Szabad Nép, 1949. szeptember (7. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-01 / 202. szám

/gS* ^ \ ^ V * &­y VILÁG PROLETÁRJA!EGYESÜLJETEK' SZABAD NÉP Az egyéni felelősség, a munkafegyelem megszilárdításáról, a munkaverseny kiszélesítéséről tárgyalt a Nagybudapesti Pártbizottság Választmányának értekezlete CSÜTÖRTÖK, 1949 SZEPTEMBER 1 Újabb szovjet jegyzék leplezi le Titóék árulását és kétkulacsosságát Moszkvából jelenti a TASZSZ-iroda. A jugoszláv kormány augusztus 20-án jegyzéket intézett a szovjet kormányhoz. Ez a jegyzék a jugoszláv kormány válaszát tartalmazta a szov­jet kormánynak augusztus 11-i jegy­zékére, amelyben a szovjet kormány kifejtette álláspontját az osztrák szer­ződés megvitatása kapcsán Ausztriá­val szemben támasztott jugoszláv igényeket illetően. A szovjet kormány jelen, augusztus 29-i jegyzékében a következő tar­talmú választ közölte Jugoszlávia kormányával. A szovjet kormány augusztus 20-án jegyzéket kapott a jugoszláv kormány­tól. A jugoszláv kormány új jegyzéke újabb pletykák és légből kapott rágal­mak halmaza, amelyekkel a jugoszláv kormánynak az a célja, hogy álcázza kétkulacsos politikáját és becsapja Ju­goszlávia népeit. A jugoszláv kormány, amelyet a szovjet kormány augusztus 11-i jegy­zéke, mint a karintiai szlovének érde­keinek és Jugoszlávia nemzeti jogainak árulóját megcáfolhatatlan tényekkel le­leplezett , igyekszik eltüntetni árulá­sának nyomait, igyekszik kibújni a fe­lelősség alól és a tőle már megszokott hazug és rágalmazó fogásokhoz folya­modik. A szovjet kormány nem azért tartja szükségesnek az alábbi megjegy­zések közlését, hogy meggyőzze a jugoszláv kormányt, amely már régóta meggyőződések nélkül él és csak nyu­gati gazdáinak utasításait követve mű­ködik, hanem azért, hogy lerántsa róla a leplet és hozzásegítse Jugoszlávia népeit, hogy megpillanthassák a mos­tani jugoszláv kormány valódi arculatát. E­ hez mérten bármily szükséges se­gítséget nyújtani Önnek Ausztria számára. Elnézését kérem a késői vá­laszért. J. Sztálin.” Mint látható, Sztálin levelében egyetlen szó sincs sem „Ausztria ha­tárairól“, sem „az 1938. évi osztrák határok garantálásáról“, sem „Ausztria határainak változatlanságáról”, sem pedig arról, hogy „Ausztria határai változatlanok maradnak”. Mindezt a jugoszláv kormány találta ki és ha­zudta össze. Sztálin levelét két olyan körülmény idézte elő, amelyek szétszakítással és függetlensége elvesztésével fenyeget­ték Ausztriát. Egyrészről, egyes angol körökben terveket szőttek, hogy Ausz­triát, Magyarországot és Dél-Német­­ország egyes részeit dunai monarchiává egyesítik. A szovjet kormány határo­zottan ez ellen a terv ellen foglalt állást, kijelentve, hogy ez Ausztria függetlenségének elvesztésével fenye­get, hogy Ausztriának független állam­nak kell maradnia. Másrészt a szláv államok, köztük Jugoszlávia, bizonyos nacionalista köreiben felvetették azt a tervet, hogy osszák fel Ausztriát a szomszéd államok között. A szovjet kormány éppoly határozottan állást foglalt ez ellen is, kijelentve, hogy Ausztria felosztása reakciós intézkedés lenne, amely ellentmond a demokratiz­mus elveinek, hogy Ausztriának egész államnak kell maradnia. Ezen az alapon jött létre Sztálin levele. A jugoszláv kormány azt tartja, hogy a nemzetek önrendelkezési elve csupán Jugoszláviára és a győztes nemzetekre alkalmazható, így azonban csupán olyan emberek gondolkozhat­nak, akik az imperialista hódításvágy szellemében nevelkedtek. A demokra­tizmus ezzel szemben abból indul ki, hogy a nemzetek önrendelkezésének elvét alkalmazni kell minden nemzetre, köztük a