Szabad Nép, 1950. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-01 / 27. szám

2 ANGLIA VÁLASZTÁSRA KÉSZÜL A­z angol munkáspárti kormány a hosszas fontolgatás után január 11-én nyilvánosságra hozta, hogy az új parlamenti választások időpontja február 23-a. Az időpont körüli bizony­talankodás teljesen érthető: a mun­káspárt négy és féléves kormányzá­sának „eredményei“ önmagukban is megmagyarázzák, hogy nem szívesen szánják rá magukat az új válasz­tásra. Az 1945 július 5-i választási „győzelem“ szintén óvatosságra inti Attlee-éket. Emlékezetes, hogy ekkor a munkáspárt a parlament 640 man­dátumából 393-at szerzett meg — hála az angol választási rendszernek — a szavazatok 48 százalékával. Angliában nem listára, hanem egyénre szavaznak, így a választók tekinté­lyes része képviselet nélkül marad­hat, s parlamenti többséget kaphat az a párt, amely — amint ez 1945- ben is történt — magán a választá­son nem tudta azt megszerezni. Az angol választási rendszernél előfor­dulhat, hogy valamelyik párt 10 mil­lió szavazattal kétszer annyi mandátu­mot szerez, mint mondjuk az, amelyre 8 millió választó adta szavazatát. E rendszer persze széles teret nyújt a színfalak mögötti praktikáknak, s nem is kell mondanunk, hogy az an­gol burzsoázia mandátumokért ver­sengő három pártja — a konzervatív, a liberális és a munkáspárt — szá­mításba veszi az angol választási rendszer „sajátságait“. A New Statesman and Nation is­merteti azt a vitát, amely a munkás­párton belül a választás időpontja kö­rül lezajlott. Az angol lap szerint Cripps már novemberben meg akarta tartani a választásokat, Bevitt pedig június mellett kardoskodott, azzal az indokolással, hogy addigra megnyeri az amerikaiak támogatását. Végül Attlee döntött február mellett, s a New Statesman and Nation helyesli ezt. Igaz — írja —, hogy február rossz idő a földművelő lakosság szá­mára és ez jelenthet vidéki vesztesé­geket, de végeredményben is, „ha a kormány vár a költségvetési vita be­fejezéséig, új válságba kerülhet, külö­nösen, ha az (amerikai) kongresszus szívesebben költ pénzt kommunista­ellenes küzdelemre Kínában, mint az európai újjáépítés támogatására". Így mutatja az időpont látszólag nem fontos kérdése, micsoda szem­pontok irányítják a munkáspárt po­litikáját. Olyankor választani, amikor valamennyire elhalványult az embe­rek emlékezetében a fontleértékelés, de amikor még nem merültek fel újabb nehézségek, amikor előrelátha­tóan számítani lehet Washington, illetve a Wall Street hatalmasainak kegyeire. Az angol dolgozók tényle­ges érdekei most sem szerepelnek Bevinék szempontjai között. A munkáspárti vezetők 1945-ben a „szocializmus békés úton" való megvalósítását ígérgették. A dolgozók jólétéről, a béke megszilárdításáról és a Szovjetunióval való barátság elmé­lyítéséről beszéltek. Mindenki tudja, hogy az Attlee-kormány a választások után tüstént megfeledkezett a hang­zatos ígéretekről. A „szocializmus bé­kés megvalósítása“ számukra az an­gol monopoltőkések legkészségesebb kiszolgálását jelentette. Az angol munkáspárti vezető­k, hasonlóan az egész jobboldali szociáldemokrácia ve­zérkarához, az osztályárulással és hazaárulással függő helyzetbe hozták Angliát az Egyesült Államokkal