Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. április
2002-04-13
38 Hollósy Kornélia Júlia Klára a Temes megyei Gertenyesen született 1827. április 13-án. Apja, Korbuly Bogdán gazdag örmény család sarja, s csak 1832-ben változtatta nevét Hollósyra, amikor nemességet kapott. Anyja Csausz Magda, a pesti egyetem orvosprofesszorának nővére. Házasságukból tíz gyermek született. Kornélia a tizenegyedik, s születése anyja életébe került. Szoprán hangja már a temesvári zárda tanulójaként feltűnt énektanárának, s tanítani kezdte. Kornélia 15 éves korában kikérte apai örökségét, és Bécsbe ment. Egy évig tanult Salvi Máténál, aki bemutatta Donizettinek, ő viszont beajánlotta Francesco Lampertihez Milánóba. Kétévi tanulás után Korfuban énekelte az akkor 19 éves, sudár termetű leány Verdi Ernanijának Elviráját. Torinóban ismerte meg a bukaresti staggione vezetője, s szerződtette. A Bukarester Deutsche Zeitung 1845. december 8-i számában írta róla: „Minden művészetbarát számára igazi, nagy örömet szerzett, hogy végre ismét meghallgathatta Bellininek ezt a kedves, szép művét. Hollósy kisasszonynak pedig a jó ízlését bizonyítja, hogy fellépése tárgyául az Alvajárót választotta... A vendégszereplő kiváló tehetsége megérdemli, hogy teljesítményének a legnagyobb figyelmet szenteljük, és azt osztatlan elismerésünkben részesítsük... Hollósy kisasszony énekművészetéről a legmelegebb szavakkal kell megemlékeznünk. Hangjának fiatalosan szép zománca, a könnyed, akadálytalan énekkészség, a ragyogó, szárnyaló trillák, mindenekelőtt pedig harigszínének lágy, elégikus csengése vitathatatlanul bizonyítják művészi tehetségét és színpadra termettségét... Ragyogó művészi tulajdonságai hatalmas és biztos alapot nyújtanak ahhoz, hogy Hollósy Kornélia kisasszony mai teljesítményét elsőrangúnak és kiválónak ítéljükk...” A kritika jó hosszúra nyúlt. A fiatal magyar énekesnő mély benyomást tett a bukaresti közönségre, amely ünnepelte és visszavárta. Már kész művészként tért haza 1846- ban, s június 4-én Temesvárott bemutatkozott rokonságának és a magyaroknak. Petrisevics Horváth Lázár, a Honderű és Frankenburg Adolf, az Életképek szerkesztője javaslatára Ráday Gedeon gróf felkérte néhány vendégszereplésre. 1846. július 23-án lépett föl először a Nemzeti Színházban Donizetti Linda di Chamounix címszerepében. Még néhány nagy sikerű fellépés után, augusztus 24-én 4000 forint tiszteletdíj és két jutalomjáték fejében, minden intrika ellenére első lírai énekesnőnek szerződtették a pesti Nemzeti Színházhoz. Schodelné első igazi riválisa, a korszak rendkívüli jelentőségű primadonnája lett, lírai és koloratúrszerepekben egyaránt kiváló. Az idő, melyben Hollósy Kornélia a Nemzeti Színház tagjává lett, igen szép, termékeny: a magyar reformtörekvések kora volt. Szerződtetésével megszűnt a lármás harc, s ő hamarosan egész Pest kedvence lett. A költők verset írtak hozzá, a politikai és társadalmi élet nagyjai is igen szerették. A Nemzeti Színházban már az 1840-es évek közepére az olasz énekiskola lett uralkodóvá, s ennek letisztult változatát adta Hollósy Kornélia is, az 1846-ban szerződtetett koloratúrcsillag. Az 1842-es színházi törvénykönyv a mesterrel való előzetes konzultációhoz kötötte az énekszólam énekesi megváltoztatását. De maga Erkel is bővítette utóbb műveit. Az énekesi változtatásokat Hollósy is követte, amikor betétáriát illesztett Lortzing Cár és ács című vígoperájába, ugyanő A sevillai borbély 1847. április 13-i előadásán Rosina énekleckéjeként Egressy Béni Petőfi-dalait énekelte ismétlést követelő nagy sikerrel. Ő volt az első Melinda Erkel Ferenc Bánk bánjában. 