Szabad Nép, 1949. augusztus (7. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-24 / 195. szám

SZERDA, 1­9 AUGUSZTUS 21 SZABAD NÉP JÓ A PÁRTSZERVEZET kétszer annyi termett a termelőszövetkezeti csoport földjén Jelentős kiterjedésű földje van a Let­­kés—Széppatak-pusztai közösen ter­melő csoportnak. Pár hónappal ezelőtt még fele ennyi sem volt, de felszapo­rodott a kulák-földfelajánlásokkal. Az a hiba, hogy egyelőre igen kevés tagja van. Összesen tizenegy. De csak egyelőre, mert máris hét új jelentkező van és őszre még sokkal többet vesz­nek fel. Fiatal még a csoport, de azért jelentős állatállománnyal rendelkezik: 246 birkája van, ami igen nagy hasz­not hoz. Ezenkívül két lova is van. Még a rosszakarók sem tudják lep­lezni csodálkozásukat, ha megnézik azokat a disznó­rekeszeket, melyeket a csoport tagjai a paraszt létükre ké­szítettek. Becsületére válna akármelyik ácsnak is. Nos, ezekbe a rekeszekbe nemsokára szép fajdisznók jönnek, gyarapítani a csoport tagjainak jöve­delmét, javítani a közellátást, gazda­gítani az országot. Fiatal még a csoport, de azért már van egy kis története is: az első nagy esemény maga a megalakulás volt. Négyen voltak akkor. Raj elvtárson kívül még hárman: Kovács János, Vojtek Ferenc, Bábik László. Nagyok voltak a nehézségek. Dr. Tőrei Zoltán, akinek volt földjén elkezdték a munkát. Hadzik János kulák, aki később fel­ajánlotta földjét, meg a többi „jóaka­rók” gúnyolódtak: „Nagy fába vágták a fejszét a béresek­” — „Ebbe bele­törik a bicskájuk” — meg ilyen ha­­sonkákkal jöttek. Valóban, emberfeletti munka volt. Tőrei doktor úr állig érő gazt hagyott a földben és a gyümöl­csöst is ellepték a féreghadak. Második nagy eseménye az lett a csoportnak, hogy hivatalosan is jóvá­hagyták­. Akkorra megnőtt a taglét­szám is, a földterület is. A harmadik nagy esemény az volt (nem is szürke esemény, kitüntetés volt ez), hogy Raj elvtárs kimehetett a parasztküldöttség tagjaként a Szovjetunióba. Mióta meg­jött, állandóan csak mesél, azaz nem is mese az, amit mond: színtiszta igazság — van is hallgatója, elég. Azt tervezgetik már, mit hogyan lehet megvalósítani itthon a Szovjetunióban látottakból. És a legújabb esemény megváltoztatta az egész arcát a csoportnak, biztosítja egészséges fejlődését, biztosítja, hogy a csoport valóban kovásza legyen a falu szocialista, fejlődésének, meg­alakult a pártszervezet. Nézzük csak meg közelről, mit is csinál? — Hát eddig még nem tett sokat, hiszen alig egy-két hetes. De amit eztán tesz majd, azon érdemes gondolkozni. Ma hat elvtársból áll, pár hét múlva tag­jelöltekkel emelkedik a létszáma. Ősz­­szel pedig a csoport tagszaporulatával megint megnövekszik — az arra érde­mesekkel. Hat ember az csak hat ember — mondhatnák sokan. Mindegy, ha pártot képeznek, ha nem. De ilyesmit csak az mond, aki nem tudja, mi a Párt, mit jelent a dolgozóknak. Raj elvtárs, a pártszervezet titkára, meg a többiek — nemcsak a kommunisták, a párton­­kívüliek is — tudják, értik. Megvolt már az első taggyűlés, ahol meg­beszélték: megindítják a felvilágosító munkát a falu lakosságának körében is. Ősszel és télen az egyénileg gaz­dálkodó dolgozó parasztoknak is a kollektív mezőgazdaságról szóló elő­adásokat szerveznek. Ők elősegítik azt is, hogy a faluból feljussanak a dol­gozó parasztok gyermekei a felsőbb iskolákba. A csoportból két