Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. szeptember

1998-09-08

28 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1998. SZEPTEMBER 8., KEDD Kéj ház Blaha Lujza roppant kőpámákon alszik a Kerepesi temetőben. Wabits Lujzának csak síkban elterülő emlékmű jutott a Nagymező utca 22-24. előtt. Átellenben a Szegvári Katalin-díjas előadóművé­szek tapostak a friss betonba, hogy a csú­csokat nem ostromló színházművésze­tünknek megfelelően az utca szintjén akadályozzák a magas sarkú cipőben színházba menők közlekedését. Ki volt Wabits Lujza? Az átalakított Thália Színház bejárata előtti dísztorta lábtörlő cikkelyekben tu­datja a nagyérdeművel: mikortól, med­dig, miféle néven működött itt teátrális intézmény. A kezdő szöveg szerint Wabits Lujza építette a házat. Nem épít­tette, hanem két dolgos kezével maga ke­verte a maltert, emelte a falakat. Beval­lom: vétek alkalmanként a gyorsan vál­tozó hivatalos helyesírás ellen, de papí­ron teszem és nem márványban. Ki volt azonban Wabits Lujza? Nem énekesnő, sem táncosnő. Nem volt csillaga a szórakoztatóiparnak. Wabits Lujza, hogy illedelmesen fejez­zem ki magam: madám volt. Üstökösi fölívelése a honi szórakoztatóiparban az ezredéves kiállítás idején üzemelő haza­fias mulatónegyedben, az Ős-Budavár­­ban, pezsgőpavilonból kilőtt pezsgősdu­­gó gyorsasággal indult. Vendéglátó-ipari újításként nála női alkalmazottak szol­gálták föl a pezsgőt. Akkortájt szigorú rendőrségi előírások akadályozták a ká­véházakban, éttermekben pincérnők al-Reklámrajz a homlokzatról kalmazását. Erkölcsi okokból. Wabits ezzel szakított. Anyagi okokból. Wabits Lujza fontos nemtővé lett a Nagymező utcában. Márványba örökítet­ték nevét. Ugyanis Wabits alapította meg a Télikert mulatót, eredetileg: Jardín d’Híver névre hallgatott és a városligeti kertes tájakon nyaranta működő Jardín de Paris-nak volt téli szálláshelye. Wabits neve bearanyozódott mára. Gloriola öve­zi a hajdani keménykezű kuplerosnét, mi­vel haladó hagyománynak tekintik ma­napság a hasznot élére rakó kezdeménye­zését. Szeretnének a színháznegyedből mulatófertályt csinálni. A pesti magánszínházak java az ezred­éves Magyarország ünnepségeire épült. Mulatónak. A Vígszínház fináléjaként működő Pesti (ma: Vidám) Színház eredetileg a Folies Caprice mulató volt. A Művész Színház - a mai Új Színház - a Paulay Ede utcában előbb Friedmann-varieté volt, aztán Kristálypalota, Parisiana, Re­vü Színház, a kommün után pedig Blaha Lujza néven operettek színháza. Úgy fest a dolog, mintha a sebesen fejlődő város sosem gondolt volna színházzal. Sem a millennium, sem az ostrom után, sem napjainkban. (Kivéve, persze, most még néhány hétig azt a szép épülő autóga­rázst.) Ahol azonban egy kis rés nyílt: nyomban betolakodott oda a színésznép magát mutogatni. Mintha betolták volna lábukat egy ajtónyíláson, úgy feszítettek maguknak játékhelyet. A mulatók a fő­városba ránduló, ámulni vágyók szóra­koztatására nyíltak meg, s csak az első világháború és a kommünt követő gaz­dasági fellendüléskor komolyodtak drá­maintézménnyé. Zenés szórakozóhe­lyekből három felvonásos drámákat ját­szó szórakozóhelyek lettek. Kényelmes estét kínáltak közönségüknek. Tágas do­hányzókat a társasági élet számára. Öb­lös cukrászdákat. Ezek külön jövedelmet jelentettek a direkciónak, mivel bérbe adták a vállalkozónak. A színházak a XVIII. században fogadókban szálltak meg. A testi és a szellemi táplálék össze­nőtt volt a sörünnepek, a szüretek, a dionnüziák elcsökevényesedett karnevá­li emlékeként. Megtölteni a gyomrot és teleenni a szemet látnivalóval - ez a szín­házak kínálata volt. 1913 decemberében a Jardín d’Híver közönsége a megnyitó estén „szűnni nem akaró ovációban ré­szesítette Sajó