Szabad Nép, 1949. augusztus (7. évfolyam, 177-201. szám)
1949-08-24 / 195. szám
SZERDA, 19 AUGUSZTUS 21 SZABAD NÉP JÓ A PÁRTSZERVEZET kétszer annyi termett a termelőszövetkezeti csoport földjén Jelentős kiterjedésű földje van a Letkés—Széppatak-pusztai közösen termelő csoportnak. Pár hónappal ezelőtt még fele ennyi sem volt, de felszaporodott a kulák-földfelajánlásokkal. Az a hiba, hogy egyelőre igen kevés tagja van. Összesen tizenegy. De csak egyelőre, mert máris hét új jelentkező van és őszre még sokkal többet vesznek fel. Fiatal még a csoport, de azért jelentős állatállománnyal rendelkezik: 246 birkája van, ami igen nagy hasznot hoz. Ezenkívül két lova is van. Még a rosszakarók sem tudják leplezni csodálkozásukat, ha megnézik azokat a disznórekeszeket, melyeket a csoport tagjai a paraszt létükre készítettek. Becsületére válna akármelyik ácsnak is. Nos, ezekbe a rekeszekbe nemsokára szép fajdisznók jönnek, gyarapítani a csoport tagjainak jövedelmét, javítani a közellátást, gazdagítani az országot. Fiatal még a csoport, de azért már van egy kis története is: az első nagy esemény maga a megalakulás volt. Négyen voltak akkor. Raj elvtárson kívül még hárman: Kovács János, Vojtek Ferenc, Bábik László. Nagyok voltak a nehézségek. Dr. Tőrei Zoltán, akinek volt földjén elkezdték a munkát. Hadzik János kulák, aki később felajánlotta földjét, meg a többi „jóakarók” gúnyolódtak: „Nagy fába vágták a fejszét a béresek” — „Ebbe beletörik a bicskájuk” — meg ilyen hasonkákkal jöttek. Valóban, emberfeletti munka volt. Tőrei doktor úr állig érő gazt hagyott a földben és a gyümölcsöst is ellepték a féreghadak. Második nagy eseménye az lett a csoportnak, hogy hivatalosan is jóváhagyták. Akkorra megnőtt a taglétszám is, a földterület is. A harmadik nagy esemény az volt (nem is szürke esemény, kitüntetés volt ez), hogy Raj elvtárs kimehetett a parasztküldöttség tagjaként a Szovjetunióba. Mióta megjött, állandóan csak mesél, azaz nem is mese az, amit mond: színtiszta igazság — van is hallgatója, elég. Azt tervezgetik már, mit hogyan lehet megvalósítani itthon a Szovjetunióban látottakból. És a legújabb esemény megváltoztatta az egész arcát a csoportnak, biztosítja egészséges fejlődését, biztosítja, hogy a csoport valóban kovásza legyen a falu szocialista, fejlődésének, megalakult a pártszervezet. Nézzük csak meg közelről, mit is csinál? — Hát eddig még nem tett sokat, hiszen alig egy-két hetes. De amit eztán tesz majd, azon érdemes gondolkozni. Ma hat elvtársból áll, pár hét múlva tagjelöltekkel emelkedik a létszáma. Őszszel pedig a csoport tagszaporulatával megint megnövekszik — az arra érdemesekkel. Hat ember az csak hat ember — mondhatnák sokan. Mindegy, ha pártot képeznek, ha nem. De ilyesmit csak az mond, aki nem tudja, mi a Párt, mit jelent a dolgozóknak. Raj elvtárs, a pártszervezet titkára, meg a többiek — nemcsak a kommunisták, a pártonkívüliek is — tudják, értik. Megvolt már az első taggyűlés, ahol megbeszélték: megindítják a felvilágosító munkát a falu lakosságának körében is. Ősszel és télen az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak is a kollektív mezőgazdaságról szóló előadásokat szerveznek. Ők elősegítik azt is, hogy a faluból feljussanak a dolgozó parasztok gyermekei a felsőbb iskolákba. A csoportból két tagnak