Szabad Nép, 1949. október (7. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-01 / 228. szám

Tervkölcsönjegyzéssel védd a békét, hazánk függetlenségét! ember vagyok, az ABC-jét ismerem a politikának".­­ Szőnyi ugyanerre a kérdésre azt válaszolta: „Végül is nem egy bur­­zsoá demokratikus köztársaság, ha­nem a fasiszta uralomnak, véres ura­lomnak valamely új formája követ­kezett volna be, ugyanolyan gyakor­lati következményekkel, vagy hasonló gyakorlati következményekkel, mint a múltban, a véres fasiszta diktatúrá­ban . .. Bekövetkezett volna, hogy a gyárosok visszakapják a gyárakat, a földesurak ,nagy­részt földjeiket, a bankárok a bankokat, vagyis a ma­gyar dolgozó nép minden olyan vív­mányától, amelyet a népi demokrá­ciában elért, újra megfosztott volna, a tőkés uralomnak véres formája ala­kult volna ki Magyarországon". Sző­nyi még külön hozzátette: „A nők egyenjogúsága is megszűnt volna". — És, mit mondott Pálffy?: „Telje­sen tisztában voltam azzal, hogy egy ilyen megindított folyamat nem áll meg a félúton... Tudtam, hogy nin­csenek langyos középutak — vagy, vagy, és egy ilyen burzsoá demokra­tikus változás a magyar politikában, akár akarjuk, akár nem, visszamegy egészen a Horthy-fasizmusig. És az­zal is tisztában voltam, hogy egy ilyen Horthy-fasizmushoz­­visszatérés nemcsak gazdasági és politikai válto­zásokat jelent az adott helyzethez képest elsősorban a munkásosztállyal szemben, hanem a fasizmust jellemző brutális rendészeti elnyomást is a munkásokkal szemben. Tisztában vol­tam ezzel".­­ — Még világosabban beszélt erről Korondy, a fasiszta csendőrszázados: „Én — mondotta Korondy — az össze­esküvés céljairól azt tudtam, hogy a terv és célja: fegyveres puccs segítségével a kormányt eltávolítani, Rákosi, Gerő és Farkas minisztereket őrizetbe venni, ellenállásuk esetén fizikailag megsem­misíteni őket és a hatalmat átvenni. — íme, ez lett volna az összeeskü­vés eredménye! Burzsoá, demokratikus köztársa­ságot emlegettek és véres fasiz­musra gondoltak. A magyar dolgozó nép 1919 augusz­tusában már áldozata lett egyszer ha­sonló kísérletnek. Akkor is polgári demokráciát ígértek neki a nyugati imperialisták és a böllérbicska ural­ma. Orgovány, Siófok, Horthy és Szálasi valósultak meg belőle. Sose felejtem el, amikor 1919 nyarán a Magyar Vöröshadsereg (Nagy taps) egy századának politikai megbízottja magyarázta katonáinak: „Ezelőtt fa­járom volt a dolgozó nép nyakán. Ha most kicsavarják a fegyvert a ke­zünkből,­­ akkor vasjármot kapunk És én hozzátehetem: a hatalom birtokában a régi burzsoá kapitalista■ rendszert visszaállítani, a földeket a régi földbirtokosoknak visz­­szaadni, a gyárakat a gyárosoknak, a bankokat a bankároknak, visszahe­lyezni régi beosztásukba a volt csend­­őrség, rendőrség, a Horthy-hadsereg tisztjeit, tiszthelyetteseit, a minden bizonnyal ez ellen elégedetlen­kedő munkásokat pedig — különösen a na­gyobb munkáslakta vidékeken, Diós­győr, Salgótarján, Ózd — terrorcse­lekményekkel megfélemlíteni". ha Rajkék, Titoék és amerikai gazdáik terve sikerült volna, ak­kor a magyar dolgozó nép nya­kára nem egyszerű vasjárom ke­rült volna vissza, hanem vasjárom éles szögekkel kiverve. Ezt