Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. augusztus

2001-08-14

NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. AUGUSZTUS 14., KEDD 27 / ____ Óriás zászlóval ugranak a Dunába Az erős szél nehezítette az ejtőernyősök dolgát a légi parádé főpróbáján Ejtőernyő-leoldás utáni zuhanás, fél fut­­ballpályányi zászlók a légtérben, lég­gömbökre vadászó műrepülők, a hidak fölött, földközelben elszálló utasszállító­gép. Ezek csupán az újdonságok, ame­lyek az augusztus 20-i légi parádét szí­nesítik majd. A programot szervező Red Meteors Ejtőernyős Klub meglepetések­kel készül a délelőtti és az esti látványos­ságra. - Próbáltunk néhány újdonságot is be­iktatni a műsorba - mondta Kiss György és Dunai Balázs, a légi parádé két ejtő­ernyős-oktató főszervezője szombaton, a budaörsi repülőtéren, ahol a tervezett főpróbát megnehezítette az időjárás. A szél és az eső miatt csak egyetlen ugrás­ra volt lehetőségük, de mint mondták, 20-ig még lesz idejük gyakorolni. A kö­rülmények ellenére sikerült összehan­golni az Erzsébet híd és a Szabadság híd feletti légtérben augusztus 20-án, dél­előtt tíz órakor kezdődő egyórás prog­ram minden elemét. Már a parádé elején lesz újdonság: a Duna fölött alacsonyan elszálló Boeing 737-es repülő nyitja meg az attrakciók sorát. Ezután következik hatvankét ejtő­ernyős, tizenegy repülőgép és egy heli­kopter programja. Erdős Mónika és Csorba Csilla zászlókkal ugrik majd a Dunába, hasonlóan Petren Péterhez, aki - két ausztrál után - a világon harmadik­ként ereszkedik le egy harmincszor tíz­méteres zászlóval. Ehhez hasonló há­romszáz négyzetméteres lobogóval heli­kopter is elrepül majd a közönség fölött. A repülőtér épületének aulájában, a hétvégi főpróbán éppen a háromszáz négyzetméteres lobogó összehajtogatása jelentette a legnagyobb gondot, majd an­nak megtervezése, hogyan rögzítik az ugróra a speciálisan hajtogatott terhet és azt a jelentős többletsúlyt, amely a vász­nat kifeszíti majd a levegőben. Különleges ugrásra vállalkozik Molnár Sándor is. Az ejtőernyőskörökben csak Móci néven ismert oktató négy ernyővel hagyja majd el a repülőgépet. Kétszer is leoldja kinyílt ernyőit, hogy aztán egy harmadikkal érkezzen a Duna vizébe. A negyedik az aranytartalék, hiszen minden ugrásnál fő a biztonság. A fellépők (vagyis az aláereszkedők) valamennyien oktatók, csakúgy, mint Kiss „Kojak" György, aki tavaly egy kétgyermekes fia­tal anyával ugrott tandemben, az idén pe­dig egy (még meg nem nevezett) ismert személyiséggel szeretné megismertetni a zuhanás élményét. Persze csak akkor, ha lesz vállalkozó, akinek az utolsó pillanat­ban sem száll inába a bátorsága. A műrepülők között természetesen ott lesz Besenyei Péter többszörös világ- és Európa-bajnokunk is. Augusztus 20-i új­donság a léggömbvadászat: Matúz Ist­ván, Fehér József és Dózsa Sándor mű­repülőgéppel próbálnak meg a folyó fö­lötti légtérről levadászni húsz szélnek eresztett léggömböt. A délelőtti programmal még nem zá­rul le az ejtőernyősök bemutatója: az es­ti tűzijáték végére újabb, még soha nem látott meglepetést ígérnek. . S. I. Ezzel a hatalmas lobogóval ereszkednek majd le FOTÓ: SOPRONYI GYULA El kell tűnnie a BS törmelékének­ ­ Kilencven napon belül el kell szállítania a Budapest Sportcsarnok (BS) bontásából származó, 30-40 ezer köbméternyi építé­si törmeléket a Pribelimpex Kft.