tagnak a fia megy egyetemre. Utánajárnak, hogy a gépállomástól szemináriumi előadók jöjjenek ki a falusi pártszer­vezetbe is, meg a csoport szerveze­tébe is. Sok egyebet is tervbe vettek már és egy-két dolgot meg is valósí­tottak belőle. Új szellem. — A csoporttagok egy j­órésze kívü­lhagyta a saját juttatott földjét, kétlaki életet élt. Művelte a különföldjét is, dolgozott a csoportnak is. Hol egyiket hanyagolta el, hol a másikat. Aztán rádöbbentek, hogy ez így nem mehet vagy itt, vagy ott. Fia a csoportmunkát hanyagolják, megkárosítják társaikat, de magukat is. Igaz, nyomott a latban az is, hogy a csoport tagjainak külön föld­jén 3 mázsával kevesebb termett hol­­dankint, mint a csoport közösen mű­velt földjén. De ez nem von le abból, hogy a pártszervezet megalakulásának köszönhető: az idén a csoporttagok külön földjei is beolvadnak a ter­­melőcsoport területébe, — kivéve a házkörüli földeket. Osztozkodás — Kiszámították már, hogy egy munkaegységre mennyi­ jut. Megcsinálták az előzőleges elszámo­lást is. A pártszervezet tagjai előző­leg megbeszélték s utána megmagya­rázták a többieknek is: miért szük­séges, hogy a jövő évi termés biztosí­tására, a csoport további gyarapítá­sára a jövedelem egy részét üzemgaz­dasági tartalékra, más részét beruhá­zásra fordítsák. Még nem határozták el pontosan, hogy mekkora lesz ez az összeg, de nagyobb lesz az elő­írásosnál. Esős napokon, vagy amikor éppen egy kis pihenőidő akad, gyak­ran beszélgetnek erről: „Miénk az a vagyon, ami közös, sajátunk. Még jobban kell rá vigyázni, mintha csak egymagunké volna". És nem jutott eszébe senkinek, hogy tiltakozzon a beruházások ellen. Termelés.­­ Miután a csoport első­nek adta be a gabonát a faluban, rögtön nekiállt a tarlóhántásnak, még­pedig gépállomási traktorokkal. Volt olyan rész, ahol még vágták a gabo­nát a kaszások, de a traktor már ment utánuk az ekével. Megbeszélte a párt­­szervezet, hogy jövőre még inkább át­térnek a csoportban a belterjes gaz­dálkodásra. Száz hold lesz bevetve szerződéses magvakkal: rostlennel, kenderrel, cukorrépával, lencsével, bor­sóval és egyébbel. Ezekből most csak 10 hold van bevetve. Raj elvtárs látta a Szovjetunióban, hogy mit jelent a nagybani állattenyésztés. Arra veszik tehát az irányt, hogy minél több álla­tot szerezzenek be. És még egész sor dolgot akarnak megvalósítani, amit Raj elvtárs a Szovjetunióban látott, a gyümölcsfa­tövek kezelésétől a szakszerű talajmű­velésig. A volt kúriában most rendezik be az iskolát, a csoporttagok gyermekei számára. Eddig kilométereket kellett a gyerekeknek mászkálniuk a falusi iskolába. A pártszervezetnek köszön­hetik majd, hogy ennek is végeszakad. Nincs benne a munkatervben, de egyik legfőbb feladatnak tekintik a csoport pártszervezetének tagjai, hogy erősítsék a falusi pártszervezetet. Nemrég váltották le a régi párttit­kárt, akiről kiderült, hogy osztályide­gen, népellenes elem. Az új párttit­kár becsületes, dolgozó parasztember, de segítségre szorul elsősorban a ku­­lákok elleni harc területén. Mert a faluban is felütötte a fejét az elnéző hangulat, a „jó kulák" dicsérete. A csoport pártszervezetének tagjai pél­dákkal bizonyítják a falubeli elvtár­saknak, hogy a kulák­okkal szemben az egyedüli helyes álláspont: a követke­zetes harc. Megmondják, hogy pár héttel ezelőtt alig tudták eltávolítani a pusztáról Tőrei doktor urat, aki mindent megtett, hogy gátolja a cso­port működését, terjesztette a rémhí­reket, ijesztgette a hiszékeny asszo­nyokat. Foltiig is látogatták már sokan a cso­portot, persze szegény- és közép­parasztok, mert kuláknak itt nincs helye. Megmutattak mindent, a cso­porttagok, a hitetlenkedők benézhettek az irodába is, töviről-hegyire átku­tathattak mindent, ami csak­ jólesett. Amit nem tudtak, arra tanácsot kap­tak. Egyikükben-másikukban ez ér­lelte meg az elh­atározást: ők is ké­rik felvételüket a csoportba. De ez­után még több lesz a látogató. Fő­leg, hogy tudják a faluban: a cso­port földjén kétszer annyi termett az idén, mint a kívülállókén. Látni akar­ják, hogyan érhették ezt el. „Ahogy hazajöttem, változtattam az életsor­somon“ — mondja Raj elvtárs, a párttitkár. De hozzá lehet tenni ehhez azt is, hogy ő, meg a pártszervezet a nagy Szovjetunió példáján, vál­toztat az egész csoport sorsán is. Ezért nézik a falu dolgozó paraszt­jai egyre kevesebb hitetlenkedéssel a csoportot, ezért tekintik egyre inkább eleven, élő példaképüknek. Szabadi Sándor ÖT MUNKÁS — AKI MÁR NEM PROLETÁR — MEGSZAVAZZA AZ ALKOTMÁNYT... Ebédidő a Polgári Serfőzőben. Ebé­delnek és beszélgetnek a munkások. Öten gyűltek össze körülöttünk: Fuka elvtárs, a villanyszerelő-műhely veze­tője, Bereczki József, egy vajaskenye­ret és zöldpaprikát evő fiatalember, Dzsoba Péter elvtárs, aki benzinért jött és ittmaradt, Váradi Emil és Végh bácsi. Így áll össze a mi külön kis parlamentünk. „Nagy dologról volt szó...“ Fuka elvtárs teszi le a garast első­nek. — Igen, tudtuk mi, hogy nagy do­logról volt szó a héten a parlament­ben. Jövőnk alapjait raktuk le. Erre építjük majd a mi világunkat... Mint Rákosi elvtárs nagyon helyesen mon­dotta: ebben az alkotmánytervezetben rögződik meg törvényesen mindaz, amit eddig már megvalósítottunk és kivívtunk... — Igaz, igaz — szól közbe Végh bácsi — de hát lássuk csak, mit is? — Hát először is azt, hogy most már törvénnyé leszen, hogy ez a gyár a miénk. Véglegesen az. Különben, azt hiszem, mink voltunk az elsők, akik munkás-igazgatót kaptunk, Bor­bánd­i Antal elvtársat, aki most már az Országos Közellátási Hivatal veze­­tője. — Mit szólnak ehhez az elvtár­sak? — kérdezem, hogy én is vala­mit szóljak. — Csak azt, hogy nagyon örü­lünk, mivel ilyen szép karriert csi­nált. — Talán nem egészen jó úgy mondani, hogy „karriert csinált“ — szól közbe Váradi elvtárs —, hanem hogy oda, arra a helyre került, ahol hathatósabban képviselheti ügyünket. — Ala, én is így értem — helyes­bti Fuka elvtárs —, hiszen tény az, hogy a demokráciában mindenki oda kerül, ahová való. Emlékezés a harmincas évekre — A proletár-osztály átveszi a ha­talmat — „rögzíti le“ a maga véle­ményét Végh bácsi. —■ Nem vagyunk most már proletá­rok, Végh bácsi — fordul feléje az önkénytelenül is elnöklő Fuka elv­társ —, nem hallotta, mit mondott Rákosi elvtárs? Azt mondta, hogy a tőkés kizsákmányolástól megszabadí­tott öntudatos és szocializmust építő munkásosztály vagyunk. — No persze — bólogat élénken Végh bácsi —, öreg­ember vagyok én már ehhez. Magyarázd meg egy kicsit jobban.