Szabad Nép, 1945. június (3. évfolyam, 55-78. szám)

1945-06-03 / 56. szám

VASÁRNAP, 1945 JÚNIUS 3 SZABAD NÉ­PE Teljes erővel dolgozik a Ganz-gyár Vezetőség és üzemi bizottság, munkások és értelmiség együtt küzdenek a jövőért Bangók áradnak a szabadba, munka eleven ritmusa, dala telíti sötétszürke deszkakerítések, téglafalak mögül. A meg a levegőt. Ganz és Társa villamossági, gép­, vagon, és hajógyár rt. Gyártelepei voltak: Ratiborban, Leobersdorfban, Amszterdamban. A hatalmas telepet négy utca határolja és itt Diesel-motorokat, mezőgazdasági gépeket, hengerszékeket, mindenféle vagonokat, síneket gyártottak. A Ganz-gyár készítette a 110 ezer voltos budapest—bánhidai magas feszültségű távvezetéket és a budapest— hegyeshalomi villamosvezetéket. Szállított Franciaországba villamosmozdonyokat, Romá­­niába, Spanyolországba, Bulgáriába, Törökországba, Egyiptomba, Olaszországba, Indiába vasúti kocsikat, autóbuszokat, motorokat, turbinákat, szivattyúkat... Mai Éljen a dolgozók harci egysége.* // A gépházműhelyben finom fapor terjeng. A szalagfűrész vinnyog. A maró alt hangon énekel. Az egyengető mormogva köpködi a habfehér forgácsot. A körfűrész alkony. A négyfejes gyalut most szerelik, két hét múlva búgni fog. öt hónappal ezelőtt, Hitler átkozott totális háborúja nyomán, itt is halott némaság volt. Mint a többi műhelyben. „Buda­­pestet megvédjünk!” — üvöltöttek Beregfiék és a gyár 70 százaléka rombadőlt. 781 gépből 341 maradt használható álla­potban, 330 sérült, de javítható, 44 teljesen elpusztult és hatvanhatot elvittek. „Éljen a dolgozók harci egysége!’“ — hir­detik a kapu fölött, a két nagy munkáspárt egységbe olvadt nagy, vörös betűi. A munká­sok, tisztviselők összefogtak a felépítés nagy munkájában, napi egytál ételen. Közlekedési eszközök hiánya miatt a dolgozók gyalog jár­tak be a távoli környékről, hogy dolgozzanak. Építettek, alkottak. Rohammunka volt. Ebből az ifjúmunkások is kivették a részüket, napi 3—4, díjazatlan túlórával. Ma is- És új élet sarjadt a romokból. Egymásután indult meg a munka a műhe­lyekben. A munkások egymásután hozták Ezerkilencszáznegyvennégyben a gyár mun­kás- és tisztviselő létszáma 5600 fő volt. Ma 7100 ember dolgozik a kőbányai­ úti Ganzban. A gyár falai között mintha a Svájcból ide­szakadt, tanonckönyvekből ismert Ganz Ábra­­hám szelleme kísértete, 101 esztendő, a gyár­alapítók távlatából. A világhíres Griffin-kere­­kek is felrémlenek, a szabadságharc idején kezdték gyártani szériában. Ganz pályája egyéni karrier volt, az iparosodás kedvező idején. De felrémlik 1930 is. Alaptőke 17 millió 150 ezer pengő. Osztalék: 1 millió 960 ezer pengő. Igazgatók jutaléka: 228.468 pengő. 1930 szeptember elsején, a fővárosban, a munkások munkáért, kenyérért, tün­tettek. Sortűz dördült és munkásvér folyt Budapest utcáin. Ma, kollektív egység a gyár. Azelőtt az igazgatóságnak, ügyvezetőségnek, felügyelő­­bizottságnak majdnem 50 főn­yi tagja volt. Közöttük angolok, franciák, hollandok, ola­szok, németek , nagykapitalisták. A tőke erősen nemzetközi! Ma, az igazgatóság szá­mos tagja elmenekült. Néhányan, akik nem voltak részvényesek és nem azonosították ma­gukat a szélsőjobboldallal, itt maradtak. Produktív munkát végeznek részvé­nyek, osztalékok