Szabad Nép, 1950. május (8. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-03 / 101. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP Katonai díszszemle, hatalmas tömegfelvonulás Moszkvában május elsején A MAG YAR D 10OLGOZÓK PÁRTJÁ NAK KÖZPONTAi PHSI VIII. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM ARA 511 FILLÉR SZERDA, 1950 MÁJUS 3 CSAKNEM HÉTMILLIÓ BÉKEALÁÍRÁS! Országszerte lelkesen folytatódik az aláírások gyűjtése Vasárnap üzemi és kerületi népnevelők ezrei keresték fel a fővárosban és a vidéken a dolgozókat, hogy felvilágosítsák őket a békeharc új formájának jelentőségéről. A népnevelők munkája nyomán egyre növekszik azoknak a tábora, akik aláírásukkal pecsételik meg, hogy a béketáborhoz tartoznak és elítélik az imperialisták háborús készülődéseit. A legújabb jelentés szerint eddig 24.583 békevédelmi bizottság alakult és összesen 1.006.130 aláírás gyűlt össze, tehát ■az ország lakosságának többsége már hitet tett a béke mellett. A békebizottságok alakulása és az aláírások gyűjtése tovább folyik. Legújabb részletes eredmények: Megye: Bizottságok száma: Aláírás: Baranya 789 275.070 Bács 559 324.554 Békés 789 322.657 Borsod 1920 465.448 Csongrád 1070 318.617 Fejér 629 201.845 Győr 856 264.721 Hajdú 1434 372.336 Heves 489 242.451 Komárom 640 167.501 Nógrád 645 176.211 Pest 565 413.240 Somogy 1190 298.144 Szabolcs 501 429.800 Szolnok 1100 320.071 Tokió 755 206.776 Vas 733 211.322 Veszprém 691 252.127 Zala 549 214.422 Összesen: 15.904 5.477.313 Budapest kerületei: I. 81 18.840 II. 604 56.730 Hl. 345 41.933 IV. • 454 64A02 V. 493 107.308 VI. 945 59.240 VII. 1157 102.941 VIII. 484 102.307 IX. 579 76.774 X. 472 58.330 XI. 266 76.851 X!t. 151 33.979 XIII. 966 118.410 XIV. 273 59.610 XV. 83 31.066 XVI. 122 26.128 XVII. 60 20.126 XVIII. 148 40.727 XIX. 113 36.324 XX. 126 57.724 XXI. 113 23.124 XXII. 127 19.022 Komületek , összesen: 8.194 1.231.896 Budapesti önálló nagyüzemekben összesen: 485 96.921 Összesen: 8.679 1.328.817 Megyék és összesen: Budapest 6.806.130 Ragyogó májusi ünnepen NÉPÜNK MILLIÓI TÜNTETTEK a béke megvédéséért; győzelmeink szervezője, a Párt és a béke legfőbb őre, a mellett agyogó napsütés köszöntötte a hatodik szabad május 1-re virradó Budapestet. És amerre a szem ellát, Sztálin és Rákosi-képek, a baráti népi demokráciák, a testvéri kommunista pártok vezetőinek képei, zászlók, lángvörös drapériák, harcos jelszavak vésik a nap jelentőségét az ünneplők szívébe. Az egész, ünnepi díszbe, virágok tengerébe öltözött város hirdeti, hogy a mostani május még több, nagyobb, győzelmesebb, mint az eddigiek és dolgozó népünk mennyi örömmel, erővel, büszkeséggel, mennyire egész szívvel készülődött a munkásosztály, a világszerte, hatalmas arányokban kibontakozó békeharc nagy ünnepére. Korán van még, de Budáról a hidakon át, a Dunaparton, a mellékutcákból ezernyi ezer vidám csapat vonul a Sztálin-út felé, hogy ott áradó folyammá nőjjenek. Zászlók tűzpiros selyme csattog a szélben, szárnyaló dal és fiatalos vidámság száll felettük. Együtt mennek öregek és fiatalok, munkások, értelmiségiek, asszonyok, a Néphadsereg katonái, ifjúmunkások, lányok és öklömnyi úttörők. Mi választhatná el őket egymástól? A Párt győzelmes útján elért sikereink mindnyájuk életét szépítik, harcaink, a szocializmus építése mindnyájuk még boldogabb jövendőjét érleli s ma mindnyájan, száz- és százezernyi hanggal akarják odakiáltani innen a derűs, napfényes Budapestről a sötétség embereinek, a háborús uszítóknak. Büszkék vagyunk Pártunkra, munkásosztályunkra, nagyszerű eredményeinkre, egész új életünkre! És ti ágyúgyárosok, új borzalmak méregkeverői, jól jegyezzétek