Szabad Nép, 1950. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-01 / 51. szám

SZERDA, 1950 MÁRCIUS 1 SZABAD NÉP A PÁRT LEGSZÉLESEBB FÓRUMA ELŐTT Az egész országban e héten tart­ják a Párt alapszervezetei taggyű­lésüket, az első taggyűlést a Köz­ponti Vezetőség februári ülése után. Ennek a taggyűlésnek ezért rend­kívüli a jelentősége. A taggyűlés jó, vagy gyenge előkészítésétől, vezeté­sétől függhet, mennyire érti meg a Párt tagsága a Központi­­Vezetőség határozatát, azt a határozatot, amely hosszú időkre utat mutat az egész Párt, minden pártszervezet mun­kájának. Tudjuk, hogy a Központi Vezető­ség ülésének, Rákosi elvtárs beszé­dének óriási a visszhangja. De ne tévedjünk! A levelek, a hozzászólá­sok ezrei még nem jelentik, hogy a Párt tagsága teljesen megértette a februári ülés jelentőségét. Ha azt hinnők, hogy a helyeslő hozzászó­lások, a megélénkülő bírálat már annak a jele, hogy a Központi Ve­zetőség határozata átment a párt­tagság vérébe — úgy súlyosan be­csapnék magunkat. Rákosi elvtárs beszédének, a Központi Vezetőség határozatának tudatosítása nem ro­hamfeladat, amit egy-egy gyűléssel, újságcikkel teljesíteni lehet. Ko­moly, mély, hosszantartó tudatosító munkára van szükség, hogy a párt­tagság megértse: a Központi Veze­tőség februári ülése óriási fellen­dülés felé irányítja a Pártot; arra, hogy ereje, tömegbefolyása rohamo­san megnövekedjen; arra, hogy so­rai még egységesebbek, acélosabbak legyenek; arra, hogy feladatait a termelésben, az ország vezetésében még jobban teljesíthesse­ arra, hogy még határozottabban kövesse pél­daképét, Lenin és Sztálin Bolsevik Pártját. Ennek a tudatosító munkának egyik döntő láncszeme a mostani taggyűlés, amelynek első napirendi pontja a Központi­­Vezetőség hatá­rozatának ismertetése és megvita­tása. Maga az a tény, hogy a párttag­ság taggyűlésen megvitatja Pártunk politikáját és szervezeti kérdéseit,­­­ sok alapszervezetünkben újdon­ság lesz. Sok­ alapszervezetünk van, amely eddig Taggyűléseket csak rendszertelenül tartott és azok is formálisak voltak, pártnap-jellegűek, nem töltötték be az alapszervezet felsőbb szervének szerepét, nem vi­tatták meg azon a pártszervezet, a Párt munkáját, nem nevelték a tag­ságot arra, hogy mondja meg bát­ran a véleményét, segítse a Pártot a maga hozzászólásával, észrevéte­leivel, bírálatával. A Központi­ Vezetőség határoza­tának megvitatása akkor folyik jó mederben, ha azt az alapszerveze­tekre — az üzemekre, községekre, körzetekre — konkretizálják, ha a párttagság az eredmények értéke­lése mellett feltárja a maga és a vezetőség munkájában a hiányossá­gokat, a hibákat. Ne feledjük: ez a taggyűlés a vezetőségeket újjá­választó taggyűlést előzi meg és készíti elő. És a legjobb előkészí­tés: ha a Központi Vezetőség hatá­rozatának szellemében megvitatják a konkrét helyi feladatokat , bí­rálattal, önbírálattal tárják fel a hiányosságokat. Pártunk tagjait eddig nem eléggé nevelték az alapszervezetek bírá­latra és önbírálatra. Sok párttagunk nem is tudja pontosan, mi a bírálat, mi az önbírálat. Ezek a szavak ön­magukban még nem magyarázzák meg a kommunista bírálat és önbí­­­­rálat lényegét, jelentőségét. Nem mondják meg, hogy a bírálat és ön­bírálat véd meg az önelégültségtől és