1848. május 13-án mutatta be a színház Mercadante Saverio nagyoperáját, a Horatiusok és Curatiusokat, ezt Hollósy Kornélia jutalomjátékul választotta. A darab jól illett a forradalmi idők szelleméhez, s nagy publikumot vonzott. A gyorsan változó politikai események őt egyébként sem hagyták érintetlenül. Részt vett néhány demonstrációban Kossuth mellett. Az 1848-as őszi szezon első bemutatója szeptember 16-án Császár (Kaiser) György A kunok című 4 felvonásos eredeti operája volt (szövegét Kirchlehner Ferenc írta), amelyben Margit szerepét alakította. A Budapesti Divatlap ezt írta róla: „Hollósy a művészi virtuozitás minden bájával feldíszíté jó szerepét, s a második felvonásbeli magyaros szellemű párdala és magánáriája mindenkire elragadólag hatott.” Végül az opera 1872-ig állandó műsordarabja lett a Nemzetinek. De a tervezett bemutatók száma meglehetősen leapadt. Hollósy az első megszállás idején nem hagyta el Pestet. 1849. március 31-én adták elő Bellini Puritánok című operáját, de a színház szinte sosem telt meg, ezért inkább egyveleget adtak elő Szabad hangok címmel, amelyben Hollósy népdalokat énekelt. Kossuth tiszteletére június 9- én még színre került Erkel Hunyadi Lászlója, Schodelnével Szilágyi Erzsébet, Hollósy Kornéliával Gara Mária szerepében. A kritikák szerint „...a nádor páholya érintetlenül állt a színházban, maga Kossuth bérelt páholyból tapsolt a forradalmi eszméknek”. Hollósy Kornéliának Schodelné viszszavonulása után sok dolgot adott a színház, minden harmadik-negyedik napon fellépése volt. December 29-én bemutatták Doppler Ferencnek, a Nemzeti fuvolaművészének magyar tárgyú kétfelvonásos operáját Ilka és a huszártoborzó címmel. Az opera nagy sikert aratott, bár a kritikusok véleménye igen eltérő és szigorú volt. Hollósyról azonban mindenki elragadtatással írt. Egyidejűleg szinte hihetetlen hír lát napvilágot: Hollósy távozni készül attól a színháztól, amelybe nagy nehézségek árán jutott be, s ahol háromévi működése alatt annyi dicsőséget aratott. Elhatározta, hogy visszavonul, illetve külföldre megy. 1850-ben Bécsben aratott nagy sikereket (öt estén énekelt az Alvajáró, Lucia, Hugenották, Linda és Ördög Róbert koloratúrszerepeiben), noha akkor a magyar név nem volt előnyös hangzású Bécs magasabb köreiben, s itthon is rossz néven vették tőle ezt a vendégjátékot. Innen Varsóba ment, ahol 13 hónapot töltött páratlan sikerrel. 1852. április elején családjához ment Aradra, április 12-én pedig házasságot kötött Lonovics Józseffel (aki később Csanád megye főispánja lett). Egerbe költöztek, férje apjához, itt született első fiuk, Gyula. Apósa halála után, 1853 tavaszán Bécsbe költöztek, ahol a száműzetés után letelepedett Lonovics érsek lett mentora. Ott született korán elhunyt második gyermeke, Ferenc. Még ez év őszén felkereste őt gróf Ráday és Erkel Ferenc, hogy visszacsalogassák a Nemzeti Színházhoz. Válasza ez volt: „Hat szerepben fellépek díj nélkül, s ha úgy tetszem, mint régebben, akkor szerződöm.” 1854 tavaszán hazajött családjával, s először Császár György dallamos operájában, a Kunokban nagy tetszést aratott. Most már megkötötte a szerződést évi 8505 forint fizetéssel, és 1862. július 29-ig tagja maradt a színháznak. Ez a nyolc év volt Hollósy Kornélia fénykora: nem túl nagy terjedelmű, de páratlan csengésű hangja, ragyogó trillái világhírű koloratúr énekesnővé avatták. Repertoárja egyre bővült: már 25-30 operában énekelt. Híre mindjobban terjedt, túl a haza határain is. Ő a sok külföldi hívás ellenére itthon maradt, mert éppen az abszolutizmus idején a magyar népdalokkal akarta kifejezni hazafiasságát. Ezeket a népdalokat előtte senki sem énekelte, s utána is csak Blaha Lujza. Arany János 1857-ben e sorokat ajánlotta Hollósy Kornéliának: „Egy nép lakik, túl a tengeren, Hol délre lejt az alpok alja, Hol fűszeres völgy, rónaság Az erdős Apennint uralja, Hajdan dicső nemzet, marad, S hogy lánca csörgésit ne hallja Énekkel űzi bús neszét S az récigát enyhíti dalja. Oh! hát dalolj nekünk... ” Hollósy Kornéliának igen nagy szerep jutott az 50-es, 60-as évek társadalmi, sőt politikai életében is. Lonovicsék házában szívesen látott vendég volt a közélet minden számottevő tagja. Szalonjának központja mindig ő maga volt, s ezt a szerepet fényesen töltötte be. Kellő időben, dicsősége tetőpontján érlelődött meg benne a visszavonulás gondolata. 