meg: a 800 milliós béketábor soraiban bennünket semmi hatalom, semmi praktika meg nem ingathat hűségünkben, erőnkben, győzelmi hitünkben! Háromnegyed nyolc, amikor a hömpölygő áradat betölti a Sztálinutat. A lobogókkal, drapériával, virággal díszített hatalmas tribünön fergeteges taps csattan: megérkezett Pártunk nagy vezére, népünk bölcs atyja, Rákosi Mátyás elvtárs. _ A Dózsa György-út felöl, a Sztálinéról százezernyi szempár ragyogása, százezernyi, arc mosolya köszönti. A taps viharzik. Jönnek Pártunk Politikai Bizottságának és Központi Vezetőségének tagjai, Dobi Istvánnal a minisztertanács tagjai és Kiszeljov elvtárs, a Szovjetunió nagykövetének vezetésével a baráti népi demokráciák diplomáciai képviselői. Jönnek a szocializmus építésének, ötéves tervünk sikeres megvalósításának élenjáró harcosai, a magyar sztahanovisták, jönnek a Kossuth-díjasok, s lehet-e elmondani, ami ezután következik: hatszázezer ember órákon át tartó, felejthetetlenül szép felvonulása. Több, mint hatszázezres tömeg egymagában Nagybudapesten. De ugyanebben az órában megmozdultak a vidéki városok, falvak, ész tanyák is. Vörös lobogók, Sztálin és Rákosi képek, jelszavak alatt, díszbeöltözött városokban és falvakban milliók vonultak fel, milliók tettek hitet soha nem látott lelkesedéssel május ünnepe, a béke ügye mellett. Az egész ország, az egész dolgozó nép ünnepelt s a milliók között a vidéki városokban és falvakban különösen sokan voltak, kik ezidén először vettek részt a május 1-i felvonuláson, de ezen a május elsején ország-világnak meg akarták mutatni, hogy a béke ügye nem közömbös számukra, a béke ügye az ő ügyük is, a békéért folyó harcban ők is cselekvő harcosok akarnak lenni. Az országutak zászlókkal, virággal díszített traktorokkal, fellobogózott és felpántlikázott szekerekkel teltek meg s a városok és falvak ünneplő dísze mellett nem maradt tanya, melyet piros zászlócska s virág ne ékesített volna. A budapesti felvonuláson aranyló betűk hirdetik: „Vidámabb lett az élet, szaporán megy a munka!" De hiszen ehhez nem is kell felirat! Akármerre nézel, sodró hullámokban árad a lelkesedés, a derű, a jókedv. Csupa ujjongó kiáltás, csupa ragyogó arc a hatalmas tér. Így csak azok vonulnak, akik övéknek tudják új hazánk minden örömét, alkotó munkánk minden áldását , s akik ezerszeresen jól tudják, hogy a mi népünk minden lépésével a győzelem útját járja. Százezrek gondolták, amit a MAVAG soraiban egy öreg vasmunkás kalapját lengetve kiáltott a tribün felé: — Ilyen még nem volt! Ilyen május még nem volt! Az áradó menetben nincs egy tenyérnyi hézag. Az elvonulók helyébe nyomban új ezrek hömpölyögnek. Mérhetetlen erőt, fegyelmet mutat ez a felvonulás. Szinte csodálatos, ahogy a kerületek, üzemek, fiatalok, úttörők hajszálnyi pontossággal csatlakoznak az előttük haladókhoz. Sehol a megtorpanás, sehol egy pillanatnyi fennakadás — s ez nemcsak a büszkén, önként vállalt fegyelem erejét mutatja, de azt is, hogy dolgozó népünk még soha nem volt ennyire egységes. Itt honvédek mennek kartkarbaöltve ifjúmunkásokkal, lányokkal — ott daloló asszonyok mennek gyermekükkel. A világért sem hagyták volna otthon, hadd lássák, hadd igya be szemük egy egész nép örömének, bátorságának, építő akaratának ezt a káprázatos seregszemléjét. Itt újra fiatalok mennek, ott katolikus pap megy üzemi munkások között: a szabadságharcosok példás frgyelmezettségű sorai mellett orvosok fehér köpenye villan. És köztük, elöttük és mögöttük fehéringes, pirosnyakkendős úttörők ezrei! Rákosi elvtárs végtelen szeretettel integet feléjük, a tribün párkányán maga is mosolygóapróságot ölet: öregek, fiatalok, asszonyok, gyerekek, katonák — mind együtt, megbonthatatlan egységben. Mind bátor katonái a békének, mindnyájukat szorosan összefűzi a békéért folyó szent küzdelem. „Megvédjük a békét!