Szabad Nép, 1949. november (7. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-01 / 254. szám
2 Az ENSZ közgyűlésének politikai bizottsága megvitatta az úgynevezett egyeztető bizottságnak és a balkáni kérdésben kiküldött külön bizottságnak a görög helyzetről adott jelentéseit. A kérdés tárgyalása során Visinszkij elvtárs, a szovjet küldöttség vezetője többi között ezeket mondotta. — Az egyeztető bizottság előtt két fontos kérdés áll — mondotta. Ezeknek megoldása annyira nagy jelentőségű, hogy elmondhatjuk: az egész görög kérdés megoldásának kulcsa ezeknek a kérdéseknek a rendezésében rejlik. Az egyik a területi kérdés, a másik pedig — mondhatnám — a görögországi belső helyzet kérdése. Az ENSZ közgyűlésének Párisban lefolyt III. ülésszakán a görögország és északi szomszédai között kötendő megegyezés fő akadálya éppen a határkérdés volt. Ez a kérdés — amint azt az egyeztető bizottság megmutatta — a jelenlegi ülésszakon ismét ugyanolyan akadályként szerepel, mint amilyen előzőleg volt. Az USA támogatja Grszágország hódító törekvéseit . Miért jelent ez a kérdés olyan nagy akadályt, honnan származik ez az akadály és következésképpen kinek kell viselnie a felelősséget ezért az akadályért? A vádlók könnyedén dobálódnak a vádakkal és azt mondják: Az akadály Albániából származik, tehát a felelősség is Albániára hárul. Ez azonban nem felel meg a tényeknek. A párisi békekonferencia ülésén, 1946-ban, a Luxemburgpalotában augusztus 3-án Caldarisz, az akkori görög kormány feje kifejtette az akkori görög kormánynak Albániával és Bulgáriával szemben támasztott területi igényeit. Mit is mondott Albániával kapcsolatosan az akkori görög miniszterelnök? Azt állította, hogy Görögország és Albánia között hadiállapot van és azt mondotta: ,,Az Albánia és Görögország között fennálló hadiállapotnak azzal a természetes és igazságos lépéssel kell befejeződnie, hogy Észak-Epiruszt átadják Görögországnak”. Mi egyéb ez, mint idegen terület közvetlen követelése! Caldarisz akkoriban világosan megmondta, hogy a görög kormány csak a megfelelő pillanatot várja, hogy harcba szálljon Észak-Epiruszért. Galdarisz ebben a beszédében az Egyesült Államok szenátusának határozatára hivatkozott. Ez a határozat ugyanis azt ajánlotta, hogy Észak- Epiruszt kapcsolják Görögországhoz. Az USA tehát támogatja ezeket a hódító törekvéseket, sőt az amerikai szenátus határozatokat hozott Észak- Epirusznak Görögországhoz történő csatolásáról. Nem véletlen tehát, hogy a megállapodás útjában éppen a határkérdéssel kapcsolatosan keletkeznek akadályok, így van ez a mostani esetben is. Kitűnt, hogy az egyeztető bizottságban a görög kormánynak ezek az eszeveszett hódító tervei jelentették a megállapodás egyik legfontosabb akadályát. Az athéni kormány miniszterelnöke október 18-án adott sajtónyilatkozatában — melyet a New York Times közölt és amelyet tudomásom szerint mindeddig nem cáfoltak meg — kijelentette, hogy Görögország semi módon sem mondhat le Észak- Epiruszra vonatkozó igényeiről. Ez a kijelentés önmagáért beszél. — Mit ajánl a Szovjetunió? A Szovjetunió kormánya azt javasolta, hogy a megegyezés második pontját a következő formában szerkesszék meg: „Albánia és Görögország kormánya Albánia és Görögország jelenlegi határát véglegesnek ismeri el." A görög kormány és védelmezői azonban éppen ezt nem akarják bevenni a szövegbe. Mit javasol ehelyett az egyeztető bizottság? Két változatot, melyek lényegükben a görög kormány régi állásfoglalásának rosszul álcázott formáját jelentik. A görög kormány fenntartja területi igényét Albániával szemben. Kitűnik, hogy Görögország hajlandó elfogadni azt a fogalmazást, amely szerint lemond arról, hogy erőszakot, vagy erőszakos fenyegetést alkalmazzon Albánia területi épségei ellen. Már az ENSZ alapokmányban is áll, hogy senkinek sem szabad erőszakot, vagy erőszakos fenyegetést alkalmaznia. Természetesen nem lehet tiltakozni az ellen, hogy ezt valamilyen egyéb okmányban megismételjük. Akérdés azonban nem ez. Arról