Szabad Nép, 1947. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1947-06-01 / 122. szám

VILÁG PROLETÁRJAI SZABAD NÉP Kovács és Saláta Gyula súlyosan terhelő vallomása Nagy Ferenc ellen A VÁLSÁG MEGOLDÓDIK Írta: Horváth Márton Péntek délután úgy fogadta Budapest népe a Szabad Nép rendkívüli kiadását, amely Nagy Ferenc lemondását jelentette be , ahogy a felszabadulást jelentő jó hírt szokták fogadni. Szinte egymás kezéből kapkodták ki az emberek az újságlapot, megjegyzések röpködtek, gyűrűk alakultak a rikkancsok körül. A demokráciába beletanuló pesti nép valósággal szavazott: a bukott miniszterelnököt gyalázat kíséri külföldi útján és nagy várakozás és reménység előzi meg az új kormány megalakulását. Nagy Ferenc bukása nem volt derült égből lecsapó villámerhért az ég aligha volt derült. A jövője sorsát bizonytalannak érző nép előtt a Kommunista Párt vezetőinek egy pár figyelmeztető és éberségre késztető megnyilatkozása és néhány nappal ezelőtt a rendkívüli minisztertanács hazahívó határozata világossá tette a helyzet lényegét. A lényeg pedig nem egyéb: Nagy Ferenc, az ország legnagyobb parasztpártjának elnöke elárulta a magyar parasztságot. Nagy Ferenc, a Köztársaság miniszterelnöke elárulta a demokráciát. . Súlyos vádak ezek, melyeknek , részletei még alig kerültek a nagy nyilvánosság elé. Az összeesküvési ügy tárgyalásán egyik-másik fővádlott vallomásában súlyos és terhelő adatok kerültek napvilágra. Az összeesküvőkben méltán lázadozott a zsiványbecsület: ők a bitófárak és a cinkosuk a miniszterelnöki székbe . .. • E vallomások azonban elvetemült bűnösöktől származtak s egymagukban nem lehettek elöntő erejűek. A hazahívást elhatározó rendkívüli minisztertanács elé viszont már olyan bizonyítékok kerültek, melyek nem hagyhattak kétséget az ország sorsáért felelős demokrata politikusokban. Ennek következménye volt Nagy Ferenc azonnali hazahívása, melyet pártkülönbség nélkül, egységesen kívánt a kormány s melyet ugyancsak egyhangúan megerősített a Kisgazdapárt egész vezetőségének határozata. A Svájcban üdülő miniszterelnöktől az idehaza dolgozó milliókig mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a hazahívást súlyos gyanú előzte meg és a felelősség felvetése fogja követni. A hazahívással a kormány tulajdonképpen a vádlotthoz intézett első kérdést vetette fel bűnösnek érzi magját? A felelet megjött , s ami eddig gyanú volt,bizonyossággá változott. Nagy Ferenc a svájci követségi palota biztonságából megtagadta az azonnali hazatérést saját kormányának, saját pártjának,, az egész dolgozó magyar népnek. Nagy Ferenc lemondása, a kibújás a felelősség vállalása alól, a menekülés egyértelmű a bűnösség bevallásával. Nagy Ferenc a magyar nép árulóival került egy sorba: Kállay Miklóssal — aki Capri szistén üdül —, Horthyval, aki Dél-Bajorországban örül a meg nem érdemelt nyugalomnak és tanítómesterével, Eckhardttal, aki Amerikából szolgálja a magyar nagybirtok és nagytóim érdekét. Nagy Ferenc végre keblére ölelheti a magyar fohásterror politikai szülöttjét, a hazaáruló Eckhardtot, akinek még 1939-ben így tett hűségfogadalmat: „Múlhatnak az évek, elfogyhatnak emberi életek, de olyan kor nem következhet be, amely a magyar nép hálájától elválaszthatná. Eckhardt Tibor nevét.'' Lesznek olyanok, akiket megdöbbent a politikai és emberi