Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. május
2002-05-11
38 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. MÁJUS 11., SZOMBAT A kisplasztikák és portrészobrok művésze Teles Ede legátütőbb sikerét egy pályatársa nagyvonalúságának köszönhette Százharminc éve, 1872. május 12-én született Teles Ede, a XX. század első évtizedeinek egyik jelentős, ám ellentmondásos megítélésű magyar szobrászművésze. Azok közé tartozik, akiknek tevékenységével a hazai szobrászat egyes ágai — Teles esetében elsősorban az éremművészet emelendő ki - nemzetközi rangúvá váltak a korszakban. A tehetségéhez legjobban illő műfajok, a kisplasztika, a portré és az érem mellett élete végéig kitartott, s mindegyik területen alkotott egy-két maradandó művet. Akadémikus iskolázottságú művész volt, tanulmányait a budapesti Iparrajziskolában, majd egy fővárosi szabadkőműves páholy anyagi támogatásával Bécsben, Hellmer, illetve Zumbusch irányításával végezte. Bár bemutatkozása a bibliai figura, Góliát aktszobrához kötődött, pályája kezdetén legnagyobb sikereit életképekkel aratta. A zsánerpiűfaj egész életében közel állt hozzá. Egyik legnépszerűbb műve egy mesefigura, Hüvelyk Matyi alakja lett, amely kútszoborként köztérre is került 1934-ben, a Városmajorba. (Két évtizeddel később a Vidám Parkba száműzték, majd 1981-ben, érdemei elismerése mellett visszahelyezték Budára). Jellegzetes nagyvárosi figurákat felidéző, valamint paraszti témájú terrakottái és kisbronzai, például a Kis szégyenlős vagy a Bohém fő erénye - Lyka Károly szerint - a mértékkel alkalmazott részletező kedv. A szalonplasztika mellett Teles éremművészként is kiváló volt, elsősorban arcképes érmei révén. E műfajban pedagógiai munkássága is kiemelendő: valóságos iskola jött létre körülötte, ahol számos későbbi neves éremszobrászunk ismerte meg a hivatalos képzésben nem szereplő modern francia és német éremművészetet. Harmadik fő műfaja, a portrék közül tanulmányfejei a legjelentősebbek: egy máig méltán híres női képmása 1908-ban egyszerre két jelentős díjat is elnyert a Műcsarnokban. Neves személyiségeket megörökítő munkái közül megemlíthető például Trefort Ágoston, Thaly Kálmán és Kohn Sámuel főrabbi arcképe, vagy a Nemzeti Színháznak készített Prielle Kornéliaszobor. Legjobb mellszobrain a részletező naturalizmust felváltja a stilizálás, például Barabás Miklós portréján, amely 1905-ben a nagy festőművész síremlékére került, s melyet már a kortárs Lyka Károly is a legjobb temetői szobrok közé sorolt. Teles funerális művei közül kiemelkedik a Horti Pál iparművész sírján látható mellszobor, illetve Mechwart András síremlékének márványreliefje is. Kevésbé harmonikus, ugyanakkor jóval monumentálisabb Lánczy Leó bankelnök, Biró Ármin nagyiparos vagy Hubay Jenő hegedűművész sírboltja, Munkácsy Mihály 1911-ben felavatott sírszobra pedig egyértelműen elhibázott, méltatlan alkotás. Köztéri munkássága kevésbé jelentős. Gyakran elhangzik, hogy nem volt érzéke a monumentalitáshoz, s hogy a valóban nagy értéket képviselő, Kallós Edével „társbérletben” készített Vörösmarty-emlékmű aligha nevezhető Teles alkotásának. Mint ismert, a két szobrász megegyezett a hosszadalmas, gúnyversekben is megörökített pályázat végeredményének kihirdetése előtt, hogy