Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. április

2000-04-28

32 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. ÁPRILIS 28., PÉNTEK Fővárosunk XVII. kerülete - a Rákos­mente - négy, korábban önálló település­ből (Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákos­liget, Rákoshegy) alakult meg 1950-ben. A köznyelv gorombán, s napjainkban már igaztalanul „Rákosborzasztónak” is ne­vezte a vidéket, nem ismerve történetét, gazdag hagyományát. A megbélyegző el­nevezést példásan cáfolja az elsőként be­mutatandó község, Rákosliget, mely bár nevével a „múzsák pihenőhelyét” idézi képzeletünkbe, megalapítását nagyon is valóságos és szorongató társadalmi té­nyek indokolták. Budapest, 1873-as megszületése után rohamos tempóban indult meg a nagyvá­rossá válás útján. Ez magával hozta a né­pesség, különösen a nagyipari munkás­ság növekedését. A város hamarosan „megtelt”, a lakbérek és a megélhetési költségek magasra emelkedtek. A beván­dorló, s munkát vállaló népesség egy ré­sze a súlyos terhek elől a városkörnyéken igyekezett letelepedni. Ebbéli törekvésü­ket a kérdés súlyosságát felismerő kor­mányzat, és a korai munkás-érdekvédel­mi szervezetek is támogatták. Így szüle­tett meg a terv egy mintatelep létrehozá­sára, elsősorban a budapesti gyárak mun­kásai részére. A javaslatot, hogy - enyhít­ve a lakásínséget - szövetkezeti alapon építsenek ezer darab kiskertes munkásla­kást, az Általános Munkás Biztosító Pénztár vezetői, Rauchmaul Károly, Kiss Károly, Kürschner Jakab vetették fel 1895-ben. Elképzelésükkel, támogatást kérve, felkeresték az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztériumot, ahol kedvező fogadtatásra találtak, hiszen a minisztérium is hasonló mintatelepeket akart felépíteni, így ezek egyike lett a Munkás-Otthon Szövetke­zet, a mai Rákosliget elődje. A miniszté­rium a telep megszervezésével Fach Kár­oly tanácsost bízta meg, aki feladatát ki­tűnően, nagy szakértelemmel teljesítette. (A sors kegyetlen játéka, hogy a tanácsos a telep felvirágzását már nem érte meg, 1898-ban elhunyt; nevét köztér őrzi Rákosligeten.) A Munkás-Otthon Ház­építő Szövetkezet 1896. december 12-én, a VII. kerületi Dob utca 52. szám alatti munkáspárti helyiségben Fach Károly el­nöklete alatt, hatvan taggal megalakult. Az építkezéshez szükséges pénzt, kétmil­lió koronát, jelzálogkölcsön formában szerezték meg. Az építési terület kivá­lasztása és megvétele szintén viszonylag gyorsan megtörtént: bízva a jó közleke­désben és a MÁV által ígért kedvezmé­nyekben, a budapest-hatvani vonal mel­lett, Rákoskeresztúr határában vásároltak Fuchs Ignác birtokostól 155 hold földet 230 ezer koronáért. Az építési tervek amerikai mintára egyenes vonalú, sakktáblaszerű elrende­zésű, két-három szobás, kertes lakóház­tömbök kialakítására készültek. 1898- ban kezdték építeni az első ötszáz házat, s 1899 őszén már beköltözhettek az első la­kók a sorsolás útján nekik jutott házba. Ugyanebben az évben ásott kutak helyett vízvezetéket fektettek le. A telep köz­igazgatásilag Rákoskeresztúrhoz tarto­zott, de az anyaközség azon túl, hogy az adót kíméletlenül beszedte, nem sokat tö­rődött vele. A lakók ezért 1903-ban pa­nasszal fordultak az alispánhoz, és a telep önállósítását, valamint a Rákosliget név használatát kérték. Az alispán csak a név­­használatot engedélyezte, hallgatólago­san. Ebben az időben, 1903-ban a Rákos­keresztúr és Vidéke című helyi újság már így mutathatta be az egyre jobban kiépü­lő települést: „Nos, Rákosligeten nincs por, nincs szekér és ökörcsorda reggel és este. De van friss üde levegő, hisz oly magasan fekszik, mint a Gellérthegy tete­je, van köröskörül fejlődő ligete, széles, levegős, esőben is sátnélküli útjai. A