ma már felismeri nemcsak a Párt, de felismeri a magyar dolgozó nép is és Rajk bandájának leleplezé­séből nem az a legkisebb haszon, hogy minden magyar hazafi megérti: hova vezet az az út, amelyre a nyu­gati imperialisták szerették volna or­szágunkat átdobni. — Mi is megjegyezzük magunknak az áruló Pálffy szavait: „Nincs lan­­­­gyos középút — vagy-vagy”. (Viharos­­ taps. A pártaktíva hosszan élteti ‘ Rákosi elvtársat, a Pártot.) Öt esztendő folyamán az ellenség. (Nagy taps!) — Mindjárt hozzátehetem, persze azelőtt sem haboztunk. Amikor Rajkot tavaly augusztus első napjaiban eltá­­volítottuk a belügyminisztériumból, ez nem valami véletlenség volt, mint a váratlanul elsült puska lövése, hanem hosszú hónapok érlelték meg. A had­sereget sem véletlenül vettük kézbe tavaly szeptemberben. (Nagy taps: „Éljen Farkas!") Mi nem tudtuk akkor azt, amit október elején Ran­kovics magyarázott Rajknak, hogy Mindszenty amerikai utasításra indí­tott veszett harcot demokráciánk ellen. De Mindszenty magatartásából és egy sor egyéb jelből így is megértettük, hogy gyorsabban és keményebben kell cselekednünk. — Éberségünk felfokozására felbecsülhetetlen szolgálatot jelen­tett a Kommunista Pártok Tájé­koztató Irodájának tavaly júniusi határozata. Ez a határozat felrázott bennünket önelégültségünkből és megnyugvá­sunkból. Rákényszerített bennünket arra, hogy szakítsunk azzal a munka­­módszerrel, amely egyik napról a másikra dolgozott és elvesztette szem elől a szocializmus építésének széles perspektíváit, különösen a szocializ­mus építését a falun. És külön há­lával kell megemlékeznünk nagy ta­nítónkról, Sztálin elvtársról,­­Sztálin! Terveinket úgy változtattuk meg, hogy a tennivalókat, amelyeket 1950 végéig akartunk elvégezni, jó félévvel előbbre hoztuk. Mindszentyt ártalmat­lanná tettük, az év elején végrehaj­tottuk a párttisztítást, kiszorítottuk a hozzánk befurakodott idegen elemek jelentékeny részét, szorosabbra fog­tuk a munkás és paraszt­szövetséget. Ezzel kapcsolatban a hadseregbe, a rendőrségen, az államgépezetbe a de­mokráciához hű munkásokat és parasz­tokat helyeztük el és végül megtar­tottuk a választásokat. Rajk és bűn­társai elpanaszolták, hogy minden egyes intézkedésünk helyes volt, népi demokráciánk erősítését szolgálta és egy-egy nagy csapást jelentett az amerikai imperialisták, Titóék és ma­gyar bérenceik titkos terveire. Sztálin! — Percekig tart és egyre vi­harosabb, egyre lelkesebb lesz az ün­neplés. Feléje, szabadságunk, békénk legfőbb őre felé árad ennek a tömeg­nek végtelen szeretete, lelkesedése,­ aki azzal, hogy a jugoszláv árulókról kíméletlenül lerántotta a leplet és biztos kézzel mutatott rá a tenni­valóra, bennünket is a helyes útra vitt. Nem véletlen, hogy a Tájékoztató Iroda határozatának nyilvánosságra hozatala után öt héttel Rajkot levál­tottuk a belügyminisztériumból. „Nincs langyos középút — vagy-vagy“ Nagy tanítónk, Sztálin elvtárs vitt bennünket is a helyes útra őriznünk kell Pártunk egységét, mint a szemünk világát . De le kell vonnunk egyéb tanul­ságokat is. Elsősorban a munkás­­osztály, a dolgozó nép pártjának je­lentőségéről. A Rajk-banda leleplezése azt bizonyítja, hogy nemcsak mi ismertük a Kommu­nista Párt döntő jelentőségét, de ismerték a jugoszláv árulók is. — Mi tavaly júniusban, amikor még azt hittük, hogy eltévelyedett kommu­nistákkal és nem rendőrspiclikkel és Gestapo-kémekkel állun­k szemben, igyekeztünk megmagyarázni a jugo­szláv vezetőknek, hogy­ tévednek, ha azt hiszik, hogy egy laza, az egész felnőtt lakosságot magában foglaló népfront helyettesítheti a Kommunista Pártot, az.ipari munkásság, . a.