Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. január

2002-01-17

32 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK „Nemes városi Tanács, érdemes Polgárok!” Az amatőr pesti városvezetést lassanként felváltotta a jogvégzett hivatalnokokból álló igazgatás A XIX. század elejétől kezdődően Pest szabad királyi város újkori történetének első, látványos növekedési évtizedeit él­te át. A gazdasági és társadalmi folya­matok hatására a század közepére Pest az ország legnépesebb, meghatározó fontosságú városa lett. Szerepe, élete döntő befolyással bírt az egész korabeli Magyarország gazdasági, politikai és művelődési életére. Népessége a század eleji húsz-huszonötezer főről az 1848-as márciusi forradalom előestéjére eléri a százezret. A gazdaság motorja ebben az időszakban a felhalmozott kereskedelmi tőke, de elkezdődik, ha szerény mére­tekben is, a modern gyáripar kialakulá­sa: a kisebb olaj-, gyufa-, cukor- és tég­lagyárak mellett 1835-ben létrejön az óbudai hajógyár mint a korszak legje­lentősebb ipari vállalkozása. Az 1840-es évekre a Duna menti vá­rosok közül Bécs után Pest lesz a legfor­galmasabb kereskedőváros. Ezzel össze­függésben a városi társadalom is átala­kul, és új rétegek, csoportok tűnnek fel: a kereskedelmi és ipari vállalkozók, a nem nemesi származású értelmiségiek, a honoráciorok, a bérmunkások, a függet­len értelmiségi pályát képviselő írók, új­ságírók. Megváltozik a város külső, fizi­kai képe is: a század elejére eltűnnek a várost körülölelő falak, így a szűk belvá­ros és a fokozatosan benépesedő külvá­rosok lassan összenőnek. Pest belső dinamizmusa szétfeszítette a város középkorias és szűkös kereteit. A József nádor kezdeményezte Szépíté­­si Bizottmány által 1808-tól kezdetét vette Pest tervszerű kiépítése, amiben olyan építészek játszottak vezető szere­pet, mint a két Hild, János és József, va­lamint Pollack Mihály. Kiemelkedő középületek egész sora épül ezekben az évtizedekben: a Deák és a Kálvin téri templom, a Vigadó, a Német Színház, a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum, a Ludovika, a Lloyd-palota épülete, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. A város fejlődését sem az 1831-ben kitört kolerajárvány, sem az 1838-as nagy ár­víz nem tudta jelentősen visszavetni. Pest élt, és élni akart. A város fejlődésével együtt változott és alakult a városigazgatás rendszere is. A legfőbb hatalommal a városban a bel­ső tanács rendelkezett, mely a polgár­­mesterből, a bíróból és a városkapitány­ból, valamint a tizenegy tanácsnokból állt. A belső tanács döntött a várost érin­tő minden lényeges kérdésben. Hatáskö­re kiterjedt a polgári és büntető igazság­szolgáltatásra, a vagyonkezelésre, az ár­va- és gyámügyekre, a polgárjog adomá­nyozására és - saját tagjai közül - az or­szággyűlési követek kijelölésére. A bel­ső tanács felügyelete alá tartoztak az egyre nagyobb jelentőséget nyert szak­hivatalok, a kancellária, az ügyészség, a telekhivatal, a számvevőség. Tisztújító közgyűlésre két-három évente került sor, ezen a polgármestert, a bírót és a kapitányt a tanácsosok közül választották meg. A tanácsosokat kez­detben huszonnégy tagból álló külső ta­nács soraiból, majd a XVIII. század kö­zepétől száz fővel kiegészített és „vá­lasztópolgároknak” nevezett