Gézát”, aki főrendezőként jegyezte az összeszerkesztett és össze­próbált tarka műsort, mint ahogy főren­dezője volt az Erzsébet királyné út 1. számú kertben működő Jardín de Paris­nak is. Wabits ötemeletes bérházában megnyílt kétemeletes mulatótermében nemcsak a hatalmas csillárt csodálták meg 3000 izzótest fényével, és nemcsak azért ámultak, mivel „a falak, valamint a mennyezet márvánnyal és arany mozaik­kal” volt kirakva és a „berendezés min­den tárgya egy-egy csudaszép műipari remek”. Egy dalt ünnepelt a közönség. Molnár Mihály zenéjét Lovászi Károly verseire, Sajó Géza előadásában: A négy fekete ló című nótát. Nyolcvanöt évvel utóbb is szállóige, napjainkban is hasz­nálatos kiszólás lett a Lovászi sanzonjá­ból elszabadult refrénsor. Így kezdődött: „Lovat akartam gyermekkoromban, Csak kérni kellett, s hozták már nyomban, Alig hogy kértem, már ott volt a ló, Kicsike, mézeskalácsból való. S én mégis sírva fakadtam, TELIKERT Budapest, VI, Nagymező-utca 22-24 Tel. 167-25 Proacenlum-páholy 32 korona. Idegen pá­­holyllléa 7 korona. Fttldaziiiti-páliolyok 28 korona. Erkély-páholyok 32 korona. Téll­­kertl-páholyok 32 korona. Inkogniló páho­lyok 28 korona. Zenekari ülőhely I. aor 8 korona, II. aor 7 korona, Parkett-Ülőhely III. IV. aor 6 kor., V., VI. aor 5 kor., VII. és Vili. aor 4 kor. IX, X. és a többi aor 3 kor. Télikerti-pronienlor 3 kor. Jegyek előre vált­hatók : Bárd Ferenc éa Testvérénél, IV., Kossuth Lajos-u. 4. és Andráasy-ut I , a Breuer nővérek dohánytőzsdéjében (Tel. 22 — 88., Teréz-lrfómt r*A >. 4>app»l»-pénztárnál d. c. íO-től 1 óráig, d. u. 3 órától előadás végéig. Helyárak: A Nagymező utca 1890 körül JARPiNPeP/*R15 VMRKÉBCTCTbiÉW I.« ÉMZEIKÖÍI «BWKT 9-12} ÄtQSttft»»iiSO«12-4-Wabits Lujza A Jardín de Paris... Anyám, én nem ilyen lovat akartam, Anyám, én nem ilyen lovat akartam... ” Így folytatódott: „Nagy sokára, mikor férfi lettem, S a lovakat el is felejtettem, Akkor egy aranyos kocsira való, Kapunkban állott négy igazi ló, S én a kapuba szaladtam, Egyszer én ép ilyen lovat akartam, Egyszer én ép ilyen lovat akartam. ” Utolsó szakasza pedig megfacsarta a könnyzacskókat: „Anyámért jöttek kit úgy szerettem, Es én ekkor újra kisgyermek lettem. Mintha csak azt mondanám: Nézz oda, ó, Milyen szép ez a négy fekete ló! Es újra sírva fakadtam, Anyám én nem ilyen lovat akartam, Anyám én nem ilyen lovat akar­tam. ” Nyolcvanöt év már halhatatlan­ság egy kis dalocskának. A Wabits Lujza-teremtette Jardín helyén nemrégiben átépítették a Thália Színházat. A megnyitásra szép köny­vet adtak ki. Ház-történelemkönyvet. Színházkutatás címmel. Wabitsot Wabitschnak hívják benne. Sok okos adat szerepel a kötetben, ami a múlt év legszebb könyve, vagy a „tiszta udvar, rendes ház” ki­tüntetést nyerte el. A könyv legelső mondata „az 1910-es éveket jellem ző hatalmas orfeumalapí­tási láz”-ról beszél. Wabits Lujzának volt láza ekkor, az orfeum­építés csillapodott. Leg­magasabbra hágott a mulatógründolási kedv, amikor az ezredéves ünnepségekre sokan tó dúltak a magyar fővárosba. Kül­földiek, vidékiek. Napközben a szemüket lakatták jól a kiállítá­sokkal, szobrokkal, új épü­letekkel, éjszaka más szerveiket kellett kiszolgálni. Wabits egyik vetélytársa Wertheimer Elemér, akinek apja a vegyeskereskedést cserélte föl a szórakoztatóiparra. 