“ Larsan percről-percre a kiáltás — és aki látja őket, sziklaszilárd bizonyossággal tudja: dolgozó népünk nem fejezi be a békeharcot a békeívek aláírásával, hanem eddig soha nem látott egység! ■■■n sorakozik fel a termelő munkában, a tevékeny harcban a békéért küzdő százmilliók között. Mert a felvonulás képe mindennél meggyőzőbben mutatja, hogy a békeharc százmilliók ügye, az egész világ munkásosztályának, az egész világ dolgozó embereinek ügye. Táblák, feliratok, meg-megújuló kiáltások hirdetik: „Éljen május 1, a világ munkásságának seregszemléje, a proletár nemzetköziség harcos ünnepe!" — Most láthatod hogy dolgozó népünk szívében mennyire elevenen él a proletár nemzetköziség szelleme. A nagy Sztálin arcképe után Gheorghiu-Dej, Thorez, Togliatti, Mao-Ce-Tung, Gottwald, Bierut elvtársak s a testvéri kommunista pártok többi vezetőinek arcképe emelkedik a magasba s a világ munkásságának összefogása jelszavára újra és újra mennydörgő hurrá-kiáltás tölti be a teret. Mindenki tudja, hogy sikereink, harcaink, épülő jövendőnk ügye elválaszthatatlanul összefonódik a világ munkásságának harcaival, előrehaladásával: a munkásosztály vezette küzdelmek a földkerekség bármely pontján hozzanak sikert, az a mi hazánkat is erősíti s a mi eredményeink harcos hozzájárulást, erősítést jelentenek a világ munkássága számára. A világ munkássága számára — mely bátran, biztosan megy előre a nagy Sztálin zászlaja alatt! Ki ne tudná, hogy a hatalmas Szovjetunió, a bölcs Sztálin lángelméje mutatja mindnyájunk számára az egyetlen helyes utat, a győzelem útját? Ki ne tudná, hogy szépülő életünket, szabad hazánkat,minden örömünket, ezt a ragyogó május elsejét legelsősorban Sztálinnak köszönhetjük. Hogy nem vagyunk a háborús gyújtogatók játékszere, tönkresanyargatott Marshall-ország , hanem szocializmust építő, erős, virágzóagyarország; hogy földünkön nem amerikai repülőterek, hanem új gyárak, iskolák, munkáslakások, egyetemek, termelőcsoportok teremnek; hogy munkanélkül nyomorgó apák és anyák jajszava helyett egészséges, boldog gyerekek kacagása tölti be házainkat, utcáinkat,, tereinket, neki, a nagy Sztálinnak, a hős szovjet népnek köszönhetjük elsősorban. És nézd csak a hömpölygő emberáradatot: nincs egyetlen pillanat, hogy Sztálin neve ne szárnyalna ezrek njakán, nincs lépésnyi tér, hol Sztálin arcképe ne lendülne a magasba! Akármerre nézel, leolvashatod az arcokról, szemekről, köszöntésre lendülő kezekről: a magyar dolgozók tudják, hogy Sztálin és a Szovjetunió nélkül nincsen béke, nincsen haladás, nincsen életúttörök, ifjúmunkások, tanulók, asszonyok, munkások jönnek végeláthatatlan menetben. Az MNDSZ piroskendős asszonyai közül sokan észre sem veszik a tribünt körülölelő kordont, mennek csak előre, virágcsokrokat emelnek s túláradó szeretettel köszöntik győzelmeink megalkotóját, Rákosi elvtársat. Ha csak egy pillanatra is, de megállnak, hadd kiálthassák fel: itt vagyunk Rákosi elvtárs, mi dolgozó asszonyok egész szívünkkel itt vagyunk! A XI. kerületből idősebb, fejkendős nénike kibontja virágcsokrát s úgy szórja az emelvény felé. Rákosi elvtárs int, a nénike boldogan mosolyog s megy, megy, de szemét nem tudja levenni emelvényről. Neki-nekiütközik az elötte haladóknak, de a többiek támogatják — hiszen mindnyájan egyfelé néznek! Az úttörők csapatai felett csengő gyerekhangokon száll: Éljen Rákosi, éljen a Bárt! Dörgő hurrával erősödik a kiáltás, ifik, munkások, értelmiségiek, katonák ökle lendül harcos