Szabad Nép, 1951. február (9. évfolyam, 26-50. szám)

1951-02-05 / 29. szám

TO SZALAD NÉP VASÁRNAP, 1951 FEBRUÁR 4 Békéért harcoló csehszlovák emberek között Egy hete érkeztem haza Csehszlovákiából, ahol január 20—21-én, a csehszlovák nép első békekongresszusán vettem részt. A kongresszus után Kelet-Szlovenszkóban jártam. Ott voltam Kassán, Moldován azokon a béke­­gyűléseken, amelyeken a kongresszus határozatait ismertették. Jártam Kstad­­nóban, a hatalmas kohászati üzem munkásai között. A kongresszus napjai, a tanácskozások lelkes, harcos órái, a csehszlovák nép békeakaratának elemi erővel feltörő ezer megnyilvánulása — felejthetetlen élményeket és emlékeket jelentettek számomba. Vállalások, üdvözletek, levelek Prágában, a vinohrády sportcsarnok­ban ülésezett a kongresszus, melyre az ország minden részéből elküldte küldötteit a nép. Találkoztam itt a Gottwald, Zápotocky és Fierlinger elvtársakról elnevezett bányák munká­saival, akik bányásztársaik üzenetét hozták: ez évben öt százalékkal több szenet adnak az országnak, mint amennyit tervük előír­t a békéért. Találkoztam Borovková Kveta mun­kásnővel, aki elmondotta, hogy a bé­kekongresszus tiszteletére 267 száza­lékra teljesítette normáját. Hallottam Sztalencsik földműves jelentését: az eperjesi körzetben a dolgozó parasz­tok új tszcs-ket alakítanak — a bé­kéért. Hallottam az írókat, a tudóso­kat, művészeket, az egyházak képvi­selőit és családanyákat, akik megfo­gadták: minden erejükkel küzdenek a békéért. S nemcsak ők fogadták: velük együtt az egész ország. Két napon keresztül, míg a kongresszus ülésezett, az elnöki asztalhoz szüntelenül áradtak a dolgo­zók által írt békekötelezettségvállalá­sok, üdvözletek, levelek. A két nap alatt több mint hétezer üdvözlőtávirat érkezett, s Roza Jirkala, a pardubucei kerület küldötte egymaga 15 ezer kö­telezettségvállalást és 5 ezer levelet adott át a kongresszus elnökségének, melyet kerülete dolgozói és iskolásgye­rekei írtak. Gottwald elvtárs levelet intézett a kongresszushoz, melyet tomboló taps­vihar és lelkesedés közepette olvastak fel. .,A kongresszus az egész világ előtt kinyilvánítja, hogy a csehszlovák nép minden erejével részt vesz a béke megőrzéséért vívott harcban”. Karel Doul­ac, a CKD Sokolovo élmun­kása így mondta ezt: „A békének min­dig sok barátja volt. Ma azonban a békének nemcsak barátai, hanem el­szánt harcosai is vannak£s be­jelentette: üzemében a dolgozók az év első negyedében nyolc mozdonyt, 10 traktort, 2 na­gy kotrógépmotort és sok más gépet készítenek a terven felül. Építik a hazát, erősítik a békét. Novikov elvtárs ifjú barátai A csehszlovák dolgozók őszinte, testvéri szeretettel fogadták a kon­gresszuson részvevő külföldi küldöt­teket. A kongresszust­ követő napon résztvettü­nk egy fogadáson. Eljött ide az egyetemi ifjúság énekkara — s meglepetésül —, valamennyi küldött­nek saját nyelvén, saját népdalait énekelték. Elsőnek Novikov egy szer­zeményét — azután lengyel, román, bolgár, francia, magyar népdalokat. Később táncoltunk — vendéglátók és küldöttek együtt: román zsebkendő­táncot, magyar csárdást, szlovák tán­cot. Szeretettel fogadtuk valamennyiün­ket — de le sem lehet írni azt a ha­talmas ünneplést, a mélységes sze­retet ezernyi megnyilvánulását, mely­­lyel a Szovjetunió két küldöttét, No­vikov és Alekszej Szurkov elvtársa­kat elárasztották. Mindenütt viharos