Szabad Nép, 1951. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1951-03-25 / 72. szám
VASÁRNAP, 1951. MÁRCIUS 25 SZABAD NÉP ,A SZEMÜNK NYITVA MÁR« A Szabadságharcos Szövetség kongresszusa elé .Sok és sokféle tavaszt tarTUNK A legutóbbi esztendőkben, gyors egymásutánban a legtöbbfélét. Negyvenöt tavaszán menekülő fasisztákat és gyorsmozgású győzelmes szovjet katonákat, akik úgy mozogtak a fák közt, mintha mindegyiket külön-külön jól ismerték volna. Ismerték is, már jóelőre, hiszen famunkások, erdőkitermelők voltak közöttük odahaza, s a többiek is tapasztalatból, gyakorlatból tudták, hogyan használják fel a természetet az ember boldogabbá tételére ■— most az emberségükből kivetkőzöttek megsemmisítésére. Negyvenöt tavaszán a magyar erdő mélyén a szovjet katonák fegyvereinek ragyogása egy volt a fényesedő fatörzsek, a csöpp lámpáshoz hasonlatos rügyek csillogásával: tetszhalál után a tavaszt jelentették a magyar nép, a magyar haza számára. Ezután néhány tavaszon át, mialatt az országban az építőmunka folyt, nézhette az erdő a hegyi ösvényeken a kilőtt töltények ittfelejtett hüvelyeit, melyek úgy borították az utakat, mint a lehullott rozsdás falevelek. S volt tavasz, amelyben a fasiszták elszórt, alattomosan lapuló gránátjai robbantak a mezőn, a játszó gyermekek kezében, mintha ezt mondották volna: „Várjatok csak! Lesz még háború!” De az anyák és maguk a gyermekek is ezt válaszolták az apák oldalán: „Nem hagyjuk, hogy legyen!” És most, immár három tavaszon keresztül, ismét hangosabbak a magyar erdők. Magyar munkások és dolgozóparasztok, fiatalok és nők, szabadságharcosok járják, akiket a haza földje, hegyei, erdei immár úgy ringatnak, mint gyermeket az anyja. És akik éppúgy, mint a szovjet emberek, készek arra, hogy édesanyjuknak, a hazának szilárd támaszai legyenek. A Szabadságharcos Szövetség háromesztendős munkája után második kongresszusára készül. A magyar erdők és mezők, gyárak és iskolák az egész dolgozó nép szeretetével köszöntik. A szabadságharcosok a magyar néphadsereg öccsei és húgai. De akadnak közöttük testvérbátyjai is. Paviánszíy János bajtárs Diósgyőrött elmondotta, hogy tizenkilencben húszéves volt, mikor a magyar vöröskatonák között részt vett Miskolc visszafoglalásában. A felvidéki harcok során Rákosi elvtársat is látta. Nem apró harcokban vett részt Pavlánszki János, mégis részt kért a felszabadulás után a szabadságharcos alapkiképzésből, mert mint mondotta, fejlődni akar. Ilyenek az idős szabadságharcos bajtársak. A legfiatalabbak közül pedig hadd idézzük Földházi Magda nyolcadik általános iskolai tanuló levelét, aki megírja, miért lett szabadságharcos híradós és hogyan gyarapítja tudását a szabadságharcoskörben. „Már a hetedik osztályban megismerkedtem a fizikával. A számtan mellett ez lett a legkedvesebb tantárgyam. Igen sokat foglalkoztam az elektromossággal. Édesapám látta, hogy szenvedélyemmé vált ez a tudomány és megcsillogtatta előttem a rádió elmélete és technikája és a távirászi élet szépségeit. Majd egy évi várakozás után tagja lehettem a szabadságharcos híradós körnek. Itt megismerkedtem a szovjet amatőr mozgalommal. Körünket is egy nagy szovjet amatőrről „Popov” rádiós körnek neveztük el. Én még csak általános iskolás vagyok, így jóval többet kell tanulnom, mint a harmadik és a negyedik gimnazistáknak, de fáradságot nem kímélve tanulok. Édesapám azt mondta, hogy a híradós sokoldalú ember. Itt kell megemlítenem Sztálin elvtárs szavait: „Jól megszervezett híradás