Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. május
2000-05-25
42 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK Fedák Sári, a zseniális primadonna Temetésén a színészszakma tüntetett a megbocsátó gesztusra képtelen rendszer ellen Fedák Sárira, a zseniális primadonnára emlékezünk, s éppen most, a kézikönyvek halála napját május 25-re tették. A lexikonok is tévedhetnek: a temetésről írott cikkek időpontja május 10-i volt. Számít ma már ez a tíz-egynéhány nap? Hiszen túlélte a halálát... Elmúlt századunk nagyasszonya negyvenöt évvel ezelőtt, 1955. május 5-én halt meg Pesten, s 10-i temetésén a színészszakma tüntetett a megbocsátó gesztusra is képtelen rendszer ellen, s a szuverén tehetség mellett. A temetésről készített első feljegyzésen rajta van Rákosi „L” betűje, s Gerő vastag aláhúzásai, kiemelései: „Fedák halálakor Honthy Hanna felkereste Darvas elvtársat. Miután az Elvtársak közölték, hogy Fedák Sárit a minisztérium nem tekinti „a nemzet halottjá”nak, látszólag visszavonultak az aktív szervezkedéstől. Mégis a temetésen igen nagy közönség - köztük sok színész gyűlt össze.” A minisztériumi feljegyzés is a Rákosi-titkárság iratai között található Gerő kiemeléseivel. A temetéshez szükséges pénzösszeget, mintegy tízezer forintot közadakozásból gyűjtötték össze. „A temetés ezrekre menő tömegekkel történt, ahol vezető színművészeink, öreg jegyszedők, műszakiak is képviselve voltak. Vezető művészeink közül Honthy, Latabár, Ajtay, Mezei Mária, Rózsahegyi Kálmán, Gobbi Hilda, Oláh Gusztáv és sokan mások voltak ott. Annak a kornak, amelyben elindult az operett Magyarországon, egyik legkimagaslóbb és legnagyobb alakja a beregszászi illetőségű, 1879. szeptember 26-án született Fedák Sári, aki nélkül a magyar operettirodalom aligha fejlődhetett volna azzá, amivé lett. S hogy ma a magyar operett az egész világon ismert és népszerű, azt elsősorban és nagyrészt Fedáknak, az első reprezentánsnak köszönhetjük. A maga nemében egyedülálló jelensége volt a magyar színpadnak. Kivételes egyénisége új fényt és új színt adott annak az operettnek, amely hatalmas lépésekkel valósággal vágtatott előre a siker virágokkal koszorúzott útján. Vérbeli operettszínésznő, s mint ilyen, szó szerint lesöpörte a színpadról az addigi primadonnát, Küry Klárát. Rákosi Szidi iskolájában leste el a színpadi kápráztatás csínját-bínját. A kész orfeuménekesnőt már a vizsgaelőadás után, 1899-ben szerződtetni akarja Porzsolt Kálmán, a Népszínház direktora. Csakhogy a sudár teremtés, kis hanggal - amint a kritika is állította, inkább Pozsonyba szegődött. Jóízű kacagásával, s tüzes táncával első ízben a századfordulón örvendezteti meg a pesti publikumot. Aztán mégis a Népszínházhoz szerződik, ahol a Toledadban lép föl először. Nem kellett hozzá sasszem, vagy a szakmai mindentudás vértezete, hogy bárki, akár a legtájékozatlanabb néző is felismerje: ez a hang, ezek a pogány mozdulatok, ez a kajánság, sőt már-már szemérmet sértő dévajkodás eddig ismeretlen volt a magyar zenés színpadon. Egyetlen dolog foglalkoztatta: sikert csiholni mindenáron, még a jó ízlés határvonalát is átugorva. Pályája első korszakának döntő sikerét a Bob herceg címszerepével aratta; hisztérikus sírógörcsöt kap, mikor az általa egyetlennek tartott Huszka Jenő helyett holmi gimnáziumi matematikatanárral kívánják megíratni következő darabjának muzsikáját. De Kacsóh Pongrác kellemes modorával, lebilincselő zongorajátékával meggyőzte ezt a kancsi, kissé fahangú, eszményi lábú leánykát. Ekkor már ünnepelt művésznő e hazában, a pesti hírlapok cikkeznek róla, a közönség kíváncsian várja eljövendő alakítását. S a Király Színház 