tata­bánya vá. - Tüdőszanatórium - Len­gyel halála - Kisréti vh. - Kol­dusszállás - Bund­u-kút - Vértestol­na. Táv: 16 kilométer. Szintkülönb­ség: 350 méter. Találkozás: 7 órakor a Keleti pályaudvar alsó pénztárai­nál. Hazaérkezés: 18.33-ra a Keleti pályaudvarra. Túravezető: Mata­vovszky Tibor. Pilis-hegység. Útvonal: Esztergom - Barát­kút - Háromszázgrádics - Postás út - Klastrompuszta - Pi­lisszántó. Táv: 22 kilométer. Szint­­különbség: 600 méter. Találkozás: 7 órakor a Keleti pályaudvar pénztá­rainál. Túravezető: Szontagh Ottó. Kóka Ferenc festőművész Testek Galériában (V.. Vigadó tér 2 Térben című kiállítása a Vigadó .) szeptember 22-ig látható L. II. BIMBÓ ÚT 7. International House TOVÁBBKÉPZŐ NYELVOKTATÁS ÉS NYELVVIZSGA EGY HELYEN! SZEPTEMBER 23-TÓ­I HETES angol • német • olasz • francia • orosz általános és szakmai nyelvtanfolyamokat indítunk részletfizetési kedvezménnyel! Általános és szakmai nyelvvizsgára való felkészítés. Cégek, intézmények részére kihelyezett tanfolyamok! BELKERESKEDELMI SZAKMAI NYELVVIZSGA alap- és középfokon kereskedelmi, vendéglátóipari vagy idegenforgalmi szakon. Beiratkozás szintfelméréssel 1996. szeptember 5-13 naponta 15-18 óráig. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Nyelviskola 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. Tel.: 322-5057, 322-5679­­Hogy igazán szót tudjon érteni....9

Next