a győzelem alapja.” Azért lettem híradós, mert szeretem ezt a pályát és azért, hogy ezzel is szolgálni tudjam a nép államát, híven, kitartóan, önfeláldozóan, úgy, ahogy a nép gyermekeihez illik.” Földházi Magdát a haza és a tudomány szenvedélyes szeretete vitte a híradósok közé, szinte még gyermekkorában. Harmat Sándornét, az idősebb bajtársnőt, a Gamma-gyár dolgozóját ugyanezek az érzések töltik el; a felelősségérzet, hogy a béke védelméből kivegye a részét, ez küldte őt a rádiós körbe. Ott találjuk a szabadságharcosok között hazánk tájainak, munkánk minden területének képviselőit. Vasöntők és vájárok, az első magyar szocialista községeknek és városoknak, Túrkevének és Nádudvarnak vai és lányai, gondos anyák, lelkes fiatalok, öntudatos ifjúmunkások sereglenek a béke felkészült védelmének zászlaja köré, férj és feleség sokszor ugyanannak a szabadságharcos körnek tagjaként tesz tanúbizonyságot arról, hogy szerelmét, családját, hazáját kész cselekvően védelmezni. A felszabadulás óta számtalan magyar család tette meg a fejlődésnek azt az útját, amelyről Kuczka Péter „A szemünk nyitva már” című verse beszél. „Én féltettelek s te féltettél engem — írja feleségéhez az elmúlt háborúra emlékezve — nem tudtuk, mi lesz veled és velem. Jobban féltünk mi, mint ahogy szerettünk. Nem volt igazi az a szerelem.” Megírja, hogy még az állat is „ha megtámadják, felágaskodik, védi a fészkét, védi a családját, s addig harcol, míg öl, vagy megölik.” „Az állat is. Hát nem különb az _ ember?” — folytatja és eljut az intő következtetésig: „Én féltlek téged és te féltesz engem, és nézd: ágyában alszik a gyerek. Azt akarod, hogy nyugodt legyen álma? Itt az enyém s fogd a te fegyvered!” A szabadságharcos kongresszusra egész dolgozó népünk készül. Mindazok, akik azt akarják, hogy gyermekeik álma nyugodt legyen, dolgozó apák és anyák, magukkal a gyermekekkel együtt. Áldozatos és örömet szerző munkával vesznek részt a kiképzésben, a szakkörökben és tanulókörökben, büszkén a béke erejére, hazánkra és büszkén a béke védelmében hatalmas fegyvertársunkra, a nagy Szovjetunióra, büszkén a szovjet emberek barátságára. A DISZ fiatalsága boldogan lép a szabadságharcosok soraiba. Jól tudja azt, hogy aki a szabadságharcos kiképzésben részt vett, jobban fogja megállni helyét más feladataiban is. Pártunk útmutatásával a Szabadságharcos Szövetség a termelőmunkában is segíti a bajtársakat. A szabadságharcos öntudat is segítette Muradi Sándor bajtársat abban, hogy Pártunk kongresszusát 1018 százalékkal üdvözölhette. A Rákosi Művek Dániel-brigádja, a Hofherr-gyár fiataljai, a dunapentelei bajtársak munkaversenye és a szabadságharcos kongresszus előkészítésében a tömegszervezetek munkája egyaránt mutatja, hogy a béke védelmére való felkészülés és a munkahőstettek elvégzése egymástól elválaszthatatlanok. A céllövészeten, a szakkörökben, a szabadságharcos sportokban kitűnő bajtársak egyre növekvő száma biztosítja azt, hogy a szövetség — Nógrádi elvtárs szavaival — „olyan mozgalommá válik, melyben lüktet az élet, melytől az ellenség retteg, melyet a munkások szeretnek”. A március 31-én kezdődő szabadságharcos kongresszuson az eddigi munka értékelésével és a jövő feladatok kijelölésével ennek a célnak megvalósításáért ülnek össze a legkiválóbb bajtársak. A küldöttek ajkáról a hatalmas tömegmozgalommá fejlődő Szabadságharcos Szövetség minden tagjának dala röppen a magasba: „Ha összetartunk rendületlen, legyőzzük végleg a háborút!” Iitai papott