Szabad Nép, 1950. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-01 / 27. szám
2 ANGLIA VÁLASZTÁSRA KÉSZÜL Az angol munkáspárti kormány a hosszas fontolgatás után január 11-én nyilvánosságra hozta, hogy az új parlamenti választások időpontja február 23-a. Az időpont körüli bizonytalankodás teljesen érthető: a munkáspárt négy és féléves kormányzásának „eredményei“ önmagukban is megmagyarázzák, hogy nem szívesen szánják rá magukat az új választásra. Az 1945 július 5-i választási „győzelem“ szintén óvatosságra inti Attlee-éket. Emlékezetes, hogy ekkor a munkáspárt a parlament 640 mandátumából 393-at szerzett meg — hála az angol választási rendszernek — a szavazatok 48 százalékával. Angliában nem listára, hanem egyénre szavaznak, így a választók tekintélyes része képviselet nélkül maradhat, s parlamenti többséget kaphat az a párt, amely — amint ez 1945- ben is történt — magán a választáson nem tudta azt megszerezni. Az angol választási rendszernél előfordulhat, hogy valamelyik párt 10 millió szavazattal kétszer annyi mandátumot szerez, mint mondjuk az, amelyre 8 millió választó adta szavazatát. E rendszer persze széles teret nyújt a színfalak mögötti praktikáknak, s nem is kell mondanunk, hogy az angol burzsoázia mandátumokért versengő három pártja — a konzervatív, a liberális és a munkáspárt — számításba veszi az angol választási rendszer „sajátságait“. A New Statesman and Nation ismerteti azt a vitát, amely a munkáspárton belül a választás időpontja körül lezajlott. Az angol lap szerint Cripps már novemberben meg akarta tartani a választásokat, Bevitt pedig június mellett kardoskodott, azzal az indokolással, hogy addigra megnyeri az amerikaiak támogatását. Végül Attlee döntött február mellett, s a New Statesman and Nation helyesli ezt. Igaz — írja —, hogy február rossz idő a földművelő lakosság számára és ez jelenthet vidéki veszteségeket, de végeredményben is, „ha a kormány vár a költségvetési vita befejezéséig, új válságba kerülhet, különösen, ha az (amerikai) kongresszus szívesebben költ pénzt kommunistaellenes küzdelemre Kínában, mint az európai újjáépítés támogatására". Így mutatja az időpont látszólag nem fontos kérdése, micsoda szempontok irányítják a munkáspárt politikáját. Olyankor választani, amikor valamennyire elhalványult az emberek emlékezetében a fontleértékelés, de amikor még nem merültek fel újabb nehézségek, amikor előreláthatóan számítani lehet Washington, illetve a Wall Street hatalmasainak kegyeire. Az angol dolgozók tényleges érdekei most sem szerepelnek Bevinék szempontjai között. A munkáspárti vezetők 1945-ben a „szocializmus békés úton" való megvalósítását ígérgették. A dolgozók jólétéről, a béke megszilárdításáról és a Szovjetunióval való barátság elmélyítéséről beszéltek. Mindenki tudja, hogy az Attlee-kormány a választások után tüstént megfeledkezett a hangzatos ígéretekről. A „szocializmus békés megvalósítása“ számukra az angol monopoltőkések legkészségesebb kiszolgálását jelentette. Az angol munkáspárti vezetők, hasonlóan az egész jobboldali szociáldemokrácia vezérkarához, az osztályárulással és hazaárulással függő helyzetbe hozták Angliát az Egyesült Államokkal szemben. E politika eredményeképpen a gazdasági élet válságjelei egyre fenyegetőbbek. A dolgozó nép életszínvonala még a háború idejéhez viszonyítva is csökkent. A Yorkshire Post című jobboldali angol lap megállapítja, hogy „Nagybritannia gazdasági élete olyan szomorú állapotban van, amilyenben békeidőben nagyhatalom közgazdasága még sohasem volt". Az amerikaiak előtti behódolás nemcsak a Marshall-tervet, nemcsak az ország gazdasági kiszolgáltatását jelentette. Az amerikai katonaság megvetette a lábát Angliában, s elfoglalt több légi támaszpontot is. Az Attlee- Bevin-kormány csatlakozott a támadójellegű