Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. december

1999-12-06

BUDA­PÍJ PEST 1999. DECEMBER 6. A bronzvasárnap is legalább ezüst volt Főként az ebéd utáni sziesztát követően indultak vásárolni az emberek Bronzszombaton és­­vasárnap töme­gek látogatták a fővárosi tereken felál­lított karácsonyi pavilonokat és a bevá­sárlóközpontokat. A Vörösmarty téren ezúttal a szokásos bóvlik helyett főként kézművestermékekkel várták a vevő­ket. A plazák zsúfolásig megteltek, a vásárlók főként az ékszereket, játéko­kat, háztartási gépeket keresték. MUNKATÁRSAINKTÓL Zsibvásár helyett adventi hangulatot sze­retnénk a Vörösmarty téren. Ezért bízta a főváros az idei vásár megrendezését a tu­risztikai hivatalra - közölte Demszky Gá­bor a vásár szombati megnyitóján. Az önköltségi alapon szervezett vásárt a fő­városi önkormányzat a hely biztosításá­val támogatta, amelynek nyomán 6,5 mil­lió forint bevételtől esett el. A kiadás vár­hatóan 25 millió forint lesz, amelyet megpróbálnak a bódék 150-250 ezer fo­rintos bérleti díjaiból fedezni. Már most úgy tűnik azonban, hogy ez nem sikerül, - hangzott el - ezért a BTH további pénz­ügyi segítséget kért az önkormányzattól, amit a megnyitón a főpolgármester meg­ígért. A bevásárlóközpontok az elmúlt évek­ben alaposan beépültek a karácsonyi vá­sárlási roham helyszínei közé. A Pólus Center és a Duna Plaza a hét vége mind­két napján tömve volt. A Pólus parkolójá­ban nem lehetett helyet találni, a Keletitől induló különjárat tele volt, mert a nagy­szabású Mikulás-ünnepségre olyan sok gyerek és szülő érkezett. A vásárlási lázat vasárnap reggel is le lehetett mérni, hi­szen már az üzletek többségének nyitása előtt a legsűrűbb hétvégékkel vetekedett a forgalom. Ellentétben viszont más va­sárnapokkal, az emberek elsősorban nem multiplexmoziba, játékterembe vagy kor­csolyázni jöttek, hanem ajándékot venni. Népszerűek voltak a cipőboltok, a drogé­riák, az olcsóbb elektromos háztartási gé­pek, az ékszerek és persze a játékok. A Tesco áruházban már kora reggel minden kassza működött, hogy ne legyen fenn­akadás a vevők kiszolgálásában. Hoppon maradtak viszont a ruházati boltok: töb­ben panaszolták, hogy a vártnál gyen­gébb a forgalom. Csak azok a ruhaüzle­tek vonzották a vevőket, amelyek áren­gedményt hirdettek. A Duna Plazában viszont minden ru­házati boltban voltak vevők. A Váci úti bevásárlóközpont hatalmas parkolóháza szintén zsúfolt volt szombat és vasárnap délelőtt, ám az igazi tumultus késő dél­után alakult ki, amikor már a moziba és az éttermekbe, kávézókba is érkeztek vendégek. Karácsony előtt egyébként jól láthatóan megváltozik a bevásárlóköz­pontok közönségének összetétele. Ilyen­kor idősebb házaspárok, kisgyermekes szülők egészítik ki a megszokott „plazázó” fiatalokat. Főként az ebéd utáni sziesztát követően keresték fel az utcai vásárokat bronz­szombat és­­vasárnap. Délelőtt a forgalom jóval kisebb volt, ilyenkor leginkább a kisgyerekes szülők indultak útnak. A Vö­rösmarty téren a szokásokkal ellentétben igazi kézművesvásár volt. Egy marionet­tbabákat árusító lány elmondta, ötszáz bá­but készített karácsonyra, és ha minden­nap annyi fogy el belőlük, mint a hétvé­gén, akkor bizton