nélkül, szorosan együttműködnek az üzemi bizottság­gal. Együtt törik a fejüket, szeretnék, ha a gyár száz százalékig kivenné részét az építőmunká­­ból. Sín kell, de mozdonyokra, vagonokra is helyre a megrongált gépeket. Napokkal, a rohammunka megindítása után a Vörös Had­seregnek dolgoztak, a győzelemért. A terme­lés egyre nagyobb méreteket öltött. A gyár ma már hengerszékeket, fogaskerekeket, szi­vattyúkat, sínelágazásokat, gázmotorokat gyárt. Sorra javítja a sérült vagonokat, autókat. Az öntödében villanykályha működik. A Mar­tin-kemencét felépítették, rövidesen besütik. A kovácsműhelyben földet rengetve dübörögnek a kalapácsok. Az öntvénytisztító fülsiketítőn lármázik. A nagyesztergában fényes vasfor­gácsot masnak a kések. Üzembe helyeztek 32 elektromos- és 20 kézidarut. Két nyersolaj- és egy benzinmotoros tolatómozdony is elkészült. Az utóbbit a gyár kölcsönadta a közellátási kormánybiztosságnak. A grafikon, mint a szív működéséről tanús­kodó kardiográf, felfelé ívelő, lágy hullámú vonalakat mutat a termelésben. Februártól 16 millió 720 ezer pengő értékű rendelést ka­pott a gyár. Április végéig több mint 10 millió értékű árut szállított a megrende­lőknek, szükség van. A jelszó: gyártsunk mozdonyo­kat, vagonokat! De áram, szén, nyersolaj, pénz és még több munkáskéz kellene! Az elektromosművek minimális áramot ad a Ganznak. Szén kevés érkezik. Nyersolajból több kellene. A munkások közül, főként a segédmunkásokban nagy a hiány. A gyár, a múltban, a lehetetlen kereseti viszonyokkal a fővárost környező falvaikba kényszerítette a munkásokat. Ma aztán, a rendszertelen közlekedési viszonyok miatt, nem tudnak bejárni a városba, a gyárba. Az élelmezés is nagy gond. A gyár kony­hája 650 ember számára ad naponta ebédet. Miből él a többi ezerötszáz ember? Naponta tíz deka kenyér, a kertgazdaság még nem ad élelmet.­­ Rizstermelés, baromfitenyésztés — Beszerzési csoportunk vám, így akarjuk leküzdeni a nehézséget! — mondja Aleva Ba­jos elvtárs, az üzemi bizottság titkára. — Vannak vagonaink, állandóan a vidéket jár­ják, mégis nagyon kevés az élelem. Mert kevés a pénzünk. Pénz, pénz, pénz kellene miinél előbb .. . Rövidesen kapunk, hiszen a Kommunista Párt javaslatára megszavazták a másfélmilliárdot. Rizst is termelnek, kísérleteznek vele, való­színű, sikerülni fog. Azonkívül baromfi­tenyésztéssel is próbálkoznak. Ültetni való tojásokat, tyúkokat, kiscsirkéket hoztak, a A mai vezetőség nem azonosítja magát Zilahi főmérnökkel. A mai vezetőség tudja, hogy küzdeni, dolgozni kell. Egyetlen út van, s az megpróbáltatásom, de hogy a holnap­utánhoz elérjünk, el kell érnünk a holnapot is — és túl kell élnünk a mai napot! — Az értelmiségi réteg örömmel fogadta Rákosi Mátyás elvtársnak az első országos pártnapon elhangzott kijelentését és boldogan szorítja meg a feléje nyújtott, baráti kezet! Együttműködni — igen ... Ezt akar­juk mi is ... dolgozni, dolgozni, mert munka nélkül nincs élet, nincs jövő! — mondja Lehel Viktor műszaki igazgató. * A gyár halkan zsong. Mintha ének lenne. Ének a munkáról, a szellemi és fizikai mun­kások egységéről és arról a nagy küzdelem­ről, amit együtt végeznek. A kovácsműhely nagykalapácsa nagyot dörren és ez úgy hat, mint Valami goromba pont, amely véget vet minden, nem