a fia megy egyetemre. Utánajárnak, hogy a gépállomástól szemináriumi előadók jöjjenek ki a falusi pártszervezetbe is, meg a csoport szervezetébe is. Sok egyebet is tervbe vettek már és egy-két dolgot meg is valósítottak belőle. Új szellem. — A csoporttagok egy jórésze kívülhagyta a saját juttatott földjét, kétlaki életet élt. Művelte a különföldjét is, dolgozott a csoportnak is. Hol egyiket hanyagolta el, hol a másikat. Aztán rádöbbentek, hogy ez így nem mehet vagy itt, vagy ott. Fia a csoportmunkát hanyagolják, megkárosítják társaikat, de magukat is. Igaz, nyomott a latban az is, hogy a csoport tagjainak külön földjén 3 mázsával kevesebb termett holdankint, mint a csoport közösen művelt földjén. De ez nem von le abból, hogy a pártszervezet megalakulásának köszönhető: az idén a csoporttagok külön földjei is beolvadnak a termelőcsoport területébe, — kivéve a házkörüli földeket. Osztozkodás — Kiszámították már, hogy egy munkaegységre mennyi jut. Megcsinálták az előzőleges elszámolást is. A pártszervezet tagjai előzőleg megbeszélték s utána megmagyarázták a többieknek is: miért szükséges, hogy a jövő évi termés biztosítására, a csoport további gyarapítására a jövedelem egy részét üzemgazdasági tartalékra, más részét beruházásra fordítsák. Még nem határozták el pontosan, hogy mekkora lesz ez az összeg, de nagyobb lesz az előírásosnál. Esős napokon, vagy amikor éppen egy kis pihenőidő akad, gyakran beszélgetnek erről: „Miénk az a vagyon, ami közös, sajátunk. Még jobban kell rá vigyázni, mintha csak egymagunké volna". És nem jutott eszébe senkinek, hogy tiltakozzon a beruházások ellen. Termelés. Miután a csoport elsőnek adta be a gabonát a faluban, rögtön nekiállt a tarlóhántásnak, mégpedig gépállomási traktorokkal. Volt olyan rész, ahol még vágták a gabonát a kaszások, de a traktor már ment utánuk az ekével. Megbeszélte a pártszervezet, hogy jövőre még inkább áttérnek a csoportban a belterjes gazdálkodásra. Száz hold lesz bevetve szerződéses magvakkal: rostlennel, kenderrel, cukorrépával, lencsével, borsóval és egyébbel. Ezekből most csak 10 hold van bevetve. Raj elvtárs látta a Szovjetunióban, hogy mit jelent a nagybani állattenyésztés. Arra veszik tehát az irányt, hogy minél több állatot szerezzenek be. És még egész sor dolgot akarnak megvalósítani, amit Raj elvtárs a Szovjetunióban látott, a gyümölcsfatövek kezelésétől a szakszerű talajművelésig. A volt kúriában most rendezik be az iskolát, a csoporttagok gyermekei számára. Eddig kilométereket kellett a gyerekeknek mászkálniuk a falusi iskolába. A pártszervezetnek köszönhetik majd, hogy ennek is végeszakad. Nincs benne a munkatervben, de egyik legfőbb feladatnak tekintik a csoport pártszervezetének tagjai, hogy erősítsék a falusi pártszervezetet. Nemrég váltották le a régi párttitkárt, akiről kiderült, hogy osztályidegen, népellenes elem. Az új párttitkár becsületes, dolgozó parasztember, de segítségre szorul elsősorban a kulákok elleni harc területén. Mert a faluban is felütötte a fejét az elnéző hangulat, a „jó kulák" dicsérete. A csoport pártszervezetének tagjai példákkal bizonyítják a falubeli elvtársaknak, hogy a kulákokkal szemben az egyedüli helyes álláspont: a következetes harc. Megmondják, hogy pár héttel ezelőtt alig tudták eltávolítani a pusztáról Tőrei