ünneplésben részesítették őket. Min­denki beszélni akart a szovjet embe­rekkel. Az egyetem énekkarának ifjú vezetői szinte „elrabolták” a fogadá­son Novikovot, a világhírű zeneszer­zőt, alig akarták elengedni maguk közül és másnap már korán reggel eljöttek a szállodába, folytatni a be­Hogy a csehszlovák dolgozókban mennyire vérré vált a kongresszus jel­szava: „Építsd a hazát, erősíted a bé­két” — amerre csak jártunk, minde­nütt tapasztaltam. A kassai és mol­­dovai békegyűléseken olyan tömeg gyűlt össze, hogy be sem fértek a gyűlés helyiségeibe, az utcán álltak az emberek. Ezeken a gyűléseken ie­szélgetést, Novikov nagy szeretettel, odaadással tanítgatta egész ottartóz­­kodásunk alatt fiatal barátait. Az épülő ország A varsói békevilágkongresszuson járt küldöttek a csodálat hangján beszél­tek Lengyelország hatalmas építkezé­seiről. Csehszlovákiában közel sincsen annyi újjáépíteni való, mint Lengyel­­országban, de itt is mindenütt épül az ország. Prágától Kassáig utaz­­tunkban mindenfelé építkezéseket lát­tunk. Csehszlovákiában új üzemek, lakótelepek épülnek, a termelőszövet­kezetekben pedig országos mozgalom indult: ez évben új, modern istálló­kat építenek mindenütt. Kassán min­den dolgozó megkérdezte: látták-e már büszkeségüket, az épülő kelet­szlovákiai gépgyárat? Nagy szere­tettel beszélnek róla s minden nap figyelik: hogyan épül? Mi is megnéz­tük , már alakulnak az új, hatal­mas mű körvonalai, s az egész épít­kezés a Dunai Vasmű építkezéseire emlékeztet. „Felszabadult háztartás ’ ,,Felszabadult háztartás" néven ér­dekes és újszerű mozgalmat kezdemé­nyezett a Csehszlovák Nőszövetség. Az állam segítségével olyan vállala­tokat hoztak létre, melyek az asszo­nyokat valóban felszabadítják a ház­tartás rabságától. A falvakban min­denütt ellátják a mosást, vasalást. A vállalatokat itt a tszcs-khez kapcsol­ták, s a tszcs tagjai kedvezményeket kapnak. Városokban szinte mindent elintéznek ezek a vállalatok. Például: a mosás-vasaláson kívül kitakarítják a lakást, házhoz szállítják a kész ebé­det, elintézik a bevásárlást, gondozó­nőt küldenek a gyerekek mellé, ha a szülők este szórakozni mennek — és így tovább, fel sem lehet sorolni min­den tevékenységüket. A nagyobb vá­rosokban már — mint Brnoban és Kassán — alig akad család, amelyik ne a vállalatoknál végeztetné el a fő­zést, mosást. A fiatal mozgalom egyre nagyobb népszerűségnek örvend a csehszlovák asszonyok körében, akik közül mind többen végezhetnek így termelő munkát. Külön szeretnék beszélni arról, ami egész utamon végigkísért; a csehszlo­vák dolgozóknak a magyar nép iránt érzett meleg, testvéri szeretetéről. Moldován az iskolások magyar dallal köszöntöttek. Kladnóban körülvettek a kohászati üzem dolgozói s a magyar munkások teljesítményei, munkája fe­löl kérdeztek. Ismerik Margóczi elv­társ, s a legjobb magyar sztahanovis­­ták nevét. Akik közülük már jártak országunkban, együtt üdültek élmunká­sainkkal, üdvözleteiket küldték ma­gyar barátaiknak. Fucsikova asszony, aki néhány héttel ezelőtt járt nálunk, elragadtatással mesélt mindenkinek ar­ról, hogyan fogadták őt egyik állami gazdaságunk dolgozói, mennyire test­vérüknek tekintik a magyarok a cseh­szlovák embereket. S a csehszlovák dolgozók is szeretik, becsülik magyar barátaikat. A prágai békekongresszus lelkes, forró óráiban gyakran kellett gondol­nom a magyar békekongresszusra. Nemcsak