Szabad Nép, 1949. november (7. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-01 / 254. szám

2 Az ENSZ közgyűlésének politikai bizottsága megvitatta az úgynevezett egyeztető bizottságnak és a balkáni kérdésben kiküldött külön bizottság­nak a görög helyzetről adott jelenté­seit. A kérdés tárgyalása során Visin­szkij elvtárs, a szovjet küldöttség ve­zetője többi között ezeket mondotta. — Az egyeztető bizottság előtt két fontos kérdés áll — mondotta. Ezek­nek megoldása annyira nagy jelentő­ségű, hogy elmondhatjuk: az egész görög kérdés megoldásának kulcsa ezeknek a kérdéseknek a rendezésében rejlik. Az egyik a területi kérdés, a másik pedig — mondhatnám — a gö­rögországi belső helyzet kérdése. Az ENSZ közgyűlésének Párisban lefolyt III. ülésszakán a görögország és északi szomszédai között kötendő meg­­egyezés fő akadálya éppen a határkér­dés volt. Ez a kérdés — amint azt az egyeztető bizottság megmutatta — a jelenlegi ülésszakon ismét ugyanolyan akadályként szerepel, mint amilyen előzőleg volt. Az USA támogatja Grszágország hódító törekvéseit . Miért jelent ez a kérdés olyan nagy akadályt, honnan származik ez az akadály és következésképpen kinek kell viselnie a felelősséget ezért az akadályért? A vádlók könnyedén do­­bálód­nak a vádakkal és azt mond­ják: Az akadály Albániából szárma­zik, tehát a felelősség is Albániára hárul. Ez azonban nem felel meg a tényeknek. A párisi békekonferencia ülésén, 1946-ban, a Luxemburg­­palotában augusztus 3-án Caldarisz, az akkori görög kormány feje kifej­tette az akkori görög kormánynak Al­bániával és Bulgáriával szemben tá­masztott területi igényeit. Mit is mon­dott Albániával kapcsolatosan az ak­kori görög miniszterelnök? Azt állította, hogy Görögország és Albánia között hadiállapot van és azt mondotta: ,,Az Albánia és Görögország között fennálló hadiállapotnak azzal a természetes és igazságos lépéssel kell befeje­ződnie, hogy Észak-Epiruszt át­adják Görögországnak”. Mi egyéb ez, mint idegen terület közvetlen követelése! Caldarisz akkoriban világosan meg­mondta, hogy a görög kormány csak a megfelelő pillanatot várja, hogy harcba szálljon Észak-Epiruszért. Gal­­darisz ebben a beszédében az Egye­sült Államok szenátusának határoza­tára hivatkozott. Ez a határozat ugyanis azt ajánlotta, hogy Észak- Epiruszt kapcsolják Görögországhoz. Az USA tehát támogatja ezeket a hódító törekvéseket, sőt az amerikai szenátus határozatokat hozott Észak- Epirusznak Görögországhoz történő csatolásáról.­­ Nem véletlen tehát, hogy a meg­állapodás útjában éppen a határ­kérdéssel kapcsolatosan keletkeznek akadályok, így van ez a mostani eset­ben is. Kitűnt, hogy az egyeztető bi­zottságban a görög kormánynak ezek az eszeveszett hódító tervei jelentették a megállapodás egyik legfontosabb akadályát. Az athéni kormány minisz­terelnöke október 18-án adott sajtó­­nyilatkozatában — melyet a New­ York Times közölt és amelyet tudomásom szerint mindeddig nem cáfoltak meg — kijelentette, hogy Görögország sem­­i módon sem mondhat le Észak­- Epiruszra vonatkozó igényeiről. Ez a kijelentés önmagáért beszél. — Mit ajánl a Szovjetunió? A Szovjetunió kormánya azt javasolta, hogy a megegyezés második pontját a következő formában szerkesszék meg: „Albánia és Görögország kormánya Albánia és­ Görögország jelenlegi ha­tárát véglegesnek ismeri el." A görög kormány és védelmezői azonban éppen ezt