Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. február
2002-02-08
34 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. FEBRUÁR 8., PÉNTEK Egy átjáróház százhetven éve A méltatlanul elfeledett Károlyi-Trattner-ház valaha a magyar tudomány központja volt Ezen a százhetven éves átjáróházon átsétált az egész reformkor. Kapujának kerékvetőit Petőfi is megütögethette sétabotjával a Pilvaxba menet. Nem is sejtvén, hogy egykor majd róla fogják elnevezni az utcát, melyet akkor még Urak utcájának, később pedig Koronaherceg utcának hívtak. Tehát a mai belvárosi Petőfi Sándor utcáról van szó, annak is a 3-as számú házáról, a város legnagyobb klaszszicista bérkaszárnyájáról, melyet Károlyi—Vattner-házként szoktak említeni. Egy telek választotta el a hajdani Pilvax kávéháztól, így aztán valószínűleg csak legenda - amit Hatvany Lajos mesél a Beszélő házakban -, hogy Petőfiék közvetlenül a Pilvaxból átjárót vágattak a Károlyi-Trattner-házba, s állítólag valahol ott , ahol most a Corso étterem raktárai sorakoznak vaspántos ajtókkal elzárva az udvarban - tartották volna bizalmas gyűléseiket. Ez valószínűleg nem így történt, de az szinte biztos, hogy gyakran áthaladtak itt, ha le akarták rövidíteni a Városház utcából (az akkori Gránátos utcából) az Urak utcájába vezető utat. No meg azért is, mert ez a ház a reformkor Pestjének egyik szellemi központja volt. Ebben (a Petőfi Sándor utcai részében) működött a Magyar Tudományos Akadémia (korábbi nevén a Magyar Tudós Társaság) 1864-ig, míg fel nem épült mai székháza a Duna-parton. Itt fészkelt a Kisfaludy Társaság is, melynek pályázatára nyilván ebbe a házba hozta el a postás - hisz postahivatal is működött itt - egy Arany János nevű nagyszalontai fiatalember elbeszélő költeményét, a Toldit. Hogy aztán majd maga a szerző is megjelenjen, s öregkoráig még sokszor koptassa a lépcsőket mint akadémiai tag és a Kisfaludy Társaság főtitkára. Mi minden született ebben a házban! Új magyar szavak például, melyeket itt hagytak jóvá az első emeleten, itt tanácskozott ugyanis az Akadémia nyelvújító bizottsága a XIX. század első felében. Itt lett a német kontrollerból Kisfaludy Sándor javaslatára ellenőr, a klavierből Szemere Pál találmányaként zongora. Itt igyekezett föl a lépcsőn Széchenyi, hogy elmondja akadémiai beszédeit a nemzet épülésére. A magyar kultúra alapköveit rakosgatták le ebben a házban, bár erre semmilyen emléktábla nem figyelmeztet. Ma szinte fel sem tűnik, a „századforduló hangadó eklektikájának építészete annyira túlharsogta ezt a szerény, mértéktartó épületet, hogy háttérbe szorulva a közfelfogás már csak avulásának szegényes lenyomatát látta” - írja Rados Jenő a Hild Józsefről szóló könyvében. Hild 1832-ben építette a házat Károlyi István ügyvédnek, Trattner Mátyás nyomdász vejének, aki megörökölte apósa 1783 óta e helyen működő híres nyomdáját. Előbb a ház Petőfi Sándor utcai tömbje készült el, majd a Városház utcai. Eredetileg kétemeletesnek épült, a harmadik emelet a Petőfi Sándor utcai tömbre 1837-ben, a Városház utcaira 1846-ban került. A két udvar közötti keresztszárnyban rendezték be a nevezetes nyomdát, melyet Károlyi tovább fejlesztett. Mint Hatvany írja: „Károlyi hozatta