állíthatja, hogy kará­csonyra elfogy a készlete. Valószínűleg sokan vásárolhatnak sakk-készletet az ün­nepre, mert a Vörösmarty téren legalább négy bódéban is felkínálták őket. Más világ a Jókai és a Deák tér. Noha valószínűleg évek óta ugyanazok az áru­sok hasonló portékájukkal járnak mind­két helyre, meglehetősen sokan vásárol­tak náluk is. Akárcsak az összes szabad­téri helyszínen, árulnak kerámiákat és gyertyákat, de szokatlan látvány volt a húsdaráló és a teflonedény. Győztes csata után Westend Cityben szabó Barnabás felvétele Mikulások szerte a fővárosban Gyereksereg a Kossuth téren, a Városligetben, a Normafánál MUNKATÁRSAINKTÓL Nehéz helyzetbe kerültek a hét végén a Mikulások, mert szombat reggelre elol­vadt a fővárosban a hó, így otthon kel­lett hagyniuk a szánt, jó néhány esemé­nyen pedig sportolniuk is kellett. Rá­adásul nem mindenütt voltak kegyesek a gyerekek. A Városligetben például kis híján fellökték a piros ruhást! Mikulás-napi ünnepséget szervezett tegnap a Kossuth térre a Miniszterelnö­ki Hivatal. A gyerekeket a Mikulás kö­szöntötte. A nemrég helikopterrel a tér­re szállított fenyőfát feldíszítették, alá óriás ajándékcsomagok kerültek. Ha­talmas színpadot is állítottak az ország­ház elé, felsorakoztak az étel- és játék­árusok. Volt pantomim és táncbemuta­tó, betlehemes játék, fellépett a Bihari Táncegyüttes Fábián Évával, szervez­tek táncházat, valamint színpadra hív­tak karácsonyi dalokat éneklő együt­test. A tér másik felén pár bódéban fő­ként gyerekjátékokat kínáltak, a leg­hosszabb sor mégis a kürtöskalácsárus és a lángosnak nevezett lepénykínáló előtt állt. Sportos Mikulások... folytatás a 27. oldalon A Futapest Klub ünnepi felvezetője SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE rm­// / /| Tűzijáték szigorítással Fővárosszerte gyakoriak az ágyúlövés­­hangú tűzijátékok. Főként a Duna men­tén, a Margit-szigeten, és a kertvárosi ré­szeken élők panaszkodnak a zavaró ma­gánrendezvényekre. Újpest, ezért a pol­gármesteri és lakossági hozzájáruláshoz is szeretné köttetni a tűzijáték-szervezést. A kerület polgármestere szerint a jog­szabályt jócskán túlhaladta az idő. Derce Tamás rámutatott a rendszerváltás óta, különösen egyes vállalkozó körökben, megnőtt az igény magántűzijáték rende­zésére. A polgármester elmondta: mivel a hang- és fényhatások zavarják a lakosság nyugalmát, amelynek biztosítása közügy, az engedélyezésből nem zárható ki a helyhatóság. A közvetlenül érintett lako­soknak pedig ügyféli pozíciót kell bizto­sítani az államigazgatási eljárásban, ami a fellebbezés lehetőségét jelentené. A Belügyminisztérium illetékese sze­rint is indokolt az újraszabályozás. Fürcht Pál úgy véli a rendelet módosítása helyett törvényi szabályozás szükséges. A pol­gármesteri hozzájárulás is indokolt. Az önkormányzatok általában is meghatá­rozhatnák, hol nem lehet tűzijátékot szer­vezni. A törvényben azt is indokolt lenne előírni, hogy a tűzijáték szervezőjének előzetesen értesítse az érintett lakosokat. K.A. Hétfő Mikulás a sztár Mikulás-invázió volt a hét végén, a for­galmas utakon és a plazákban ölelgették a kisgyerekeket, adtak nekik szaloncuk­rot. Aztán házhoz is mentek, meg anyu­ka-apuka munkahelyére. Joggal kérde­zik: minek köszönhető, hogy telített a Mikulás-piac? Már nemcsak a lelkes kollegáknak, barátoknak, hanem a Mi­kulás-szolgálatoknak is. Itt ugyanis tan­folyamon képzik „december sztárjait” (idézet a szórólapról). Őket legalább képzik. Nem úgy, mint sok tévé-sztár kollégájukat K. Sz. K. ZUGLÓ. A XIV kerületi önkormányzat és a Zuglói Építészek Köre által rende­zett építészeti kiállítás várja az érdeklő­dőket keddig a Zeg-Zug Gyermekház­ban, a Hermina út 3.