Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. május

1999-05-31

30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1999. JÚNIUS 1., KEDD Betonwestern a Hungaroringen Ma este dübörögnek - egy ideig­­ utoljá­ra civil versenyautók a Hungaroringen, aztán augusztus 31-ig profik veszik át a maszek gyorsulók helyét. A pár éve törvé­nyes mederbe terelt futamok, noha nem adják a régi gyorsulási versenyek illegá­lis hangulatát, adnak helyette hamisítat­lan road show-t. Az utolsó előtti verse­nyen legalább háromezer ember vett részt, ami még el is marad a szokásos öt­ezer körüli nézőszámtól. A rákospalotai szemétégető mellett előz meg minket az első tupírozott Golf. Ránézésre a gyorsulási versenyek üdvös­kéje, neonsárga, optikai tuning, hangosí­tott kipufogó, az elsötétített hátsó szélvé­dőn „Re-Fear” felirat, ami ugye vicces, mert kefir, és száznegyvennel húz el mel­lettünk. M3-as autópálya, M3-as, BMW, ismét leelőznek. Minden nem jöhet ösz­­sze, úgyis le kell fordulni, Hungaroring­­tábla jelzi a Forma-1-es pálya közelségét. Más nem jelzi, balra csak bozót, jobbra veteményes. Káposzta. Kis erdei beton­ösvényen vágunk át, közben - nem túlzás - százhatvannal elhúz mellettünk egy de­korált raliautó, hogy remegő gázpedállal érkezzünk a pályakapuhoz. Befut egy másik, nagyon arrogáns jár­mű, kiszáll belőle egy gyűrt nyakú, meg­győző alkatú fiatalember. Parancsokat kezd osztogatni. Majdnem nekünk is oszt egy rendezőbilétát, de gyorsan visszako­zunk: nem, nem, mi csak nézni jöttünk. Azt még nem lehet. Este hétre hirdették az eseményt, de háromnegyedkor még sehol senki. Minden kedden lehet gyor­sulni, nem? A jegyszedő suhancok kissé gúnyos mosollyal mérnek végig minket.­­ Itt tíz előtt nem nagyon lesz élet, de éppen maradhattok, ha akartok. Büfé nincs, itt kell állni. Akkor állunk elszántan, a kerítés és a bozót között félúton. Fél nyolckor aztán fejenként egy ezresért beengednek. Előt­tünk valamivel egy ezüstszínű, dupla lég­­elterelős sportkupé áll. A beengedő srá­cok is kérdeznek egy butát. — Indulni akartok? Nem, tejet hoztunk beteg édesanyánk­nak... Versenyezni nem kerül külön pénz­be, mi is kérünk egy jelentkezési lapot. Bent meglepően putri minden. Nehéz elképzelni, hogy itt világversenyeket ren­deznek, hogy errefelé hozzák a pályára Schumi Ferrariját. Az istállók mögötti ré­szen van a parkoló. Pazarlásnak tűnik ez az irdatlan betonplacc, rajtunk kívül ugyanis csak egy hörgő Corvette és egy vadiúj Peugeot áll a parkolóban. Fél óra alatt besorol még egy kopott Alfa és az ezüst Knight Rider, aztán elmegyünk megnézni a pályát. A célegyenesben rendezték be, jellem­zően amerikai módon: két időmérő kapu, kétszer két gumiszőnyeg (azokról indul­nak majd a kocsik), az egyik oldalon be­tonfal, a másikon tribünök. Sehol egy versenyezni vágyó lélek. Megjön egy látványtuningolt Dacia. . Tervezgetjük már egy ideje, hogy jönni fog egy hetvenhetes Zsiguli, pemzlivel türkizzöldre festve, szőrkormánnyal, plüssállattal, hátsó szélvédőn ijesztő zöld fejes matricával, rókafarkas kulcstartóval - de ez a