-nek a kőbányai Keresztúri útról. Erre kötelezte a céget a Közép-Duna-völgyi Környezet­védelmi Felügyelőség (KDKF). A kőbányai önkormányzat által soká­ig eltűntnek hitt társaság vezetője, Pri­­beli Ferenc lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az anyagot szeretné a helyszínen feldolgozni betonalapnak, s csak utána vinné el. Erre vonatkozólag már be is adta a szükséges kérelmeket, a hatósá­gok várhatóan a héten döntenek ezek­ről. A törmeléket ráadásul a lapértesülé­sekkel szemben jogszerűen tárolja a cég a MÁV területén, erről érvényes bérleti szerződése is van. Annyit azonban elis­mert, hogy a lakosság érdekeit akkor is sérti a hulladék, ha környezetére nem ártalmas. Egy esetleges helyszíni feldolgozás során a MÁV-lakótelep házaitól húsz­­méternyire kellene őrölni a lerakott tör­meléket. Ehhez csak akkor járul hozzá a környezetvédelmi hatóság, ha a munka nem zavarja az ott élők nyugalmát - tud­tuk meg a Közép-Duna-völgyi Környe­zetvédelmi Felügyelőség vezetőjétől, Kónya Károlytól. A felügyelőség egyéb­ként nem azért kötelezte a társaságot a hulladék elszállítására, mert az veszé­lyes anyag, hanem azért, mert a cégnek nincs a hulladékgazdálkodási törvény által előírt, a gyűjtésére és hasznosításá­ra vonatkozó engedélye - tette hozzá. Úgy tudjuk, csütörtökön a kerület, a tisztiorvosi szolgálat, a környezetvédel­mi felügyelőség és a kft. részvételével tárgyalást tartanak, és várhatóan végleg tisztázódik, mi lesz a BS bontási törme­lékével. Ha a cég megkapja a helyszíni feldolgozáshoz szükséges engedélyt, ak­kor ígérete szerint kilencven napon belül eltünteti a betonhegyeket Kőbányáról. V. M. P. A Magyar Nemzet információi szerint bizonyos, hogy Balla Dániel vállalko­zása helyezett el több ezer tonnányi, harmadosztályú veszélyes hulladéknak számító aszfalttörmeléket a szigetszentmiklósi Kéktó utca határában, egy el­hagyott szennyvíztisztító telepen. A telep rekultivációjához használt anya­gokat várhatóan el kell távolítani, ennek költségét pedig általában a terület tulajdonosának, jelen esetben az önkormányzatnak kell állnia. A környezet­­védelmi felügyelőség várhatóan augusztus végén hozza meg a határozatot, hogy kinek és mennyi anyagot kell eltávolítania. Az ügyben Székely Zoltán egykori kisgazda parlamenti képviselő feljelentésére a rendőrség nyomozást is elrendelt, az eljárást azonban a napokban megszüntették. A rendőrség ar­ra hivatkozva hagyott fel a nyomozással, hogy az aszfalt nem szennyezi kör­nyezetét. A határozat ellen Székelyék panaszt nyújtanak be. Mint ismeretes, Székely Zoltánt Balla Dániel közreműködésével érték tetten tavaly ősszel egy nagyobb pénzösszeg átvételekor. ­ Látogatható a budaszentlőrinci kolostor Ünnepélyesen átadták a hét végén a helyreállított budaszentlőrinci pálos ko­lostorromot. Bencze Zoltán régész, a helyreállítás vezetője elmondta, hogy az 1998-ban befejeződött ásatás után elren­dezték a környezetet, információs táblá­kat helyeztek el. A terület most már tel­jesen biztonságos és látogatható. Másfél évszázada kezdték meg a ré­gészeti feltárásokat a több mint kilenc­­­száz éve alapított budaszentlőrinci pálos kolostor romjainál. A kolostor történeté­ben talán legnagyobb ünnep volt, ami­kor 1381-ben odakerültek a rend név­adója, Remete Szent Pál földi maradvá­nyai. Attól kezdve lett híres búcsújáró­hely. 1526-ban, a mohácsi csata után a törökök elpusztították. 