Szabad Nép, 1945. április (3. évfolyam, 7-30. szám)

1945-04-01 / 7. szám

VASÁRNAP, 1945 ÁPRILIS 1 SZABAD N­ÉP Szentgyörgyi professzor a fasizmus rombolásáról és a Tudományos intézet dolgozószobája. Fehér íróasztal, üvegszekrények, lombikok, mikro­szkóp, táblázatok, halkan kopogó írógép. Megfelelő környezet Szentgyörgyi professzor számára, ő maga sem az Ellenállási Mozga­lom Szentgyörgyi csoportjának marcona ve­zére most, hanem barátságosan, szelíden mo­solygó tanár, a Nobel-díjas tudós, a C-vita­­min emberiséget mentő felfedezője, a béke és munka példamutató hőse. Ilyen környezetben nehezen ejtem ki a­z­atót: — Mi a véleménye professzor úrnak a fasizmus rombolásairól­ ... Mosolya elröppen, arca elkomorul. Kezét felemeli, félbeszakít. — Most mindenki erről beszél, az ember szinte szégyenli ezt a szót kimon­dani. Ha néhány hónappal ezelőtt be­széltek volna annyian róla, most más­képp állnának a dolgok. Különben is, politika ... — és elhárítóan legyint. — ... a kultúra, a tudomány terén — fejezem be a mondatom és erre arca megint felderül. Szinte megkönnyebbül­ten, a professzor nyugodt, rutinos folyé­konyságával mondja:­­—­ A fasizmus lényegénél fogva kul­­túraellenes. Mesterségesen kiélezi a nem­zetek közötti különbségeket, hogy a né­peket azután egymás ellen háborúba ve­zethesse, így a termelést a destrukció eszközeinek gyártására kell, hogy össz­pontosítsa, ahelyett, hogy építene.­­— De a fasizmus nemcsak lényegé­ben, hanem eszközeiben is szükségsze­rűen kultúraellenes. Ott, ahol a szellem nem szárnyalhat szabadon, ahol azt irá­nyítják, kétes célok szolgálatába kény­­szerítik, ott el kell sorvadnia minden kultúrának. Szomorú példája ennek Né­metország, mely a hitleri uralom alatt szellemi nagyhatalmi pozíciójából má­sodrendű sorba süllyedt, amelynek egén már csak itt-ott ragyog még egy a régi időből hátramar­adt elsőrendű csillag.­­ A kultúra két fő ismertetőjele a mértékek arányossága és az embereknek egymás személye és véleménye iránti kölcsönös tisztelete. A fasizmus mérték­­telen kilengéseivel a barbarizmust kel­tette életre és eszmei türelmetlenségével az emberi történelem legsötétebb korait idézte fel.­­ De mindezek a fasizmus halásának külső megnyilvánulásai. Sokkal súlyo­sabb az a pusztítás, amit a fasizmus az emberi szellemben vitt vénhez. Az em­ber agyát kétféleképp használhatja. Használhatja arra, hogy vele igazságo­kat keressen, vagy pedig arra, hogy vele mindenféle kétes célok igazolására ha­zug érveket gyártson. A fasizmus egy egész generációt tanított meg hazudni, tanított meg arra, hogy hazugul gondol­kozzék, hogy elméjét kétes tételek iga­zolására használja és elleplezze önmaga­­ előtt a legkirívóbb ellentmondásokat. Az emberiség minden haladása az igazsá­gok keresésére vezethető vissza. A fa­sizmus ezen az úton jelentős lépés volt, de hátrafelé, a hazugság, a sötétség, a barbarizmus irányában. .... Professzor úr véleménye serint mi eb­ből a helyzetből a kivezető út? —­ Hogy az ejtett kárt rendbehozzuk, a bejárt utat ellenkező irányban kell, hogy megfussuk. Mélyreható demokrati­zálással gyökerestől kell kiirtanunk a a fasizmust. A kultúra őrhelyeiről el kell távolítani a fasizmus képviselőit és a szellemet szabad szárnyalására kell, hogy