bukás nagysága, talán olyanok is, akikben 1 'telyek maradnak, akik nem tudnak szabadulni illúzióiktól, melyet a paraszti politikussal, a demokratikus kormány miniszterelnökével szemben tápláltak. Mi a magunk részéről nem a tragikus nagyságot, hanem a megalkuvás, a hitványság, az árulás kicsiségét látjuk Nagy Ferenc sorsában. Ott voltak előtte saját pártjának rossz útra csúszott vezetői, Nagyatádi és Eckhardt intő példái. Nagyatádinak még lehettek illúziói, amikor a magyar parasztság sorsát a nagybirtok és a naptőke érdekeihez kötötte. Járatlan útra lépett, s mire észrevette, hogy eszköz és gyenge báb az ezerholdasok kezén , elpusztult ő maga is, mint ahogy elpusztult a nevéhez fűződő földreform is. Nagyatádi is elárulta a paraszti osztályt, de útjának elejére elmondható talán: nem tudta, hogy mit cselekedett. Nagyatádi, is nyomorúságosan az ellenség oldalára állt, de az ő gyengesége, ha nem is menthető, de legalább magyarázható. Az ellenség akkor, az ellenforradalom győzelmével, legyőzhetetlenül erős volt. Nagyatádi pillanatnyilag kilátástalan helyzetben rakta le a fegyvert. Eckhardt hű szolgaként a győztes magyar fasizmus áradatával és veszélyeivel szemben is megkísérelte megvédeni gazdáit, a nagytőkét és nagybirtokot és akkor választotta az emigrációt, amikor ez lehetetlenné vált. Milyen nyomorúságo, sőt ostoba paródiája Nagy Ferenc magatartása ezeknek a „nagy árulásoknak“! Még azt sem értette meg, hogy a földreform után a munkássággal szövetkezett magyar parasztságot már nem lehet eredményesen kiszolgáltatni az úri érdekeknek. Aki ma akar elindulni Nagyatádi és Eckhardt, az osztályárulás útján, az csak egymaga, vagy legfeljebb kis összeesküvő csoport élén haladhat — de a paraszti tömegek nem mögötte sorakoznak fel immár, hanem szembe vele! S ha munkásság és parasztság ellen a régi jó úri recept szerint külföldi hódító erőket próbálna megmozgatni, meg kellett volna már azt is tanulnia, hogy az új Magyarország már nem átjáróház imperialista erők számára. Sem arany, sem fegyver nem fog többé a demokratikus erők világszolidaritására támaszkodó új Magyarországon. Nagy Ferenc nem tegnap bukott meg. Akkor bukott meg, amikor saját pártjában utat nyitott az úri reakció befolyásának, az akkor kormányelnöki állását a demokratikus intézkedések fékezésére használta fel, amikor „törvényes“ és törvénytelen eszközökkel a magyar demokrácia létére tört. Az ellenforradalom ma működő erőinek egész aljasságát és egész gyengeségét leleplezi, hogy a gyengék fegyverével, titkos öszszeesküvéssel kísérleteztek s a hazaárulástól sem riadtak vissza. Ugyanakkor az új Magyarország, a demokrácia lebírhatatlan erejét bizonyítja, az egység, erély és gyorsaság, mellyel a legmagasabb polcról, a miniszterelnöki székből eltávolította az ellenség cimboráit. Magától értetődik, hogy e valóban válságos napokban mutatott demokratikus határozottság idehaza és külföldön egyaránt kihívja maga ellen a reakció tajtékzó dühét. A demokrácia ellenségeivel számolunk le, de azt hazudjuk suttogva és nyíltan, hogy a mi részünkről fenyegeti veszély a demokráciát! A válasz világos és határozott. A nép mögöttünk áll. "Nem az egyes külföldi sajtóorgánumok rágalmai és nem az itthoni suttogó propaganda hazugságai, hanem amagyar nép kétéves nehéz tapasztalatai döntik el: ki melléáll. A