Szabad Nép, 1951. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1951-03-16 / 64. szám
PÉNTEK, 1951. MÁRCIUS 16 SZABAD NÉP máma „A márciusi ifjak arra tanítanak: a haza, a nép, a haladás szolgálata — az ifjúság szent kötelessége" A DISZ március 15-i ünnepsége a Múzeum-kertben A felszabadulás óta hetedszer ünnepeltük szabadon 1848. március III. évfordulóját. A Nemzeti Múzeum lépcsőjénél, ott, ahol több mint száz esztendővel ezelőtt hangzott el először a nagy szabadságharcos költő, Petőfi Sándor ajkáról a „Talpra magyar", csütörtökön délelőtt a DISZ tartott ünnepélyt. Az ünnepélyen az üzemek, iskolák, kerületek és néphadseregünk fiataljainak küldöttei nagy számban jelentek meg. Eljöttek a magyar ifjúság ünnepére a Magyarországon tartózkodó szovjet vendégek is, Nyikityin elvtárs, akadémikus vezetésével. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége részéről Dénes István elvtárs vett részt az ünnepségen. Gosztonyi János elvtárs, a DISZ Központi Vezetősége titkárának megnyitója után Ladányi Ferenc, a Népköztársaság érdemes művésze elsza valta Petőfi „Nemzeti dal”-át, majd Kádas István elvtárs, a DISZ Központi Vezetőségének titkára tartotta meg ünnepi beszédét. A magyar ifjúság szívében a márciusi tűzzel építi a szocializmust . A mai történelmi korszak a népi forradalmak hősi időszaka, ifjúságunktól nagy feladatok megoldását, az új társadalmi rend felépítését követeli meg. Ha az élet által felvetett nagy kérdésekre igennel, nagy tettek végrehajtásával akarunk válaszolni, akkor szükség van arra, hogy történelmünk ifjú hőseitől, a rettenhetetlen bátorságú, a népért tűzönvizén át harcoló márciusi ifjaktól, Petőfinek és társainak életéből és halálából megtanuljuk: a haza, a nép, a haladás szolgálata — az ifjúság szent kötelessége. — 48-as szabadságharcunk nemcsak a magyar nép ügye volt. Itt dobogott a szíve Európa leigázott népeinek és velünk együtt harcoltak az elnyomott népek legjobbjai, az olasz, az osztrák, a lengyel önkéntesek, köztük Bem tábornok, szabadságharcunk legnagyobb hadvezére, a legendás szabadsághős. — A márciusiifjúság nemcsak a forradalom elindításában, hanem a hősi harcokban is példát mutatott. De a nemzetközi reakció összefogása erősebb volt akkor. A minden oldalról ránktörő ellenség túlereje, a magyar főurak, főpapok árulása miatt elbukott a forradalom. Az elnyomás, a megalázás, a szolgaság sötét évtizedei következtek. — Nem szabad megfeledkeznünk arról — folytatta —, hogy nemcsak 1848-ban, hanem ma is vannak, akik nem akarják, hogy szabadon éljen a dolgozó nép. Akkor a Habsburgok, ma az amerikai tőkés urak akarják hazánkat gyarmattá tenni, verejtékes munkánk gyümölcseit feneketlen pénzeszsákjukba süllyeszteni. A magyar szabadsághősöket, népünk nagyjait akkor a hóhér Haynau és Windischgrätz gyilkolta halomra, ma ezt csináljákKoreában és ezt szeretnék nálunk is tenni MacArthur, Eisenhower és sötét társaik, az elvetemült gyilkosok. De a tervük nem sikerül, mert népünk a béketáborba, a haladás erőinek legyőzhetetlen táborába tartozik. És mi, a magyar ifjúság nemcsak akarjuk a békét, hanem harcolunk is érte. — Mire tanít bennünket ma 1848 március 15? Elsősorban arra, hogy drága kincsünket, a hazát mindennél jobban szeressük. Petőfi és társai azért voltak készek