Szabad Nép, 1947. augusztus (5. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-26 / 192. szám

6 Több kommunista szavazat: boldog nép, erős nemzet! Az angol nép nem megy m­ég egyszer háborúba Hewlett Johnson és A. T. D’Eye előadása a Nemzeti Színházban Rózsaszín, fehér, lila dáliák és orchideák a hosszú asztalon, mely mellett Rajk Júlia, Döbrentei Károlyné, Odescalchi Margit, Majláth Jolán, Vadas Sára, az MNDSz vezetősége körében ül a canterbury-i,érseki hely­­nök és az oxfordi egyetem rektora. A Nemzeti Színházat zsúfolásig meg­­tel­ő hallgatóság perceken át tapssal üdvözli a Rajk Júlia meleghangú köszöntő szavai után szólásra emelkedő Hewlett Johnsont. öröméről beszél, hogy itt van aztán visszaemlékszik a háborúra, majd bibliai történetet mesél a pap­­ról, aki istentiszteletet, tartott, de nem hallotta meg a sebesült szavát és egy másik emberről, aki nem tudott imádkozni, de törődött a szenvedők­kel. Jézust idézi: nem mindenki val­lásos, aki uramnak szólít, vallásosak azok, akik az elesettekkel törödnek. A háziasszony tervgazdálkodása E­m­eréli, hogy tudományos problé­­m­ákkal foglalkozva értette meg: a világ gazdagságából juthat mindenki­­nek. De megt múlta azt is: ehhez tervszerűen kell gazdálkodni. — Minden háziasszony a saját háztartásában tapasztalhatja, hogy tor­vszerűen, beosztással kell élni, — fejtegeti tovább. — Egy nemzet is olyan, mint egy na­gy család és nem szabad, hogy e család asztalánál az egyik oldalon teli, a másik oldalon üres tányérból egyenek a gyerekek. Percenként szakítja szavait félbe a taps, mikor így folytatja: az asszo­­nyoknak is a tervgazdálkodás sike­réért kell dolgozniuk és akkor igazán keresztény és Istennek tetsző életet élnek. Elmondja, milyen nagy lelkesen­déssel töltötte el a magyar asszonyok példája, az, hogy pártkülönbség nél­­kü­l harcolnak együtt a szabadságért és a békéért. Isten áldja meg Ma­­gyarországot és a Magyar Nők De­­mokratikus Szövetségét! A hallgatóság meghatott tapssal köszöni meg az érseki helynök meleg szavait. Utána A. T. D'Eye, az oxfordi egyetem rektora beszélt: - Vissza kell hívni katonáinkat ,­ örülünk — mondotta, — hogy a magyarok saját kezükkel építik a maguk új országát. Ezzel kapcsolat­­ban elmondok egy történetet: Volt egy ország, amely elszegényedett a háborúban Ez az ország nem kez­dett dolgozni, hanem pénzt kért köl­csön. A pénz hamar elfogyott és az ország szegényebb lett, mint volt. Szomorú, de így van: ez az ország az én országom. Meg kell tanulnunk nekünk is azt a leckét, amit önök már megtanultak és két évvel ma­­guk után a saját erőnkből kell ne­künk is az újjáépítést megkezdőd­nünk. Ez a munka nehéz lesz. Le kell szállítani a fejadagokat és le kell mondanunk sok fényűzésről, többek között arról is, hogy meg­­szálló csapataink legyenek szerte a világon. Szavait elfojtja hallgatóinak fer­­geteges tapsa: — Vissza kell hívni a katonáinkat mindenhonnan, hogy nálunk építse­­nek ahelyett, hogy másutt rombol­­nak. — Kijelentem — mondotta a to­vábbiakban — senki a világon nem tudja rábírni az angol népet, hogy még egyszer háborúba menjen. ■— Azért jöttünk — fejezte be sza­vait, — hogy