Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. február

2002-02-01

32 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. FEBRUÁR 1., PÉNTEK Amikor Batu kán megszállt Óbudán Tamás spalatói esperes tanúsága szerint „a Duna vize széltében-hosszában embervértől piroslott” Hétszázhatvan éve, 1242 februárjában a tatár-mongol sereg átkelt a befagyott Du­nán, és megtámadta Óbudát. Rogerius nagyváradi kanonok, a tatárjárás szemta­núja így számolt be a tatárok átkeléséről és ravasz cseléről Siralmas ének (Carmen miserabile) című művében: „(...) télen a hónak és jégnek akkora volt a bősége, hogy — ami már hosszú idő óta nem tör­tént meg - a Duna befagyott. De a ma­gyarok az ő oldalukon minden nap feltör­ték a jeget, és őrizték a Dunát, úgyhogy a jégen állandóan folyt a gyalogosok csatá­rozása. Mégis, amikor a kemény jég megérkezett, a Duna teljesen befagyott, a tatárok egyáltalán nem merészeltek átkel­ni rajta lovaikkal. Figyeljétek meg tehát mit csináltak. Sok lovat és állatot vezet­tek a Duna partjára, és három napon ke­resztül senkit sem hagytak ott ezek őrize­tére, úgy látszott, hogy az állatok őrizők nélkül kóborolnak ott (...) Ekkor a ma­gyarok abban a hitben, hogy a tatárok el­vonultak, hirtelen átmentek, és ezeket az állatokat átvezették a jégen. A tatárok fi­gyelték ezt, és átlátták, hogy lovon is nyugodtan át lehet menni. Meg is tették, és egy nekiiramodással annyian mentek át, hogy a Duna innenső oldalán ellepték a földet.” [Horváth János fordítása] A mongolokat nem lehetett feltartóz­tatni, rövid ostrommal elfoglalták Óbu­dát. Fővezérük Batu kán, a híres Dzsin­­gisz kán unokája megszállt itt rövid idő­re, majd Esztergom ellen vonult. Előbb azonban serege felégette Óbudát pré­­postságával együtt. (A katasztrófa mére­tét fokozta, hogy akkoriban a házakat szinte kizárólag fából építették.) Hason­ló sorsra jutott a tőle délre eső Felhévíz falu és a jobb parti Kispest (Minor Pest) is, mely a mai Tabánt, Vízivárost és a Várhegyet foglalta magában. Ez az agrár­település városjogilag egységet alkotott a bal parti Pest várossal, ezt fejezte ki közös nevük, Utraque Pest, vagyis Két­­pest, illetve - Györffy György fordításá­ban - Kétegy-Pest. A tatárdúlás teljesen lerombolta a mai Nagy-Budapest terüle­tének korai településeit: Pestet, Óbudát, az akkori Kispestet és Felhévíz falut. A szörnyűségek elől az életben maradtak erdőkbe, barlangokba húzódtak. „La­kosságából kevesen, de mégiscsak ma­radtak emberek. Régészeti nyomok el­árulják, hogy feldúlt házacskáikat mind­járt a tatárjárás után igyekeztek újjáépí­teni és lakhatóvá tenni” - írta Zolnay László A budai Vár című könyvében a jobb parti Kispestről. A bal parti Pest már 1241 tavaszán megsemmisült. Rengeteg ember mene­kült Pestre a magyar sereg muhi veresé­ge után (1241. április 11.). Kálmán her­ceg, IV. Béla király öccse is ide futott. A sebesült herceg reménytelennek ítélte a város helyzetét, ezért folytatta útját a Délvidékre, de előbb azt tanácsolta a pestieknek, hogy családjukkal együtt keressenek nagyobb biztonságot nyújtó menedéket. Nem hallgattak rá, inkább felkészültek a védekezésre, a mai kis­körút vonalán árkot ástak, sáncot, palán­­kot emeltek. Az erődítési munkálatokat azonban nem tudták befejezni, mert megjelent a mongol sereg, amely há­romnapos ostrom után bevette Pest váro­sát. Az itt lakókat lemészárolták, nem ir­­galmaztak a nőknek és a gyerekeknek sem. Tamás spalatói esperes szerint: „(...) a Duna vize széltében-hosszában embervértől piroslott!” [Csonka Ferenc fordítása] Végül a kifosztott várost fel­perzselték. A domonkos kolostortemp­lom nagy kőépületét nem sikerült elfog­lalniuk, ezért felgyújtották a tetejét, és az ide menekült tízezer ember mind bennégett. 1242-ben a tatárok elől menekülő IV. Béla felesége leánygyermeket szült, akit Margit névre kereszteltek. A király foga­dalmat tett, ha a tatárok eltakarodnak az országából, és népét az Isten újra feleme­li, egyetlen leányát hálából apácának ad­ja. (Fogadalmáról később sem feledke­zett meg, a kicsi Margit négyéves korától a veszprémi domonkosoknál nevelke­dett; tízévesen költözött a Nyulak szige­tén álló domonkos kolostorba. Itt élt alá­zatos, önsanyargató életet. A szigetet ké­sőbb róla nevezték el Margit-szigetnek. 