Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. január
2000-01-22
A közlekedési ügyosztály vezetője nem cáfolta a trolibuszok megszüntetéséről szóló - a napokban lapunkban is megjelent - híreket, bár szerinte a vonalak fokozatos csökkentését az idén még nem kezdik el. Információink szerint azonban ez egyáltalán nem biztos, elképzelhető, hogy a több évre tervezett programot - ha a gazdasági érdek úgy kívánja - hamarosan megkezdik. Lapunk úgy tudja: a környezetkímélő járműveket azért állítják le, mert üzemeltetésük drága, a járműpark elavult, és egy új kocsi több mint kétszer annyiba kerül, mint egy korszerű autóbusz. Nincs még végleges terv a járatritkításokra, a módosítás legfeljebb félszázalékos lehet Még mindig nem készült el az a végleges javaslat a BKV járatritkításairól, pedig ezt, az úgynevezett paraméterkönyvet, már tavaly decemberben jóvá kellett volna hagynia a fővárosi önkormányzatnak. Illetékesek a napokban megegyeztek: a kedvezőtlen változások a jelenlegi menetrendtől csak kismértékben térhetnek el. Tavaly decemberben, a jegyáremelési vita hevében a BKV-járatok ritkítása, illetve az üzemidő hétszázalékos csökkentése is szóba került, tételes változat is készült róla. Ezt azonban a Városháza illetékes bizottságai nem fogadták el. A gazdaságos működésért felelős politikusok azonban hangoztatták: a BKV a kívántnál kisebb mértékű jegyáremelés miatt nem tarthatja a jelenlegi színvonalat. Ezért - szerintük - járatrikításokkal, -megszüntetéssel, az utasokat kedvezőtlenül érintő változtatásokkal kell takarékoskodni. A kezdeti elképzelések mára sokat módosultak, a Városháza és a közlekedési társaság szakértői a napokban megállapodtak: a módosítás legfeljebb 0,2-0,5 százalékos lehet, és csak a kevésbé kihasznált, peremkerületi és párhuzamos járatokat érintheti Ez azért is fontos, mert a BKV évek óta küzd az utasok visszahódításáért, a járatmegszüntetésekkel pedig további tömegeket veszíthet - nyilatkozta lapunknak Csordás Mihály, a Városháza közlekedési ügyosztályának vezetője. A minimális változtatást tartalmazó javaslatot - a paraméterkönyvet - napokon belül elkészítik a BKV szakemberei, s a megfelelő fővárosi ügyosztályok elé terjesztik. Ha a tervezetet a közlekedési ügyosztály és a városüzemeltetési bizottság is elfogadja, a változtatásokat a főjegyző jóváhagyása után lehet bevezetni. Legalábbis korábban ez volt a gyakorlat, bár információink szerint elképzelhető, hogy idén ez is változik. Egyesek szerint a járatritkítások ügyét a Fővárosi Közgyűlés elé kell vinni, így azonban félő, hogy a városatyák nem tudnak a tervezettel kellő részletességgel foglalkozni, ezért a döntés a városházi kabinet kezébe kerülhet. Ekkor pedig nem sok esély van arra, hogy az ellenzék akarata is érvényesüljön - vélik az ellenzék képviselői. A változásokat - amelyek csak néhány járatot, és azokat is csak kismértékben érintik - nem egyszerre, hanem fokozatosan vezetik be - mondta Bősze Sándor, a BKV Rt. közlekedési főosztályvezetője. Megerősítette: a tervezet a napokban elkészül, és a társaság a közlekedési ügyosztállyal egyeztetve, közösen terjeszti a városüzemeltetési bizottság elé. Attól kezdve az ilyenkor szokásos eljáráshoz szükséges néhány héten belül születhet döntés arról, hogy milyen járatokat és milyen mértékben érint a ritkítás. N. H. E. Kié lesz a Szent László Kórház? Értesüléseink szerint a szaktárca, valamint a főváros egészségügyi vezetői tárgyalásokat folytattak arról, hogy a fertőző betegek ellátására szakosodott, „járványkórházként” közismert Szent László Kórház a főváros tulajdonából az Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá kerüljön. Gógl Árpád miniszter lapunkat úgy tájékoztatta: az intézmény a főváros vezetőivel együtt mérlegeli a lehetőséget. Az esetleges döntés egyik fő indoka, hogy a kórház a fertőzőellátások területén országos feladatokat lát el. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes mindehhez annyit tett hozzá, hogy az intézmény vezetőjétől bekérték mind a betegellátásra, mind a kinnlevőségekre vonatkozó adatokat. A kórháznak nincs tartozása. Konkrétumokról egyelőre nem beszélhet, a városvezetés várja a miniszter döntését. Szolnoki úgy véli, ha a Szent László Kórház a minisztérium felügyelete alá tartozó országos központ lenne, az mindenképpen növelné az intézmény presztízsét. IV. K. 2000. JANUÁR 22. Pf QTVtnF je J. £jV IULjv Több, kedvezményes hét végi jegyfajtát megszüntet február elsejével a BKV Rt. Az intézkedéstől húsz-huszonötmillió forint pluszbevételt remél a társaság. Elképzelhető, hogy egyes vonalakon a jelenleginél valamivel korábban kezdődik az éjszakai üzemidő, amikor - tervek szerint - már csak két vonaljeggyel utazhatnak a bérletesek is. E hónap végétől megszűnik a BKV kétszeres átszállójegye, a tanköteles korúak csoportos gyűjtőjegye, a tizenkilenc éves felső korhatárhoz kötött „iskolás fiatalok gyűjtőjegye”, az ifjúsági tíznapos jegy, a hétnapos bérlet, valamint a hét végi kedvezményes gyermekjegy. A fővárosi utasok egy része csak most, a hír hallatán döbben rá, hányféle hét végi kedvezményt nyújtó jegyet vásárolhattak volna. Egyesek úgy vélik: a társaság nem is reklámozta a speciális, főként gyerek- és ifjúsági támogatást, mondván, minél kevesebben tudnak róla, annál többen utaznak teljes áron. Vannak, akik úgy gondolják, a 360 forintos hét végi gyerekjegy megszüntetése alsó tagozatos diákok és szülők - tömegeit érinti hátrányosan. Kivonják a forgalomból az alig egy éve bevezetett, kétszázharminc forintért kapható kétszeres átszállót is. Ezzel azokat károsítják, akik három járművel utaznak, ezentúl összesen kétszáznyolcvanöt forintért. A BKV minden jegyfajtát egyformán reklámoz, a hét végi kedvezményes jegyeket mégis kevesen vásárolták. A társaság ezért hosszas mérlegelés után - a tulajdonos, a fővárosi önkormányzat egyetértésével - döntött a megszüntetésükről - nyilatkozta lapunknak Keltai István, a menetdíj-bevételi főosztály vezetője. A cég nem titkolt szándéka, hogy a kedvezmények megvonásával többletbevételhez jusson. Ez az intézkedés legfeljebb évente 20-25 millió forint többletet hozhat a BKV-nak, amely tavaly 23,7 milliárd forintot könyvelhetett el a menetdíjakból. A főosztályvezető azt is elmondta, hogy a megszüntetett jegyek helyett hamarosan másfajta kedvezményt kínálnak az utasoknak, ám a részleteket egyelőre nem árulta el. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a gyerekes családok - összesen legfeljebb két felnőtt és öt gyerek - 1150 forintért továbbra is kedvezményesen utazhatnak szombat reggel hat órától vasárnap este tízig. A családi jegyet hét végi bérletként lehet használni, vagyis korlátlan átszállásra jogosít. A február elsejétől megszűnő jegyeket azonban még e hónap végéig meg lehet vásárolni, és korlátlan ideig felhasználható — tette hozzá Keltat. Információnk szerint egyelőre elhalasztották, de előbb-utóbb bevezetik az éjszakai járatokkal kapcsolatos menetdíj-módosítást. E szerint a késői órákban közlekedő járműveken a bérleteseknek is két jegyet kell lyukasztaniuk. Elképzelhető az is, hogy egyes vonalakon előbb kezdődik az éjszakai műszak, ezért többen lesznek, akiknek pluszjegyet kell váltaniuk. Bősze Sándor, a BKV közlekedési főosztályvezetője az üzemidő-módosítás és a jegyváltási kötelezettség közötti összefüggést határozottan cáfolta. Kevesebb kedvezményt ad a BKV Huszonötmilliót takarít meg a közlekedési vállalat - Korábban kezdődik az éjszaka? Több tejesárú jegy eladására számít a cég KOVÁCS BENCE FELVÉTELE It Húszezer lakás volt fűtés nélkül Az újpesti erőmű javítása miatt több mint húszezer háztartás maradt négy és fél órán keresztül fűtés nélkül tegnap délelőtt Észak-Pesten; ekkora üzemzavar a fővárosban emberemlékezet óta nem volt. A leállás nem a Főtáv Rt.-nél, hanem a céget hőenergiával ellátó újpesti erőműben történt, mondhatni, előre megtervezett koreográfia szerint. Úgy tűnik, hogy a leállás nem okozott kárt, ezért a Főtáv nem áll elő kárigénnyel, az érintett lakóknak pedig ez esetben esélyük sincs a kártérítésre. Budapest távfűtött lakásainak csaknem tíz százalékában, több mint húszezer háztartásban tegnap hosszú órákig nem volt fűtés. A fűtés a környék fűtéséhez hőenergiát adó újpesti erőmű üzemzavara miatt állt le, ugyanis csütörtökön olyan meghibásodást észleltek az egyik tágulási tartály szintjelző csonkján, amelynek helyrehozatala nem tűrhetett halasztást. Az újpesti erőmű gazdája, a Budapesti Erőmű (BE Rt.) Rt. egyeztetett a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Rt.-vel, amely azt javasolta, hogy az ötórásra tervezett javítást a délelőtti órákban végezzék el. A leállás persze ilyenkor is rendkívül kellemetlen, de még mindig szerencsésebb, mintha este vagy éjszakára hűlnének ki a radiátorok. Az erőmű szakemberei végül is tegnap reggel hét órakor álltak neki a munkának, amelyet fél tizenkettőre fejeztek be - tájékoztatta lapunkat a BE Rt. termelési és kereskedelmi igazgatója, Bölöni László. A rendszert ezután fennakadás nélkül újraindították. A vizsgálatok még javában folynak, az igazgató szerint azonban elképzelhető, hogy a rendellenességet anyaghiba okozhatta. Megtudtuk: ha elhalasztották volna a munkát, az beláthatatlan következményekkel járt volna. Néhány nap elteltével ugyanis olyan károsodást szenvedett volna a berendezés, amelynek kijavítása már tervezhetetlen. Könnyen elképzelhető, hogy a hibából adódó, hatalmas nyomásváltozás miatt hővezetékek sokasága repedt volna szét, mint ahogy az egyébként Debrecenben egyszer már megesett. A BE Rt.-nél hasonló üzemzavarra még csak nem is emlékeznek: a cég erőműveiben országos összehasonlításban kiemelkedő a szolgáltatás biztonsága - hangsúlyozta Bölöni. Meghibásodások persze előfordulnak, de ezekből nemhogy a lakosság, de maga a távfűtési rendszer sem érzékel semmit. A négy-öt órás, több mint húszezer háztartást érintő leállás példa nélküli. A kieséssel járó veszteséget még nem számították ki, egy viszont biztos: a részvénytársaság a zavar összes anyagi következményét vállalja. A Főtáv Rt. osztályvezetője, Sturdik Miklós nem hiszi, hogy cége kártérítést követelne a BE Rt.