elbizakodottságtól, Pártunk fejlő­désének e veszélyes ellenségeitől. Nem mondják meg, hogy a bírálat és önbírálat a mindennapos munka állandó javításának alapvető esz­köze. Nem mondják meg, hogy a bírálat és önbírálat kapcsolja szoro­sabban a Párt vezető szerveihez az egyszerű párttagokat és a Párthoz a pártonkívüli dolgozó tömegeket; hogy a bírálattal és önbírálattal — mint Sztálin elvtárs mondja — mil­liós tömegek tapasztalatai ölthet­­nek testet. Nem mondják meg, hogy a bírálat és önbírálat leplezi le a sorainkba furakodott ellenséget, az ellenség keze munkáját. Nem mond­ják meg, hogy a bírálat és önbírálat ereje, a kommunisták, a Párt ereje, hogy „a bolsevizmus ereje tulajdon­képpen abban rejlik, hogy nem fél a bírálattól és fogyatékosságainak bírálatából meríti az erőt, a további előrehaladáshoz” — mint Sztálin elvtárs tanítja. Ezt az egész párttagság csak a gyakorlatban, a pártéletben értheti meg. Akkor, ha láthatja, hogyan tárja fel a párttitkár, a pártvezető­­ség önnön munkájának és mások munkájának hibáit. Akkor, ha látja, hogyan figyelnek fel minden egy­szerű párttag hozzászólására, bírá­latára, javaslataira. Ezért a mostani taggyűlésnek a bírálat és önbírálat iskolájává is kell válnia. Először is meg kell minden párt­tagnak tanulnia, hogy a Kommu­nista Pártban a bírálatnak teljes szabadsága van. Ahol belefojtják a kommunista párttagba a bírálatot, ott durván megsértik a Párt tör­vényét. Ahol a jóakaratú, építőszán­dékú, de esetleg hibás bírálatért le­dorongolják, megszégyenítik a bírá­lót — ott a Párt ellen vétenek. A hibás bírálatot is hasznosítani le­het, ha a válasz nem ledorongolás, hanem elvtársias, oktató helyreiga­zítás. Ne higgyük, hogy ez a kérdés Rákosi elvtárs beszéde után már minden párttag, minden pártszerve­zett előtt világos. A napokban tar­tott aktívaértekezletek azt mutatják, hogy — noha pártszervezeteink javarésze egyre következetesebben él a bírálat és önbírálat eszközével — még most is akadnak egyes párttitkárok, akik megkísérlik bele­fojtani a párttagokba a bíráló szót. A Párt élesen fel fog lépni a bírá­lat szabadságának védelmében és meg fogja torolni, ha a figyelmezt­­etések ellenére megfélemlítik, ledo­rongolják a jóakaratú, egészségesen bíráló párttagokat. Természetesen nem akármilyen bírálatot fogadhatunk el. Amilyen durva hiba, ha pártellenes támadás­nak minősítik a becsületes, jószán­dékú bírálatot — olyan hiba az is, ha az ellenség rombolásának nyi­tunk utat bírálat címén. A Párt szervezeti szabályzata is hangsú­lyozza, hogy a párttag joga, hogy „a pártszervezet taggyűlésein és ér­tekezletein pártszerű bírálatot gya­koroljon a Párt munkája, tagjainak és szerveinek ténykedése felett”. Pártszerű bírálat az, amelyet a Párt, a dolgozó nép iránti szeretet és odaadás vezérel. Pártszerű bírá­lat az, amelyben nem játszik se­­milyen szerepet a személyi ellen­tét, egyéni hiúság. A pártszerű bírálat építő, teremtő — kizár min­den demagógiát. A pártszerű bírá­lat hangjában, formájában is elv­társias, kommunistához méltó. Vigyázni kell, hogy a bírálat és önbírálat ne fajuljon önmarcango­­lássá, ne űzzünk sportot a hibák túlszínezéséből, ne adjunk bírálat és önbírálat címán torzképet a párt­­szervezet munkájáról. A jó bírálat az