Szabad Nép, 1949. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-14 / 111. szám
SZOMBAT, 1949 MÁJUS 14 SZABAD MÉP „MINDEN SZAVAZAT EGY SZEGECS A KÉT PARTOT ÖSSZEKÖTŐ ÚJ HÍDHOZ” Két levél a felrobbantott dunaföldvári híd két oldaláról A Szabad Nép szerkesztőségébe sok levél érkezik: százával kapjuk a dolgozók leveleit, akik egy-egy problémájukat, életük, gyarapodásuk örömét írják meg. A most egymás után érkezett két levél újat jelent: két község levélváltása ez a választás előtt , a Szabad Népen keresztül. A Dunába roskadt földvári híd két községe foglal állást a hídépítő, alkotó népi demokrácia, a Népfront és annak vezető ereje, a Magyar Dolgozók Pártja mellett. A dunaföldváriak levelükben így írnak: SOLT KÖZSÉG DOLGOZOL kedves barátaink! Több mint négy éve robbantották el a német fasiszták a Duna hídját, amely bennünket összekapcsolt. A hatalmas híd nagy forgalmat bonyolított le, de többet is jelentett annál. Ezt ti tudjátok a legjobban, akik minden szerdán, meg szombaton száz és száz szekérrel, kerékpárral jöttetek át a piacra, nálunk értékesítettétek terményeiteket. Aszályos években meg tőlünk vittétek a kukoricát, burgonyát, még a kukoricaszárat is. Gondoljatok arra is, milyen sokat jelentett ez a híd a veszély idején. 1941- ben, mikor árvíz tört rátok, ezen a hídon átment hozzátok a segítség. A mi asszonyaink élelmet, ruhát vittek — és a segítség idején érkezett. Jól tudjátok, hogyan járunk át a híd felrobbantása óta egymáshoz, dereglyéken, küszködve a jégtáblákkal is, ha zajlik a Duna — mert fontos, hogy a mi két falunk között a kapcsolat , fennálljon. most Újra lesz hidunk, a népi demokrácia ötéves terve újjáépíti a mi kapcsunkat is. Sokan megkönnyezték, mikor a német fasiszták géppuskák fedezete mellett felrobbantották a hidat — ugyanannyian vannak most is, akik könnyes szemmel gondolnak arra, mennyi fáradságba, munkába, akaratba fog kerülni a híd. De meglesz. EZÉRT ÍRUNK ma nektek, solti barátaink. Holnap szavazunk, ti is, mi is. Valamennyien arról döntünk, akarjuk-e a jobb életet, akarjuk-e az új hidat, az Ötéves Tervet, amiben mindez benne van. Sok mindent akarunk; békét, biztonságot, munkát, jó utakat, dolgozóinknak jó munkaeszközöket, földjeinkre új gépeket, betegeinknek kórházakat. Tudjátok-e, hogy nálunk, ugyancsak az ötéves tervben, kórház is épül, kétszáz ágyas? Nem kell majd többé betegeiteket Kecskemétre vagy Kalocsára vinni. Újra közel kerülünk egymáshoz, 1951-re állni fog a mi hidunk. BIZONYÁRA ÉRZÍTEK, mit jelent ez a mi számunkra. De felelősség is van a vállunkon. Amikor a népi demokrácia azt kérdezi tőlünk, megszavazod-e az 5 éves tervet, a békét, — mi, földváriak és soltiak gondoljunk mindig az épülő új hídra, a jobb. em Ä soltiak válasza másnap érkezett. Mi is lehetne más, mint egyetlen igen, az egész község nevében, — olyan igen, amit vasárnap majd a szavazócédulák ezrei ismételnek meg. Megírják: ők is érzik, mivel tartoznak a népi demokráciának. „TUDJUK — írják válaszukban —, hogy az ötéves terv során a híd újra felépül, megjavul közlekedésünk, újra kapcsolatunk lesz a Dunántúllal, — elsősorban veletek. — Nagy örömmel olvastuk a nálatok épülő kórház hírét is — igaz, mi is megírhatjuk, hogy a benibb életre. Arra szeretnénk kérni benneteket, most, a mi szép ünnepünk, a választás