1862. július 29-én búcsúzott el a pesti közönségtől Erkel Bánk bánjának Melinda-szerepében. De a búcsúest nem a teljes visszavonuláskezdete volt. 1862- ben vidéki körútra indult. Debrecen, Kolozsvár, Szamosújvár, Dés, Marosvásárhely, Kassa, Léva, Miskolc, Rimaszombat, Szatmár, Nagyvárad, majd rövid pihenő után Makó, Baja, Sopron, Pozsony, Győr, Pécs, Komárom, Balatonfüred, Ungvár, Losonc, valamennyi egy-egy fényes hangversenye emlékét őrzik. 1864 nyarán végleg elhagyta a fővárost, s férje dombegyházi birtokára költöztek. Színpadi ruháit szegényebb színésznőknek ajándékozta, pompás jelmezeit szegény templomoknak adta. Utoljára nyilvánosan 1865-ben, a Nemzeti Színház 25 éves jubileumán lépett föl, s Liszt Ferenc csodálkozva kérdezte: miért nem marad ez a ragyogó tehetség továbbra is színpadon? Ő azonban családjának akart élni. Gyakran bejártak Makóra, a megye székhelyére, s itt részt vett a társadalmi életben. 1888. szeptember 7-én Csanádpalotán Kelemen László emlékoszlopának leleplezésekor ő volt az ünnepség védasszonya. Makó városa nem volt hálátlan: 1903-ban épült állandó színháza az ő nevét viselte egészen elbontásáig, előcsarnokát a művésznő bronzszobra díszítette, sőt egy kis utca is őrizte nevét. S aztán jött a nagy influenzajárvány, mely 1890. február 10-én örökre elnémította a magyar csalogány hangját. Alpár Ágnes A reformkor csalogánya Szoprán hangja már a temesvári zárda énektanárának feltűnt - Arany verset írt hozzá - Bemutatták Donizettinek is A sok külföldi hívás ellenére itthon maradt: az abszolutizmus korában a magyar népdalokkal akarta kifejezni hazafiasságát. Hollósy Kornélia NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. ÁPRILIS 13., SZOMBAT 4 A „repülő apáca” nyomában Az Országház utca és a Petermann bíró utca sarkán, a budavári önkormányzat épületével átellenben található egyszintes ház homlokzata különleges műalkotással vonja magára a szemlélődő figyelmét. Az első emelet magasságában, a félköríves ablak alatt oldalán fekvő, elmélyülten imádkozó apáca majdnem ember nagyságú szobra látható, félig befalazva a téglavörösre festett ház két párkánya közé. A „repülő apácát” még 1977-ben, pontosan negyedszázaddal ezelőtt készítette a neves szobrász, Melocco Miklós a főváros megbízásából. A helyszín kiválasztása szorosan kapcsolódik az Országház utca 28. és a vele öszszeépült Úri utca 49. évszázados múltjához. A két ház - középkori rommaradványok felhasználásával - még a XVIII. század derekán épült, és több éven át klarissza apácáknak adott otthont. A ferences rend női ágának tagjai számára először Nagy Lajos király anyja, Erzsébet létesített kolostort a XIV. században. A ferencesek azonban csak a törökök kiűzése után kezdtek igazán nagyszabású építkezésekbe: ekkor emelték a mai Országház utcában található kolostort is. Ám alig készült el, amikor 1782- ben II. József feloszlatta a rendet, az így megüresedett épületbe pedig az országgyűlést és a Királyi Kúriát költöztette. A gyorsan időszerűvé vált átalakításra 1784—1785-ben került sor a neves osztrák építész, Franz Anton Hildebrandt vezetésével. Az ő tervei szerint alakították ki a késő barokk homlokzatot és a dísztermet is, melyben nemcsak rendi országgyűléseket tartottak, hanem később fényes táncmulatságok helyszínéül is szolgált. Az Úri utca 49. utóbb az Országos Levéltárnak, majd a Közigazgatási Bíróságnak adott otthont, ma az MTA régészettel, szociológiával, illetve népzenével foglalkozó kutatócsoportjai működnek ott. A „repülő apáca” szobra tehát nemcsak arra a rövid időszakra utal, amikor az Országház utcai ház rideg kőfalai és vasrácsos ablakai