1756-ban a Buda területén fekvő romok megvizsgálása­kor állapították meg a monostor romjai­nak a helyét. A régészeti kutatások 1846-1847-ben kezdődtek, majd 1934-ben folytatódtak. A szakemberek ezután 1949-ben, majd 1958-ban is végeztek ásatást a területen. 1985-től Bencze Zoltán vezette az ásatá­sokat, 1994-ig folyamatosan zajlott a munka, míg pénz hiányában le nem állt a kutatás. 1998 óta sem volt újabb feltá­rás, csak helyreállítás a kolostor terüle­tén - tájékoztatott Bencze Zoltán. A falszakaszokat a Budapesti Törté­neti Múzeum szakemberei állították helyre, a környezet rendezését, az in­formációs táblák elhelyezését az FVM Erdészeti Hivatala és a Pilisi Parkerdő Rt. Budapesti Erdészete vállalta. A ko­lostor a Budakeszi út 91-95. szám alatt található, megtekinthető munkana­pokon, 8-16 óráig. Várszegi Lilla Híres búcsújáróhely volt fotó: Kovács bence Jövőre hat-hét százalékkal drágul a csatornadíj Nem hagyná le az inflációt, hat-hét százalékos volna a jövő évi csatorna­díj-emelés. A főváros támogatja az olimpia budapesti megrendezését, de feltételei vannak: parlamenti garan­ciát vár, és javasolja a kormánynak, hogy népszavazáson kérje ki a polgá­rok véleményét. Egyebek mellett er­ről tárgyalt tegnapi ülésén a főpolgár­mesteri kabinetértekezlet. A Rác für­dő felújításának grandiózus tervéről nem született döntés. MUNKATÁRSUNKTÓL Az inflációnál nem nagyobb mérték­ben, hat-hét százalékkal drágul a csa­tornadíj Budapesten jövőre - döntött tegnapi ülésén a főpolgármesteri kabi­netértekezlet, jóváhagyva a Városháza és a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Rt. között lezárult tárgyalásso­rozat eredményeként született megálla­podást. A díjemelésről a végső szót a hónap végi ülésén mondja ki a Főváro­si Közgyűlés. Két Duna-híd, két új metróvonal, egy újabb budapesti körút és parlamenti döntésekkel megalapozott garancia — ezekre számít a Városháza annak érde­kében, hogy Budapest eséllyel pályáz­hasson a 2012-es olimpia megrendezé­sére. Ezt tartalmazza Demszky Gábor főpolgármester tájékoztatója, amelyet szintén augusztusban fogadhat el a köz­gyűlés. A főváros azt ajánlja a kormánynak, hogy írjon ki népszavazást, a magyar választók támogatják-e a világverseny megrendezésének ötletét. A főpolgár­mester mindamellett javasolja, hogy a főváros támogassa az olimpiai budapes­ti rendezésének gondolatát. A rendezés fontos feltétele, hogy az állam legké­sőbb 2004-től normatív alapon támo­gassa a budapesti tömegközlekedést. Nem született döntés a kabinet tegna­pi ülésén a Rác fürdő felújításáról. Mint arról beszámoltunk, grandiózus tervek készültek a fürdő fejlesztésére. A négy és fél milliárd forintos elképzelés sze­rint a fürdő kapacitása megnégyszere­ződne, a közelben négycsillagos, hat­vanszobás, többszintes termálszálló épülne, mélygarázzsal, a Rác fürdő előt­ti udvarból pedig sikló vezetne fel a Ci­tadellához. A beruházás első lépése az volna, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. több mint hárommilliárd fo­rintos alaptőkéjét kilencszázmillióval felemeljék. Romokban Vasárnap óta ismét romokban he­ver több család lakása Budapesten. Az elmúlt hetekben, hónapokban nem példa nélküli dráma ez. Sőt, éppen egy nappal korábban ha­sonló balesetről kaptunk hírt, ami­kor egy háromszintes ház roggyant meg. De felidézhetjük a közelmúlt több, hasonló történetét. Romba dőlt lakások hosszú címlistáját kö­zölhetnénk. A romok alatt emberi sorsok, évek eredményei, remények, vá­gyak. Romokban