Szabad Nép, 1951. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1951-04-21 / 93. szám
6 SZABAD NÉP Ne engedjük elkallódni a népi tehetségeket! A népi tehetségeknek a művészet munkába való bevonása terén a felszabadulás óta már értünk el figyelemreméltó eredményeket. Jól ismert példák tanúsítják: a népi tehetségek megállják helyüket a művészi munkában is. Olyan alakítások bizonyítják ezt, mint a „Talpalatnyi föld” Góz Jóskája, az „Ifjú gárda” Szerjózsája, a „Ludas Matyi” hát kitűnő alakítása. Szirtes Ádám, Sós Imre, Horváth Teri példái a legismertebbek, de természetesen nem egyedüliek. A Belvárosi Színház az elmúlt évadban szerződtetett egy munkásszínjátszót, Károlyi Bélát — addig mint villanyszerelő dolgozott a Vízműveknél —, aki már rövid művészi tevékenységének ideje alatt is bebizonyította: érdemes arra, hogy a Belvárosi Színház tagja legyen. Egyes vidéki színházaink is szerződtettek már olyan tehetséges fiatalokat, akik alig egy pár hónappal, vagy egy-két évvel ezelőtt még munkás- vagy parasztszínjátszók voltak. 1950. őszén az Ifjúsági Színházban egy fiatal színészre volt szükség, aki az „Apák ifjúsága” című szovjet darabban az egyik szerepet játssza. Több munkásszínjátszót hívtak be meghallgatásra, s így választották ki Faith János 17 éves csepeli munkásfiút, akit aztán a színház rövidesen ösztöndíjas tagjául szerződtetett és a „Sérelem” című darabban már az egyik jelentős szerepet játszotta. Ezek a példák mind azt bizonyítják, hogy a népi tehetségek és hozzátehetjük: a tömegek kulturális mozgalmában kitűnt népi tehetségek kimeríthetetlen tartaléka művészeti életünknek. Mégis: a népi tehetségeknek a hivatásos művészet területére való bevonása dolgában még ma sem használjuk ki megfelelően a kínálkozó gazdag lehetőségeket. „Sajnos, nem eléggé figyelünk erre a mozgalomra, nem eléggé karoljuk fel a benne rejlő tehetségeket, még mindig nagy a szakadék a tömegek kulturális mozgalma és az úgynevezett hivatásos művészek között" — hangsúlyozta Révai elvtárs Pártunk kongresszusán. A felszabadulás óta ,több országos kultúrverseny — tánc-, szavaló- és egyéni énekverseny — volt hazánkban nagy tömegek részvételével. Ezek során a népi tehetségek egész sora merült fel — de az esetek többségében azóta sem lehet róluk hallani. A kultúrversenyeken feltűnt tehetségek mellett felsorolhatnánk azokat a népi tehetségeket, akik eddig a kulturális tömegmozgalomban váltak ki. A Magyar Acélárugyár, a Gázművek, a Vízművek kultúrgárdájában, a Vasas központi együttesében, a csepeli munkás-színjátszók között és még sok más üzemben a vidéki, a falusi kultúrcsoportokban is voltak kiemelkedő tehetségek —, de mert nem foglalkoztak velük megfelelően, elkallódtak, vagy legalább is nem fejlődtek tovább. A Színművészeti Főiskola szaktanárai, neves művészek között voltak és még ma is akadnak olyanok, akik ugyan elismerően nyilatkoztak a csoportok és egyesek kiemelkedő teljesítményéről, végül azonban oda lyukadtak ki: „Hát azért ez mégis csak műkedvelés.” Kétségtelen: ezeknél a hivatásos művészeknél ellenállás volt a népi tehetségeknek a hivatásos művészet területére való bevonásával szemben. Nem egyszer a túl magas követelmények alkalmazása mögött az húzódik meg, hogy idegenkednek a népi tehetségekkel való foglalkozás bizonnyal nagyobb, több gondot igénylő feladatától. Helyes a szigorú mérce, de ha ez olyan, hogy a legjobb népi tehetségek érvényesülésének gátjává válik, károssá lesz. A helyzet e téren az utolsó időben kétségkívül javult. De itt-ott még mindig felbukkannak az elzárkózás, a szakmai szűklátókörűség nyomai. Ezt — ahol még megvan — feltétlenül fel kell számolni, hiszen számtalanszor bebizonyosodott mind a