ha valamelyikük nyer, a másikat is bevonja a munkába. A még 1896-ban kezdeményezett, de csak 1908 májusában leleplezett emlékműre Teles és Kallós külön pályázott, ám előrelátóan ugyanazzal az építésszel, Márkus Gézával. Kallós nyert, s betartotta szavát, így Teles Ede, tehetsége mellett, pályatársa szokatlan nagyvonalúságának köszönhette élete legnagyobb sikerét (melynek részeként mindhárman megkapták a Ferenc Józsefrendet). A szobor a kortársak körében általános, talán túlzott elismerést aratott - volt, aki Rodin alkotásaihoz mérte -, ám az utókor kőszívű műkritikusai sorra fedezték fel benne a hibákat, elfeledve, hogy Ligeti Anonymusa mellett ez a mű volt az első hazai köztéri alkotás, amely ki tudott szabadulni az akadémikus emlékműszobrászat keretei közül. Találóan fogalmazott az avatóünnepség után a Nyugatban Lengyel Géza: „Természetesen ez sem az igazi, ez sem a szemet, lelket, indulatokat felverő, utcába, térbe, háttérbe, anyagba belekomponált nagy szobor. Idővel, majd felfedezik a hibáit - leleplezéskor minden budapesti szobor elragadó -, és megtépdesik kissé Kallós és Teles koszorúját. Igazságtalanok lesznek, éppen annyira, amennyire igazságtalan ma a szertelen áradozás.” Teles műterméből került ki Alpár Ignác emléktáblája, majd emlékműve, mely a Városligetben kapott helyet. Előbbi még az építész életében, hetvenedik születésnapja alkalmából készült, s Alpár főműve, a Történelmi Főcsoport, vagy ahogy a nagyközönség ismeri, a Vajdahunyad vára falára került. A 1931- ben felavatott emlékmű ugyanitt, a főbejárathoz vezető hídnál áll, s középkori építőmesterként, korhű öltözetben örökíti meg Alpárt, stílusosan kapcsolódva a főváros egyik legjobban sikerült történelmi kulisszaépületéhez. A szobrot a Budapesti Építőmesterek Ipartestülete állíttatta, s a felirat nem is műépítésznek, hanem építőmesternek nevezi Alpárt. Teles közreműködött a Millenniumi emlékmű évtizedekig húzódó kivitelezésében is, ő mintázta Szent László, valamint az eredetileg ott állt Habsburgok közül III. Károly szobrát. 1930-ban avatták fel Virulj! című alkotását, azaz a Szabadság téri Széchenyi-emlékkút domborművét, a tér egykor Széchenyi sétánynak nevezett részén. Itt volt Pest első sétatere, melyet József nádor támogatásával alakítottak ki, s ahol 1846-ban Széchenyi felesége ültette el az első fát. Utóbbi eseményt örökíti meg a relief, melyhez az építmény hátoldalán egy korabeli leírás kapcsolódik. Szintén 1930-ban avatták fel a neves műasztalos, Thék Endre domborműves emléktábláját az Üllői út és az egykori Thék utca találkozásánál (1948 után az utcát átnevezték, az emléktáblát pedig lebontották). Az emlékőrző alkotásoknál közelebb állt Teleshez a dekoratív szobrászat: épületdíszítő alkotásai közül kiemelkedik a Gresham-palota központi portréja, a Zeneakadémia muzsikáló angyalai, a Gellért fürdő kapuívének szobrai és a volt pesti izraelita szeretetház épületére került Mózes-szobor. Teles Ede 1948 nyarán halt meg Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben áll, rajta saját műve, egy fájdalomtól összegörnyedő női akt. Műtermi hagyatéka szülővárosa, Baja múzeumába került. Tóth Vilmos Telcs Ede A díjnyertes tanulmányfej (1908) FORRÁS: SZOBRÁSZATUNK A SZÁZADFORDULÓN Alpár Ignácot középkori