minden áldozatra, mert szerették hazájukat, azt a földet, ahol születtek, ahol éltek. Megingathatatlanul hittek a nép erejében és harci készségében. Kádas elvtárs arról beszélt ezután, hogy a márciusi fiatalok, dicső elődeink iránti kötelességünk, hogy a földet, amely ezer esztendő óta először a népé, virágzóvá, boldoggá és erőssé tegyük. Az üzemek, földek és iskolák ifjúsága szívében azzal a tűzzel, amely a márciusi fiatalokból áradt, építi a szocializmust, ér el kimagasló eredményeket, egyre inkább bátor kezdeményezője és élharcosa lesz az újért folyó küzdelemnek. — Petőfi és a márciusi fiatalok megtanítanak bennünket arra: a hazaszeretet azt is jelenti, hogy gyűlöljük a szabadság, a haladás külső és belső ellenségeit és ellenük kíméletlenül harcolunk. Éppen ezért a mi kötelességünk ápolni és szeretni néphadseregünket, erősíteni annak sorait. — Mi mindennél jobban szeretjük hazánkat. Mi megtanultuk Rákosi elvtárstól, hogy hazánk mindig akkor volt erős, megbecsült és független, mikor sorsát a nemzetközi haladással kötötte össze. Ezért vagyunk hűek a béke és a szocializmus zászlaját magasra tartó Szovjetunióhoz, ezért követjük munkában, harcban, tanulásban, példaképünket, a hős lenini-sztálini Komszomolt s ezért ragaszkodunk rendíthetetlenül a béketábor vezéréhez, a nagy Sztálinhoz. Makszim Tank: Petőfi ma is él, velünk van, az új Magyarországot építő emberek első soraiban A nagy tapssal fogadott beszéd után Makszim Tank, a Sztálin díjas belorussz költő, a Szovjetunió Békevédelmi Tanácsának tagja lépett a mikrofonhoz. — A szabadságért, a fényes jövőért vívott harc csatamezején esett el a 48-as forradalom és a magyar nép nagy költője, Petőfi Sándor — mondotta többek között. — Tántoríthatatlan, félelmet nem ismerő szabadságharcos volt. Ezért szeretjük mi mindnyájan, ezért drága nekünk Petőfi neve. — A hazafi lángoló szívével szerette hazáját és gyűlölte ellenségeit. Ezért drága nekünk Petőfi neve. Hazája felszabadításának áldozta egész életét és dalait —, amelynek csengő szavát örökké megőrzi szívében a magyar nép és minden barátja. — Ezért ejtjük ki olyan nagy szeretettel e nagy költő nevét. Ezért nem fog rajta az idő. Ma is él és velünk van, az új, demokratikus Magyarországot építő emberek első soraiban, a szabadság és a béke harcosainak első soraiban. Nagy lelkesedéssel fogadták ezután a fiatalok, hogy a Sztálin-díjas költő belorussz nyelvű fordításban elmondja Petőfi Sándor „Nemzeti dal" című költeményét. A lelkes ünnepség után a Himnusz hangjai csendültek fel, majd a fiatalok a Petőfi-térre vonultak, hogy megkoszorúzzák Petőfi Sándor szobrát. A Petőfi-téren a honvéd folyamőrség díszszázada sorakozott fel. A zászlókkal körülvett Petőfi-szobornál honvédek, ipari tanulók, szabadságharcosok és kékinges DÍSZ-fiatalok álltak díszőrséget. A Himnusz hangjai után elsőnek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége koszorúját helyezte el Révai József elvtárs, népművelési miniszter, a Központi Vezetőség Titkárságának tagja. A szovjet küldöttség nevében Vaszilij Nyikityin elvtárs és Alekszandra Balasova elvtárs koszorúzták meg Petőfi szobrát. Bacsó Ferenc elvtárs, a DISZ főtitkárhelyettese helyezte el a magyar fiatalok koszorúját a szobor alatt. A honvédség nevében Janza Károly