előtt, amikor kimutathatjuk szeretetünket a mi országunk, a dolgozók állama, és a Népfront iránt, sorakozzatok fel ti is, úgy mint mi, az új híd ügye, mindnyájunk közös ügye mellé. Ne legyen köztetek olyan dolgozó, aki ne tudná hol a helye. Legyetek büszkék arra, hogy itt a régi híd roncsaitól alig párszáz méterre hitet tehettek amellett a hatalmas erő mellett, amely annyi minden egyéb mellett nekünk hidat is épít. Álljatok egy emberként, a Népfront zászlaja alá ezen a szép vasárnapon hároméves terv során egyebek között tüdőgondozó is épült nálunk, ahol a mi dolgozóink találnak gyógyulást. „REMÉLJÜK ÉS TUDJUK — fejezik be válaszukat —, hogy barátságunk közös munkánk révén még jobban kimélyül és így, együtt építjük a jövőt. Erre a jövőre, meg az eddigi eredményekre szavazunk, no meg a hídra. Azzal a tudattal megyünk az urnák elé, hogy a Népfrontra leadott minden szavazat egy szegecs a két partot összekötő új Duna-hídhoz." AZ UTOLSÓ ÉRVEK A népnevelő kezet nyújtott, vette a kalapját. Egy perc és csak a lépcsőn távolodó léptek és a hamutálca végén egy füstölgő cigarettavég jelezték, hogy Forgács Mihály félórán át közelebbről megismerkedhetett a béke, az ötéves terv kérdéseivel. A szaporán ketyegő Danuvia-ébresztőre nézett. 8 óra, vacsoraidő. Kiment a konyhába, meggyújtotta a gázt. Ahogy a zsírt belekotorta a kislábasba, hirtelen hangot hallott. — Ne csodálkozz — szólt a hang —, én szólok hozzád, a lispes gáz. Nem vagyok azért én sem kutya, bár a béke és a terv komolyabb dolgok, mint én vagyok. Gondold el, velem mennyivel hamarabb süthetsz, főzhetsz, mint a régi gázzal. Rám is gondolt, ha szavazni mész. .. .. __ Igazad van, válaszolta forgács. jó, hogy figyelmeztetsz. Közben már könnyezve vagdosta a fortyogó zsírba a vöröshagyma^larikákat. Ahogy kézbevette a második fejet, az megszólalt: — Egy pillanatra csak varjai még. Nem kegyelmet akarok kérni, hiszen arra való vagyok, hogy megegyél. Csak egy megjegyzésem van. Magyar ember hagymáson szereti az ételt, te is. És emlékezzél csak vissza: kaptál-e egy esztendeje könnyen vöröshagymát? Kern! Most van. 68 fillér egy kiló. No, vágj! Forgács Mihály bólintott, a csípős fej igazat mondott. Várt egy darabig, hogy puhuljon a hagyma, aztán feltörte az elég tojást, beleütötte a lábasba, utána a másodikat. Már meg sem lepődött, mikor a harmadik tojás is türelmet kelti — Mielőtt feltörnél — mondotta, — engedjél meg egy kis közgazdasági visszapillanást. Tavaly ilyenkor 85 fillérért vetted meg testvéremet, két tojásra tellett csak a napi költségvetésedből. A most 53 fillérbe itt kerülök, így ehetsz a hároméves terv harmadik évében három tojásból rántottál. Igazam van? — Bizony — felelte Forgács elgondolkozva. — De ne haragudj, hogy nem hallgatlak tovább: odaég a hagyma. Beleütötte a furcsa népnevelőt is a többi közé, megsózta az egészet. Zsír fröccsent felé. Szemrehányóan szólt rá a típusruhája: — Mihály, miért nem vagy óvatosabb. Három héttel ezelőtt vettél részletre 415 forintért. Én vagyok az első jó ruhád, nem tudom mióta. Vigyázz rám, kérlek. Vessél le, ha házast, jössz munkából. Becsüld meg, hogy végre ruhát is vehettél. — Igazad van — szólt Forgács szégyenkezve —, ezentúl majd jobban értékellek, bár, hogy őszinte legyek. ősszel még egy ruhát akarok, méghozzá csináltatodat. Eloltotta