-ban. A civil szerve­zet több mint ötven építészt tömörít, akik nemcsak Magyarországon, de­­ a tablók, fényképek és makettek tanúságai szerint — külföldön is otthagyták „kéznyomukat”. Munkájukat dicséri többek között az Országház felsőházi terme, a Kerepesi úti temető híres mau­zóleumai, kastélyok, templomok, iroda- és családi házak, tetőkertek. TERÉZVÁROS. Karácsonyi diafilme­ket vetítenek ma délután három órakor a Terézvárosi Gyermekkönyvtárban. A műsorban a Merlin Színház művészei lépnek fel. A diákot válogatta és vetíti Bíró Ferenc. • A Váci úton a Zsilip utca és a Szekfű Gyula utca között a belső sávot csator­naépítés miatt elkerítették a forgalom elől. A munkák idejére a 96 gyors és a 104-es autóbusz megállóját ideiglenesen áthelyezték. • A Belvárosban a Ferenczy István ut­cát a Károlyi Mihály utcától kb. 80 mé­terre építkezés miatt teljes szélességé­ben lezárták, így a Ferenczy István utca mind a Károlyi Mihály utca, mind a Ma­gyar utca felől zsákutca lett. A Ferenczy István utcának a Múzeum körút és a Ma­gyar utca közötti szakaszát a munkák idejére kétirányúsították. • A Németvölgyi utat a Kiss János altá­bornagy utca és a Levendula utca között csatornaépítés miatt lezárták. A munkák miatt a Kiss János altábornagy utcát a Németvölgyi úttól a Margaréta utcáig egyirányúsították. A Németvölgyi útra a Stromfeld Aurél út felől a Kiss János al­tábornagy utcáig csak a célforgalommal közlekedő járművek hajthatnak be. A Ráth György utcát a Kék Golyó utcától a Székács utcáig egyirányúsították, mert járdát építenek. A kivitelezés ideje alatt ezen az útszakaszon ne várakozzanak járműveikkel. • Kispesten az Ady Endre úton a Vas Ge­reben utca és a Petőfi utca között a város­­központ felé vezető oldalt csatornafelújí­tás miatt lezárták. A munkaterület mellett a járműveket a villamosvágányokra tere­lik rá. • Javítják az útburkolatot, ezért helyen­ként sávlezárást kell kikerülniük 6.00-17.30 óráig. A Szépvölgyi úton, a Máriaremetei úton, a Szépvölgyi út és a Pusztaszeri út csomópontjában, a III., Czetz János utcában, Újpesten a Leinin­­gen Károly utcában, a XI. Goldmann György téren, Kispesten a Pannónia úton, Csepelen pedig a II. Rákóczi Fe­renc úton. Forrás: Fővinform Schiller OPEL ^9 20%-át fizeti és viheti! Astra Classic Akció! Egyedülállóan rugalmas részletfizetéssel Opel Astra gépkocsi­kat kínálunk, 20% befizetésével, a legkedvezőbb részlet­­fizetéssel (THM 0,00%-tól), akár 60 hónapos futamidővel. Használt autóját beszámítjuk az új autó vételárába! AKCIÓ! 15 LE AJÁNDÉK: most az 1.6-os Astra Classic modell 1.4-es áron vásárolható meg a kész­let erejéig. 1138 BUDAPEST, Váci út 113. • Tel.: 452-1100, 452-1111 Fax: 452-1134 • Vasárnap is nyitva tartunk! /

Next