Atlanti Szerződéshez, s most aláírta az úgynevezett katonai segélynyújtási egyezményt is. Ezzel hozzájárult az USA megalázó feltételeihez, többi közt ahhoz, hogy az amerikai „szakértők“ Angliában diplomáciai kiváltságjogokat élvezzenek. A munkáspárti kormány népellenes háborús politikájára jellemző, hogy az 1949-es 760 millió fontsterlingnyi hadikiadásokat 1950-ben 1 milliárd 200 millió fontsterlingre emelik. Külpolitikai téren is pontosan követte őfelsége munkáskormánya az amerikai háborús politikát, melyről a Pravd a következőket írja: "Ez Európában a demokrácia elfojtásának, a görög nép lemészárlásának, Németország széttagolásának az útja, azzal a céllal, hogy Nyugat- Európa területét az amerikai imperializmus hídfőjévé változtassák." Vajjon más utat választ-e most a munkáspárt? Ugyan ki hiszi! Amint a „Győzzünk közös erővel" című választási röpiratuk is elárulja- maga a párt sem. A propagandafüzet állást foglal az Atlanti Szerződés mellett, vagyis nyíltan kimondja, hogy folytatni akarják a háború előkészítésének agresszív politikáját. Mindez nem akadály Bevinék számára, hogy ilyen mondatokat írjanak le: „Az elmúlt öt év során Nagybritannia a munkáspárt vezetése alatt visszaszerezte erkölcsi pozícióját a nyugati világban és elnyerte sokmillió ember bizalmát Afrikában és Ázsiában. A szocializmus erkölcsi elveinek" a nemzetközi kapcsolatokra való alkalmazásával a munkáspárti kormány Angliát az igazságosság és társadalmi haladás jelképévé tette.“ Ezeket a szemforgató, álszent hazugságokat az a kormány merészeli hangoztatni, amely alig három hónapja a szó szoros értelmében halomra lövette a nigériai szénbányák sztrájkoló munkásait és amely még csak nem is védekezett, amikor a parlamentben ezért felelősségre vonták. Az a kormány beszél a gyarmati népek bizalmának megnyeréséről, amelynek külügyminisztere alig néhány napja vett részt Ceylonban a gyarmati népek szabadsága ellen irányuló imperialista összeesküvés előkészítésén, a colombói értekezleten. Ilyen körülmények között nagyon is érthető, hogy az angol választási kampányban lehetőleg nem beszélnek külpolitikáról. A BBC ezt „diplomatikusan” a következőképen ismeri be: „az angol politikusok igyekeznek külpolitikai kérdéseket nem felhasználni a választási hadjáratban. Ez bevett szokás a brit politikai életben. De meglehetősen óvatos a munkáspárt választási röpirata a belpolitika kérdéseiben is. A főkérdéseket, a munkabér és az árak kérdését nem érinti. Ezzel szemben kijelenti, hogy „ipari demokráciára” van szükség: létre kell hozni „a kormány, a vállalkozók és a munkások közötti gyümölcsöző együttműködést”. A burzsoázia kiszolgálásának, a vele való „együttműködésnek” e szemérmetlen beismerése mutatja, milyen kevésre becsülik az angol munkásárulók választóik politikai színvonalát. A burzsoázia „ellenzéki“ pártjai, természetesen szintén részt vesznek a mandátumokért folyó küzdelemben. Az olykor igen „éles“ választási harc azonban nem szabad, hogy megtéveszszen bennünket. Churchill például rádióbeszédében alaposan leszedte ugyan a keresztvizet Attlee-ékról, felpanaszolta a rossz élelmezési viszonyokat, kijelentette, hogy ha Lord Woolton, aki a háború alatt közellátási miniszter volt „nézne a táplálék után“, jobb lenne a helyzet, mint most. Ennek ellenére felesleges hangsúlyoznunk, hogy Churchill és Bevin egyetértenek a döntő kérdésekben, mindenekelőtt a népellenességben és a szovjetellenességben. Más dolog azonban az, hogy mit árulnak el ebből a közös politikából. Jellemző, hogy Churchill pártja választási röpiratának a nép számára átírt olcsó, rövidített kiadásából az eredetinek valamennyi szovjetellenes kirohanása hiányzik. Hogy az angol burzsoázia pártjai mennyire közös politikai vonalat visznek, ez annyira szembetűnő, hogy még a Neue Zürcher Zeitung, a