hallottam néhány tudi enemi hónappal ezelőtt gyakorlatról hazatérő ,vidám, fiatal szabadságharcosok ajkáról is. Fiammal hajóztunk az esztergomi gőzösön Budapest felé. A fedélzeten rikítóan öltözött suhancok társasága mulatott, középütt egy harmonikással. Amerikai slágereket játszottak: egyik holdvilágos kifacsart dallam a másikat követte. Hatéves fiam megkérdezte: „Te nem énekelsz velük együtt?” „Nem — feleltem —, nekem ez a zene nem tetszik.” Ebben egyetértettünk. A szabadságharcosok a visegrádi hajóhídról özönlöttek a hajóra. A fedélzet másik részén helyezkedtek el. Kipirult arcú fiúk és lobogóhajú leányok, a jól végzett gyakorlat örömével nyomban dalokra gyújtottak. A fiam odahúzott engem csoportjukhoz, hogy énekeljük együtt a béketábor harcidalait. Meg kell mondanom, hogy nem mindegyiknek szövegét tudtam hiánytalanul. De én nem is jártam népköztársaságunk óvodájába, mint a fiam. Mert ő a számtalan formájú, de egyetlen örömet jelentő dalokat mind, az első sortól az utolsóig együtt fújta a bajtársakkal. S nekem a két éneklő társaság láttára a régi népmesék és regék jutottak eszembe, ■amelyekben a jó és a rossz hatalom varázserejű költői előbb, térdig, aztán derékig, végül nyakig éneklik egymást a földbe. És valóban: a fedélzet másik végén az amerikai imperializmus érzelgős dalokba bujtatott kísértete egyre erőtlenebb lett. Szentendre táján a gyűlöletes torz dalok végképp elhallgattak. Az ifjú szabadságharcosok a béketábor dalaival fejebúbjáig, vízbe énekelték azamerikai imperializmus „kultúrtermekét”. Ilyenek a mi szabadságharcosaink. Lelkesek, harcosak, jókedvűek! Ezért szereti őket a nép. Ezért üdvözli meleg szeretettel a szövetség kongreszszusát Devecseri Gábor P. A. Baranov elvtárs, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, haza utazott P. A. Baranov elvtárs, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, aki a szovjet küldöttség tagjaként a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja alkalmából érkezett Magyarországra, szombaton reggel repülőgéppel haza utazott. A szovjet tudóst a ferihegyi repülőtéren Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, a Magyar- Szovjet Társaság elnöke, Bernát György, a Magyar-Szovjet Társaság országos titkára, Rapaich Raimund és Somos András akadémikusok , és Györffy Barna, a Biológiai Intézet igazgatója búcsúztatták. Megjelent a repülőtéren Szikacsov, a szovjet nagykövetség titkára is. Baranov elvtárs, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja elutazása előtt a következőket mondotta: — Igen jó benyomásokat szereztem Magyarországon. A tudományos intézményekben tett látogatásaim során azt tapasztaltam, hogy helyesen értelmezik a tudomány feladatait és általában a helyes úton haladnak. Különösen vonatkozik ez az Agrobiológiai Intézetre, a tihanyi Biológiai Kutató Intézetre, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetre, de több más tudományos kutató intézetre is. Az Agrártudományi Egyetemen is azt láttam, hogy bár nagy nehézségek vannak — az egyetem munkatársai igen nagy lelkesedéssel vesznek részt a kutató munkában. — Valamennyi kutató, akivel alkalmam volt beszélgetni, elismerte a micsurini biológia helyességét. Azt tapasztaltam, hogy a magyar kutatók legnagyobb része valóban őszintén, szívvel-lélekkel igyekszik tanulmányozni a micsurini biológiát és sok olyan kutatóval találkoztam, aki a micsurini biológia alaptételeit nemcsak ismeri, de alkalmazni is tudja. Találkoztam azonban olyan jelenségekkel