legyőzött nemzetekre is. Éppen ebből indult ki a szovjet kor­mány, amikor elvetette mind a dunai monarchia megalakításának tervét, mind pedig Ausztria feldarabolásának tervét. Vajjon ez azt jelenti-e, hogy a szov­jet kormány azzal, hogy Ausztria fel­darabolása ellen és Ausztria független­sége mellett foglalt állást, elismerte Ausztria „határainak megváltoztathatat­­lanságát”, hogy nem engedhető meg Ausztria határainak módosítása Jugo­szlávia javára? Természetesen nem. Egyik vagy másik állam épségére vo­natkozó kérdés és ennek az államnak „határai megváltoztathatatlanságára” vonatkozó kérdés két teljesen külön­böző problémát jelent. Csak olyan em­berek, akik a marxizmus utolsó marad­ványait is elvesztették, keverhetik ösz­­sze ezeket egy halomba és tehetnek közéjük egyenlőségjelet. A szovjet kormány állást foglalt Lengyelország felosztása ellen és amellett, hogy min­ Szabad Kína. Tíz évvel ezelőtt a német, olasz és japán fasizmus tál­cán kínálta a háborúra megszerve­zett tömegeket az imperialistáknak — ma Szovjetunió példája, a kom­munista pártok szervező munkája, a háború tanulságai nyomán tíz­es százmilliók, folytatnak öntudatos, tervszerű harcot az imperialisták háborús politikája ellen. Cannon az olasz és a francia fiatalságot akarja a vágóhídra küldeni? Ez az ifjúság nem a Hitlertől megmételyezett né­met ifjúság. Ezek a népek Thorez és Togliatti szavával félreérthetet­lenül megmondották: soha! . A béke tábora erősebb, hatalma­sabb, mint az imperialisták tábora —­ de ez nem jelenti, hogy az im­perialisták gyengék. A Szovjetunió vezette béketábor újabb és újabb győzelmeket arat a nemzetközi po­litikában — de ez nem azt jelenti, hogy az imperialisták feladják a harcot. Ellenkezőleg: a nemzetközi helyzet alakulása arra készteti őket, hogy a háború előkészítését, a háborús provokációkat még va­­dabbul, még ravaszabbul, újabb és újabb eszközök harcbavetésével folytassák. A Tito-banda átszökése az imperialisták táborába, ferhasz­den lengyel földet egy egységes tel­jes államba egyesítsenek. Jelenti-e ez azt, ho­gy a szovjet kormány ezzel ugyanakkor Lengyelország határainak megváltoztathatatlansága mellett fog­lalt állást, hogy nem tartotta akkor le­hetségesnek Lengyelország határainak kiigazítását egyik vagy másik oldal felé? Természetesen nem jelenti. Az ezután következő tények ezt teljes világossággal mutatták meg. Amikor az amerikai politikusok egy része elő­állt azzal a tervvel, hogy részben osz­­szák fel Olaszországot és azt követelte, hogy válasszák el Szicíliát Olaszor­szágtól, a szovjet kormány ez ellen a terv ellen foglalt állást és megvédel­mezte Olaszország épségét. Azt je­lenti-e ez, hogy a szovjet kormány Olaszország határainak megváltoztat­­hatatlanságáért szállott síkra, hogy nem tartotta lehetségesnek Olaszország határainak kiigazítását Jugoszlávia javára? Természetesen, nem azt je­lenti. Az ezt követő tények egész vilá­gosan megmutatták ezt. Ugyanezt kell elmondani Ausztriáról is. A szovjet kormány Ausztria épsége mellett állott és áll továbbra is. Azt jelenti-e ez, hogy ezzel együtt Ausztria határainak megváltoztathatatlansága mellett nyilat­­kozik, hogy nem találta lehetségesnek Ausztria határainak kiigazítását Jugo­szlávia javára? Világos, hogy nem ezt jelenti. Az ezt­ követő események teljes világossággal megmutatták ezt, mert a szovjet kormány Ausztria épségét védelmezve ugyanakkor az osztrák ha­tároknak Jugoszlávia javára történő kiigazításának szükségessége mellett foglalt állást. Nem lehet kétséges, hogy Jugoszlá­via megkapta volna Szlovén-Karintiát, ha a jugoszláv kormány nem viselke­dett volna gyáván és gyávasága kö­vetkeztében nem árulta volna el Jugo­szlávia nemzeti jogait.