legelőször Pestre 1840-ben a nagy gyorssajtókat (két évvel később Länderer is)”. Itt nyomtatták a Kisfaludyak, Kazinczy, Vörösmarty és Széchenyi egyes munkáit. A Hazai és Külföldi Tudósításokat, a Hasznos Mulatságokat, a Tudományos Gyűjteményt, a Jelenkort és számos reformkori magazint, folyóiratot. Emellett tudományos műveket, kalendáriumokat, egyházi és iskolai könyveket. A nagynevű intézmények mellett megfért persze néhány üzlet is, mint Jungk Christian kirurguseszköz-készítő boltja, Klosz József szíjgyártó vagy Tar Mihály férfiszabóműhelye. Hentzi budavári ágyúi 1849-ben ezt a házat is elérték, tetőzete leégett, Hild építette vissza. A nyomda a kiegyezés évéig működött. Jelentősége egyre csökkent, a forradalom után új könyveket alig préseltek itt, aminek egyrészt az önkényuralom, másrészt Károlyi magánéleti válsága lehetett az oka. Elköltözött az Akadémia is. De jöttek új lakók: a Belvárosi Takarékpénztár Rt. és Fodor Károly vívóterme. Fodor legendás tőrmester volt, műegyetemi vívótanár, s a Nemzeti Sport című hetilap alapítója. Első emeleti tornatermében nemritkán vívtak párbajokat a kor gavallérjai „nehéz lovassági kardokkal, bandázs nélkül”. Fodor azonban rendszerint ügyelt, hogy a lovagias ügyek nála ne halállal végződjenek. Igazi sportember volt. Vívóterme az 1910-es évekig működött. Már majdnem százesztendős volt az épület, amikor 1926-ban felújították, udvarát rendezték. Majd a háború után, 1955-1956-ban megint felújítás következett. Azóta mintha semmi nem történt volna. Valahogy megfeledkeztünk, megfeledkeztek erről a házról. Ha valaki netán véletlenül letér a Petőfi Sándor utca zajos, világvárosi ösvényéről, s befordul a mindig nyitott kapun, valószínűleg fogalma sincs róla, milyen nagyszerű házba vetődött. Bár a történelmi levegő már az első pillanatban érezhető. Nem a dohszagra gondolok, hanem például a régi fakockákra, amelyekkel a kapualj burkolva van, vagy az eredeti, régi vasajtókra, melyeknek pántjain még itt-ott rózsa formájú a díszszegecselés. Meg az udvarokon emeletenként körbefutó könnyű vaskorlátos függőfolyosókra, s az azokat tartó rózsaszín kőkonzolokra. E szép részleteken kívül azonban meghökkentő a kopottság, az ódonság és a pusztulás, amely különféle vállalkozások cégtábláinak színességével vegyül. A földszinten, mindkét udvaron és az utcai portálokon üzletek, műhelyek cégtáblái hirdetik, hogy ez a ház élni akar. A Petőfi Sándor utcáról nyitik, s az udvaron kerthelyiséget üzemeltet a Corso étterem. De van itt kis élelmiszerbolt, cipészmester, ékszerész is, a pincében játéküzlet, az első emeleten, a keresztszárnyon - talán épp az egykori vívóterem helyén - lézerklinika. Megférnek a méltóságteljes épület lábainál. Itt minden csak átmeneti állapot, így van ez már százhetven éve. Csordás Lajos A kapualjban még láthatók a régi fakockák Kőkonzolok tartják a könnyű vaskorlátos függőfolyosókat fotók: Kovács bence Az igazi Füttyös Múlt héten Füttyös Gyuriról, a mindenki által ismert fővárosi figuráról írtam, aki fütyörészve járt az utcán, s újságjával csapkodott női fenekekre, autókra, oszlopokra, meg mindenre, ami az útjába került. A mindenki által ismert embert azonban valójában alig ismerte valaki. Amit