fő­várostól 25 pere­ az út oda, s minden órá­ban van közlekedés. Az idén hetenként már kétszer térzene is tartatott. Van aztán vízvezetéke minden háznak, nem pedig kerekes kútja, mint más községekben, amely csak arra jó, hogy minden szeme­tet, férget jutasson felszínre, s egy-egy pesti gyerek forduljon bele.” Közben azonban Rákosliget társadal­mi összetétele is gyökeresen megválto­zott: a XIX. század végén bekövetkezett és az egész Monarchiát sújtó gazdasági válság hatására, a jól fizetett szakmun­kások sem tudták törleszteni a lakbért, so­rozatosan eladni kényszerültek telepi há­zaikat. Az ingatlanokat fővárosi tisztvise­lők, kereskedők, értelmiségiek vásárolták meg, úgyhogy pár év múlva szinte alig maradt a településen néhány munkáscsa­lád. 1907-ben megtörtént az elszakadás Rákoskeresztúrtól: az egyre erőteljesebb követelésre a megye és a belügyminiszté­rium önálló nagyközséggé nyilvánította Rákosligetet. A község fejlődése ezután még nagyobb lendületet vett: az elemi is­kola és az óvoda után 1909-ben megnyílt a polgári iskola, a takarékpénztár, 1910-ben fölépült az első emeletes épület: a szálloda és mozi. Az utcákon 1912-ben kigyúltak az első villamos lámpák, 1914- ben megindult, a világháború miatt sajná­latosan rövid életű Rákosliget című új­ság, 1915-ben felavatták a római katoli­kus templomot. 1926-ban a szaporodó betelepülők igénye szerint újabb 120 da­rab házhelyet parcelláztak, és bocsátottak áruba. A község lakossága az 1910-ben összeírt 2600-ról 1930-ban 3112-re emel­kedett. A település fizikai képe is rende­zett, s az itt élők lehetősségéről árulko­dott: az utcák tiszták, pormentesek, a há­zak téglából épültek és cseréptetősek, a kertek pedig megannyi kis arborétum volt. Kellő időben megalakultak és mű­ködtek is az ebben a korban elengedhetet­len egyesületek: az önkéntes tűzoltók, a kaszinó, a dal- és zenekör. A községben az 1930-as statisztika szerint 42 analfabé­ta élt, valamennyi cseléd volt, egyébként minden húsz lakosra jutott egy cseléd, ami szintén a polgári jólétet tükrözte. , A­ budapest-hatvani vonalon utazókat meglepi az egyik állomás mögötti község csodásan szép külseje. Mintha remekelni gyűltek volna össze, vagy pályadíjért ver­senyeztek volna azok az építészek, akik ennek a községnek a vasútvonallal párhu­zamos utcáján a nyaralókat és villákat építették. Ez a csodásan szép község, amelyet valaki igen találóan »weekend városnak« nevezett el: Rákosliget. ...megállapíthatjuk a gondozott, gyönyö­rű kertekből, hogy Rákosliget a kultúr­­lelkek oázisa, lelket üdítő, szemet gyö­nyörködtető nyaralótelep” - írta az 1930- as években a Rákospalota és Rákosvidék című monográfia. Rákosliget végül is szerencsésnek mondható: kedvező fekvése miatt elke­rülte a várostervezői figyelem, megma­radt kertes, családi házas beépítése, tiszta, jó levegője, megmaradtak római szám­mal jelölt utcái, az egész egykori kultúrtelep megmaradt a „hétköznapi múzsák” csendes menedékének. Fodor Béla Rákosliget, a víkendváros Mintatelepnek készült a budapesti gyárak munkásainak­­ Amerikai példát követve az utcákat számmal jelölték A telep létrehozójáról, Fach Károlyról elnevezett tér az 1910-es években FORRÁS: A MÁSIK BUDAPEST _________Lelőhely_________ Tűtorony a lágymányosi BNV-nél Talán valami átok ül az egykori Lágymányosi-tó területén. Ott a Duna, a híd, a sok szabad hely, mégis elszomorítóan lassan köl­tözik belé az élet. A millennium idején még a hajdani tó bukott meg, mint mondén Konstanti­nápoly, legutóbb pedig az expó rekedt meg az obuigát zászlóer­dő felállításánál. És akkor még egy szót sem ejtettünk a lágy­mányosi vásárváros ideájáról, amely - az ugyancsak nyögve­nyelősen megvalósuló egyetemi negyedet nem számítva - talán a legtovább tartotta magát az összes ötlet közül. Pedig már 1943-ban kiírták az első nyilvános pályázatot a lágymányosi vásárváros épületeinek megtervezésére. Az elképzelés a harmin­cas és negyvenes évek fordulóján meg­születő Szent Korona útja-koncepció ré­sze volt. A Kelenföld felé továbbvezetni tervezett száz méter széles, impozáns su­­gárutat - a mai Irinyi József utat . Árkay Aladár két tizenhat emeletes pilonépület­ből kiindulva, egy palást ívelését követve kötötte volna össze az akkori Horthy Miklós híddal, az így kialakuló monu­mentális teret pedig sávházakkal szegé­lyezte volna. (Mindebből ma alig látható más, mint a Karinthy Frigyes út sarkán álló, íves kiképzésű háztömb.) A déli sáv­házsor mögött kapott volna helyet az új nemzeti stadion és az állandó kiállítási te­rület, az utóbbi persze csak „a sportcélok megengedte mértékig”. A háború azonban elsodorta ezt az el­képzelést, olyannyira, hogy az 1953-as általános rendezési tervben már nyomok­ban sem volt föllelhető. Akkoriban a terv készítői egy Építőipari Egyetemet láttak volna szívesen a lágymányosi Duna-par­­ton, miközben a vásárvárost a Csepel-szi­­get északi csücskére száműzik a Városli­getből. Pár évbe telt csak azonban, és is­mét fordult a kocka. 1958. május 30-án a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága ar­ról hozott határozatot, hogy 1960-ban megkezdik a vásárok áttelepítését a zsú­folt, leromlott állapotú városligeti pavilo­nokból az új lágymányosi vásárvárosba. A szakemberek úgy látták: az efféle ren­dezvények ideális helyéül a Duna-part kí­nálkozik, s mivel a Csepel-sziget csúcsa kikötőnek kell, az Óbudai-sziget pedig „belátható időn belül nem használható fel erre a célra”, marad az amúgy is dinami­kusan fejlődő Lágymányos. Külön előny­nek tekintették, hogy a főbejáratot jelző tűszerű torony­­ csúcsán egy vendéglővel­­ „befejezheti a jelenleg elmosódott déli városképet”. Ezután valamennyire felgyorsultak az események, de a jelek szerint senki sem vette komolyan az 1960-as határidőt. 1959-ben a XI. kerületi, majd a fővárosi tanács is elfogadta a BNV beruházási program­ját, de egészen a következő év augusztusáig tartott, hogy az első társadalmi munkások ásóval-lapáttal felsorakozza­nak a kietlen területen, és ne­kifogjanak a tereprendezés­nek. Ezután fásítás követke­zett, no és számos tervpályá­zat, miközben a BNV-t újra és újra a Városligetben nyitották meg. 1963. április 29-én már a főpavilonra kiírt pályázat eredményét is kihirdették: Gulyás Zoltán, Rimanóczy Jenő, Nagy József és Egyedi András azzal a jóleső érzéssel vehette át az első díjat, hogy ha lesz valaha dél-budai vásárváros, akkor az ő főépületüket csodálhatják majd meg az emberek. Erről azonban egyre kevesebb szó esett, annak ellenére, hogy 1968-tól még évenként őszi vásárral is bővült a városli­geti kínálat. A kormány végül 1972 feb­ruárjában huszáros mozdulattal vágta el a gordiuszi csomót: határozata értelmében az egykori tenyészállatvásár területére, a mezőgazdasági szakvásárok helyszínére, Kőbányára telepítették át az ipari vásárt is, mondván, hogy a város peremén bő­ven van hely, és a meglévő pavilonokat egész szépen helyreállították az előző évi vadászati világkiállítás tiszteletére. Lágymányoson pedig minden maradt a régiben, egészen addig, míg Budapest és Bécs a nyolcvanas évek végén úgy nem határozott, közösen rendez világki­állítást. De ez már egy másik történet. N. Kósa Judit Nem ilyenre tervezték fotó: kovács bence Rózsa utca, délelőtt Ötödik napja tömöm magamba a festett kemény tojást, panaszkodott az első eme­leti körfolyosón Jolán néni, miközben ka­litkáit aggatta ki a falba vert kampóra, hogy a papagájok levegőzzenek Festet­tem hat kéket és