eredményeket is megvilágítja, s a hibákra úgy mutat rá, hogy egyút­tal azok kijavításának útját is meg­jelöli. Szükséges ezt hangsúlyozni, mert több pártszervezetünkben azt lát­tuk, hogy Rákosi elvtárs beszá­molóját félreértve, félremagyarázva , csak a hibákról beszélnek. Mintha nem is lennének eredmé­nyek, komoly sikerek. Mintha nagy sikereink maguktól, Pártunk tagjai­nak és szervezeteinek eredményes munkája nélkül hullottak volna ölünkbe. Különösen ügyelni kell ott, ahol azt hangoztatják, hogy „min­den vezetőségi tag rossz”, „az egész vezetőséget le kell váltani”. Az ilyen hangulatkeltés mögött esetleg az ellenség van. Rákosi elvtárs már a Központi Vezetőség ülésének zárszavában figyelmeztetett, hogy „nagy hiba volna, ha az elvtársak a szerveze­tekben azt hinnék: a termelési kampánynak vége és most jön az önkritika kampánya”. És bizony sok helyen mégis elkövették ezt a hibát. Pedig a Központi Vezetőség hatá­rozatából nem az következik, hogy most elfordulunk a termelés, a szo­cializmus építése kérdéseitől. Ellen­,­kezőleg: az következik, hogy még több eredménnyel, a párttagságot egyre jobban aktivizálva, részvéte­lét egyre jobban biztosítva, egyre szélesebb dolgozó tömegekre tá­maszkodva, a Pártunk iránti bizal­mat és szeretetet egyre erősítve dolgozzunk a termelésben. Ezért ügyelni kell: a taggyűléseken a vezetőségi beszámoló és a vita ne hanyagolja el a termelés kérdéseit — kapcsolja össze a legszorosabban a Központi Vezetőség határozatát, a pártépítés, a párton belü­li demo­krácia, a kritika és önkritika, a tömegkapcsolatok elmélyítése kérdé­seit a termelési feladatokkal. Érvé­nyesülnie kell ennek a taggyűlés második napirendi pontjánál, a tag- és tagjelöltfelvételnél is, ahol az eddigi hibákat kijavítva, a párt­tagság széles részvétele, bírálata mellett elsősorban a termelésben ki­vált párthű­ dolgozókat kell felvenni a Párt tagjai, tagjelöltjei közé. Márk János, a Ganz Vagon sztahanovista hegesztője: — Engem leginkább az a határta­lan lelkesedés ragadott meg, amely a tanácskozáson megnyilvánult. A mel­lettem ülőktől, meg a többiektől is hallottam, hogyan fogadkoztak mun­kájuk továbbfejlesztésére, munkamód­szereik átadására. Már ott a tanács­kozáson olyan lendületbe jöttek néme­lyek — például a bányászok —, hogy szinte otthagyták a konferenciát, csakhogy már munkához lássanak. Valahogy így voltam én magam is. Már elhatároztam — s még a héten meg is valósítom —, hogy rendszere­sen magam mellé veszek egy-egy gyengébb szaktársat, s átadom neki munkamódszeremet, a kételektródás hegesztést. — Két szál drót ugyanannyi idő alatt ég el, mint egy, de­ kétszer annyit hegeszt. Éppen ahogy Rákosi elvtárs mondta: az igazi sztahanovista min­dig könnyebbé teszi munkáját. — Már eddig is átvették egypáran a kételektródás hegesztést, mint Far­kas Pál, vagy Bíró elvtárs, s ami a legnagyobb öröm számomra, még az eleinte kételkedő Csapinszki elvtárs is. Egyik tanítványom, Kosztur István, pedig a múlt héten már 225 százalé­kos átlagot ért el. Majdnem annyi ez, mint az enyém — nekem a múlt hé­ten 230 százalékom volt, a forgóváz­hossztartók hegesztésénél. — Olvastam az újságban, hogy Debrecenben egy hegesztő szaktárs 1000 százalékon felüli teljesítményt ért el. Nagyon