van szó, hogy a görög kormány mondjon le hódító terveiről. Ismeretes, hogy hódító terveket nemcsak erőszakkal, hanem úgynevezett „békés” eszközökkel is meg lehet valósítani, melyek roszszabbak minden erőszaknál. Ezek az eszközök: blokád, gazdasági nyomás nyugtalanság keltése a határon és abban az országban, amelynek területe ellen a merénylet irányul, stb. Ez az első változat alapgondolata. A második változat az egyeztető bizottság jóvoltából irányul, hogy a görög kormány továbbra is erőszakolhassa az albán-görög határ megváltoztatását. A határ megváltoztatása egy darab idegen, föld elragadását jelenti. Világos hogy ebbe elevetlen önmagát tisztelő állam sem egyezhet bele. • • •• ^ Albániához és Bulgáriához való viszonyát csak akkor lehet megoldani, ha rendezik a belső görög helyzetet Jisinszkij vikárs boszódv uniCAÍS M. politikai bizottságában Kisörendi gyors-és gépírónő elvtársnőket keres nagyvállalat. Életrajzokat ,,Kitűnő“ jeligére, a Szabad Nép kiadóhivatalába kérünk. SZABAD NÉP KEDD, 1949 NOVEMBER 1 II görög kormány külpolitikája a monopóliumok engedelmes eszköze . Meg kell tehát állapítani, hogy a megbeszélések menete nemcsak Párisban, hanem most 1949-ben — az egyeztető bizottságban — is vitathatatlanul bizonyítja, hogy a határkérdésben csak azért nem sikerült megegyezést elérni, mert a görög kormány ebben a kérdésben nem kíván valódi megegyezést. Görögország nem szégyeli nyíltan hangoztatni Albániával szemben emelt területi igényét. Ezt az álláspontot az USA és Anglia támogatja, nem is szólva Salvadorról és több más független, valamint félfüggetlen államról. Ez már a sorsuk. — Fel kívánom hívni a figyelmet még egy mozzanatra. McNeil, angol küldött a párisi ülésszakon sem titkolta, hogy Angliának Görögországban stratégiai érdekei vannak. Ez a nyílt beismerés még Görögország kívánságainál is tovább megy, pedig Görögország mostanában külföldi védelmezőinek játékszere, bár veszélyes játékszere. Nagyon is világos, hogy a görög kormány ebben az esetben nem a saját maga érdekében cselekszik. Erről tanúskodik a görög kormány egész külpolitikai vonala. Ez a vonal az, angol-amerikai kapitalista monopóliumok engedelmes eszköze. Itt valaki szemére vetette az albán kormánynak, hogy nem akarja teljesíteni a közgyűlésnek azt a határozatát, amely ajánlja, létesítsen diplomáciai kapcsolatokat Görögországgal. Ez nagyon is természetes, hiszen ha valaki követ tart a subája alatt, ha nem „fenyegetődzik erőszakkal”, hanem csak azt ígéri, hogy alkalmas pillanatban elszakítja az albán föld egy részét — ámbár erőszak és fenyegetés alkalmazása nélkül —, akkor mégiscsak túlzás azt követelni, hogy az ilyen féllel diplomáciai kapcsolatot létesítsünk! — Ha a közgyűlésnek az Albánia és Görögország között létesítendő diplomáciai kapcsolatokról szóló határozatát nem teljesítették, akkor ezért Görögország a felelős. A határozat nemteljesítésének forrása, hogy a jelenlegi görög kormány nem kíván lemondani hódító szándékairól. Éppen ezért Albániának a jelenlegi görög kormánnyal létesítendő diplomáciai kapcsolatok tekintetében tanúsított állásfoglalása — teljesen ,érj, kétp, teljesen jogszerű. A Szovjetunió védelmére kel az igazságtalanul megsértett kis államoknak . A Szovjetunió továbbra is védelmezni fogja Albániát, ha Albániának igaza van. Védelmezni fog bármely kis államot, melyet szomszédai, erősebb államok kívánságát teljesítve, megsértenek. A Szovjetunió minden ilyen és hasonló esetben tiltakozni fog az igazságtalanság ellen a megsértett állam védelmében! Albániának nincsenek igényei idegen görög területre. Albánia alá is írja ezt. Görögországnak vannak ilyen igényei, tehát nem írja alá. Az USA és Anglia bujtogatja Görögországot, hogy tagadja meg az aláírást, éppen ezért e két állam képviselői hangoztatni fogják az ilyen fogalmazás aláírásának lehetetlenségét. A második kérdés Görögország belső helyzetének kérdése. Ismeretes, hogy itt is komoly nézeteltérések vannak. A Szovjetunió 1949 május 20-i javaslatai