azért, mert itt is ugyanúgy lát­tam az egyenruhába öltözött bányászokat, a fejkendős parasztasszonyokat, a néphadsereg küldötteit — de mert minden szó, minden tett azt juttatta kife­jezésre, hogy a csehszlovák népet ugyanazok a célok vezetik, ugyanazok a tettek lelkesítik, mint a miénket. Itt is , ha a béke megvédéséről beszélnek, jobb, áldozatosabb munkát értenek alatta. S a béke it­t is a forrón szeretett Sztálin nevével jelent egyet. Benke Valéria A kassai és moldovai békegyűlésen mertették a békekongresszus határo­zatait, s a felhívást, melyet a kon­gresszus intézett a csehszlovák nép­hez: „A béke ügyét legjobban azzal szolgáljuk, hogy békekötelezettségeket vállalunk, megsokszorozzuk törekvé­sünket Köztársaságunk építésében. Hazánk a béketábor elválaszthatatlan része. Minél erősebb lesz, annál in­kább erősödik ez a hatalmas tábor is." A felhívásra nyomban, ott a gyűlése­ken tettek újabb kötelezettségvállalá­sokat a legkülönbözőbb foglalkozású emberek. Meleg, testvéri szeretet a magyar nép iránt „Olvassák e sorokban egy fiatal francia paraszt testvéri üdvözletét" Ezt a levelet Gaston Viens francia dolgozó paraszt, a SZÖVOSZ küldöttgyűlés egyik külföldi vendége intézte a Szövetkezetek Országos Szövetségéhez. KEDVES ELVTÁRSAK! Elnézést kérek, amiért nem írtam korábban — de visszatérve sok munka várt rám. Amióta hazaértem sok kérdést intéztek hozzám utazásomról és magyarországi tartózkodásomról. Több gyűlésen beszéltem az Önök ered­ményeiről, nehézségeikről és sikereikről. Beszéltem a dolgozók jó életviszo­nyairól — mindarról, ami az Önök igaz barátait, a francia dolgozókat érdekli. Nem feledkeztem meg arról sem, hogy beszámoljak a magyar szövetkezetek vezetői, a magyar dolgozók részéről tapasztalt fogadtatásról, ami népeink barátságát híven­ tükrözte vissza. Elmondottam, hogy ott Magyarországon olyan szeretettel láttak el, mint a saját családomban. Igazán otthonosan éreztem magam. Elmondtam­ azt is, hogy éreztem: a meleg fogadtatás nem­csak nekem szólt, hanem egész népünknek, minden becsületes franciának. Ma nagy csatát kell megnyernünk , a béke harcát, a nyugatnémet fel­fegyverzés elleni küzdelmet; meg kell hiúsítanunk az amerikai imperialisták e bűnös törekvését, amely a világbékét veszélyezteti. Marseilleben részt vettem a dolgozók nagy tüntetésén, amellyel Eisenhower érkezése ellen tiltakoztak. E tüntetésnek az is célja volt, hogy megakadályozza, hogy városunk legyen a náciknak szánt fegyverek kirakodóhelye — azoké a fegyvereké, amelyeket szövetség­eink a francia nép szövetségesei, a Szovjetunió és a népi demo­kráciák ellen akarnak felhasználni. Ugyanekkor országszerte tüntettek a dol­gozók. Parisban 2500 béketü­ntetőt tartóztattak le és a „szabadság nevében“ ütlegelték őket. De hiába az erőszak — semm­i sem fogja a béke erőit har­cukban megállítani! Csak néhány szót akartam írni önöknek — elmondani, amit hazámba visszatérve érzek. Megmondani, hogy magyarországi­ tartózkodásom erőt ad nekem, erőt ad nekünk, mert láthattam és elmondom mindenkinek, hogy az általunk követett cél megvalósítható, s mindaz, amit Magyarországon a Párt, a népi demokrácia a dolgozóknak nyújt, vigaszt és reményt jelent számunkra. Utazásomon sokat tanultam és a magyar munkások, a magyar parasztok példája is segíteni fog bennünket. Elvtársaim, olvassák e sorokban egy fiatal francia paraszt testvéri