Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. február
2002-02-01
32 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. FEBRUÁR 1., PÉNTEK Amikor Batu kán megszállt Óbudán Tamás spalatói esperes tanúsága szerint „a Duna vize széltében-hosszában embervértől piroslott” Hétszázhatvan éve, 1242 februárjában a tatár-mongol sereg átkelt a befagyott Dunán, és megtámadta Óbudát. Rogerius nagyváradi kanonok, a tatárjárás szemtanúja így számolt be a tatárok átkeléséről és ravasz cseléről Siralmas ének (Carmen miserabile) című művében: „(...) télen a hónak és jégnek akkora volt a bősége, hogy — ami már hosszú idő óta nem történt meg - a Duna befagyott. De a magyarok az ő oldalukon minden nap feltörték a jeget, és őrizték a Dunát, úgyhogy a jégen állandóan folyt a gyalogosok csatározása. Mégis, amikor a kemény jég megérkezett, a Duna teljesen befagyott, a tatárok egyáltalán nem merészeltek átkelni rajta lovaikkal. Figyeljétek meg tehát mit csináltak. Sok lovat és állatot vezettek a Duna partjára, és három napon keresztül senkit sem hagytak ott ezek őrizetére, úgy látszott, hogy az állatok őrizők nélkül kóborolnak ott (...) Ekkor a magyarok abban a hitben, hogy a tatárok elvonultak, hirtelen átmentek, és ezeket az állatokat átvezették a jégen. A tatárok figyelték ezt, és átlátták, hogy lovon is nyugodtan át lehet menni. Meg is tették, és egy nekiiramodással annyian mentek át, hogy a Duna innenső oldalán ellepték a földet.” [Horváth János fordítása] A mongolokat nem lehetett feltartóztatni, rövid ostrommal elfoglalták Óbudát. Fővezérük Batu kán, a híres Dzsingisz kán unokája megszállt itt rövid időre, majd Esztergom ellen vonult. Előbb azonban serege felégette Óbudát prépostságával együtt. (A katasztrófa méretét fokozta, hogy akkoriban a házakat szinte kizárólag fából építették.) Hasonló sorsra jutott a tőle délre eső Felhévíz falu és a jobb parti Kispest (Minor Pest) is, mely a mai Tabánt, Vízivárost és a Várhegyet foglalta magában. Ez az agrártelepülés városjogilag egységet alkotott a bal parti Pest várossal, ezt fejezte ki közös nevük, Utraque Pest, vagyis Kétpest, illetve - Györffy György fordításában - Kétegy-Pest. A tatárdúlás teljesen lerombolta a mai Nagy-Budapest területének korai településeit: Pestet, Óbudát, az akkori Kispestet és Felhévíz falut. A szörnyűségek elől az életben maradtak erdőkbe, barlangokba húzódtak. „Lakosságából kevesen, de mégiscsak maradtak emberek. Régészeti nyomok elárulják, hogy feldúlt házacskáikat mindjárt a tatárjárás után igyekeztek újjáépíteni és lakhatóvá tenni” - írta Zolnay László A budai Vár című könyvében a jobb parti Kispestről. A bal parti Pest már 1241 tavaszán megsemmisült. Rengeteg ember menekült Pestre a magyar sereg muhi veresége után (1241. április 11.). Kálmán herceg, IV. Béla király öccse is ide futott. A sebesült herceg reménytelennek ítélte a város helyzetét, ezért folytatta útját a Délvidékre, de előbb azt tanácsolta a pestieknek, hogy családjukkal együtt keressenek nagyobb biztonságot nyújtó menedéket. Nem hallgattak rá, inkább felkészültek a védekezésre, a mai kiskörút vonalán árkot ástak, sáncot, palánkot emeltek. Az erődítési munkálatokat azonban nem tudták befejezni, mert megjelent a mongol sereg, amely háromnapos ostrom után bevette Pest városát. Az itt lakókat lemészárolták, nem irgalmaztak a nőknek és a gyerekeknek sem. Tamás spalatói esperes szerint: „(...) a Duna vize széltében-hosszában embervértől piroslott!” [Csonka Ferenc fordítása] Végül a kifosztott várost felperzselték. A domonkos kolostortemplom nagy kőépületét nem sikerült elfoglalniuk, ezért felgyújtották a tetejét, és az ide menekült tízezer ember mind bennégett. 1242-ben a tatárok elől menekülő IV. Béla felesége leánygyermeket szült, akit Margit névre kereszteltek. A király fogadalmat tett, ha a tatárok eltakarodnak az országából, és népét az Isten újra felemeli, egyetlen leányát hálából apácának adja. (Fogadalmáról később sem feledkezett meg, a kicsi Margit négyéves korától a veszprémi domonkosoknál nevelkedett; tízévesen költözött a Nyulak szigetén álló domonkos kolostorba. Itt élt alázatos, önsanyargató életet. A szigetet később róla nevezték el Margit-szigetnek. 