■dol­gozó nép élcsapatát. Most Rajk val­lomásából tudjuk, hogy a jugoszláv árulók nem azért vizezték fel a Pár­tot, nem azért olvasztották bele a Népfrontba és tolták a Pártot fél­illegalitásba, a háttérbe, mert nem voltak tisztában a szerepével, hanem ellenkezőleg, mert igenis tisztában voltak vele. Rankovics világosan és félreérthetetlenül megmagyarázta Rajknak, hogy­­ ők azért nyomják el a Kommu­nista Pártot, mert egy ilyen párt feltétlenül kikr­istályosodási pontja, gyűjtőmedencéje a forradalmi, szo­cialista erőknek, és ilyesmire természetesen a jugoszláv árulóknak és Gestapo-kérheknek nem volt szükségük. Ő magyarázta meg Rajknak, hogy nálunk a rendőrségen, a katonaságnál igyekezzék a pártszer­vezeteket feloszlatni. — Nekünk most az ellenség tettein keresztül kell­­ újra megtanulnunk, hogy népi demokráciánk, szocialista építésünk gerince Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja. (Felhangzik az üte­mes „Éljen a Párt!" kiáltás.) hogy minél erősebb ez a Párt, annál erősebb, egészségesebb a népi de­mokrácia. Újra megtanultuk azt is, hogy őriz­nünk kell Pártunk egységét, mint a szemünk Világát. Ebből a szempont­ból rendkívül tanulságos, hogy Bran­­kovék és Rankovicsék tudatosan ter­jesztették az imperialista sajtóban és rádióban azt a hírt, hogy a Magyar Kommunista Párt nem egységes, hogy abban van egy Rajk-frakció. Titóék nagyon jól tudták, hogy a Kommu­nista Párton belül a repedés árnyéka, vagy hire is már komoly károkat okoz. Ők is tisztában voltak a Párt egységének jelentőségével és ezért igyekeztek ezt az egységet minden módon megbontani.­­ Meg kell tanulnunk ennek a pör­­nek a fényénél, hogy szorosabbra kell vonni Pártunk­ban a fegyelmet, a tudást, az el­méleti színvonalat emelni kell és hogy amit ezen a­ téren eddig tet­tünk, az nem elegendő. Nem szabad tűrnünk a jövőben, sem a pártmunka, sem a termelés terén semmiféle pongyolaságot, lazaságot, liberalizmust és nem szabad megen­gedni, hogy a világnézeti fronton a legkisebb rés, vagy repedés is legyen. A vallásszabadság alapján állunk, éppen ezért nem tűrjük a reakció lelkiismereti terrorját Ezekre a lazaságokra vonatko­zóan éppen az utóbbi hetekben kap­tunk újra szemléltető példát a szabad vallásoktatással kapcsolatban. Mi tar­tottuk magunkat ahhoz az elvünkhöz, hogy ezt a kérdést maguk a szülők, minden befolyástól menten, szabadon oldják meg. Ezért nem jelent meg a magyar sajtóban egyetlen cikk, vagy utalás sem, amely a szülőket befolyá­solni akarta volna. Még kevésbé tör­tént hivatalos, vagy félhivatalos in­tézkedés, amely a szülők szabad vá­lasztását befolyásolni igyekezett volna. Pártunk és a népi demokrácia kor­mánya ezzel bebizonyította, hogy valóban a teljes vallásszabadság