baráti hidat építsünk Anglia és Magyarország között, örülünk, hogy a magyar nők segíte­nek minket ebben! Al legújabban Debrecenbe érkezett nagybudapesti hadifoglyok névsora Foksániból kedden 2000 hadifogoly indul haza A Magyar Hadifogoly Híradó jelenti: Vasárnap este 8 órakor Debrecenbe érkezett egy hadifoglyokat szállító szerelvény 850 fővel, (közöttük 157 tiszthelyettes, 681 legény, légi, 12 internált), amely a 7212. és a 7120. számú táborokból hazat­érő foglyokat hozott haza. A nagy budapesti hadifoglyok névsorát alább közöljük: IBSW&fllP®*'*®?»*-'"-' Vasárnap a foksári gyűjtőtáborba érkezett 2000 hadifogoly, akik valószínűleg augusztus 26-án indulnak tovább. Ambró József Rákospalota, Babos István Rákoscsaba Baranya Imre, Orgula Ádám Érd, Borbás Antal Gyöm­re­­uday Zoltán Kerepes, Bálint Gyula Kis-Gsejk­oincze, Cseged Béla, Csillag János, Deák­ Bél­a, Érsek Sándor Kispest, Erdős Károly Rá­­cspa­lota, Rigenhause Miklós Rákosszentm­m­ihály. Fazekas Ferenc, Fülöp Antal. Garams­z­e­ri László. Gyugyi Fái Pest. Vzsébet. Gulyás Ferenc. Gáspári Dezső, ede Lajos Újpest, Gróf József. Halász István. Horváth Ödön, Huja Já­­os Pesterzsébet, Habán Géza Újpest, Horvát­h János Csepel, Huszár István ; is­pest Halicska Gábor, Hirm­ann Sándor, Ilonka Imre Tiá­koske­resztúr, Jung István Rákospalota, Kalmár Lajos Rákospalota, Kovács Já­­os Pesterzsébet, Kovács József, Kovácsi Já­­nos Kovács János, Kovács Lajos, Kekv­­ai János. . .:­ Lémonn István, Lőrinczy János, Mázsor Molnár György, Molnár Lajos, Majka Béla, Nagy Gábor, Nagy András, Nemes Mi­hály, Németh Mihály Budafok, dr. No­vek­i Tamás, Ónozó Boldizsár Kispest, Osztrovszki Ist­ván Pestszentim­re, Obelikor Miklós, Osvald Vilmos Sashalom, Peter Ferenc Kispest, Piszárovics András, Rehák József, Ruff Ferenc, Selmecz­i Vilmos Kispest, Soós József, Szabó Géza, D. Szabó Mihály, Szauer Béla, Szekeres Imre Pestszentlőrinc, Szombati András, Szöllösy Ferenc, Schubert Ferenc, Szása Mihály, Szebeni Ferenc, Szanitrik József Pesthidegkút, Szeder András, Szabó István Rákospalota, Szemán Ferenc Takács Ferenc Újpest, Terpián Ferenc, Tóth Lajos, Tanner György, Varga Szabó Géza, Weiss László, Varga István Kelenvölgy, Vályi Ferenc, Vágó Sándor, Valk Ferenc Kispest,­­Váradi La­jos, Váradi Ferenc, Vági József, Vízvári Ferenc Kispest Vizeli Lajos Csepel, Vincze János Pesterzsébet, Zsoka Ferenc, Zuberecz György. Üzemi gyűlések: AUGUSZTUS 26. MATEOSz, délután fél 3 órakor. Előadó: Vas Zoltán Ganz Hajó, (XII. ker.) délután fél 5 órakor. Előadó: Kossa István Ganz Villany, (II. ker.) délután negyed 5 órakor. Előadó: Kovács István Fémlemezgyár, (XIV. ker.) délután 5 órakor. Előadó: Köböl József Telefongyár, (XIV. ker.) délután 5 órakor. Előadó: Gáspár Sándor Óbudai Hajógyár, délután fél 5 órakor. Előadó: Földes Mihály Elzett, (XII. ker.) délután fél 5 órakor. Előadó: Kádár János Magyar Acél, (XIII. ker.) délután 5 órakor. Előadó: Veres József Siemens, (XII. ker.) délután 5 órakor. Előadó: Erőss József OTI, (VII. kerület) délután fél 4 órakor. Előadó: Horváth Márton Csonka Gépgyár, (XI. ker.) délután 4 órakor. Előadó: Losonczy Géza Láng Gépgyár, (XII. ker.) délután