üdvözletét, aki magyarországi útját sohasem fogja elfelejteni. Elvtársi üdvözlettel: GASTON VIENS, Mas de Paniers Sait Remy de Provence Vouches du Rhone (Franciaország). Miért nincs kultúrotthon és mozi Perkátán?K­ edves Elvtársak! Perkáta községben a kultúrfej­lesztés terén nagy hiányosságok van­nak és ennek a kiküszöbölésére hívjuk segítségül a Szabad Népet. Amióta a perkátai községi tanács megalakult, többször foglalkozott azzal a problé­mával, mi az oka, hogy a községnek, amely 5300 személyt számol s lakói­nak nagy része dolgozó parasztokból áll, nincs lehetősége, hogy kultúrájá­nak fejlesztésére megfelelő mozi, vagy kultúrház álljon rendelkezésére. A községben van megfelelő nagy­ságú kultúrház, de az épület igen rossz állapotban van. Rendbehozására kormányzatunk 1950 őszén 18.500 fo­rintot biztosított az állami terv kere­tén belül. Ezt az összeget a fejér me­­gyei Beruházási Nemzeti Vállalat ré­szére a legjobb tudomásunk szerint még 1950-ben meg is küldték. De ez­­ideig semmi egyéb intézkedés nem tör­tént. A Beruházási Nemzeti Vállalat kiküldöttei egymást váltva meg-meg­­látogatják ugyan Perkáta községet, minden egyes kiküldött megméri az épületet kérésziben és hosszéiban és a költségvetések sorozatát kérik a helyi kisiparosoktól. Félő, hogy ezek a ki­szállások a kultúrház építésére kiutalt összeg terhére történnek, nem beszélve arról, hogy a kiszállások tömkelegétől még Perkáta község tanulásra és fej­lődésre szomjas dolgozó népének kul­­túrháza nem lesz. Hasonló a helyzet a mozival is, melynek kapui 1950 április folyamán bezáródtak, mert az épület állapota nem megfelelő. A községi tanács vég­rehajtó bizottságának érdeklődésére a vállalat helyi gazdaságvezetője azt a felvilágosítást adta, hogy a MOKÉP által már 1950 második negyedében 40.000 forintot irányoztak elő az épü­let rendbehozására. De ez a rendbeho­zás mindmáig elmaradt. Az épület­ben a berendezés és vetítőgép egyéb­ként teljesen használható állapotban van. A legközelebbi vasútállomás Perká­­tához 8 kilométerre van. A főváros megközelítése csak autóbuszon lehet­séges, melynek viteldíja 31 forintba kerül oda-vissza. A fővárostól, a fővá­rosi kulturális lehetőségektől tehát Perháza eléggé távol esik. Az ifjúság­nak szórakozási lehetősége a téli idő­ben megfelelő kultúrház és mozi hiá­nyában mindössze annyi, hogy a kocs­mában, vagy jobb esetben a nagyobb tömegek összejövetelére nem­ alkalm­as MNDSZ-helyiségben tánccal tölti el szórakozásra szánt idejét. Mondani se kell, hogy a kocsmai szórakozás nem a legjobb hatású a fiatalság számára. Községünk területén három termelő­szövetkezeti csoport, egy gépállomás és több szocialista üzem van. Beszol­gáltatás terén az adonyi járásban első és második helyen vagyunk, tehát jog­gal elvárják dolgozóink: a tanács végrehajtó bizottsága a tőle telhető legjobban támogassa azt a kérést,­­ hogy ezek az állapotok a lehető leg- s rövidebb időn belül megszűnjenek. Kérjük a Szabad Népet, hogy a per­­kátai dolgozó nép érdekében legyen a tanács segítségére. Elvtársi üdvözlettel: Hankó Ede, a községi tanács elnöke, Listár Sándor, a községi tanács titkára.