alapján áll. — És mi lett az eredmény? A ka­tolikus püspöki kar ahelyett, hogy két kézzel kapott volna ezen és maga is hasonlóképpen viselkedett volna, nem tudott okosabbat tenni, minthogy ki­adott egy harcias körlevelet, megspé­kelve Mindszenty idézetekkel, átlátszó célzásokkal a pócspetri esetre és egy­ben mozgósította minden erejét. A hívőket megrohanták a papok és apácák, elkezdődött a nyomás, a fenyegetés minden formája. Újra az történt, hogy erőnket és meg­egyezési készségünket gyengeségnek tekintették. Ez odáig ment, hogy egyes iskolákban, ma, a demokrácia ötödik évében, üldözik azokat a gyermekeket, akik nem járnak hittanra és eddig 14 pedagógust kellett, rövid uton kivágni (Éljen! Nagy taps.) az iskolából, mert az ilyen üldözésben résztvettek. — Világos, hogy ezen a téren hibát követtünk el, amikor figyelmen kívül hagytuk, hogy a reakció visszaél a lehetőségekkel. Ezt a hibát most gyorsan jóvá kell tenni azzal, hogy változtatunk eddigi módszereinken. Most Rajk vallomásai és Rankovics közlései alapján látjuk, hogy az ed­digi módszerek nem vezettek ered­ményre. A magyar dolgozók, benne a magyar katolikus demokraták is megértik, hogy maguk alatt vágják a fát, hogy egyik kezükkel lerombolják azt, amit a másikkal építenek, ha tűrik, hogy gyermekeiket az isko­lákban a demokrácia külföldről moz­gósított ellenségei neveljék. Megértik, hogy ezen a helyzeten változtatni kell és megérti a Párt is, amelynek, mint mindenütt, ezen a téren is az élen kell járnia. Mi természetesen válto­zatlanul a vallásszabadság alapján ál­lunk, de éppen ezért nem tűrjük azt a lelkiismereti ter­rort, amelyet újra tapasztalnunk kellett. Megnézzük, hogyan viszonyulnak Pár­tunk funkcionáriusai ehhez a kérdés­hez, hogyan foglaltak állást vele kap­csolatban. Megmagyarázzuk nekik Rajk-per tapasztalatai alapján is, hogy a reakció a vallásoktatáson át is harcol ellenünk, hogy itt nem lehet helye a közömbösségnek és gondos­kodni fogunk róla, hogy Pártunk és rajta keresztül az egész magyar dol­gozó nép ebben a kérdésben helyesen foglaljon állást. (Taps.) Ezt a rést is, mely eddig szellemi frontunkon táton­gott, most fokozatosan be fogjuk tömni.­­ A legfontosabb tanulság azonban számunkra, hogy fokozni kell az éberséget az ellen­séggel szemben. Meg kell­ vallanunk őszintén, hogy ezen a téren, Rajk áruló bandájával szemben, mi magunk, a Párt vezetői is, hibáztunk. Mi jól ismertük Lenin megállapítását arról, hogy a megvert ellenség megtízszerezett energiával, százszorosra fokozott gyűlölettel veti magát a harcba. Ismertük nagy taní­tónk, Sztálin elvtárs tanítását arról (Éljenzés, viharos, szűnni nem akaró taps), hogy az osztályharc a proletár­diktatúra viszonyai között még elkese­redettebbé válik, mint előtte volt. Ol­vastuk példaképünk, a nagy Bolsevik Párt 1936/38-as tapasztalatait és még­sem gondoltunk arra, hogy ez nálunk is megismétlődhet. Általánosságban beszéltünk az éberségről, de ugyanak­kor magabiztosak voltunk, megnyug­tattak bennünket politikai és gazdasági sikereink. — Emellett nem egyszer elnézőek voltunk Rajk és társai „pártszerűtlen­­ségeivel“ és „hibáival“ szemben. — De amint felismertük Rajkék ban­dájának árulását, az ügy körvonalait, jelentőségét, nemzetközi összefüggését, akkor megszűnt a türelmesség, a té­­pelődés, akkor Ezekben nem az ellenség kezét gya­nítottuk, hanem az illetők tapaszta­­latlanságát, járatlanságát, műveletlen­­ségét. Túlságosan türelmesek voltunk velük szemben, mert nem gyanítva, hogy árulókkal van dolgunk, meg akartuk nevelni őket, módot akartunk nekik adni arra, hogy hibáikat kijavítsák.