­­— Megpróbálom. Régen, a harmin­cas években például, amikor Borbándi elvtárssal együtt jártunk ide a Mar­­tinovics-térre, a marxista szeminá­riumba ... — Vagy később, amikor a géppel írt Szabad Nép-ét olvastuk titokban és adtuk egymásnak tovább a félre­eső­ helyeken — csúsztatja be a be­szélgetésbe a maga emlékét Váradi elvtárs —, — ... igen, akkor! Akkor csakugyan kizsákmányolt proletárok voltunk. Ret­tegtünk a besúgóktól, munkanélküli­ségtől és attól, hogy katonáknak hur­colnak el bennünket az urak háború­jába. Most már másképpen van ez. Azt mondja az alkotmány: „mindenki ké­pessége, mindenkinek munkája szerint“ Ez a szocializmus elve. No, a mi Bor­bándi barátunk, akivel 1924 óta itt dolgoztam, ebben a műhelyben, most képessége szerint került a helyére. Mi küldtük oda és addig lesz ott, amíg segíti a munkánkat... Innen a mun­kapadtól irányítjuk az országot. Ér­titek-e? A fogaskerék fogai Kis csend. Az elvtársak gondolkoz­nak. Bereczki lenyelte utolsó falatját és éppen egy szép őszibarackot vág négyfelé bicskájával, de most leteszi. — Én értem! Ő az íróasztal mel­lett, mi pedig itt a satupadnál vé­gezzük a munkánkat. És mindkettőnk munkájának addig van értelme, amíg a munkások hatalmát erősítik. Jól mondtam-e? — Jól — bólint rá Váradi elvtárs. — A mi munkánk úgy kapcsolódik egym­ásba, mint a fogaskerék fogai. Borbándi elvtárs a mi fogaskerék­­rendszerünkbe tartozik most is, mert az élelmezési iparban maradt. De megkérdezem, hogy a mi Kelemen Bélánk, aki a Ruggyantából került be a Honvédelmi M minisztériumba, nem hozzánk tartozik-e? — De még mennyire! — csillan meg a fiatalember szeme. — A had­sereg is a miénk. A nép érdekeit, a mi munkánk eredményét, a békét védi. Böködi, Mátrai, Oroszi, Máténé... — Akik most a vezetőink, nem urak többé, hanem éppen úgy munkások, mint mi. Munka és munka között csak egy különbség lehet: az, hogy hogyan végzik el. Jól-e vagy rosszul. Kőbánya már a kezdeti nehéz időkben is jó munkát végzett, és most láthatja ered­ményét. Mi adtuk a néphadseregnek Kövesdi János esztergályost, Lénárt János csőszerelő lakatost, Várkonyi László lakatost. Ők most valamennyien századosok. És most ment el tőlünk tiszti iskolára Murányi Miska, aki a bázisöntés kimérője volt. Már az em­ber szinte nem is tudja, ki minek ment el innen. De azt tudom, hogy nincs Kőbányán olyan üzem, ahonnét 40—50 elvtársunk ne lenne áthelyezve valami más munkába, íróasztal mellé, vállalatvezetőnek, vagy másnak. — Én tudom! — szólal meg az egyik elvtárs. — Tudom pontosan, hogy a sörgyárakból 128-an kerültek vezető állásokba. De soroljam csak el azokat, akiket ismerek. Bokodi István a Söripari Központ vezérigazgatója Magyar Szabványügyi Intézet Budapest, VI., Benciur­ utca 31 sí. alá költözött t~j telefonszám:­­225—868. 7 A legjobbakat küldjük az újítókongresszusra! Jövő hónap végén összeülnek az ország üzemeinek legkiválóbb újítói, hogy az országos újító kon­gresszuson megbeszéljék a hároméves terv minden részletében való teljesí­tését, megvitassák a termelés hiányos­ságait megszüntető lehetőségeket. Ez a kongresszus is mutatja, milyen fon­tosságot tulajdonít a dolgozók állama az újítók, a szocializmus élharcosai munkájának. Lenin és Sztálin elvtár­­sak arra tanítanak bennünket, hogy csak azok az igazi kommunista veze­tők, akik nemcsak a munkások taní­tásához értenek,, hanem ahhoz is, hogy tanuljanak tőlük. Nem kétséges, hogy ezen a kongresszuson újítóink sokat tanulnak majd Pártunk, a szak­­szervezetek és a kormány vezetőitől, de felmérhetetlen azoknak a tapasz­talatoknak jelentősége, amelyeket