1886- ban a Teleki téri ószereseknek zsargon­kabarét nyit a Népszínház utcában. Hat­ágú csillaga Littmann Pepi énekesnő. Wertheimer Elemér 1911-ben az alsóbb néposztályok bordélyfertályáról előre­rukkol a középosztályi bérszerelem­­negyedbe. Testvéreivel - Wertheimer Lajossal, Wertheimer Aladárral, Wertheimer Károllyal - megalapítja az 1941-ig működő Wertheimer Orfeum Részvénytársaságot. A Szerecsen utcá­ban a Kristálypalota mulatóból Revü Színházat nyitnak. A családi részvény­­társaságé az Apolló Színpad az Eskü té­ren. Kibérelik a Belvárosi Színházat. Megveszik a Magyar Színházat. És a közben Paulay Ede utcára változtatott helyen igazgatják az Andrássy úti Szín­házat. A századvégen a Király utcában egy­másba érnek az orfeumok. A Gozsdu-ud­­var melletti házban (Király utca 17.) volt a Feuchtinger dalcsarnok. Elhíresültebb nevén: ez volt a Kék Macska. A neveze­tes mulató helyén üzemelt néhány éve még a Debrecen Kisvendéglő. Újabban arab étterem van a helyén kínai tulajdo­nosnővel. A Vörös Macska a Király utca 47.-ben nyávogott. Krúdy Gyula első pesti lakása volt a házban. O nevezte el Pekáry-háznak a Pollack Ágoston tervei szerint emelt cirádás épületet a Király és a Csányi utca sarkán, szemközt a Teréz­városi templommal. A Somossy Orfeumot ma úgy hívják: Budapesti Operettszínház. Tegnap még Fővárosi Operettszínház volt. Somossy Károly előbb a Beleznay-kerti arénában működött, ahol még Déryné is föllépett, amikor a Kerepesi út közeli sarkában állt a Nemzeti Színház. Innen átköltözött a Borbély utcába - az Újlipótvárosban a Kádár utca 11.-től a Katona József utca 2/E-ig terjedő szakaszát nevezték ekkor így. Varietéjében ő szerepeltetett először híres külföldi artistákat. Somossy átköl­tözött a szórakozni vágyókkal zsúfolt Ki­rály utcába. Új-Somossy Orfeum néven alapított szórakoztató üzemet. Amíg föl nem épült a Nagymező utcai szépséges mulatója, addig itt mulattatta a pénzt ki­adni hajlandókat. Miután kivonult a Ki­rály utcából a varieté: Somossy orfeumá­ból lett a Király Színház. A Fővárosi Or­feumhoz tartozott a kávéház. Itt nyílt meg a Pavilion Mascotte, a kabalapavi­lon. Amikor Keleti és Riebner tulajdono­sok tönkrementek: Flaschner és Eve­­tovich urak megnyitották helyén a Moulin Rouge-t. Szegő György a Színházkutatás című könyvében szemérmesen utal csak rá, hogy a Broadway valójában bordély­negyed. A Nagymező utca és az Andrássy út mellékutcáiban lupanárok lappangtak. A fényes főutakból a gyé­rebben megvilágított mellékutcákban rosszhírű ivókba és nagyhírű nyilvános házakba lehetett betérni. A Gyár (ma: Jó­kai) utcában nyíltak azok a mulatók-ka­­barék, amelyek csak idővel törtek kaput a körútra. Az Ó utca híre egyenértékű a Conti utcáéval. A Révay utcában a Folies Caprice (manapság: Vidám Színpad) azért búvik félre a kivilágított, paloták­kal díszes főútvonaltól, hogy inkognito lehessen besurranni nem kizárólag kultu­rális kínálatához. A Révay utca eredeti­leg Rettig Gasse (Retek utca): egyszerre utal a környék vidékies majorjaira, és becsmérlő véleményt hirdet az itt mun­kálkodó lányokról, hiszen a mai Opera étterem még a háború után is garniszálló volt, órabérben kivehető szobácskákkal. De az orfeumokat sem kerülte el a po­litika. Trianon után ifjabb Heltai Jenő debre­ceni színigazgató társulatával vendégsze­repei Pesten. Erdélyi lakodalom című re­­vüjüket egy erdélyi főúr írta. „Az elrabolt Erdély kel életre majd a Fővárosi Orfeum színpadán. A székely nemzeti viseletek, ragyogó díszmagyarok a darab kosztüm­jei, a tartalma, cselekménye pedig nem több és nem más, mint egy erdélyi lako­dalom története a leánykéréstől kezdve az esküvőn, a lányelvitelen át egészen az ünnepi lakomáig” - tudatja a Színházi Élet. A debreceniek fölújítják Paul Lincke Luna asszony című operettjét. Egykoron az Orfeum dívája, Carola Ce­cília énekelte németül. A debreceni pri­madonna — Honthy Hanna — magyarul adta a szerepet, amikor először lépett az Orfeum színpadára. Újdonat pesti Broadwayt forralnak a Nagymező utcába és környékére. Véd­­szentjük Wabits Lujza lesz, akinek em­lékművén naponta tapodhatunk. M. G. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék