Szabad Nép, 1949. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-14 / 111. szám

SZOMBAT, 1949 MÁJUS 14 SZABAD MÉP „MINDEN SZAVAZAT EGY SZEGECS A KÉT PARTOT ÖSSZEKÖTŐ ÚJ HÍDHOZ” Két levél­­ a felrobbantott dunaföldvári híd két oldaláról A Szabad Nép szerkesztőségébe sok levél érkezik: százával kapjuk a dolgozók leveleit, akik egy-egy prob­lémájukat, életük, gyarapodásuk örö­mét írják meg. A most egymás után érkezett két levél újat jelent: két község levélváltása ez a választás előtt , a Szabad Népen keresztül. A Dunába roskadt földvári híd két községe foglal állást a hídépítő, al­kotó népi demokrácia, a Népfront és annak vezető ereje, a Magyar Dol­gozók Pártja mellett. A dunaföldváriak levelükben így írnak: SOLT KÖZSÉG DOLGOZOL ked­ves barátaink! Több mint négy éve robbantották­­ el a német fasiszták a Duna hídját, amely bennünket összekapcsolt. A ha­talmas híd nagy forgalmat bonyolí­tott le, de többet is jelentett annál. Ezt ti tudjátok a legjobban, akik min­den szerdán, meg szombaton száz és száz szekérrel, kerékpárral jöttetek át a piacra, nálunk értékesítettétek ter­ményeiteket. Aszályos években meg tőlünk vittétek a kukoricát, burgo­nyát, még a kukoricaszárat is. Gon­doljatok arra is, milyen sokat jelen­tett ez a híd a veszély idején. 1941- ben, mikor árvíz tört rátok, ezen a hídon át­ment hozzátok a segítség. A mi asszonyaink élelmet, ruhát vittek — és a segítség idején érkezett. Jól tudjátok, hogyan járunk át a híd fel­­robbantása óta egymáshoz, dereglyé­ken, küszködve a jégtáblákkal is, ha zajlik a Duna — mert fontos, hogy a mi két falunk között a kapcsolat , fennálljon. most Újra lesz hidunk, a népi demokrácia ötéves terve újjá­építi a mi kapcsunkat is. Sokan meg­könnyezték, mikor a német fasiszták géppuskák fedezete mellett felrobban­tották a hidat — ugyanannyian van­nak most is, akik könnyes szemmel gondolnak arra, mennyi fáradságba, munkába, akaratba fog kerülni a híd. De meglesz. EZÉRT ÍRUNK ma nektek, solti ba­rátaink. Holnap szavazunk, ti is, mi is. Valamennyien arról döntünk, akarjuk-e a jobb életet, akarjuk-e az új hidat, az Ötéves Tervet, amiben mindez benne van. Sok mindent aka­runk; békét, biztonságot, munkát, jó utakat, dolgozóinknak jó munkaeszkö­zöket, földjeinkre új gépeket, betegeink­nek kórházakat. Tudjátok-e, hogy ná­lunk, ugyancsak az ötéves tervben, kórház is épül, kétszáz ágyas? Nem kell majd többé betegeiteket Kecske­métre vagy Kalocsára vinni. Újra kö­zel kerülünk egymáshoz, 1951-re állni fog a mi hidunk. BIZONYÁRA ÉRZÍTEK, mit jelent ez a mi számunkra. De felelősség is van a vállunkon. Amikor a népi de­mokrácia azt kérdezi tőlünk, megsza­vazod-e az 5 éves tervet, a békét, — mi, földváriak és soltiak gondoljunk mindig az épülő új hídra, a jobb. em­ Ä soltiak válasza másnap érkezett. Mi is lehetne más, mint egyetlen igen, az egész község nevében, — olyan igen, amit vasárnap majd a szavazócédulák ezrei ismételnek meg. Megírják: ők is érzik, mivel tartoz­nak a népi demokráciának. „TUDJUK — írják válaszukban —, hogy az ötéves terv során a híd újra felépül, megjavul közlekedésünk, újra kapcsolatunk lesz a Dunántúllal, — elsősorban veletek. — Nagy örömmel olvastuk a nálatok épülő kórház hírét is — igaz, mi is megírhatjuk, hogy a benibb életre. Arra szeretnénk kérni benneteket, most, a mi szép ünnepünk, a választás előtt, amikor kimutathatjuk szeretetünket a mi országunk, a dol­gozók állama, és a Népfront iránt, so­rakozzatok fel ti is, úgy mint mi, az új híd ügye, mindnyájunk közös ügye mellé. Ne legyen köztetek olyan dol­gozó, aki ne tudná hol a helye. Legye­tek büszkék arra, hogy itt a régi híd roncsaitól alig párszáz méterre hitet tehettek amellett a hatalmas erő mel­lett, amely annyi minden egyéb mellett nekünk hidat is épít. Álljatok egy em­berként, a Népfront zászlaja alá ezen a szép vasárnapon­ hároméves terv során egyebek között tüdőgondozó is épült nálunk, ahol a mi dolgozóink találnak gyógyulást. „REMÉLJÜK ÉS TUDJUK — feje­zik be válaszukat —, hogy barátsá­gunk közös munkánk révén még job­ban kimélyül és így, együtt építjük a jövőt. Erre a jövőre, meg az eddigi eredményekre szavazunk, no meg a hídra. Azzal a tudattal megyünk az urnák elé, hogy a Népfrontra leadott minden szavazat egy szegecs a két partot összekötő új Duna-hídhoz." AZ UTOLSÓ ÉRVEK A népnevelő kezet nyújtott, vet­te a kalapját. Egy perc és csak a lépcsőn távolodó léptek és a hamutálca végén egy füstölgő cigarettavég jelezték, hogy Forgács Mihály félórán át közelebbről meg­ismerkedhetett a béke, az ötéves terv kérdéseivel. A szaporán ke­tyegő Danuvia-ébresztőre nézett. 8 óra, vacsoraidő. Kiment a kony­hába, meggyújtotta a gázt. Ahogy a zsírt belekotorta a kislábasba, hirtelen hangot hallott. — Ne csodálkozz — szólt a hang —, én szólok hozzád, a lispes gáz. Nem vagyok azért én sem kutya, bár a béke és a terv komolyabb dolgok, mint én vagyok. Gondold el, velem men­­nyivel hamarabb süthetsz, főzhetsz, mint a régi gáz­zal. Rám is gondolt, ha szavazni mész. .. .. __ Igazad van, válaszolta for­gács. jó, hogy figyelmeztetsz. Köz­ben már könnyezve vagdosta a fortyogó zsírba a vöröshagyma^­la­rikákat. Ahogy kézbevette a máso­dik fejet, az megszólalt: — Egy pillanatra csak­ varjai még. Nem­ kegyelmet akarok kérni, hiszen arra való vagyok, hogy meg­egyél. Csak egy megjegyzésem van. Magyar em­ber hagymáson szereti az ételt, te is. És emlékezzél csak vissza: kap­­­­­tál-e egy eszten­deje könnyen vöröshagymát? Kern! Most van. 68 fillér egy kiló. No, vágj! Forgács Mihály bólintott, a csí­pős fej igazat mondott. Várt egy darabig, hogy puhuljon a hagyma, aztán feltörte az elég tojást, bele­ütötte a lábasba, utána a másodikat. Már meg sem lepődött, mikor a harmadik tojás is türelmet kelti — Mielőtt feltörnél — mondotta, — engedjél meg egy kis közgazda­­sági visszapillanást. Tavaly ilyen­kor 85 fillérért vetted meg testvé­remet, két tojásra tellett csak a napi költségvetésedből. A most 53 fillérbe itt kerülök, így ehetsz a hároméves terv harmadik évében három tojásból rántottál. Igazam van? — Bizony — felelte Forgács el­gondolkozva. — De ne haragudj, hogy nem hallgatlak tovább: odaég a hagyma. Beleütötte a furcsa nép­nevelőt is a többi közé, megsózta az egészet. Zsír fröccsent felé. Szemrehányóan szólt rá a típus­­ruhája: — Mihály, miért nem vagy óva­tosabb. Három héttel ezelőtt vettél részletre 415 fo­rintért. Én va­gyok az első jó ruhád, nem tudom mióta. Vigyázz rám, kérlek. Ves­sél le, ha háza­st,­­ jössz munkából. Becsüld meg, hogy végre ruhát is vehettél. — Igazad van — szólt Forgács szégyenkezve —, ezentúl majd job­ban értékellek, bár, hogy őszinte le­gyek. ősszel még egy ruhát akarok, még­hozzá csináltatod­at. Eloltotta a gázt, ingujjra vetkőzött, aztán a tányérra kotorta az ínycsik­landozó illatú vacsorát. — Látod — beszélt a tányér is —, civilizálódsz. Tavaly még lábas­ból ettél, most végre belátod, a hogy ízletesebb az é'el énbelőlem. Tu­­jjA­« // dóm, nemcsak az PR-é; teszi, hogy tavaly­­ még 4.08 volt az áram, ma 3.74. Arról van főképpen szó, hogy az igényeid megnőttek, barátocskám gács egy idő és ez nagyon rendjén is van így. Csak légy igényes, a magad orszá­gában élsz! — Vagyok is — válaszolt For­máiva, mikor az utolsó falat is le­csúszott a torkán. — Nem hiszed? Hát figyelj! Ta­valy ilyenkor meg­elégedtem a rán­tottával­ is. Most nézd meg! Elővet­te az előző napról maradt sertés­karajt, veszteit krumplit, felmelegí­tette. — Tavaly 28 forintot fizettél egy kilómért, most 19.60-at — agitált a karaj. — Egy évvel ezelőtt — lici­tált rá a Gülbaba — 1.30-ba kerül­tem. Most 62 fillérért megkapsz. Nem csoda, hogy kigömbölyödtél. Vi­gyázz, elhízol, Miska! — Hát van benne valami — né­zett Forgács ijedten a hasára. — Téged már meg sem eszlek — mondta a mákostésztának. De a cukor nem nyugodott ebbe egy­könnyen. — Egy éve persze kellettem vol­na, mikor 14.40-ért vesztegettek. Most 6.80-ért meg fitymálsz. Így járjak a kedvedbe... De Forgács hajthatatlan maradt. Megágyazott, vetkőzni kezdett. — Tavaly 32.80-ba kerültem, — zi­zegte az ing a fü­lébe, míg a fején keresztül leránci­­gálta — most meg 31.90-be. — Alsó­nadrágjának érvei még súlyosabbak voltak: 20.80 volt tavaly ilyenkor az áram. Emlékezz: engem már 12.20-ért vásároltál meg. — No, jól van, gyerekek — mondta Forgács mosolyogva —, ez szép munka volt. Csak így tovább, olcsóbbodjatok! — Szavazz a Népfrontra, meg­tesszük! — válaszolt a kórus. Y Llr 6 9 Népünk a művészetekért meg. Nem feledkezett meg a demokrácia a művészeti utánpótlásról sem. Művé­szeti intézményeinket főiskolai rangra emelte, a múltban teljesen elhanyagolt iparművészetnek főiskolát állított. 1938- ban egy főiskolai tanár fizetése 1­50— 600 pengő volt, ma átlagban 1200—1­2500 forint. Mi az, amit a magyar nép művé­szeinktől, íróinktól kíván? Azt kívánja, hogy vegyenek részt az új társadalom szellemi kialakulásában, a széles nép­nevelésben, fejtsék ki tehetségüket a nép szolgálatában. S zülük opera- és balettírással bírtunk a­ magyar demokrácia az iroda­lom és művészet területén terhes örök­séget vett át a fasizmustól. Mit tet­tünk a felszabadulás óta az írók és művészek anyagi helyzetének javítá­sáért, az új irodalom és művészet meg­teremtéséért? Vessünk egy pillantást az eddig megtelt útra, Vorosilov tábor­nok nagylelkű és gyors segítségétől, a népszerű Vas-csomagoktól a komoly megrendelésekig, a tekintélyes írói ho­noráriumokig, a rendes és biztos meg­élhetésig. Talán nem érdektelen az összehasonlítás példáival még régebbre visszanyúlni. A Horthy-rendszer alatt a napilapokban megjelenő versekért a költők átlagban 8—10 pengőt kaptak, ma 150—180 forintot. Egy-egy tárca­novella 20—30 pengőért kelt el, ma 2—300 forint a tiszteletdíja. A rádió egy előadásért 1938-ban 20 pengőt fize­tett, ma 200 forintot fizet, egy hang­játékért 80 pengőt, ma 800 forintot. Egy Nagy István, Derkovits vagy Dési- Huber kép nagyritkán ha elkelt 50—60 pengőért. Az író honoráriuma 8—10 százalék volt, ma 12—15 százalék, a szépirodalmi művek példányszáma pe­dig megkétszereződött. De mindennél többet mond a művé­szetek megbecsüléséről az 1938-as és az 1949-es költségvetési adatok szem­beállítása. A kultuszminisztérium mű­vészeti tanintézetekre az 1937—38-as tanévben 880.000 pengőt költött, ma 5.615.200 forintot. Művészeti célok tá­mogatására 3 fasiszta állam 281.800 forintot adott, a demokrácia 6 millió forintot ad. Az állami színházak defi­cit-alapja a fasiszta „béke” utolsó esztendejében 1,938.000 pengő volt, ma 13,584.800 forint. A kultusztárca mű­vészi költségvetése tehát 1938-ban összesen 3,100.100 pengő volt, ma 25,200.000 forint az emelkedés, át­számítva majdnem 100 százalékos. Ez­vek­ben a számokban is vis­­szatükröződik, hogy az uralmon lévő nép mennyivel többre és mennyivel jobban becsüli a művészetet és mun­kásait, mint a Horthy-rendszer. De a számokon túl az erkölcsi megbecsülés, a társadalmi rang is visszatükrözi a különbséget. Mai közéletünkben, tár­sadalmunk kialakításában komoly sze­rep jutott íróinknak, művészeinknek: a köztársasági kitüntetések, a Kos­­suth-díj , mind a népnek a művészet­i és irodalom iránt érzett megbecsülését mutatják. A művészeti intézményeket nem bürokraták, nem „jogászok” igaz­gatják, hanem maguk a művészek. Ki­adóvállalataink, rádiónk, könyvtáraink élén jeles írók állanak. A kormány rendszeres havi támogatással, munka­­jutalommal biztosítja művészeinknek a minimális létalapot. Emellett 25 idő­sebb kiválóságunk miniszteri tanácsosi nyugdíjat kap. A földosztás és a há­zak juttatása évében számos író és művész részesült föld-, telek- vagy házajándékban. De nem feledkezett meg a demokrácia a nagy írók és mű­vészek özvegyeiről sem. Képzőművészeink figyelmét a monumentális művészetek felé irá­nyítjuk és ma már ott tartunk, hogy az úgynevezett eszmei pályázatokról áttérhettünk a konkrét feladatokra. A nyílt pályázatok mellett a napokban bíztunk meg 21 képzőművészt, az újon­nan tervezett nagyobb építkezések konkrét művészi feladataival. Megbízá­sokat kaptak zeneszerzőink is, ötöt kö­tt írónál« és művé­inek az a nagyszerű feladat jutott osztályrészül, hogy a valóság ábrázolásán keresz­tül hasson a tömegekre, segítse azok fejlődését, leleplezze a polgári társa­dalom csökevényeit, neveljen ember­ségre, hősiességre, a maga sajátos, hatalmas erejével segítsen kialakítani az új ember, a szocialista ember típusát. A mát feltárva a holnapról is beszéljen, arról a holnapról, amely ma van születőben. Minden öntu­datos, haladó és népét szerető­ ember ma megköveteli önmagától, sőt jogot formál arra, hogy részt vegyen a szocializmus építésében. Éppen az írók és művészek maradnának ki ebből a munkából? Visszavonulnának magányuk szigetére? Befognák fülü­ket és szemüket, hogy ne hallják az élet új ritmusát, ne fogadják be az élet új színeit, sokrétűségét és mon­danivalóikat mesterségesen elsor­vasztva a zsonglőrösködésig „fino­mult“ formalizmust űznek? íróink és művészeink nagy többsége nem így gondolkodik. Az ország általános fejlődése az öt­éves terv perspektívájában új, nagy feladatokat ró művészeinkre és íróink­ra is. A Szovjetunió példája mutatja, hogy a szocialista ember valójában milyen szervesen hozzátartozik a mű­vészet és irodalom birtoklása. Nem véletlen, hogy a Szovjetunióban nem, mint Nyugaton, az élelmiszerkereske­dések, de a múzeumok, a könyvkeres­kedések, a színházak, mozik előtt áll­nak sorban az emberek. * Stéves