is, amelyek azt mutatják, hogy egyes kutatók több esetben félreértik, vagy nem ismerik eléggé a micsurini tanítást és hogy még nem történt meg minden annak érdekében, hogy a micsurini biológia a legszélesebb körökben ismertté váljék. — Mit jelent elsajátítani a micsurini biológiát? Azt, hogy a tudás végleg megszabadul a gondolatvilágában még meglévő idealista csökevényektől. — Nem lehet a micsurini biológia tanítását elválasztani a marxizmusleninizmus filozófiájától. Nem lehet micsurinista az, aki nem otthonos a politikai kérdésekben, vagy az, aki nem ismeri fel az összefüggést a saját feladata és az egész dolgozó nép feladata között. A micsurini tudomány nemcsak Micsurin munkásságát jelenti, hanem épp úgy, mint a sztahanovista mozgalom, átfogó fogalom, amelynek meghatározott célja és szerepe van a népek életében. A magyar biológiai tudomány vezető egyéniségeinek feladata, hogy saját magukat, de a vezetésük alatt álló intézmények munkatársait is ráneveljék gondolkodásmódjuk átalakítására. Ne csak formálisan tanulmányozzák a micsurinizmus egyik vagy másik problémáját, hanem jól mélyedjenek el ebben a tanításban. — Meggyőződésem, hogy ha a magyar biológiai kutató intézmények vezetői rendületlenül tovább haladnak az eddigi úton és idejében kijavítják a fejlődés során elkerülhetetlenül jelentkező hibákat, akkor a biológia Magyarországon is magas fokra jut. Baranov professzor még hozzátette: — A Magyarországon tapasztaltakról sok előadásban számolok be a Szovjetunióban. Nagy örömmel készülök ezekre az előadásokra, mert meggyőződésem, hogy azokkal is hozzájárulok a szovjet és a magyar nép közötti barátság még szorosabbra fűzéséhez. Jó az érdeklődés a burgonyaszállítási szerződés iránt A burgonyaszállítási szerződéskötés első hetében, máris sok község jelenti, hogy az előirányzatot száz százalékon felül teljesítette, így többek, között Lovászpatona, Orosi, Akafi, Balatonalmádi, Zirc és Hárságy. Olaszfalu 60 százaléknál tart. Ott, ahol a szerződés előnyeit ismertették a dolgozó parasztsággal, egyre több jó eredmény születik. Kékesén például ifj Pál András 15 holdas középparaszt 25 mázsa, Nyírgyulajban Bakos Gyula 7 holdas dolgozó paraszt 4,5, Gergelyiugornyán Pál Gyula dolgozó paraszt 4 mázsára kötött szerződést. A szerződés előnyeinek ismertetése azonban sok helyen elmaradt, így Máriapócson és Nyírmihálydon. Itt még egy mázsa burgonyára sem kötöttek szerződést a dolgozó parasztok BARTÓK BÉLA (1881-1945) Hetven éve, holy Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző, egy szerény vidéki iskolaigazgató fia, megszületett Nagyszentmiklós torontáli mezővároskában. Nem érhette meg hetvenedik születésnapját, ahogyan nem érhette meg felszabadult hazája talpraállását, a szocializmus felé vivő útjának első döntő lépéseit sem; még felszabadulásunk évében meghalt távol a hazájától, túl az Óceánon, Amerikában. Hatvannégy évig élt Bartók, de ez a hat évtized szinte évszázadoknak felelt meg Európa történetében; ha volt művész, akiről elmondhatjuk, hogy élete egész korszakokon ívelt keresztül, akkor bizonyára ő az. A magyar vidéki városok, ahol első ifjúságát töltötte, még nem hozták igazi kapcsolatba a kor problémáival; a világgal valójában Budapesten ismerkedik húszéves kora óta, csodálkozva és szomjasan, mint a gyermek. A millenáris Magyarország hamis illúziókban élő, tespedt életében a legelső, ami megragadja és megigézi: 1848 ragyogása, Petőfi és Kossuth, a függetlenségi gondolat. Kossuthról ír