negyed 6 órakor. Előadó: Vas Zoltán Szürketaxi, (X. kerület) délután 4 órakor. Előadó: Földes László Uj Szent János,kórház, (XV. ker.) d­u. fél 8-kor. Előadó: dr. Beér János Magyar Textil, délután 2 órakor. Előadó: Döbrentei Károlyné Községi gyűlések: AUGUSZTUS 26. Pestújhely, (Ipartestület) délután 7 órakor. Előadó: Házi Árpád Albertfalva, (Csercsics rend. kerth.) d. o. 7-kor. Előadó: dr. Orbán László SZABAD NÉP KEDD, 1947 AUGUSZTUS 26 Kádár János Újpesten Tízezer újpesti dolgozó gyűlt ös­­­sze a Trombita-téren pártunk vá­­lasztási nagygyűlésére. Az újpesti munkásság nevében Papp elvtárs üdvözölte a gyűlést, majd Cservenka elvtársnő Újpest kommunista város­­anya, szólt a nőkhöz és a hadifog­lyokhoz. Földes László elvtárs az új­pesti pártszervezet elnöke a város munkásságának problémáiról beszélt. Ezután a tízezernyi hallgatóság szűn­ni nem akaró ünneplése közepette Kádár János elvtárs emelkedett szó­­lásra. — Azt akarjuk, hogy a küszöbön álló választások olyanok legyenek, hogy minden demokratának öröme teljék benne. Sajnos, a választói névjegyzékekben még mindig sokkal nagyobb azoknak a száma, akiknek ott a törvény értelmében nem volna helyük, mint azoknak, akik kimarad­­tak belőle. — Mi nem udvarolunk sem gyáro­ .«oknak, sem­­ bankároknak, sem volt földbirtokosoknak. Jól tudjuk:a két ura­t­ nem lehet egyszerre szolgálni. Pártunk az igazi urat, a népet szol­gálja és gondját viseli nagy és kis ügyeinek egyaránt. S felekezeti iskolákban is jár a pedagógusoknak pótlék Al­exits György kultuszállamtitkár Debrecenben tartott hétfői beszédé­­ben megállapította, hogy az új peda­gógusstátus 51 millió forint többletet jelent. A 20 százalékos általános fize­tésemelés ,a pedagógusokra is vonat­­kozik. Megvalósul a külön munkáért járó óratöbbleti díj, a tanyai és az igazgatói pótlék. Ezeket a pótlékokat nemcsak az állami, hanem a feleke­zeti iskolák nevelői is megkapják. Az új fizetéseket legkésőbb szep­­tember 16­ig számfejti az illetmény, hivatal. Boldizsár Iván elfoglalta hivatalát Boldizsár Iván, az ismert újságíró, az Új Magyarország főszerkesztője, akit a legutóbbi minisztertanácson államtitkárrá neveztek ki a tájékoz­­tatásügyi minisztériumban,, hétfőn elfoglalta új hivatalát. A Mág-detektívcsoport kitüntetése Rajk elvtárs, belügyminiszter di­cséretben részesítette a főkapitány­­ság­ Mág Bertalan detektív csoport, vezetőt és embereit Kalamár Jó­­zsefet, Hinek Mátyást, AI. Szabó Ist­­vánt, Horváth Zoltánt és Preiss Zol­tánt. A belügyminiszter dicséretében kiemeli, hogy a Mág.csoport átlagon felüli teljesítményt nyújtott és a fő­­város közbiztonságának javulását nagy mértékben elősegítette. Hadifogoly-üdülőt avattak Hévízfürdőn Hévízfürdőn ünnepélyes külsőségek között avatták fel vasárnap a Áfa­­gyár Vöröskereszt kezelésében álló hadifogoly­­üdülőt. A volt csendőr, üdülőt Rajk elvtárs bocsátota ,a ha­­difoglyok rendelkezésére és Zala megye népének áldozatkészségéből állították helyre. Most 150 beteg ha­difogoly számára nyújt gyógyulási lehetőséget. Az avatóünnepségen Tildy Zoltán köztársasági elnök is felszólalt és hangoztatta, hogy az ország a nála érzésével