Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. november
2002-11-23
36 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. NOVEMBER 23., SZOMBAT Rákosszentmihály építőmestere „Igen sok dicsőségünkre való épület hirdeti emlékét” Rákosszentmihály, az 1950-ben Budapest XVI. kerületéhez csatolt település az idén ünnepelte önálló községgé válásának századik évfordulóját. Az évforduló kapcsán emlékezünk meg jeles polgáráról, Szabó József építőmesterről, akinek munkássága - az általa épített lakóházak és középületek - szinte napjainkig meghatározzák a városrész arculatát. A megemlékezést a kései leszármazottak - az unoka és szintén építész Szabó Tibor és a dédunokák — kitartó és szorgos család- és helytörténeti kutatómunkája tette lehetővé. Szabó József 1861. november 18-án született Kecskeméten, egy gazdálkodó család ötödik gyermekeként. A középiskola elvégzése után Budapestre jött, s a VII. kerületi Garay utca 48. számú házba költözött. Pesten beiratkozott a híres Állami Felső Építőipar-iskolába, melynek elvégzése után, 1881-től különböző neves építészek (Ybl Miklós, Lechner Ödön, Roppant Vilmos) irodájában dolgozott mint gyakornok. Ezek az évek megalapozták mesterségbeli tudását és munkaszeretetét. 1887-ben megnősült, felesége, Kovács Julianna szintén kecskeméti földművescsaládból származott. Szabó 1895-ben feladatul kapta, hogy tervezze meg akkori főnöke, Roppant Vilmos szentmihálypusztai nyaralójának átépítését. Ekkor kilátogatott a pusztára, és a hely szépsége rögtön megragadta, így ír erről töredékesen fennmaradt kéziratos emlékezéseiben: „Ritka szépségű nyaralótelep volt Pusztaszentmihály, amikor először volt alkalmam a kis lóvasúton boldog emlékű főnököm, Roppant Vilmos műépítész Rózsa utcai kertjébe kilátogatni, hogy a kecses architektúrájú »Kicsi, de az enyém« jelmondatú nyaralójának átépítését vezessem, melyet Farkas Ignác építész, telepünk akkori elnöke foganatosított. Ez volt az első építési tevékenységem Pusztaszentmihályon. Ekkor magam is kedvet kaptam a kitelepedésre, hogy a fővárosi, komor, füstös levegőjű, szűk lakásomat egészséges családi lakással cseréljem fel.” Elképzelését hamarosan megvalósította, s 1897-ben már áll is első lakóháza az akkori Bizalom (ma Ságvári) utcában. Szentmihálypuszta ezekben az években indult fejlődésnek, mivel a busás haszon reményében az 1870-es évek elején elkezdték a földterület parcellázását. Pest közelsége miatt gyorsan gazdára találtak a telkek, s tíz év múlva már 150 lakosa volt Pusztaszentmihálynak. A telep lökésszerű fejlődésnek indult, amikor 1888-ban kiépült a Budapesti Helyiérdekű Vasút Rt. (BHÉV) cinkotai vonala. A növekedésre jellemző, hogy 1890- ben már 700 lakosa volt a településnek, mely egyelőre különböző elnevezésű telepek (József főherceg-telep, Almássytelep, Krajcsovics-telep, Anna-telep, Vida-telep stb.) laza együttese volt. Ezekből a telepekből kovácsolt egységes települést a közlekedési kapcsolat megteremtése a fővárossal. 1893-ban megindult a Pusztaszentmihályi Közúti Vasút Rt. lóvontatású vonala, mely a cinkotai BHÉV-állomást kötötte össze Szentmihállyal. A jó közlekedés tömegesen vonzotta az elsősorban fővárosi letelepülőket. 1900-ban a népesség száma elérte a 3000-et, és a telep neve Rákosszentmihályra változott. Erős társadalmi mozgalom kezdődött az önálló községi élet megteremtésére, melyet 1902-ben siker koronázott: a belügyminiszter engedélyével a telepek egybeolvadtak, elszakadtak Csömörtől, és önálló kisközséget alkottak. Nagy szükség volt tehát a szorgalmas építőmesterekre, és Szabó József az volt. A családi irattárban szerencsésen megmaradt archív képek alapján legalább negyven lakó- és középület dicséri keze munkáját. Jellegzetes építészeti megoldásai, így a kulcslyuk formájú ajtók lehetővé teszik a napjainkig fennmaradt és nem teljesen átépített házak azonosítását. (A családi kutatócsapat mindezt lelkiismeretesen elvégezte.) Természetesen nemcsak lakóházakat, kisebb villákat épített, hanem Szentmihály szinte minden köz- és egyházi épületét (a községházát, a vágóhidat, az iskolát, a katolikus templomot, a református templomot, kultúrházat és plébániát) is ő tervezte, vagy építését ő vezette. S nemcsak szűken vett lakóhelyén épített, hanem