szimfonikus költeményt, magyar ruhában tüntet a német szellemű Zeneakadémián, csak magyar beszédet akar hallani, felesküszik hazája szolgálatára. Azután egyre jobban bővül és mélyül világképe, a német veszedelem mellett és mögött lassanként feltűnnek a többi ellenfelek, a magyar társadalom belső rákfenéje, az „úri Magyarország”. Erre Párisban kell ráeszmélnie — most már jobban, szigorúbban látja hazáját. Most már nemcsak a Habsburg-főhercegek a „vesztegető, rabló, gyilkos népség” Bartók szemében, hanem mások is — egyre élesebben meg kell tagadnia magát a társadalmi osztályt, a polgárságot, amelyhez tartozik. Ez pedig rendkívüli erőfeszítést kíván, leszámolást és felszabadulást, robbanásszerű megnyílását egy új művészi útnak, amelyre eddig nem gondolt, és véletlen-e, hogy Ady Endre és Móricz Zsigmond zászlóbontásának évében, az első orosz forradalom évében, baráti szövetséget köt Kodály Zoltánnal és elindul első népdalgyűjtő útjára. A felfedezés, mely itt vár rá, nagyobb, mélyebb, megrendítőbb ,és felkavaróbb, mint bármi más, ami életében érheti: felfedezi a magyar népet, nemcsak „új zenei lehetőség”, eddig nem sejtett művészi eszközök s a kifáradt nyugati zenétől való megszabadulás értelmében, hanem egy mindennél nagyobb és kötelezőbb életcél parancsaként: hangot adni az évszázados szenvedésnek, arcába ütni az elnyomóknak, előkészíteni a nép felszabadulását a zene nyelvén! És nem is csak egy népért dolgozni, hanem minden elnyomott népért; a magyar népzene tanulmánya eloldhatatlanul vonja magával a román, szlovák, kárpátorosz, délszláv és bolgár, később a török és arab, a mongol és a néger népzenéket — lenyűgözően óriási terv bontakozik ki, a keleteurópai, a keleti népek, az elnyomott népek összefogása, testvéri megbékélése a zenében s nemsokára közös harca az elnyomók ellen címe, a második program, melyre Bartók Béla felesküszik harmincéves korában. De sűrűsödnek a felhők, nőnek az akadályok és egyre több az ellenfél. Idehaza is, külföldön ismert nevét már szárnyára veszi a hír) egyre jobban felismerik az „érdekeltek”, hogy Bartók művészete és tudománya, a zenei nyelv megújítása mögött voltaképp egy átfogó forradalmi terv izzik. Nem csoda hát, ha erősödik az acsarkodók dühös kórusa is; itt az első világháború, itt a Horthy-korszak, itt az erősödő fasizmus és a kiélesedő nemzetközi ellentétek — csak természetes, hogy Bartókról is elhangzik a „hazátlan bitang” és a „hazaáruló” jelző, csak természetes, hogy éveken át folyik ellene a hajsza, hogy művei lekerülnek a hivatalos intézmények műsoráról, hogy gyanúsítják és üldözik, mert román népzenével foglalkozott, mert „barbár paraszti és nemzetiségi dallamokkal” neveli az ifjúságot, mert a Szovjetunióba készül, mert külvárosi iskoláknak ír gyermekkarokat, mert keserűen ironikus cím alatt („Elmúlt időkből”) lazító kórusművel támadja az elnyomást. Bartók ebben az embertelen korban mint egyedülálló, meg nem alkuvó ember állta a harcot. Ez a magányosság azonban múlhatatlanul rányomta bélyegét munkásságára. Nem esett kora nyugati zeneszerzőinek öncélú, formalista zenélésébe, nem szakadt el a népi zene éltető gyökereitől, de mivel nem találta meg a mondanivalóit helyeslő, vele egyetértő hallgatóság tömegeit, önmagába fordult. A hazája, népe sorsáért aggódó, a tőkésvilág kiúttalanságában magában álló ember vívódásait, kétségbeesését öntötte nem egy művében zenei formába. A 20-as, 30-as években írt műveiben hangja sokszor sötét és komor, zenéjében sok a