Dacia a mindent vivő. Előre rö­högünk. — Megbütykölt egy négyes Renault­motor van benne, százharminc lóerő - ta­pogatja meg a sofőr a román szörnyeteg tetejét. — Most még csak bejáratos, ezért versenyezni sem fogunk, de nemsokára belerakjuk a turbót, akkor majd százöt­ven lóerő lesz, és a forgatónyomaték is nagyon megemelkedik. Mindenkit porrá alázunk majd a mezőnyből. Négy-öt éve, a szabad években ezeket a versenyeket kizárólag késő éjszaka ren­dezték, szigorúan közúton. És tényleg. Mire besötétedik, kezd megjönni a leen­dő versenyzők életkedve, sőt a verseny­zők maguk is. Sorra­ érkeznek a BMW-k, Opelek, Golfok, amerikai kocsik, szovjet turbókocsik. 100-as Skodák is jönnek, a legrégebbi fajtából. — Hali-gali, megint Pali — mondja Pali a megafonba. Jófejkedő sómén, csettintek elégedetten, csak ez hiányzott.­­ Kedves versenyzők, éjfélig lehet nevezni, kérlek titeket, adjátok le a papírjaitokat, és sora­kozzatok fel a rajtvonalnál. Minden ve­rdában egy ember ül, párosával indí­tunk titeket. Annyiszor mentek végig, ahányszor akartok, a legjobb időtök szá­mít, az első nyolc jut az éjfélkor kezdődő döntőbe. Öt kategória van, motorméret szerint. Motorosok külön kategória, köb­centitől függetlenül. — Láttad azt a Ladát? Ez mekkora svédcsavar volt, elszállt a kanyarban, nem látta, hogy ott a kanyar, és jött to­vább egyenesen - kommentálják egy sze­rencsétlenebb versenyző érkezését. A parkoló lassan megtelik, a reflekto­rok fényében kezd kialakulni a beton­western. Az emberek azonban, bár­mennyire erőltetik a stílust, félig sem em­lékeztetnek rosszarcú texasi motorosok­ra. Motelparkolók helyett a hátsó udvar­ban furkálják a hengerfejeket, mert attól ütősebb a verda. A vártnál amúgy keve­sebb a kizárólag a lóerőkre bukó díszma­ca, és sokkal több a viszonylag értelmes megnyilvánulásokra képes, hétköznapi autórajongó. A gumibűz és a benzingőz azonban olyan, amilyennek elképzeltem. Az első futamokban csikorgó kerekekkel induló autók megadják az alaphangot, polivinil­füst száll, és ettől kezdve csak azt hallani, amint egy-két félszellemes műsorvezetői megjegyzés („meg kéne röntgeneztetni azt a jobb lábat, egy ilyen autóban nyom­ni kell a gázt, barátom!”) után az elké­nyeztetett lóerők nyolc-tíz másodperc alatt százötven fölé gyorsítják a suvik­­szolt karosszériákat. A külcsín fontos fokmérő: a szakadt, húszéves kisbusz el­len senki nem akar versenyezni. Megdumálom a dadiás haverral, hogy álljon ki ellenem. Szabadkozik, neki nem mehet négyezer fölé a fordulat, bejáratos ugye, de végül beadja a derekát. No tehát. Sorban állás a mérőkapu előtt, személyi adatok ellenőrzése, az egy-két előttem ál­ló párost már nem is látom, csak a fel­adatra koncentrálok. Gumiszőnyeg. — Hány mókus? — korábban mondták, hogy ez a műsorvezetői kérdés a henge­rek számára vonatkozik majd. Nos, há­rom mókus, és nem röhögünk, rendben? A Daciának is csak négy. A piros lámpa felgyullad, én meg be­gyulladok, zöldre szívroham, gáz, erő­szakos kuplung, kicsit nehezen, de elin­dulok. Menekülő egyes, az ellenfélre alig tudok