-től, mivel nem keletkezett kára. Ugyanezen okból az érintett lakosság sem állhat elő kárigénnyel, az ugyanis, hogy néhány órán át, mondjuk elektromos hősugárzót volt kénytelen használni, nem bizonyítható veszteség. A főváros rendelete egyébként kimondja: a távfűtött házakban élő, átalánydíjban elszámoló lakóknak akkor jár kártérítés, ha a Főtáv hibájából két egymás követő napon túl szünetel a szolgáltatás. B.T. Szombat E heti Budapesten tanácskoznak az Utcalapok Nemzetközi Hálózatának tagjai. A szakemberek megtekintenek magyarországi menhelyeket és anyaotthonokat is. Sőt hamarosan magyarországi hajléktalanokról szóló írások jelennek meg bizonyos külföldi utcalapokban. Házigazdaként máris két utcalapot, a Flasztert és a Fedél Nélkült tudjuk felmutatni. Megvette már az e hetit? S.T. ACSA. Az Együtt Ácsáért Egyesület ma délután öt órakor a Magyar Kultúra Napján hangversenyre hívja a helybelieket. A házasságkötő teremben a Corpus rézfúvós együttest hallhatják. A zenekar klasszikus és modern műveket szólaltat meg. NAGYIRTÁSPUSZTA. Elkészült a Nagyirtáspuszta és Márianosztra között visszaállítandó kisvasút nyomvonalának terve. Ezen a szakaszon már évekkel ezelőtt felszedték a síneket, ezért a munkálatokat - amelyekre már bizonyos öszszeg a rendelkezésre áll - a pályatest megépítésével kell kezdeni. VÁC: Sürgős felvételi részlege fejlesztésére pályázatot nyújtott be a Jávorszky Ödön Kórház, amelynek feltétele volt, hogy a város vállalja a szükséges önrész biztosítását. A képviselő-testület az idei költségvetésből, harminckétmillió forintot különít el erre a célra. OCSA: A településen a millenniumi rendezvénysorozat nyitányaként a Magyar Kultúra Napját iktatták be, melynek megrendezését az önkormányzat, lebonyolítását az Egressy Gábor Szabadidőközpont kollektívája vállalta. A program bevezetőjeként Piroth István néprajzkutató ezeréves múltunkat, s ezen belül a magyar kultúrát méltatta a szépszámú közönség előtt. UTAK ÉS UTASOK • A XIV. kerületben több főútvonalon javítják a gázvezetéket, útszűkület nehezíti a közlekedést: a Thököly út és a Mexikói út kereszteződésénél, a Rákospatak utcában a Gyarmat utcánál és az Ungvár utcai kereszteződésben, a Nagy Lajos király útján szintén az Ungvár utcánál az autópálya felé vezető oldalon. • A Gvadányi utcában tart a csatornaépítés. A Kalocsai utca és a Bonyhádi út közötti szakaszra nem lehet behajtani. A forgalomkorlátozás miatt több környező utca zsákutca lett. A lezárt útszakaszt a Cinkotai úton lehet elkerülni. • Kőbányán az Ihász utcát egyirányúsították a Kápolna tértől a Harmat utcáig csatornaépítés miatt. Ellenkező irányban a Kőér utcán haladhatnak. • A Harmat utcában az Ihász utca és az Előd utca között csak a fél útpálya járható. A váltakozó irányú áthaladást jelzőlámpa szabályozza. • Előrejelzés: Ma reggel 8 órától éjfélig egy rendezvény miatt tilos megállni az Operaház környékén a táblával jelzett útszakaszokon. • A dunai kompok többsége sötétedésig közlekedik. A Vác és Tahitótfalu közötti komp 6-19 óra között jár. Tököl és Százhalombatta között a kompforgalom megszűnt. Forrás: Fővinform, Útinform BUDAPEST LEVEGŐMINŐSÉGE MA Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján* __________so2 no2 co Belváros 41 55 40 Külváros 31 31 22 A hét végén a légszennyezettség a város nagy részén alacsony lesz, csak a belváros forgalmas helyein várható mérsékelten szennyezett levegő. A következő napokban a légszennyezettség lényegesen nem változik. A minősítés négy fokozata: alacsony, mérsékelt, szennyezett, erősen szennyezett. * Előrejelzés a napi átlagokra a levegőminőségi határérték százalékában. ^bbtatadErd