nagyon is alkalmasak arra, hogy rendezzék, normalizálják a görögországi helyzetet. Javaslataink éppen erre irányulnak. Nagybritannia és az USA azt mondja, hogy a rendezés nekik is érdekükben áll. Nekünk azonban azt mondják, hogy javaslataink olyan kérdéseket érintenek, amelyek nem tartoznak az egyeztető bizottság hatáskörébe. Ez nagyon is helytelen álláspont. Visinszkij elvtárs itt emlékeztetett Evatt ausztráliai küldött 1949 májuusában elfoglalt álláspontjára, amely a belső görögországi helyzetet és Görögországnak szomszédaival való jobb viszonyának kérdését összekapcsolta és amelyből kitűnik, hogy Evatt az egyeztető bizottság feladatának tartotta „a görögországi harcok befejezését" — Mit akarok bebizonyítani? Azt, hogy a balkáni kérdés — Görögország belső helyzetének és Görögország északi szomszédaihoz való viszonyának kérdése. E két kérdés között szerves kapcsolat van. Aki ezt a kérdést komolyan megoldani kívánja, nem oldhatja meg az egyiket anélkül, hogy ne fordítana figyelmet a másikra. A Szovjetunió több ízben felhívta a figyelmet arra, hogy a görögországi helyzet harc a görög nép és ama demokráciaellenes reakciós erők között, melyek az USA és Nagybritannia által támogatott görög kormány köré tömörültek. A balkáni bizottság jelentette, hogy görög partizánok menekülése az albán határra, albán területre gyakori határincidensek ürügyéül szolgált. A kapcsolat itt teljesen világos. Ha Görögországban nem lenne partizánmozgalom és nem lennének partizánok, akik Albániába átjutnak,, úgy nem létezne az az ok, melyet a jelentés megállapít. Az Albánia és Görögország közti viszony összefügg Görögország belső helyzetével . A balkáni bizottság továbbá megállapítja, hogy a görög hadsereg hadműveletei a határon harcoló és Albániába menekülő partizánok ellen bizonyos határincidensekhez, az albán felségterület megsértéséhez vezetnek a görög egységek részéről és így a határon mindkét részről kiélezi a helyzetet. Vájjon ebben a helyzetben lehet-e azt mondani, hogy az Albánia és Görögország közti viszonynak semmi köze nincsen Görögország belső helyzetéhez? — És mit mond a jelentés második pontja? „A határmenti hadállások ellen irányuló erős támadások, ahonnan a Bulgária felé vezető utak nyílnak, határincidensekre vezettek azokban az esetekben, amikor a görög hadsereg tüze bolgár területre ért." A balkáni bizottság fenti jelentése igen fontos tényeket tartalmaz, így elsősorban azt, hogy a görög tüzérség bolgár területekre tüzelt, ami természetesen mindenki számára a nemzetközi jog szabályainak megsértését jelenti. Másfelől azonban a balkáni bizottság ezt szükségszerűen tünteti fel, minthogy a partizánok abba az irányba vonultak vissza és így tűznek tették ki magukat és egyúttal azt a területet is. Ilyen körülmények között vájjon lehet-e tagadni a kapcsolatot a görögországi belső helyzet (melyet a görög nép felszabadító harca jellemez és amely harc a partizánhadseregnek az athéni kormány ellen irányuló népi felszabadító mozgalmában jut kifejezésre) és a külső körülmények, vagyis Bulgária és Görögország viszonya között? — Ez azonban nem minden. Vájjon nem folyik-e most is harc és nincsettek-e összeütközések a partizánok és a kormányhadsereg egységei között. az ország sok, joggal mondhatnám, egész területén? Vájjon nincsenek-e összetűzések most is Ruméliában, Epiruszban, Tesszáliában, Macedóniában, Tráciában és másutt? Igenis vannak. A szovjet javaslatok alapján rendezni lehet Görögország belső helyzetét . A tények önmagukért beszélnek arról, hogy a valóságban milyen jelentősége van Görögország belső helyzetének az úgynevezett Balkán-kérdés megoldásában. És ebből rögtön az a feladat következik: rendezni kell Görögország belső helyzetét. Görögország belső helyzetének rendezését pedig meg lehet oldani azoknak az intézkedéseknek segítségével, amelyekről a szovjet javaslat beszél. Ezek az intézkedések a következők: általános amnesztia hirdetése, amelyet demokratikus választások követnek a legfelsőbb görög államszervek