figyelni, negyvennél kettes, lema­rad. Persze, mondta, hogy csak négyeze­rig húzza, kettessel végig, ez nagy va­­gányság, de még így is csak tizenhárom­­nyolc az időm. Azt már a számítógépnél tudom meg, hogy az ezer köbcenti alatti 1-es kategóriában a negyedik helyen ál­lok. Körbenézünk még. A turbó Ladát ép­pen szereli gazdája a parkolóban, két tu­cat ember állja körül. T­ekintélye van. Va­lami elektromos kütyüt pöckölget a csa­varhúzójával, parancsokat vakkant a vo­lánnál ülő segítőjének. Indíts, jó, állítsd le, indíts, oké, ennyi, indítsd be megint, na, próbáljuk ki. Kifarol a kocsisorok kö­zé, spriccel a nép, bőg a motor, hetvenes szökési sebességgel indul, csikorogva fé­kez. A műsorszám még tartana, de mi me­gyünk. Bizsergeti a fülünket, amint el­­cuppan mellettünk még egy-egy motor, és beszűrődik az ablakon: „hali-gali, megint Pali.” Az M3-ason már akár ötösbe is kap­csolhatok. Dunai Márton „Motorosok, külön kategória” GÁRDI BALÁZS FELVÉTELE NYÁRI AKCIÓ AZ S.P.Q.R.-NÉL! Alfa 156 4 332 000 Ft-tól Minden ALFA 156 légkondicionálóval van felszerelve! ÉS EGYÉVES GARANCIA AZ ÖSSZES HASZNÁLT AUTÓRA PUNTO 1 590 000 Ft-tól Alfa 146 2 845 000 Ft-tól BRAVA 2 090 000 Ft-tól MAREA WEEKEND MAREA 2 650 000 Ft-tól 2 620 000 Ft-tól anno FINANSZÍROZÁS VARANCIA Minden FIAT MAREA gépkocsihoz egy SCOOTER ROBOGÓT adunk AJÁNDÉKBA!* * ajánlatunk a készlet erejéig tart 1085 Budapest, József krt. 35. Tel.: 267-4946, 267-4918 1097 Budapest, Dandár u. 22. Tel.: 215-4466, 216-7589 2037 Dabas, Vásártér u. 1. Tel.: 29/362-962 (használtautó kereskedés) SFQL anno Fonó: blues, előadás, koncert Ma este a Dr. Walter & the Law­breakers, június 15-én Benkő Zsolt és a Blues River, 22-én pe­dig az amerikai fehér blues­­gitáros, Steve James lép fel a Fo­nó Budai Zeneházban. Néhány hónapja jegyezték be a Bluespatika közhasznú alapít­ványt, melynek elsőleges célja, hogy a műfaj gyökereit próbálja meg felmutatni. Ennek része a mostani előadás- és koncertsoro­zat is. Ez a műfaj a hetvenes évek végén a Hobo Blues Band közvetítésével jutott el Magya­rországra, s mivel ők többségé­ben Rolling Stones-, Doors- és Jimi Hendrix-számokat játszot­tak, sokan ezzel a bluesgyökerű és -hangulatú rockzenével azo­nosították a műfajt. A kilencve­nes évek eleji nagy bluesrevival idején a gomba módra szaporo­dó bluesfesztiválokon is jobbára rockzenekarok nyúzták a húro­kat, a Magyarországon bluest játszó zenészek zöme szintén a rock felől közelített. Az utóbbi tíz évben azonban felnőtt egy tudatosabban bluest hallgató fi­atal generáció, ennek a vonulat­nak volt az egyik zászlóvivője a már nem létező Palermo Boogie Gang. Az alapítvány szándéka az, hogy ezeket az aránytalanságo­kat amennyire lehet, felszámol­ja, a stílusokat, irányzatokat a helyére rakja, és az érdeklődők­nek az igazi, autentikus bluest bemutassa. Ennek szellemében indították el ezt a mostani előadás- és kon­certsorozatot, megpróbálják fel­idézni azt a szellemet és hangu­latot, ami a nyolcvanas évek de­rekán a Kassák Klubban üzeme­lő Blueskocsmát jellemezte. Ter­vezik egy, a műfaj