1904. november 18-án, maga tervezte jelmezében, bő gatyában, árvalányhajas kalappal a fején Kukorica Sári learatja a magyar színjátszás minden babérját. Az ízes, fordulatos mesében Iluskát a hamvasszőke Medgyaszay Vilma varázsolja a deszkákra. Beöthy direktor úr és az általa izgatott Thália-palota pedig évekre, sőt évtizedekre megalapozta legnagyobb honi sikerét. A századik előadáson az ünneplők sorában Ady is helyet foglalt és másnap tüzes hangvételű, magasztos szavakkal illette a múzsát a Budapesti Napló hasábjain. A Népszínházban eljátssza a Rab Mátyás címszerepeit, de ekkor már külföldön is ismerik nevét: Berlinben, Prágában játszik, elhajózik Amerikába, Bécsbe megy, majd hirtelen visszatér, a Leányvásárral kerül vissza a dölyfös siker, ekkor lesz felesége Molnár Ferencnek. Ez az asszony szép, legalábbis a szó igazi értelmében vett szép, soha nem volt. Alakja gyönyörű, homloka nagy értelemre valló, kezei finoman metszettek, s e nagy harmóniában az arca is szépnek látszik. Hangja nincs, mégis legjobban énekel. Sír és zokog, nevet és kacag, szívét-lelkét adja oda a színpadnak, amellyel — amint ő maga szokta mondani - örök életre elvárhatatlanul eljegyezte magát. A nézőtér fölött korlátlanul uralkodik. Egyetlen intése a nézőtér ezer emberét tudja rendre inteni. Erre azonban soha sincs szükség, mert amikor Fedák a színpadon megjelenik, vigyázban áll a figyelem. A hiúságnak még csak a szele sem érintette őt meg. A színész legfőbb kellékével rendelkezik: mindent el tud hitetni a közönséggel. Azt mondja: rossz szerep nincs, csak rossz színész! Hangja nincs, mégis aztán a Városi Színházban Az ötszáz éves magyar dal címmel előadóestet tart, ahol a bibliai és a XVI., XVII. századi virágénekektől a kuruc dalokig énekel. Ha nem volt körülötte botrány, hát csinált magának. Mint például 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején hadiszekéren katonákat toborzott, majd amikor megszökött, s Bécsben levörösözték, lekommunistázták, fel akarta akasztatni Kun Bélát, Szamuelyt. Keservesen végre hazakerült, nagy zajjal vizsgálatot kért maga ellen, s tisztázták őt a vádak alól. Akaratának megfelelően a lapok ismételten róla, a díváról cikkeznek. 1944 őszén Sopronba „távozott” és ott „nyilvános szereplés alkalmával Szálasit dicsőítette” - állítja az a jelentés, amely azután készült, hogy az amerikaiak, magyar kérésre 1945 végén hazatoloncolták. Hogy mit keresett Fedák a menekülő nyilas parlamenttel Sopronban, miért játssza Szalay Károly társulatával a Tokaji aszút, miért szaval Szép Ernőt, miért olvas föl emlékirataiból részleteket a Donausender és a Bécsből sugárzott Magyarországi Rádió műsoraiban, miként került a bécsi Collegium Hungaricumban egy fedél alá menekülő árpádsávosokkal, s miért adják ki az őt foglyul ejtő amerikaiak, s szállítják Péter Gábor kezeihez... Mit keres Kukorica Jancsi a Népbíróságok Országos Tanácsa előtt a vádlottak padján? 1946. április 3-án büntetését két évről nyolc hónapra szállították, s csak a Donausender adóban való közreműködését vették figyelembe. Eltiltották foglalkozásának gyakorlásától, pedig a Nyáregyházán meghúzódó primadonnát már keresi Szendrő József színigazgató a Nagymama címszerepére... Nem merte vállalni, néhány vezető színész személyesen vagy adományokkal rendszeresen felkeresték. Élete végéig Nyáregyházán élt saját cifra nyomorúságában. Fedák egész élete ellenjáték volt. Ő a politikát is színjátéknak hitte. Börtönbe is csukták Bécsújhelyen, Los Angelesben (itt magánváddal), végül 1946-ban Budapesten. Tudtommal nem rehabilitálták, pedig... De hagyjuk. Alpár Ágnes Egyetlen intése a nézőtér ezer emberét tudja rendre