nem akarják bevenni a szövegbe. Mit javasol ehelyett az egyeztető bi­zottság? Két változatot, melyek lénye­gükben a görög kormány régi állás­­foglalásának rosszul álcázott formáját jelentik. A görög kormány fenntartja területi igényét Albániával szemben. Kitűnik, hogy Görögország hajlandó elfogadni azt a fogalmazást, amely szerint lemond arról, hogy erőszakot, vagy erőszakos fenyegetést alkalmaz­zon Albánia területi épségei ellen. Már az ENSZ­ alapokmányban is áll, hogy senkinek sem szabad erőszakot, vagy erőszakos fenyegetést alkalmaznia. Természetesen nem lehet tiltakozni az ellen, hogy­­ ezt valamilyen egyéb okmányban megismételjük. A­­kérdés azonban nem ez. Arról van szó, hogy a görög kormány mondjon le hódító terveiről. Ismeretes, hogy hódító terveket nemcsak erőszakkal, hanem úgy­nevezett „békés” eszközökkel is meg lehet valósítani, melyek rosz­­szabbak minden erőszaknál. Ezek az eszközök: blokád, gazdasági nyomás nyugtalanság keltése a hatá­ron és abban az országban, amelynek területe ellen a merénylet irányul, stb. Ez az első változat alapgondolata.­­ A második változat az egyeztető bizottság jóvoltából irányul, hogy a görög kormány továbbra is erőszakol­hassa az albán-görög határ megváltoz­tatását. A határ megváltoztatása egy darab idegen, föld elragadását jelenti. Világos hogy ebbe elevetlen önmagát tisztelő állam sem egyezhet bele. • • •• ^ Albániához és Bulgáriához való viszonyát csak akkor lehet megoldani, ha rendezik a belső görög helyzetet J­isinszkij vik­árs boszód­v un­iCAÍS­ M. politikai bizottságában Kisörendi gyors-és gépírónő elvtársnőket keres nagyvállalat. Életrajzokat ,,Kitűnő“ jeligére, a Szabad Nép kiadóhivatalába ké­rünk. SZABAD NÉP KEDD, 1949 NOVEMBER 1 II görög kormány külpolitikája a monopóliumok engedelmes eszköze . Meg kell tehát állapítani, hogy a megbeszélések menete nemcsak Pá­risban, hanem most 1949-ben — az egyeztető bizottságban — is vitatha­tatlanul bizonyítja, hogy a határkérdésben csak azért nem sikerült megegyezést elérni, mert a görög kormány ebben a kérdés­ben nem kíván valódi megegyezést. Görögország nem szégyeli nyíltan hangoztatni Albániával szemben emelt területi igényét. Ezt az álláspontot az USA és Anglia támogatja, nem is szólva Salvadorról és több más füg­getlen, valamint félfüggetlen államról. Ez már a sorsuk. — Fel kívánom hívni a figyelmet még egy mozzanatra. McNeil, angol küldött a párisi ülésszakon sem tit­kolta, hogy Angliának Görögország­ban stratégiai érdekei vannak. Ez a nyílt beismerés még Görögország kí­vánságainál is tovább megy, pedig Görögország mostanában külföldi vé­­­­delmezőinek játékszere, bár veszélyes játékszere. Nagyon is világos, hogy a görög kormány ebben az esetben nem a saját maga érdekében cselekszik. Erről tanúskodik a görög kormány egész külpolitikai vonala. Ez a vonal az, angol-amerikai kapita­lista­ monopóliumok engedelmes esz­köze.