legfontosabb eseményeit nyomon követő pe­riodika kiadását is. A kuratórium tagja Otto Lohle, az idén tízéves gronaui (Németország) bluesfesztiválok szervezője is, aki az elmúlt években több magyar blueszene­­karnak - Dobókocka, Palermo Boogie Gang, Ferenczi György és a Herfli Davidson, Sonja és a Sápadtarcúak — adott ott fellépé­si lehetőséget. J. B. Sz. A jégpralinéról akartam írni. Egészen pontosan az ice pra­­line-ról, mert ez a neve, még ha magyar cukrász gyártja is. Rafi­nált és bűbájos édesség. Egyszer még talán lesz róla szó bővebben is. Most azonban elment tőle a kedvem. Mindenféle fertőző, fé­lelmetes és rothasztó pletykákat hallani, és közben írjak egy buja luxusédességről? Dicsérjem a cukrászt, aki kitalálta és a vá­rost, ahol ilyen élvezetek terem­nek? Írjak bizakodásról és hasz­nálható városról, paradicsomi örömökről? Furcsa dolog a pletyka. Elítél­jük, megvetjük, legyintünk rá vagy vállaljuk és istenítjük, de mindig biztosak vagyunk abban, hogy mi bujkál mögötte. Hol az igazság, hol pedig a hazugság ál­ruhájában, de mindig valami végletesről szól a pletyka. Vala­miről, ami vagy nagyon nincs, vagy nagyon van. Egy hét alatt kétszer hallottam őrjöngő rendőrökről. Fiatal lány éjszaka robogóján szabálytala­ _____Megálló_____ Pletyka nál közlekedik. Megállítják a rendőrök. Világos, közlekedési vétség. Normális helyen bírság jár érte, szárazon és egyszerűen. Itt azonban terrorhadjárat. Pa­rancsolgató rendőrökről szól a pletyka, rúgásokról és vasmarka kard­bálásról és egy súlyos, megalázó, pokoli éjszakáról. Vérvételről, többször el nem ta­lált vénáról, feldagadt karról, folytonos, drasztikus kioktatás­ról, két erős férfiról és egy tehe­tetlen fiatal lányról, megfélemlí­tésről és mocskos fogdáról haj­nalig. Mindez egy közlekedési vétsé­gért. Arányos, bizonyára teljesen jogos és mindenképpen emberi elintézése ez egy főbenjáró, külö­nösképpen veszélyes bűnnek. A másik szintén sötét pletyka. Szintén éjjel, a kihalt úttesten tá­vol a zebrától megy át néhány fi­atalember. A következmény: szét­tárt lábak, motozás, fejütögetés a motorháztetőbe, beszállítás, fog­da, őrjöngő üvöltözés. Átkozott pletykák ezek. Minden bizonnyal mesteri koholmányok. Józan ember nem értheti, hogy kaphatnak szárnyra ilyen gonosz hírek ilyen jó szagú, ápolt és kul­turált városban, mint Budapest, ahol rendőreink mind angyalok, akik üdvözült mosollyal arcukon, mély tudással és szeretettel terel­getik megtévedt polgárainkat. Magyarországon a rendőrök va­lójában olyan körültekintőek és gondoskodók, mintha csak saját nagyapáink lennének. Akcióik­ban a féltés és az emberszeretet munkál. Pontosak és megbízha­tók. Nem sántikálnak soha rossz­ban, nem méricskélik a kirakato­kat, hogy hol vannak értékesebb, éjjel kirámolható holmik, nem basáskodnak, és nem rémisztge­tik a szerencsétlen polgárokat. Ezzel szemben erősek és bát­rak, a legtechnikásabb bűnöző­kön is könnyűszerrel kifognak, a bűnbandákról nem is beszélve. A két pletyka tehát tökéletesen alaptalan. Mégiscsak a jégprali­néról kellett volna írnom. Rottenbiller

Next