építőmesterként ábrázolta FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Szerelemből ült a bakra Marika titkárnő volt a várban. „Meglátjátok, én ma fiákeren megyek haza” - mondta egyszer munkatársnőinek. És meg is kérte a ház előtt várakozó fiákerest, hogy csak egy sarkot vigye el, hadd lássák az ablakból a kolléganők. Aztán az egy sarokból több sarok lett, a több sarokból meg házasság. És most nő létére ő is bérkocsis. Azt hiszem, Budapesten az egyetlen fiákeres hölgy. Hajtani már gyerekkorában megtanult. Kilencéves volt, amikor Pestről váratlanul egy Cegléd melletti tanyára költöztek. A birtok még ma is megvan. Ő azonban már rég viszszaköltözött a fővárosba, lovait egy XI. kerületi istállóban tartja, onnan kocsizik fel naponta a Várba. A gyeplőt - élete gyeplőjét is - akkor kellett megragadnia, amikor férje néhány éve váratlanul meghalt, s ott maradt rá két gyerek, birtok, kocsik, lovak. S a férjnek tett ígéret, hogy a fiákerezést folytatja, bármily nehéz megélhetés is ez. Azóta nyaranként ott láthatjuk dereseivel a Szentháromság téren, ápoltan, szőkén. Blúza, mosolya mindig vakítóan fehér. Szinte bécsies jelenség. Nem köcsögkalapot hord, mint a többi fiákeres, hanem cilindert, mint a bűvészek. Varázserejét a gyerekek ismerik igazán. Őket néha ingyen is körbeviszi, ha látja, a szülők nem engedhetik meg a fiákerezés luxusát. A bakra erősített videokamerával bizonyára vendégeit örökíti meg, gondolom én. De nem. Biztonsági célokból van ott. Addig működteti csak, amíg reggel és este áthajt a városon, mert a forgalomban néha csúnya bántalmak érik. Például a pirosnál az előtte álló turbógázzal idegesíti a lovakat. Sőt petárdát is dobtak már közéjük. Néha pedig váratlanul bevágnak a kocsi elé, s a hintót csak a külön felszerelt tárcsafékkel lehet megállítani. Marika egyszer be is esett a lovak közé. A szabálytalankodó viszont elszelelt. No, azóta van kamera. Melyik volt a legfurcsább fuvarja? Kocsiztatott ő hírességeket is, Frei Tamást és családját például, de a legemlékezetesebb egy idős, külföldi házaspár volt. Egy péntek délután történt: estére esküvőre várták, s a fiáker már előre fel volt díszítve, így várakozott az álláson. S akkor odalépett hozzá ez a bizonyos pár. Mindketten szépen kiöltözve, mintha ünnepeltek volna valamit. A férfi németül beszélt, a nő kissé törte a magyart. Amikor a fiáker elindult velük a szokásos várt körre, mindjárt feltűnt, hogy mindenütt tapssal fogadják őket a járókelők: nyilván azt hitték, menyasszony s vőlegény ül a kocsiban. Az idős pár persze örömmel engedte át magát e kellemes szerepnek, boldoggá tette őket a félreértés. A félórás utazás végén készítettek néhány fényképet is. A következő napokban Marika még látta őket néhányszor, integettek neki egy-egy kávézó teraszáról. Mint később kiderült, egy ismerős taxistól megtudták a címét is. Karácsonykor kis csomag érkezett tőlük. A fényképek voltak benne, s egy nagyobb ajándék. Hogy mi volt az? Nem írhatom le. Próbálják elképzelni, mennyit érhet fél óra tiszta boldogság... Csordás Lajos Szinte bécsies jelenség fotó: Kovács bence ____TERÍTÉKEN_______ Fáziseltolódás A Clan vendéglő az Apáczai Csere János utcában nem teketóriázik. A cégtáblára kiírja, hogy itt bizonyos közös érdekeken alapuló szövetség, egy