Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. május
1999-05-31
30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1999. JÚNIUS 1., KEDD Betonwestern a Hungaroringen Ma este dübörögnek - egy ideig utoljára civil versenyautók a Hungaroringen, aztán augusztus 31-ig profik veszik át a maszek gyorsulók helyét. A pár éve törvényes mederbe terelt futamok, noha nem adják a régi gyorsulási versenyek illegális hangulatát, adnak helyette hamisítatlan road show-t. Az utolsó előtti versenyen legalább háromezer ember vett részt, ami még el is marad a szokásos ötezer körüli nézőszámtól. A rákospalotai szemétégető mellett előz meg minket az első tupírozott Golf. Ránézésre a gyorsulási versenyek üdvöskéje, neonsárga, optikai tuning, hangosított kipufogó, az elsötétített hátsó szélvédőn „Re-Fear” felirat, ami ugye vicces, mert kefir, és száznegyvennel húz el mellettünk. M3-as autópálya, M3-as, BMW, ismét leelőznek. Minden nem jöhet öszsze, úgyis le kell fordulni, Hungaroringtábla jelzi a Forma-1-es pálya közelségét. Más nem jelzi, balra csak bozót, jobbra veteményes. Káposzta. Kis erdei betonösvényen vágunk át, közben - nem túlzás - százhatvannal elhúz mellettünk egy dekorált raliautó, hogy remegő gázpedállal érkezzünk a pályakapuhoz. Befut egy másik, nagyon arrogáns jármű, kiszáll belőle egy gyűrt nyakú, meggyőző alkatú fiatalember. Parancsokat kezd osztogatni. Majdnem nekünk is oszt egy rendezőbilétát, de gyorsan visszakozunk: nem, nem, mi csak nézni jöttünk. Azt még nem lehet. Este hétre hirdették az eseményt, de háromnegyedkor még sehol senki. Minden kedden lehet gyorsulni, nem? A jegyszedő suhancok kissé gúnyos mosollyal mérnek végig minket. Itt tíz előtt nem nagyon lesz élet, de éppen maradhattok, ha akartok. Büfé nincs, itt kell állni. Akkor állunk elszántan, a kerítés és a bozót között félúton. Fél nyolckor aztán fejenként egy ezresért beengednek. Előttünk valamivel egy ezüstszínű, dupla légelterelős sportkupé áll. A beengedő srácok is kérdeznek egy butát. — Indulni akartok? Nem, tejet hoztunk beteg édesanyánknak... Versenyezni nem kerül külön pénzbe, mi is kérünk egy jelentkezési lapot. Bent meglepően putri minden. Nehéz elképzelni, hogy itt világversenyeket rendeznek, hogy errefelé hozzák a pályára Schumi Ferrariját. Az istállók mögötti részen van a parkoló. Pazarlásnak tűnik ez az irdatlan betonplacc, rajtunk kívül ugyanis csak egy hörgő Corvette és egy vadiúj Peugeot áll a parkolóban. Fél óra alatt besorol még egy kopott Alfa és az ezüst Knight Rider, aztán elmegyünk megnézni a pályát. A célegyenesben rendezték be, jellemzően amerikai módon: két időmérő kapu, kétszer két gumiszőnyeg (azokról indulnak majd a kocsik), az egyik oldalon betonfal, a másikon tribünök. Sehol egy versenyezni vágyó lélek. Megjön egy látványtuningolt Dacia. . Tervezgetjük már egy ideje, hogy jönni fog egy hetvenhetes Zsiguli, pemzlivel türkizzöldre festve, szőrkormánnyal, plüssállattal, hátsó szélvédőn ijesztő zöld fejes matricával, rókafarkas kulcstartóval - de ez a Dacia a mindent vivő. Előre röhögünk. — Megbütykölt egy négyes Renaultmotor van benne, százharminc lóerő - tapogatja meg a sofőr a román szörnyeteg tetejét. — Most még csak bejáratos, ezért versenyezni sem fogunk, de nemsokára belerakjuk a turbót, akkor majd százötven lóerő lesz, és a forgatónyomaték is nagyon megemelkedik. Mindenkit porrá alázunk majd a mezőnyből. Négy-öt éve, a szabad években ezeket a versenyeket kizárólag késő éjszaka rendezték, szigorúan közúton. És tényleg. Mire besötétedik, kezd megjönni a leendő versenyzők életkedve, sőt a versenyzők maguk is. Sorra érkeznek a BMW-k, Opelek, Golfok, amerikai kocsik, szovjet turbókocsik. 