Szabad Nép, 1945. szeptember (3. évfolyam, 130-154. szám)

1945-09-07 / 135. szám

8 A demokratikus pártok Móricz Zsigmond-emlékünnepsége A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban tömörült­ pártok csütörtö­kön délután a kerepesi temetőben bensőséges ünnepség keretében adóz­tak Móricz Zsigmond emlékének, a nagy magyar népi író halálának harmadik évfordulója alkalmából. Az ünnepségen ott volt a kormány kép­viseletében Erdei Ferenc belügymi­­nszzter is. A Himnusz hangjai után Veres Péter a Nemzeti Parasztpárt nevé­ben mondott beszédet. Hangoztatta, Móricz Zsigmond álma végre valóra vált, a magyar nép ura saját sorsá­nak. Miliók Sándor a Szociáldemokrata Párt nevében szólalt fel. Rámuta­tott arra, Móricz Zsigmond vállalta az újító kockázatát, verejtékes har­cát s munkájával porhanyóvá tette a kemény magyar rögöt, hogy alkal­massá tegye a demokrácia palántája számára. Supka Géza, a Polgári Demokrata Párt szónoka is hangsúlyozta, hogy e nagy népi író a magyar demokrá­cia úttörője volt. Révai József a Kommunista Párt kegyeletét tolmácsolta és hangoz­tatta, Móricz Zsigmond nem felülről nézte a magyar életet, hanem a nép szemével. Szószólója volt egy olyan Magyarországnak, amelynek elsőd­leges problémája és feladata a pa­rasztság felemelkedése. A Kisgazdapárt nevében Ortutay Gyula, a Magyar Központi Híradó Rt. elnöke szólalt fel. Jordáky Lajos kolozsvári egyetemi tanár az erdé­lyiek háláját tolmácsolta. A MaDISz képviselőjének felszólalása után az öt párt megkoszorúzta a sírt; ez­után a Muharai-kórus Kodály- és Ady-dalokat adott elő. Major Tamás Ady „Levélféle Móricz Zsigmondhoz“ című versét szavalta el. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Külföldi hírek A Szerdai nap folyamán Franco csapatai elhagyták Taligert. A vajdasági választási bizottság tagjai között van Oláh Sándor vas­úti tisztviselő, Varga István száza­dos, Strebik János és Dosztán Sán­dor munkások. A bécsi szövetséges ellenőrző bi­zottság szeptember 11-én tartja első ülését. A háborús bűnösök ügyében olyan nagymennyiségű anyag gyűlt össze, hogy a főtárgyalást valószínűleg no­vemberre halasztják. A Ruhr-vidék széntermelése egyre inkább emelkedik, az üzemben lévő bányák júliusban már kétmillió tonna szenet termeltek, ami 50 szá­zalékkal több, mint az előző hónap termelése, de alig egyötöde a há­ború előtti termelésnek. Azt már megállapították, hogy a ruhrvidéki szenet elsősorban a szükséget szen­vedő szövetséges országokba szállít­ják és a német városok, így Berlin sem jutnak szénhez a következő télen. SZ­JBAD NÉP PÉNTEK, 1945 SZEPTEMBER 7 | Színházak, mozik fa a rádió a színházak műsora Péntek: Nemzeti Színház: Tiszazug (5). — Nem­zeti Kamaraszínház: Viharos alkonyat (5). — Vígszínház: Hattyú (%5). — Bel­városi Színház: Játék a kastélyban (%6). — Művész Színház: Család! szálloda (5). — Fővárosi Operettszínház: Napsugár kis­asszonyok (5). — Magyar