szeretném látni a módszerét, tanulni tőle. Bevallom, szakkönyveket eddig nemigen olvas­­tam s nagy hiányát érzem, különösen jó szovjet szakirodalomra lenne szük­ségem. Most a tanácskozás után — a fokozott munkamódszerátadás mel­lett — éppen a tanulásomat szeretném megoldani. Felszabadulásunk megün­neplésére azt vállaltam, hogy április 4-ig befejezem május 1-ig szóló ter­vemet. Ha azzal a lendülettel fog menni a munka, amit a tanácskozá­son kaptam a Párttól — biztosan túlteljesítem ezt a vállalásomat. Gál Am­­rás, a MŰVI­G sztahánovista lakatosa: — Azt kérdezték a tanácskozás kérdőívén: mit tart legfontosabb fel­adatának? Én erre azt írtam be: a Sztahánov-mozgalom kiterjesztését fő­leg a nők és a fiatalok felé, hogy a mi mozgalmunk méltó legyen nevéhez. Rákosi elvtárs ott ment el egy alka­lommal mellettem, s hallottam, hogy kevesli a nőket a sztahánovisták kö­zött. Pedig most már valóban minden lehetőségük megvan a munkásnőknek, hogy sztahanovistákká legyenek, s a tanácskozáson részvevő elvtársnők meg is mutatták, hogy nem érdemte­lenebbek a férfiaknál. — Én már eddig 11 szaktársnak ad­tam át munkamódszeremet, újításaimat, nem is beszélve arról az öt—hat tanu­lóról, akik már szintén ilyen módon dolgoznak. A tanulókkal való foglal­kozás az én legnagyobb örömem; azt szeretném, ha sztahanovistát nevelhet­nék mindegyikből. A szaktársak már kezdik megszokni, hogy állandóan újabb és újabb módszereket fedezek fel — egyedül februárban 14 újítást adtam be —, folyton jönnek hozzám, nézik, hogyan dolgozom, s átveszik ők is. Igaza volt Rákosi elvtársnak: csak el kell kezdeni az újításokat, bátran nekivágni, nem félni az újtól, de nem is titkolni a módszereket — terjed az Nagy felelősség nyugszik minden alapszervezeti titkár vállán, min­den alapszervezeti vezetőségen. A mostani taggyűlések akkor teljesí­tik hivatásukat, ha a vezetőség na­gyon alaposan előkészíti a beszá­molót, ha az színvonalas, ha szé­les, sokoldalú, teremtő vitát vált ki. A Központi Vezetőség februári határozata ezekkel a taggyűlések­kel kerül a Párt legszélesebb fó­ruma, az egész párttagság elé. Ak­kor vittük helyesen ez elé a fórum elé, ha a párton belüli demokrácia elmélyítése, a kritika és önkritika szélesebb alkalmazása már ezeken a taggyűléseken a megvalósulás szakaszába lép. Ez a feltétele an­nak, hogy a Központi Vezetőség aztán a szaktársak között. Csak azt kell még velük megértetni, hogy a sztahanovista munka nem „vágd oda nagykalapács”, hanem ésszel kell dol­gozni, így teljesíthettem a múlt héten is átlagban 265 százalékot. Április 4-e tiszteletére 40 százalékot ajánlottam fel, de már túl vagyok ezen is. S ha meggondolom, nem is olyan nagy ered­mény ez, szovjet sztahanovista elvtár­saink csodálatos teljesítményeihez ké­pest. És ahhoz a mérhetetlen hálához képest sem, amelyet mi mindnyájan a felszabadító Szovjet Hadsereg és a nagy Sztálin iránt érzünk. Dr. Perédi Károly mérnök, a WM gázüzemének sztahánovista vezetője — Ez a sztahánovista tanácskozás is bebizonyította, hogy a műszaki értel­miség is megszervezheti sztahánovista módon munkáját. Selmeczi elvtárs (Diósgyőrből) felszólalásában elmon­dotta, hogyan érte el a diósgyőri ol­vasztó a hazánkban addig ismeretlen rekorderedményeket. Elmondotta