ellenőrzése alatt, bevonva ebbe a népi felszabadító mozgalom élén álló görög demokratikus köröket is. A választásokon megfigyelőként jelen lennének a nagyhatalmak képviselői is, a Szovjet-unió bevonásával, mely az egyetlen nem érdekelt állami. Közismert, hogy az USA és Angiia a legteljesebb mértékben érdekeit ebben az ügyben, mert befektetett tőkéjük, csapataik vannak Görögországban, kölcsönt nyújtottak Görögországnak és mert a Marshall- terv létezik. Szükségesnek tartjuk a nagyhatalmak közös bizottságának megszervezését, a Szovjetunió bevonásával, a szomszédokkal közös görög határok ellenőrzésére. Javaslatunk nem zárja ki a határincidensek elhárítására és szabályozására felállítandó kétoldali határmenti bizottság létrehozását, melyre vonatkozólag Albánia és Bulgária még 1948-ban bejelentették hozzájárulásukat. Álláspontunk a következő: feltétle nül szükséges, hogy rendszabályokat hozzunk, melyek rendezik Görögország helyzetét. Az ehhez vezető, utat azoknak a javaslatoknak az elfogadásában látjuk, amelyeket a szovjet küldöttség az egyeztető bizottság elé terjesztett. Ezeknek a javaslatoknak az elfogadása lehetővé teszi az úgynevezett görög, kérdés tényleges megoldását — fejezte be beszédét Visinszkij elvtárs. A clevelandi kongresszus Hétfőn kezdődött Clevelandban a CIO (Congress of Industrial Organizations) évi kongresszusa. Ez a hatmilliós szakszervezeti szövetség az 1035-ös nagy sztrájkok idején alakult a reformista AFL-ből kivált munkásszervezetekből. A szakmai szakszervezetek helyett ipari szervezkedés alapján osztályharcos vezetés alatt egyesítette a munkásokat. A második világháború befejezése után a CIO tevékenyen részt vett a Szakszervezeti Világszövetség megalakításában. De később vezetői eladták magukat az amerikai monopolistáknak, mindent elkövettek, hogy leszereljék a munkásság harcát és kiszakították a CIO-t a Világszövetségből. Az áruló vezetők Murray, Carry és a többiek most félnek a munkásság haragjától és a kongresszusra előkészítik erőszakszerveiket, hogy megakadályozzák az ellenzék felszólalását. A szervezett munkások félrevezetésétől a helyi vezetők megfélemlítéséig semmitől sem riadnak vissza. Miben áll a CIO vezetőinek árulása? Rávették tömegeiket, hogy támogassák Trumant, akitt majd — így ígérték — megszünteti a Taftr-Hartley-rabszolgatörvényt. De Truman nem váltotta be ezt az ígéretet. A munkások látják, hogy Murray becsapta őket. Még idén tavasszal a CIO végrehajtó bizottságának jobboldali többsége határozati javaslatot fogadott el Philip Murray kezdeményezésére. Kimondták, hogy csak azok az országos ipari szakszervezeti szövetségek maradhatnak meg a CIO kebelén belül, amelyek 1. feltétel nélkül támogatják a Marshall-tervet, az Atlanti Egyezményt és a Truman-elvet; 2. elítélik a Haladó Pártot és annak vezetőjét Wallacet, ugyanakkor kötelezik magukat Truman „Demokrata Pártjának és háborús uszító kormányának feltétel nélküli támogatására; 3. kizárják vezetőségeikből a kommunistákat; 4. támogatják a CIO végrehajtó bizottságának bomlasztó munkáját a Szakszervezeti Világszövetség ellen és kötelezik magukat minden kapcsolat megszakítására a Világszövetséggel, annak ipari és szakmai osztályaival. ■yilágos, hogy ez nyílt és feltétele nélküli átállás a tőkések oldalára, belpolitikai vonalon és a világpolitika frontján az imperialista háborús terveket szolgálja. E program valójában a szakszervezetek hitleri áthangolásának hasonmása s az első lépés egy amerikai típusú fasiszta munkásszervezet megteremtése felé. Murray úr és társainak egész vonalával szemben áll azonban az amerikai munkásosztály növekvő elégedetlensége és osztály-öntudatosodása, amely rohamosan rosszabbodó gazdasági helyzetéből, a válság e szükségszerű kísérő jelenségéből táplálkozik Ezt erősíti az a visszahatás is, amelyet az Amerikaszerte jelentkező fasiszta mozgolódás váltott ki a munkásosztályból. Végül a Kommunista Párt vezetői ellen folytatott hajsza is növelte a haladó erők népszerűségét, tömegbefolyását. Ezekben