Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. december

1996-12-27

24 NÉPSZABADSÁG Jaki szobrok a Táncsics utcában Tizenöt román kori szobor ideiglenesen a fővárosba költözött. Krisztus, Mária a trónusán, tizenkét apostol Péterrel az élükön és az oroszlánnal birkózó Sámson, hogy valaki az Ótestamentumból is legyen. Jákról jöttek, a magyar építészettörténet büszkeségéről, a román kori templomról, pontosabban: a büszkeség büszkeségéről, a nyugati kapuzatról. A modern műemlékvédelem sarkalatos elve, hogy a műemléket s annak minden elemét, minden díszítését eredeti helyén, a maga eredetiségében kell megtartani. Ma már nem engednék meg, hogy Schliemann Berlinbe vigye a pergamoni oltárt, Elgin lord Londonba a Parthenon frízének díszeit. In situ, vagyis a helyszínen kell mindent megőrizni, mondják a műemlékesek. A baj csak ott van, hogy az időjárás meg a levegő szennyezettsége nem ismeri ezeket az elveket, és pusztítja, rongálja a műemlékeket. Leginkább a díszítéseket, a falképeket, a faragványokat, a szobrokat. Olyannyira, hogy a műemlékvédők, a restaurátorok brutális dilemma elé kerülnek. Betartani mindenáron az elveket, helyben hagyni az értékeket, akkor is, ha sorsuk a végső pusztulás lesz vagy megalkudni és másolatokra cserélni, múzeumba vinni az eredetieket? A válasz nem lehet kétséges: így kerültek másolatok legutóbb az athéni Erediteion kariatidáinak helyére, az igaziakat pedig bevitték a Parthenon-múzeumba, vagy kétszáz méternyire eredeti helyüktől. Ez történt a sárospataki Vörös torony reneszánsz faragott ablakaival, s fájó szívvel a csere mellett döntöttek a jáki templom kapuzatát restauráló szakemberek is. Ne féljünk kimondani: a jáki kapu a világ élvonalába tartozó alkotás. Művészi fokánál fogva meg azért is, mert szinte előkép nélküli. Vagy ha voltak is előképei, elpusztultak. Ez azonban szerencsére megmaradt, bár az idők során sokat rongálódott. Amikor a századfordulón a templomot a kor ízlésének megfelelően restaurálták, a legsérültebb szobrokat kiegészítették, volt olyan is, amelyik új fejet kapott, mert a régi már nem volt meg. Az azóta eltelt száz évben a szobrok tovább romlottak. Le kellett hát venni őket eredeti helyükről, gondosan restaurálni és tudományos hitelességgel másolatot készíteni róluk. Másolatot, ahogy ránk maradtak, sérülten, akár a múlt századi fejjel. Mostantól majd ezek állnak fákon, az eredetiek helyén. A restaurált román kori szobrok pedig beköltöznek majd a templom mögötti apátsági házba, az ott kialakítandó kis múzeumba. De most látogatóban vannak Budapesten, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Táncsics Mihály utcai székházában. Szoktak ott kiállításokat rendezni, de olyan, mint a mostani, talán még nem volt. Élmény szemtől szemben állni a szobrokkal, amelyeket a magasban szoktunk meg. Most alaposan szemügyre lehet őket venni, gyönyörködni a XIII. század eleji művész vagy művészek csodás alkotásaiban. Ez a tizenöt szobor éppúgy a középkori magyar művészet magas színvonalának bizonyítéka, mint fiatalabb társaik, a budavári gótikus szobrok a Budapesti Történeti Múzeumban. Aki pedig tanulni akar vagy elmélyedni abban, hogy mit is lát, annak remek, informatív, pontos, közérthető táblák, fényképek, leírások nyújtanak részletes magyarázatot mindenről, ami a szobrokkal kapcsolatosan fontos. A templom és a kapuzat történetéről, a restaurálásokról, arról, hogy hol leltek követ, hogyan készültek a másolatok, mik a tervek, mindenről. Aki teheti, március 16-ig tegye tiszteletét a jáki szenteknél. Román András Leszálltak a földre VELLEDITS ÉVA FELVÉTELE V ISELŐHELY Várostörténet részletekben Nem tudom, észrevették-e, de immár ötszázötvenedik kötetéhez - mondjuk inkább úgy, hogy füzetéhez - érkezett a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület helytörténeti sorozata. Tudják, ugye, miről beszélek: ezek azok a kisalakú, színes képekkel kiegészített kiadványok, amelyeket megtalálhatunk egyes múzeumokban, esetleg műemlékek, templomok, kastélyok meglátogatásakor. Feltéve persze, hogy szerencsénk van. A sorozat darabjai ugyanis olykor csak véletlenszerűen jutnak el az olvasókhoz. Szakszerűen ezt úgy mondják, hogy „gondok vannak a terjesztés körül”. Mint Éri Istvántól, a sorozat szerkesztőjétől megtudom, az elmúlt húsz év alatt megjelent száznál is