­­ Itt valaki szemére vetette az al­bán kormánynak, hogy nem akarja teljesíteni a közgyűlésnek azt a hatá­rozatát, amely ajánlja, létesítsen dip­lomáciai kapcsolatokat Görögország­gal. Ez nagyon is természetes, hiszen­ ha valaki követ tart a subája alatt, ha nem „fenyegetődzik erőszakkal”, hanem csak azt ígéri, hogy alkalmas pillanatban elszakítja az albán föld egy részét — ámbár erőszak és fe­nyegetés alkalmazása nélkül —, akkor mégiscsak túlzás azt követelni, hogy az ilyen féllel diplomáciai kapcsolatot létesítsünk! — Ha a közgyűlésnek az Albánia és Görögország között létesítendő diplomáciai kapcsolatokról szóló ha­tározatát nem teljesítették, akkor ezért Görögország a felelős. A határozat nemtel­jesítésének for­rása, hogy a jelenlegi görög kor­mány nem kíván lemondani hódító szándékairól. Éppen ezért Albániának a jelenlegi görög kormánnyal létesítendő diplo­máciai kapcsolatok tekintetében tanú­sított állásfoglalása — teljesen ,érj­, kétp, teljesen jogszerű. A Szovjetunió védelmére kel az igazságtalanul megsértett kis államoknak . A Szovjetunió továbbra is védel­mezni fogja Albániát, ha Albániának igaza van. Védelmezni fog bármely kis álla­mot, melyet szomszédai, erősebb államok kívánságát teljesítve, meg­sértenek. A Szovjetunió minden ilyen és hasonló esetben tiltakozni fog az igazságtalanság ellen a megsértett állam védelmében! Albániának nincsenek igényei idegen görög területre. Albánia alá is írja ezt. Görögországnak vannak ilyen igényei, tehát nem írja alá. Az USA és Anglia bujtogatja Görögországot, hogy ta­gadja meg az aláírást, éppen ezért e két állam képviselői hangoztatni fogják az ilyen fogalmazás aláírásának lehe­tetlenségét.­­ A második kérdés Görögország belső helyzetének kérdése. Ismeretes, hogy itt is komoly nézeteltérések van­nak. A Szovjetunió 1949 május 20-i javaslatai nagyon is alkalmasak arra, hogy rendezzék, normalizálják a gö­rögországi helyzetet. Javaslataink ép­pen erre irányulnak. Nagybritannia és az USA azt mondja, hogy a rendezés nekik is érdekükben áll. Nekünk azon­ban azt mondják, hogy javaslataink olyan kérdéseket érintenek, amelyek nem tartoznak az egyeztető bizottság hatáskörébe. Ez nagyon is helytelen álláspont. Visinszkij elvtárs itt emlékeztetett Evatt ausztráliai küldött 1949 máju­u­sában elfoglalt álláspontjára, amely a belső görögországi helyzetet és Gö­rögországnak szomszédaival való jobb viszonyának kérdését összekapcsolta és amelyből kitűnik, hogy Evatt az egyez­tető bizottság feladatának tartotta „a görögországi harcok befejezését" — Mit akarok bebizonyítani? Azt, hogy a balkáni kérdés — Görögország belső helyzetének és Görögország északi szomszédaihoz való viszo­nyának kérdése. E két kérdés között szerves kapcsolat van. Aki ezt a kérdést komolyan meg­oldani kívánja, nem oldhatja meg az egyiket anélkül, hogy ne fordítana fi­gyelmet a másikra. A Szovjetunió több ízben felhívta a figyelmet arra, hogy a görögországi helyzet­­ harc a görög nép és ama demokráciaelle­nes reakciós erők között, melyek az USA és Nagybritannia által támoga­tott görög kormány köré tömörültek. A balkáni bizottság jelentette, hogy görög partizánok menekülése az albán határra, albán területre gyakori ha­tárincidensek ürügyéül szolgált. A kapcsolat itt teljesen világos. Ha Gö­rögországban nem l­enne partizánmoz­galom és nem lennének partizánok, akik Albániába átjutnak,, úgy nem lé­tezne az az ok, melyet a jelentés meg­állapít. Az Albánia és Görögország közti viszony összefügg Görögország belső helyzetével . A balkáni bizottság továbbá megállapítja, hogy a görög hadsereg hadműveletei a határon harcoló és Albániába menekülő partizánok ellen bizonyos határincidensekhez, az albán felségterület megsértéséhez vezetnek a görög egységek részéről és így a ha­táron mindkét részről kiélezi a hely­zetet. Vájjon ebben a helyzetben le­het-e azt mondani, hogy az