Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. november
2001-11-10
* V 34 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. NOVEMBER 10., SZOMBAT Kisvárosi kávéházavató Baranyi Ferenc nem lett bonviván - Bubik István költőt pártfogol Gondoljuk meg: egyszer csak jön egy meghívó, hogy térjünk vissza ifjúságunk egy igen lényeges helyszínére, arra a szórakozóhelyre, amelyről azt hittük, már nincs is, és nem lesz soha többé. Erről a helyről mi ezer történetet tudunk, álmunkból fölébresztve képesek lennénk leskiccelni a hajdani söntés alaprajzát bútorostul, de akár a nagytermét is. Mi több, az intézményben már a nagyszülők is hálóztak, következésképp a Vigadó nekik szintúgy az ifjúságuk. Úgyhogy a monori Vigadót érzelmi szempontból több generáció joggal tekinti a kisváros legfontosabb középületének. Meg is állt bennem az ütő egy pillanatra, mennyire ráhibázott Juhosné Ölvedi Krisztina - aki férjével, Juhos Jánossal a tetszhalálból visszapofozgatta a patinás, legendás múltú műintézetet a való életbe, amikor igen komolyan azt mondta: szerinte az épület is örül a feltámadásnak. Mármost egy ilyen feltámadásnak megint csak ezer igen fontos részlete van. Hogy akik közreműködtek benne éjt nappallá téve nevüket egyébként a bejárati ajtó mellett táblácska örökíti meg honnan hozatták a márványburkolatot, mennyit töprengett a díszműkovács, mire kitalálta, hogyan takarja el a homlokzati szellőzőnyílást, mibe került a mennyezet gipszrozettája, kik faragták remekbe a határon túlról hozatott bútorzatot, az ajtókazettákat. Ez mind igen fontos. A lényeg ellenben alighanem mégiscsak az, hogy mit érzett a piacnapon szatyrokkal arra járó asszony, aki bement a felújítást megnézni, hiszen nagyon is köze van hozzá: tizenhárom évig itt pincérkedett. És hogy a vonatról hazafelé igyekvők jó páran megálltak itt, dicsérni, beleszólni, nosztalgiázni. A Juhos házaspár vállalkozása abszolút közügynek látszott. Noha a Vigadó korábbi életéhez képest teljes arculatváltozást is végrehajtott, művészkávéházzá és művészeti galériává alakította a tíz éve pusztuló helyet. Közügy lett az avató ünnepség is. Ekkora publikumot a Vigadó csak hajdanvolt fénykorában fogadott. Pedig a megnyitás napja a Monoron és Monorierdőn élő vagy onnan elszármazott művészeké volt. S noha a kisváros közönsége pontosan tudja, kik ők, a megnyitón lenyűgöző volt tapasztalni, milyen sokan vannak. Elismert, neves alkotók, közöttük nemzetközi hírű nem egy, és nem is kettő. Méltánytalanság lenne, ha csak néhányukat emlegetnénk itt, mindegyiküket viszont nem tudjuk felsorolni: a meghívókártya is dupla oldalt szánt erre. A Balázs Béla-díjas fotográfustól a Párizsban élő Cziffra György-tanítványig hosszú a sor, akiket e kisváros kizárólagosan úgy is számon tarthat, mint „a Julika az Alkotmány utcából”, vagy „a Karcsi nagyobbik fia”. Baranyi Ferenc költőt azonban, az est díszvendégét fölemlegethetjük, mint ahogyan ő is tette ezt a találkozón - nagy közönségderű közepette - a hajdanvolt időkkel. Amikor is a nagyérdemű, e falak között, mégsem tapasztalhatta meg, milyen lehetne ő bonvivánként - noha voltak ilyen ambíciói. Meglehet, a Vigadó kollektív emlékezete ezzel sokat veszített. Hogy mit nyert, azt viszont nem kell magyarázni. Bubik István színművész sikerét ugyan halványan sem árnyalta, hogy