1943-ban avatták szentté. A tatárok kivonulása után IV. Béla hozzálátott az újjáépítéshez. A király minden eszközzel igyekezett növelni az ország védelmi képességét, szorgalmazta kővárak építését, mert felismerte, hogy ezek nagyobb védelmet nyújtanak a tatárok támadása ellen, mint a régi palánkvárak. Tudatos várospolitikájának egyik fontos eleme volt az új főváros, Buda megalapítása. 1244-ben megerősítette és gazdagította a két Pest - a bal parti Pest város és a jobb parti Kispest - privilégiumait. A régi kiváltságlevél helyett, amely a pesti tatárdúlás idején megsemmisült, újat bocsátott ki. 1247- ben annak a hírnek a hatására, hogy a tatárok ismét Magyarország ellen készülnek, a király megkezdte áttelepíteni a bal parti Pest német polgárait a budai Várhegyre, az épülő Várba. A pestiek az átköltözéskor magukkal vitték jogaikat, és új várost alapítottak, amelyet a magyarok Budának neveztek, így a bal parti Pest 1244-es privilégiuma lett alapja az új székváros, Buda kiváltságainak. A régebbi, történeti Budát ettől kezdve Óbudának nevezték. A bal parti Pest és a jobb parti Kispest Várhegyen kívüli része ezután Buda alvárosává süllyedt. A bal parti Pest csak a XV. század elején függetlenedett Budától, miután szabad királyi városi rangra emelte Zsigmond király. Török Albert A tatárjárás jelenetei a Képes Krónikában Ki volt Füttyös Gyuri? Így ismerték: a Füttyös Gyuri. Valószínűleg minden nő emlékszik rá, aki megfordult Pesten abban az időben, amikor ő járta az utcákat. Feltűnt a Nagykörúton, látták a Lövölde téren és a műjégpálya mellett, más a Károlyi Mihály utcában találkozott vele, s akadt, aki Budán, a körtér környékén. Valahogy ott volt az egész városban. Dal is született róla. „Ő a Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri, / Aki fütyül a történelemre, / De naponta újabb hírekkel teli / Napilapokkal csap a fenekekre” - szólt a refrén. A versszakokban pedig majdnem minden benne volt, amit beszéltek róla, hogy mérnök volt, s légnyomást kapott, hogy olykor leszólította a járókelőket egy-egy forintért, hogy a kabátja szárnya repkedett, és svájcisapkája volt. Fábri Péter írta róla ezt a dalt. Állítólag maga Füttyös is hallgatta a sárga házban, ahová rövid időre bekerült. Rendkívül büszke volt rá, hogy megénekelték. Felhívtam a szerzőt, aki további adalékokkal szolgált. Legmeghökkentőbb információja az volt, hogy Füttyös Gyurit nem Györgynek hívták, hanem Téglás Jánosnak. Megkerestem Gothár Pétert is, akinek Ajándék ez a nap című filmje végén Füttyös Gyuri feltűnik a Ferenciek tere aluljárójában, s Esztergályos művésznő fenekére csap egy újsággal. Vagyis saját magát alakítja. Gothár csupa jót mondott róla: ápoltan s időben jelent meg a forgatáson, jól lehetett vele dolgozni. Sőt beszélgetni is. Tiszta és tiszta gondolkodású ember volt. Egy rendezett kis lakásban lakott valahol az Erzsébetvárosban az édesanyjával, aki gondját viselte. Furcsa betegségének, a tárgyak és a női fenekek újsággal való kényszeres paskolásának okáról létezett olyan legenda is, hogy egy haláleset sokkja váltotta ki. Sétái közben erősen és dallam nélkül fütyült. Féltek tőle, és szerették. Bántani nem bántott senkit. Aztán egyszer csak eltűnt az utcákról. A kilencvenes évek közepén híre terjedt, hogy meghalt. De ott maradt a városi emlékezetben. Egyszer a Budapest Galéria egyik munkatársa arról beszélt nekem, hogy hiányoznak a bolondos, vidám szobrok a közterekről. Például, mondta, ha lenne egy szobor Füttyös Gyuriról... Csordás Lajos Esztergályos Cecília a Füttyössel FOTÓ: JÁVOR ISTVÁN I ________Lelőhely_________ Két év egy jó tanuló Igazán nem tudom, mit várt el Euler Margit tanítónő Ruzits Ilonkától, de tény, hogy harmadik és negyedik elemiben is mindössze „ változó ”-nak értékelte a szorgalmát. Pedig Ilona alig hiányzott, a tárgyak