bocsássuk, vigyázva, nehogy reá újabb béklyókat tegyünk. — A fasizmus intézményes rombolá­sait megfelelő ellenintézkedésekkel arány­lag könnyen helyrehozhatjuk. Sokkal súlyosabb kérdés, hogy hozhatjuk helyre a lelki károkat, hogyan takarítsuk el a lelki romokat? Itt csak hosszú nevelő­munka segíthet. A nagy baj az, hogy a fasizmus sok gyermeklelket mételyezett meg és az ifjú korban a lélekbe írt be­nyomások később onna nem, vagy csak igen nehezen törölhetők ki. Magam igen szkeptikus vagyok a gyermekkorban megrontott felnőttek nevelését illetőleg. Azért a végső megoldást egy új, egész­ségesebb generáció felnevelésében látom.­­ Hazánk újraépítésének a nyers­anyagok fokozottabb kihasználása egyik jelentős tényezője. Hazánk legfontosabb és legértékesebb nyersanyaga agyvelő­­állománya, mely eddig csak igen kis szá­zalékban került kihasználásra. Egy in­tenzívebb, újszellemű és szélesebb körű oktatás lényegesen hozzájárulhat a tár­sadalmi válaszfalak lerombolásához. A szellemi életben is sürgős és mélyreható birtok­reformra van szükség. A tanítás­nak azonban nemcsak az anyaga és ki­terjedése, hanem egész szelleme is meg kivezető útról kell, hogy változzék, hogy ki tudja ter­melni az új embertípust. Ha meghu­nyászkodó, üreslelkű tömegember he­lyett öntudatos, átlaglelk­­ és szellemű egyéneket termelünk, akkor a fasizmus­tól sem kell többé tartanunk, és nem fog többet megismétlődni hazánk jelen katasztrófája. A hangja fokozatosan erősödik, már szinte szárnyal. Arca kipirul, keze erőteljesen len­dül. S távozóban tőle arra kell gondolnom, váljon el szabad-e veszítenünk hazánk mai elesettségében Szentgyörgyi Albertet, a har­cos humanistát, a küzdő embert, a­ Nobel­­díjas tudós kedvéért ? Sándor Pál ADY FILMSZÍNHÁZ Budapest, VII. Károly­ körút 3. Megnyílt! Prenver húsvét vasárnap Az­ orosz filmművészet remeke KUTUZOV A No,polcom, verő diadalmas orosz had­­. . . vezér élete. Előadások naponta: d. e. 11-kor és d. u. 2 és 4-kor. ............................. ........ ......... Szakszervezet vagy kamara Újabb súlyos támadás a demokrácia ellen Úgy is feltehetnek a kérdést, demokrácia vagy fasizmus. A szellemi munkások között a mérnökök azok, akik eddig az ország demokratikus felépítésében a legszorosabban működnek együtt a munkássággal ás parasztsággal. Ez az oka annak, hogy a reakció leginkább az ő soraikat igyekszik megbontani és min­den alkalmat megragad, hogy oldalba tá­madja a mérnökök és technikusok szabad szakszervezetét. Több ízben írtunk már a reakció kísérle­teiről, mellye­l el akarja gáncsolni a föld­reform­ ügyét. Legutóbb Gerő elvtárs lep­lezte le azokat a „szakembereket”, akik különböző műszaki nehézségekre hivat­kozva, több évre akarták kihúzni a föld­reform végrehajtását. A haladó szellemű mérnökök csírájá­ban elfojtották ezt a kísérletet. De a reakció nem nyugszik bele egyköny­­nyen a demokrácia győzelmeibe. Amit nem sikerült elérni az egyik vonaton, azt más úton igyekszik megvalósítani. A Nemzeti Bizottsághoz javaslat érke­zett, melyben ötös bizottság kiküldését kérik a mérnöki érdekképviseleti szervek rendezésére és újjászervezésére. A javaslat beterjesztői tudnak, a­ szakszervezet létezé­séről, de nincsenek megelégedve vele. Sze­rintük ez a tömörülés „antidemokratikus”, mert