­ ­ Mítor:# Figyelmeztető évforduló Ma tíz éve, 1939 szeptember 1-én kezdődött a második világ­háború, a világtörténelem legna­gyobb, legpusztítóbb háborúja. A legsötétebb középkornál sötétebb fasiszta barbárság indult rohamra a népek szabadsága ellen —­ de a Szovjetunió korszakalkotó győzel­met aratott az emberiség ellenségei felett. Mire figyelmeztet ez az évfor­duló? Figyelmezetet arra, hogy milyen mérhetetlen szenvedést, mennyi ál­dozatot és veszteséget jelent a há­ború a dolgozó emberek százmilliói­nak. Harminckétmillió harctéri ha­lott, huszonhatmillió halott a kon­centrációs táborokban, tizenöt-húsz­millió polgári áldozat a légitámadá­sok során, megsemmisült lakások, gyárak, hidak tízmilliói,­­ a szá­mok szinte meghaladják az emberi felfogóképességet. Abban a szabad világban, amelyhez a mi hazánk tartozik, abban a szabad országban, amelyben mi élünk, a háborúütötte sebek csodálatos gyorsasággal gyó­gyulnak be. De ebből nem követ­kezik az, hogy a sebek nem voltak mélyek s még kevésbé következik az, hogy a sebeket okozó orgyilko­soknak megbocsátunk. Nem felej­tünk. A háború hatszázezer hazánk­fiának életét oltotta ki, alig van család Magyarországon, amely ne gyászolna valakit. Az évfordulón, amely mérhetetlen szenvedést hozó háborúra emlékeztet, tegyük még acélosabbá elhatározásunkat: meg­akadályozzuk az újabb háborút, minden erőnkkel megvédj­ük a bé­két. ."Az évforduló arra is figyelmeztet, hogy kik felelősek a háborúért és kik követtek el mindent a béke biz­tosítására. A lengyel határt 1939 szeptember 1-én lépték át a fasiszta banditák , de Kelet-Ázsiát már 1931-ben tűzbe borította a japán im­perializmus, Abesszínia fölött már 1935-ben gázbombákat dobtak le Mussolini repülőgépei, a spanyol nép elleni orvtámadást már 1936- ban megkezdték a német és az olasz fasiszták, a szovjetellenes háború szerződését, az antikomintern pak­tumot már 1937-ben létrehozták az emberiség berlini, római és tokiói ellenségei. De Berlin, Róma és To­kió a maga erejéből nem lett volna erre képes. A német, olasz és japán fasiszták azért garázdálkodhattak éveken át, mert a „nyugati demo­kráciák” az amerikai, angol és francia imperialisták támogatták őket. A Hooverek, Chamberlainek és Daladier-ek terve az volt, hogy a fasizmust használják fel az impe­rializmus rohamcsapataként a Szov­jetunió ellen. Ennek a háborúnak az előkészítése folyt Mandzsúria meghódításától a spanyol nép ke­­resztrefeszítéséig és azon túl Cseh­szlovákia feláldozásáig, Münchenig — és nem a Chamberlaineken múlt, ha az események más fordulatot vettek, mint ők kitervelték. A Szovjetunión múlt. Egyetlen hatalom volt a világon, amely a fasiszta veszély jelentkezésének első pillanatától kezdve lankadatlanul szervezte a békeszerető népek egy­ségfrontját a fasiszta hatalmak el­len, a béke megvédéséért — a Szov­jetunió- Egyetlen párt volt minden országban, amely lankadatlanul szervezte minden fasisztaellenes, minden háborúellenes erő egység­frontját a maga hazájában — a Kommunista Párt. Az imperialisták ,nem,­­voltak hajlandók szembefor­dulni a fasizmussal, nem voltak ■hajlandók békefrontot létesíteni a Szovjetunióval, az imperialisták tör­­­vényen kívül helyezték a kommu­nista pártokat, é S lelve­ lesték azt a pillanatot, amikor az általuk nagyra növelt, felhizlalt, felfegyver­zett fenevad a Szovjetunióra rohan. A szovjet­ diplomácia 1939-ben elhá­rította ezt a veszélyt,­­ de az im­perialisták kiprovokálták a háborút, igaz, hogy előbb maguk és Hitler között. 