Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. február

2002-02-08

34 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. FEBRUÁR 8., PÉNTEK Egy átjáróház százhetven éve A méltatlanul elfeledett Károlyi-Trattner-ház valaha a magyar tudomány központja volt Ezen a százhetven éves átjáróházon átsé­tált az egész reformkor. Kapujának ke­rékvetőit Petőfi is megütögethette séta­botjával a Pilvaxba menet. Nem is sejt­vén, hogy egykor majd róla fogják elne­vezni az utcát, melyet akkor még Urak ut­cájának, később pedig Koronaherceg ut­cának hívtak. Tehát a mai belvárosi Pető­fi Sándor utcáról van szó, annak is a 3-as számú házáról, a város legnagyobb klasz­­szicista bérkaszárnyájáról, melyet Károlyi—Vattner-házként szoktak említe­ni. Egy telek választotta el a hajdani Pil­vax kávéháztól, így aztán valószínűleg csak legenda - amit Hatvany Lajos mesél a Beszélő házakban -, hogy Petőfiék köz­vetlenül a Pilvaxból átjárót vágattak a Károlyi-Trattner-házba, s állítólag vala­hol ott , ahol most a Corso étterem raktá­rai sorakoznak vaspántos ajtókkal elzárva az udvarban - tartották volna bizalmas gyűléseiket. Ez valószínűleg nem így tör­tént, de az szinte biztos, hogy gyakran át­haladtak itt, ha le akarták rövidíteni a Vá­rosház utcából (az akkori Gránátos utcá­ból) az Urak utcájába vezető utat. No meg azért is, mert ez a ház a re­formkor Pestjének egyik szellemi köz­pontja volt. Ebben (a Petőfi Sándor utcai részében) működött a Magyar Tudomá­nyos Akadémia (korábbi nevén a Magyar Tudós Társaság) 1864-ig, míg fel nem épült mai székháza a Duna-parton. Itt fészkelt a Kisfaludy Társaság is, melynek pályázatára nyilván ebbe a házba hozta el a postás - hisz postahivatal is működött itt - egy Arany János nevű nagyszalontai fiatalember elbeszélő költeményét, a Tol­dit. Hogy aztán majd maga a szerző is megjelenjen, s öregkoráig még sokszor koptassa a lépcsőket mint akadémiai tag és a Kisfaludy Társaság főtitkára. Mi minden született ebben a házban! Új magyar szavak például, melyeket itt hagytak jóvá az első emeleten, itt tanács­kozott ugyanis az Akadémia nyelvújító bizottsága a XIX. század első felében. Itt lett a német kontrollerból Kisfaludy Sán­dor javaslatára ellenőr, a klavierből Sze­mere Pál találmányaként zongora. Itt igyekezett föl a lépcsőn Széchenyi, hogy elmondja akadémiai beszédeit a nemzet épülésére. A magyar kultúra alapköveit rakosgat­ták le ebben a házban, bár erre semmilyen emléktábla nem figyelmeztet. Ma szinte fel sem tűnik, a „századforduló hangadó eklektikájának építészete annyira túlhar­sogta ezt a szerény, mértéktartó épületet, hogy háttérbe szorulva a közfelfogás már csak avulásának szegényes lenyomatát látta” - írja Rados Jenő a Hild Józsefről szóló könyvében. Hild 1832-ben építette a házat Károlyi István ügyvédnek, Trattner Mátyás nyomdász vejének, aki megörökölte apósa 1783 óta e helyen működő híres nyomdáját. Előbb a ház Pe­tőfi Sándor utcai tömbje készült el, majd a Városház utcai. Eredetileg kétemeletes­nek épült, a harmadik emelet a Petőfi Sándor utcai tömbre 1837-ben, a Városház utcaira 1846-ban került. A két udvar kö­zötti keresztszárnyban rendezték be a ne­vezetes nyomdát, melyet Károlyi tovább fejlesztett. Mint Hatvany írja: „Károlyi ho­zatta legelőször