­­ Amellett a Rajk-ügy leleplezéséig ilyen esetünk még­ nem volt és elkép­zelhetik az elvtársak, hogy magunk is meg voltunk döbbenve az aljasság és árulás e feneketlen mértékétől. Nem volt gyakorlatunk az ilyen ügyek fel­göngyölítésében és tudtuk, hogy nem lehet könnyelműen hozzáfogni. Nem is volt könnyű a felgöngyölítés ki­dolgozása és megvallom, hogy sok ál­matlan éjszakámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött (Végigviharzik a hatalmas teremben a taps. Percekig hangzik, szűnni nem akaróan: „Éljen Rákosi, éljen Rákosi... Az imperialista kémbanda leleplezőjét, győzelmeink vezetőjét ünneplik Nagy­­budapest dolgozóinak képviselői,) azzal a gyorsasággal, kemény kéz­zel és vas következetességgel nyúltunk, hozzá, amely Pártunk döntő akcióit jellemzi és amelyet joggal tanult meg félni az utolsó Fokozni az éberséget az ellenséggel szemben — ez a legfontosabb tanulság Gyorsan, keményen bánunk el az ellenséggel Az Államvédelmi Hatóság Péter Gábor elvtárs vezetésével jó munkát végzett . Egyszóval, ha kezdetben nem voltunk is elég éberek, azután igye­keztünk alapos munkát végezni. A vá­lasztások május 15-én voltak, az összeesküvők letartóztatása május 16-án kezdődött. A munka, amit ezzel kapcsolatban Államvédelmi Hatósá­gunk (Ütemes taps: Éljen Kádár!) Péter Gábor elvtárssal (Nagy taps!) az élén végzett, nem volt rossz ... Sikerült felderítenünk az ellenség szervezetének­­jelentékeny részét, sike­rült rávilágítani magyar és nemzet­közi aljas terveikre és ráirányítani a magyar és nemzetközi dolgozók fi­gyelmét az amerikai imperialisták és jugoszláv kémeik üzelmeire. Éberség nemcsak a politika terén, hanem a termelés frontján is! — Most az a feladatunk, hogy ta­nuljunk a saját kárunkból, ha már a közmondás okos emberének a példá­jára nem tanultunk a más kárából. Tanuljuk meg elsősorban az éber­ség gyakorlását és tanuljuk meg, hogy az éberség nemcsak a Po­litikai Bizottság, a Pártvezetőség, a Központi Ellenőrző Bizottság, vagy az Államvédelmi Hatóság ügye, hanem egész pártunké. Legyen éber Pártunk minden szerve­zete, minden funkcionáriusa, minden tagja és ezen túlmenően, legyen éber az egész dolgozó nép, figyeljen fel a legkisebb ellenséges hangra, vagy tettre. A hibák mögött keresse és ta­lálja meg az ellenség kezét. Az éber­séggel kapcsolatban tudni kell, hogy milyen réseken át tud behatolni hoz­zánk az ellenség, milyen módszerek­­kel altatja el éberségünket. Az ön­elégültség, amely nem akarja a hibát észrevenni, a személyi kultusz, türel­metlenség a figyelmeztető szóval és a kritikával szemben, az önkritika hiánya, mind az éberség eltompulását eredményezi. És nem lehet eléggé éber az, akinek nincs meg a kellő szocialista elmé­leti felkészültsége, mert nem veszi észre, ha az ellenség a