a gázt, ingujjra vetkőzött, aztán a tányérra kotorta az ínycsiklandozó illatú vacsorát. — Látod — beszélt a tányér is —, civilizálódsz. Tavaly még lábasból ettél, most végre belátod, a hogy ízletesebb az é'el énbelőlem. TujjA« // dóm, nemcsak az PR-é; teszi, hogy tavaly még 4.08 volt az áram, ma 3.74. Arról van főképpen szó, hogy az igényeid megnőttek, barátocskám gács egy idő és ez nagyon rendjén is van így. Csak légy igényes, a magad országában élsz! — Vagyok is — válaszolt Formáiva, mikor az utolsó falat is lecsúszott a torkán. — Nem hiszed? Hát figyelj! Tavaly ilyenkor megelégedtem a rántottával is. Most nézd meg! Elővette az előző napról maradt sertéskarajt, veszteit krumplit, felmelegítette. — Tavaly 28 forintot fizettél egy kilómért, most 19.60-at — agitált a karaj. — Egy évvel ezelőtt — licitált rá a Gülbaba — 1.30-ba kerültem. Most 62 fillérért megkapsz. Nem csoda, hogy kigömbölyödtél. Vigyázz, elhízol, Miska! — Hát van benne valami — nézett Forgács ijedten a hasára. — Téged már meg sem eszlek — mondta a mákostésztának. De a cukor nem nyugodott ebbe egykönnyen. — Egy éve persze kellettem volna, mikor 14.40-ért vesztegettek. Most 6.80-ért meg fitymálsz. Így járjak a kedvedbe... De Forgács hajthatatlan maradt. Megágyazott, vetkőzni kezdett. — Tavaly 32.80-ba kerültem, — zizegte az ing a fülébe, míg a fején keresztül leráncigálta — most meg 31.90-be. — Alsónadrágjának érvei még súlyosabbak voltak: 20.80 volt tavaly ilyenkor az áram. Emlékezz: engem már 12.20-ért vásároltál meg. — No, jól van, gyerekek — mondta Forgács mosolyogva —, ez szép munka volt. Csak így tovább, olcsóbbodjatok! — Szavazz a Népfrontra, megtesszük! — válaszolt a kórus. Y Llr 6 9 Népünk a művészetekért meg. Nem feledkezett meg a demokrácia a művészeti utánpótlásról sem. Művészeti intézményeinket főiskolai rangra emelte, a múltban teljesen elhanyagolt iparművészetnek főiskolát állított. 1938- ban egy főiskolai tanár fizetése 150— 600 pengő volt, ma átlagban 1200—12500 forint. Mi az, amit a magyar nép művészeinktől, íróinktól kíván? Azt kívánja, hogy vegyenek részt az új társadalom szellemi kialakulásában, a széles népnevelésben, fejtsék ki tehetségüket a nép szolgálatában. S zülük opera- és balettírással bírtunk a magyar demokrácia az irodalom és művészet területén terhes örökséget vett át a fasizmustól. Mit tettünk a felszabadulás óta az írók és művészek anyagi helyzetének javításáért, az új irodalom és művészet megteremtéséért? Vessünk egy pillantást az eddig megtelt útra, Vorosilov tábornok nagylelkű és gyors segítségétől, a népszerű Vas-csomagoktól a komoly megrendelésekig, a tekintélyes írói honoráriumokig, a rendes és biztos megélhetésig. Talán nem érdektelen az összehasonlítás példáival még régebbre visszanyúlni. A Horthy-rendszer alatt a napilapokban megjelenő versekért a költők átlagban 8—10 pengőt kaptak, ma 150—180 forintot. Egy-egy tárcanovella 20—30 pengőért kelt el, ma 2—300 forint a tiszteletdíja. A rádió egy előadásért 1938-ban 20 pengőt fizetett, ma 200 forintot fizet, egy hangjátékért 80 pengőt, ma 800 forintot. Egy Nagy István, Derkovits vagy Dési- Huber kép nagyritkán ha elkelt 50—60 pengőért. Az író honoráriuma 8—10 százalék volt, ma 12—15 százalék, a szépirodalmi művek példányszáma pedig megkétszereződött. De