Pestre 1840-ben a nagy gyorssajtókat (két évvel később Länderer is)”. Itt nyomtatták a Kisfaludyak, Kazin­czy, Vörösmarty és Széchenyi egyes munkáit. A Hazai és Külföldi Tudósításo­kat, a Hasznos Mulatságokat, a Tudomá­nyos Gyűjteményt, a Jelenkort és számos reformkori magazint, folyóiratot. Emel­lett tudományos műveket, kalendáriumo­kat, egyházi és iskolai könyveket. A nagynevű intézmények mellett meg­­­­fért persze néhány üzlet is, mint Jungk Christian kirurguseszköz-készítő boltja, Klosz József szíjgyártó­ vagy Tar Mihály férfiszabóműhelye. Hentzi budavári ágyúi 1849-ben ezt a házat is elérték, tetőzete leégett, Hild épí­tette vissza. A nyomda a kiegyezés évéig működött. Jelentősége egyre csökkent, a forradalom után új könyveket alig présel­tek itt, aminek egyrészt az önkényura­lom, másrészt Károlyi magánéleti válsá­ga lehetett az oka. Elköltözött az Akadé­mia is. De jöttek új lakók: a Belvárosi Ta­karékpénztár Rt. és Fodor Károly vívó­terme. Fodor legendás tőrmester volt, műegyetemi vívótanár, s a Nemzeti Sport című hetilap alapítója. Első emeleti tor­natermében nemritkán vívtak párbajokat a kor gavallérjai „nehéz lovassági kar­dokkal, bandázs nélkül”. Fodor azonban rendszerint ügyelt, hogy a lovagias ügyek nála ne halállal végződjenek. Igazi sport­ember volt. Vívóterme az 1910-es évekig működött. Már majdnem százesztendős volt az épület, amikor 1926-ban felújították, ud­varát rendezték. Majd a háború után, 1955-1956-ban megint felújítás követke­zett. Azóta mintha semmi nem történt volna. Valahogy megfeledkeztünk, meg­feledkeztek erről a házról. Ha valaki netán véletlenül letér a Pető­fi Sándor utca zajos, világvárosi ösvényé­ről, s befordul a mindig nyitott kapun, va­lószínűleg fogalma sincs róla, milyen nagyszerű házba vetődött. Bár a történel­mi levegő már az első pillanatban érezhe­tő. Nem a dohszagra gondolok, hanem például a régi fakockákra, amelyekkel a kapualj burkolva van, vagy az eredeti, ré­gi vasajtókra, melyeknek pántjain még itt-ott rózsa formájú a díszszegecselés. Meg az udvarokon emeletenként körbe­futó könnyű vaskorlátos függőfolyosók­ra, s az azokat tartó rózsaszín kőkonzo­lokra. E szép részleteken kívül azonban meghökkentő a kopottság, az ódonság és a pusztulás, amely különféle vállalkozá­sok cégtábláinak színességével vegyül. A földszinten, mindkét udvaron és az ut­cai portálokon üzletek, műhelyek cég­táblái hirdetik, hogy ez a ház élni akar. A Petőfi Sándor utcáról nyitik, s az udva­ron kerthelyiséget üzemeltet a Corso ét­terem. De van itt kis élelmiszerbolt, ci­pészmester, ékszerész is, a pincében já­téküzlet, az első emeleten, a keresztszár­nyon - talán épp az egykori vívóterem helyén - lézerklinika. Megférnek a mél­tóságteljes épület lábainál. Itt minden csak átmeneti állapot, így van ez már százhetven éve. Csordás Lajos A kapualjban még láthatók a régi fakockák Kőkonzolok tartják a könnyű vaskorlátos függőfolyosókat fotók: Kovács bence Az igazi Füttyös Múlt héten Füttyös Gyuriról, a mindenki által ismert fővárosi fi­guráról írtam, aki fütyörészve járt az utcán, s újságjával csapkodott női fenekekre, autókra, oszlopok­ra, meg mindenre, ami az útjába került. A mindenki által ismert embert azonban valójában alig is­merte valaki. Amit tudtunk róla, főleg