színjátszók, mind a tehetséges népi táncosok, énekesek esetében, hogy a hivatásos művészet számára komoly, figyelemreméltó tartaléksereg a tömegek kulturális tevékenységében részvevő sokszáz népi tehetség. A művészeti főiskolákon az előbbi évekhez viszonyítva ma már alapjában megváltozott a helyzet. Döntő többségében azok tanulnak a művészeti főiskolákon is, akiknek valóban ott a helyük. De hogy csak egy példát hozzunk fel: a Színművészeti Főiskola — jelenlegi helyzetében — még egynegyedét sem tudja kiképezni a, ötéves terv végére a szükséges színészkádereknek. A legjobb népi tehetségek átképzésével viszont lehetővé válnék a színészszükséglet biztosítása. Gyors, erélyes lépésekre van tehát szükség. A színészutánpótlás helyzetének megjavításával például a Művészeti Szövetségnek és maguknak a színházaknak is erőteljesebben és nagyobb gonddal kell foglalkozniok."Igen hasznos lenne a Művészeti Szövetségben alaposan megvitatni ezt a kérdést. Szóljanak hozzá a színházak vezetői és maguk a művészek is. Fel kell vetni a népi tehetségek továbbképzésének összes lehetőségeit — esetleg a színházakban létesítendő stúdió formájában is. Egyes kultúrcsoportok vezetőinek viszont szakítaniuk kell azzal a szűk keblűséggel, hogy félnek odaadni legjobb erőiket s ezzel elzárják előlük a művészi fejlődés útját. Az idei kultúrversenyekben már ,eddig is a népi tehetségeknek soha nem látott sora tűnt fel. Olyan tehetségekről van szó, mint a bőszénfaiak színjátszói, mint a szatmárököritói fiatal táncosok és még sokan mások — nem beszélve azokról a tehetségekről, akiknek a feltűnésére minden valószínűség szerint az üzemek, ipari városok és főiskolások kultúrversenyén lehet számítani. Világosan kell látnia minden művészeti szakembernek és vezetőnek, hogy a kulturális tömegmozgalom az a nagy tartalék, amelyből ki kell emelnünk az utánpótlást a hivatásos művészet számára is. A téli falusi kultúrverseny során a bíráló bizottságok és a szakemberek igen sok tehetséges színjátszót, táncost, énekest és karvezetőt javasoltak továbbképzésre. Kimutatást készítettek a javasolt karvezetőkről és azokról a népi színjátszókról és táncosokról, akik a művészeti főiskola felvételi korhatárán — 27 éven — alul voltak. A 27 évnél idősebb népi tehetségek azonban — bármily kiválóak is legyenek — ebben a kimutatásban nem szerepelnek. Egyes funkcionáriusok a népi tehetségekben nem „aranytartalékot” láttak, hanem számokat. A Kultúrverseny további részében mindenáron meg kell akadályozni, hogy ilyen esetleg kiváló népi tehetségek „tűnjenek el", vesszelek a feledés homályába. H. K. Árurejtegetőket, feketevágókat ítéltek el Madaras Id. Horváth András gyulavári kocsmáros és fia ifj. Horváth András vegyeskereskedő a pincébe elfalazva 490 liter bort, 90 liter likőrt és pálinkát, közel 100 kiló szappant, 15 kiló penészes állapotban lévő téliszalámit, 17 kiló sózott szalonnát, 30 kiló diót, 510 gombolyag cérnát, 5 kiló paprikát és nagymennyiségű egyéb árucikkeket rejtegettek. A gyulai megyei bíróság id. Horváth Andrást hatévi börtönre és 4000 forint pénzbüntetésre,, ifj. Horváth Andrást hatévi börtönre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az egri rögtönítélő bíróság Zsarnóczai Menyhért boconádi kulákot, mert padlásán egy pisztolyt befalazva rejtegetett, 12 évi börtönre és ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A siklósi járásbíróság Györke Lajos drávacsepelyi kulákot két és félévi börtönre és vagyonelkobzásra ítélte, mert az elszámoláskor terményeinek jelentékeny részét eltitkolta. Nagy Ferenc és ifj. Varga D. István mészárossegédeket egy borjú engedély nélküli levágása miatt az esztergomi járásbíróság hat, illetve nyolchónapi börtönre