Színház: Csoda­­bár (V26). — Medgyaszay Színpad: Dr. Szabó Juci (/26). — Nép varieté (Sport­csarnok): Vidám tarka estéik (V25). — Pó­dium: Régi­ rossz Budapest (5). — Ari­zona: Második Műsor (V16). — Új Szín­ház: Őszi ka­baré (6). — Márkus Park­színház: Kacagó nyári művész esték (946). — Erzsébetvárosi Színház: Vannak még férfiaik (M16). — Színes Színpad: Színes műsor (6). — Vidám Varieté: Fele­­s Tréfa (6). — Kamara Varieté: Pesti Hír­adó (6). — Royal Revü Varieté: Új Gonda­ revü (5). — Fővárosi Nagycirkusz: Szeptemberi vidám műsor (3 és V26). MOZIK Ady: Amerikai sas (V212, 2, 1 5, V27). — Bodográf (VIII . József-körút 63. sz.): Az asszony, az orvos és­ a harmadik. Az örök háromszög. BurLeSzk (3, 5, 7. vas. és ti. ulscor is). — Capitol: Lovagias ügy (magy.) Kabos (1, 3, 5, 7. vas. és ti. tá­bor is). — Corso (Tel.: 18-28-18. IV., Váci­­utca 9.): örök Éva. Prol. IV-ik hétre. (am.). Deanna Durbin (2. 4, 6, szomb., vas. és u. 12-kor is). — Damja­nich: Maga lesz a férjem (M­3, %5, V21, vas. és ü. 12-kor is). — Décsi. (Tel.: 12.13 43.): örök Éva. IV-ik hétre prol. fam.­ (%3, V65, %7, szomb., vas. és ü. V21-kor is). — Dózsa (Róbert Károly., körút ill.): Szept. 6-ig. A három mák* virág (5, 7, vas. 3-kor xis). — Fórum: Egy frakk története. NI-ik hélre prol. (am.) (1, 3, 5, 7, vas.­ és ti. 11-kor is). — Hír­­adó: 1. Magyar híradó, 2. Uj amerikai híradó, 3. Chaplin, a görfkorcsolyabajnok, 4. Új orosz híradó, 5. Kapituláció (Ber­­lin! Berlin­h! 5-s­k hétre prolongálva.) Két órás előadások! Folytatólag reggel 9 től este 10-ig. — Homérosz (Hermináját 7.): Három márkvirág. Híradók (3, 5, 7). — Hunnia (Horthy Miklós-út 130.): A tó parti látomás (3, 5, 7. vas. és v. l.kor is) — Ipoly (V., Csáki utca 65 Tel. DL pót: 460.) Vidám kacagó műsor, Zoro- Huru, Chaplin, stb. Híradó. (V4, V26, V28, va­sárnap és ’ ünnepnap ^2-ko­r is). — Kultúr (Kinizsi­ utca 28.): Krisz­tina királynő (am.) (V23, v25, V 7, vas. és ü. g.l-kor is). — Marx (VII., István, út 39.): Aranyváros. Május 1. Moszkvá­ban (V23, %5, %7, vas. és ü. Hl-kor is). — Olympia: A pé­k felesége, (fr.) (1, 3, 5, 7 vas. és ü. l­ljcor is). — Otthon (Baross-u. 89): Aspang (am.), Amerikai világhíradó (3. 5, 7, vas. és ü. 11-kor is.) — Pátria (Népszínház­ u. 13.): Fiúk az intézetben (fr.) (3, 5, 7 vas. és v. 11 és 11kor is). — Petőfi (volt Odeon, Rotten­­bü­h­ler u. 37.) Vasárnapiig: Kék csillag (am ). A szabad kenyér ünnepe: Rákosi M. (3, 5, 7). — Ságvári (v. Csatba, VIII., Üllői­ út 4.), Brodway Melody (am.) (V.3,­­5, M7, vas. és v. 11 kor is). — Scala Ziegfeld Görl filmrevü (am.) Heddy Lamarr, Judy Garland, James Stewart. Magyar és amerikai híradó (2, V45. V21, vas. és ü. 1/1*12-kor is). — Studio (Akácfa­­utca 4.): A férj közbeszól (am.) Claudette Colbert (1, 3, 5. 7, vas. és ü. 0-kor is). — Szabadság (volt Simplon, XI., Horthy Miklós­ út 62.): örvény (fr.) (3, 5. 