időszer­ű vitának. A kőbányai úton villamos csilingel s a magas, gránát­sebezte kémények mintha integetnének . . . Hamvas H. Sándor Múlt és jelen közellátási kormánybiztosság segítségével. Kiscsirkék már érkeztek, darabja harminc pengő. Házinyulat is rendeltek, száztíz darab jön, — de mikor? Heroikus küzdelmet vív a Ganz-gyár mun­kássága az élettel, az életért, a jövőért. De akadnak olyanok is, akik megtorpannak, el­fáradnak, kimerülnek. Vannak, akik újra és újra szabadságot kérnek, azon a címen, hogy élelmiszerért mennek vidékre. Az üzemi bizott­­ság megunta a folytonos szabadságkérést. Tessék választani: dolgozni, vagy pedig ki­kérni a munkakönyvét és a gyárigazolványt visszaadni! Szabadságot nem adunk ezentúl. Zilahi főmérnök úr... A gyár vezetősége szorosan együttműkö­dik az üzemi bizottsággal. A régi nagy sza­kadék eltűnt a szellemi és fizikai munkások két tábora kö­zül. A főmérnök havi fizetése nem­ halad­hatja túl a szakmunkás havi kerese­tének háromszorosát, csak kivételes esetben. Közelebb kerültek egymáshoz, anélkül, hogy a szellemi munkások lesüllyedtek volna. Hol van már a múlt, Zilahi főmérnök, aki egy sztrájk alkalmával azt mondta: „Nem tűrhe­tem, hogy egy egyszerű martinmunkás annyit keressen, mint én!” De tűrte, hogy a vidékről bejáró mun­ Együttműködni — igen! GOLDONI A LIGETBEN Irta: Háy Gyula Minden színháznak időnkint vissza kellene menni a színját­szás gyökeréig, a drámai művé­szet ősforrásáig. Ezt tette most a Szabad Színház. Both Béla lelkes és tehetséges együttese rövid és szerencsétlen elkalandozás után a weimari Né­metország dramaturgiailag si­lány, politikailag helytelen álfor­radalmi álirodalmába, most ah­hoz a szerzőhöz fordult, akihez felfrissülésül minden színháznak el kellene jutnia, akihez minden társulatnak el kellene kalauzol­nia a közönségét. Goldoni nem irodalmi óriás, de olyan erő dolgozik benne, amely magasan a saját írói jelentősége fölé emeli színpadi szempontból. Ez a XVIII. századbeli velencei ügyvéd és kamarás, akit annyira megszállt a színjátszás szelle­me, hogy megszökött a saját „bevágódott“ életétől, elszegő­dött egy vándor színésztársulat­hoz, hogy mint háznélküli házi­szerző járja velük ekhósszekéren a falvakat, városokat, tettével határkövet rakott le a színmű­irodalom történetében. Carlo Goldoni volt az első szerző Olasz­országban, aki a rögtönzött, íratlan színjátszás, a commedia dell' arte helyébe a leírt szövegű komédiát hozta. Ezzel Európá­nak ebben a részében megindult az a folyamat, amely tulajdon­képpen még most sincs befe­jezve: a modern színdarab ki­alakulása. A Szabad Színház rokonszen­ves fiatal gárdája helyes ösz­tönnel nyúl vissza a mai érte­lemben vett színház születéséhez, amikor meg akarja sürgetni, egészséges lefolyásúvá akarja tenni a maga színházának meg­születését. Ami a „Furfangos özvegy“ előadásán először is megcsapja a nézőt, az a fiatal­ság üde lehelete; ez árad ki az öreg darabból, ez a fiatal együttes játékából. Goldoni aranyszabályok sze­rint gondolta ki darabjait: a mindennapi gyakorlatból, a kö­zönséggel való együttélésből, a közönség jóindulatáért és meg­értéséért folyó szakadatlan küz­delemből levont aranyszabályok szerint. A közönségre való hatás módszereit lehet finomabbá, száz­szor