doktor urat, aki mindent megtett, hogy gátolja a csoport működését, terjesztette a rémhíreket, ijesztgette a hiszékeny asszonyokat. Foltiig is látogatták már sokan a csoportot, persze szegény- és középparasztok, mert kuláknak itt nincs helye. Megmutattak mindent, a csoporttagok, a hitetlenkedők benézhettek az irodába is, töviről-hegyire átkutathattak mindent, ami csak jólesett. Amit nem tudtak, arra tanácsot kaptak. Egyikükben-másikukban ez érlelte meg az elhatározást: ők is kérik felvételüket a csoportba. De ezután még több lesz a látogató. Főleg, hogy tudják a faluban: a csoport földjén kétszer annyi termett az idén, mint a kívülállókén. Látni akarják, hogyan érhették ezt el. „Ahogy hazajöttem, változtattam az életsorsomon“ — mondja Raj elvtárs, a párttitkár. De hozzá lehet tenni ehhez azt is, hogy ő, meg a pártszervezet a nagy Szovjetunió példáján, változtat az egész csoport sorsán is. Ezért nézik a falu dolgozó parasztjai egyre kevesebb hitetlenkedéssel a csoportot, ezért tekintik egyre inkább eleven, élő példaképüknek. Szabadi Sándor ÖT MUNKÁS — AKI MÁR NEM PROLETÁR — MEGSZAVAZZA AZ ALKOTMÁNYT... Ebédidő a Polgári Serfőzőben. Ebédelnek és beszélgetnek a munkások. Öten gyűltek össze körülöttünk: Fuka elvtárs, a villanyszerelő-műhely vezetője, Bereczki József, egy vajaskenyeret és zöldpaprikát evő fiatalember, Dzsoba Péter elvtárs, aki benzinért jött és ittmaradt, Váradi Emil és Végh bácsi. Így áll össze a mi külön kis parlamentünk. „Nagy dologról volt szó...“ Fuka elvtárs teszi le a garast elsőnek. — Igen, tudtuk mi, hogy nagy dologról volt szó a héten a parlamentben. Jövőnk alapjait raktuk le. Erre építjük majd a mi világunkat... Mint Rákosi elvtárs nagyon helyesen mondotta: ebben az alkotmánytervezetben rögződik meg törvényesen mindaz, amit eddig már megvalósítottunk és kivívtunk... — Igaz, igaz — szól közbe Végh bácsi — de hát lássuk csak, mit is? — Hát először is azt, hogy most már törvénnyé leszen, hogy ez a gyár a miénk. Véglegesen az. Különben, azt hiszem, mink voltunk az elsők, akik munkás-igazgatót kaptunk, Borbándi Antal elvtársat, aki most már az Országos Közellátási Hivatal vezetője. — Mit szólnak ehhez az elvtársak? — kérdezem, hogy én is valamit szóljak. — Csak azt, hogy nagyon örülünk, mivel ilyen szép karriert csinált. — Talán nem egészen jó úgy mondani, hogy „karriert csinált“ — szól közbe Váradi elvtárs —, hanem hogy oda, arra a helyre került, ahol hathatósabban képviselheti ügyünket. — Ala, én is így értem — helyesbti Fuka elvtárs —, hiszen tény az, hogy a demokráciában mindenki oda kerül, ahová való. Emlékezés a harmincas évekre — A proletár-osztály átveszi a hatalmat — „rögzíti le“ a maga véleményét Végh bácsi. —■ Nem vagyunk most már proletárok, Végh bácsi — fordul feléje az önkénytelenül is elnöklő Fuka elvtárs —, nem hallotta, mit mondott Rákosi elvtárs? Azt mondta, hogy a tőkés kizsákmányolástól megszabadított öntudatos és szocializmust építő munkásosztály vagyunk. — No persze — bólogat élénken Végh bácsi —, öregember vagyok én már ehhez. Magyarázd meg egy kicsit jobban.