jó részéből kitűnőre teljesített, sőt így visszatekintve úgy tűnik, talán csak a számtan-mértannal állt némiképp hadilábon. Igaz, tornából fel volt mentve. Arról nem is beszélve, hogy mind az 1926/27-es, mind az 1927128-as tanév e kettőt végezte Fővárosi Községi Elemi Iskolai Értesítőjének tanúsága szerint a Pannónia utcai elemiben Ruzits Ilona eléggé zűrös időszak lehetett. Minden bizonnyal akkoriban zajlott a közoktatást oly gyakran sújtó reformok valamelyike: a bizonyítvány oldalait átragasztották, fény felé fordítva jól látszik, hogyan változtak a tantárgyak, sőt a tanév rendje is. Az 1927/28-as évben például még a megszokott, félév végi értékelést is a karácsonyi, húsvéti és tanév végi osztályzás váltotta föl. Ruzits Ilonka 1918 augusztusában született Budapesten, vallása római katolikus volt, anyanyelve magyar, más nyelven nem beszélt. Gyári munkás édesapjának, Ruzits Józsefnek Dráva utcai otthonából sétált el nap mint nap a Pannónia és a Tutaj utca sarkán álló, akkoriban még viszonylag új, hatalmas iskolába. Itt harminckét osztály és két tornaterem várta a gyerekeket. Ilonka harmadikban 37.-ként, negyedikben 32.-ként került be a naplóba, joggal feltételezhető tehát, hogy ötvennél is többen szorongtak Euler Margit egy-egy tanóráján. Nem csoda, hogy az értesítő „szükséges tudnivalók” címszó alatt elsősorban arra koncentrált, hogyan lehet megóvni a gyerekek egészségét. A bizonyítvány kemény borítójának belső oldalán nemcsak a dohányzástól és a szeszes italok élvezetétől tiltották el a nebulókat — „a dohány és a szeszes ital, kivált a pálinka, olyan erős méreg, hogy a felnőtt embernek is árt, a gyermeket pedig idő előtt sírba viszi” —, hanem a legalattomosabb kórságra, a tüdőbajra is felhívták figyelmüket. Tudatták velük, hogy a baj évente 70 ezer embert visz el a hazában, és nincs más ellenszere, mint a tisztaság és a jó levegő. Hozzátették, hogy „ még a legszegényebb ember is táplálkozhatik jól” — ami annyit tesz, hogy valaki az egyszerű eledelét rendes időben, rendesen elkészítve fogyasztja el. „ Ezért tanuljanak meg a lányok jól főzni” - következett mindebből. Ám mivel a tüdővész mellett a bárányhimlő, a kanyaró, a vörheny, a sza életéből márköhögés és a roncsoló torokláb (diftéria), sőt az egyiptomi szombaj is veszélyeztette az ifjúságot, az Értesítő utolsó lapjain a biztonság kedvéért pontokba szedték az „Egészségi szabályok ”-at. Felszólítottak mindenkit, hogy ügyeljen a tisztaságra: reggel kezét, arcát, nyakát és mellét friss vízzel és szappannal jól mossa meg, száját öblítse ki, kezét mossa rendszeresen, orrát csak zsebkendőbe törölje, köpni csak köpőcsészébe köpjön. Felhívták a gyerekek figyelmét, hogy óvakodjanak a meghűléstől, ha szélben járnak, tartsák csukva a szájukat, egyenesen ülve dolgozzanak, de mindig megfelelő fénynél. Ha pedig nem látnak vagy nem hallanak jól, fáznak vagy túl melegük van, esetleg otthon beteg valaki, azonnal jelentsék tanítójuknak. Ruzits Ilona alighanem betartotta ezeket a szabályokat, hiszen negyedik elemista korában mindössze kilenc napot mulasztott az iskolából. Az ötödik osztályba azonban már nem iratkozott be. Bár jó tanuló volt, kevéssé valószínű, hogy a polgári iskolába vitt az útja; gyári munkás szülei azt aligha engedhették meg maguknak. Hogy mi lett vele? Későbbi sorsára legfeljebb azok a dokumentumok engednek következtetni, amelyek a népiskolai értesítőbe csúsztatva maradtak fenn. Az egyik Tehel Jenő Tisza István utcai ruhaszövet- és textilárunagykereskedő levele Ruzits Józsefnénak, amelyben őszinte részvétét fejezi ki neki és leányának férje elhunyta miatt. A másik egy halotti anyakönyvi kivonat, amely arról tájékoztat, hogy Ruzits József „üzleti szolga" 1934 karácsonyán kétoldali tüdőgyulladásban hunyt el. Az eredeti irat hivatalos másolatát 1939-ben állították ki, a bemutatott szegénységi bizonyítvány alapján díj- és bélyegmentesen. N. Kósa Judit Etik FŐVÁROSI KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLAI ÉRTESÍTŐ KatáYTANULÓ RÉSZÉRE