is finomabbá tenni, mint ahogy azt a színpadrajongó velen­ceinél látjuk. De az alapoktól el­térni büntetlenül nem lehet. Jaj annak a színpadi szerzőnek, aki a meseszövésben a jelenetezésben, az időtartamok kimérésében fi­gyelmen kívül hagyja a néző öntu­datlan, szinte fizikai visszahatá­sait. Jaj annak, aki drámaiatlan mer lenni a színpadon, aki a ki­jelentéseket akarja a konfliktu­sok­­helyére tenni, aki nyilatko­zatokkal akarja pótolni azt, amit szereplők — vidám vagy komoly — harcos összecsapásá­val nem tudott kifejezni. Csak egy dolog mentheti meg az ilyen szerzőt a bukástól: a tudálékos, fontoskodó, színházat nem sze­rető kritika védő karja. Ez alatt a védőkar alatt satnyult el fokról-fokra a színműirodalom. Vele együtt vált drámaiatlanná, epikaivá, konfliktus nélkül tol­vacsörgedezővé a színművészet is. Évtizedeken keresztül táplál­tak bennünket azzal a natura­­­­lista színészettel, amely az­­ „egyszerűséget“ a tartalmatlan­­­­ságig, a „természetességet“ a­­ természetellenességig vitte. En­­­­nek esett áldozatul sok nagyte­hetségű színészünk, ennek a kö-­­ vetkezményét nyögi színészetünk , mind a mai napig. Ebből a hi-­­ nárból kell kilábalnia annak, aki az új idők új színpadán meg akar állni, az új idők új felada­tainak meg akar felelni. Ez el­len a betegség ellen kitűnő —­­ és még hozzá édes — orvosság ! Goldoni. Ha Both Béla rendezésében valami kivetnivalót találunk, ak­kor ez éppen az, hogy még nem tudott egészen vele menni Goldini drámaian játékos alkotó kedvé­vel. A darab dramaturgiai vo­nala nála háttérbe szorul, itt-ott egészen elvész és marad a na­gyon élvezetes, színpompás, ka­cagtató jelenetek nem drámaian vígjátéki, hanem epikusan hu­moros sorozata. Ezt részben egy szerep elhibázott kiosztása is okozza. Árva János, akit még sok jó szerepben akarunk a szín­padon látni, egész egyéniségénél fogva nem alkalmas arra, hogy a „Furfangos özvegy“ szerelmi bonyodalmának tengelyében áll­jon. De egyes képekben, például abban a nagy ízléssel és felcsil­lanó drámai érzékkel rendezett je­lenetsorban a fogadó előtt, amely Rosaura és a gróf párbajában tetőződik be, megmutatta Both, hogy nem a drámai érzék hiánya, hanem csak a színpadjaink nagy­részén uralkodó rossz hagyo­mány kötötte meg a kezét. A Rosaura szerepében bemu­tatkozó Kiss Hana nem minden­napi szépségét az anyatermé­szettől, a többit, amit a szerep­ben nyújt, a rendezőtől kapta. Ez a tehetséges művésznő örül­het, hogy ebbe az együttesbe ju­tott ; itt nőhet és belenőhet ,nem az elhaló, hanem a születő szín­házba. Szigeti Jenő Pantellone szerepében nem retten vissza a bevált eszközök használatától — és igaza van. De Kemény László a lord szerepében új eszközöket talál — és neki meg inkább igaza van. Újszerű Orbók Endre fanyar Arlecchinoja is, kár, hogy dinamikában elmarad tehetséges és okosan elragadó partnere, Szilágyi Bea mögött. Tóth Jú­lia, Kállay Ferenc jól illeszked­nek bele a biztos kézzel össze­tartott együttesbe. Soós Lajos tehetséges színész, akitől sokat várhatunk. Külön dicséret illeti a játékosan dekoratív díszletek tervezőjét, Hetényi Klárát. A közönség hálásan fogadja a kacagtató jeleneteket. A Liget hagyománya jogaiba lép: a né­zők feszültebb jeleneteknél köz­bekiabálnak, akár csak a