ítélte. láttuk, hogy a kulákok viszik a kenyeret az állataiknak... Örömmel olvastuk a Szabad Népben, hogy Fazekas Mihály pesterzsébeti fuvarost héthavi börtönre ítélték, amiért a kemény munkánkkal megszerzett drága kenyerünket lovával etette. Naponta láttam az ATEX 9-es boltjában dolgozó valamennyi munkatársammal együtt, hogy a vidéki feketézők, ku*yákok két-három darab kétkilós kenyeret vittek haza az állataiknak és ugyanakkor mint önellátók a lisztfejadagjukat is megkapták. Akkor, amikor mi népgazdaságunk minden területén igyekszünk takarékoskodni, ők nemcsak a kenyeret vitték el előlünk, hanem még a lisztet is elfeketézték. Ártani akartak népünknek ezzel, nem lehetett tovább tűrni, hogy a kulákok disznóikkal, állataikkal etessék fel kenyerünket, hogy zavarják közellátásunkat. Helyes, hogy a kenyérjegy bevezetésével biztosítottuk a kenyérelbtás zavartalanságát és megakadályozuk, hogy az ellenség felvásárolja és eltékozolja kenyerünket. Horváth László az ATEX dolgozója. Új típusú építőipari szállítógépet és lánctalpas traktort gyártanak a Hofherrben A Hofherr Traktorgyárban új típusú építőipari gép gyártását kezdik meg még ebben az évben. Az új DÖMPER nevű szállítógépnek — amely különösen földmunkáknál és építkezési anyagok szállításánál alkalmazható — mégy mintapéldánya már elkészült.■ Az egyiket a dunapentelei építkezéseknél próbálták ki, ahol jól bevált. Az új szállítógép anyagszállító részét billenő szerkezettel látták el, amely automatikusan visszakapcsolódik, miután az anyagot kiborította. Egyszerre három köbméter földet, homokot, vagy egyéb anyagot tud szállítani. Nagy előnye, hogy egyformán mozog előre és balra. “A gép sorozatgyártását még a nyár elején megkezdik és még ebben az évben 250 darabot készítenek el. Most kezdik meg egy új típusú lánctalpas traktor mintapéldányainak a gyártását is. Ez az új típusú traktor lényegesen erősebb lesz, mint az eddigiek. 50 lóerős, legnagyobb szántási sebessége óránként 8 kilométer, míg az eddigi legnagyobb teljesítményű traktorainké csak 5,4 kilométer volt. Ez az új típusú traktor öt ikevassal, középkötött talajon is kiválóan alkalmazható majd mélyszántásra. Ennek a traktornak a sorozatgyártását a jövő évben kezdik el a Hofherr-gyárban. SZOMBAT, 1951. ÁPRILIS 21 HŰVÖSEBB IDŐ A Meteorológiai Intézet Jelenti: Hazánkban csütörtökön sokfelé volt jelentéktelen mennyiségű záporeső, de egy milliméternél nagyobb csapadékot csak Sopronból jelentettek: 3 millimétert. A hőmérséklet országszerte 19—22 fokig emelkedett. Pénteken a reggeli órákban is csak 9—12, azonban Salgótarjánban, Egerben, Miskolcon és Sopronban 7 fokig süllyedt. Budapesten pénteken déli 12 órakor a hőmérséklet 14 fok. Várható időjárás ma estig: A Dunántúlon csökkenő felhőzettel, száraz idő. Mérsékelt keleti-délkeleti szél. A hőmérséklet csökken, északon alig változik. A RÁDIÓ MŰSORÁBÓL VASÁRNAP: KOSSUTH-RÁDIÓ: 7.00: Zenés vasárnap reggel. Naptár. — 8.00: Hirek. Lapszemle. — 9.01: A Rádió ajándékműsora a termelésben élenjáró dolgozóknak. — 9.30: Háry János legújabb kalandjai. Vidám fejtörő — 10.30: A Magyar Rádió békeműsora — 11.00: Kuznyecki föld. Volosin regénye folytatásokban. — 11.25: Vasárnap délelőtti hangverseny. Közben: 12.00: Hírek. — 13.00: A Rádió válaszol a hallgfók leveleire. — 13.30: Hangos Újság. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. *— 14.10: A legszebb lány a kolhozban. Kisoperett. — 14.50: Tarka muzsika. — 15.30: Külügyi negyedóra. — 16.30: A Rádióénekkar énekel. — 17.00: A ,,Tartós békéért, népi demokráciáért!