Cinkotán, Sashalmon, Mátyásföldön is. (Kivételként Budán is ismerünk munkájából, a Villányi út 10. szám alatti négyemele„Magam is kedvet kaptam a kitelepedésre, hogy a fővárosi, komor, füstös levegőjű, szűk lakásomat egészséges családi lakással cseréljem fel. ” tes bérházat, ahol a ma már szintén nagypapa korú unoka, Szabó Tibor született.) Tervező- és építőmesteri tevékenysége mellett a helyi közélet ismert alakja volt: haláláig tagja maradt a község képviselő-testületének, a helyi iparosság megszervezésével ő volt az ipartestület elnöke, valamint számos egyesületnek alapító tagja. S a fennmaradt iratok tanúsága szerint sok terve maradt meg csak papíron. Tevékeny, alkotó élete 1933-ban örökre lezárult. Pest-környék legszínvonalasabb újságja, a Rákos Vidéke búcsúztató, szép írással emlékezett meg a település elhunyt polgáráról: „A régi Szentmihály tisztes pátriárkáinak egyre gyérülő sorából távozott el megint egy férfiú, akit mindenki tisztelt, becsült és szeretett, mert jó ember volt, a puritán becsületesség mintaképe. Id. Szabó József sok évtizeddel ezelőtt telepedett le Rákosszentmihályon, hol igen sok dicsőségünkre váló épület hirdeti emlékét. Maradandó alkotásait a kövekben és a lelki szép példaadásokban nem fogják a múló idők, mert hívő lélek és igazi magyar mester volt a mi kedves Józsi bátyánk! Isten nyugtassa!” Ekkorra Rákosszentmihály már tíz-tizenötezer lelkes nagyközség, mozival kaszinóval, egyesületekkel. A hajdani pusztából virágzó kertvárossá vált, és hogy ez így lett, ahhoz nagyban hozzájárult Szabó József áldozatos munkája is. Fodor Béla Első szentmihályi lakóháza az 1900-as évek elején Szabó József (jobbról) rajzasztalánál FORRÁS: CSALÁDI FOTÓALBUM A Király utca divatos hirdetése Manapság sokszor már ügyet sem vetünk az út menti állványokon díszelgő óriásposzterekre, a házfalak és a kerítések szabad felületeit beborító hirdetésekre. Pedig a plakátok és színes cégtáblák megjelenése egyáltalán nem új jelenség: a különböző figyelemfelkeltő, frappáns reklámok már a XIX. századi pesti utcákon is jelen voltak. Ám a tűzfalakra pingált szövegek többsége a házfelújításoknak, átalakításoknak vagy a beépítéseknek esett áldozatul. Így ma igazi várostörténeti csemegének számít az olyan hirdetés, amely bontásokat, bombázásokat és renoválásokat élt túl. Ilyen ritka emlék a Király utca 28. számú ház tűzfalán található, Grossmann Mór „női divat, készruha és vászonnemű raktárának” figyelemfelkeltő szövege is. Az ötletes pesti vállalkozó ugyanis a járdához legközelebb eső tűzfalat használta fel az általa forgalmazott portékák népszerűsítésére. Grossmann persze nem véletlenül szemelte ki ezt a falfelületet az egyszerű — de annál hatásosabb - plakát helyéül. A kereskedő ugyanis az 1882-es Lak- és Címjegyzék tanúsága szerint itt, a 28. számú házban nyitotta meg textilraktárát, minden bizonnyal az 1860-as vagy 70-es években, hiszen a kétemeletes lakóház 1863-ban épült. A címjegyzékből kiderül az is, hogy Grossmann Mór raktára 1891-ben már biztosan nem itt működött - ha még létezett egyáltalán. A textilkereskedők XIX. század végi jegyzékében ugyanis az ő neve már nem szerepel, számos olyan vászonnal és textiláruval foglalkozó vállalkozó adata viszont igen, aki akkoriban a Király utcában vett vagy bérelt házat. Köztük a „nagybani eladással” foglalkozó Eppinger Lázár és Klein Antal alkalmazottaik bérharcairól a korabeli sajtó is beszámolt -, valamint Kohn Simon és Neurath Ignác. Az ő boltjaik az előző századforduló után sem szűntek meg, ám hirdetéseikkel legfeljebb az akkori napilapok oldalain találkozhatunk. Hogy milyen eleven, forgalmas környék volt a Király utca és vidéke, bizonyítja Ágai Adolf Utazás Pestről Budapestre címmel megjelent visszaemlékezése. „A Király utca! Budapesten ennél hosszabbat ma sem tudok még. A Király utca — a város fő ütőere, melynek házai az Országút (a mai Károly körút) sarkától a városligeti fasorig terjedtek - írta Ágai. - A legforgalmasabb, legtarkább és legsöpretlenebb valamennyi söpretlen utca között, pedig mindnyája az volt. Sallustiusnak exameni célra bemagolt egyik bölcselő beszédjét dehogy tudtam volna oly hibátlanul elhadarni, mint e végtelen utczaszer bolti czimereit, kezdve jobboldalt a Hohlfeld boltjától a Kohn