nacionalizmus, faji gőg, sovinizmus, antiszemitizmus fegyverét használja, ha az ellenség a dolgozókat úgy be­folyásolja, hogy a régi, reakciós világból bennük maradt szocialista­­ellenes ösztönökre, az egyéni haszon keresésére, önzésre, kényelemre apel­lál. — Ne csak a politika terén legyen éber a kommunista, hanem a terme­lés frontján is. (Nagy taps!) Értse meg, hogy a hanyag, rossz munka, a sok se­lejt, az anyagpocsékolás, a gép­törés, a rossz minőség, a norma­lazítás, bércsalás, OTI - csalás, nemcsak gazdaságilag árt demo­kráciánknak, a dolgozó népnek, hanem politikai jelentősége is van. Mindez politikai akció is, amelyre ugyanúgy fel kell figyelni, s az e helyet ugyanúgy ki kell vizsgálni, mint a suttogó propagandát, a szabotázst, vagy a kémkedést. És fel kell figyelni nemcsak arra, aki ilyesmit elkövet, hanem arra is, aki támogatja, vagy elnézi. — A magyar dolgozó nép politikai érettségének bíztató jele, hogy ezt az összefüggést a Rajk-per nyomán azon­nal fel is ismerte. Száz- és száz üzemből, műhelyből kaptuk azt a határozatot, hogy Rajkék árulására több termeléssel, jobb munkával felelnek. (Taps.) Ezt üzenik a gyárak, ezt üzeni a falu, amely a maga részéről a termés jó beadásával, a vetés jó el­végzésével felel az árulóknak. Az ördög nem alszik, az ellenség újra kezdi.. . — Amikor örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Rajk-banda ügye felrázta és éberré tette a magyar dolgozó né­pet, ugyanakkor mindjárt meg kell mondanunk, hiba volna azt hinni, hogy Rajkék leleplezésével már telje­sen fölszámoltuk és utolsó gyökeréig eltávolítottuk az ellenség szervezeteit. Ma már tudjuk, hogy az ellenség kémhálózatát évtizedekig építette ki. Nem valószínű, hogy amit ők ennyi esztendőn át fölépítettek, mi néhány hónap alatt fel tudjuk kutatni. Azon­kívül nekünk már van elég tapaszta­latunk e harcról és tudjuk, hogy az ördög nem alszik, az ellenség újra kezdi, újabb ké­meket fog beküldeni hozzánk. Úgy vagyunk ezzel, mint a mesebeli hétfejű sárkánnyal, amelynek a levá­gott feje helyett új nő. Viszont most már valamelyes tapasztalatra tettünk szert a sárkányfejek levágásában. (Nagy taps!) Azonkívül a meséből is tudjuk, hogy eddig minden sárkányt előbb vagy utóbb elpusztítottak. (Taps!) Ha éberek leszünk, el fogjuk pusztítani az imperialisták kémeit is. Győzelmesen vívtunk meg egy veszélyes csatát . Mindenesetre elmondhatjuk a régi közmondással, hogy kár haszon­nal jár. Rajk és áruló bandája nagy károkat okozott, de nagy a lecke is, amellyel megtanítottak bennünket arra, hogy sikerrel és éberebben foly­tathassuk minden szakaszon a szocia­lizmus építését. A Rajk-ügy felszámo­lása olyan tapasztalatokkal gazdagí­tott bennünket, amelyekkel eddig nem rendelkeztünk. Érettebbé, magabizto­sabbá tette az egész Pártot, az egész magyar demokráciát. Végeredményében az ellenség kezdeti sikereit visszá­jára fordítottuk és egy veszélyes csatát győzelmesen vívtunk meg. (Győzelmesen! És a nagy győzelem szervezőjét, nagy vezetőjét ünnepli a terem. A tapsvihar egyre nagyobb lesz... „Éljen Rákosi! Éljen a Párt!” — Szűnni nem akar a lelkesedés­ét Rákosi elvtárs csak percek múlva foly­tathatja a beszédét.)

Next