disszonáns hang, innen van művei egy részének szaggatott, nehezen érthető jellege. De Bartók mint az igazság fanatikus keresője, nem vész el a káoszban, mint annyi kortársa. Figyeljünk a szonáták és versenyművek, a Zene húros- és ütőhangszereire vagy a Divertimento zárótételeire: a küzdelem, a harag, a gyász, a kétségbeesés roppant víziói mellett már ott áll a nagyszerű feloldás, a jövő, a győzelem bizonyossága. Bartók művei azért idézik a halált, hogy az életnek adjanak igazat. A természeti képek, az ember szenvedésének, a kor szenvedésének megrázó vallomásai, álmodozás, humor, keserűség: mindez végül beletorkollik a végső diadalba, ujjongó győzelmi zenékbe, aminekhöz foghatót Beethoven óta alig hallott a világ. S ez az ujjongó hang még fokozódik az utolsó művekben: a Concerto befejező diadalzenéje már nemcsak a sötétségből való kitörést köszönti, hanem benne a népek ölelkezését is, a napfényre kiáradó, szabad embermilliókat. És útjának e nagyszerű, végső kivilágosodása közben csuklik össze Bartók Béla. Mikor a fasizmus elől, gyűlölete és megvetése jeléül, Amerikában keres menedéket, már csak magányból magányba futhat, egy embertelenné vált világ egyik sarkából a másikba, holott úgy vágyik emberségre, otthonra, hazára, mint még soha. „Szeretnék hazamenni, de végleg...”, végleg, mert szabad hazába. Utolsó műveiben, a 3. zongoraverseny, a brácsaverseny lapjain még egyszer megszólal a népek eljövendő testvéri világa, de a szűkebb otthon is, a gyermekkor emlékei, az otthoni erdők reggeli madárzenéje, a béke, a boldogság, a hazatérés, a győzelem... de az utolsó partitúraoldalak írása közben, mialatt a képzelet még repülne, már lehanyatlik a kéz, lecsukódik a szem, a betegségtől elgyötört test nem bírja tovább. Bartók Béla 0,lyan művész volt, aki mindenekfelett az emberség bajnoka. Legyünk rá büszkék, hogy közülünk jött, hogy harcostársává lett épülő új világunk minden igaz emberének, az igaz ügyért való harcban. (stb.) „A háború ellen úgy küzdünk, hogy a háború okai ellen szállunk harcba“ Bereczky Albert püspök válasza a külföldi egyházi sajtó számára Bereczky Albert, református püspök a külföldi egyházi sajtó kérésére cikket írt arról az üzenetről, amelyet a magyar protestáns egyházak az elmúlt napokban küldtek az Egyházak Világtanácsának a béke ügyében. A cikkben Bereczky Albert hangsúlyozza: a népek egyre jobban felismerik, hogy a háború és béke kérdése rájuk tartozik. „A keresztyén egyházakra és egyháztagokra nem az a feladat vár — írja —, hogy csak ők vegyék kezükbe a béke megvédelmezésének egyetemes emberi ügyét. Mindenki ügye ez ... s az egyház emberei is elsősorban úgy érdekeltek és felelősek benne, mint emberek.” A továbbiakban rámutat: „A háború ellen úgy küzdünk, hogy a háború okai ellen szállunk harcba. Nem lehetne nagyobb szégyenünk, mintha elmulasztanánk éppen ezen a téren ránk váró feladatot, a világos és egyértelmű állásfoglalást.” Ezután részletesen foglalkozik az Egyházak Világtanácsához írt levél egyes kérdéseivel. Kifejti, hogy a magyar protestáns egyházak azért hívták fel az Egyházak Világtanácsát: cselekedjen a népi Kína jogainak elismeréséért, mert Kína nélkül nem lehet az ázsiai problémák megoldásáról beszélni. Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen az egyházi vezetők közül számosan kimondták már a tiltakozás szavát. „Ehhez a ,nemhez az Egyházak Világtanácsának és az egész nyugati keresztyépségnek nyílt csatlakozását kérik és várják a magyar protestánsok” — írja.