inteni. Erre azonban soha sincs szükség, mert amikor Fedák a színpadon megjelenik, vigyázban áll a figyelem. Három darab, három kosztüm: János vitéz, Szibil, Leányvásár forrás: színháztörténeti múzeum _ ________.Város-Kép________ Kálmán Kata arcai „Keserves és szépséges arcok, férfiak és nők, gyermekek is, kicsik és nagyobbak, mindegyik elbűvöl a felvétel művészi tökélyével és megrendít az arcok kifejező erejével. Kálmán Kata fotói a jól látható szegénység ellenére az emberi lét elbitorolhatatlan méltóságát mondják ki” — írta Boldizsár Iván a Tiborc-album képeiről. Nem elhamarkodott az ítélet, hiszen éppen öt évtizeddel az első album megjelenése után vetette papírra. A magyar portréfényképezés, az úgynevezett szociofotó egyik legjelesebb képviselőjéről aki többet akar tudni, olvassa el az év elején megjelent monográfiát, melyet a Magyar Fotográfiai Múzeum adott ki Hevesy Iván és Kálmán Kata könyve címen. A többieknek meg marad ez az életrajzi zanza. Szülővárosát (ma: Krupina) a trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, ekkor költözött át család a mai Magyarországra. Kata 10 éves volt ekkoriban. 1927- től Jászi Oszkár testvérének Madzsar Alice-nak tánc- és mozdulatművészeti stúdiójába járt húgával együtt, s itt elsajátította a Mensendieck-féle gyógytornát. Tanította későbbi férje, Hevesy Iván művészettörténész, a magyar fotótörténet-írás egyik legjelentősebb személyisége, aki a fényképezésnek nemcsak a művészettörténeti, elméleti aspektusaival foglalkozott, de fotózott is az új művészet jegyében. Kata csak 1931-ben kezdett el fényképezni, Hevesy hatására. A tanítvány gyorsan a saját lábára állt, már első képei sem az útkeresés, a szárnypróbálgatás termékei voltak. Mindjárt olyan portrékat készített, mint a Kenyérevő gyermek, amely mindmáig talán legismertebb képe. 1935-ben - négy évvel a pályakezdés után - elnyerte a milánói fotóművészeti triennálé aranyérmét, majd két évre rá megjelent élete fő műve, a már említett Tiborc című fényképalbuma, amely fotósát egy csapásra közismertté tette. A megrázó képekhez Móricz Zsigmond írt előszót, Boldizsár Iván kommentálta. A könyv mára belépett a magyar irodalom klaszszikusai közé. Az igen-igen magasra helyezett lécet többet nem tudta átugorni. Már egy megváltozott társadalmi, politikai, ideológiai helyzetben adták ki 1955-ben harmadik kötetét, amely a Tiborc új arca címet viselte. Felkereste az első könyvében megörökített embereket, s megpróbálta őket úgy fényképezni, hogy arcukból a szocialista társadalom nyújtotta öröm és megelégedettség sugározzák. A hamis ideológia visszhangtalan, a korábbi fotóskönyvei sikerét el nem érő fotóalbumot eredményezett. Az azonos témájú, de a történelem jóvoltából olyannyira eltérő albumokat egymás után lapozgatva nemcsak a fotográfusról juthatunk érvényes következtetésekre! 1951-1955 között a Magyar Fotó Állami Vállalatnál dolgozott, később a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) fotósa lett. 1960-ban a Képzőművészeti Kiadóhoz, majd 1965 januárjától a Corvina Kiadóhoz került szerkesztőnek. Létrehozta a példaértékű Fotóművészeti Kiskönyvtár című sorozatot, amelynek egyes kötetei a jelentős magyar fényképészek életét, munkásságát foglalták össze és évtizedekig az egyetlen forrását jelentették a magyar fotót megismerni vágyók számára. 1978-ban, 69 évesen átlépett az öröklétbe. A sors különleges fintora - még ha így is volt tervezve —, hogy az általa szerkesztett Fotóművészeti Kiskönyvtár a róla szóló utolsó kötettel maradt torzóban. Kincses Károly Udvar a Tabánban 1934. Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdona ________Mászóka_________ Emléktúra a Neolux-majorban Amikor én még kissrác voltam, a Podmaniczky (Rudas László) utca és a Ferdinánd (Élmunkás) híd feljárója által határolt, Moszkvicsokkal és Zaporozsecekkel keretezett, tizenhat négyzetméteres teresedésen játszódtam az üres ultrás flakonokkal. Onnan nézve a retkes Klauzál tér és a kakas, ligeti Cölöpvár is Disneylandnek tűnt, nemhogy a városmajori játszóterek, ahová mindössze egyszer jutottam el, Apuka kegyelméből, aki szívesebben vitt például közúti balesetekhez. Az a kiruccanás annyira élénken él bennem, hogy a minap emléktúrát szerveztem a helyszínre, immár magam is Apukaként. Fiammal szigorúan betartottuk az eredeti útvonalat: a parkot a Csaba utca felől közelítettük meg, lassan, de biztosan. Az első flash a templom melletti titokzatos kastélynál ért, amelyről Apuka annak idején elárulta, hogy az gróf Drakula vára; emlékszem, Apuka két szál gyufát dugott a szájába, hogy mutassa, milyen rémesen néz ki a szörny, aki benne lakik. Tényleg rémes volt. A legendát most természetesen fiamnak is továbbadtam, bár sajnos csak öngyújtó volt nálam. Következő élményünk egy csoport volt, amelyik bort ivott kóláspalackból, nyilván, hogy úgy tűnjék, amit isznak, nem ám bor. Akkor régen nem volt ott a csoport. De nem emlékeztem a sétány két oldalán heverő, dominánsan polietilén alapanyagú szemétre és arra a férfira sem, aki egy padon ülve rongyokat tömködött egy kidobott frizsiderbe, nem beszélve a parkot borító, tízezer négyzetméternyi kék és zöld neolux(autófényező spré - a szerk) firkáról, amire pláne nem. Egy szintén újdonságként ható, derékba tört pingpongasztal mellett elhaladva kutat találtunk, amelynek láttán végre ismét feltámadtak emlékeim, igaz, a neolux rajta megint csak váratlanul ért. Hamarosan megérkeztünk a park egy olyan pontjára, amely viszont száz százalék, hogy első kirándulásomkor nem lehetett ott. Ebben azért vagyok biztos, mert jelen voltam, amikor két éve megnyitották: a játszótérről van szó. Mint a város bekerített játszóterei általában, a városmajom is rendben van. Sok meghökkentő objektumot nem rejteget, de árnyas, tiszta és tervezésekor láthatóan figyelembe vették, hogy gyerekek is előfordulnak majd benne. A bejáratnál ún. kiszolgáló épület látható, amely ugyan szintén bőven kapott a neoluxból, még egyben van. Középen jókora homokozót alakítottak ki, amelyet egy mozaikkal kivert, majdnem teljes kört bezáró óriáskígyóval kereteztek A kígyó testén négy nagy dudor figyelhető meg, ezek nyilván nem mások, mint a kígyó legutóbbi, még emésztetlen, többnyire kisgyerekekből álló vacsorái. A hüllő mellett spirális árokkal szegélyezett kődombocska púposodik, állítólag jobb időkben víz csordogál le róla körben. Ottjártunkkorez a jó öreg szenzoros kútra is vonatkozik — azért volt csontszáraz, mert a huligánok szétbarmolták a játszótér melletti öntözőautomatát, s emiatt el kellett zárni a csapokat. De mindjárt megnyitják — ígérte a Főkert jelen lévő munkatársa. Ami a játszószereket illeti, van még szerény várat formázó mászókakomplexum, több kisebb mászóka, rugós faállatsereglet, hinta kezdőknek és haladóknak, kisasztal kisszékekkel kombinálva, egy haláli libikóka rugóval és színes csibemadarakat mintázó ülőkékkel, egy összegabalyodott drótkötél, és két lapos fakrokodilus mozgatható, sárga, gömbölyű zsákmánnyal a szájában, mindez persze megint csak vastagon lefújva firkákkal. Külön említést kell tenni ugyanakkor a kis fémcsúszdáról. Nem azért, mintha olyan szenzációs darab volna, hanem azért, mert még a helyén volt. A Városmajorból ugyanis láthatóan mindent elloptak, ami fémből volt, beleértve számos alumínium villanyoszlopot is. Pesti Pál