1939 szeptember 1-ére emlé­kezve, az eddiginél még erősebben el kell határoznunk, hogy teljes oda­adással támogatjuk a Szovjetunió békepolitikáját s harcolunk az új háború előkészítői ellen. Az évforduló arra is figyelmez­tet, kinek köszönheti a világ, hogy megmenekült a fasiszta uralom borzalmaitól. A földesurak Lengyel­­országa 17 nap alatt a németek ke­zére került. Franciaországot elad­ták áruló vezetői s hat heti harc után letette a fegyvert. Európa kis országait egymás után falta fel a fenevad; az angol hadsereg harnyat­­homlok menekült az európai szá­razföldről. A „nyugati demokrá­ciák” katonai erejéből alapos leckét kaptak Európa népei a háború első két esztendejében. Ki kiáltott végül is állj­t a hódítónak, ki vetett vé­get „a világtörténelem leghatalma­sabb hadserege” legyőzhetetlensé­géről szóló legendának, ki zúzta szét a fasizmust? Ennek a feladat­nak a megoldására, az emberiség megmentésére, az elnyomott népek felszabadítására csak a szocialista Szovjetunió, a Szovjet Hadsereg, a nagy Sztálin volt képes. Három esztendőn át egyedül harcolt a szovjet nép és dicső hadserege a német, olasz, román, magyar, finn, szlovák, spanyol fasiszták hordái ellen és egyedül győzte le őket. S az európai háború befejezése után a Szovjet Hadsereg diadalmas mandzsúriai hadjárata döntötte el a távolkeleti háború sorsát. A háború a szovjet társadalmi rendszer fölényének, a szovjet nép, a Szovjet Hadsereg legyőzhetetlen­ségének legnagyobb próbája és leg­nagyobb bizonyítéka volt. A háború kitörésének napjára való emlékezés erősítse bennünk a hálát azok iránt, akiktől a szabadságot kap­tuk, akik az egész emberiséget, a mi hazánkat is megmentették a szolgaságtól. Arra is figyelmeztet ez az évfor­duló, hogy a háborús uszítók tervei már a második világháborúban ku­darcot vallottak. Elérték ugyan, hogy a háború kitört — de nem ér­ték el azt, amit a háborútól remél­tek. A Szovjetunió vereségét, vagy legalább is döntő meggyengülését várták — ehelyett a Szovjetunió ereje, nemzetközi tekintélye, be­folyása a háború befejezése után nagyobb volt, mint valaha, a föld­kerekség minden népe úgy tekintett és tekint a Szovjetunióra, mint sza­­badítójára. A fasiszta versenytársak kiküszöbölése és a Szovjetunió meggyengülése után a maguk im­perialista hatalmának növekedését, újabb gyarmatok, újabb befolyási területek megszerzését várták — ehelyett a Szovjetunióra támasz­kodva kiszakadt az imperializmus világrendszeréből a népi demokrá­ciák tábora, óriási erővel fellángolt a gyarmati népek szabadságharca, elveszett az imperialisták számára Kína. A demokratikus és szocia­lista világmozgalom meggyengülé­sét várták — ehelyett világszerte megerősöd­tek s minden fontos or­szágban a békéért, a nemzeti füg­getlenségért, a dolgozók jogaiért vívott harc vezetőjévé váltak a kommunista pártok. A háború kitö­résének­ napjára való emlékezést erő­­sítse meggyőződésünket ügyünk le­győzhetetlenségében mert a háború eredménye élesen megváltoztatta az erőviszonyokat a szocialista és ka­pitalista rendszer­ között, a szocia­lizmus javára. Figyelmeztet az évforduló arra is, hogy miben hasonlít és miben különbözik a­­ mai nemzetközi hely­zet a második világháború előtti helyzettől. Az imperialisták­­ma is — éppenúgy, mint akkor — új há­borút készítenek elő. Ma is — A jugoszláv kormány azt állítja, hogy Sztálin Renner osztrák kancellár­hoz intézett levelében „garantálta az 1938. évi osztrák határokat” (augusz­tus 3-i jugoszláv jegyzék), hogy Sztálin „ígéretet tett, hogy az osztrák határok változatlanok maradnak”, hogy Sztálin „minden