7, vas. és ü. 312-kor ,s). — Tinódy (Nagy­­mező utca 8.): Víg özvegy (am.) (3. 5. 7, vas. 0-kor is). — Túrán (Nagymező u. 21.): Honolulu (am.). Stan és Pan, a leányszöktetők (1, 3. 5. 7, vas. és ü. ll.kor is). — Uránia: Gyilkos szerelem (2. ^5, Wl, vasáramp 4412-kor is). — Városi Színház i­.: 185—450): Fantomok háza. Lukács Pál, Paulette Goddard. Ma­­gyar és amerikai híradó (V23, V25, V27). — Vesta: Tarzan bosszúja (am. Fox-fi­lm) (1, 3, 5, 7, vas. és v. Ilikor is). — Vörös Csillag (XII., Ugocsa utca 10): Vasár­napig: Kölcsönkért kastély. Tolnay, Ka­bos, Ráday, Vitebszk. Majdaneki halál., tábor (V28. V25, 17 órakor) A BUDAPESTI RADIO Péntek. 7: Híreik. 7.15: Han­gl­em­e­zek. 8: Színház és film. 8.15: Hanglemezeik. 11: Budapest Hangverseny Szalonzenekar. 10: Hírek. 12: Hírek. 12.15: Fehér I­onka hegedűi, zongora; Gergely Pál. 12.45: Az illegális­­könyvek terjesztése a fasiszta Magyar­­országon, Szenes Lajos előadása. 13: Hanglemez. 13.41­: Rendel­etek. 14: Hírek, mű tar­a 14.10* Vöröskereszt. 16: Hírek. 16.10: Horn­váth’Jenő ja27. 16.45: Szakszervezet, ta­nácsadó, Kossa István előadása. 17: A mun­ta híradója. 17.10: Ifjúsági műsor. 17.30: Antal István zongorázik. 17.50: Sport 18: Hírek. 18.05: Vöröskereszt. 18.15:­ Mit üzen a rádió? 18.35: Országh Tivadar brácsázik, zongora: Braun Paula. 19: Rajna Mária szaval. 19.15: Franz Werfel. Gáspár Endre megemlékezése. 19.35: Hanglemez. 19.45: Horogkereszt az Eiffel tormán (Peterdi Mária). 20: Hírek, sport 20.20: Milleneumi körkép. Keszi Imre­ eőadása. 21: Műsor. 21.05: Vörös­­kereszt 21.1­5: Hanglemezek. 22: Hírek. 22.15: Rendelitek. 22.20: Hanglemezek. SZAKSZERVEZETI HÍREK óvás. A ,,Magyar Famunkások Szabad. Szakszervezetének Központ­ja? VI. ker. Benczuk­­ u. 17.“ szövegű körbélyegzőneket valaki eltulajdonította. A visszaéléseik el­­kerülése végett felhívjuk mindenki figyel­mét, hogy szeptember 1-től kezdve csak a ,,Magyar Famunkások Országos Szabad, Szakszervezete Központja, Budapest, VI., Benczur­ u. 17.*" körbélyegzővel ellátott ira­tokért vállalunk felelősséget. — Famun­kások Szabad Szakszervezete. A Magyar Kommunista Párt VI. ker. szervezete felkéri a kerületben lakó író­kat, újságírókat és pedagógusokat, hogy a kerületi székházban (Csengery­ u. 68., I. em. tanácsterem) szombaton, szeptem­ber 8-án d. u. 6­rakor jelenjenek meg! A Fogászok Szabad Szakszervezetének alkalmazotti alosztálya felszólítja a fog.. technikus-segédeket, hogy igazolásuk vé­gett 16 nap alatt j­el­enjetnek meg a szak­­szervezeti helyiségben (Király­ utca 26,1.). A Magyar Élelmezési Munkások Sza­­badszervezete, VI., Vilim a király­nő­ út 34—36. sz. alól VII., Damjanich u. 5. sz. alá költözött. A Szakszervezeti Tanács felhívja a szakszervezetek vezetőségét és a nagyobb üzemek üzemi bizottságait, hogy a Szakszervezeti Tanács há­rom hónapos vezetőképző iskolájába sürgősen jelentsék be a hallgatókat. ft1 ii ____1 békebeli jó minőség óriási tételben György Imrénél, Bpest, IV., Deák Ferenc­ utca 15. Telefon: 389—515. 