csak a két munkáspártot foglalja magában. Nem működik kielégítően és ve­zetőinek nincs elég tekintélye — mondják. Ők kamarát akarnak és nem szakszer­vezetet, amely a munkássággal, a pa­rasztsággal karöltve akar dolgozni az ország felépítésén és a Szak­szervezeti Tanács fennhatósága alá helyezi magát. Jellegzetes az a kijelen­tés, mely a kamara feltámasztásának vitá­jában hangzott el a volt vezetőség részé­ről: „a mérnökök nem fognak belenyu­godni abba, hogy érdekképviseletüket úgy hívják, mint az egyszerű munkásokét.” De nem az elnevezésen van itt a lényeg. A demokratikus mérnökök nem hajlandók eltűrni, hogy feltámasszák azt az intéz­ményt, mely a múltban a reakció egyik fellegvára volt. A kamara szembeállította a mérnökö­ket a dolgozók széles rétegeivel. Egy vékony réteg vállalkozó érdekeinek védelmét, az egész mérnökség érdekeinek hangzatos és tetszetős mezébe burkolta be. Üldözte a demokratikus és szocialista moz­galmakban résztvevő mérnököket. Síkra szállott a faji elmélet legszélsőségesebb al­kalmazása mellett. Fasiszta propagandát űzött. A kamara reakciós szerv volt, s ha azt most demokratikus tartalommal teli­ten­ék, úgy szabad társulással, érdekképviselettel állnánk s­zemben, melynek a régi kamará­hoz nevén kívül semmi köze sincsen. Ez a szabad érdekképviselet viszont már meg­van: a Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete. Nem csodálkozunk rajta, hogy ez a de­mokratikus szerv nem vívja ki a reakció tetszését. A szakszervezet javaslatot készí­tett a szán­tógépek országos mozgósításá­ról. Minden erejét latba veti annak érdeké­ben, hogy a földreform október 1-ig lebonyolódjék. Javaslatokat nyújtott be a hatóságoknak az alumíniumipar újjászervezésére, a köz­munka­ rendezésére, Budapest műszaki köz­­igazgatásának átszervezésére. Vezetői kö­zött ott látjuk az ország újjáépítési kor­mánybiztosát, a Közmunkatanács, a kerü­leti nemzeti bizottságok egyes tag­jait, mű­egyetemi és egyetemi tanárokat, neves mérnököket és tudósokat és elsőrangú Budai csatatér Szerte-széjjel géphulla, géphulla hátán. Rop­­pant géptemető az egész mező. Az összezúzó­­dott repülőgépek, a­ kiégett teherkocsik, a széttörött ágyúk és a félrebillent óriási tan­­kok között halomszámra hever ezerféle rozs­­dás limlom, sisakok, kézigránátok, még fel nem robbant ágyúgolyók és százféle furcsa, csillogó gépalkatrész. Valami irtózatos, nem emberi erő zuhant rá az ezerféle acélóriásra, földhöz verte a repülőgépeket, letépte a­ tan­kok hernyótalpát, szörnyű erővel sodorta le állványaikról a roppant ágyúcsöveket és föl­­fricskázni az óriási teherautókat. Történelmi, népek sorsát, évezredek fejlődé­­sét irányító erő tombolt itt, mint szilaj óriás és léptei alatt megremegett a Vérmező, elő­­deink vérétől áztatott földje. A „nagy ármádia”, a „nagy hadsereg” pusz­tult itt el legyőzve azoktól, a­k­ik a■ népek sza­badságáért hullajtva vérüket, mentek rohamra a budai várban meghúzódó, a Vérmező körül összegyülekezett ellenség elleni. Megrázó, fen­­séges és reményt keltő, ez az óriási csatatér. Hiszen a győztes hősök is Lenin­ és Sztálin zászlója alatt harcoltak. Az ő győzelmük a mi győzelmünk is egyúttal, óriási kiégett harcigép. A szárnya, levált vascsont­jáig égett törzséről, Amott