segítséget megígért az osztrák-jugoszláv határ változatlan­ságának megőrzésére”, hogy tekintet­tel erre a szovjet kormány nem támo­gathatta Jugoszláviának az osztrák határok oly értelemben történő meg­változtatására vonatkozó követelését, hogy Szlovén-Karintiát a Jugoszláv Köztársaságnak adják át. Idézzük Sztálinnak Renner osztrák kancellárhoz 1945 májusában intézett levelét: „Karl Renner úr őméltóságának, Ausztria kancellárjának. Köszönöm Önnek, igen tisztelt Elvtársam, április 15-i levelét. Bizonyos lehet afelől, hogy az Ön gondja Ausztria épségét és jólétét illetően az én gondom is. Kész va­gyok az erőinkhez és lehetőségeink­éppenúgy, mint akkor — a Szov­jetunió ellen összpontosítják erejü­ket. Ma is — éppenúgy, mint ak­kor — azt tervezik, hogy csatlósok­kal, zsoldosokkal vívatják meg a szovjetellenes háborút. A ma anti­komintern egyezménye az Atlanti Szerződés. A megszállt Japánnal és Nyugat-Németországgal szemben, hasonló politikát követnek az im­perialisták, mint a háború előtt a fasiszta országokkal szemben. Ang­liát, Franciaországot és Olaszor­szágot­ amerikai támaszponttá akar­ják kiépíteni. Cannon amerikai kép­viselő ki­fecsegte, hogy Francia­­ország, Anglia és Olaszország ifjú­ságát akarják a Szovjetunió ellen harcba küldeni. A hasonlóság tehát az imperialis­ták terveiben van — a különbség pedig a Szovjetunió megnövekedett hatalmában, az általános nemzet­közi helyzetben s az imperialista,­­tervek végrehajtására rendelkezésre álló eszközökben van. A fasiszta hatalmak katonai vereséget szen­­vedtek, rt már akkor, amikor a Szov­jetunió­ szinte egyedül állt — ma pedig a Szovjetunió vezetésével tö­mörülnek a népi demokráciák or­szágai és a háromszázmillió lakosú A jugoszláv kormány, felismerve, hogy Sztálinnak Rennerhez intézett le­veléről hangoztatott rágalmazó kitalá­lásai tarthatatlanok, a rágalmazó kita­lálásoknak más fajtá­jához folyamodik és jegyzékében azt állítja, hogy a szov­jet kormány nem látta már tovább le­hetségesnek Jugoszláviának a Szlovén- Karintiára vonatkozó régi igényei vé­­delmezését — amelyekről a jugoszláv kormány lemondott — állítólag azért, mert ennek fejében még külön 50 millió dollárt kapott akkor, amikor az ausztriai szovjet vagyont az osztrák kormánynak eladták. Mint ismeretes, a Szovjetunió a potsdami értekezlet dön­téseinek megfelelően tulajdonjogot ka­pott a Kelet-Ausztriában található né­met vagyontárgyakra, épúgy mint Anglia, az USA és Franciaország tulaj­donjogot kapott a Nyugat-Ausztriában Nyugat-Európában és az amerikai or­nálásuk a görög szabadságharc hátbatámadására, a Szovjetunió megrágalmazására, a népi demo­kráciák fenyegetésére, mutatja az imperialisták fegyvertárának válto­zatosságát. Az imperialisták vesze­­delmességét lebecsülni súlyos hiba volna. De akármilyen fegyverek ke­rülnek is elő a washingtoni diplo­mácia arzenáljából, semmi sem vál­toztathat azon, hogy a Szovjetunió szocialista­­ gazdasága győzelemről­­győzelemre halad, míg a kapitalista országok gazdasága a válság felé sodródik; hogy a Szovjetunió poli­tikai és katonai ereje napról-napra nő; hogy a Szovjetunió megdönt­hetetlen hatalmára támaszkodva az egész világon kibontakozik a dol­gozó Százmilliók békemozgalma, amelynek legutóbbi állomásai a bu­dapesti Világifjúsági Találkozó és a moszkvai békekonferencia voltak. A béke erői feltartóztathatatlanul nőnek , s a háború kitörésének napjára való emlékezésből merít­sünk meggyőződést, lelkesedést ahhoz, hogy még szilárdabban, még rendületlenebbül álljunk a béke frontján, a Szovjetunió olda­lán, hogy megnyerjük a békéért ví­vott harcot.

Next