szem­ben. E politika eredményeképpen a gazdasági élet válságjelei egyre fe­nyegetőbbek. A dolgozó nép életszín­vonala még a háború idejéhez viszo­nyítva is csökkent. A Yorkshire Post című jobboldali angol lap megálla­pítja,­ hogy „Nagybritannia gazdasági élete olyan szomorú állapotban van, amilyenben békeidőben nagyhatalom közgazdasága még sohasem volt". Az amerikaiak előtti behódolás nemcsak a Marshall-tervet, nemcsak az ország gazdasági kiszolgáltatását jelentette. Az amerikai katonaság meg­vetette a lábát Angliában, s elfoglalt több légi támaszpontot is. Az Attlee- Bevin-kormány csatlakozott a támadó­­jellegű Atlanti Szerződéshez, s most aláírta az úgynevezett katonai segély­nyújtási egyezményt is. Ezzel hozzá­járult az USA megalázó feltételeihez, többi közt ahhoz, hogy az amerikai „szakértők“ Angliában diplomáciai ki­váltságjogokat élvezzenek. A munkás­párti kormány népellenes háborús po­litikájára jellemző, hogy az 1949-es 760 millió fontsterlingnyi hadikiadásokat 1950-ben 1 milliárd 200 millió font­sterlingre emelik. Külpolitikai téren is pontosan követte őfelsége munkáskor­mánya az amerikai háborús politikát, melyről a Pravd a következőket írja: "Ez Európában a demokrácia el­fojtásának, a görög nép lemészárlásá­nak, Németország széttagolásának az útja, azzal a céllal, hogy Nyugat- Európa területét az amerikai imperia­lizmus hídfőjévé változtassák." Vajjon más utat választ-e most a munkáspárt? Ugyan ki hiszi! Amint a „Győzzünk közös erővel" című vá­lasztási röpiratuk is elárulja­­- maga a párt sem. A propagandafüzet állást foglal az Atlanti Szerződés mellett, vagyis nyíltan kimondja, hogy foly­tatni akarják a háború előkészítésé­nek agresszív politikáját. Min­dez nem akadály Bevinék számára, hogy ilyen mondatokat írjanak le: „Az elmúlt öt év során Nagybritannia a munkás­párt vezetése alatt visszaszerezte er­kölcsi pozícióját a nyugati világban és elnyerte sokmillió ember bizalmát Afrikában és Ázsiában. A szocializ­mus erkölcsi elveinek" a nemzetközi kapcsolatokra való alkalmazásával a munkáspárti kormány Angliát az igazságosság és társadalmi haladás jelképévé tette.“ Ezeket a szemfor­gató, álszent hazugságokat az a kor­mány merészeli hangoztatni, am­ely alig három hónapja a szó szoros ér­telmében halomra lövette a nigériai szénbányák sztrájkoló munkásait és amely még csak nem is védekezett, amikor a parlamentben ezért felelős­ségre vonták. Az a kormány beszél a gyarmati népek bizalmának megnye­réséről, amelynek külügyminisztere alig néhány napja vett részt Ceylon­ban a gyarmati népek szabadsága ellen irányuló imperialista összees­kü­­vés előkészítésén, a colombói értekez­leten. I­lyen körülmények között nagyon is érthető, hogy az angol vá­lasztási kampányban lehetőleg nem beszélnek külpolitikáról. A BBC ezt „diplomatikusan” a következőképen is­meri be: „az angol politikusok igye­keznek külpolitikai kérdéseket nem fel­használni a választási hadjáratban. Ez bevett szokás a brit politikai életben­. De meglehetősen óvatos a munkás­párt választási röpirata a belpolitika kérdéseiben is. A főkérdéseket, a munkabér és az árak kérdését nem érinti. Ezzel szemben kijelenti, hogy „ipari demokráciára” van szükség: létre kell