tudtunk róla, főleg legendák voltak, melyeket szépen összefoglalt egy népszerű dal. A cikk megjelenése után kaptam néhány telefont Füttyös Gyurival kapcsolatban. Ezek részben módosították a múlt héten megjelent információkat, részben hozzátettek a portréhoz. Olyan furcsán, kedvesen tudta mondani: adj egy forintot! Soha nem fogadott el többet. Egykori gyerekkori barátja például helyreigazította a Füttyös valódi nevével kapcsolatos megjegyzést. Kiderült, a legendás alak valójában Szabó György volt, s huszonéves koráig a XI. kerületben lakott, a Galambócz utca 17.ben. Ő is részt vett a Móricz Zsigmond körtér környéki gyerekek minden csínyében. A háború alatt például a déli összekötő vasút töltésén vonatokat fosztogattak, hogy élelmet szerezzenek, a Dunán pedig kézigránáttal halásztak. Kicsit veszélyes gyerekkor volt. De Füttyös Gyuri focizott is, állítólag kitűnően. A kelenföldi Glattfelderben játszott balhátvédet, s még akkor is a keret tagja maradt, amikor a csapat felkerült az NB I- be. Nem mérnök volt, mint a róla szóló dal mondja, hanem autófényező. Munkatársai annyira kedvelték, hogy azután is rendszeresen elküldték neki havi fizetését, miután munkaképtelenné vált. Fény derült betegsége okára is. Valóban légnyomást kapott, ahogy a dal mondja. Mégpedig 1956-ban, a Móricz Zsigmond körtér egyik átjáróházában, egy orosz belövéstől. Két társa is megsérült akkor. Nővérei 1956-ban kivándoroltak Belgiumba. Néhány év múlva kivitték magukhoz Gyurit is, hátha a környezetváltozás meggyógyítja. De nem gyógyította meg, honvágya volt, haza kellett hozni. Itthon az édesanyja gondozta, aki jó ideig a Simplon (Bartók) moziban volt takarító. A hatvanas évek elején elköltöztek Budáról a Keleti pályaudvar környékére. Egy másik telefonáló úgy tudja, a VII. kerületi Dembinszky utcába. Ekkor már mindenki ismerte a városban. „Nagyon rendes srác volt” - emlékszik rá egykori barátja. Olyan furcsán, kedvesen tudta mondani: adj egy forintot! Soha nem fogadott el többet. Azt is valószínűleg tejre költötte vagy cigire, mert ezt a kettőt nagyon szerette. Vagy újságra. Esti Hírlapra. Cs. L. -------------Lelőhely_________ Kóczán úr, a mintaadós Kóczán János, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. gépvezetője a 39871-es sorszámú vásárlói könyvecskét kapta meg az A.B.C. központi irodájától. Első ízben 1937. december 18-án használta új szerzeményét: Szent István körúti lakásáról a messzi Király utcába ment, hogy a 49-es szám alatt fölkeresse Klein Antal divatházát. Igen jól sikerült látogatás lehetett, hiszen Kóczán János több mint 120 pengő értékben vásárolt ruhaneműt. Ráadásul azzal a jó érzéssel távozhatott Kleinéktől, hogy ott és akkor legalábbis még csak fizetnie sem kellett. A Bécsi út 1. első emeletén működő A.B.C. áruhitel-iroda volt ugyanis, hasonló a városban föllelhető jó néhány másikhoz. A Kossuth Lajos utcában például „Áruk vételének és eladásának közvetítésére alakult kft. ” néven működött hasonló intézmény; a Bevásárlási Központot a Szabadság téren találták meg az érdeklődők, a Takarékosság nevű cég pedig a Vámház körúton volt. Az A.B.C. lehetett köztük az egyik legnagyobb. A könyvecskében közölt leírás szerint minden beszervezett hivatal, illetve üzem tisztviselői karában volt egy megbízottjuk, aki az ügyeket intézte. A vásárlók a szabályzat értelmében legfeljebb egy- vagy kéthavi fix fizetésüknek megfelelő hitelt vehettek igénybe. A keret összegét igazoló jegyzékkel aztán bármely, az A.B.C.