­­ A Szabad Nép munkatársa eluta­zott Perkátára, hogy megvizsgálja a panaszt. Amikor a községbe érkezik valaki, hogy a kultúrotthon, vagy a mozi ügyéről érdeklődjön, a dolgozók már bizalmatlanul, hitetlenkedve fo­gadják. Mi ennek az oka? Az utóbbi hónapok során ebben a kérdésben sokszor becsapták őket. Voltak ott a megyei népművelési bizottságtól, a fejér megyei Beruházási Nemzeti Vál­lalattól, a székesfehérvári MOKÉP- kirendeltségtől és a MOKÉP buda­pesti központjától is. A kiszállások eredménye mindig az volt: a mozi­helyiség jelenlegi állapotában nem alkalmas arra, hogy üzembe helyez­zék. Kapnak majd másik mozit, a kultúrházat rendbe lehet hozni, s erre rövidesen sor is kerül. A perká­tai dolgozók még 1950 májusában felajánlották, hogy társadalmi mun­kában végeznek el az építkezéssel kapcsolatos fuvarozási és egyéb mun­kákat. Megvolt az építkezéshez szük­séges pénz is. Még 1950 július 31-én utalták át Székesfehérvárra a fejér­megyei Beruházási Vállalathoz. A fejérmegyei Beruházási Vállalat vál­lalta, hogy a pénzt rendeltetési cél­jára 1950 december 31-ig fel is hasz­nálja. A MOKÉP 1950 április óta ígérgeti más megfelelő helyiségben „városi jellegű mozi” építését. Az ígért határidők többszörösen lejártak, m­égsem épül Perkátán sem a kultúr­otthon, sem a mozi. Elindult két akta 1950 első felében és akták maradtak, elintézetlen papírok maradtak a mai napig. Lélektelenül, bürokratikusan ke­zelte a fejér megyei Beruházási Vállalat az ügyet és lélektelen, bürokratikus volt a MOKÉP ügy­kezelése is. Khilenberg János, a fejér megyei Be­ruházási Vállalat vállalatvezetője azt mondja: „Én úgy tudom, a kőműves­munka már kész és minden egyéb munkát kiadtak az iparosoknak, így tájékoztatott Pintér János is, a mű­szaki osztályról, aki az ügyet intézi.” Előkerül a perkátai­­kultúrotthon endos­­sziéja. Rövidesen kiderül, hogy egyetlen iparossal kötöttek csak eddig szerződést. Kovács István perkátai asztalossal, de mert nem kötöttek szerződést pél­dául kőművessel, az asztalos sem tudta elkezdeni a munkát. Pintér Ist­ván félrevezette felettesét és a válla­latvezető­t hagyta magát félre­vezetni. A perkátai­­mozi ügyében megkeres­tük Szűcs Istvánt, a MOKÉP székes­­fehérvári kirendeltségének vezetőjét. Azt mondja, hogy a kirendeltségnek nincs rendelkezési joga, többször sür­gette a budapesti központtól a perká­tai mozi helyreállítását, rendszeresen kapott ígéreteket, de ezenkívül a mai napig semmi sem történt. A budapesti központ október 30-ig úgy-ahogy fog­lalkozott az üggyel. Október 30-án a fejér megyei kirendeltség jelentette, hogy „Perkátán nincs megfelelő helyi­ség mozi számára.” A MOKÉP központja belenyugo­dott abba, hogy egy község, amelynek korábban volt mozija, ezentúl filmelőadások nélkül ma­rad. A Szabad Nép érdeklődésére közölték, hogy „felmerült az a gondolat, hogy Perkátán 1951-ben keskeny mozit léte­sítenek". Október 30-a óta több mint három hónap telt el, de úgy látszik ez az idő kevés volt ahhoz, hogy a gon­dolat­­ valósággá váljék. A perkátai elvtársaknak igazuk van: bűnös hanyagság történt a kultúrott­hon és a mozi építésével kapcsolat­ban. Azokat, akiknek ennyire fekszik szívén egy magyar község, a dolgozó nép kultúrája -— felelősségre kell vonni mulasztásukért. És meg kell találni a módját annak, hogy Perkáta mielőbb megfelelő kultúrotthonnal, mozival rendelkezzék! ,Kelencés Sándor cikkéből sokat tanultam" IT K­edves Szabad Nép!