azt is, hogy a sikereket a munkások és műszaki értelmiség együttműködésé­nek köszönhetik. Ugyanezt mondhatom el én is itt nálunk, a WM-ben. Kom­plex­ brigádot alakítottam, amely há­rom hónap alatt 17 fontos műszaki újítást nyújtott be. Sikerült például brigádomnak a gázgenerátor munkáját úgy észszerűsíteni, hogy kétszer any -határozatának ismertetése minden alapszervezetben a termelés és a pártmunka komoly fellendülését, mélyen megalapozott javulását eredményezze. Rákosi elvtárs, a Központi Ve­zetőség ülésén hangsúlyozta, hogy Pártunk a feladatok sokoldalúsá­gával és terebélyesedésével együtt nő és fejlődik, így lett Pártunk a nehéz harcok megvívása közben egyre erősebb, tömegkapcsolata egyre mélyebb. Azoknak a nagy feladatoknak megoldása, amelyek a Központi Vezetőség határozatá­val hárulnak pártszervezeteinkre , tovább erősítik, még acélosabbá teszik Pártunkat.­nyit teljesít, mint amennyit eddig az országban csúcseredményként elértek. Ezt az újításunkat a Hofherrnek is átadtuk, s ők is nagy sikerrel alkalmaz­zák. Most a gáz minőségének megjavítá­sával foglalkozunk. A mi hazai sze­neinkből lényegesen jobb gázt lehet csinálni, ha kísérleteink sikerrel jár­nak: megpróbáljuk a ként nem a kész gázból kivonni, hanem a gázosítás so­rán előállítani. Ez lehetővé tenné egyrészt a kén olcsóbb termelését, másrészt az acélgyártás minőségét ja­vítaná. — A tanácskozás megmutatta szá­momra azt is, hogy nemcsak a meg­munkálással foglalkozó iparágakban ta­lálhatók rejtett kapacitások, hanem min­­denütt — így a kohászatban, tüzelés­technikában is. A Sztahánov-mozgalom egyik fő feladata, hogy ezeket a rejtett tartalékokat felszínre hozza. Gerő elv­társ éppen arra mutatott rá beszédé­ben, hogy a műszaki értelmiségnek messzemenően segítenie kell e felada­tok elvégzésében a sztahánovistákat, maguknak is sztahánovistává kell vál­­niok. Azt is megmutatta a tanácskozás, hogy a tudományos kísérletező munkát is lehet sztahánovista színvonalon folytatni. Ez pedig a műszaki értelmi­ség egyéni versenyének kialakulását teszi lehetővé. Engem például Sel­meczi elvtárs kihívott egyéni versenyre s én a legnagyobb örömmel vállaltam azt. Komplex­ brigádunk felajánlotta április 4-e tiszteletére, hogy gázgene­­rátor-újításunkat az eddigi öt helyett nyolc generátor-egységre vezetjük be. Általában pedig arra törekszünk, hogy a mi munkánkban is megvalósítsuk a legmesszebbmenő tapasztalatcserét és munkamódszerátadást. Ezzel leszünk méltóak nagy példamutatóinkhoz, a ki­váló szovjet műszaki értelmiséghez, ezzel érdemeljük ki Pártunk és Rákosi elvtárs bizalmát és megbecsülését. „ BAT BI AN­Y#i NEM FÉLNI AZ ÚJTÓL... ” Három sztahanovista nyilatkozik a tanácskozás után Csak úgy záporoznak a sztahánovista tanácskozásról visszatért küldöt­tek felé szaktársaik kérdései. Hiszen igaz, akik nem voltak ott, azok leg­többje is rádión hallgatta vagy újságban olvasta, mi zajlott le a tanácsko­záson, miről beszélt Rákosi elvtárs, a szovjet elvtársak és a sok-sok fel­szólaló. De mégis csak, más az, saját küldöttük közvetlen elbeszéléséből meg­tudni a tapasztaltakat, a számos felejthetetlen élményt, a tanulságokat. A küldöttek fáradhatatlanul válaszolnak a kérdésekre — újból végiggondolják a két nagy napot, Rákosi elvtárs szavait. Mit adott a kétnapos tanácskozás sztahánovistáinknak, hogyan akarják tovább folytatni munkájukat, hogyan akarják megünnepelni felszabadulásunk ötödik évfordulóját ?