testület so­raiból választották. A tisztújítást általá­ban egy-egy királyi biztos felügyelte és ellenőrizte, aki az államhatalom érdekeit képviselte. A XVIII. századi „amatőr” városve­zetést, mikor is egy-egy tehetségesebb iparos vagy kereskedő, mintegy a mun­kája mellett végezte hivatali teendőit, lassanként felváltotta a jogot végzett hi­vatalnoki rétegből álló szakszerűbb vá­rosigazgatás. Ennek a megváltozott vá­rosvezetői rétegnek sok szempontból ti­pikus képviselője volt Tölgyessy (Eichholcz) János polgármester. Apja, Eichholcz József Vácról vándorolt el Pestre, és a Király utcában vásárolt ma­gának házat. Fia, ki nevét már Töl­­gyessyre magyarosította, a hivatali kar­riert választotta. A polgárjogot 1819. ja­nuár 18-án kapta meg mint Pest városi irodaigazgató és kiadó. Egy szerény ho­­zományú városi csizmadia lányát vette feleségül, és bizonyára ez is hozzájárult, hogy már igen korán pénzkölcsönzéssel kezdett foglalkozni. Élete végén kihe­lyezett pénztőkéjének összege megkö­zelítette a nyolcvanezer forintot. Ez nem volt kis összeg, hiszen abban az időben hat-hétezer forintért már egy szép város­ligeti kertet lehetett venni. Tölgyessy karrierje gyorsan emelke­dett: 1836-ban bíró, majd alpolgármester is lett, végül pedig 1838. július 10-én pol­gármesterré választották. Tisztségét jól és eredményesen végezhette, hiszen a meg­választása előtt pár hónappal pusztító ár­víz rombolását az általa vezetett város két-három év alatt kiheverte. Az 1843 májusában tartott tisztújító közgyűlésen mégsem választották újra. (Tölgyessy Já­nos egy év múlva, 1844-ben elhunyt.) A tisztújítást megnyitó királyi biztos, gróf Almásy Móric a következő szavak­kal festette le Pest fejlődését, s fogal­mazta meg a megválasztandó tanács fel­adatait: „Nemes városi Tanács, érdemes Polgárok! A polgári élet, mozgás, ipar alig két emberkor óta, olly dús ered­ménnyel kavarogtak szőke Dunánknak partjain, hogy a félszázad előtt még csak tekintet nélküli kis város, alig 15 ezer la­kossal, mintegy kivarázsolva áll itt most 80 ezer lakossal. Jeles a műveltségben, polgárosodásban, elől haladó a polgári és jótékonyintézetekben, gyarapodó a kereskedésben, iparban, csinos és fényes alakjában. Így virradt fel e Városra a mai nap,­­ ezen nap, mellyen olly tisztújítást kíván létrehozni, hogy általa az igazság kiszolgálása, a polgári társaságoknak ezen legfőbb erőssége, továbbá a sze­mély, és vagyon­biztosság, a belső ügyeknek rendes vitele, a Város érdekei­re, jogaira való gondos felvigyázás, a közrendtartás, egy szóval: a Város java, dísze, híre helyes választások által lelkes munkás kezekre bízassák, igaz, és érde­mes férfiak jellemére alapíttassék.” A választás eredményeképpen Sze­­pessy Ferenc lett az új polgármester, ki hivatalát 1848-ig viselte. Ekkor a már­ciusi forradalom vihara mind őt, mind a városvezetés régi rendszerét elsöpörte. Fodor Béla Buda és Pest látképe az 1820-as években forrás: a reformkori buda­pest Almásy Móric, Pest királyi biztosa 1843-ban FORRÁS: A PESTIEK PETŐFI ÉS HAYNAU KÖZÖTT ________Ércnél Maradandóbb________ A Krecsányi család sírboltja A Kerepesi úti temetőbe több emlék került az 1960-as években az egykori Németvölgyi temetőből, ám a régi bu­dai sírkertek gazdagságát ismerve azt mondhatjuk: alig néhányukat sikerült ilyen módon megmenteni. Buda utol­só „belvárosi” temetője csupán három évtizeddel tovább maradhatott fenn, mint a tabáni és a két vízivárosi sírkert, melyek tehermentesítésére 1885-ben megnyílt, gyakorla­tilag egy-két évtized alatt megtelt, s 1963-ban született meg a felszámolását elrendelő határozat. Néhány német­völgyi síremlék a Kerepesi úti temető egy elkülönített ré­szére került: ma is itt nyugszik többek között Varasdy Li­­pót, Buda főmérnöke, Téry Ödön, a hazai turistamoz­galom doyenje, Reményi Antal író, Pest város jegy­zője, Markovits Iván, a ma­gyar nyelvű gyorsírás egyik úttörője, aki negyed­századon át töltötte be a Budapesti Gyorsíró Egylet elnöki tisztét, vagy Hun­­falvy János, kora legna­gyobb magyar geográfusa. Távolabb, díszparcellában temették újra Budenz Jó­zsefet, a magyarul felnőtt­ként megtanuló német nyelvtudóst, az összeha­sonlító finnugor nyelvészet egyik alapítóját. Egykor Németvölgyben állt, s a Kerepesi úti teme­tőbe került a Krecsányi csa­lád sírboltja is. Az átteme­­tettek közt volt Krecsányi Ignác (1844-1923) szín­­igazgató és rendező, az egykori Horváth-kerti Bu­dai Színkör bérlője, akiben - a nem messze nyugvó Molnár György mellett - a budai magyar színjátszás megalapítóját tisztelhetjük. Az itt nyugvó másik jeles személyiség Krecsányi Kálmán (1858-1936), a fő­város helyettes rendőrfőka­pitánya, a kriminológia tudományának hazai úttörője, aki Budapesten - másodikként az európai városok sorában - bevezette az ujjlenyomatokon alapuló személyazonosítást és nyilvántartást. Rendőrfőnöki síremlékek bőven akadnak a Kerepesi úti temetőben. A budapesti közigazgatás történetében járta­sabbak számára nem cseng ismeretlenül például az 1849- ben a fővárosi és az országos rendőrséget egyszerre irá­nyító, díszsírhelyen újratemetett Hajnik Pál, az országos bűnügyi nyilvántartást megszervező Boda Dezső, vagy a bűnügyi statisztikákat meghonosító Sélley Sándor neve. Az évtizedekkel ezelőtt műemlékké nyilvánított Krecsányi-sírbolt korlátján álló négy gránit díszurnán kívül volt a síron két bronz díszurna is, ezek azonban a korunkban virágzó üzletág­gá vált köztéri fémgyűjtés áldozataivá váltak, akárcsak a sírbolt kis bronzkapuja (és a temető számos más műal­kotása). Ám akadtak sokkal szerencsétlenebb sorsú né­metvölgyi emlékek, például a két neves elmegyógyász, Schwartzer Ferenc és fia, bá­ró Schwartzer Ottó sírboltja: bár az egykori Kékgolyó ut­cai intézet vezetőit is átte­mették, eredeti, a Schmidt­­műhelyből kikerült sírem­lékük eltűnt, s hantjuk felett ma egyszerű obeliszk áll. Schmidt Gyula kőfaragó vállalkozása bár nem büsz­kélkedhetett olyan széles vevőkörrel és prominens megrendelésekkel, mint a Gerenday-féle cég, egykor hasonló szerepet töltött be Budán, mint neves riválisa Pesten: a műhelyéből kike­rült munkák meghatározták a korabeli reprezentatív te­metkezőhelyek képét. FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Tóth Vilmos i_ _______Golyó-Fogó________ Zöld Angyal Bowling Club Baráti árak, kedélyes hangulat, ám a hőskorán már túljutott, megkopott pá­lya: ezek a fő jellemzői ennek az angyal­földi bowlingklubnak. A jó középkate­góriás vendéglátó-helyiség pincéjében elhelyezkedő kétpályás terem kedvelt helye a környékbeli