az erőkben látják a dolgozó milliók egyedüli igaz védelmezőiket a tőkés diktatúra, a fasiszta csőcselék és a háborús veszély ellen. Ezért a jobboldal minden mesterkedése és terrorja ellenére az utóbbi hónapokban jelentősen erősödött a CIO baloldala. Még a kongresszus megnyitása előtt 11 országos ipari és szakszervezeti szövetség utasította vissza a végrehajtó bizottság reakciós határozatait és választott olyan delegátusokat, akik a tagság akaratát fogják Clevelandben képviselni. A következő 11 szervezetről van szó: A villamosipari munkások, az ércbányászok és kohászok, a bútoripari munkások, a mezőgazdasági gépeket gyártó munkások, a rakodó- és tárházi munkások, a magánalkalmazottak, a közalkalmazottak, az élelmezési, dohány- és mezőgazdasági ipari munkások, a szőrme- és bőrmunkások, a hajószakácsok a távíró- és közlekedési munkások szervezete. Hogy mennyire a tömegek fellépése szabta meg e szervezetek állásfoglalását, arra csupán egyetlen példát: a hawai-szigeti rakodómunkások 159 napi sikeres sztrájk után a múlt héten választották meg delegátusukat a clevelandi kongresszusra, azzal az utasítással, hogy követelje minden fontos kérdésnek közvetlenül a szakszervezeti tagság elé való utalását, követelje, hogy e kérdésekben a tagság titkos szavazással döntsön. A hawai rakodómunkások egyszersmind — minden tilalom ellenére — jóváhagyták azt a tényt, hogy elnöküket, Harry Bridges-t a Szakszervezeti Világszövetség megfelelő szakmai osztályának vezetőjévé választották.. A szervezett munkások érdekeit képviselő harcos baloldal programja a következő: az összes ipari és szakmai szervezetek tagságának mozgósítása a hetek óta tartó acélipari és bányászsztrájk győzelmes befejezése érdekében; a tagság előkészítése további bérharcokra; mozgósítás a Taft—Hartley bérrabszolgatörvény eltörlésére, a munkásosztály politikai jogainak védelmére; a Kommunista Párt elleni hajsza beszüntetésére; a munkanélküliek milliói számára kormánytámogatás kikényszerítése; kapcsolatok újrafelvétele a Szakszervezeti Világszövetséggel; a Marshall-terv, a Truman-elv és az Atlanti Szerződés támogatásának beszüntetése. Ez a program szöges ellentéte Murray úrék áruló politikájának. Ez a program az amerikai munkásosztály, az amerikai dolgozók igazi érdekeit fejezi ki. . . *" Az események ez elé a kérdés elé állítják az amerikai dolgozó milliókat: melyik politikát választják: az áruló vezetőség vonalát-e, vagy a baloldal harcos követeléseit? Másfélmillió amerikai munkás sztrájkja a válasz erre a kérdésre. Murray saját szűkebb értelemben vett szervezetének, az acélmunkások szövetségének tagjai közül is több mint ötszázezren sztrájkolnak, habár Murray mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. A többi sztrájk kólók milliós csapata bányászokból, gumiipari munkásokból, alumíniumipari dolgozókból és közlekedési alkalmazottakból áll, akik félreérthetetlen kifejezést adtak annak, hogy az, áruló jobboldali vezetők összes próbálkozásai dacára a Wall Streetet, az amerikai tőkésosztályt és a Trumankormányt tekintik ellenségüknek, nem pedig az Amerikai Kommunista Pártot és a világ többi országainak szervezett dolgozóit. Ezek a tömegek jól érzik azt a kapcsolatot, amely őket a Kommunista Párthoz fűzi — ahhoz a párthoz, amelyet a monopoltőke és a kormány még jobban üldöz, mint a sztrájkoló, jogaikért küzdő munkásokat. Ezek a tömegek egyre jobban megértik, hogy csakis a Kommunista Párt programja és vezetése viheti győzelemre az amerikai munkásosztályt abban a harcban, amely jogaiért, jobb életéért és a nemzetközi béke megőrzéséért folyik. A CIO most kezdődő clevelandi kongresszusán ezek az erők ütköznek össze egymással. Előrelátható, hogy a jobboldali vezetők provokációk egész sorozatával, az üldözés és hajsza minden módszerével próbálják majd elnyomni a baloldal követeléseit. A Wall Street tervei azonban meg fog-ának törni az amerikai munkásosztály harci akaratán és a mögötte álló nemzetközi béketábor roppant erején. Szántó János