2533 Bélyeget vesz — elad FÜZES VII., Erz­sbet­ krt. 35. MON.­KAS KttNYVBOLTBAN. Tel.: 427—734 6165 Használt ruhákért mindenféléért legtöbbet fizet Sági Schmergel. Rottenbiller­utca 37. Hívásra jövök! 6247 Székeket használtat és újat minden menny­iségben veszünk Népszínház­ utca 31. 3008 KONZERV­GYÁROSOK! Előnyös áron okádó: 1 satu, 1 motor (3 HP 220 V. váltó), 1 transzformátor, 1 ventillátor 1 fúrógép, 1 köszörű, 1 má­zna, 1 daru, 180 dunsztos üveg, 18 k­lád, 1 állvány. Ér­deklődés: Kispest, Holbesz u. 35. d. u. 4-től. 6265 A Kosztics Milán és Gonda Hugó Rudolf­ tér 5. sz. alatt­i vegy­­szeri nagykereskedéshe­z kikül­dött 472/A sz. igazoló bizott­ság megkezdte működését. Felkérjük mindazokat, akik az igazolás alá kerülő tiszt­viselők korábbi magatartásá­ról tudnak, amiből megálla­pítható, hogy illetők a nyilas párt tagjai voltak vagy más fasiszta jellegű mozgalomban részt ve­ttek, továbbá német­barát magatartást tanúsított­­tak, — az ezekre vonatkozó adatokat , pontos névvel és címmel ellátva, az igazoló­­bizottság elnökéhez­, Boti Györgyhöz (Bp. VI., Podana­niczky­ u. 11. II. 12 ) ezen hir­detés megjelenésétől számí­­­tott 8 napon belül írásban jelent­sék­ be. Az igazoló bi­zottság ülései nyilvánosak, azokon bárki részt vehet. Az igazolandók névjegyzéke a cégnél ki va­n függesztve. Az igazoló bizottság ülése 1945 szept. 14 én, d. u. 16-kor lesz megtartva. 6286/1 Használt férfi­, női ruha, cipő, szőnyeg, fehérnemű, bútorért ismét legtöbbet fizet FINIÁSZ. Szövetség u. 3. Hl. Vásra házhoz megy. 2479 b­elépő számológép • vétele és eladása pW* Kereskedelmi Vállalat ZSALIYIH­­asznált férfi­, női ruha, CÖF­Ő, FEHÉRNEMŰ, BÚTOR, ÍRÓGÉP, SZŐNYEG és RÉGISÉGÉRT KALVARIA-TÉR 2. EM. . pnT«nnrT HÍVÁSRA HÁZHOZ JÖN LtUlUSStSC. I Mtt I 2854 Megjelent: TÉ ANDRÁS Holnap és egyebek című könyve VI., Király­ u. 50. 6241 Oltott és mér­g­es darabos dfl 39 adt és egyéb építőanyagok kap­hatók ,,Reform“ építőanyag­raktárában, VIII. Öröm­­völgy­ utca 3. * 2956 Kombinált szoba, hálószoba, rekamié, konyha­bútorért rengeteg pénzt fize­tek. Fried, Csengery.utca 12. Eladás, csere, nagy választék. Lev.-lap hívásra azonnal jö­vök. 6262 25.000 P jutalmat fizetőik annak, aki WANDERER 125-ös gyárt­mányú, K. 00901-es számú MOTORKERÉKPÁROM NYO­MÁRA VEZET. Ismertető je­lei: kopottas, fekete, nikkeled­zett benzintank és baloldalt heggesztett kormányvilla. A hátsó ülés huzat nélkül. Két ismeretijem­ tettes, lelakatolva, kedden este 19 óra körül a Király-u. 106-os Számú ház kapualjából, a Szív-utcán ke­­resztül az Andrássy-út irá­nyába vitte , el. Bejelentés: Telefon: 227—620, vagy VIH., Szövetség-utca 26. Fonal rak­tár: 2998 Golyóscsapágy vétel, eladás, javítás. Kézi szerszámokat veszek. Frisch, golyórcsapigyműhely. Bpest, Király­ utca 50. (udvarban.) 