több budapesti témájú füzet zöme az intézmények, kerületi tanácsok, illetve önkormányzatok kezdeményezésére és - nem utolsósorban - támogatásával készült el. Ez magyarázza, hogy a ma gondokkal küzdő Öntödei Múzeum még mindig tud adni a látogatóknak a történetét összefoglaló TKM-kiadványból - egykor tízezer példányt nyomatott belőle a Lenin Kohászati Művek -, s így fordulhat elő az is, hogy a főváros XXII. kerületének minden látnivalójáról részletes leírást olvashatunk több, különálló kiadványban. Örvendetes újdonság ugyanakkor, hogy a sok helyi kezdeményezés után végre a főváros vezetése is észbe kapott, és nemrégiben a Fővárosi Idegenforgalmi Alap pályázatán ötmillió forintot juttatott az egyesületnek, hogy elkészíthesse a Budapest legfontosabb turistalátványosságait bemutató új sorozatot. A régi gond tehát megoldódni látszik, már nemcsak az Orczy-kertbe vetődőknek vagy a pesterzsébeti templom üvegablakai iránt érdeklődőknek áll rendelkezésükre praktikus TKM-füzet, hanem például azoknak is, akik a Nemzeti Múzeum épületére, a Keleti pályaudvarra vagy a Hősök tere millenniumi emlékművére kíváncsiak. Feltéve persze, ha idővel a terjesztés problémája is megoldódik, és ezeken a helyeken ezentúl nemcsak a külföldiekre rátukmált képeskönyvek, hanem a TKM adatgazdag - de az albumoknál kétségtelenül olcsóbb - kiadványai is kaphatók lesznek. A füzetek egyébként olyan útikalauzok, amelyeket csak az igazán érdeklődő látogatóknak ajánlhatunk. Az információk, amelyeket megtudhatunk belőlük, egy gyorsított ütemű városnézés alkalmával rendszerint elsikkadnak. Vegyük például a Gellért-hegyet. Egy átlagos turistacsoport, láttuk már számtalanszor, panorámabuszával felkanyarog a parkolóig, majd lenéz - esetleg lefényképez -, aztán megebédel a Citadella éttermében. A TKM most megjelent füzete viszont valódi sétára csábít, részletesen leírja, hol milyen növény nő az angol stílusú parkban, amelyet - csak a miheztartás végett mondom - a harmincas évek elején alakítottak ki nagy műgonddal. Vagy itt van a Ferenciek tere, akik eddig a Jégbüfével azonosították az egykori Felszábot, most megtudhatják, mi minden állt itt egykor, a századfordulós városrendezés előtt. A főváros támogatásával megjelent füzetek egyébként abban is különlegesek, hogy némelyiküket - az Operáról, az Állatkertről vagy a Nemzeti Múzeumról szólót - angolul és németül is kiadták. Ez persze csak a kezdet, hiszen a szerkesztő számításai szerint Budapest még másfél száz olyan látványosságot tartogat, amelyeknek leírása a magyar és a külföldi látogatókat egyaránt érdekelné - az egyesület készen áll elkészítésükre. N. Kósa Judit BUDAPEST Csipkekép szalmaszállal, viruló mohh Engelmann műhelyében készültek az első pesti újévi levelezőlapo A múlt század közepén terjedtek el a köszöntőkártyák, a boldog új évet kívángató kedves képecskék, a „bikietek”, amelyeket Tessaro és Paterno bécsi műkereskedők sátrakban árultak a pest-budai vásárokon. A kritikusok persze már akkor is keresték a kákán a csomót. A Honművész című lap párizsi tudósítója anyagi oldalról közelítette meg ezeket a köszöntőkártyákat, amelyeken „látni aquarell modorban kivitt történeti jeleneteket, tájképeket, ideálokat, s mindent, mit a képzelő erő teremthet és lefesthet. Nem lehet csodálni, ha azoknak ára 3-50 frank között változik, s némely elegánt ura is egyetlen egy reggel sokszor egy pár ezer franknyit tesz le a portás kezébe.” A korabeli magyar kritika a lapok művészi voltát is kétségbe vonta, sőt a bírálók egyike még azt is megállapította, hogy nem felelnek meg az aktuális ízlésnek, azaz az 1836-osnak. Mert hiába készülnek „vegyes színű besajtolással, aranyos festéknyomattal, csipkekép átlyuggatva, szalmaszálakkal, viruló mohhal, fa, gyöngy anya, gyöngy, selyem, szalmapapíros, tükörrészekkel”, ha egyszer jelen korunk „a pókhálóféléket kedveli, mellyeken finoman utánzott virágok, allegóriás képek, jelszavak, versek magasulnak”. Sok bajt okoztak aztán a versek is, mert a biketek kezdtek elvonatkoztatni eredeti céljuktól, az új esztendő köszöntésétől, és megteltek szerelmes versikékkel, nyájas naivságokkal. Például ilyenekkel: „Leányka, vigyázz a szívedre; / Tolvaj halász kerüldezi. / Add nekem át megőrzésre, / Keblem híven védelmezi!” Mennydörögtek is a vészes bírálók a Honművész hasábjain, mondván: „Erkölcsileg éppen kárhoztatottnak a billetek. Gondos felügyelés kijátszására billet nyújtatik a szépnek... S nem játszatik-e ki így a szerelmes levelezésnek tilalma? Későbben ápolják ezek a fölzúdult indulatokat, a hiúságot nevelik s többnyire szalmalángot élesztve állhatatlanságnak szüleji. Mivel tüzeltessék csak föl a gyenge szűz állhatatlan szívtől, ő is csak hamar kihűl. Mindezeket igen helyesen száműzetik divatból a billet, e külhoni növény!” Fájlalták, hogy ez a „külhoni növény”, melyet Bécsben, Prágában, Velencében, Milánóban termesztenek, elárasztja a magyar földet, míg magyar nyelvű változatból csak nagyon kevés került forgalomba. Megváltozott a helyzet 1837- ben, amikor Engelmann képnyomtató úr műhelyében elkészültek az első pesti képes levelezőlapok, csinos, díszes köszöntőkártyák formájában, magyar felírással. A köz- és magánépületeire büszke város a nevezetesebb építményeket képes levelezőlapokra is karcoltatta. A legkelendőbb az volt, amelyik a befejezés előtt álló Nemzeti Színház épületét ábrázolta. Ezt Bajza József igazgató még a belépőjegyekre is rányomatta, ezzel a szöveggel: „Itt kicsiben láthatod, ami Pesten nagyban is áll már: / A hévén óhajtott nemzeti színpalotát. / Vedd szívesen képét, s amit én neked, az neki óhajtsd: / Hosszú pályádat ne nehezítse vihar! ” Néhány évtized alatt nagyüzemivé vált a köszöntőlapok gyártása és forgalmazása. A századfordulón Bérczi D. Sándor király utcai szabadalmazó és kiadótulajdonos kínálja hímzett, selyem levelezőlapjait, viszonteladókat is keresve. Az egykori Bomba (ma Batthyány) téren állt a Császári Királyi Főpostahivatal, innen indultak a gyorskocsik (erre utal a Gyorskocsi utca neve) 1840 óta már naponta. Nemsokára bélyeg is került a lapokra, fölötte a kiterjesztett szárnyú sas és a császári korona, a „K. K. Posta-Stempel” felirattal. A kiegyezés után a magyar posta önállóvá vált, a budai államnyomdában magyar bélyegek nyomattak, és 1873- ban megnyitották a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utcai Budapesti Főpostahivatalt. A bélyeg feltalálása pedig forradalmasította a képeslapok forgalmát. Százezerszám gyártották a kismalacos, pezsgőspoharas, lóherés, patkós, kéményseprős képeslapokat, és komoly nyomdai üzletággá vált a nagy példányszámban gyártott postakönyv, amely naptárt, időjárási prognózist, adomát, találós kérdéseket, tréfás történeteket és érzelmes versikéket tartalmazott, címlapját pedig valamilyen újévi rigmus és a postás kinyomtatott vagy kézzel ráírt neve díszítette. A könyvecskét biztos borravaló reményében nyújtotta át a levélhordó fővárosunk lakóinak. Ha a köszöntőversek nem is neti adalékokkal szolgál íme, egy postakönyvmng 1902-ből: „Beköszöntök napján / Minden úri házba azt kívánom, sehol többé legyen ok gyászra. / Ne tű fel az új évben / Árnya rossznak. / S oda, ahol kev pénz, / Százszor annyit rak.” Ma már nincs postakönyv borravalónak nincs költés, hiszen jószerével kötelező . Egy jótékony változás azoz bekövetkezett, pedig igen utópisztikusnak tűnt a szó elején, mikor Ágai Adolf néven vetette papírra rajzi magyar főváros elmúlt évi deiről. „A lelkem sír bele, hitem, hogy még a leghitvány czímváltozást jelentő nyílt véllel, vagy fényével a napo homályosító fénymázat ki »távirattal« (ennek nevezi a hős iparos vagy kereskedő körlevelét) a negyedik emel . is fölzihál a postás. Azóta, megszaporodtak az utczák fek és emeletek, sokáig akart emelkedni sem az ő számuk, sem az ő fizetésű részt örvendetes változásként. Mégis, kérdezem: nem letne-e megkímélni őket a kegyetlen lépcsőmászás Külföldön (nem a Balkán orraiban) a kapus (házfelügy házmester) ajtaja mellett iden lakó félnek van fiókj; postás a levelet, újságot, nyatványt belöki, a pénzes ajánlott levél kivételével.” Megvalósult Porzó vágya, puntjaink postafiókjai euri rendszerűek, a hirdetések prospektusok tömege már a rikai méretű. Erki! Százezerszám gyártották a kéményseprős képeslapokat 1996. december 27., p. PÖ5TAKÖÍ1W BOLDOG ÚJÉVET. nrruj •j-'SZ Morfom, viszem a levelet, Csupa Jó hír benne. Ki mrgfcopja, annak mente« Felőrrül a kecve. Egy emelet, négy emelet. Egy se magas nékem fi címzettet, ha séta! Is Cizton u'.elérem. B4|a hojv « 41 (•ok Urirurt hozzon, fiz ó-fruft «lilánk ml h Túl minim hun, gonnonl Adja Isten, hogy ez új év csak örömet hozzon... !