fordul a Szovjetunió felé, amiért a békeszer­­ződés­ek ratifikálása előtt hazaengedte hadifoglyainkat. IBESHA PUMKE DOVER FEHÉR SZIKLAI Csütörtöktől ROYAL APOLLO ATRIUM Felajánlások az MKP választási alapjára Egy heti fizetésük egy százalékát ajánlották fel az MKP választási alapjára a Győri Waggongyár, Grádi­ gyár és MÁVAG-gyár kommunista dolgozói. A magyaróvári üzemek kö­­zül a Vadásztöltény gyár, a Bauxit, gyár és Műselyem gyár kommunista dolgozói és a Grüneberg-gyár összes munkásai egy heti fizetésük egy szá­­­zalékát, a Lengyár dolgozói pedig pártállásra való tekintet nélkül egy heti fizetésük két százalékát ajánlót­­i­s­s­zák fel pártunk választási céljaira. Győr megye kommunista funkció­­náriusai egy havi fizetésük 5 száza­­lékát, a Győri Újság szerkesztősége és kiadóhivatala egy heti fizetésük egy százalékát ajánlották fel válasz­­tási célokra. A Szabad Nép szerkesztőségébe Jusszusz Béla (Hőgyész) 23 forintot, a borsodnádasdi kovácsműhely kom­­munista dolgozói 60 forintot küldtek be választási célokra Pártbizalmiak kiküldése és működése a választásokon A belügyminiszter vasárnapi ren­delete szabályozza a pártbizalmiak kiküldését és működését az ország­­gyűlési képviselőválaszt­ási eljárással kapcsolatisan. A rendelet szerint minden politikai pártnak, amely a választókerületben a választáson részt vesz, joga van a választási bizott­ágok mellé 2, a szavazatszedő bizottságok mellé 3 bi­zalmi egyént küldeni. A pártbizalmi csak olyan személy lehet, aki a válasz­tói névjegyzékbe fel van véve. Ezek ellenőrzése cél­­jából a küldő párt a választási bi­zottságnak, illetve a szavazatszedő bizottságnak köteles bejelenteni a bi­zalmi ■ egyénes nevét és azoknak a választói névjegyzéken felül­n­ztett adatait. A pártbizalmi működésének meg­kezdése előtt személyazonosságát és azt, hogy a névjegyzékre fel van véve, a rendeletben részletezett mó­­don megfelelően igazolni köteles. A pártok a bizalmiak nevét legké­sőbb augusztus 29-én déli 12 óráig kötelesek írásban közölni a válasz­­tási, illetve­ az összeíró (szavazat, szedő)­ bizottság elnökével. A pártoknak természetesen joguk van az általuk kiküldött pártbizal­­mit a pártbizalmiak működésének tartama alatt bármikor visszahívni és megfelelő új pártbizalmit küldeni. Augusztus 28-án délig lehet névjegyzék-kivonatot kérni Az is leszavazhat, aki augusztus 31-én, a szavazás napján nem tartózkodik ott, ahol az­ ideiglenes névjegyzékbe felvették. Névjegyzék-kivonatot kell kérnie az összeíróbizottság elnökétől és ennek alapján leszavazhat bárhol. Ezt a névjegyzék-kivonatot azonban augusztus 28-án délig ki kell­ váltani. A központi összeíró bizottságok­nak — hétfőn, tehát augusztus 25-én — mindenütt be kellett fejez­­niök az ideiglenes névjegyzékek és a beérkezett felszólamlások felül­­bírálását. Ahol ez még nem történt meg, a bizottságokban dolgozó elv­­társaink gondoskodjanak arról, hogy ma — kedden — feltétlenül befeje­­ződjék a munka és a központi ösz­­szeíró bizottság állítsa össze a pót­­névjegyzéket. Holnap, augusztus 27-én, a köz­­ponti összeíró bizottságnak szét kell küldenie az összeíró bizottsá­gokhoz azoknak a