6243 Ingatlan Dunakeszi műhelytelepen 555 □ ~64 részben fásított, 3 szoba, konyha, veranda, mellékhelyi­­ségekke­l, sérült hiányos, el­adó. Cím: Furchtgott, Nagy­mező­ u. 29. 6259 A WILLERT RT.­hoz a budapesti Nemzeti Bi­zottság az Igazoló Bizottságot k­iküldite. A bizottság felhívja mindazokat, akik a nevezett cég alkalmazottainak olyan magatartásáról vagy cselek­­ményéről tudnak, amely a magyar nép érdekeit sértette vagy sérti (nyilas, német­barát, jobbolldal,’, fasiszta) vonatkozó bizonyítékaikat a bizottság elnökének, Kenesei Tibornak. V­, Gróf Teleki Pál­ urca 8! név és lakcímmel ellátva, írás­ban haladéktalanul juttassák el. Az igaz­olandók névjegy­zéke és a tárgyalások idő­pontja a VILLERT r. t. ka­pubejáróján (VI., Székely Bertalan­ u. 11.) van kifüg­gesztve. Az Igazoló Bizottság. 1273 Tokajban levő 5 hold nemes szőlő ter­mését sürgősen eladom. Cím­. New-York. hirdetőben, Erzsé­­bet krt. 9. 291.4 Cigarettapapír békebeli jó minőség és min­dennemű papíráru TERÉZVÁROSI PAPÍRFEL­­DOLGOZÓNÁL, Rózsa u. 96. szám. 2990 h­ó gépet veszek-eladok. Népszínház­ u. 31. 3070 A Nemzeti Bizottság által ki­küldött 475/a. síz. Igazoló Bi­zottság a Grauer ecetgyár Bp., VIII., Rákóczi-út 45., Nagy Károly Frigyes műszer, és orthopédiagyár Bp., VIII., Saigony­ u. 21., Pannónia-Szálló éttermei Bp., VIII., Rákóczi-út 5., Dán Adrián festékkereskedő Bp., VIII., József-krt. 16. Egyesül­t tejkereskedelmi r. t. Bp., VIII., Szigetvári-u. 18., Kalász könyvkiadóvállalat Bp., VIII., Szentkirályi-u. 47. alatti cégek alkalmazottainak igazolását megkezdte. Fel­kérem mindazokat, akik a fenti cégek alkalmazottainak olyan magatartásáról és cse­lekményeiről tudnak, amely a magyar nép érdekeit sér­tette vagy sérti (németbarát­ság, nyilas, stb.) bejelentésü­ket, valamint vonatkozó bizo­nyítékaikat és tanúikat 8 na­pon belül az Igazoló Bizott­­­ alelnökinél. Wimmer Mór, Bp., IX., Fővám­ tér 10­, I. 6. alatt szóban vagy írás­ban, név és lakcím feltünte­tésével jelentsék be. A bizott­ság elnöke. 6296 Eltűnt Szervita-téren, egyfogatú bér­kocsiból 6-án délben barna irattáska. Megtaláló a pénzt megtart­hatja, az iratokat, szemü­ve­get és töltőtollat adja le a Szervita-tér 1. alatt, Ser­­vita Laborban. „Az iratokért külön 10.000 pengő jutalom.“ 6292 420-790 Márkus Rádió Szervice. Tele­fonszáma: VI., Nagymező u. 8. s­zám. 6290 ML U­­Td szolgálja. Itt bármit behoz, elad­hatja, bármit keres, megtalálja álVATCSm&i Rákóczi-út 7b-ze­t?42412^) 6249/1 Hs­stalos ítél komplett új háló 38.000 F-től használt kombinált konyha­­berendezések, rekamié, egyes dara,böl­és vétele és eladása Kálvária­ utca 26. 1284 Férfiruhák % vétele és eladása Kereskedelmi b/ Vállalat VI., Királ­y-u. 50. 6241/1 Egy kis Singer varrógép eladó, Teréz-körút 26., II. em. 15. 1270 Kérem azokat a baj­társakat, akik fogságban együtt voltak Erőss Károly honvéddel, értesítsen­ek, VII., Kaszinczy­ u. 6/a., I. 11. Erős® Imre 3001 Kézikocsik, újak, kettő- és négykerekűek, P. 2000.