hozni „a kormány, a vállal­kozók és a munkások közötti gyü­mölcsöző együttműködést”. A burzsoá­zia kiszolgálásának, a vele való „együttműködésnek” e szemérmetlen beismerése mutatja, milyen kevésre be­csülik az angol munkásárulók válasz­tóik politikai színvonalát. A burzsoázia „ellenzéki“ pártjai, ter­mészetesen szintén részt vesznek a mandátumokért folyó küzdelemben. Az olykor igen „éles“ választási harc azonban nem szabad, hogy megtévesz­­szen bennünket. Churchill például rádió­beszédében alaposan leszedte ugyan a keresztvizet Attlee-ékról, felpanaszolta a rossz élelmezési viszonyokat, kijelen­tette, hogy ha Lord Woolton, aki a há­ború alatt közellátási miniszter volt „nézne a táplálék után“, jobb lenne a helyzet, mint most. Ennek ellenére felesleges hangsúlyoznunk, hogy Chur­chill és Bevin egyetértenek a döntő kérdésekben, mindenekelőtt a nép­­ellenességben és a szovjetellenesség­­ben. Más dolog azonban az, hogy mit árulnak­ el ebből a közös politikából. Jellemző, hogy Churchill pártja válasz­tási röpiratának a nép számára átírt olcsó, rövidített kiadásából az eredetinek valamennyi szovjetellenes kirohanása hiányzik. Hogy az angol burzsoázia pártjai mennyire közös politikai vona­lat visznek, ez annyira szembetűnő, hogy még a Neue Zürcher Zeitung, a svájci nagytőke lapja is megállapítja: „A pártok programjai nagyon hason­lóak lettek.” A Kommunista Párt az egyetlen erő a választási küzdelemben, amely való­ban a nép érdekeiért száll síkra. Az angol burzsoázia számtalan akadályt állít a párt elé. Maga az a körülmény, hogy Angliában a képviselőjelölteknek nagyösszegű kauciót kell letenniük, mutatja, mennyire egyenlőtlen feltéte­leket teremtenek a munkásosztály igazi képviselői számára az angol munkás­árulók, a burzsoá diktatúra. A közel­múltban vonta felelősségre Pollist elv­társ Attlee miniszterelnököt amiatt, hogy az angol burzsoázia pártjai a rádiót lényegében kommunistaellenes Propaganda cél­jára sajátították ki, s a Kommunista Pártnak csak egyetlen rö­vid adást engedélyeznek, ezt is alkal­matlan időpontban. Valamennyi akadály ellenére azon­ban az angol nép leghaladottabb réte­gének áldozatkészsége révén száz kommunista képviselőjelölt indul a vá­lasztási küzdelemben. A Kommunista Párt nemcsak szavazatokért harcol: küz­delmét összekapcsolja a békéért vívott harccal, az Amerikától való függőség elleni mozgalommal, a munkásság gaz­dasági követeléseivel. Az Angol Kommunista Párt választási küzdelmé­ben a növekvő népi erőkre támaszko­dik, ugyanekkor valamennyi dolgozó előtt leleplezi a monopóltőke különböző pártállású, de egyaránt népellenes kép­viselőinek politikájét, amely nemcsak az angol dolgozók, de egész Európa számára komoly veszélyt jelent. K. Gy. SZABAD NÉP SZERDA, 1950 FEBRUÁR 1 \*‘in a név körül van a fi­ba... Franciaország, Olaszország, Bel­gium, Hollandia és Luxemburg — mint ismeretes — amerikai parancsra gazdasági tömböt készül alakítani. A tömb elnevezésének kérdésében azonban sehogyan sem tudnak meg­egyezni. Először „Fritalux"-nak ke­resztelték el az alakulatot. Később úgy találták, hogy ez az elnevezés „rosszul hangzik” és ,,Finebel"-re változtatták. Most pedig a belgák és hollandok rájöttek arra, hogy ez az