svájci nagytőke lapja is megállapítja: „A pártok programjai nagyon hasonlóak lettek.” A Kommunista Párt az egyetlen erő a választási küzdelemben, amely valóban a nép érdekeiért száll síkra. Az angol burzsoázia számtalan akadályt állít a párt elé. Maga az a körülmény, hogy Angliában a képviselőjelölteknek nagyösszegű kauciót kell letenniük, mutatja, mennyire egyenlőtlen feltételeket teremtenek a munkásosztály igazi képviselői számára az angol munkásárulók, a burzsoá diktatúra. A közelmúltban vonta felelősségre Pollist elvtárs Attlee miniszterelnököt amiatt, hogy az angol burzsoázia pártjai a rádiót lényegében kommunistaellenes Propaganda céljára sajátították ki, s a Kommunista Pártnak csak egyetlen rövid adást engedélyeznek, ezt is alkalmatlan időpontban. Valamennyi akadály ellenére azonban az angol nép leghaladottabb rétegének áldozatkészsége révén száz kommunista képviselőjelölt indul a választási küzdelemben. A Kommunista Párt nemcsak szavazatokért harcol: küzdelmét összekapcsolja a békéért vívott harccal, az Amerikától való függőség elleni mozgalommal, a munkásság gazdasági követeléseivel. Az Angol Kommunista Párt választási küzdelmében a növekvő népi erőkre támaszkodik, ugyanekkor valamennyi dolgozó előtt leleplezi a monopóltőke különböző pártállású, de egyaránt népellenes képviselőinek politikájét, amely nemcsak az angol dolgozók, de egész Európa számára komoly veszélyt jelent. K. Gy. SZABAD NÉP SZERDA, 1950 FEBRUÁR 1 \*‘in a név körül van a fiba... Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg — mint ismeretes — amerikai parancsra gazdasági tömböt készül alakítani. A tömb elnevezésének kérdésében azonban sehogyan sem tudnak megegyezni. Először „Fritalux"-nak keresztelték el az alakulatot. Később úgy találták, hogy ez az elnevezés „rosszul hangzik” és ,,Finebel"-re változtatták. Most pedig a belgák és hollandok rájöttek arra, hogy ez az elnevezés túlságosan „ködös" és rávették partnereiket, hogy a tömb nevét immár „véglegesen" „Bejinel''-re változtassák. Különös, hogy magyar nyelven mindez a sokfajta cifra név egészen egyet jelent: amerikai csatlósok szövetsége. HÍREK a Szovjetunióból LENIN-RENDDEL TÜNTETTÉK KI MIHAIL ISZAKOVSZKIJ SZOVJETÖLTŐT A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége Mihail Iszakovszkij költőt 50. születésnapja alkalmából, a szépirodalom terén szerzett kiváló érdemeinek elismeréséül a Zemsz-renddel tüntette ki. FOGADÁS MOSZKVÁBAN A LENGYEL SZOVJET BARÁTSÁGI TÁRSASÁG KÜLDÖTTSÉGE TISZTELETÉRE A VOKSZ (külföldi kapcsolatokat ápoló társaság) fogadást rendezett a Lengyel-Szovjet Barátsági Társaság Moszkvában tartózkodó küldöttségének tiszteletére. A fogadáson megjelentek a küldöttség tagjai, élükön Tureneccel, a társaság főtitkárával, továbbá Gundorov altábornagy, a Szovjetunió szláv bizottságának elnöke, a szovjet külügyminisztérium és a VOKSZ vezetői, szovjet tudósok, művészek, valamint a moszkvai lengyel nagykövetség tagjai, élükön Zabrowicz ideiglenes ügyvivővel. Az estély meleg baráti hangulatban folyt le. Isn konferenciáját tartja a kínai „Micsurin Tudományos Társaság“ Pekingben az elmúlt év őszén kínai tüdősekből, főiskolai hallgatókból és mezőgazdasági szakemberekből megalakult a „Micsurin Tudományos Társaság", amely feladatául tűzte ki a micsurini tanok tanulmányozását és átültetését a gyakorlatba. A társaság munkájába a mezőgazdasági főiskolák, kísérleti állomások és kísérleti telepek, továbbá a középiskolai tanárok is bekapcsolódtak. A társaság most tartja első konferenciáját, amelyen megvitatják a társaság jövő évi feladatait és munkatervét. az Imperializmus BÖRTÖNÉRŐL Görögtársság AZ ATHÉNI VÉRBÍROSÁG GYALÁZATOS „ÍTÉLETE" AZ EAM VEZETŐK ELLEN Athénben befejeződött az EAM vezetőinek pere. A bíróság Rodopuloszt, Makriszt és Zahariadiszt