köszöntésre, az asszonyok pöttöm gyerekeket emelnek magasba, zászlók és táblák erdeje sűrűsödik, a hatalmas tér egyetlen örömkiáltása a Sztálin-útról, Dózsa György-útról szüntelen folyamból hömpölygő tömegek szava fergeteges éljenné növeli: — Éljen Rákosi, éljen a Párt! Százezrek szive és szava köszönti népünk legnagyobb fiát, Sztálin nagy tanítványát — és a Pártot, mely győzhetetlen erővé kovácsolta és soha nem álmodott sikerek útjára vezette népünket. Minden áldott nappal szabadabbak, erősebbek vagyunk, több az örömünk, köszönjük a Pártnak! Hajdani csatlós országból a hatalmas Szovjetunió szövetségese, a haladásért, a békéért küzdő népek első sorában menetelő ország lettünk: köszönjük a a Pártnak! És nehézségeinket legyűrjük, feladataink felett úrrá leszünk, minden harcunkért győzelemmel harcoljuk meg, mert Rákosi elvtárssal, a Párt útján csak győzni lehet! És míg együtt kiáltod ujjongó örömmel, a száz- meg százezerrel: Éljen Rákosi, éljen a Párt! — tudod, hogy népünk megbonthatatlan egységben áll a Párt mögött, hogy a Párt iránti hűség és szeretet öt nagyszerű esztendő alatt még soha ilyen áradóan, legyőzhetetlen erővel nem nyilvánult meg, mint 1950 felejthetetlen május elsején. , ★ Pontosan nyolc óra, amikor az emelvény előtt felharsannak a díszkürtök. Rákosi elvtárs a tribün párkányához lép, a téren s a környező utcákban eget-földet rengető hurrá viharzik és a Sztálin-út széles medrében sodró áradással megindul Nagybudapest dolgozóinak csodálatos felvonulása. Hatszázezer budapesti dolgozó harcos, lelkes tüntetése „Megvédjük a békét!” pillanatok alatt ezzel a jelszóval telik meg a tér s a harcogó szavakat zengve-dübörögve verik vissza a környező házak. A megnyitó menet élén az élüzemek s az élüzemek élén az élmunkások, a sztahanovisták, a békevédelem egyik legfontosabb frontszakaszának, a termelésnek legjobb katonái. A korareggeli, még csípősszél pirosra csípi az arcokat s Frissen kap bele a zászlók selymébe, amelyek lengve-hajladozva messziről négy piros, tarka folyam benyomását keltik. Itt jönnek fegyelmezett és mégis lelkes menetben az üzemek, a kerületek, az intézmények és hivatalok dolgozói. A Központi Húsüzem dolgozóinak vállravetett bárdján megcsillan a kora reggeli napsugár. A Fémáru és Szerszámgépgyár dolgozói „Gyárunk büszkeségei” tábláikon a legjobb brigádok neveit tartják magasra. „Éljen a Párt!” „Sztálin— Rákosi!” — Most ezek a jelszavak harsannak fel a tribün előtt, átveszik a következők, az utánuk következők s hatalmas, ütemes „hurrá!”-ban robban ki a lelkesedés, „úgy védjük a békét, hogy 200-as brigádokban dolgozunk” — hirdetik a Lámpagyár táblái s mellettük a Magyar Pamutipar óbudai telepének dolgozói színes májusfákkal integetnek a tribün felé. Jön az Óbudai Hajógyár kis hajómodellel, a GFB, aztán az Óbudai Goldberger hatalmas arany bőségszaruval, amelyből a kelmék színes zuhataga ömlik ki. Nincs olyan üzemi menet, amelynek képét nem tarkítaná számos katonaruha. A Hungária Vegyiművek lelkes csoportjában kizérszázados megy; egyik oldalán idős nő — anyja —, másik oldalán úttörő — a fia — karol belé. „Minőségi munkával harcolunk a békéért“ — hirdeti a Rizshántoló. Jön a FHÉV, jönnek a László-kórház fehérköpenyes dolgozói, a Központi Húsüzem, a Műszaki Művek. „Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig“ — felharsan egy érces férfihang és ezrek visszhangozzák rá a hurrát. Itt megy a DEFOSZ népes menete. Most csengőszó tölti be a teret: a Fuvartelep szemeteskocsit hoz, rajta a felírás: „Szemétre a háborús uszítókkal!“ És Orvakban is felharsan a gyűlölet: „Halár a háborús uszítókra!” A Gizel amalom színjátszói is ezt fejezik ki.