Albánia és Görögország közti viszonynak sem­mi köze nincsen Görögország belső helyzetéhez? — És mit mond a jelentés második pontja? „A határmenti hadállások el­len irányuló erős támadások, ahonnan a Bulgária felé vezető utak nyílnak, határincidensekre vezettek azokban az esetekben, amikor a görög hadsereg tüze bolgár területre ért." A balkáni bizottság fenti jelentése igen fontos tényeket tartalmaz, így elsősorban azt, hogy a görög tüzérség bolgár te­rületekre tüzelt, ami természetesen mindenki számára a nemzetközi jog szabályainak megsértését jelenti. Más­­felől azonban a balkáni bizottság ezt szükségszerűen tünteti fel, minthogy a partizánok abba az irányba vonul­tak vissza és így tűznek tették ki ma­gukat és egyúttal azt a területet is. Ilyen körülmények között vájjon lehet-e tagadni a kapcsolatot a görögországi belső helyzet (me­lyet a görög nép felszabadító harca jellemez és amely harc a partizánhadseregnek az athéni kor­mány ellen irányuló népi felszaba­dító mozgalmában jut kifejezésre) és a külső körülmények, vagyis Bulgária és Görögország viszonya között? — Ez azonban nem minden. Vájjon nem folyik-e most is harc és nincse­­ttek-e összeütközések a partizánok és a kormányh­adsereg egységei között. az ország sok, joggal mondhatnám, egész területén? Vájjon nincsenek-e összetűzések most is Ruméliában, Epiruszban, Tesszáliában, Macedóniá­ban, Tráciában és másutt? Igenis vannak. A szovjet javaslatok alapján rendezni lehet Görögország belső helyzetét . A tények önmagukért beszélnek arról, hogy a valóságban milyen jelen­tősége van Görögország belső helyze­tének az úgynevezett Balkán-kérdés megoldásában. És ebből rögtön az a feladat következik: rendezni kell Gö­rögország belső helyzetét. Görögország belső helyzetének ren­dezését pedig meg lehet oldani azoknak az intézkedéseknek segít­ségével, amelyekről a szovjet javaslat beszél. Ezek az intézkedések a következők: általános amnesztia hirdetése, amelyet demokratikus választások­­ követnek a legfelsőbb görög államszervek ellen­­őrzése alatt, bevonva ebbe a népi felszabadító mozgalom élén álló görög demokratikus köröket is. A választá­sokon megfigyelőként jelen lennének a nagyhatalmak képviselői is, a Szovjet-­­unió bevonásával,­ mely az egyetlen nem érdekelt állami. Közismert, hogy az USA és Angiia a legteljesebb mér­tékben érdekeit ebben az ügyben, mert befektetett tőkéjük, csapataik vannak Görögországban, kölcsönt nyújtottak Görögországnak és mert a Marshall- terv létezik.­­ Szükségesnek tartjuk a nagy­­hatalmak közös bizottságának meg­­szervezését, a Szovjetunió bevonásá­val, a szomszédokkal közös görög ha­tárok ellenőrzésére. Javaslatunk nem zárja ki a határincidensek elhárítására és szabályozására felállítandó két­oldali határmenti bizottság létrehozá­sát, melyre vonatkozólag Albánia és Bulgária még 1948-ban bejelentették hozzájárulásukat.­­ Álláspontunk a következő: feltétle­­ nül szükséges, hogy rendszabályokat hozzunk, melyek rendezik Görögország helyzetét. Az ehhez vezető, utat azok­nak a javaslatoknak az elfogadásában látjuk, amelyeket a szovjet küldöttség az egyeztető bizottság elé terjesztett. Ezeknek a javaslatoknak az elfogadása lehetővé teszi az úgynevezett görög, kérdés tényleges megoldását — fe­jezte be beszédét Visinszkij elvtárs­. A clevelandi kongresszus H­étfőn kezdődött Clevelandban a CIO (Congress of Industrial Organizations) évi