halálta, öt vádlottal életfogytiglani börtönre, tizet pedig 7—20 évig tartó börtönbüntetésre ítélt. Jellemző a bíróságra, hogy a bírók egyike a háború alatt az olasz fasiszta hatóságok szolgálattában állott, mint Patrasz kormányzója. A per során a védők bebizonyították a vádak tarthatatlan voltát. A bíróság elé terjesztették a közelkeleti szövetséges erők parancsnokságának Rodopuloszhoz és Mihuhoz intézett levelét, amelyben köszönetet mondanak nekik „a közös ellenség elleni harcban végzett különösen kiváló szolgálataikért”. Olasosország SCELBA FOLYTATJA A BRUTÁLIS RENDŐRTERRORT A Baritól 65 kilométerre fekvő Barletta városban tízezer dolgozó tartott tiltakozó tüntetést a bőrtermékeket feldolgozó gyárak bezárása miatt. Scelba pribékjei gumibotokkal és könnyfakasztó bombákkal rontottak a tüntető dolgozókra és kettőt közülük súlyosan megsebesítettek. Visszhang Giuliano Manriot módra. Hír szerint Bradley tábornok, az USA vezérkari főnöke elutazott a Távol-Keletre, ahol találkozni fog Jessup rendkívüli nagykövettel és megtanácskozzák távolkeleti problémáikat. Ezek közt szerepel a „Westerling-ügy” is, mely jellemző az imperialisták gyarmati módszereire. Westerling a második világháború alatt az angol titkosszolgálat ügynöke volt. 1945-ben Szumátra szigetén az indonéz szabadságharcosok ellen küldött megtorló különítményt vezette. Ez a különítmény a gyarmati elnyomás történetében is párját ritkító kegyetlenséggel tűnt ki: egész falvakat égetett fel, tömegesen koncolt fel asszonyokat és gyermekeket. Westerlinget, aki személyesen vett részt a legszörnyűbb kegyetlenkedésekben, az indonéz nép úgy emlegeti, mint a pokol küldöttjét. A nép égető gyűlölete oly veszélyes lett Westerling számára, hogy 1948-ban lemondott „ragyogó” katonai pályafutásáról és üzletember lett Jáva szigetén. Üzleti tevékenysége sem éppen szokványos. 1949 elején ugyanis mindenféle katonaszökevényekből, tolvajokból és csavargókból bandát szervezett, amely (angol fegyverekkel!) felszerelve megszállta Nyugat-Jáva egy részét. Az indonéz kormány tehetetlen a „megszállóval” szemben, de az amerikaiak, úgy látszik, nem akarják tűrni, hogy a banditizmus komédiája mögött az angolok Jáva szigetén holmi fiók-támaszpontot építsenek ki maguknak. A Westerning-akció nem éppen méltó eszköz egy „demokratikus és civilizált” kormány politikája számára, de feltűnően emlékeztet Giuliano ■ bandita szerepére Szicíliában, aki viszont az amerikaiak házibanditája. A washingtoni és a londoni uraknak nincs mit egymás szemére vetniök. Sem ezek, sem azok nem kényesek az eszközök megválasztásánál, mint ahogy az imperializmus sem más, mint az uralkodás legbarbárabb formája. Sincsian tartomány kormányküldöttsége megérkezett Moszkvába Sincsian tartomány kormányának képviselői Seifutdin Azizovval, a tartományi kormány helyettes elnöke vezetésével január 30-án megérkeztek Moszkvába. A küldöttség részt vesz a Kínai Népköztársaság küldöttségének munkájában. Tibet a Kínai Népköztársaság tagja és ne amerikai gyarmat legyen Az Új Kína hírügynökség jelenti: Pekingben élő tibeti demokratikus személyiségek a pekingi rádió közvetítésével vasárnap este üzenetet intéztek Tibet népéhez azzal a hírrel kapcsolatban, hogy a lhassai hatóságok „missziókat" küldtek Amerikába, Angliába, Indiába, Nepálba és Pekingbe, Tibet „függetlenségének“ bizonygatásául. Tibet része Kínának — így szól az üzenet — ez közismert tény és senki sem tagadja. Ezért a lhassai hatóságoknak nincs joguk, hogy az úgynevezett „függetlenség" bizonygatására önkényesen „missziókat" küldjenek más országokba. Kína és különösen Tibet népe nem fogja eltűrni, hogy a lhassai hatóságok alávessék magukat az amerikai imperializmusnak A tibeti nép reméli és sürgősen elvárja, hogy Tibet tagja lesz a Kínai Népköztársaság nagy családjának. Ezért