elnevezés túlságosan „ködös" és rá­vették partnereiket, hogy a tömb ne­vét immár „véglegesen"­­ „Beji­­nel''-re változtassák. Különös, hogy magyar nyelven mindez a sokfajta cifra név egészen egyet jelent: amerikai csatlósok szö­vetsége. HÍREK a Szovjetunióból LENIN-RENDDEL TÜNTETTÉK KI MIHAIL ISZAKOVSZKIJ SZOVJET­­­­ÖLTŐT A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak elnöksége Mihail Iszakovszkij költőt 50. születésnapja alkalmából, a szépirodalom terén szerzett kiváló ér­demeinek elismeréséül a Z­emsz-rend­del tüntette ki. FOGADÁS MOSZKVÁBAN A LENGYEL SZOVJET BARÁT­SÁGI TÁRSASÁG KÜLDÖTTSÉGE TISZTELETÉRE A VOKSZ (külföldi kapcsolatokat ápoló társaság) fogadást rendezett a Lengyel-Szovjet Barátsági Társaság Moszkvában tartózkodó küldöttségének tiszteletére. A fogadáson megjelentek a küldöttség tagjai, élükön Tureneccel, a társaság főtitkárával, továbbá Gun­­dorov altábornagy, a Szovjetunió szláv­ bizottságának elnöke, a szovjet külügyminisztérium és a VOKSZ ve­zetői, szovjet tudósok, művészek, va­lamint a moszkvai lengyel nagykövet­ség tagjai, élükön Zabrowicz ideigle­nes ügyvivővel. Az estély meleg ba­ráti hangulatban folyt le. I­sn konferenciáját tartja a kínai „Micsurin Tudományos Társaság“ Pekingben az elmúlt év őszén kínai tüdősekből, főiskolai hallgatókból és mezőgazdasági szakemberekből meg­alakult a „Micsurin Tudományos Tár­saság", amely feladatául tűzte ki a micsurini tanok tanulmányozását és átültetését a gyakorlatba. A társaság munkájába a mezőgazdasági főiskolák, kísérleti állomások és kísérleti telepek, továbbá a középiskolai tanárok is be­kapcsolódtak. A társaság most tartja első konferenciáját, amelyen megvitat­ják a társaság jövő évi feladatait és munkatervét. az Imperializmus BÖRTÖNÉRŐL Görögtársság AZ ATHÉNI VÉRBÍROSÁG GYALÁZATOS „ÍTÉLETE" AZ EAM VEZETŐK ELLEN Athénben befejeződött az EAM ve­zetőinek pere. A bíróság Rodopuloszt, Makriszt és Zahariadiszt halálta, öt vádlottal életfogytiglani börtönre, tizet pedig 7—20 évig tartó börtönbünte­tésre ítélt. Jellemző a bíróságra, hogy a bírók egyike a háború alatt az olasz fasiszta hatóságok szolgálat­­­tában állott, mint Patrasz kormányzója. A per során a védők bebizonyították a vádak tarthatatlan voltát. A bíróság elé terjesztették a közelkeleti szövet­séges erők parancsnokságának Rodo­­puloszhoz és Mihuhoz intézett levelét, amelyben köszönetet mondanak nekik „a közös ellenség elleni harcban végzett különösen kiváló szolgálataikért”. Olasosország SCELBA FOLYTATJA A BRUTÁLIS RENDŐRTERRORT A Baritól 65 kilométerre fekvő Bar­­letta városban tízezer dolgozó tartott tiltakozó tüntetést a bőrtermékeket feldolgozó gyárak bezárása miatt. Scelba pribékjei gumibotokkal és könnyfakasztó bombákkal rontottak a tüntető dolgozókra és kettőt közülük súlyosan megsebesítettek. Visszhang Giuliano M­anriot módra. Hír szerint Bradley tábornok, az USA vezérkari főnöke elutazott a Távol-Keletre, ahol találkozni fog Jessup rend­kívüli nagykövettel és megtanácskozzák távolkeleti problémáikat. Ezek közt szerepel a „Westerling-ügy” is, mely jellemző az imperialisták gyarmati mód­szereire. Westerling a második világháború alatt az angol titkos­szolgálat ügy­nöke volt. 1945-ben Szumátra­ szigetén az indonéz szabadságharcosok ellen küldött megtorló különítményt vezette. Ez a különítmény a gyarmati elnyomás történetében is párját ritkító kegyetlenséggel tűnt ki: egész falvakat ége­tett fel, tömegesen koncolt fel asszonyokat és gyermekeket. Westerlinget, aki személyesen vett részt a legszörnyűbb kegyetlenkedésekben, az indonéz nép úgy emlegeti, mint a pokol küldöttjét. A nép égető gyűlölete oly veszélyes lett Westerling számára, hogy 1948-ban lemondott „ragyogó” katonai pálya­futásáról és üzletember lett Jáva szigetén. Üzleti tevékenysége sem éppen szokványos. 1949 elején ugyanis minden­féle katonaszökevényekből, tolvajokból és csavargókból bandát szervezett, amely­­ (angol fegyverekkel!) felszerelve megszállta Nyugat-Jáva egy részét. Az indonéz kormány tehetetlen a „megszállóval” szemben, de az amerikaiak, úgy látszik, nem akarják tűrni, hogy a banditizmus komédiája mögött az angolok Jáva szigetén holmi fiók-támaszpontot építsenek ki maguknak. A Westerning-akció nem éppen méltó eszköz egy „demokratikus és civi­lizált” kormány politikája számára, de feltűnően emlékeztet Giuliano ■ bandita szerepére Szicíliában, aki viszont az amerikaiak házi­banditája. A washingtoni és a londoni uraknak nincs mit egymás szemére vetniök. Sem ezek, sem azok nem kényesek az eszközök megválasztásánál, mint ahogy az imperializmus sem más, mint az uralkodás legbarbárabb formája. Sincsian tartomány kormányküldöttsége megérkezett Moszkvába Sincsian tartomány kormányának képviselői Seifutdin Azizovval, a tarto­mányi kormány helyettes elnöke veze­tésével január 30-án megérkeztek Moszkvába. A küldöttség részt vesz a Kínai Népköztársaság küldöttségének munkájában. Tibet a Kínai Népköztársaság tagja és ne amerikai gyarmat legyen Az Új Kína hírügynökség jelenti: Pekingben élő tibeti demokratikus sze­mélyiségek a pekingi rádió közvetíté­sével vasárnap este üzenetet intéztek Tibet népéhez azzal a hírrel kapcso­latban, hogy a lhassai hatóságok „missziókat" küldtek Amerikába, Angliába, Indiába, Nepálba és Pe­­kingbe, Tibet „függetlenségének“ bi­­zonygatásául. Tibet része Kínának — így szól az üzenet — ez közismert tény és senki sem tagadja. Ezért a lhassai ható­ságoknak nincs joguk, hogy az úgy­nevezett „függetlenség" bizonygatá­­sára önkényesen „missziókat" küld­jenek más országokba. Kína és kü­lönösen Tibet népe nem fogja eltűrni, hogy a lhassai hatóságok alávessék magukat az amerikai imperializmusnak A tibeti nép reméli és sürgősen el­várja, hogy Tibet tagja lesz a Kínai Népköztársaság nagy család­jának. Ezért mi, Pekingben élő tibeti demo­kraták, azt az őszinte tanácsot adjuk a lhassai hatóságoknak, hogy haladék­talanul hagyjanak fel a „missziók“ küldözgetésével és küldjenek azonnal megbízottakat Pekingbe, hogy ott megtárgyalják Tibet békés felszabadí­tását." Nyugateurópa öntudatos dolgozói megtagadják a hadianyaggyártást Tovább fejlődik a harcos békemoz­galom Franciaországban Heves össze­tűzésekre került sor a Marseille mel­lett fekvő Marignaneban. A helyi nagy repülőgépgyár 1600 munkása el­határozta, hogy megtagadja a lökhaj­­tásos harcigépek gyártását. Az igazga­tóság rohamrendőröket hívott segítsé­gül, akik sok munkást, közöttük egy