100-as Skodák is jönnek, a legrégebbi fajtából. — Hali-gali, megint Pali — mondja Pali a megafonba. Jófejkedő sómén, csettintek elégedetten, csak ez hiányzott. Kedves versenyzők, éjfélig lehet nevezni, kérlek titeket, adjátok le a papírjaitokat, és sorakozzatok fel a rajtvonalnál. Minden verdában egy ember ül, párosával indítunk titeket. Annyiszor mentek végig, ahányszor akartok, a legjobb időtök számít, az első nyolc jut az éjfélkor kezdődő döntőbe. Öt kategória van, motorméret szerint. Motorosok külön kategória, köbcentitől függetlenül. — Láttad azt a Ladát? Ez mekkora svédcsavar volt, elszállt a kanyarban, nem látta, hogy ott a kanyar, és jött tovább egyenesen - kommentálják egy szerencsétlenebb versenyző érkezését. A parkoló lassan megtelik, a reflektorok fényében kezd kialakulni a betonwestern. Az emberek azonban, bármennyire erőltetik a stílust, félig sem emlékeztetnek rosszarcú texasi motorosokra. Motelparkolók helyett a hátsó udvarban furkálják a hengerfejeket, mert attól ütősebb a verda. A vártnál amúgy kevesebb a kizárólag a lóerőkre bukó díszmaca, és sokkal több a viszonylag értelmes megnyilvánulásokra képes, hétköznapi autórajongó. A gumibűz és a benzingőz azonban olyan, amilyennek elképzeltem. Az első futamokban csikorgó kerekekkel induló autók megadják az alaphangot, polivinilfüst száll, és ettől kezdve csak azt hallani, amint egy-két félszellemes műsorvezetői megjegyzés („meg kéne röntgeneztetni azt a jobb lábat, egy ilyen autóban nyomni kell a gázt, barátom!”) után az elkényeztetett lóerők nyolc-tíz másodperc alatt százötven fölé gyorsítják a suvikszolt karosszériákat. A külcsín fontos fokmérő: a szakadt, húszéves kisbusz ellen senki nem akar versenyezni. Megdumálom a dadiás haverral, hogy álljon ki ellenem. Szabadkozik, neki nem mehet négyezer fölé a fordulat, bejáratos ugye, de végül beadja a derekát. No tehát. Sorban állás a mérőkapu előtt, személyi adatok ellenőrzése, az egy-két előttem álló párost már nem is látom, csak a feladatra koncentrálok. Gumiszőnyeg. — Hány mókus? — korábban mondták, hogy ez a műsorvezetői kérdés a hengerek számára vonatkozik majd. Nos, három mókus, és nem röhögünk, rendben? A Daciának is csak négy. A piros lámpa felgyullad, én meg begyulladok, zöldre szívroham, gáz, erőszakos kuplung, kicsit nehezen, de elindulok. Menekülő egyes, az ellenfélre alig tudok figyelni, negyvennél kettes, lemarad. Persze, mondta, hogy csak négyezerig húzza, kettessel végig, ez nagy vagányság, de még így is csak tizenháromnyolc az időm. Azt már a számítógépnél tudom meg, hogy az ezer köbcenti alatti 1-es kategóriában a negyedik helyen állok. Körbenézünk még. A turbó Ladát éppen szereli gazdája a parkolóban, két tucat ember állja körül. Tekintélye van. Valami elektromos kütyüt pöckölget a csavarhúzójával, parancsokat vakkant a volánnál ülő segítőjének. Indíts, jó, állítsd le, indíts, oké, ennyi, indítsd be megint, na, próbáljuk ki. Kifarol a kocsisorok közé, spriccel a nép, bőg a motor, hetvenes szökési sebességgel indul, csikorogva fékez. A műsorszám még tartana, de mi megyünk. Bizsergeti a fülünket, amint elcuppan mellettünk még egy-egy motor, és beszűrődik az ablakon: „hali-gali, megint Pali.” Az M3-ason már akár ötösbe is kapcsolhatok. Dunai Márton „Motorosok, külön kategória” GÁRDI BALÁZS FELVÉTELE NYÁRI AKCIÓ AZ S.P.Q.R.-NÉL! Alfa 156 4 332 000 Ft-tól Minden ALFA 156 légkondicionálóval van felszerelve! ÉS EGYÉVES GARANCIA AZ ÖSSZES HASZNÁLT AUTÓRA PUNTO 1 590 000 Ft-tól Alfa 146 2 845 000 Ft-tól BRAVA 2 090 000 Ft-tól MAREA WEEKEND MAREA 2 650 000 Ft-tól 2 620 000 Ft-tól anno FINANSZÍROZÁS VARANCIA Minden FIAT MAREA gépkocsihoz egy SCOOTER ROBOGÓT adunk AJÁNDÉKBA!* * ajánlatunk a készlet erejéig tart 1085 Budapest, József krt. 35. Tel.: 267-4946, 267-4918 1097 Budapest, Dandár u. 22. Tel.: 215-4466, 216-7589 2037 Dabas, Vásártér u. 1. Tel.: 29/362-962 (használtautó kereskedés) SFQL anno Fonó: blues, előadás, koncert Ma este a Dr. Walter & the Lawbreakers, június 15-én Benkő Zsolt és a Blues River, 22-én pedig az amerikai fehér bluesgitáros, Steve James lép fel a Fonó Budai Zeneházban. Néhány hónapja jegyezték be a Bluespatika közhasznú alapítványt, melynek elsőleges célja, hogy a műfaj gyökereit próbálja meg felmutatni. Ennek része a mostani előadás- és koncertsorozat is. Ez a műfaj a hetvenes évek végén a Hobo Blues Band közvetítésével