mi, Pekingben élő tibeti demokraták, azt az őszinte tanácsot adjuk a lhassai hatóságoknak, hogy haladéktalanul hagyjanak fel a „missziók“ küldözgetésével és küldjenek azonnal megbízottakat Pekingbe, hogy ott megtárgyalják Tibet békés felszabadítását." Nyugateurópa öntudatos dolgozói megtagadják a hadianyaggyártást Tovább fejlődik a harcos békemozgalom Franciaországban Heves összetűzésekre került sor a Marseille mellett fekvő Marignaneban. A helyi nagy repülőgépgyár 1600 munkása elhatározta, hogy megtagadja a lökhajtásos harcigépek gyártását. Az igazgatóság rohamrendőröket hívott segítségül, akik sok munkást, közöttük egy nőt is, súlyosan megsebesítettek. A marignanei repülőtér műhelyeinek 600 munkása tiltakozásul abbahagyta a munkák A marseillei teherpályaudvar dolgozói megtagadták egy beérkezett hadianyagszerelvény kirakását. A Lalaise nevű, Indokínába irányított hadianyagszállító hajó — amelynek berakását a La Patace-i dokkmunkások megtagadták — még mindig a kikötőben vesztegel. A marokkói vasutas-sztrájkban már a marokkói vasutasok 90 százaléka részt vesz. Sikerrel folyik Franciaország-szerte az atomfegyver betiltásáért indított békehadjárat is A gyárakban, üzemekben, iskolákban százszámra alakulnak meg a békevédelmi bizottságok. Olaszországban is terjed a háborúellenes mozgalom. Nápolyban, Parmában, Páviában, Bergamóban és Torinóban hatalmas tüntetéseken tiltakoztak az olasz dolgozók az újonnan megalakult De Gasperi-kormány és az általa vállalt katonai kötelezettségek ellen. Genovában tüntetők ezrei vonultak az amerikai konzulátus elé, hogy tiltakozzanak az új háborús uszítók ellen. A torinói Fiat-Sína-gyártelep ifjúmunkásai tiltakoztak a gyárvezetőségnél a katonai traktorok és nehéz tankalkatrészek gyártása ellen. Az ifjúmunkások elfogadott határozatukban kijelentik: az olasz partizánok nem azért mentették meg életük feláldozásával a gyárakat a fasisztáktól, hogy azokban most fegyvereket készítsenek az új háború céljaira. Az olasz kikötőmunkások akciójához a livornói dokkmunkások is csatlakoztak és elhatározták, hogy megtagadják a hadianyag kirakását. Egész Németországban megemlékeznek a sztálingrádi csata évfordulójáról A Német-Szovjet Baráti Társaság február 2-án megemlékezik a sztálingrádi csata évfordulójáról. Ezen a napon a pártok és tömegszervezetek bevonásával a sztálingrádi harcokban résztvett és onnan hazatért katonák előadásokon számolnak be élményeikről. Levetítik a „Sztálingrádi csata" című filmet is, hogy emlékeztesse a németeket a hitleri háború borzalmaira. Országszerte felvonulásokat és fáklyásmeneteket rendeznek, amelyeken a német nép egységesen és elszántan fejezi ki akaratát, hogy soha többé nem visel háborút a Szovjetunió ellen. A Német-Szovjet Baráti Társaság Nyugat-Németországban is megemlékezik a nap jelentőségéről. Néhány nagyobb városban, többek között Frankfurtban és Münchenben Willy Bredel író tart előadást, aki tanúja volt a sztálingrádi fegyverszüneti tárgyalásoknak. Aragont végleg felmentették a francia kormány hazug vádjai alól A francia hatóságok — mint ismeretes — pert indítottak Marcel Cochin, Aragon és Andre Carell elvtársak, az Humanité, illletve a Ce Soir szerkesztői ellen, mert a két lap az 1948 november 11-i véres tüntetések után megírta, hogy a rendőrség fegyvert használt a felvonulók ellen. A francia nemzetgyűlés annak idején megtagadta Cachin elvtárs, az Humanité főszerkesztője mentelmi jogának felfüggesztését, Aragont és Carrelt pedig a büntetőbíróság felmentette a becsületsértés és a hamis hírterjesztés vádja alól. A kormány fellebbezett, de a fellebbviteli bíróság hétfőn délután ismét felmentette Aragont. André Carrelt azonban 5000 frank pénzbüntetésre ítélte. A De Soir Jules Moch belügyminiszter személyes kudarcának minősíti az ítéletet.