— és 3000.—, ismét kaphatók, ó­ utca huszonhat. Rádiót ellenállási huzatokat, izzó­lámpát és minde­nemű villa­mossági anyagokat magas áron veszek és előnyösen el­adok. Fürchtgott, VI., Nagy­­mező u. 29. 6259/1 Vadgesztenye 8 mázsa, száraz, két éves, Budapestre szállítva eladó. Cím a to*déhh’*»,talbír»». 4^65 A 10-es Helyőrségi Kórház belgyógyászati osztályán 1942- től 1944-ig, teljesített S­zolgála­­tot dr. Kunsági Aulal orvos. Aki nevezett igazolá­sával kapcsolatban valamilyen terhelő adatot tud, (közölte az OTBA Igazoló Bizottság jegyzőjével, Budapest, Tre­­fort-utca 3. 1269 Keresem Langer m­át Elhurcolták 1944 júliusában Újpestről. Aki tud róla, ké­rem értesítse vőlegényét. Her­nádi Tibor, Bp. Izabella-u. 41. az. 1282 Kéziharisnya­­k­ötőgép I- es finomságú eladó. Meg­tekinthető: Zsigmond-u. 47. Rádió-najet. 1272 Ki tud róla? Szántó Béla (szül. 1887.) sáncmunkás volt Kőoslánpusztán, Mon­dén. Novemberben deportál­ták, utoljára december 7-én látták Bozsókon. Értesítést Szántó, Dessewffy-utca 25—27. 1027 Lieszkovszky Tibor és Ke­mény Melinda táncművészeti­ iskolájában (Somogyi Béla­ út 3/a) a tanítás megkezdődött. 1277 Ki tud róla? Weisz Sándor szül. 1920, Vadász. Anyja neve: Steiner Róza, 1944 má­jus 20-án elvitték a csörgői táborból, a­ki valamit tud róla, értesítse aggódó anyját és öccsét, Arad. Weisz Tibor, Bul Reg Ford 37. órásüzlet. 1255 Kérem a becsületes megta­lálót, aki a Sobiesky János­­utcában elvesztett pénztárcámat megtallál­ta, a benne lévő ira­tokat juttassa vissza. Dem­­ján Ferenc, Lujza­ u. 8. 1278 Keresek üzlethelyiséget v. társbérletet. „Forgalmas útvonalon.“ jel. a kiadóba 6288/1 (sérültet is) számológépet, varrógépet, ke­rékpárt legmagasabb áron vesz, hívásra megbecsül. Nemesfém- és Árukereske­­delmi Kft., Szentkirályi-u 2 (Rákóczi-útnál ) 2770 aversisterseget, natizmus-stasszás részek -eladok Népszínház-utca 31 3012 Varrógépet veszek, Essenfeld, Lujza­ u­tca 3. sas. 6246 Pala és Társa elemgyár r. t. céghez (IX., Mester­ utca 26.) a Nemzeti Bizottság az Iga­zoló Bizottságot kiküldte. Fel­­hívok mindenkit, aki az iga­zolásra kerülő alkalmazottak­nak a magyar r­ép érdekeit sértő, németbarát, nyilas, vagy fasiszta magatartásáról tud, ezt írásban az Igazoló Bizottság elnökével, Bíró Sán­dor, V., Szent István­ körút 4 . I. 4. közölje. 6297 Rádiót, rádiócsövet, izzólámpát, sé­rült rádiót is veszek és cse­rélek, érte házhoz megyek. Gyulay Pál­ utca 12., III 7. 6275 A budapesti Nemzeti Bizott­ság ál­tal a 472/a. szám alatt a Magyar Gyógyszer Rt. Wetol Vegy. Láb. Rt. cégekhez kiküldött Igazoló Bizottság a vállalatok tiszt­viselőinek igazolását megkez­dette. Felhívunk mindenkit, hogy amennyiben valaki az alkalmazottak nyilas, német­barát vagy fasiszta, illetve antiszociális magatartásáról bármilyen adatot ad, úgy azt írásban, a bejelentő­­aláírásá­nak és lakhelyének feltünte­tésével az igazoló bizottság elnökének (Boti György, Bu­dapest, VT., Podmaniczky­ u. 11., II. 12.) 