mögött ferences rendi apácák éltek, hanem egyben emlékeztet a kolostorból lett, az utca nevét is adó országház évszázados történetére is. Melocco Miklós áhítatosan imádkozó apácájának szobra immár több mint huszonöt éve díszíti az Országház utca sarkát. Kőbe faragott emléke egy rég letűnt kornak, amikor a kis földszintes házak között még nap nap után felbukkantak a tetőtől talpig kékbe öltözött, a közeli templomba vagy kolostorukba siető apácák. Prusinszki István .... , 1. FOTÓ: SZABÓ BERNADETT _Terítéken_ Friss hús Érdekes probléma ez a magyar névadási képtelenség, mert csak a legritkább esetben fordul elő, hogy egy hely beszédes, kifejező és szép nevet kapjon. Nem új dolog, már sokat gondolkodtunk azon is, hogy a híres Arizona mulatót vajon miért az Egyesült Államok egyik legsivatagosabb részéről nevezték el, de a kérdés most ismét fölvetődött, mert a Dohány utcában körvonalazódó vigalmi negyed vadonatúj vendéglője a Cream nevet viseli. Kimondani nem olyan jó, a szó nem sugall eleganciát vagy vadságot, nem is étvágygerjesztő, és egyébként sem világos, hogy mire gondolnak a névadók, a tejszínre, az arcápolóra vagy a bluesra. Viszont egyelőre ez látszik az egyetlen komolyabb problémának az étterem körül. Szép, nagy az alapterület, sarokház a Kazinczy utca felé, friss a festés, megnyugtatók a színek, okker és barna, az ajtóban udvarias őrök köszönnek, minden friss, de már túl vagyunk a kihaltságok évadán, hétköznap este is üldögélnek itt-ott a vendégek. Többnyire sajnos kabátban, mert a légkondicionálót kissé hűvösre csavarták, de látható, hogy még bejáratos a hely. A jelek szerint például a szakács sem tudta még bejáratni a sószórót, mert teljesen valószínűtlen mértékben sózta el a sült fetát (az étlapon két t-vel írják) és mellette a tzatzikit. Más előételünkre - mozarella paradicsommal és pestóval — nem lehet panasz, csak a szokásos. Ilyenkor ugyanis a paradicsom sápadt, lisztes, üvegházi, igényesebb helyeken koktélparadicsommal váltják ki, de ne legyünk telhetetlenek. A leves választásakor már zavarban vagyunk, minden tétel ismerős, van málnaleves hidegen és tárkonyos pulykaragu- meg ami mindenütt lenni szokott manapság, és ez jelzi, hogy a konyha célra repül, és a cél a modern és anyagilag jobban eleresztett ifjúság, fiatal felnőttség, sokféle saláta a csajoknak, a fiúknak pedig a korszerű nemzetközi konyha, szárnyasok, halak, többnyire könnyebb húsok. Mi azért megpróbálunk egy valamivel nehezebbet is, a sült tarját mustáros salátával és platnis burgonyával. Megnyugtató minőség első osztályú alapanyagból, a hús kívánatos, a saláta meglepően ízes a dresszingtől, a karikára vágott, óvatosan pirított krumpli a szaftnak csak az ízét veszi át, de valóban könnyíti az ételt. Másik főételünkkel zavarba hozzuk a sovány, pályakezdőnek látszó, de becsülettel igyekvő pincért, mert ő maga sem tudja, hogy milyen az a Palladina-mód, ahogyan a csirkét elkészítik. Hosszan kell várni a megoldásra, mert a szakács is elkeveredett valahová, és végül a kissé műanyagos ízű paradicsomos ragu és a tányér közepére helyezett kéksajtos mártás meg a királynőburgonya (habzsákból kinyomott krumplipüré megsütve) nem bizonyul annyira jónak, mint amilyen biztatóan hangzott. A tiramisi érzésünk szerint túl nagy engedmény a közízlésnek, a mellé öntött gyári epervelő nem vall túlzott kifinomultságra, ahogy a hangszórókból áradó meglehetősen alvilági zenét is lehetne igényesebbre váltani, de lassan hozzászokhatunk, hogy a klasszikus igényesség és az üzleti siker csak ritkán jár azonos úton, úgyhogy ilyen apróságok miatt nem is panaszkodunk. A Cream amit vállal, azt teljesíti is, és a magunk részéről sok sikert kívánunk. Konyha: tehetséges kiszolgálás, majd belejön a Wittman Bak A sorozatban megjelent kritikák között az éttermek neve szerint is válogathatnak a NÉPSZABADSÁG ONLINE-on: www. nepszabadsag. hu