■ erről beszél három sztahánovista a legjobbak közül. 3 Március 6 és 19 között valamennyi üzemben beszámolnak a sztahánovista tanácskozásról A magyar sztahánovisták első orszá­gos tanácskozása, Rákosi elvtárs be­széde, Gerő elvtárs felszólalása, Apró elvtárs beszámolója fontos útmutatást nyújt a magyar sztahánovista mozga­lom további fejlődése szempontjából. A tanácskozáson elhangzott sztaháno­vista felszólalások komoly tapasztala­tokat jelentenek minden szakma dol­gozói számára. A sztahánovista tanácskozás kül­döttei, elsősorban saját üzemeikben, március 6—19 között üzemi termelési értekezleteken számolnak be a szta­hánovista tanácskozásról, ismertetik a dolgozókkal az ott elhangzottakat. Amelyik üzemből nem volt kiküldött a sztahánovista tanácskozáson, ott az üzemi bizottság titkára számol be a dolgozóknak. Az üzemi beszámolók a tapasztalatcsere újabb forrásai lesznek és újabb lépést jelentenek a munka­verseny további fejlesztése, a sztaha­novista munkamódszerek kiszélesítése felé. Elutazott Budapestről a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjára érkezett szovjet küldöttség A Magyar-Szovjet Barátság Hónap­jára Budapestre érkezett szovjet kül­döttség tagjai közül Iván Pavlovics Bordin elvtárs, a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának alelnöke, Anato­­lij Novikov elvtárs, zeneszerző és Alexandr Zamuskin elvtárs, a Tretya­­kov-képtár igazgatója kedden délelőtt vasúton elutazott Budapestről. Búcsúz­tatásukra a Nyugati pályaudvaron megjelent Szmirnov elvtárs, a buda­pesti szovjet nagy­követség tanácsosa, Boldizsár Iván külügyi államtitkár, Csillag Miklós elvtárs, a népművelési minisztérium főosztály­vezetője, Mi­­hályfi Ernő, a Kultúrkapcsolatok Inté­zetének elnöke, Bernát György elvtárs, a A Magyar-Szovjet Társaság főtitkára. Az MSZT és a Kultúrkapcsolatok In­tézete nevében hatalmas virágcsokro­kat adtak át a vendégeknek. Nyikoláj Tyihonov elvtárs, a Szov­jet Író Szövetség főtitkárhelyettese, Iván Punyin elvtárs sztahánovista mozdonyvezető, Natalja Dubjaga elv­társnő, a Lenin-rendes sztahánovista szövőnő és Alexej Zsuravljev sztahá­novista acélöntő kedden reggel repülő­gépen utazott el Budapestről. A buda­örsi replőtéren a vendégek igen szívé­lyesen búcsúztak el magyar barátaik­tól. Búcsúztatásukra megjelent Hosev elvtárs, a budapesti szovjet nagy­­követség első titkára, Harustyák József elvtárs, a Szaktanács elnöke, Váczi Miklósné elvtársnő, az MSZT főtitkárhelyettese. K­inovacsok A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a minisztertanács előterjesztésére Ortu­­tay Gyulát a Múzeumok és Műemlé­kek Országos Központjának elnökévé nevezte ki. A minisztertanács a Nép­­gazdasági Tanács elnökének javasla­tára Kossa István elvtársat az Orszá­gos­­Munkabér Bizottság elnökévé ne­vezte ki. Mindössze hét mandátumtöbbsége van az angol Munkáspártnak Mint Londonból jelentik, a 625 an­gol mandátum közül csak egynek nem dőlt el még a sorsa. A Munkáspártnak a 624 mandátum összeszámlálása után mindössze hét mandátumtöbb­sége van az alsóházban.

Next