— Megpróbálom. Régen, a harmincas években például, amikor Borbándi elvtárssal együtt jártunk ide a Martinovics-térre, a marxista szemináriumba ... — Vagy később, amikor a géppel írt Szabad Nép-ét olvastuk titokban és adtuk egymásnak tovább a félreeső helyeken — csúsztatja be a beszélgetésbe a maga emlékét Váradi elvtárs —, — ... igen, akkor! Akkor csakugyan kizsákmányolt proletárok voltunk. Rettegtünk a besúgóktól, munkanélküliségtől és attól, hogy katonáknak hurcolnak el bennünket az urak háborújába. Most már másképpen van ez. Azt mondja az alkotmány: „mindenki képessége, mindenkinek munkája szerint“ Ez a szocializmus elve. No, a mi Borbándi barátunk, akivel 1924 óta itt dolgoztam, ebben a műhelyben, most képessége szerint került a helyére. Mi küldtük oda és addig lesz ott, amíg segíti a munkánkat... Innen a munkapadtól irányítjuk az országot. Értitek-e? A fogaskerék fogai Kis csend. Az elvtársak gondolkoznak. Bereczki lenyelte utolsó falatját és éppen egy szép őszibarackot vág négyfelé bicskájával, de most leteszi. — Én értem! Ő az íróasztal mellett, mi pedig itt a satupadnál végezzük a munkánkat. És mindkettőnk munkájának addig van értelme, amíg a munkások hatalmát erősítik. Jól mondtam-e? — Jól — bólint rá Váradi elvtárs. — A mi munkánk úgy kapcsolódik egymásba, mint a fogaskerék fogai. Borbándi elvtárs a mi fogaskerékrendszerünkbe tartozik most is, mert az élelmezési iparban maradt. De megkérdezem, hogy a mi Kelemen Bélánk, aki a Ruggyantából került be a Honvédelmi M minisztériumba, nem hozzánk tartozik-e? — De még mennyire! — csillan meg a fiatalember szeme. — A hadsereg is a miénk. A nép érdekeit, a mi munkánk eredményét, a békét védi. Böködi, Mátrai, Oroszi, Máténé... — Akik most a vezetőink, nem urak többé, hanem éppen úgy munkások, mint mi. Munka és munka között csak egy különbség lehet: az, hogy hogyan végzik el. Jól-e vagy rosszul. Kőbánya már a kezdeti nehéz időkben is jó munkát végzett, és most láthatja eredményét. Mi adtuk a néphadseregnek Kövesdi János esztergályost, Lénárt János csőszerelő lakatost, Várkonyi László lakatost. Ők most valamennyien századosok. És most ment el tőlünk tiszti iskolára Murányi Miska, aki a bázisöntés kimérője volt. Már az ember szinte nem is tudja, ki minek ment el innen. De azt tudom, hogy nincs Kőbányán olyan üzem, ahonnét 40—50 elvtársunk ne lenne áthelyezve valami más munkába, íróasztal mellé, vállalatvezetőnek, vagy másnak. — Én tudom! — szólal meg az egyik elvtárs. — Tudom pontosan, hogy a sörgyárakból 128-an kerültek vezető állásokba. De soroljam csak el azokat, akiket ismerek. Bokodi István a Söripari Központ vezérigazgatója Magyar Szabványügyi Intézet Budapest, VI., Benciur utca 31 sí. alá költözött t~j telefonszám:225—868. 7 A legjobbakat küldjük az újítókongresszusra! Jövő hónap végén összeülnek az ország üzemeinek legkiválóbb újítói, hogy az országos újító kongresszuson megbeszéljék a hároméves terv minden részletében való teljesítését, megvitassák a termelés hiányosságait megszüntető lehetőségeket. Ez a kongresszus is mutatja, milyen fontosságot tulajdonít a dolgozók állama az újítók, a szocializmus élharcosai munkájának. Lenin és Sztálin elvtársak arra tanítanak bennünket, hogy csak azok az igazi kommunista vezetők, akik nemcsak a munkások tanításához értenek,, hanem ahhoz is, hogy tanuljanak tőlük. Nem kétséges, hogy ezen a kongresszuson újítóink sokat tanulnak majd Pártunk, a szakszervezetek és a kormány vezetőitől, de felmérhetetlen azoknak a tapasztalatoknak jelentősége, amelyeket