nőt is, súlyosan megsebesítettek. A marignanei repülőtér műhelyeinek 600 munkása tiltakozásul abbahagyta a munkák A marseillei teherpályaudvar dolgo­zói megtagadták egy beérkezett hadi­anyagszerelvény kirakását. A Lalaise nevű, Indokínába irányított hadianyag­szállító hajó — amelynek berakását a La Patace-i dokkmunkások megta­gadták — még mindig a kikötőben vesztegel. A marokkói vasutas-sztrájk­ban már a marokkói vasutasok 90 szá­zaléka részt vesz. Sikerrel folyik Franciaország-szerte az atomfegyver betiltásáért indított békehadjárat is A gyárakban, üze­mekben, iskolákban százszámra ala­kulnak meg a békevédelmi bizottságok. Olaszországban is terjed a háború­ellenes mozgalom. Nápolyban, Pa­r­­mában, Páviában, Bergamóban és Torinóban hatalmas tüntetéseken til­takoztak az olasz dolgozók az újon­nan megalakult De Gasperi-kormány és az általa vállalt katonai kötele­zettségek ellen. Genovában tüntetők ezrei vonultak az amerikai konzulá­tus elé, hogy tiltakozzanak az új há­borús uszítók ellen. A torinói Fiat-Sí­na-gyártelep ifjú­munkásai tiltakoztak a gyár­vezet­őség­nél a katonai traktorok és nehéz tank­­alkatrészek gyártása ellen. Az ifjú­munkások elfogadott határozatukban kijelentik: az olasz partizánok nem azért mentették meg életük feláldozá­sával a gyárakat a fasisztáktól, hogy azokban most fegyvereket készítsenek az új háború céljaira. Az olasz kikötőmunkások akciójához a livornói dokkmunkások is csatla­koztak és elhatározták, hogy megta­gadják a hadianyag kirakását. Egész Németországban megemlékeznek a sztálingrádi csata évfordulójáról A Német-Szovjet Baráti Társaság február 2-án megemlékezik a sztálin­grádi csata évfordulójáról. Ezen a na­pon a pártok és tömegszervezetek be­vonásával a sztálingrádi harcokban résztvett és onnan hazatért katonák előadásokon számolnak be élményeik­ről. Levetítik a „Sztálingrádi csata" című filmet is, hogy emlékeztesse a németeket a hitleri háború borzal­maira. Országszerte felvonulásokat és fáklyásmeneteket rendeznek, amelye­ken a német nép egységesen és el­szántan fejezi ki akaratát, hogy soha többé nem visel háborút a Szovjetunió ellen. A Német-Szovjet Baráti Társaság Nyugat-Németországban is megemlé­kezik a nap jelentőségéről. Néhány nagyobb városban, többek között Frankfurtban és Münchenben Willy­ Bredel író tart előadást, aki tanúja volt a sztálingrádi fegyverszüneti tár­gyalásoknak. Aragont végleg felmentették a francia kormány hazug vádjai alól A francia hatóságok — mint isme­retes — pert indítottak Marcel Co­chin, Aragon és Andre Carell elvtár­sak, az Humanité, illletve a Ce Soir szerkesztői ellen, mert a két lap az 1948 november 11-i véres tüntetések után megírta, hogy a rendőrség fegyvert használt a felvonulók ellen. A francia nemzetgyűlés annak idején megtagadta Cachin elvtárs, az Hum­a­­nité főszerkesztője mentelmi jogának felfüggesztését, Aragont és Carrelt pedig a büntetőbíróság felmentette a becsületsértés és­ a hamis hírterjesztés vádja alól. A kormány fellebbezett, de a fel­­lebbviteli bíróság hétfőn délután is­­mét felmentette Aragont. André Carrelt azonban 5000 frank pénzbüntetésre ítélte. A De Soir Jules Moch belügyminiszter személyes ku­darcának minősíti az ítéletet.

Next