jutott el Magyarországra, s mivel ők többségében Rolling Stones-, Doors- és Jimi Hendrix-számokat játszottak, sokan ezzel a bluesgyökerű és -hangulatú rockzenével azonosították a műfajt. A kilencvenes évek eleji nagy bluesrevival idején a gomba módra szaporodó bluesfesztiválokon is jobbára rockzenekarok nyúzták a húrokat, a Magyarországon bluest játszó zenészek zöme szintén a rock felől közelített. Az utóbbi tíz évben azonban felnőtt egy tudatosabban bluest hallgató fiatal generáció, ennek a vonulatnak volt az egyik zászlóvivője a már nem létező Palermo Boogie Gang. Az alapítvány szándéka az, hogy ezeket az aránytalanságokat amennyire lehet, felszámolja, a stílusokat, irányzatokat a helyére rakja, és az érdeklődőknek az igazi, autentikus bluest bemutassa. Ennek szellemében indították el ezt a mostani előadás- és koncertsorozatot, megpróbálják felidézni azt a szellemet és hangulatot, ami a nyolcvanas évek derekán a Kassák Klubban üzemelő Blueskocsmát jellemezte. Tervezik egy, a műfaj legfontosabb eseményeit nyomon követő periodika kiadását is. A kuratórium tagja Otto Lohle, az idén tízéves gronaui (Németország) bluesfesztiválok szervezője is, aki az elmúlt években több magyar blueszenekarnak - Dobókocka, Palermo Boogie Gang, Ferenczi György és a Herfli Davidson, Sonja és a Sápadtarcúak — adott ott fellépési lehetőséget. J. B. Sz. A jégpralinéról akartam írni. Egészen pontosan az ice praline-ról, mert ez a neve, még ha magyar cukrász gyártja is. Rafinált és bűbájos édesség. Egyszer még talán lesz róla szó bővebben is. Most azonban elment tőle a kedvem. Mindenféle fertőző, félelmetes és rothasztó pletykákat hallani, és közben írjak egy buja luxusédességről? Dicsérjem a cukrászt, aki kitalálta és a várost, ahol ilyen élvezetek teremnek? Írjak bizakodásról és használható városról, paradicsomi örömökről? Furcsa dolog a pletyka. Elítéljük, megvetjük, legyintünk rá vagy vállaljuk és istenítjük, de mindig biztosak vagyunk abban, hogy mi bujkál mögötte. Hol az igazság, hol pedig a hazugság álruhájában, de mindig valami végletesről szól a pletyka. Valamiről, ami vagy nagyon nincs, vagy nagyon van. Egy hét alatt kétszer hallottam őrjöngő rendőrökről. Fiatal lány éjszaka robogóján szabálytala _____Megálló_____ Pletyka nál közlekedik. Megállítják a rendőrök. Világos, közlekedési vétség. Normális helyen bírság jár érte, szárazon és egyszerűen. Itt azonban terrorhadjárat. Parancsolgató rendőrökről szól a pletyka, rúgásokról és vasmarka kardbálásról és egy súlyos, megalázó, pokoli éjszakáról. Vérvételről, többször el nem talált vénáról, feldagadt karról, folytonos, drasztikus kioktatásról, két erős férfiról és egy tehetetlen fiatal lányról, megfélemlítésről és mocskos fogdáról hajnalig. Mindez egy közlekedési vétségért. Arányos, bizonyára teljesen jogos és mindenképpen emberi elintézése ez egy főbenjáró, különösképpen veszélyes bűnnek. A másik szintén sötét pletyka. Szintén éjjel, a kihalt úttesten távol a zebrától megy át néhány fiatalember. A következmény: széttárt lábak, motozás, fejütögetés a motorháztetőbe, beszállítás, fogda, őrjöngő üvöltözés. Átkozott pletykák ezek. Minden bizonnyal mesteri koholmányok. Józan ember nem értheti, hogy kaphatnak szárnyra ilyen gonosz hírek ilyen jó szagú, ápolt és kulturált városban, mint Budapest, ahol rendőreink mind angyalok, akik üdvözült mosollyal arcukon, mély tudással és szeretettel terelgetik megtévedt polgárainkat. Magyarországon a rendőrök valójában olyan körültekintőek és gondoskodók, mintha csak saját nagyapáink lennének. Akcióikban a féltés és az emberszeretet munkál. Pontosak és megbízhatók. Nem sántikálnak soha rosszban, nem méricskélik a kirakatokat, hogy hol vannak értékesebb, éjjel kirámolható holmik, nem basáskodnak, és nem rémisztgetik a szerencsétlen polgárokat. Ezzel szemben erősek és bátrak, a legtechnikásabb bűnözőkön is könnyűszerrel kifognak, a bűnbandákról nem is beszélve. A két pletyka tehát tökéletesen alaptalan. Mégiscsak a jégpralinéról kellett volna írnom. Rottenbiller