elvtárs, vezérőrnagy, miniszterhelyettes koszorúzta meg a szobrot. Az Államvédelmi Hatóság koszorúja után a rendőrség nevében Ratulovszki János elvtárs, vezérőrnagy, főkapitány, a Fővárosi Tanács nevében Nezvál Ferenc elvtárs, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese, a Magyar Írószövetség nevében Devecseri Gábor elvtárs, az írószövetség titkára és Zelk Zoltán elvtárs, Kossuthdíjas költő helyezték el koszorúikat. Utána sorra megkoszorúzták Petőfi szobrát a különféle társadalmi és tömegszervezetek, valamint a kerületek és üzemek dolgozóinak, fiataljainak képviselői. Révai József elvtárs a Magyar Dolgozók Pártja koszorúját helyezi Petőfi szobrára Felavatták Miskolcon Petőfi Sándor szobrát Miskolc dolgozói 1949-ben elhatározták, hogy méltó emléket állítanak a szabadságharc nagy költőjének, Petőfi Sándornak. A szobrot — amely Kocsis András Szobrászművész alkotása —, csütörtökön a Petőfi-téren, a miskolci DISZ által rendezett ünnepi ifjúsági nagygyűlés keretében leplezték le. Az ünnepi beszédet Darvas József vallás- és közoktatásügyi miniszter mondotta. — 1848. március 15-e, nemzetünk történelmének egyik legdicsőbb fejezetét jelzi — kezdte beszédét. — Haladó történelmi hagyományaink nagy példái közül is kiragyog az 1848— 1849-es magyar forradalom. A magyar nemzet, a magyar nép olyan nagyszerű, hősies példáját mutatta ekkor a haladás ügye melletti bátor kiállásnak, amelyre örökre büszkék lehetünk. Kossuth Lajos joggal mondhatta, hogy „ ... a magyar szabadságharc az első percétől hazánk határain messze túl kiható európai érdekű volt... a mi harcunkban Európa szabadságának harca vitatott”. — Az 1848—49-es forradalom vezéralakjai közül Petőfi volt az, aki a legkövetkezetesebben képviselte a forradalom ügyét s aki soha, egy pillanatra nem alkudott és nem ingadozott. Nemcsak költő volt — hanem forradalmár is: a népszabadság katonája. — Petőfi soha olyan élő nem volt, mint ma. Nemcsak az emléke él tisztábban, fényesebben, igazabban, mint valaha, hanem élete, hite, haláláig kísérő forradalmi lángolása is ma már eleven, győzelmes valóság. Márciusi évfordulóinkon egy felszabadult, győzelmes és bizakodó nép jelentheti: Petőfi polgártárs, örökségedet valóra váltottuk! — Néhány héttel ezelőtt, magyar írókkal együtt, kint jártam a Szovjet-unióban. Moszkvában oroszul, Tbilisziben grúzul, egy mongol esten mongolul hallottuk szavalni Petőfi verseit. A „Talpra magyar”-t is... De szavalják ezt a verset ukránul, kirgizül, tadzsikul, — a soknemzetiségű Szovjetunió szinte minden nyelvén is. Oroszul, grúzul, mongolul is megértettük ezeket a szavakat, hogy „Rabok tovább nem teszünk...” — mert a szabadság esküje minden nyelven, minden nép számára érthető. — Ez a szobor itt, épülő szocialista országunk hatalmasan fejlődő városában hirdesse magyar nyelven — de minden baráti, testvéri nép számára s minden ellenség számára is, hogy rabok soha, soha többé nem leszünk! ... Darvas József beszéde után lehullott a lepel a szoborról. Miskolc dolgozóinak képviselői ezután egymás után helyezték el koszorúikat a szobor talapzatára.