gyufagyáráig, balról a Sandtner vasárustól a dán Knutsen gép, s a Mosch illatszergyáráig.” A Király utca hajdanán is sűrűn lakott, nagy forgalmú házsor volt: 1870 körül több mint hétezren éltek itt, többen, mint egy-egy kisvárosban. A XIX. század derekán zsúfolt üzlethelyiségei, raktárai keleties hangulatúvá formálták, hiszen a „gyarmatárusokon”, drogériákon és kelengyeboltokon kívül kis fűszerüzletek és apró szatócsboltok is működtek a város e fertályán. Szinte minden háznak volt „saját” kereskedője vagy vállalkozója, legtöbbjük emlékét azonban csak a korabeli címjegyzékek, illetve a levéltárak mélyén szunnyadó telekkönyvi iratok őrzik. A Grossmann-féle „plakát” minden bizonnyal csak a kivételes szerencsének köszönhetően maradt fenn az utókorra. A többi reklámtól eltérően mégis ritka értéket képvisel, hiszen ma is hirdeti egy több mint száz éve megszűnt hatalmas raktár árucikkeit. Prusinszki István NÖIDÍIat SÍIlÉ HAVASZ,OJVNEMŰ RAKTÁR !AVIFIÚMOBi. COM p CfTOiVAHLN LU.l’.n ______TERÍTÉKEN_________ Járőr a Saharában Saharának nevezi magát az éjjel-nappal nyitva tartó vendéglátó-ipari, egység a Corvin mozi mellett, de nemcsak az s betű az egyetlen nagyzolás benne: étteremnek is nevezi magát, holott kicsit talán ez is túlzás. Arab romantika nincsen benne, legfeljebb a sok homokszín falfelületben, de a tulajdonosok igazából törökök, és vacsora közben a török televízió popzenei műsorát figyelik. Ha kérik őket, hogy kicsit halkítsák le, van bennük együttműködési szándék, de nem a végtelenségig: két szám után már nem bírják, hogy csak nézzék a klipeken a telt idomú szépségeket, hallani is akarják a kedves, rekedtes artokat. Végül is ők vannak otthon, mi csak vendégek vagyunk. Az a helyzet, hogy próbálunk epéskedni, de valójában tényleg megszerettük a Saharát. Mégis ritka az olyan hely a városban, ahol egy jó humuszt (hommos), vagyis csicseriborsó-pürét lehet enni, éjfél felé pedig az ilyen vágy — komolyan beszélünk — néha nagyon elő tudja venni az embert. Délben és este a Saharában nagy a forgalom, és ilyenkor önkiszolgálóként működik az étterem, a pultnál sorban állnak, iparszerűen kapják tányérokra a keleti finomságokat, és hogy minden igény ki legyen elégítve, akár az átlagbüfében megszokott elemeket is, például van franciasaláta, bár ennek megkóstolására már nem vitt rá bennünket a lélek. Éjféltájban sincs teljes szünet, de kényelmesen elférünk, és ilyenkor a pincérek (pontosabban csak egy pincér) is szakmájuknak élhetnek, hozzák-viszik, tájékoztatnak, vannak. _ Ebben a forgalomban kényelmesen meg lehet nézni a pultban lévő finomságokat és kevésbé finomnak látszó fogásokat, el lehet borzadni a csirkedarabok alatti tálcában összegyűlt vértől, de fölébredhet a pozitív szellem is, a humusz mellé kérünk gariudjt is, padlizsánpürét meg darált, nyárson sütött bárányt amihez egy kis keleti vegyes köret jár, és a paradicsom, hagyma meg a friss petrezselyem együttesétől sokat javulhat a kedélyállapot. Italunk víz és hibiszkusztea, az utóbbi mulatságosan édes, mintha a csipkeszörpnek egy különleges, tömény, mégis híg változatát innánk, ám remekül egészíti ki ez a szinte gyerekes édességimádat az olajat és a keleti fűszereket. Nincs miről beszélni, barátságos eseménytelenségben telik az este. Többnyire finomat eszünk, csak a tárolóban is csípősnek nevezett paprikakrém az, ami nagyobb mennyiségben fogyaszthatatlan, és a joghurtkrémnek van valami furcsa, kormos mellékíze. Jó a pita, vastagabb a szokásosnál, viszont a nagy édességválasztékból nem szerencsés kézzel húzunk, a körülbelül egyforma ízű, mézes keleti csemegék közül egy a kellemesnél tömörebb, nehezebben kezelhető darabot kapunk, és mivel közben a pincér leszedett minden tányért, csak egy joghurtos marad előttünk, nem tudunk mit kezdeni a ragacsos süteménnyel, mélán szorongatjuk, ragad tőle a kezünk, aztán letesszük a morzsálódó háromszöget a maradékba, de utána már nem lehet enni belőle — bár ez végül is nem olyan nagy baj. Ehelverve, humuszvagy csillapítva, a számla ésszerű. Nemcsak az ördög, az angyal is a részletekben lakik. Konyha: kelet Kiszolgálás: közép-kelet a Wittman fiúk A sorozatban megjelent kritikák között az éttermek neve szerint is válogathatnak a NÉPSZABADSÁG ONLINE-on: www.nepszabadsag.hu