“ c. lap ismertetése. — 17.15: Állami vállalatok hírei. — 17.20: Tánczene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: A Magyar Rádió műsora a Pesti Dobozgyár dolgozóinak. — 20.00: Hírek. — 20.20: A nép hevében. Rádiójáték. — 21.20: Hangképek a vasárnap sportjáról. Totóhírek. — 22.00: Hírek. — 22.15 A Rádió tánczenekara játszik. — 23.05: Magyar művészek a Szovjetunióban. A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarát Somogyi László Kossuthdíjas karnagy vezényli. Közreműködik Fodor János, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze — ének. — 24.00: Hírek... PETŐFI-RÁDIÓ: 8.00: Magyar népdalok. — 8.30: Falurádió. — 9.00: Az Oszipov-együttes műsorából. — 10.15: Szórakoztató muzsika. — 11.00: Miska bácsi lemezesládást.. — 11.30: A lámpás. Részletek Gárdonyi Géza regényéből. —• 12.00: Színes muzsika. — 13.00: A Budapestzenekar játszik. — 14.00: Bartók-hangverseny. Közvetítés a Bartók-teremből. — 15.00: Tudományos fejtörő-negyedóra. — 15.45: Könnyű dallamok. — 16.00: A Rádió Gyermekszinházának műsora. — 17.00:Ez a mi munkánk és nem is kevés . . Veres Péter beszél az írók, művészek feladatairól a békéért folyó harcban. — 17.25: Helyszíni közvetítés a Budapesti Bástya—Salgótarjáni Bányász és a Budapesti Dózsa—Dorogi Bányász bajnoki labdarúgó mérkőzésről. —18.40: Ma utoljára. Rádiójáték. — 20.10: Tánczene. — 21.30: A Rádió népi zenekara játszik. — 22.10: Beethoven: III. szimfónia. SZABAD NÉP a Magyar Dolgozók Pártja központi lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Kiadja a SZABADSÁG lapkiadóvállalat Szerkesztőség ét kiadóhivatal: Budapest VIII. Blaha Lujza tér Tel. 343—104, 343—105, 343—107, 343—108. Egyéni előfizetés: 143—012, 143—017. Üzemi előfizetés: 136—121, 137—816, 138—621. Előfizetés: díj: havi 11 Ft. Csekkszám az Magyar Nemzeti Banknál: 5971. SZIKRA Lapnyomda. RIDEG SÁNDOR: SÁMSON (Szépirodalmi Könyvkiadó) rQide íj Sándor regényének társadalmi talaja, a nép legmélyebb, legelesettebb rétegei falun és városon. A fiatal Sámson uradalmi cselédsorból indul el és hosszú szenvedés után jut el a forradalmi munkásmozgalomig. Megismerkedünk a pusztai társadalommal, amelyben korlátlan kényúr a tiszttartó, az ispán. Verejtékes hétköznapjaiban, kis örömeiben és bő szenvedéseiben, szinte közvetlen közelről látjuk azt a népet, amely évszázadokon át hitte, hogy a verés, szidás, rúgás elrendelt sorsa, amely 1919-ben először egyenesítette ki derekát s amelyet azután annál kegyetlenebből taposott meg az úri csizma Rideg megrendítően ábrázolja a gyárkémények tövében meghúzódó, munkanélküliségtől elkínzott külváros életét: „A vörös és fekete gyárkémények ... korommal és piszokkal köpték le ezt a városrészt, amelyben semmi életvidámság nem látszott. Itt laktak a munkások és a munkanélküliek. A kitiltottak is itt laktak és egy egész hadseregnyi nép, amelyet kivetett a város. Itt álmodott tisztességet és emberibb szavakat a nyomor megénekelte. Itt kötötte fel magát a szabólegény. Itt fenték élesre a bírák előtt felmutatott kést. Innen szervezte agitátorait az újonnan megjelent Kommunista Párt. is titokban és törvényen kívül." Rideg Sándor regényének világosan kicsendülő történelmi alaphangja van. Sokszor és hatékonyan emlékeztet a mögöttünk lévő korszak százféle nyomorúságára. Élesen és szemléltetően mutatja be Sámson élete folyásának történelmi-politikai hátterét. A proletárdiktatúra alatt még a hálás föld is jobban terem a felszabadult parasztságnak. Gyűlölet és megvetés fog el bennünket a fehér terroristák garázdálkodásait olvasva. Elfelejthetetlenül belénk vésődik a fehér tisztek visszataszító tivornyázásának leírása, a téglagyári gödörben lemészárolt parasztok megrendítő képe Ebben a világban él, szenved örvend, és fejlődik Sámson, Rideg Sándor könyvének hőse, így gyűlik benne az elkeseredés, az elégtétel