monori, mert nem az. Ellenben pártfogoltja a szomszédos Vasadon élő mozgássérült versíró, Galambos Pál, akinek a verseskötete megjelenésekor Bubik István nem restellt a vasadi klubkönyvtárba utazni, hogy az általa előadott versekkel is emelje az ünnep fényét és a költő életét azóta is figyelemmel kíséri. Olyannyira, hogy nemrég számítógéppel lepte meg. Csak úgy, ahogy az ember a barátjának szerez örömöt, ha teheti. Most meg, hogy megérezhette a Vigadóban összesereglettek összetartozását, a honoráriumát gavallérosan egy üveg kék oportóban jelölte meg. Nem azért, hogy Bubik Istvánt vagy bárkit, aki a Vigadóért hasonlóképpen cselekedett - mert a hasonlókat is sorolhatnánk - érdeme fölött dicsérjünk, de meg kell jegyezni: ez volt a jellemző. Holott újabban végképp nem ehhez vagyunk szokva. Máskülönben a hivatalos megnyitó másnapján kellett tartani még egyet, az első alkalomra be nem fért, nagyobb közönségnek. Hogy ez jó ómen-e az ezentúl folyamatosan megújuló kiállításokat felvonultató, rendszeres vásárlást biztosító baráti, művészeti eszmecseréknek is helyet adó galériának vagy az elegáns, kellemes hangulatú kávéháznak - meglátjuk. Kisvárosban minden lehetséges. Még tán az is, hogy az együttlétek és a szép iránti igény felülemelkedik, és megtartja a kisvárosnak az ő legendás Vigadóját. Koblencz Zsuzsa Ez a hely művészeti galéria is egyben FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Demokráciát tanuló diákok Nemrégiben vehették birtokba új irodájukat a csepeli diákönkormányzat tagjai. A három éve szerveződött ifjúsági testület nem tekinti játéknak a demokráciát, folyamatosan működik. Három éve működik a csepeli diákönkormányzat - tájékoztatott a velük napi kapcsolatot tartó Polyákné Hajas Ilona, az önkormányzat ifjúsági albizottságának vezetője. A diáktestületnek az általános iskolák felső tagozatosai és a középiskolások lehetnek tagjai: az iskolák küldöttei (száz diák után egy-egy) választják meg a diákpolgármestert. Minden kerületi iskola egyegy képviselőt választ, közülük kerülnek ki az alpolgármesterek. A következő tisztújítás tavasszal lesz, a választási előkészületek januárban kezdődnek. Figyelemre méltó önkorlátozásra képesek a gyerekek - mesélte Polyákné Hajas Ilona -, megállapodtak ugyanis, hogy nem hagyják elfajulni a kampányt: szigorúan csak azonos feltételek között „ajánlhatja magát” egy-egy jelölt. Nem használhatják ki a szülők segítségét sem: csak ugyanott nyomtatott, azonos méretű, betűtípusú plakátot tehetnek ki, a jelöltekről csak azonos méretű bemutatkozó kisinterjú jelenhet meg a helyi televízióban. A diákönkormányzat egy hónapja vehette át a csepeli Általános Művelődési Központ épületében a másfél millió forintos költséggel létesített irodáját, többek között számítógéppel, hifiberendezéssel. A telefon beszerelésével hamarosan teljessé válik az infrastruktúra, internethozzáféréssel. Az iroda lehetővé teszi, hogy a diákönkormányzat érdekvédelmi, érdek-képviseleti feladatokat is teljesítsen, állandó fogadóórával. Mindenképpen sokat ígérő lehetőség a diákönkormányzat - fejtegette Polyákné Hajas Ilona -, hiszen segítségével a gyerekek már tízéves koruktól belekóstolhatnak egy sajátos közéleti tevékenységbe, demokráciát tanulnak, 18 éves korukra egyfajta választói magatartást, öntudatot sajátíthatnak el. Cs. K. É. » i