1943-ban avatták szentté.­ A tatárok kivonulása után IV. Béla hozzálátott az újjáépítéshez. A király minden eszközzel igyekezett növelni az ország védelmi képességét, szorgalmaz­ta kővárak építését, mert felismerte, hogy ezek nagyobb védelmet nyújtanak a tatárok támadása ellen, mint a régi pa­­lánkvárak. Tudatos várospolitikájának egyik fontos eleme volt az új főváros, Buda megalapítása. 1244-ben megerősí­tette és gazdagította a két Pest - a bal parti Pest város és a jobb parti Kispest - privilégiumait. A régi kiváltságlevél he­lyett, amely a pesti tatárdúlás idején megsemmisült, újat bocsátott ki. 1247- ben annak a hírnek a hatására, hogy a ta­tárok ismét Magyarország ellen készül­nek, a király megkezdte áttelepíteni a bal parti Pest német polgárait a budai Vár­hegyre, az épülő Várba. A pestiek az át­költözéskor magukkal vitték jogaikat, és új várost alapítottak, amelyet a magya­rok Budának neveztek, így a bal parti Pest 1244-es privilégiuma lett alapja az új székváros, Buda kiváltságainak. A ré­gebbi, történeti Budát ettől kezdve Óbu­dának nevezték. A bal parti Pest és a jobb parti Kispest Várhegyen kívüli része ez­után Buda alvárosává süllyedt. A bal par­ti Pest csak a XV. század elején függetle­nedett Budától, miután szabad királyi vá­rosi rangra emelte Zsigmond király. Török Albert A tatárjárás jelenetei a Képes Krónikában Ki volt Füttyös Gyuri? Így ismerték: a Füttyös Gyuri. Valószí­nűleg minden nő emlékszik rá, aki meg­fordult Pesten abban az időben, amikor ő járta az utcákat. Feltűnt a Nagykörúton, látták a Lövölde téren és a műjégpálya mellett, más a Károlyi Mihály utcában találkozott vele, s akadt, aki Budán, a körtér környékén. Valahogy ott volt az egész városban. Dal is született róla. „Ő a Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri, / Aki fütyül a történelemre, / De naponta újabb hírek­kel teli / Napilapokkal csap a fenekekre” - szólt a refrén. A versszakokban pedig majdnem minden benne volt, amit be­széltek róla, hogy mérnök volt, s lég­nyomást kapott, hogy olykor leszólította a járókelőket egy-egy forintért, hogy a kabátja szárnya repkedett, és svájcisap­kája volt. Fábri Péter írta róla ezt a dalt. Állítólag maga Füttyös is hallgatta a sár­ga házban, ahová rövid időre bekerült. Rendkívül büszke volt rá, hogy megéne­kelték. Felhívtam a szerzőt, aki további ada­lékokkal szolgált. Legmeghökkentőbb információja az volt, hogy Füttyös Gyu­rit nem Györgynek hívták, hanem Téglás Jánosnak. Megkerestem Gothár Pétert is, akinek Ajándék ez a nap című filmje végén Füttyös Gyuri feltűnik a Ferenciek tere aluljárójában, s Esztergályos művésznő fenekére csap egy újsággal. Vagyis saját magát alakítja. Gothár csupa jót mondott róla: ápoltan s időben jelent meg a for­gatáson, jól lehetett vele dolgozni. Sőt beszélgetni is. Tiszta és tiszta gondolko­dású ember volt. Egy rendezett kis la­kásban lakott valahol az Erzsébetváros­ban az édesanyjával, aki gondját viselte. Furcsa betegségének, a tárgyak és a női fenekek újsággal való kényszeres pasko­­lásának okáról létezett olyan legenda is, hogy egy haláleset sokkja váltotta ki. Sétái közben erősen és dallam nélkül fütyült. Féltek tőle, és szerették. Bántani nem bántott senkit. Aztán egyszer csak eltűnt az utcákról. A kilencvenes évek közepén híre terjedt, hogy meghalt. De ott maradt a városi emlékezetben. Egyszer a Budapest Ga­léria egyik munkatársa arról beszélt ne­kem, hogy hiányoznak a bolondos, vi­dám szobrok a közterekről. Például, mondta, ha lenne egy szobor Füttyös Gyuriról... Csordás Lajos Esztergályos Cecília a Füttyössel FOTÓ: JÁVOR ISTVÁN ­­I ________Lelőhely_________ Két év egy jó tanuló Igazán nem tudom, mit várt el Euler­ Margit tanítónő Ruzits Ilonkától, de tény, hogy harmadik és negyedik elemi­ben is mindössze „ változó ”-nak értékel­te a szorgalmát. Pedig Ilona alig hiány­zott, a tárgyak jó