Ierv beruházásai is jelzik ezeket a szükségleteket. A mű­vészet területén új intézményekre, vagy intézményiek kibővítésére 84 milliót irányzott elő­ a kormányzat, szemben a hároméves terv 4 millió­jával. Ebben nincsenek benne azok a jelentős összegek, melyeket film­gyártásunk fejlesztésére, vidéki kul­­túrházak építésére, múzeumaink rend­behozására fordítunk. A 84 millióból épül az új Nemzeti Színház, a Győri Színház, két művészeti főiskola, innen kerül ki meglévő főiskoláink bővítése, művésztelepek létesítése, stb. Ezek csak a beruházások. De amel­lett az életszínt emelkedésével pár­huzamosan állandóan és nagymérték­ben emelkedni fog a színházakba és hangversenyekre járó, az olvasó kö­zönség tábora, a művészeti alkotások vásárló közönsége. Emelkedni fog számban és talán még inkább igé­nyekben. Erre kell felkészülnie a magyar írónak, a magyar művésznek. Irodalmunknak és művészetünknek együtt kell nőnie a reá váró hatalmas feladatokkal, együtt kell nőnie a nép­pel, a nép országával, a szocializmus­sal. Antal Jánosné A KIOSZ FELHÍVÁSA tip­orssáfi kisipar A Kisiparosok Országos Szabad Szer­vezetének Központja és a szakosztályi központok vezetői ülést tartottak és fel­hívással fordultak a kisiparossághoz. „Négy évvel ezelőtt — mondja többi között a felhívás — a felszabadulás meghozta minden kisiparos felemelke­désének lehetőségét. A jó pénz, a há­roméves terv lehetővé tette, hogy újjá­építsük lerombolt műhelyeinket, pótol­juk elpusztult szerszámainkat felépítsük békés otthonainkat. Vasárnap, a válasz­tás napján az urnák előtt szavazataink­kal fejezzük ki, hogy egységesen sora­kozunk fel mindazokkal, akiknek célja az ötéves terv megvalósítása, hazánk építése, népünk felemelkedése. — Minden kisiparos szorosan a nem­zeti egységbe forrva szavaz a Nép­frontra! t­rakt­orállomást avattak J­ Nagyszénáson Virágokkal díszített diadalkapu fo­gadta Nagyszénás határában, a hos­­­szú sorban érkező traktorokat. Nagy­szénás traktorállomást kapott. A sportpályán, ahol az új traktoro­kat felavatták, Kovács István elvtárs, az MDP Központi Vezetőségének tit­kára beszélt. Hangsúlyozta: a felsza­badulás után leosztották „gróf” Fes­­tetich­ 60 ezer hold földjét a dolgozó népnek, Nagyszénáson 1170 család jutott földhöz. A grófi kastélyt most már Nagyszénás dolgozó gyermekei élvezik. Az ünnepi emelvényen megjelent Arányi István, nagyszénási római katolikus plébános és Zoltán Emil evangélikus lelkész is. Ilen­delőintézeti ápo­lónői tanfolyam indul június­­ 1-én Az OTI Kispesten, Újpesten, Kecske­méten és Debrecenben új rendelőintéze­teket létesített a dolgozók társadalom­biztosítási ellátásának további megjaví­tására. Országszerte igen nagy hiány mutatkozik szakképzett ápolónőkben, ezért a népjóléti minisztérium oktatási osztálya különleges ápolónői tanfolya­mok megtartását határozta el. A tanfo­lyamok időtartama egy év. Ebből hat hónap az elméleti és a gyakorlati ki­­képzés, a másik hat hónapban pedig a növendékek a rendelőintézetekben dol­goznak és tanulónővéri fizetést kapnak. A tanfolyam nem bentlakásos, jelentkez­hetnek­­ 18—30 évicl mindazok a pest­­környéki és vidéki dolgozó asszonyok és leányok, akik a tanfolyam ideje alatt lakásukról gondoskodnak. A kérvénye­ket az OTI-hoz kell beadni (Fiumei­ út 19/b, I. 52.) Beadási határidő május 31. A tanfolyamok június 5-én kezdődnek.

Next