­­ Én, a nádudvari Sztálin-termelő­­szövetkezet juhásza vagyok. Nagy ér­deklődéssel olvastam a múlt héten a Szabad Nép­ben Kelencés Sándor mun­­kaérdemrendes juhász munkamódsze­rének leírását. Én eddig is igyekeztem jól dolgozni, de arra, hogy milyen szép és bonyolult mesterség a mienk, arra most jöttem rá igazán. Azt is éreztem mikor ezt a cikket olvastam, hogy az én munkámon is rajta van az ország, a Párt szeme. Én a múlt évben 5,20 kilós gyapjú­nyírási átlagot, 113 százalékos juh­­szaporulatot értem el. Kelencés Sándor munkamódszeréből most megtanultam, hogyan érhetek el ennél is jobb ered­ményt m a magam, a termelőszövet­kezetünk, sőt az egész ország javára. Kelencés Sándor munkamódszerének megismerése nyomán máris változtat­tam egyet-mást. Most jöttem rá iga­zán, hogy mennyi látszólag apró dolog biztosítja a sok gyapjút. A cikk ol­vasása után rögtön megjavítottam a juhszállás ablakait, amelyek szalmával voltak betömve , üveget raktunk a helyébe. Elhatároztam azt is, hogy beszélek a csoport elnökével. Megbeszélem, hogy a juhok számára is termeljünk szénát. Ne fordulhasson többé elő, hogy a téli takarmány nincs minden állat számára biztosítva. Én is foglalkoztam már azzal a gondolattal, hogy az ikerellésekkel növeljem a szaporulatot. Azonban az ikerbárányok nálam csenevészek ma­radtak. Ennek az okát is csak most értettem meg. Én is törekedtem arra, hogy minél több ikerbárány legyen de nem jöttem rá arra, ami igen egy­szerű: ha két bárány van, egyre egyre kevesebb tej jut és azt, ami el­marad, jó takarmánnyal kell pótolni Ezért nem sikerült nekem az ikerbá­rányok jó felnevelése. A másik dolog, ami különösen meg­ragadta figyelmemet a cikkben, hogy helyes kiválasztással, párosítással még többre lehet menni. Most már legkö­zelebb én sem a régi módon csiná­lom, hanem osztályozom az anyákat és a kosokat és úgy választom őket össze, hogy az utódaik minél nagyobb gyapjúhozamra legyenek képesek. Az is nagyon tetszett nekem, ho­gyan siet segítségére a haladó tudo­mány a juhásznak. Régen az uraság­hoz is jártak szakértők, de nem ve­lünk, dolgozókkal tárgyaltak, hanem a gazdatiszttel. Ez azután megparan­csolta nekünk, hogy ezt vagy azt így és úgy­­csináljuk, de sohasem magya­rázta meg, hogy miért kell úgy csi­nálni. így aztán nem csoda, hogy én is csak azt tudom, amit az apám rám­hagyott és amit magam tapasztaltam. Mióta azonban a termelőszövetkezet­ben vagyok, szakkönyvekhez is hozzá­jutok, részt veszek időnkint egy-egy értekezleten, találkozom más juhá­szokkal. Most, a felszabadulás óta eltelt néhány év alatt, különösen pe­dig a termelőszövetkezetben többet tanultam, mint azelőtt tíz esztendeig. Még mindig van azonban olyan do­log, amit nem értek elég jól. Éppen ezért szeretnék hallani az ikerellésről, az ikerbárányok felneveléséről és az évente kétszeri elletésről. Ezért sze­retném azt, hogy valamelyik tudós ide is ellátogatna Én mindezeket, amit­ itt említettem és Kelencés mód­szerét általában megvalósíthatónak tartom, azonban nem ismerem elég jól a módszereket. Kelencés Sándor cikkéből sokat tanultam és ami az ő módszerében új a számomra, azt pontról pontra meg is fogom való­sítani. Dobi Sándor, a nádudvari „Sztálin''-tem­etőszövetkezet juhásza. Ifjúsági filmmatinék lesznek vasárnaponként Február 4-től kezdve vasárnap de előttönként a főváros csaknem val­mennyi kerületében egy-egy mozi­k­­ön délelőtti ifjúsági előadást tart. III. és XII. kerületben két-két film­­színház rendez vasárnap délelőtti ifjú­sági matinét. A csoportos látogatások esetén­­ ifjúsági matinék helyára 1 forint.

Next