hököm­­színházban. Aki ezt esetleg sér­tőnek találja az nem szereti szívből a színházat. Bothék a helyes darabválasztással és a jó játékkal meghódították közönsé­gük szívét. Alig lehet abban ké­telkedni, hogy Budapest dolgo­zói egyenként és szervezetten igen sok házat fognak megtöl­teni, hogy örüljenek Goldoninak és a fiatal magyar színtársulat­nak, amely ily jól megértette, ily kitűnően tolmácsolta ezt az örökifjú, vidám olaszt. a Goldberger Sam F. és Fiai Rt. textilgyár központi irodájához a Nemzeti Bi­­zottág álltal kiküldött Igazoló Bizottság meg­­alakult. Az Igazoló Bizottság működését 1. év június hó 14 -én kezdi meg Az Igazoló Bizottság ezennel felhívja m­indazokat, akik a vállalat köz­ponti alkalmazottainak olyan magatartása »­Al­­agy cselekményeiről tudnak, amelyek sértették vagy sértik a magyar nép érdekelt, mind ezt, mind vonatkozó bizonyítékaikat 8 napon belül az Igazoló Bizottság elnökéhez: Markovit» László, V., Dorottya­ u. 1 sz. (KOKSz) levélbe»« juttassák el. Az írásbeli bejelentésnek a beje­lentő nevét és lakcímét tartalmaznia kell, név­telen bejelentésekkel a bizottság nem foglalko­zik. Az igazolás alá­ vonandó központi alkalma­zottak névjegyzéke a vállalat, központi irodájá­nak telephelyén, V., Arany János u. 3. van közszemlére kitéve ká-sok ingyen hordják neki a tejet, vajat, túrót, tojást és önszorgalomból új akkordár-táblázatot készített; ha kevesebb a termelés, magasabb, ha több a termelés, alacsonyabb az akkordár. „Itt, a Martinban, nem lesz vörös patkány, amíg én itt vagyok!” — mondta és megma­gyarázta az új akkord-alapár lényegét. „A magasabb termelésnél azért alacsonyabb az akkordár, hogy a rosszabb, szűkösebb na­pokra is gondoljunk!” Milyen humanitás! Its a gyár mindenféleképpen jól járt húsz­­huszonöt százalékkal. Üdvözlőbeszédek Vorosilov tábornagy fogadóestély­én Vorosilov tábornagy a hitleri Né­metország felett aratott győzelem alkal­mából adott fogadóestélyén pohárköszön­tőt mondott, amelyben üdvözölte a magyar kormányt és a megjelent vendégeket s poharát a magyar nép felvirágoztatására ürítette. W. Key amerikai altábornagy pohár­köszöntőjében üdvözölte Sztálin marsallt, Truman elnököt és Churchill miniszterel­nököt mint a győzlem kivívóit és rámuta­tott arra, hogy amint a diadalt a Vörös Hadsereg és a Szovjetunió kormánya, az angol hadsereg és az angol kormány és az USA hadserege és kormánya együttesen vívta ki, ugyanígy egyetértésben fogják megvalósítani a béke nagy művét is. O. P. Edgcumbe vezérőrnagy, az angol bizottság katonai vezetője pohárkö­szöntőjében rámutatott arra, milyen hő­sies küzdelem árán sikerült a szövet?«, és nemzeteknek az együttes győzelmet ki­vívni. Biztos abban, hogy ugyanilyen együttes munkával kivívják majd a béke diadalát is. Gyöngyösi János külügyminiszter pohárköszöntőjében a magyar nép nevé­ben köszönetet mondott a szövetséges ha­talmaknak a hitleri Németország felett aratott nagy győzelemért. A magyarság a győzelem megünneplésében teljes szívvel részt vesz, mert a szövetségesek győzelme számunkra a zsarnokság alóli felszabadu­lást jelentette. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a béke nemcsak a nagy nemzeteknek lesz tartó­ békéje, de ne a kis nemzetek boldogulását is lehetővé teszi.

Next