újítóink hosszú évek során végzett munkájukból merítve, itt közkinccsé tesznek. Beszéljünk egy kicsit a kongresszus résztvevőiről, az újítókról. Milyen az ő szerepük a szocializmus építésében? Sztálin elvtárs így beszél a sztahanovistákról: „A sztahanovisták azok, akik teljesen elsajátították munkájuk technikáját, megnyergelték és előrehajtották a technikát. Ezek új, különös emberek.” A mi újítóink ebben hasonlítanak a sztahanovistákra. A mi újítóink is mesterei , a technikának, urai a gépeknek, ismerik őket és éppen ezért nem félnek tőlük, bátran változtatnak a megszokott munkamódszereken. Saját ósdi technikai normáik legyőzésével olcsóbbá teszik a termelést, eltemetik a régi kapitalista technika maradványait. Egyénileg teljesítenek sokat, de vájjon csak saját munkájukat könnyítik meg? Nem. Újításukat átadják a hasonló gépen, vagy munkán dolgozó társaiknak, s az egy gépen aratott győzelem szétgyűrűzik a gyárakra s az egész országra. Az újítások — általános hasznosításuk esetén — az egész iparágban növelik a termelékenységet. Újítóink ha nem elégednek meg újításaik egyéni használatával, képesek arra, hogy az ósdi technikára mért egyéni ütéseiket az egész munkásosztály pörölycsapásává változtassák. Az újítók mozgalma alulról indult forradalmi mozgalom, mert a régit megdönti és újat ad helyette. Újítani, feltalálni kommunista munkát jelent, mert aki újít, az mentes a maradiságtól, merészen tör előre. Keze, harca nyomán erősödik, fejlődik iparunk, erősödik,jómódúvá válik országunk. Iparunk fejlődésében van gazdasági erőnk s ez egyben politikai erőt is jelent. Amilyen mértékben erősítik, fejlesztik újítóink iparunkat, olyan mértékben erősítik a hatalmas Szovjetunió vezette béketábort. Újítóink ezért a békéért folyó küzdelem élharcosai. Népköztársaságunk alkotmánya megbecsüli munkájukat, tör. Azért valami különbség mégis csak van közöttünk: egy hadbiztos, vagy egy vállalati igazgató és közöttünk, akik most itt dolgozunk — veti közbe az egyik. — Nincs! — emeli fel ujját Fuka elvtárs. — Emlékezz csak vissza, parven jelszóval hajtottak el minket katonának. Azt mondták, mindenki legyen „jó magyar ember”. Hát aztán minket, mint „jó magyar embereket” akartak kihajtani a frontra felszabadítónk ellen, amíg ők, az akkori vezetőink, itthon süttették a hasukat a nappal. Mi közünk volt akkor a mi vezetőinkhez? — Annyi, mint az ostorhoz annak, akit vernek vele! — állapítja meg Bereczki, aki közben befejezte ebédjét. vénnyel biztosítja az újítások elősegítését, megvalósítását és jutalmazását. Miért dagad mind szélesebbre az újítók alulról jött mozgalma? Azért, mert nálunk már nincs kizsákmányolás, a munkások a maguk országát építik. Munkájuknak, amelyet Pártunk, szocializmus felé haladó hazánk szeretete ösztönöz, nem egy gyáros, hanem egész népköztársaságunk látja hasznát. S hogy munkájuk még eredményesebb legyen, ezért ül össze ez a kongreszszus. Dolgozó népünk azt várja a kongresszus munkájától, hogy elősegítse hároméves tervünk sikeres, minden részletében való befejezését és ezzel az ötéves terv előfeltételeinek megvalósítását. Várjuk, hogy felfedi termelésünk szűk keresztmetszeteit és utat mutat megszüntetésükre. Az egész ország dolgozó népének szeme rajt lesz ezen a kongresszuson és határozatainak útmutatásával indul majd harcra a