az otthonok mele­ge. Romokban a biztonság. Az első híradásokban, tanácsta­lan, reményt vesztett lakók szólal­nak meg. Mi lesz?Ki segít? Mit tesz a biztosító? Mit várhatunk az ön­­kormányzattól? Kihez fordulha­tunk? - sorakoznak a szabad ég alatt a kérdések. A biztosító hétfő délig nem je­lentkezik. A polgármester asszony sajnálkozva jelenti be, hogy a kerü­letnek mindössze két darab lakása van. Gyorssegélyt azonnal folyósí­tanak, de másra képtelenek. Várják a főváros segítségét. Normális országokban ilyenkor azonnal a helyszínen terem a bizto­sító szakembere. Normális orszá­gokban vannak tartaléklakások vészhelyzetekre. Normális orszá­gokban már tudják, hogy a váro­sokba zsúfolódott, sűrű népesség, a házakba épített technika a termé­szeti csapásokhoz mérhető tragé­diákat, nem várt, kikerülhetetlen drámákat rejt magában. Normális országokban erre is fölkészülnek. Normális országokban, városok­ban soha nem kerülnek a politikai viták kereszttüzébe a lakosok elemi érdekeit, élet- és vagyonbiztonsá­gát is meghatározó költségvetési té­telek. (Lásd: tűzoltók, mentők, ka­tasztrófaelhárítók bérezése!) Nor­mális helyeken nem gazdasági kér­dés a különleges tartalékalapok el­osztása, a felkészülés rendkívüli helyzetekre. Miként normális emberek más­hol jobba figyelnek környezetükre, erkölcsi felelősségnek tekintik má­sok biztonságára vigyázni. De nálunk a morál is gyakran romokban hever. Szendrei Lőrinc Bekötőút és közművek a váci ipari parkban Hamarosan megkezdi a huszonöt hek­táros váci ipari park tulajdonosa, a Toperini Hungária Kft. az ingatlan közművesítését és a 2/A gyorsforgalmi úttal összekötő út építését. A beruhá­zások előreláthatólag tavaszra feje­ződnek be. A Toperini Hungária Kft. tulajdonában álló terület tavaly ősszel kapta meg az ipari parki címet. A huszonöt hektáros in­gatlannak egy része korábban bányaterü­leti minősítése volt, új tulajdonosa pedig - főként a kedvező közlekedési adottsá­gok miatt - többek között logisztikai köz­pontot tervez kialakítani itt. Az ingatlanon lévő iparvágány (mely összeköttetést biztosít a Budapest—Szob- Pozsony vasútvonalra) adta az ötletet, s a logisztikai park létrehozásának gondola­tát követően született döntés az iparipark­­pályázatról is - tudtuk meg Nagy Iloná­tól, a cég ügyvezetőjétől. Ennek sikere után a zöldmezős beruházásra alkalmas telek közművesítéséről döntött a tulajdo­nos ingatlanfejlesztő cég. A víz-, villany- és gáz bekötése mellett nagyon fontos az útépítés is. Az ingatlan ugyan kedvező fekvésű, hiszen közvetlenül a 2/A gyors­­forgalmi út mellett terül el, de jelenleg csak a városon át közelíthető meg. A több mint félmilliárd forintos beru­házás százmilliós támogatást kapott a Széchenyi-terv ipari parkok fejlesztésére kiírt pályázatán. Az emiatt szükséges közbeszerzési pályázat kiírása a napok­ban megtörténik, szeptember-októberben pedig - addigra várhatóam a tervek enge­délyeztetési eljárása is véget ér - meg­kezdődhet a kivitelezés. A beruházásnak a cégvezetés tervei szerint jövő tavaszra kell befejeződnie. Az ipari parkot saját logisztikai központjának kialakítása mel­lett egy terület eladásával vagy bérbeadá­sával is hasznosítja a Toperini. A helyi önkormányzat ajánlása szerint a parkban környezetkímélő tevékenységet kell foly­tatni, így elképzelhető, hogy területén nem túlságosan munkaerő-igényes high­­tech vállalkozások települnek majd meg. Haász János

Next