vágya. JHHi/emnek rajynlja az író regénye főalakját? Sámson ifjúságában furcsa, magános, elvonultságra hajlamos, akit özönével ért a béresnek kijáró rúgás, megalázás. Ostorral verték, eszméletlenségig is botozták. Ez féktelen, vad dacot vált ki belőle mindenkivel szemben, aki a „túlsó oldalhoz” tartozik, így válik hírhedt verekedővé, így veri el az útjába akadó nagygazdákat, pusztai basákat. De nemcsak a dac, a szembenállás fejlődik benne nagyra. Kezdettől fogva dolgozik lelkében valami homályos, romantikus nagyrahivatottság érzése; ez az, ami megpróbáltatásai között lábon tartja, olvasni, tanulni készteti. Sok vonásában a feltörekvő elnyomottak legszebb tulajdonságait példázza. Bátran szembeszáll az elnyomással, az emberi önérzet eltiprásának minden megnyilvánulásával. Keménysége olykor szilaj kegyetlenséggé fokozódik, de mélyen meghatja az, amikor az emberi jósággal találkozik; ez egyszeriben kiváltja a benne lévő jót, készségessé, odaadóvá teszi. Van alakjában egy adag egészséges népi józanság és okosság. Bátor és óvatos, vakmerő és kitérő egyszerre, hetvenkedő és kötekedő egyszer, visszahúzódó másszor. Ugyanakkor jókedélyes, ízes humorú, dő mesélő kedvű, ötletes fia a pusztai népnek. Ellenségeit nemcsak megveri, kegyetlenül meg is tréfálja őket. Egy kicsit Rózsa Sándorra, egy kicsit Ludas Matyira öt. Néha azt hinnők, más célja sincs, mint vándor igazságtevés a tréfacsinálás eszközeivel. Janison alakjának emellett komoly hibái vannak. Az egyik az, hogy környezetétől ugyanannyi, vagy még több vonás választja el, mint amennyi összeköti vele. „Fekete báránynak” érzi magát az emberek között. Egymaga harcol. Végigéli a Tanácsköztársaság felszabadító örömeit, a bukást követő megaláztatásokat. A szülői háztól a csendőrterror kergeti el, munkanélküli bolyongását a forradalmak utáni válság nyújtja meg. Mindez nem ébreszti fel benne a társakra, a szervezett erőre támaszkodás szükségét. Külön úton jár, osztályos társai közösségén kívül áll. Nem egyszer lesajnálja őket; ha segít rajtuk, abban van valami a „jólelkű óriás” gesztusából, aki fél kézzel rántja ki a kátyúba rekedt szekeret Van „egyéni erkölcse, ám a regény annak is bizonysága, mily keveset érez tudatos, kollektív erkölcs, osztályerkölcs nélkül, mennyire nem véd meg oktalan kilengésektől. Cukrászfőnökén egy alkalommal úgy vesz elégtételt, hogy szeme láttára egy házikosárnyi édességet habzsol be. Tréfái, rászedései többnyire az egyéni bosszúállás céljait szolgálják. Emellett gyakran öncélúak, olykor kisembereknek okoz velük kárt — látható ok nélkül. Il.ily.ett. nevelá hatása lehet az ekként ábrázolt hősnek? Milyen, példát mutat, milyen irányba terelheti olvasóinak hajlamait, ízlését? Rossz irányba, helytelen irányba. Sámson hosszú időn át nem fejlődik, maga körül forog. Egy munkáson keresztül már megismerkedett a kommunista gondolkodással, mégis kalandútra indul. Tetteit gyakran nem az öntudat, hanem az indulat irányítja, útját nem osztályhelyzetének felismerése, hanem az egyéni kalandkeresés szabja meg. Jellemében gyakran kerekednek felül a semmiféle tekintélyt nem tűrő, minden fegyelemre fittyet hányó kispolgári anarchizmus vonásai. Alakjának rajza ezért van tele törésekkel, ezért válik — jó tulajdonságai ellenére — nem egyszer visszatetszővé. Váljon a „személyiségnek” ez az anarchista szabadossága az egyéniség elmélyülését, kiszélesedését szolgálja-e? Sámson a példa rá, hogy nem. Ellenkezőleg: leszűkíti, fejlődésében korlátozza. Sámson kalandozásai, hetyke és vad csínyjei idején lényegében alig fejlődik. 