hat pirosat, de a kutya se csengetett be hozzám, pedig a fiam is megígérte, hogy eljön. Nem ért rá sze­génykém, még húsvétkor is húzza az igát. Ahogy mondja, Jolánkám, helyeset Csopakiné, közben mossa tovább a gan­got, hipós vízbe mártogatja a felmosófa végén fityegő rongyot. Megáll, a korlátra mutat. Ez a sok galambpiszok, ez visz en­gem a sírba, csattan fel. Naponta lesiká­lom, de egy óra múlva ugyanúgy néz ki minden. Ha egész évben nem láttuk egy­mást, húsvétkor akkor is mindig megláto­gatott az öcsém. Három éve ment nyug­díjba a vasúttól, azóta jobban ráér, de most ő se jött, panaszkodik tovább Jolán néni. Valami történhetett vele, mert nem is telefonált. Most nyelem a sok kemény tojást, azt eszem reggel, délben, este, mit csináljak, sose szerettem, valahogy ösz­­szeáll a torkomban, valósággal fojtogat, mintha fűrészport tömnék magamba. Csopakiné a korlátot dörzsöli a rongy­­gyal. Nem vagyok egy rossz ember, de ezeket a galambokat mind egy szálig fel tudnám robbantani. Olyan ronda beteg­séget terjesztenek, amilyenre maga még álmában se gondol! Nem véletlen, hogy egész télen meg voltam hűlve, pedig alig mentem ki a lakásból. Elhiszi nekem, hogy a baktériumok a küszöb alatt is be­szivárognak? Jolánka közben a göcsörtös mutatóujjával a kalitka oldalán kapirgál, a száját csücsöríti a papagájoknak a ne­vüket suttogja, Matyika, Totyika, aztán közelebb lép Csopa­kinéhoz. A lányom vissza akar hozzám költözni, meséli. A férje úgy iszik hogy a kefekötő hozzá jár tanfolyamra. Ha eljöttek hús­vétra, már úgy érkezett, hogy nem talált be az ajtón. Lefeküdt az előszobaszőnyeg­re, és sírt. Az én drága kis unokáim már megszokták átlépték, beszaladtak a konyhába, nekiestek a süteménynek és az utolsó morzsáig felfalták. Hát most ők se jöttek Igaz, nem is sütöttem semmit. Ki­nek süssek? Magamnak? Csopakiné ki­csavarta a felmosórongyot, ismét bemár­­togatta a hipós vízbe, aztán csepegő kéz­zel tovább magyarázott. Régen azt tartot­ták hogy ember embernek farkasa. Azt mondom magának hogy nagyot változott a világ, most ember embernek embere. Uram-atyám, az a sok lopás! Jolánkám! Látta tegnap a tévében azt a fülbevalós csövest? Nagy kár! Azt kérdezte a csöves a riportertől, mert még neki állt feljebb: mit jelent az, hogy ne lopj? Majd én meg­mondom, kezicsókolom! Azt jelenti, ne élj, ne élvezd az életet, dögölj meg és te­messék melléd az üres bukszádat! Na, tet­szik látni, ilyen emberek vannak és hoz­zájuk még ezek a dögvészes galambok! Jolán néni bólogat, óvatosan lenéz a sárga keramittal kirakott udvarra, aztán fel az égre, a falak kőkeretében derengő ólomszürke négyszögre. Ne nevessen raj­ta, de a bátyámat, szegényt Alfonznak hívták mondja elgondolkozva. Gyönyö­rűen hegedült. Évtizedekig mindig ő volt az első locsolóm. A legdivatosabb illato­kat használta, nem kellett utána hajat mosni. Tudja, mindig megismertem a ko­pogását. Ott állt az ajtóban, öltönyben, fehér ingben, de mellény is volt rajta! Csopakiné a kicsavart ronggyal még egyszer áttörli a gang frissen felmosott szakaszát. Nem értem magát, mondja közben. Mi a nyavalyának fest annyi to­jást, ha nem vár vendéget? De Jolánka ezt már nem hallotta. Visszasurrant a la­kásába, és magára zárta az ajtót. Fehér Béla CSAK LENDÜLETESEN! OPEL ASTRA DESIGN! metálfényezéssel * ki ■ül m felnikkel * hátsó spoilerrel. Az Opel Astra az 1999-es európai értékesítési lista kategóriagyőztese. Már 15% kezdő befizetéssel, azaz 430 650 Ft-ért az öné lehet.* Használt gépkocsiját korrekt áron beszámítjuk a vételárba. OPEL, Maxabo 1037 Budapest, Bécsi út 254. Tel.: 250-7373. Fax: 367-3590 • 1026 Budapest, Hűvösvölgyi út 32. Tel.: 200-7200. Fax: 200-6820 e-mail: opel@maxabo.hu, internet: www.maxabo.hu

Next