társaság, vagy még inkább banda székel, melynek nyilván - ne felejtsük el, vendéglőről beszélünk - a vendéglátás szent missziója az egyetlen célja, így aztán nincs okunk a meglepődésre, amikor fülledt, zárt, talpig vörös, talpig plüss helyiségbe lépünk be. Ebédelni szeretnénk, és felkészülünk minden rosszra, mert a hely úgy néz ki, mintha Quentin Tarantino Alkonyattól Pirkadatig című filmjének díszletébe lépnénk be. Ott pedig folyt a vér, emberek arcába léptek bakanccsal, és maga a gonosz öltött testet különböző formákban. A Ciánban valóban olyan a hangulat így délidőben, mintha óriási, tobzódó buli után lennénk néhány órával. Éppen csak eltakarították a romokat, de a selyemalátétekbe égett parázs nyomait, és az előző száz buli emlékét már nem tudták eltüntetni. Az egész hely buja, és meglehetősen piszkos. A pultot egy lécdarabbal pótolták, majd bemázolták narancssárgával, és a nagy attrakció, a kovácsoltvas lábakon álló hatalmas gyertyatartó a leégett többkilónyi viasszal és körülötte a szőnyegen a beletaposott zsírosan csillogó foltokkal sem nagyon bizalomgerjesztő. De ne legyünk rosszmájúak. Miért ne lehetne mindez a koncepció része: takarítatlanság, erősen elhasznált bútorok, laza bordélyhangulat, a pultra támaszkodó kisaszszony, amint öt méterről hangosan beszélget egy levesét kanalazgató törzsvendéggel, miközben körülöttük négy asztalnál is ebédelnek - mindez csak azért van, hogy erősebb legyen a művészi hatás. A fenyegetően csengő nevű Clan vendéglőbe tértünk be, és nem a Pelyhes Kiskacsába. A főnökök nyüzsögnek, telefonálnak, az egyetlen pincér módszeresen, a terem közepén létráról cseréli az ominózus gyertyákat, de azért megkapjuk tőle előételeinket, a bruschettát, és a sült sajtot. A bruschetta soha nem látott meglepetés: tálkában hideg reszelt sajt, tálkában paradicsomszósz, és kosárban nagy darab, enyhén átpirított kenyérszeletek. Ha az apró kenyérszeletkékbe beivódó, finoman fűszerezett, összeérett olaszos változatra gondolunk, sírhatnékunk támad. Szerencsére a sült sajtok olyanok, mint a sült sajtok. Gyorsan vigasztalódhatunk bélszín gulyáslevessel, amely egészen kiváló, sűrű és ízletes. A hagymaleves már kevésbé. Hatalmas kenyérdarab áll ki belőle, és ha azt kioperáljuk a tálból, csak ropogós hagymadarabokat és édeskés márgát találunk. Pincérünk lelkiismeretesen hoz-visz mindent, de hogy felfedezné bennünk a vendéget, az enyhe túlzás. Elmegy az üvöltő törzsvendég, aki ha a főnökség bejött, mindig feltűnően hallgatott, elmennek a Németország keleti feléből jött turistafiúk, és egyedül maradunk a fényképezkedő szerelmes párral meg a sok álalomkeretes tükörrel. A Clan steaket és a Razsnyicsa nevű nyársra húzott húsételt már ilyen családias körben fogyasztjuk. Egyik sem rossz minőségű, a bárány steak is friss, a köretek is végiggondoltak, finom az ajvár, de mégis nagy kétkedéssel távozunk. A vendéglátás, az igazán komolyan vett konyha és a figyelem nem tartozik a Clan elsődleges funkciói közé. Lehet, hogy éjszaka kell járni? Alkonyattól pirkadatig? Hogy minden más színben tűnjön fel. Konyha: mellékvágányon Kiszolgálás: vakvágányon a Wittman fiúk 4 sorozatban megjelent kritikák között az éttermek neve szerint is válogathatnak a NÉPSZABADSÁG ONLINE-on: www.nepszabadsag.hu