kongresszusa. Ez a hatmilliós szakszervezeti szövetség az 1035-ös nagy sztrájkok idején ala­kult a reformista AFL-ből kivált mun­kásszervezetekből. A szakmai szakszer­vezetek helyett ipari szervezkedés alapján osztályharcos vezetés alatt egyesítette a munkásokat. A második világháború befejezése után a CIO tevékenyen részt vett a Szakszervezeti Világszövetség megalakításában. De később vezetői eladták magukat az amerikai monopolistáknak, mindent elkövettek, hogy leszereljék a munkás­ság­ harcát és kiszakították a CIO-t a Világszövetségből. Az áruló vezetők Murray, Carry és a többiek most félnek a munkásság haragjától és a kongresszusra előké­szítik erőszakszerveiket, hogy meg­akadályozzák az ellenzék felszólalását. A szervezett munkások félrevezetésétől a helyi vezetők megfélemlítéséig sem­mitől sem riadnak vissza. Miben áll a CIO vezetőinek áru­lása? Rávették tömegeiket, hogy támo­gassák Trumant, aki­tt majd — így ígérték — megszünteti a Taft­r-Hart­­ley-rabszolgatörvényt. De Truman nem váltotta be ezt az ígéretet. A munkások látják, hogy Murray be­csapta őket. Még idén tavasszal a CIO végre­hajtó bizottságának jobboldali több­sége határozati javaslatot fogadott el Philip Murray kezdeményezésére. Ki­mondták, hogy csak azok az országos ipari szakszervezeti szövetségek ma­radhatnak meg a CIO kebelén belül, amelyek 1. feltétel nélkül támogatják a Marshall-tervet, az Atlanti Egyez­ményt és a Truman-elvet; 2. elítélik a Haladó Pártot és annak vezetőjét Wallacet, ugyanakkor kötelezik magu­kat Truman „Demokrata Pártjának­ és háborús uszító kormányának felté­tel nélküli támogatására; 3. kizárják vezetőségeikből a kommunistákat; 4. támogatják a CIO végrehajtó bizott­ságának bomlasztó munkáját a Szak­­szervezeti Világszövetség ellen és kö­telezik magukat minden kapcsolat megszakítására a Világszövetséggel, annak ipari és szakmai osztályaival. ■yilágos, hogy ez nyílt és feltétele­­ nélküli átállás a tőkések olda­lára, belpolitikai vonalon és a világ­­politika frontján az imperialista hábo­rús terveket szolgálja. E program valójában a szakszervezetek hitleri át­hangolásának hasonmása s az első lépés egy amerikai típusú fasiszta munkásszervezet megteremtése felé. Murray úr és társainak egész vona­lával szemben áll azonban az ame­rikai munkásosztály növekvő elégedet­lensége és osztály-öntudatosodása, amely rohamosan rosszabbodó gazda­sági helyzetéből, a válság e szükség­szerű kísérő jelenségéből táplálkozik Ezt erősíti az a visszahatás is, amelyet az Amerikaszerte jelentkező fasiszta mozgolódás váltott ki a munkásosztály­ból. Végül a Kommunista Párt vezetői ellen folytatott hajsza is növelte a ha­ladó erők népszerűségét, tömegbefolyá­­sát. Ezekben az erőkben látják a dol­gozó milliók egyedüli igaz védelme­zőiket a tőkés diktatúra, a fasiszta csőcselék és a háborús veszély ellen. Ezért a jobboldal minden mester­kedése és terrorja ellenére az utóbbi hónapokban jelentősen erősödött a CIO baloldala. Még a kongresszus megnyitása előtt 11 országos ipari és szakszervezeti szövetség utasította vissza a végrehajtó bizottság reakciós határozatait és választott olyan dele­gátusokat, akik a tagság akaratát fog­ják Clevelandben képviselni. A követ­kező 11 szervezetről van szó: A villa­mosipari munkások, az ércbányászok és kohászok, a bútoripari munkások, a mezőgazdasági gépeket gyártó mun­­kások, a rakodó- és