újí­tóink hosszú évek során végzett mun­kájukból merítve, itt közkinccsé tesz­nek. Beszéljünk egy kicsit a kongresszus résztvevőiről, az újítókról. Milyen az ő szerepük a szocializmus építésében? Sztálin elvtárs így beszél a sztaha­­novistákról: „A sztahanovisták azok, akik teljesen elsajátították munkájuk technikáját, megnyergelték és előre­­hajtották a technikát. Ezek új, különös emberek.” A mi újítóink ebben ha­sonlítanak a sztahanovistákra. A mi újítóink is mesterei , a technikának, urai a gépeknek, ismerik őket és ép­pen ezért nem félnek tőlük, bátran változtatnak a megszokott munkamód­szereken. Saját ósdi technikai nor­máik legyőzésével olcsóbbá teszik a termelést, eltemetik a régi kapitalista technika maradványait. Egyénileg teljesítenek sokat,­­ de vájjon csak saját munkájukat könnyítik meg? Nem. Újításukat átadják a hasonló gépen, vagy munkán dolgozó tár­saiknak, s az egy gépen aratott győ­zelem szétgyűrűzik a gyárakra s az egész országra. Az újítások — álta­lános hasznosításuk esetén — az egész iparágban növelik a termelé­kenységet. Újítóink ha nem elégednek meg újításaik egyéni használatával, képesek arra, hogy az ósdi technikára mért egyéni ütéseiket az egész mun­kásosztály pörölycsapásává változtas­sák. Az újítók mozgalma alulról indult forradalmi mozgalom, mert a régit megdönti és újat ad helyette. Újítani, feltalálni kommunista munkát jelent, mert aki újít, az mentes a m­a­­radiságtól, merészen tör előre. Keze, harca nyomán erősödik, fejlődik ipa­runk, erősödik,­jómódúvá válik orszá­gunk. Iparunk fejlődésében van gaz­dasági erőnk s ez egyben politikai erőt is jelent. Amilyen mértékben erő­sítik, fejlesztik újítóink iparunkat, olyan mértékben erősítik a hatalmas Szovjetunió­ vezette béketábort. Újí­tóink ezért a békéért folyó küzdelem élharcosai. N­épköztársaságunk alkot­mánya megbecsüli munkájukat, tör­. Azért valami különbség mégis csak van közöttünk: egy hadbiztos, vagy egy vállalati igazgató és kö­zöttünk, akik most itt dolgozunk — veti közbe az egyik. — Nincs! — emeli fel ujját Fuka elvtárs. — Emlékezz csak vissza, pa­­rven jelszóval hajtottak el minket ka­tonának. Azt mondták, mindenki le­gyen „jó magyar ember”. Hát aztán minket, mint „jó magyar embereket” akartak kihajtani a frontra felszabadí­tónk ellen, amíg ők, az akkori veze­tőink, itthon süttették a hasukat a nappal. Mi közünk volt akkor a mi ve­zetőinkhez? — Annyi, mint az ostorhoz annak, akit vernek vele! — állapítja meg Be­reczki, aki közben befejezte ebédjét. vénnyel biztosítja az újítások elősegí­tését, megvalósítását és jutalmazását. Miért dagad mind szélesebbre az újítók alulról jött mozgalma? Azért, mert nálunk már nincs kizsákmányo­lás, a munkások a maguk országát építik. Munkájuknak, amelyet Pártunk, szocializmus felé haladó hazánk sze­­retete ösztönöz, nem egy gyáros, hanem­ egész népköztársaságunk látja hasznát. S hogy munkájuk még eredményesebb legyen, ezért ül össze ez a kongresz­­szus. Dolgozó népünk azt várja a kon­gresszus munkájától, hogy elősegítse hároméves tervünk sikeres, minden részletében való befejezését és ezzel az ötéves terv előfeltételeinek meg­valósítását. Várjuk, hogy felfedi ter­melésünk szűk keresztmetszeteit és utat mutat megszüntetésükre. Az egész ország dolgozó népének szeme rajt lesz ezen a kongresszuson és ha­tározatainak útmutatásával indul majd harcra a szűk keresztmetszetek meg­szüntetéséért, az üzemi tervek mara­déktalan teljesítéséért.