névjegyzékét, akiket pótlólag felvettek a névjegy­­zékre és azokét, akiket­ kihagytak róla. Augusztus 28-án, 29-én és 30-án közszemlére kell tenni a központi összeíró bizottság által eszközölt, kiegészítésekkel véglegesen elké­­szült névjegyzéket. Az összeíró bizottságok a szava­­zás napjára átalakulnak szavazat­­szedő bizottsággá minden változta­­tás nélkül. Pártszervezeteink még a mai nap folyamán feltétlenül je­­löljenek ki minden szavazatszedő bizottság mellé 3—3 bizalmit. Augusztus 31-én reggel 6 órakor megkezdi működését a párt központi válasz­tási irodája Budapesten a VII. kerületi pártszervezet helyiségében VII., Erzsébet, kon­­t 49. Augusztus 31-én reggel 6 órától a választással kapcsolatos minden kérdéssel, panasszal, vagy jelentéssel a választási irodához kell fordulni Felhívják A körzeti, járási, vagy városi titkárságok, valamint a megye­­bizottságok figyelmét, hogy a választási eredményeket kizárólag a központi választási irodának jelentsék táviratban, vagy telefonon a kiadott részletes uta­sítások szerint. A központi választási iroda távirat címe: Egyes lista Budapest, telefon­száma: 423—326, 422—745, 423—305, 422—546. Felhívjuk az elvtársak figyelmét, hogy amikor vidékről a központi választási Irodát hívják, adják meg mind a négy telefonszámot a központnak, hogy a szabad számot kapcsolhassa. Párthirmh A megyei, városi, járási és körzeti vezetőségeknek! Az MKP összes helyi szervezeteinek! A választási propaganda anyagok terjesztése még sok pártszervezet­­ben nincs jól megszervezve. Vannak falvak, ahol egyetlen egy plakátunk vagy röplapunk sem látható, má­­sokban csak a párthelyiségben látni plakátot, az utcán nincsenek. Több pártszervezetben hétről, hétre felhalmozódott a propaganda anyag a párttitkárnál és az nem szervezi meg a terjesztését, a me­gyei bizottságok és járási t­tkársá­­gok pedig nem segítenek az ilyen gyönge pártszervezeteknek a plaká­­lok kiragasztásában és a röplapok terjesztésében. Felhívjuk a megyei és járási pártszervezetek vezetőségét, a falu­­felelősöket és a falujárókat, hogy haladéktalanul szervezzék meg minden városban, faluban és ta­nyán a propaganda anyagok ter­jesztését és a plakátragasztást. Ne legyen egyetlenegy falu, egyetlen, egy tanya, egyetlen üzem sem, ahol a mi plakátjaink ne volnának ki­­ragasztva. A helyi pártszervezetek vezetősége azonnal mozgósítja az aktívát a propaganda­anyagok ter­­jesztésére. Plakátjaink közül elsősorban azo­kat ragasszák ki, amelyeken az 1.es lista szerepel. A plakátragasztásnál ügyeljünk arra, hogy magasan ragasszuk és 2—3 plakátnál több ne derüljön egy helyre. A plakátokat osszák el úgy, hogy ne csak a központi épü­­leteken és utcákon, hanem minden utcában láthatók legyenek a pla­­kátjaink. A plakátokat feltétlen védjük meg és e célból rendszeresen ellenőrizzük őket, különösen az esti órákban és a plakátszaggatókat ad­­juk át a rendőrségnek. MKP Országos Propaganda Osztály M­unk-autón utazni fogalom Mert gyors, pontos, üzembiztos Az ország egész területére vál­lalunk személyfuvart MINK irodái! Badapett, Vili., Vig­alii 3 felelőn i *35—1194 Miskolc, Széch­enfl-i felelőn t 13­90 IV

Next