tárházi munkások, a magánalkalmazottak, a közalkalma­zottak, az élelmezési, dohány- és me­zőgazdasági ipari munkások, a szőrme- és bőrmunkások, a hajószakácsok a távíró- és közlekedési munkások szervezete. Hogy mennyire a tömegek fellépése szabta meg e szervezetek állásfoglalá­sát, arra csupán egyetlen példát: a hawai-szigeti rakodómunkások 159 napi sikeres sztrájk után a múlt hé­ten választották meg delegátusukat a clevelandi kongresszusra, azzal az utasítással, hogy követelje minden fontos kérdésnek közvetlenül a szak­­szervezeti tagság elé való utalását, követelje, hogy e kérdésekben a tagság titkos szavazással döntsön. A hawai rakodómunkások egyszersmind — minden tilalom ellenére — jóváhagy­­ták azt a tényt, hogy elnöküket, Harry Bridges-t a Szakszervezeti Világszö­vetség megfelelő szakmai osztályának vezetőjévé választották.. A szervezett munkások érdekeit képviselő harcos baloldal pro­gramja a következő: az összes ipari és szakmai szervezetek tagságának mozgósítása a hetek óta tartó acélipari és bányász­sztrájk győzelmes befeje­zése érdekében; a tagság előkészítése további bérharcokra; mozgósítás a Taft—Hartley bérrabszolgatörvény el­törlésére, a munkásosztály politikai jogainak védelmére; a Kommunista Párt elleni hajsza beszüntetésére; a munkanélküliek milliói számára kor­mánytámogatás kikényszerítése; kap­csolatok újrafelvétele a Szakszervezeti Világszövetséggel; a Marshall-terv, a Truman-elv és az Atlanti Szerződés támogatásának beszüntetése. Ez a program szöges ellentéte Murray úrék áruló politikájának. Ez a pro­­­gram az amerikai munkásosztály, az amerikai dolgozók igazi érdekeit fe­jezi ki. . . *" Az események ez elé a kérdés elé állítják az amerikai dolgozó milliókat: melyik politikát választják: az áruló vezetőség vonalát-e, vagy a baloldal harcos követeléseit? Másfélmillió ame­rikai munkás sztrájkja a válasz erre a kérdésre. Murray saját szűkebb ér­telemben vett szervezetének, az acél­munkások szövetségének tagjai közül is több mint ötszázezren sztrájkolnak, habár Murray mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. A többi sztrájk kólók milliós csapata bányászokból, gumiipari munkásokból, alumínium­ipari dolgozókból és közlekedési al­­kalmazottakból áll, akik félreérthetet­len kifejezést adtak annak, hogy az, áruló jobboldali vezetők összes pró­bálkozásai dacára a Wall Streetet, az amerikai tőkésosztályt és a Truman­­kormányt tekintik ellenségüknek, nem­ pedig az Amerikai Kommunista Pár­tot és a világ többi országainak szer­vezett dolgozóit. Ezek a tömegek jól érzik azt a kapcsolatot, amely őket a Kommunista Párthoz fűzi — ahhoz a párthoz, amelyet a monopoltőke és a kormány még jobban üldöz, mint a sztrájkoló, jogaikért küzdő munkáso­kat. Ezek a tömegek egyre jobban megértik, hogy csakis a Kommunista Párt programja és vezetése viheti győzelemre az amerikai munkásosz­tályt abban a harcban, amely jogaiért, jobb életéért és a nemzetközi béke megőrzéséért folyik. A CIO most kezdődő clevelandi kongresszusán ezek az erők ütköznek össze egymással. Előrelátható, hogy a jobboldali vezetők provokációk egész sorozatával, az üldözés és hajsza minden módszerével próbálják majd elnyomni a baloldal követeléseit. A Wall Street tervei azonban meg fog-á­nak törni az amerikai munkásosztály harci akaratán és a mögötte álló nemzetközi béketábor roppant erején. Szántó János

Next