legendák voltak, melyeket szépen összefoglalt egy népszerű dal. A cikk megjelenése után kap­tam néhány telefont Füttyös Gyu­rival kapcsolatban. Ezek részben módosították a múlt héten megje­lent információkat, részben hoz­zátettek a portréhoz. Olyan furcsán, kedvesen tudta mondani: adj egy forintot! Soha nem fogadott el többet. Egykori gyerekkori barátja pél­dául helyreigazította a Füttyös va­lódi nevével kapcsolatos meg­jegyzést. Kiderült, a legendás alak valójában Szabó György volt, s huszonéves koráig a XI. kerület­ben lakott, a Galambócz utca 17.­­ben. Ő is részt vett a Móricz Zsig­­mond körtér környéki gyerekek minden csínyében. A háború alatt például a déli összekötő vasút töl­tésén vonatokat fosztogattak, hogy élelmet szerezzenek, a Du­nán pedig kézigránáttal halásztak. Kicsit veszélyes gyerekkor volt. De Füttyös Gyuri focizott is, állí­tólag kitűnően. A kelenföldi Glatt­­felderben játszott balhátvédet, s még akkor is a keret tagja maradt, amikor a csapat felkerült az NB I- be. Nem mérnök volt, mint a róla szóló dal mondja, hanem autófé­nyező. Munkatársai annyira ked­velték, hogy azután is rendszere­sen elküldték neki havi fizetését, miután munkaképtelenné vált. Fény derült betegsége okára is. Valóban légnyomást kapott, ahogy a dal mondja. Mégpedig 1956-ban, a Móricz Zsigmond körtér egyik átjáróházában, egy orosz belövéstől. Két társa is megsérült akkor. Nővérei 1956-ban kivándorol­tak Belgiumba. Néhány év múlva kivitték magukhoz Gyurit is, hát­ha a környezetváltozás meggyó­gyítja. De nem gyógyította meg, honvágya volt, haza kellett hoz­ni. Itthon az édesanyja gondozta, aki jó ideig a Simplon (Bartók) moziban volt takarító. A hatvanas évek elején elköl­töztek Budáról a Keleti pályaud­var környékére. Egy másik tele­fonáló úgy tudja, a VII. kerületi Dembinszky utcába. Ekkor már mindenki ismerte a városban. „Nagyon rendes srác volt” - em­lékszik rá egykori barátja. Olyan furcsán, kedvesen tudta monda­ni: adj egy forintot! Soha nem fo­gadott el többet. Azt is valószí­nűleg tejre költötte vagy cigire, mert ezt a kettőt nagyon szerette. Vagy újságra. Esti Hírlapra. Cs. L. -------------Lelőhely_________ Kóczán úr, a mintaadós Kóczán János, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. gépvezetője a 39871-es sorszámú vásárlói könyvecskét kapta meg az A.B.C. központi irodájától. Első ízben 1937. december 18-án használta új szerzeményét: Szent István kör­úti lakásáról a messzi Király utcá­ba ment, hogy a 49-es szám alatt fölkeresse Klein Antal divatházát. Igen jól sikerült látogatás lehetett, hiszen Kóczán János több mint 120 pengő értékben vásárolt ru­haneműt. Ráadásul azzal a jó ér­zéssel távozhatott Kleinéktől, hogy­­ ott és akkor legalábbis­­ még csak fizetnie sem kellett. A Bécsi út 1. első emeletén mű­ködő A.B.C. áruhitel-iroda volt ugyanis, hasonló a városban föl­lelhető jó néhány másikhoz. A Kossuth Lajos utcában például „Áruk vételének és eladásának közvetítésére alakult kft. ” néven működött hasonló intézmény; a Bevásárlási Központot a Szabad­ság téren találták meg az érdeklő­dők, a Takarékosság nevű cég pe­dig a Vámház körúton volt. Az A.B.C. lehetett köztük az egyik legnagyobb. A könyvecské­ben közölt leírás szerint minden beszervezett hivatal, illetve üzem tisztviselői karában volt egy meg­bízottjuk, aki az ügyeket intézte. A vásárlók a szabályzat értelmében legfeljebb egy- vagy kéthavi fix fi­zetésüknek megfelelő hitelt vehet­tek igénybe. A keret összegét iga­zoló jegyzékkel aztán bármely, az A.B.C.