8 napon belül juttassa el. Az igazolás alá kerülők névjegyzéke a válla­latok hirdetőtábláján meg­tekinthető. Az Igazoló Bizott­ság tárgyalásai nyilvánosak, ott panaszának előadása vé­gett bárki megjelenhet 1254 Monori erdőnyaralón néhány jófekvésű, akadálytalanul át­írható, fás Házhely kényszerből, négyszögölen­­k­ént 185 pengős áron eladó. Rákóczi út 50. (Erzsébet-körút sarok) A­ lépcső, II. em. 32. 2996 Izzólámpát veszek Schwanz J­ó­zsef vi Ham. nagykeresk. Akácfa­ u 34. 6270/2 Zselinszky Lajos és József 24-es hdll. érm.-ékről kér sz. értesítést Kovács Ibolya, Rákoscsaba, Eperjesi­ u. 51. 6271 Figyelem! Keresem Prizánt Berta, szül. Wiskovon, gyermekei: Ica és Jenő prizánt. Értesí­tést István-út 7., III. 12. Árrpád­. 1250 Keresem a 14 éves Szamosi Ferencet Eltűnt múlt év dec. 18-án P­­­l­isvörösvárról. É­r­t esíté®­­­kér édesapja: Szelmosd Má­tyás, Pilisvörösvár, Szent László­ u. 21. 1252 Hiiméniumot az iskolából elvitték teher­autóval Budapest felé márc. 5-én este. Csavaros lábakkal, hat oktávos, pedálszerű fut­tatós. Nyomravezetőt jutal­mazza Mit­tér Ferenc, Tó­almás, Pest vármegye. 1264 VIDÉKI KERESKEDŐK! Príma cigarettapapír, iskola­cikkek, borotvapenge, Cipő­fűző, pipereszappan, rövid­áruk legolcsóbban MERLUSZT-nál VII., Dob­ u 53. 2853 külföldi áru nagy tételben és k­­indennemű papíráru LIPÓTVÁROSI PAPÍRFEL­­DOLGOZÓNÁL kapható, V., Csallány­ u. 6/b. 2379 Rádiókat és alkatrészeket veszek, leve­­lezőilap hívásra házhoz me­gyek. Mad­ag György, IV., Királyi Pál­ u. 18­, I. 1. 1256 Őszülni kezdő haja vissza kapja színét Favorit párisi regenerátortól. írjon, próba csomagot küld 50.— pengő utánvéttel Kajdócsy S., Szombathely, 1259 10.000 pengő jutalom annak, aki a Vámház-kör­­úton e hó 4-én elveszett E. Eteterhiány Kálmán, Fekete Nagy Béla és több más be­vésett autogrammal ellátott ezüst cigaretta tárcámat, Blockner hirdetőjében, Vá­rosháza u. 10. leadja, ahol a jutalmat nyomban felveheti. 3018 Kőműves és ácsmombáreat vállalok, XIV., Gróf Gvadá­lyi utca 127. 1266 A Nemzet,­ Bizottság által az Agrár, Ipari és Kereskedelmi Rt.­ho­z kiküldött Igazoló Bizott­ság működését megkezdte. A bizottság ezúton felhívja mindazokat, akik az alkal­mazottak nyilas, németbarát vagy antiszociális magatartá­sáról bármilyen adatot tudj­­ak, a bizottság elnökének, Rados György (V., József Attila­ u. 8.) címére 8 napon belül írásban (olvasható alá­írás és pontos cím) jelent­sék be. 2997 Kvarcégei, lámpái veszek. Vadász: Bajcsy Zs.­ut 21. T.: 12—22—33. 2984 SZABAD NAP A Magyar Kommunista Párt központi lapja. Főszerkesztő: Révai József. Felelős szerkesztő: Horváth Márton. Felelős kiadó: Pető József. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: Bp VIII. József­ körút 5. Telefon: 188—378 és 188—382. Nyomatott a ..Szikra a Lap­vállalatok körforgógépein Felelős nyomdavezető: Nedeczky László 12349233

Next