★ Az ország dolgozói, fiataljai a városokban és falvakban egyaránt lelkesen megünnepelték március 15-e évfordulóját. HOGYAN VEZETTE A MOSZOV ELVTÁRS AZ ÓZDI FARKASINSZKI-BA Szerda reggel volt. A XI-es ózdi kemencénél, ahol Farkasinszki elvtárs, az ismert munkaérdemrendes olvasztár dolgozik, éppen próbát vettek. Csapoláshoz készülődtek. A kemence mellé rakták az ércet, a faljavító anyagot, előkészítették a csapoláshoz szükséges szerszámokat. Farkasinszki elvtárs odasietett a kedves vendéghez, Amoszov elvtárshoz. — Olvastuk azokat a hasznos tanácsokat, amelyeket Csepelen és Diósgyőrben adtál a csapolásra és az adagolásra. Arra kérnénk, mutasd meg gyakorlatban is, hogyan kell ezt végezni, vezesd le ezt a csapolást és adagolást. Szeretnénk tőled még többet tanulni. Amoszov elvtárs szívesen beleegyezett. Azonnal ellenőrizte, gondosan előkészítettek-e mindent, megvizsgálta a kemencében lévő acélt. Közben megjött a próba eredménye is: az acél minősége megfelelő, lehet csapolni. Reggel 9 óra. Amoszov elvtárs átsietett a másik oldalra, a csapolónyíláshoz. A két üst készen állt. Az első segéd megkezdte a csapolónyílás kiszúrását. Hamar ment, hiszen olvasták Amoszov elvtárs tanácsait a csapolónyílás gondos kezeléséről. Néhány perc múlva szikrázva tört kifelé az acél. Amoszov elvtárs azonnal átsietett a kemence túlsó oldalára az ajtókhoz. Benézett a kemencébe. Mihali István és Farkasinszki elvtárs mindenütt mellette voltak. — Javítani kell a kemence túlsó falát — mondta Amoszov elvtárs. — Egy darabon lemarta a vas a téglát. — Felkészülni javításhoz — adta ki az utasítást Farkasinszki elvtárs. A szomszéd kemence, a szomszéd brigád emberei már ott álltak. Megfogadták Amoszov elvtárs tanítását, segíteni jöttek. Körülbelül hat méter hosszú nyelű, vastag vaslapátot hoztak elő. Három ember is alig bírta. Erre szokták tenni a javításhoz szükséges dolomitot és a sérült falrészre kenik. Amoszov elvtárs hátrapillantott, meglátta az előkészületet. — Minek ez a hatalmas lapát? — A javításhoz használjuk. — Ezzel javítanak? — megcsóválta a fejét. — Ha fele ilyen vastag lenne, az is elég volna. De különben sem kell! Vigyék csak félre. Kézi lapátokat kérünk! Megkezdjük a javítást! — De még csak most indult el a csapolás — csodálkozott Mihali elvtárs, tőolvasztár. — Csapolás alatt fogjuk javítani a kemencét! Amoszov elvtárs ragadta meg először a lapátot. Belemerítette a dolomit-keverékbe és nagy léptekkel sietett a kemencéhez. Kék szemüvegén keresztül benézett a nyitott ajtón és széles lendülettel dobta rá a kemence túlsó falára a dolomit-keveréket, alig valamivel az egyre süllyedő acél szintje fölött. Az anyag azonnal odaragadt. Visszafordult újabb adagért. Lendülete átragadt a többiekre is Hatan, lapáttal a kezükben ott álltak már Amoszov elvtárs mögött és sorban dobálták rá a dolomit-keveréket a sérült falrészre. Gyorsan ment a munka, néhány percig tartott csupán. Még ki sem folyt az acél, rendben voltak a kemence falai. Sok értékes percet nyertek így. Amoszov elvtárs utólag megnézte a dolomit-keveréket. — Nem jó ez a keverék. Nem szabad dolomitot és magnezitet keverni. Egyszer az egyikkel, egyszer a másikkal kellene javítani, sokkal tartósabb lesz. Újra a kemenceajtóhoz sietett. — Egyik kemence ajtaján sincs kémlelőlyuk. Nem helyes! Neked Farkasinszki elvtárs állandóan ellenőrizned kell az acél olvadását és ha nincs ilyen lyuk, állandóan fel kell húzni az ajtót. Ilyenkor szökik kifelé a