-be tömörült céget fölkereshették, feltéve, ha öt pengő fölött költöttek. A kereskedő a cechet bejegyezte a könyvecskébe, a meghitelezett összeghez pedig menten hozzáadódott a háromszázalékos kezelési költség. A törlesztés a következő hónapban kezdődött: a hivatali megbízott a vásárló fizetéséből levonta az esedékes részletet. Az A.B.C. a vásárlói könyvecskében a következő szavakkal foglalta öszsze az általa kínált előnyöket: „Nincs pénzre szüksége bevásárlásaihoz, ha ezeket az A.B.C. útján eszközli, mert így készpénzáron, előzetes lefizetés nélkül, kamatmentesen, kellemetlen információszerzés nélkül vásárolhat meg mindent Budapest elsőrendű és legnagyobb üzleteiben. ” Kóczán János gépvezetőt, ez a ránk maradt könyvecskéből világosan kitűnik, teljesen meggyőzték. A ’37 decemberi premiert követően ’38 februárjában az Ormos Cipőáruházban folytatta a költekezést: kis híján 40 pengőt hagyott az Erzsébet körút 54. alatti üzletben. Júniusra, úgy tűnik, már törlesztette is a fölvett hitelt. Akkor újabb, a korábbinál nagyobb összeghez jutott. Egyetlen nap alatt 58 pengőt hagyott belőle a László és Fekete-féle női és férfidivatkelmék divatházában a Petőfi Sándor utca 16. alatt; 20 pengő jutott Kleinéknek, 11 pengő a Múzeum körúti Csángó bőröndös mesternek, 20 pedig Ebnernek, a Szent István körúti kesztyűsnek. Júliusban a gépvezető előbb Juszt László és Gyula látszerészeknél vásárolt a Margit körút 38.-ban, majd újfent meglátogatta Ebner, Klein és Ormos üzletét. Karácsony lett, mire Kóczán Jánosnak sikerült ezt a majd’ 250 pengőt törlesztenie. Akkor aztán új hitelt kapott, amellyel azonnal fölkereste kedvenc üzleteit. Kátai József Teréz körúti vaskereskedésében kétszer is megfordult; egyszer járt Kleinéknél, igaz, ez alkalommal 115 pengőt költött náluk. Sőt meglátogatta Haas Fülöp és fiai Károly király úti szőnyeg-, bútorszövet-, függöny- és linóleumkereskedését is. Az 1939-es esztendő keveset változtatott Kóczán János vásárlási szokásain - mindössze a november 21-én felkeresett Dán Fülöp-féle szőrmeáruüzlet hoz új színt az ismert nevek és címek közé -, viszont örvendetesen nőtt a hitelkerete. Október 18-án például rekordöszszeget, 370 pengőt hagyott László és Fekete divatárukereskedésében. Mégis, az A.B.C. hamarosan elveszített egy hűséges adóst. 1940 tavaszán a gépvezető még tett két röpke - mindössze 52 pengős - látogatást Fábián József úri és női divatházában (Krisztina körút és Széll Kálmán tér sarok), aztán, úgy tűnik, szakított az áruhitel-irodával. Vagy talán messzire hajózott? Róla sajnos nem tudunk többet, neki köszönhetően viszont felfigyelhetünk egy izgalmas változásra, amely Kátai vaskereskedő életében állt be. 1939-ben a boltos új bélyegzőt csináltatott, s azon már y-nal tüntette föl a nevét. Ezt a változatot, lám, ma is őrzi a hajdani üzlet helyén működő, csodák csodájára vasárut még ma is árusító bolt. N. Kósa Judit Vásfrfleszts | KtXtSjqgVnt. tüte* : A:fr± typfei n Wb