egy egész apró darabokra zúzódott vadászgép hever. A földön csillogva nyúlik el egy aluminium spi­rál, mint lelőtt gépmadár belső része. Itt-ott zegzugosan, feketén kanyarodnak a védő­árkok. A németek megkísérelték, hogy vitor­lázó repülőgépekkel vigyenek utánpótlást, a Vörös Hadsereg acélölelésében fuldokló több mint százezer főnyi helyőrségnek. A roncsok megrázóan, meggyőző erővel mutatják az eredményt: balra egy vitorlázó repülőgép he­ver. A szél vidáman lobogtatja ronggyá tépett, viaszk­osvászon felületét. Helyzetéből látszik, hogy leszállás közben zúzód­ott össze. Az egyik szárnya levá­lt a másik darabokra hullott. A mellette heverő nagy vitorlázó gépen látszik, hogy a vörös tüzérség gránátjai már a leve­­gőben darabolták össze hatalmas testét. A né­­met­ek­­■megpróbálták, hogy a leszállásnál va­dászgépekkel védjék a légi úton szállított élelmiszer, és lőszer szállítmány­okát. Az ered­mény majdnem ugyanaz volt. A földön fel­ismerhet ellenségig összezúzódott vadászgép látszik. Törzsét messze oldalt hajította a rob­banás ereje. A horogkeresztes jelvény széles fekete vonalai olyanok, mint egybecsavaro­dott halott kígyók. Az ellenség néha kitörést próbált, de leg­­többször fejvesztve menekült: a földön gáz­álarcok, rongyok, paplanfosslányok, csajkák, ruha­daraok, kézigránátok hevernek. Egy tá­bori konyha. Sütője nyitva tátong. A fel nem robbant, huszon­nyolcas gránátok között pa­rasztszekér szürke roncsai látszanak. A vörös légi haderő újabb és újabb csapá­sokkal árasztotta el az ellenség védelmét és a németek kétségbeesett erőfeszítéssel próbálták feljebb riasztani a halált hozó vörös csillagos harci repülőgépeket. Az eredmény: egy lég­­elhárító ágyú hever furcsán oldalt dőlve. Csövén hét fehér csík mutatja, hogy régi gyilkos szerszáma a fasiszta hordáknak. Egy másik légelhárító ágyú toronymagas csövén­­ tizenhárom fehér csík. Sok hőst ölt meg ez az öreg gyilkos addig, amíg itt a budai Vér­mezőn utolérte a végzete. A vérnél technikusok és katonai szakértők éveken át­ dicsérték tankjaikat. Éveken, át láthattuk a filmen a, háznagyságú szupertigri­seket, amelyek látszólag ellenállhatatlanul törnek valahová a filmvászon határain túlra. Valóban szinte elképzelhetetlen volt, hogy eze­ket a páncélos óriásokat megállítsa, vagy megsebezze valami... És íme. Itt a roncsok, hegyén egymáson hevernek a német páncélo­sok. Az egyik mozgó eröd nagyságú szuper,­tigris lánctalpát leszaggatta­­valami hihetetlen, erő. A páncéltornyát lesodorta a vörös tüzér ökölcsapása. Egy másik szupertigris ágyúja erőtlenül, furcsán billen­tésre, mint a halott ősállat ormánya. Sok csatateret járt ez a vén rabló, sokat ölt, sok apró parasztviskót gázolt hernyó talpaival, sok kínt, bánatot, könnyet hagyott maga után, amíg végre itt, a Vérme­zőn, szétlőve és kiégve ő is megtalálta a mag­a jól megérdemelt sírját. .. ...A roppant csatatér felett nyárias for­­rósággal szikrázik a tavaszi nap, a magyar föl­d első szabad tavaszának napja. Nagy, nagy tavaszi csend borul a gépek halmazára és a rozsdás tankok között itt is, ott is zöl­det már a zsenge friss fa. Valahonnan messzi magasból zúgás hallatszik. A zúgás erősödik. A mező felett könnyű árnyék siklik és a rop­pant tank mintha megrezzent, volna az