mindennél többet mond a művészetek megbecsüléséről az 1938-as és az 1949-es költségvetési adatok szembeállítása. A kultuszminisztérium művészeti tanintézetekre az 1937—38-as tanévben 880.000 pengőt költött, ma 5.615.200 forintot. Művészeti célok támogatására 3 fasiszta állam 281.800 forintot adott, a demokrácia 6 millió forintot ad. Az állami színházak deficit-alapja a fasiszta „béke” utolsó esztendejében 1,938.000 pengő volt, ma 13,584.800 forint. A kultusztárca művészi költségvetése tehát 1938-ban összesen 3,100.100 pengő volt, ma 25,200.000 forint az emelkedés, átszámítva majdnem 100 százalékos. Ezvekben a számokban is visszatükröződik, hogy az uralmon lévő nép mennyivel többre és mennyivel jobban becsüli a művészetet és munkásait, mint a Horthy-rendszer. De a számokon túl az erkölcsi megbecsülés, a társadalmi rang is visszatükrözi a különbséget. Mai közéletünkben, társadalmunk kialakításában komoly szerep jutott íróinknak, művészeinknek: a köztársasági kitüntetések, a Kossuth-díj , mind a népnek a művészeti és irodalom iránt érzett megbecsülését mutatják. A művészeti intézményeket nem bürokraták, nem „jogászok” igazgatják, hanem maguk a művészek. Kiadóvállalataink, rádiónk, könyvtáraink élén jeles írók állanak. A kormány rendszeres havi támogatással, munkajutalommal biztosítja művészeinknek a minimális létalapot. Emellett 25 idősebb kiválóságunk miniszteri tanácsosi nyugdíjat kap. A földosztás és a házak juttatása évében számos író és művész részesült föld-, telek- vagy házajándékban. De nem feledkezett meg a demokrácia a nagy írók és művészek özvegyeiről sem. Képzőművészeink figyelmét a monumentális művészetek felé irányítjuk és ma már ott tartunk, hogy az úgynevezett eszmei pályázatokról áttérhettünk a konkrét feladatokra. A nyílt pályázatok mellett a napokban bíztunk meg 21 képzőművészt, az újonnan tervezett nagyobb építkezések konkrét művészi feladataival. Megbízásokat kaptak zeneszerzőink is, ötöt kött írónál« és művéinek az a nagyszerű feladat jutott osztályrészül, hogy a valóság ábrázolásán keresztül hasson a tömegekre, segítse azok fejlődését, leleplezze a polgári társadalom csökevényeit, neveljen emberségre, hősiességre, a maga sajátos, hatalmas erejével segítsen kialakítani az új ember, a szocialista ember típusát. A mát feltárva a holnapról is beszéljen, arról a holnapról, amely ma van születőben. Minden öntudatos, haladó és népét szerető ember ma megköveteli önmagától, sőt jogot formál arra, hogy részt vegyen a szocializmus építésében. Éppen az írók és művészek maradnának ki ebből a munkából? Visszavonulnának magányuk szigetére? Befognák fülüket és szemüket, hogy ne hallják az élet új ritmusát, ne fogadják be az élet új színeit, sokrétűségét és mondanivalóikat mesterségesen elsorvasztva a zsonglőrösködésig „finomult“ formalizmust űznek? íróink és művészeink nagy többsége nem így gondolkodik. Az ország általános fejlődése az ötéves terv perspektívájában új, nagy feladatokat ró művészeinkre és íróinkra is. A Szovjetunió példája mutatja, hogy a szocialista ember valójában milyen szervesen hozzátartozik a művészet és irodalom birtoklása. Nem véletlen, hogy a Szovjetunióban nem, mint Nyugaton, az élelmiszerkereskedések, de a múzeumok, a könyvkereskedések, a színházak, mozik előtt állnak sorban az