társasá­goknak, amelyek tagjai az unicumok mellett gyakran legurítanak egy-két bow­­lingpartit. A befogadóké­pesség korlátozott (legfel­jebb kétszer heten játszhat­nak egyszerre), ezért nem árt már a hét elején pályát foglalni hétvégére, így tet­tünk mi is. Szombat este kilencre érkez­tünk, de csak félórás késéssel jutottunk játékhoz, mert a délutáni társaság a rej­télyesen hangzó pályaszakadás miatt 30 perccel tovább játszhatott. (Kompenzá­cióként éjfél helyett hajnali egyig enged­tek játszani minket.) A fél óra várakozá­si idő elszaladt a bárhelyiség asztalánál, ám a fogyasztás sajnos rányomta a bé­lyegét a későbbi játékeredményre. A ferde, füstös-zöld színű lambériával burkolt bowlingtermet néhány asztallal és egy bárpulttal egészítette ki építője 1993-ban. Halk zene szól. Ez pont elég is. A Zöld Angyal klubja a bevásárló­­központok harsogó technobowlingter­­meihez képest mára szinte patinássá érett, de az idő foga bizony alaposan ki­kezdte a parkettázott pályát és a kellé­keket. A kötelező bowlingcipők az erre a cél­ra szakosított szekrénykében bujkáltak szégyenlősen. A rejtőzködés nem vélet­len, némelyikük még a nyitáskor lehetett új. A nyilván alacsony fejlesztési össze­get a klub ésszerűen használta fel: a pontszámláló automata feletti asztalon egy cipődezodor (különösen hosszan tartó hatás­­­for­men) és egy gombaölő spray (Chinofungin) díszelgett. Manap­ság a gombától biztosan jobban félnek, ugyanis a spray már üres volt. A csillogó rézcsövekkel leválasztott pálya dobórésze a sok használattól tü­körsimára csiszolódott, így a szintén kopott cipőtalpon nehéz a fékezés a ne­kilendült dobónak, de meg lehet szokni. A pályaparketta viszont szintén fel van kapva, ami bowlingban járatos ellenfe­lem szerint megfogja a golyót, ahelyett, hogy engedné gurulás köz­ben kipörögni. Szintén tőle tudom meg, hogy a kisgaz­dák, mármint azok, akik bowlingoznak is földműve­lés meg politika közben, a rendkívül szellemes „sze­­xes kugli” néven illetik a játékot. (Utalva a golyók lyukas mivoltára, amelyek­be az ember az ujjait dugja a jó fogás végett.) Ha már itt tartunk: a golyók némelyike csorba volt a lyukak szélén, ami nem okozott kellemes élményt do­bás közben. A pálya bábuállító szerkezete zsinó­­ros, ami azt jelenti, hogy a ledőlt bábu­kat egy, a „fejük búbján” rögzített vé­kony zsinór rántja újból függőleges ál­lásba. A tapasztaltak szerint ennek a szerkezetnek nagy előnye, hogy ha a já­tékos a golyóval jó erősen beledurrant a bábuk közé, akkor a zsinór megteszi a maga dolgát, és ledönti az állva maradó bábukat is. A puritán számolóautomata kezelése két gomb nyomogatásában merült ki: já­ték elején a játékosok számának beállí­tása, befejezéskor pedig az új játék gomb megnyomása. Az automata egy­szerre hét játékost tud követni, így a két pályán összesen tizennégyen játszhat­nak. Amilyen egyszerű volt a mechaniz­mus, olyan jól működött: egyszer sem zavarodtunk bele a számolásba, és egy­szer sem kellett leállni a dobálással az állítószerkezet beragadása miatt. A háromórányi bowlingozás összesen 6900 forintba került, tekintve a 2300 fo­rintos óránkénti bérleti díjat. A fogyasz­tás számlája sem szaladt el. Pluszdíjról (cipőbérlet, frame-díj) szerencsére még csak nem is hallottak a Zöld Angyalban. Tenczer Gábor

Next