ár­­nyék érintésétől. A súgásból dübörgés less. Ben­ s a magas­ban kilenc gép úszik lassan, súlyosan, ellen, állhatatlanul nyugat felé. A vörös gépek mo­torjának zúgása egyre erősödik és mint győzelmi dal harsog végig az ellenséges fegyverek acélhalmaza, felett. Úgy érzem, hogy ez a dal nemcsak a győzelem, hanem a­ megújhodás dala, is. Nyugat felé... Az égen a, halvány tavaszi fellegek között újabb és újabb repülőre jók úsznak. Egyik hulla , a másik után végte­len sorban és az árnyékuk most már egé­szen elborítja a gépek hullámhalmazát. Az er­ő... Ki állítja meg a Vörös Hadsereg büszke­ gépmadarait?! Akad-e erő, amely meg­akasztja a világtörténelemben példátlan diadalút­ját ? És a roppant csatatér felett, mint hang­talan kiáltás hangzik a felelet: nem. Nem! Mert, a szabadság, minden elnyomott, minden szenvedő szabadsága lobogtatja Lenin, Sztálin diadalmas zászlóit. Mert a néphad­sereg, az igazi néphadsereg, az egyetlen nép, hadsereg immár nem ismer akadályt. Előre! Nyugat felé ... Kovár Lőrinc 5 Április 4-én, szerdán délelőtt fel­­lerik­ a­s budapesti nők számára a Magyar Szín­­házban A nő helyzete a Szovjetunióban címmel előadást tart ABELOVSZKINÉ. WECHSLER ANTONIA - A (jegyek meghívóként szolgálnak) ipari szakembereket. Összetétele, eddigi működése és vezetése biztosítéka annak, hogy mindenkor a magyar nép ügyét fogja szolgálni. A Nemzeti Bizottság megadta a meg­felelő választ a hozzá beérkezett javasla­tokra, amikor azt döntés végett épen a szakszervezethez tette át. Ha a javaslat beterjesztői ezzel a válasszal nincsenek megelégedve, akkor majd végső fórumként az iparügyi­­minisztérium­ fogja őket fel­ébreszteni reakciós ábrándozásukból. Nem lepődnénk meg azonban, ha az egész akció kezdeményezői közül néhányan már az igazoló bizottságok előtt elbuknának. V. M. — —■—M.——-» ÜDVÖZLET Recseg-ropog ez a vén világ. Az apó-a­kalipszis lovasai végig száguldottak rajta és nyomukban pusztulás maradt. Ide a romok felett sarjadzik az új élet, vajúdik az UJ DEMOKRATIKUS REND. Az elsírt könnyektől még vö­rösek a szemek. A fájdalomszántotta barázdák még ott vannak az arcokon De a gyűlölet és a rombolás lovasainak nyakán ott a hurok, pusztulásuk elke­rülhetetlen. Mikor végigtekintünk hazánk és ott­honunk romjai felett, mikor a keserűség és a harag hideg gyűlöletté válik ben­nünk, keressük azokat is, akik ezt a pusztulást rászabadították a világra. Megtaláljuk őket. Előszedjük, ha kell rej­tekhelyeikről, palotáikból, vagy a svájci hegyekből, bárhová bújtak is. Leszámolunk velük. De hosszú az út még és súlyos a harc. És ebben a harc­ban világító fáklyánk és pusztító fegy­verünk a SZABAD NÉP. Amikor a Gestapo pribékek és nyilas bérenceik elől bujkálva kellett harcolnunk, erőt adott nekünk és harcra buzdított. Ünnep volt számunkra, amikor kézről-kézre adva olvashattuk a mi újságunkat. Most újra itt van a kezünkben. Komoly, igazi, nagy újság. Hálát és köszönetet mon­dunk mi, csepeli dolgozók azoknak az elvtársaknak, akiknek fáradságot nem is­merő munkája lehetővé tette azt, hogy a mi lapunk újra ilyen nagy és komoly tartalommal megjelenhetett. Ez nagy fegyver harcaink során, előttünk jelszó­ként lebeg: A SZABAD NÉPPEL, A NÉP SZA­BADSÁGÁÉRT! A WM pártszervezet propagandavezetője

Next