emberek. * Stéves Ierv beruházásai is jelzik ezeket a szükségleteket. A művészet területén új intézményekre, vagy intézményiek kibővítésére 84 milliót irányzott elő a kormányzat, szemben a hároméves terv 4 milliójával. Ebben nincsenek benne azok a jelentős összegek, melyeket filmgyártásunk fejlesztésére, vidéki kultúrházak építésére, múzeumaink rendbehozására fordítunk. A 84 millióból épül az új Nemzeti Színház, a Győri Színház, két művészeti főiskola, innen kerül ki meglévő főiskoláink bővítése, művésztelepek létesítése, stb. Ezek csak a beruházások. De amellett az életszínt emelkedésével párhuzamosan állandóan és nagymértékben emelkedni fog a színházakba és hangversenyekre járó, az olvasó közönség tábora, a művészeti alkotások vásárló közönsége. Emelkedni fog számban és talán még inkább igényekben. Erre kell felkészülnie a magyar írónak, a magyar művésznek. Irodalmunknak és művészetünknek együtt kell nőnie a reá váró hatalmas feladatokkal, együtt kell nőnie a néppel, a nép országával, a szocializmussal. Antal Jánosné A KIOSZ FELHÍVÁSA tiporssáfi kisipar A Kisiparosok Országos Szabad Szervezetének Központja és a szakosztályi központok vezetői ülést tartottak és felhívással fordultak a kisiparossághoz. „Négy évvel ezelőtt — mondja többi között a felhívás — a felszabadulás meghozta minden kisiparos felemelkedésének lehetőségét. A jó pénz, a hároméves terv lehetővé tette, hogy újjáépítsük lerombolt műhelyeinket, pótoljuk elpusztult szerszámainkat felépítsük békés otthonainkat. Vasárnap, a választás napján az urnák előtt szavazatainkkal fejezzük ki, hogy egységesen sorakozunk fel mindazokkal, akiknek célja az ötéves terv megvalósítása, hazánk építése, népünk felemelkedése. — Minden kisiparos szorosan a nemzeti egységbe forrva szavaz a Népfrontra! traktorállomást avattak J Nagyszénáson Virágokkal díszített diadalkapu fogadta Nagyszénás határában, a hosszú sorban érkező traktorokat. Nagyszénás traktorállomást kapott. A sportpályán, ahol az új traktorokat felavatták, Kovács István elvtárs, az MDP Központi Vezetőségének titkára beszélt. Hangsúlyozta: a felszabadulás után leosztották „gróf” Festetich 60 ezer hold földjét a dolgozó népnek, Nagyszénáson 1170 család jutott földhöz. A grófi kastélyt most már Nagyszénás dolgozó gyermekei élvezik. Az ünnepi emelvényen megjelent Arányi István, nagyszénási római katolikus plébános és Zoltán Emil evangélikus lelkész is. Ilendelőintézeti ápolónői tanfolyam indul június 1-én Az OTI Kispesten, Újpesten, Kecskeméten és Debrecenben új rendelőintézeteket létesített a dolgozók társadalombiztosítási ellátásának további megjavítására. Országszerte igen nagy hiány mutatkozik szakképzett ápolónőkben, ezért a népjóléti minisztérium oktatási osztálya különleges ápolónői tanfolyamok megtartását határozta el. A tanfolyamok időtartama egy év. Ebből hat hónap az elméleti és a gyakorlati kiképzés, a másik hat hónapban pedig a növendékek a rendelőintézetekben dolgoznak és tanulónővéri fizetést kapnak. A tanfolyam nem bentlakásos, jelentkezhetnek 18—30 évicl mindazok a pestkörnyéki és vidéki dolgozó asszonyok és leányok, akik a tanfolyam ideje alatt lakásukról gondoskodnak. A kérvényeket az OTI-hoz kell beadni (Fiumei út 19/b, I. 52.) Beadási határidő május 31. A tanfolyamok június 5-én kezdődnek.