-be tömörült céget fölke­reshették, feltéve, ha öt pengő fö­lött költöttek. A kereskedő a cechet bejegyezte a könyvecskébe, a meghitelezett összeghez pedig menten hozzáadódott a háromszá­zalékos kezelési költség. A törlesztés a következő hónapban kezdődött: a hivatali megbízott a vá­sárló fizetéséből levonta az esedékes részletet. Az A.B.C. a vásárlói könyvecskében a követke­ző szavakkal foglalta ösz­­sze az általa kínált elő­nyöket: „Nincs pénzre szüksége bevásárlásai­hoz, ha ezeket az A.B.C. útján eszközli, mert így készpénzáron, előzetes le­fizetés nélkül, kamatmen­tesen, kellemetlen infor­mációszerzés nélkül vá­sárolhat meg mindent Bu­dapest elsőrendű és legnagyobb üzleteiben. ” Kóczán János gépve­zetőt, ez a ránk maradt könyvecs­kéből világosan kitűnik, teljesen meggyőzték. A ’37 decemberi pre­miert követően ’38 februárjában az Ormos Cipőáruházban folytat­ta a költekezést: kis híján 40 pen­gőt hagyott az Erzsébet körút 54. alatti üzletben. Júniusra, úgy tűnik, már tör­lesztette is a fölvett hitelt. Akkor újabb, a korábbinál nagyobb összeghez jutott. Egyetlen nap alatt 58 pengőt hagyott belőle a László és Fekete-féle női és férfi­divatkelmék divatházában a Pető­fi Sándor utca 16. alatt; 20 pengő jutott Kleinéknek, 11 pengő a Mú­zeum körúti Csángó bőröndös mesternek, 20 pedig Ebnernek, a Szent István körúti kesztyűsnek. Júliusban a gépvezető előbb Juszt László és Gyula látszerészeknél vásárolt a Margit körút 38.-ban, majd újfent meglátogatta Ebner, Klein és Ormos üzletét. Karácsony lett, mire Kóczán Jánosnak sikerült ezt a majd’ 250 pengőt törlesztenie. Akkor aztán új hitelt kapott, amellyel azonnal fölkereste kedvenc üzleteit. Kátai József Teréz körúti vaskereske­désében kétszer is megfordult; egyszer járt Kleinéknél, igaz, ez alkalommal 115 pengőt költött náluk. Sőt meglátogatta Haas Fü­­löp és fiai Károly király úti sző­nyeg-, bútorszövet-, függöny- és linóleumkereskedését is. Az 1939-es esztendő keveset változtatott Kóczán János vásár­lási szokásain - mindössze a november 21-én felkere­sett Dán Fülöp-féle szőr­­meáruüzlet hoz új színt az ismert nevek és címek közé -, viszont örvendetesen nőtt a hitelkerete. Október 18-án például rekordösz­­szeget, 370 pengőt hagyott László és Fekete divatáru­kereskedésében. Mégis, az A.B.C. hamarosan elveszí­tett egy hűséges adóst. 1940 tavaszán a gépvezető még tett két röpke - mind­össze 52 pengős - látoga­tást Fábián József úri és női divatházában (Kriszti­na körút és Széll Kálmán tér sarok), aztán, úgy tűnik, szakí­tott az áruhitel-irodával. Vagy ta­lán messzire hajózott? Róla sajnos nem tudunk többet, neki köszönhetően viszont felfi­gyelhetünk egy izgalmas változás­ra, amely Kátai vaskereskedő éle­tében állt be. 1939-ben a boltos új bélyegzőt csináltatott, s azon már y-nal tüntette föl a nevét. Ezt a változatot, lám, ma is őrzi a haj­dani üzlet helyén működő, csodák csodájára vasárut még ma is áru­sító bolt. N. Kósa Judit Vásfrfleszts | KtXtSjqgV­­­nt. tüte* : A:fr± t­ypfei n Wb

Next