magyar demokrácia éber őrzői, a hároméves terv, a nép jólétének kimunkálói,avagy a nagytőke álcázott és nyílt ügynökei, a paraszti és munkásérdekek árulói mellé ? Amit 1945-ben kevesek láttak csak, az 1947 nyarán napnál világosabb. Nem szavak, szónoklatok és vezércikkek, hanem tettek érvelnek mellettünk és a reakció álarcától megfosztott ügynökei ellen. . Az a kimondatlan vád ellenünk, kommunisták ellen,hogy hatalomra törünk? Nem mi, hanem a magyar nép tör a hatalomra! Vannak, akik a pártok viszályától féltik a hároméves terv építőmunkáját. Mi ebben az igazság? Mi a pártok békéjének, a nyugodt termelő munkának a hívei lehetünk csak, mert anélkül nincs stabilizáció, sincs hároméves terv, nincs életszínvonalemelkedés. De a béke igazi béke legyen és ne „fegyverszünet“, amikor lesből lövöldözik ránk a hazug agitáció mérgezett nyilait. A nyugodt felszín alatt ne húzódjon meg veszélyes összeesküvés s a legnagyobb párt és a kormány vezetői ne állhassanak többéazellenség oldalán. Nem akarjuk tovább a bizalmatlanság s a kényszerű, ugrásra kész éberség állapotát. Nem az ideálunk, hoggy „egyik kezünkben fegyver, másikban kalapács“. Dolgozni akarunk: két kézre akarjuk fogni a kalapács és a kasza nyelét. A demokrácia ereje e válságos napokban mutatkozik meg igazán és minden jel azt mutatja, hogy átmenetileg sem kell félretenni a termelő munka eszközeit. ,Az ellenforradalmi reakció vakmerőreményei egymásután válnak semmivé. Az összeesküvés legfontosabb összefüggései nyilvánosságra kerültek és legmagasabb résztvevői lelepleződtek. A munkásegység megbontására irányuló provokációs kísérletek az ellenkező hatást váltották ki. Ha a túlsó oldalon leplezetlenül abban remény,kedtek, hogy a bankállamosítás döntő kérdésében ellentéteket szíthatnak a két munkáspárt között: ma látniok kell, hogy az „ellentétekből“ a tempó meggyorsulása következett! Ha volt az utolsó két év alatt megnem értés, sérelem, sőt ellentét alul, itt-ott a munkáspártok helyi szervezetei-ben: az angyalföldi program s az összeesküvés új veszélyei nyomán példátlanul egységes az egész magyar munkásosztály. Jövő heti közös gyűléseink majd ízelítőt adnak a kommunistaszociáldemokrata egység erejéről! Ha amúltban a Nagy Ferencek, Kovács Bélák s a Kisgazdapárt egyes mentelmi joggal felruházott ellenforradalmi agitátorai a munkás és paraszt közé tudtak állni — erre aligha lesz módjuk tovább. Évtizedek óta elege van az országnak a kalandorpolitikából. Évtizedek kamatrab- szolgaságja tanította meg a parasztot, hogy aki a bankot védi, az az ellenség ügynöke. Még Nagykatádi Szabó István is így nyilatkozott abban a régmúlt korszakban, amikor még hűen képviselt© a paraszti érdekeket. 1911 február 11-én ezt mondotta erről a kérdésről a parlamentben: „Mondják, hogy okokat lehet felhozni,, hoszt ezért, meg azért nem lehet államosítani a pénzintézeteket. Azonban, ahogy kieszelik ezt azellenirányú államosításnak és megterheltetésnek módját, a hal akarat volna, éppúgy ki tudnák eszelni az államosítást is ...