szűk keresztmetszetek megszüntetéséért, az üzemi tervek maradéktalan teljesítéséért.Z órjuk a kongresszus munkájától, hogy az eddig nem megfelelő mértékben emelkedő termelékenységnek, az újítások bevezetésének, a munkamódszerátadási és tapasztalatcsere-mozgalomnak új lökést, erősítést ad. Felhívja a dolgozók figyelmét az újítás fontosságára, tervszerűséget visz az újítómozgalomba, hogy az újítások ne ötletszerűen történjenek, hanem elsősorban a szűk keresztmetszeteknél, ott, ahol „szorít a cipő”. A szűk keresztmetszetek feltárásával a dolgozóknak, a jövő újítóinak mind nagyobb tömegét mozgassa meg és ösztönözze az ósdiság leküzdésére. Várjuk az újítások elbírálása, jutalmazása és bevezetése körül még fellelhető bürokrácia kíméletlen megszüntetését és reméljük, hogy ez a kongresszus a gyengén működő újítókörök munkájának is lendületet ad. Legvégül, de nem utolsósorban, az egész munkásosztály várja, hogy ezen a kongresszuson minden szakmában, ismertessék példaképünk, a világ leghatalmasabb iparának, a szovjet iparnak eredményeit, sztahanovistáinak munkamódszereit. Ezeket várja dolgozó népünk az újítókongresszustól. És hogy várakozásunkban ne csalódjunk, az újítók legkiválóbbjait küldjük erre a kongreszszusra. Jól nézzék meg dolgozóink, ki képviselje őket, kivel beszélje meg kormányzatunk az egész ipart érintő kérdéseket! Azokat küldjük ide, akiket jó munkájuk, hasznos újításaik miatt becsülnek az üzem dolgozói, akik a kollektív segítésnek ezer példáját mutatták munkamódszereik átadásával társaiknak és termelésükkel élenjárnak az üzemben. Azokat küldjük, akik eddigi jó munkájukkal bebizonyították, hogy szeretik népköztársaságunkat és hűek hozzá. Az egész dolgozó népen múlik tehát a kongresszus sikere. Eredményei is az egész dolgozó nép eredményei lesznek. lett, Mátrai András vasesztergályos barátunk a Talajjavító NV igazgatója, Oroszi Kálmán, aki segédmunkás volt itt a Malátagyárban, most a Selyemgubó NV-t vezeti és Máté Jánosné, aki meg a Cukorgyárban volt segédmunkás, most a Gombatenyésztő NV vezérigazgatójaként dolgozik. — Ez csak az egyik oldala az éremnek! Nemcsak azzal vagyunk hatalmon, hogy ezeket az elvtársakat mi küldtük a tisztségekbe. Hanem, hogy a mi munkánkból a magunk országa épül... Tíz éve ki gondolt közületek munkaversenyre? Most van verseny, mert érdemes jobban, többet termelni, érdemes újítanunk ... ezt mondja ki az alkotmányunk, ez jelenti azt, hogy mi már nem vagyunk kizsákmányoltak, nem vagyunk proletárok... Az elvtársak némán bólintanak, így szavazta meg öt munkás az új alkotmányt a Polgári Sörföző NV villamosszerelő műhelyének kis irodájában 1949 augusztusában. Az MNDSz levele a Román Nők Szövetségének A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége az alábbi levelet küldte a Román Nők Demokratikus Szövetségének: „Az MNDSZ meleg üdvözletét küldi hozzátok abból az alkalomból, hogy országotok most ünnepli a fasiszta elnyomás, terror megdöntésének és a nagy Szovjetunió dicsőséges felszabadításának ötödik évfordulóját. Mind a román, mind a magyar nép bebizonyította, hogy a Szovjet Hadsereg által kivívott szabadságot a nép gazdasági és kulturális színvonalának állandó emelésére tudja felhasználni. Megingathatatlanul veletek vagyunk a békéért folytatott harcban, amelynek élén a Szovjetunió áll.“