részéből kitűnőre telje­sített, sőt így visszatekintve úgy tűnik, talán csak a számtan-mértannal állt né­miképp hadilábon. Igaz, tornából fel volt mentve. Arról nem is beszélve, hogy mind az 1926/27-es, mind az 1927128-as tanév­­ e kettőt végezte Fővárosi Községi Elemi Iskolai Értesítőjének tanúsága szerint a Pannónia utcai elemiben Ruzits Ilona­­ eléggé zűrös időszak lehetett. Minden bizonnyal akkoriban zajlott a köz­oktatást oly gyakran sújtó refor­mok valamelyike: a bizonyítvány oldalait átragasztották, fény felé fordítva jól látszik, hogyan változ­tak a tantárgyak, sőt a tanév rend­je is. Az 1927/28-as évben például még a megszokott, félév végi érté­kelést is a karácsonyi, húsvéti és tanév végi osztályzás váltotta föl. Ruzits Ilonka 1918 augusztusá­ban született Budapesten, vallása római katolikus volt, anyanyelve magyar, más nyelven nem beszélt. Gyári munkás édesapjának, Ruzits Józsefnek Dráva utcai otthonából sétált el nap mint nap a Pannónia és a Tutaj utca sarkán álló, akkori­ban még viszonylag új, hatalmas iskolába. Itt harminckét osztály és két tornaterem várta a gyerekeket. Ilonka harmadikban 37.-ként, ne­gyedikben 32.-ként került be a nap­lóba, joggal feltételezhető tehát, hogy ötvennél is többen szorongtak Euler Margit egy-egy tanóráján. Nem csoda, hogy az értesítő „szükséges tudnivalók” címszó alatt elsősorban arra koncentrált, hogyan lehet megóvni a gyerekek egészségét. A bizonyítvány ke­mény borítójának belső oldalán nemcsak a dohányzástól és a sze­szes italok élvezetétől tiltották el a nebulókat — „a dohány és a sze­szes ital, kivált a pálinka, olyan erős méreg, hogy a felnőtt embernek is árt, a gyermeket pedig idő előtt sírba vi­szi” —, hanem a legalattomosabb kór­ságra, a tüdőbajra is felhívták figyelmü­ket. Tudatták velük, hogy a baj évente 70 ezer embert visz el a hazában, és nincs más ellenszere, mint a tisztaság és a jó levegő. Hozzátették, hogy „ még a leg­szegényebb ember is táplálkozhatik jól” — ami annyit tesz, hogy valaki az egysze­rű eledelét rendes időben, rendesen el­készítve fogyasztja el. „ Ezért tanuljanak meg a lányok jól főzni” - következett mindebből. Ám mivel a tüdővész mellett a bá­rányhimlő, a kanyaró, a vörheny, a sza­ életéből márköhögés és a roncsoló torokláb (dif­­téria), sőt az egyiptomi szombaj is ve­szélyeztette az ifjúságot, az Értesítő utolsó lapjain a biztonság kedvéért pon­tokba szedték az „Egészségi szabá­lyok ”-at. Felszólítottak mindenkit, hogy ügyeljen a tisztaságra: reggel kezét, ar­cát, nyakát és mellét friss vízzel és szap­pannal jól mossa meg, száját öblítse ki, kezét mossa rendszeresen, orrát csak zsebkendőbe törölje, köpni csak köpő­csészébe köpjön. Felhívták a gyerekek figyelmét, hogy óvakodjanak a meghű­léstől, ha szélben járnak, tartsák csukva a szájukat, egyenesen ülve dolgozza­nak, de mindig megfelelő fénynél. Ha pedig nem látnak vagy nem halla­nak jól, fáznak vagy túl melegük van, esetleg otthon beteg valaki, azonnal jelentsék tanítójuknak. Ruzits Ilona alighanem betar­totta ezeket a szabályokat, hiszen negyedik elemista korában mind­össze kilenc napot mulasztott az iskolából. Az ötödik osztályba azonban már nem iratkozott be. Bár jó tanuló volt, kevéssé való­színű, hogy a polgári iskolába vitt az útja; gyári munkás szülei azt aligha engedhették meg ma­guknak. Hogy mi lett vele? Ké­sőbbi sorsára legfeljebb azok a dokumentumok engednek követ­keztetni, amelyek a népiskolai ér­tesítőbe csúsztatva maradtak fenn. Az egyik Tehel Jenő Tisza Ist­ván utcai ruhaszövet- és textiláru­­nagykereskedő levele Ruzits Józsefnénak, amelyben őszinte részvétét fejezi ki neki és leányá­nak férje elhunyta miatt. A másik egy halotti anyakönyvi kivonat, amely arról tájékoztat, hogy Ruzits József „üzleti szolga" 1934 karácsonyán kétoldali tüdő­­gyulladásban hunyt el. Az eredeti irat hivatalos másolatát 1939-ben állították ki, a bemutatott sze­génységi bizonyítvány alapján díj- és bélyegmentesen. N. Kósa Judit Etik FŐVÁROSI KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLAI ÉRTESÍTŐ KatáY­TANULÓ RÉSZÉRE

Next