meleg. Felhúzták az ajtót, benézett. Alig volt már a kemencében acél, azonnal vége a csapolásnak. Egy pillanatot sem szabad veszíteni. — Gyerünk az érccel! Amoszov elvtárs a kemence mindhárom ajtaján benézett. A kemencefeneket vizsgálta. — Nem hibás, nem kell javítani. Kezdjük a rakodást! Ekkor még csak 9 óra 10 perc volt az idő. Nagyon gyors munkát végeztek. Amoszov elvtárs utasítására most két daru jött oda és azonnal rakodni kezdtek. Úgy ahogy az uráli olvasztárok csinálják. A kemencének azon az oldalán kezdték, ahol kimegy a láng és fokozatosan gyorsan terítették be a kemence alját ócskavassal. Amoszov elvtárs ott állt mellettük, minden mozdulatukat figyelte. Tengely Ferenc és ifj. Kiss József darusok jó munkát végeztek. Tíz perc alatt már 120 mázsa vasat raktak a kemencébe. Amoszov elvtárs közben a tüzet is figyelte. Nem tetszett neki. — Nem vág elég élesen a tűz! — kiáltotta Mihali főolvasztár felé. Amoszov elvtárs szinte mindenütt ott volt, mindent figyelt és látott. A martinászok a szomszédos kemencéktől odajöttek és körbeálltak. Lenyűgözve figyelték minden mozdulatát, így dolgozik egy szovjet sztahanovista! A derűs, szerény, nyugodt ember most csupa tűz volt. Együtt élt, lélekzett a kemencével. Gyorsan, kapkodás nélkül végzett mindent A szemében hatalmas akaraterő látszott. Mindenki érezte, hogy ura a kemencének, hogy rákényszeríti a maga akaratát. És akik vele dolgoztak! Mintha megváltoztak volna. Az acélolvasztás mestere magával ragadta őket is. Amoszov elvtárs újra a tüzet figyelte. — Hideg a kemence! A rakodásnál sokkal nagyobb hő kell. Erősítsétek a gázt! Maga is odasietett a gázszabályzóhoz. Mihali elvtárs gyorsan csavart a gázszabályzó keréken néhányat. A gáz gyorsabban kezdett betörni a kemencébe. Amoszov elvtárs minden idegszálával figyelte a kemencét. — Nem elég! Tovább a gázt! — Nem szabad, ez a legmagasabb, amit adni szoktunk. Amoszov elvtárs megcsóválta a fejét és ő lépett a gázszabályozóhoz. Gyorsan tovább csavarta, ameddig csak lehetett. A gáz sistergése erősebb lett. Élesebben vágott keresztül a láng a kemencén. A darusok egészen tűzbejöttek, szerették volna még gyorsabban végezni a berakást. De Amoszov elvtárs megmagyarázta: még így is viszonylag alacsony a hő. Ha ilyen hő mellett túl gyorsan rakják be a hideg vasat, teljesen lehűl a kemence alja, lehűl a generátor és sokkal tovább tart, amíg felmelegszik. Nem gyorsabb, hanem lassúbb lenne az adag idő. A berakást a szokott egy óra helyett 30 perc alatt fejezték be: 9 óra 40-re 250 mázsát tettek a kemencébe. Amoszov elvtárs mosolyogva megdicsérte a vele dolgozókat. — Jó munkát végeztetek, sztahanovista módra dolgoztatok. Jó és gyors volt a rakodás! — Az olvadás félidejéig tartsátok ezt a hőfokot, azután fokozatosan csökkentsétek. Ne engedjétek túllőni, mert akkor beleragad majd az öntőüstbe, vagy a kokillába. Amikor pedig elkezd olvadni az acél — ne előbb, de nem is később — fuvassatok be oxigént a kemencébe, így akár felére is csökkenthetitek az olvadás idejét. Ez a gyorsolvasztás egyik titka! Csak egy órán keresztül vezette a brigádot Amoszov elvtárs, de ez az óra hatalmas élmény, felejthetetlen tanulság volt az ózdi martinászok számára. V. Amoszov elvtárs megbeszéli Farkasinszki Lajos olvasztárral a berakást