­­Z órjuk a kongresszus munkájától,­­ hogy az eddig nem megfelelő mértékben emelkedő termelékenység­nek, az újítások bevezetésének, a munkamódszerátadási és tapasztalat­csere-mozgalomnak új lökést, erősítést ad. Felhívja a dolgozók figyelmét az újítás fontosságára, tervszerűséget visz az újítómozgalomba, hogy az újí­tások ne ötletszerűen történjenek, ha­nem elsősorban a szűk keresztmetsze­teknél, ott, ahol „szorít a cipő”. A szűk keresztmetszetek feltárásával a dolgozóknak, a jövő újítóinak mind nagyobb tömegét mozgassa meg és ösztönözze az ósdiság leküzdésére. Várjuk az újítások elbírálása, jutal­mazása és bevezetése körül még fel­lelhető bürokrácia kíméletlen megszün­tetését és reméljük, hogy ez a kon­gresszus a gyengén működő újítókörök munkájának is lendületet ad. Legvégül, de nem utolsósorban, az egész munkásosztály várja, hogy ezen a kongresszuson minden szakmában, ismertessék példaképünk, a világ leg­hatalmasabb iparának, a szovjet ipar­nak eredményeit, sztahanovistáinak munkamódszereit. Ezeket várja dolgozó népünk az újítókongresszustól. És hogy várako­zásunkban ne csalódjunk, az újítók legkiválóbbjait küldjük erre a kongresz­­szusra. Jól nézzék meg dolgozóink, ki képviselje őket, kivel beszélje meg kormányzatunk az egész ipart érintő kérdéseket! Azokat küldjük ide, akiket jó munkájuk, hasznos újításaik miatt becsülnek az üzem dolgozói, akik a kollektív segítésnek ezer példáját mu­tatták munkamódszereik átadásával társaiknak és termelésükkel élenjárnak az üzemben. Azokat küldjük, akik ed­digi jó munkájukkal bebizonyították, hogy szeretik népköztársaságunkat és hűek hozzá. Az egész dolgozó népen múlik tehát a kongresszus sikere. Eredményei is az egész dolgozó nép eredményei lesznek. lett, Mátrai András vasesztergályos barátunk a Talajjavító NV igazgatója, Oroszi Kálmán, aki segédmunkás volt itt a Malátagyárban, most a Selyem­gubó NV-t vezeti és Máté Jánosné, aki meg a Cukorgyárban volt segéd­munkás, most a Gombatenyésztő NV vezérigazgatójaként dolgozik. — Ez csak az egyik oldala az érem­nek! Nemcsak azzal vagyunk hatal­mon, hogy ezeket az elvtársakat mi küldtük a tisztségekbe. Hanem, hogy a mi munkánkból a magunk országa épül... Tíz éve ki gondolt közületek munkaversenyre? Most van verseny, mert érdemes jobban, többet termelni, érdemes újítanunk ... ezt mondja ki az alkotmányunk, ez jelenti azt, hogy mi már nem vagyunk kizsákmányol­tak, nem vagyunk proletárok... Az elvtársak némán bólintanak, így szavazta meg öt munkás az új alkotmányt a Polgári Sörföző NV vil­lamosszerelő műhelyének kis irodájá­ban 1949 augusztusában. Az MNDSz levele a Román Nők Szövetségének A Magyar Nők Demokratikus Szö­vetsége az alábbi levelet küldte a Román Nők Demokratikus Szövetségé­nek: „Az MNDSZ meleg üdvözletét küldi hozzátok abból az alkalomból, hogy országotok most ünnepli a fasiszta elnyomás, terror megdöntésének és a nagy Szovjetunió dicsőséges felszaba­dításának ötödik évfordulóját. Mind a román, mind a magyar nép bebizonyí­totta, hogy a Szovjet Hadsereg által kivívott szabadságot a nép gazdasági és kulturális színvonalának állandó emelésére tudja felhasználni. Meg­ingathatatlanul veletek vagyunk a bé­kéért folytatott harcban, amelynek élén a Szovjetunió áll.“

Next