1925-ös cselekedetei nem sokban különböznek az 1920-asoktól. Igazi emberi fejlődése csak a forradalmi mozgalomhoz való csatlakozása idején indul meg. Odern. Kánnon az etij ellen, ilyen garabonciás, „vagányos” alakja írótalmunknak. Nem véletlenről: elég gyakran felbukkanó irodalmi jelenségről van szó. Kakuk Marcitól Déry Tibor Józsi bácsijáig egész sorát említhetnők meg az ilyesfajta „hősöknek”, akik külsőleges szembenállásuk ellenére valójában mindkét lábukkal a polgári társadalom talajából gyökereznek és nem is tudnak elválni attól. Szembenállásuk megnyilvánulása nem a forradalmi harci készség, hanem a kispolgári-anarchista lázongás. Mi az oka annak, hogy íróink egy részében még ma is előszeretet és a különleges, bizarr, a szó rossz érelmében „nem mindennapi” hősök iránt? A múlt, a polgári irodalom le nem vetkezett hatása ez. A szocialista realizmus irodalmának — mint a szocializmus életének —, hőse a munkásosztály a dolgozó nép hű fia, akinek erényei: a dolgozó tömegek erén ei a legmagasabb fokra emelve. A fegyelmezettség nem utolsó helyen áll ez erények között. A polgári irodák „anarchista” lázadója, ez a fegyelmezetlenül és gyakran céltalanul lázongó ember, rendszerint nem csak a kizsákmányolók társadalmával áll, szemben, hanem a tömegekkel is. Lázongása éppen ezért eleve kudarcra van ítélve, igen gyakran „magánügy” marad. Ilyen jellegű figuráknak ismételt megjelenése mai irodalmunkban arra hívja fel a figyelmet, hogy egyes íróink gondolkodásukban, eszmevilágukban, ábrázolási módjukban még nem zárkóztak fel eléggé mai problémáinkhoz, a szocialista realizmushoz. Olykor még a múlt szemével nézik a jelent s a polgári irodalom szemüvegén át ítélik meg s ábrázolják a múlt harcait. Nem tudnak példaképet állítani napunk elé — végső fokon azért, mert nem bíznak eléggé a népben. Ezek a még ma is mutatkozó jelenségek -ahol és amennyiben előfordulnak, irodalmunk és egyes íróink ideológiai elmaradottságára figyelmeztetnek. Rideg Sándor kétségkívül legkiválóbb elbeszélőink egyike. ízes, népi szólásokkal, hasonlatokkal tűzdelt, hajlékony és mégis erőteljes prózája sok árnyalatú és széles folyású, mint a népmese, amely felé az írót hajlandósága érezhetően vonzza. Egy-egy táj, vagy esemény leírása sokáig gyönyörködtet, nemleírásai feledhetetlenül belénkvésődnek. Íme az írói látásmódban, megnyilvánuló korlátok, az írói fegyelem lazasága zavart, töréseket okoz a regény szerkezetében és stílusában is. Ilyen törés a történelmi részek néha egyszerű, kritikajellegű odaillesztése, anélkül, hogyy a regény folyásával szerves Äpcsolatban állana. Ilyen egyes esetek (Csukás kulák megtréfálása) feleslegesen hosszú megírása. Ilyen a délvidéki utazás, a temetői mulatozás, amely ismét az öncélú eredetieskedés jegyét viseli magán. Másutt (mint Biró kulák feleségével kapcsolatban) felesleges aprólékossága, naturalizmusa hat zavaróan. És ez a forrása a mellékszereplők igen fogyatékos jellemzésének: igazi, sokoldalú emberi arca közülük tulajdonképpen csak Sámson szüleinek van. Rideg Sándor a Tűzpróbával, néhány novellájával és a „Sámson” számos kitűnő részletével bebizonyította, hogy ért a realista ábrázoláshoz. Könyvének azonban olyan hiányosságai vannak, amelyek itt-ott annak értékét, hasznosságát is kétségessé teszik Olyan hibák, maradványok ezek, amely ellen harcolnia kell mindenkinek, akinek szívügye a magyar irodalom szocialistarealista irányba való fejlődése — nem utolsósorban íróinknak. Ebben a harcban számítunk Rideg Sándorra is. Az olvasó szeretettel és érdeklődéssel várja az írótól a tűzkeresztségen átesett fiatal forradalmár további útjáról szóló híradást. De azt is, hogy könyvének hibáit leküzdve, kijavítva, a szocialista-realista regényírás módszerének következetes alkalmazásával valóban lelkesítő, követésre méltó példát állítson dolgozóink elé. Farkas Sándor