“ A bankállamosítás kérdésében óhatatlanul kialakul az egység munkás és paraszt között. A Kisgazdapárt kívül marad-e ezen az egységen? Nevetséges kérdés. A Kisgazdapárt paraszti zöme feltétlenül benne van. A Kisgazdapárt parasztjainak is elege van már Kovács Béla és Nagy Ferenc útjából.. A legnagyobb magyar parasztpártot ezentúl csak az öntudatosodó paraszti érdekek vezethetik. Aki ezt a pártot toábbra is a földjét vesztett nagybirtok én a veszélyt érző nagytőke uszályába akarja kötni, az egyedül marad. A Kisgazdapártban a súlyos leckék sorozata után kialakult egy olyan becsületes paraszti érdekeket szolgáló vezető káder, mely nem Nagyatádi, Eckhardt, Nagy Ferenc nyomdokaiba kivált lépni, hanem az igazi paraszti érdekeket viseli a szívén. Nemcsak a munkás-paraszt szövetség új megerősödéséről számolhatunk be, tehát, hanem a vezetésében megújhodott Kisgazdapárttal is őszinte és szoros barátságra léphetünk. Ebben az esetben a magyar koalíció útját nem a válságról-válságra bukdácsolás jellemezné, hanem az új és új munkafeladatok sikeres megoldása. E feladat megoldása az új koramányra vár. E sorok megjelenése idején, már minden valószínűség szerint meglesz az új kormány. Vissza fog benne tükröződni a munka snara°zt, ’szövetség éledő ereje. Demokratikus kormány lesz, mely súlyos és szészvenletes tanulságok után intézkedéseivel foga kivívja a nép bizalmát és addig még a hároméves terv elindítását, az életszínvonal emelését. Nem kis feladat az új kormány számára —, de az,utolsó éveit alatt per ézpó magyar nép is megbirkózott néhány nehézséggel és joggal megkövetelheti, hogy ne a volt uraihoz, hanem a néphez méltó kormány igazgassa sorsát. Letette az esküt Dinnyés Lajos, az új miniszterelnök A nemzetgyűlés politikai bizottsága szombaton 4 órakor Varga Béla elnöklésével ülést tartott. Az ülésen a politikai bizottság a köztársasági elnöknek egyhangú határozattal javaslatot tett Nagy Ferenc miniszterelnök felmentésére és Dinnyés Lajos nemzetgyűlési képviselőnek miniszterelnökké valt kinevezésére. Este fél 8 órakor Dinnyés Lajos miniszterelnök a köztársasági elnök jelenlétében letette a hivatalos esküt. Az eskütétel után a miniszterelnök előterjesztést tett az új kormány megalakítására. Az előterjesztést a köztársasági elnök elfogadta s ennek alapján az új kormány tagjai a következők: rm miniszterelnökhelyettes-államminiszterek: Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád, államminiszter: Dobi István, belügyminiszter: Rajk László, pénzügyminiszter: Nyárády Miklós, iparügyi miniszter: Bán Antal, kereskedelmi- és szövetkezetügyi miniszter: Rónai Sándor, közlekedésügyi miniszter: Gerő Ernő, földművedésügyi miniszter: dr. Bárányos Károly, vallás- és közoktatásügyi miniszter: dr. Ortutay Gyula, igazságügyminiszter: dr. Ries István, népjóléti miniszter ; dr. Molnár Erik, közellátásügyi minisster; dr. Erőss János, építés, és közmunkaügyi miniszter; Veres Péter, tájékoztatásügyi miniszter: dr. Mihályit Ernő. A honv. minisztérium ügyeinek vezetésével a miniszterelnököt, a külügyminisztérium ideiglenes vezetésével pedig dr. Mihályfi Ernő tájékoztatásügyi minisztert bízta meg a köztársasági elnök. Az új kormány tagjai azonnal letették a hivatali esküt, majd pedig a miniszterelnök a következő szavakkal fordult a köztársasági elnökhöz: — ígérjük: minden erőnkkel azon leszünk, hogy az újjáépítés nagy feladatát minél tökéletesebben megvalósítsuk, a demokráciát megerősítsük é s a hároméves tervet maradéktalanul végrehajtsuk. A köztársasági elnök rövid üdvözlő beszéddel válaszolt, majd pedig magánkihallgatáson fogadta a kormány tagjait.